Ezeken az oldalakon Bessenyei Ferencről és Bessenyei Ferenccel készült kiadványok, újságcikkek, hanganyagok, fontosabb rádiófelvételeinek gyüjteménye, és sok minden egyéb, más kategóriába nem sorolható anyag kapott helyet

1. levél: 2. levél: 3. levél: 4. levél: 5. levél: 6. levél 7. levél: 8. levél: 9.-10. levél: 11. levél 12. levél 13. levél 14. levél 15. levél 16. levél 17. levél

Levelek Bessenyeihez: a Film Színház Muzsika összeállítása 1989-ből Nádasdy Kálmán levele 1980-ból Aczél György három levele 1977-, 1979-, illetve 1989-ből Kállai Ferenc és neje levele 1979-ből Cenner Mihály levele 2001-ből Az Ózdi József Attila Gimnázium igazgatójának levele 1993-ból H.Gazsi levele a Széchenyi 1968-as bemutatásával kapcsolatban D. Magyari Imre levele a 70 éves Bessenyei Ferencnek Két néző levele 1967-ből (Az áruló), illetve 1973-ból (Hegedűs a háztetőn) K. J.-né sz. Stromfeld Adrienne levele 1969-ből (A vezérkari főnök) Ismeretlen néző levele 1974-ből (Hegedűs a háztetőn) Vajda Lászlóné levele 1997-ből (Vasárnapi Újság) Raksányi Gellért születésnapi köszöntője Horváth Ádám levele 1994-ből Szendrő József levele 1968-ból Szinetár Miklós levele 1989-ből Az oldal utolsó frissítése: 2019. július 22.

1. LEVELEK BESSENYEIHEZ Jubileum táján (Megjelent 1989 februárjában a Film Színház Muzsikában) A művészvilág levéltitkai, meggyőződésem, különösen izgalmasak. Hitelesebbek, mint az interjúk, kritikák, monográfiák, emlékrajzok, mert a levélforma – ismétlem – védtelenné teszi, őszinteségre kényszeríti íróját.      Mindezt illő és fontos, stílusos és kötelező előrebocsátani akkor, amikor Bessenyei Ferenc levelesládájából kiemelünk, kölcsönkérünk néhány darabot. Nem azért tesszük, hogy dekórumként lobogtassuk meg őket. Bessenyeinek nincs erre szüksége. Tanulságuk fontosabb, egyetemesebb. Arról szólnak ugyanis ezek a személyesség erejével megszólaló írások, hogy a színész nemcsak egy drámában lehet főszereplő, hanem a művészetről való közgondolkodás formálásában is.      Mindenekelőtt azzal, hogy az író, akinek szerepét játssza, szövegét mondja, így kap visszajelzést, igazolást, látja, érzi, hogy a színész nemcsak recitálja, hanem sajátjává is lényegíti munkáját. Több évtizede figyelem, milyen jelentősége van annak, ha a színész szellemisége, ábrázolási kultúrája nemcsak megnyugtató, hanem. Inspiráló tényezővé is válhat az író számára.      Jellemző, s a témánkhoz illő Déry Tibor vallomása: „… drámát csak a felszabadulás után írtam újra. Nem véletlenül. Úgy éreztem, hogy mondanivalóm itt találhatja meg a legnagyobb nyilvánosságot. Első művemet Tanúk címmel 1945 tavaszán egy rövid pécsi tartózkodás alatt írtam, abban a reményben, hogy ez már színpadra kerülhet. Aktuális témáról írtam: csalódás volt, hogy elutasították … De nem vesztettem el a kedvemet, még ebben az évben egy másik darabot írtam, Tükör címmel. .. A Szegedi Nemzeti Színház színpadán egy akkor egészen fiatal színész, Bessenyei Ferenc alakította a főszerepet. Szegedről hazajövet azt ajánlottam Majornak: szerződtessék Pestre. Meg is, tör4ént.”      Déry nemes mozdulata nem elszigetelt pillanat Bessenyei életében. Németh László, Illyés Gyula, Örkény István, Gyárfás Miklós szavaiból, vallomásaiból ugyanez a szellemiség árad. Bessenyei játéka, létezése igazolta mondandóik érvényességét. S egy színházon túli nagyobb jelentőségre emelkedő szerepvállalás, a szűkebb családban, a művészkollégákból is megindító rezonanciákat hív elő, ezért nem lehet meghatódás nélkül olvasni Nádasdy, Simándi leveleit.      A hősök, tehát akik Bessenyei életét kitöltik, emelték őt magát is. Több lett általuk. A hősök determinálják pályaképét. Hűségre kényszerítik. Lehet hűtlen barátaihoz, szerelmeihez, de tudom, szellemi őseihez, a szerepekhez és alkotóikhoz örökké hű marad.      Kívánom, tegye is az idők végezetéig, mindnyájunk gazdagítására, a most hetvenéves Bessenyei Ferenc. Illés Jenő [1948. november 11-én volt a Déry-bemutató Szegeden, melyen az újság beszámolója szerint maga az író is részt vett, azután, hogy előzőleg beleegyezett darabjának kisebb módosításaiba. Bessenyei Ferenc azt a szerepet alakította, melyet a darab ősbemutatóján, a budapesti Nemzeti Színházban Major Tamás játszott. Bessenyei Ferenc azonban nem Szegedről, hanem Pécsről került Budapestre 1950 őszén, azaz csaknem két évvel a Tükör szegedi bemutatója után. Déry Tiborral újabb személlyel nőtt azok száma, akik maguknak tulajdonítják azt a „dicsőséget”, hogy Bessenyei Ferencet a budapesti Nemzeti-be visszahívták.] Kedves Ferikém!      Velem még sosem fordult elő, hogy saját írásaimtól megrendüljek – és most sem akarom elhinni, hogy ez megtörtént. Az ember ugyanis azt hinné, hogy a saját szavaitól és gondolataitól nem érheti meglepetés, de bizony én előbb csak nyeltem nagyokat, aztán még el is fordultam, mert könnyes lett a szemem. Én nemcsak a „Nyílt bocsánattól”, hanem attól a kis „Dal” című írástól is teljesen kikészültem.      Nagyon nagy művész vagy te, én pedig örök híved Örkény István [A levélben említett két cím, egy-egy novella címe, Örkény István „egyperceseiből valók.] Kedves Ferim,      Szívből köszönöm a lendületes jókívánságokat és viszonzom épp olyan magas labda-ütéssel!      Élj boldogan soká bölcs „bohóc” szemléleteddel mindnyájunk bámulatára (hogy lám így is lehet, és tán így az igaz) tovább a 60-on is túl! Szeretettel ölelünk mindannyian Illyés Gyula és Flóra 1979 Húsvét Kedves Barátom!      Amikorra ez a levél a kezedbe kerül, már lefolyt a Széchenyi főpróbája, és talán a bemutató napja is „fölvirradt”. Benedek András telefonon beszámolt róla, hogy rendező és színészek milyen kitűnő munkát végeztek, s hogy te a jelek szerint megismétled Áruló-beli remeklésedet. Minthogy még két hetet Zürichben maradok, arra kérlek, add át az együttes minden tagjának köszönetem, hogy darabomban a magyar dráma ügyéért becsülettel helytálltak. Neked pedig, aki hitetlenkedésem ellenében a bemutatót kiharcoltad, kívánom, hogy ne csak sikered, de igazad legyen. Meleg barátsággal ölel Németh László Zürich, 1968. november 15. [Németh László Széchenyi című darabját a Katona József színházban 1968. november 22-én mutatták be Bessenyei Ferenc főszereplésével.] Budapest, 1968. december 27. Kedves Feri! Nagyon szép ünnephez illő gondolat volt, hogy Hajnal Gáspár levelét így juttattad vissza. A levél, a képek, a virág egy kis valódi karácsonyt iktatott eléggé kedvetlen karácsonyomba. Nagyon köszönöm. Azt, hogy miért birkóznak meg a színészek nehezen darabjaimmal, igen szépen, s rám is megtisztelő módon magyarázod. Én persze azt hiszem, hogy az ellenállásnak inkább társadalmi, mint művészi okai vannak; ezért is adtam fel a színpadot – én ezen mindig csak monopóliumtörő leszek, akinek a sikerét, ha még mindig sikere van, annál válogatottabb eszközökkel kell ellensúlyozni.      Azt hiszem, ezt végül Te is tapasztalni fogod. Akármilyen hősiesen szálltál harcba a darabom vállalásával az igazi magyar dráma ügyéért. A súrlódás túl nagy, talán már az együttesben is, de azon túl a színházi világ a kritikán át a suttogó ellenpropagandáig még inkább; fiatal literátorok, akik néhány éve még nagy dolgokat írtak rólam, darabjaimat, sőt az Illyését is a Herczeg Ferenc történeti drámáival helyezik egy sorba. (Azt, hogy könyvdráma helyett most már népfőiskolás előadást emlegetnek, nem tekinthetem haladásnak.)      A Te kivételes teljesítményedet mégis szeretném illően nyugtázni egy fogadalomszegéssel. Ahogyan azt mondtam, nem teszem be többé színházba a lábam. Most az egyik este inkognitóban megnézlek. Addig is ölel Németh László [A levélben említett Hajnal Gáspár levele lent olvasható.] Drága Ferikém!      Nem találok szavakat, amelyekkel el tudnám mondani az érzéseket, amelyek eltöltik szívemet-lelkemet ennek az általad írt megemlékezésnek az elolvasása után! Nem régen érkeztünk haza Jutkával a második főpróbáról, amikor kezembe adta a „Film Színház Muzsikát” azzal a megjegyzéssel, hogy a képhez Bessenyei Feri írt cikket. Természetesen mindjárt elolvastam, és bizony közben le kellett tennem a szemüveget, mert nem láttam a szememet elborító könnyektől!      Én mindig biztos voltam abban, hogy nagyon tisztellek, becsüllek, és fölnézek Rád a ritka kivételes tehetségedért, színészi képességedért, hatalmas egyéniségedért, szorgalmadért, minden előtted tornyosuló akadályt elsöprő akaratodért, és ezt nem tartottam soha véka alatt, hanem fennen hirdettem mindenkinek és mindenhol, ahol ez a téma fölmerült. De azt, hogy Te velem kapcsolatosan majdnem így éreztél hosszú évtizedeken keresztül, csak sejteni mertem, mert csak nagy ritkán, egy-egy hosszabbra nyúló telefonbeszélgetés alkalmával nyíltál meg előttem, mint elképzelésekben hasonló kolléga előtt. Én ezekre az apró villanásokra is nagyon büszke voltam, és nagy boldogságot kaptam Tőled ezáltal, hiszen tudom, milyen rettenetesen elfoglalt vagy, és főleg azt tudom: milyen befelé élő ember vagy, akinek a világ felé mindig álarc van az arcán, de inkább a lelkén. Ezt a tényt bebizonyították nekem az előbb említett telefonbeszélgetések.      Most azonban drága Ferikém a nagyvilág előtt egy akkora vallomást tettél nekem, amitől – amikor most ezeket a szavakat írom – ismét könnyben állnak a szemeim, mert alig tudom elviselni a boldogságot, amivel megajándékoztál! Hogy ilyen is létezhetik ebben a sárga irigységben senyvedő világban: egyik hatalmas egyéniség a nagy nyilvánosság előtt elismerje a másik közszeretetben és tiszteletben álló színész kollégáját! Köszönöm Ferikém, azért is, mert ezzel nagyon nagy példát állítottál föl, amit nagyon sokan és sokáig megszívlelhetnek az utánunk jövők.      Az Isten áldjon meg!!! Köszönöm!!! Budapest, 1984. szept. 22. Jóskád [SIMÁNDI JÓZSEF operaénekes] [1984. szeptember 22-én, a Film Színház Muzsikában a centenáriumát ünneplő Operaház megnyitása alkalmából – amikor is a Bánk bánt játszották Simándy főszereplésével – „Simándy József ünnepére” címmel Bessenyei Ferenc hosszú írásban méltatta Simándy pályáját, művészi nagyságát. Bessenyei nyílt leveléhez a centenárium mellett az énekes „Bánk bán elmondja” című, akkoriban megjelent életrajzi könyve adta az apropót. – A Film Színház Muzsika cikkébe egy durva hiba is becsúszott: az oldalon látható legalsó képen, nem Simándy József, hanem Joviczky József látható Feri és Nádasdy mellett Othello jelmezében.] Budapest, 1979. november 26. Kedves Feri,      Mint régi Othellód írásba rögzítője, nagy örömmel olvastam Nádasdy Kálmánt átölelő írásodat, és azon belül a panaszt színművészetünk hitehagyottságáról.      Rongyos a világ, de rongyaiból vörösmartyi értelemben nem lesz már könyvtár, legföljebb WC-papír. Éppen a színművészet ne rongyolódna el?      Sajnos, a legfiatalabbak között is kevesen vannak, akiknek vérük buzog, ha hivatásukról van szó. Azt hiszem, nem is értik, miről van szó.      Ezért is örülök, valahányszor emberi szót hallok a színpadon, vagy a színházról olyan egyszerűt és igazat, mint a Tied. Szeretettel és barátsággal ölel Gvárfás Miklós

2. NÁDASDY KÁLMÁN válaszlevele Bessenyei Ferencnek Előzmény: Bessenyei Ferenc 1979 novemberében nyílt levelet írt Nádasdynak (megjelent az Új Tükör című újság 1979. november 25-i, 47. számában), melyben híres-nevezetes Othello-jukról emlékezett meg. Nádasdy Kálmán kézzel írt magánlevélben válaszolt. A két levelet Deák Attila Bessenyei Ferenc című könyvében leközölte (78-81. oldalon), és Nádasdy válaszlevelét Ferinek azon szavaival vezette be, melyeket Feri a Nádasdy-levél levélborítékának hátára írt: „Most látom csak, hogy a levelet február 2-án keltezte, viszont az expressz borítékon március 17-i dátum van. És az én ceruzával rótt feljegyzésem: meghalt 1980. április 17-én.” Nádasdy Kálmán négyoldalas levele mai napig megvan (ITT látható), a borító eleje is, és ennek hátán Nádasdy Kálmán saját címe is, de Feri megjegyzését sajnos Szigeti Rózsa tanárnő, akinek Feri az 1980-as évek végén átadta saját emlékeit, hogy azokból is hasonló albumot állítson össze, mint amilyeneket a pályára kezdetéről készített, sajnos kidobta. Kedves Feri,      én is emlékszem ám közös „egyetemeinkre”, de még mennyire, de még hogyan, de még hányszor!      Csakhogy akkor igazában nem is én oktattam ott a színpadon, hanem egy „Wiliam” nevű tanár úr, aki fiatal korában állítólag vadorzó volt Stratford-on-Avonban.      Az ő iskolapadjában, az ő igéitől válhattunk együtt okosabbá, bátrabbá, szenvedélyesebbé, legalábbis akkor, arra a rövid időre valami olyannak képzelhettük magunkat.      Shakespeare áramkörében akkor nap mint nap „költővé” születtünk. Vagyis „teljes emberré” a „szelet-ember” helyett, akivé mindannyiunkat széttépnek a hétköznapok taposó-malmai.      Te ennek az „emberi embernek”, „költő-embernek” vagy és voltál remek teljességű hangszere, mert meg tud szólalni általad és benned az élet egész zenekara.      Az én érdemem annyi, hogy segíthettem akkor összehangolni a belőled feltörő muzsika elemi erejét, tengerzúgását. És mert tudom, mennyire kedveled a verseket – ideírok Neked egy kevéssé ismert Shakespeare-fordítást.      Még Ignotus készítette a húszas években, akkor közölte a Nyugat. Ha összehasonlítod Szabó Lőrincz fordításával, a Szabóé szebb, csiszoltabb és folyékonyabb. Az Ignotusé viszont nehéz nyelvű, göcsörtös, szenvedélytől fuldokló – de valahogyan mégis „shakespearibb”, legalábbis nekem.      Nagyon szeretem, mert keserű, reménytelen esdeklés a szeretet után, és – tapasztalatból tudjuk – minél esdeklőbb, annál reménytelenebb.

Shakespeare 73. szonettje Ignotus Az évbül én az őszidő vagyok, Mikor targally csak teng-leng már a dérben, S az ág – amint didergetik fagyok – Csupasz templomkarzat, madármisétlen. A nappalból vagyok az éjszaka Alkonyodóban ahogy általássa Éj vadjába sápadt magát maga. Nyugság pecsétje és halálnak mása. A tűzből meg vagyok csak a zsarát, Önifjúsága hamvát ágyavetve És ottfektében várva a halált – Emésztve attól, mi elébb etette. Ezt vésd eszedbe, hogy nőjjön szerelmed, S nagyon szeresd azt, ki maholnap elmegy!

Ezekután úgyis mint „őszidő”, úgyis mint régi munkatársad és barátod, köszöni megemlékezésed és szeretettel köszönt, 1980. II. 2. Nádasdy Kálmán Nádasdy Kálmán levele eredeti formájában ITTlátható Bessenyei Ferenc születésnapi köszöntő levelének szövege ITT olvasható Bessenyei Ferencnek az Új Tükörben megjelent nyílt levele pedig ITT látható.

3. ACZÉL GYÖRGY három levele Bessenyei Ferenchez Aczél György 1977 augusztusában lett 60 éves, melyhez Bessenyei Ferenc levélben (valószínűleg egy szerepképéhez írt szöveggel) gratulált neki. Aczél György az itt látható levelében köszönte meg Bessenyei Ferenc születésnapi gratulációját. A kézzel írt levél szövege: (A levél eredetije ITT olvasható) Kedves Művész Úr! Kedves Barátom! Ha az aláírását Ön is úgy értette, ahogyan én olvastam, akkor ez azt jelenti, hogy művészetét mindketten igen nagyra tartjuk; én biztosan! Hálásan köszönöm figyelmességét, jókívánságait. A több évtizedes közös munka alapján szeretettel köszöni és köszönti, további sikereket, sok-sok szép Bessenyei-alkotást kívánva valamennyiünknek, híve: Bp. 1977. IX. 27 Aczél György     Két évvel később, 1979-ben Aczél György írt köszöntő levelet Bessenyei Ferencnek 60. születésnapja alkalmából. A kézzel írt levél szövege (eredeti helyesírással): (A levél eredetije ITT olvasható) Bp. 1979. II. 12, Kedves Ferenc! Kedves Barátom! Úgy érzem, hogy immár több,mint két évtizede változó intenzitású, de változatlanul szoros kapcsolatunk feljogosít a fenti megszólításra!      Engedje meg, hogy hatvanadik születése napján szívből, szeretettel gratuláljak. Mint nyilván tudja, én már túlléptem ezt a mezsgyét. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nagyon jó érzés volt, de kiderült, hogy azért kibírható. Nem vigasztalásnak szánom, komolyan ugy gondolom, hogy a legszebb szerepekhez, a legjobb alakításokhoz szükség van az elmult évtizedek tapasztalatainak summázására, szintetizálására. Ön előtt áll az alkotó élet és én ehhez kívánok jó egészséget, hivatásában, magánéletében boldogságot. Híve: Aczél György A Bessenyei Ferenc 70. születésnapjára géppel írott levél, amikor Aczél György – aki mindössze másfél évvel idősebb – már nincs hatalmon: (A levél eredetije ITT olvasható) Kedves Ferenc Öcsém! Hát íme Robespierreként követett a nehéz 70-essel kezdődő évtizedbe. Immár egy emberöltő ami – ritka találkozásaink ellenére – összeköt bennünket. Engedje meg, hogy most, amikor az ünnepségek nagyja lement, elmondjam dadogva, hiszen nem szakmám ez, hogy a látszat-könnyedség ellenére kevés embert ismertem, aki annyira megkínlódott volna az alkotói teljesség és emberség kettős követelménye alatt. Szeretném azt kívánni, hogy mindkettő – e megnehezült közéletben is – sok örömet hozzon Önnek. Budapest, 1989. február 24. Nagyrabecsülő híve: /Aczél György/

4. KÁLLAI FERENC ÉS FELESÉGE, MARA levele Bessenyei Ferenchez 60. születésnapjára Drága Ferikénk Köszöntöm a hatvan évedet és Köszönöm a harmincat amit barátodként tölthettem Veled. Feri Remélem még harminc évig köszöntgethetlek benneteket! Mara Bessenyei Ferenc Kállaiék üdvözlő-kártyájának hátoldalára ezt írta: Az egyedüllét az erős emberek mennyországa Kegyelem állapota, emberméltóság, felelősségérzet teljessége!

5. CENNER MIHÁLY SZÍNHÁZTÖRTÉNÉSZ levele Bessenyei Ferenchez 82. születésnapja alkalmából [A kézzel írt levél szövege az eredeti helyesírásban:] Budán, 2001. febr. 7 Drága Ferikém! Születésnapodra őszinte baráti szívből küldöm legeslegjobb kívánságaimat: tartós jó egészséget, sok-sok örömöt, ujabb szép sikereket, amelyekkel tovább ékesítheted csodálatos művészeted ragyogó koronáját.   A jókívánatok természetesen nem csak születsénapodra vonatkoznak, az csak az alkalom a kifejezésre, vonatkozik ez az év 365 napjára, szökőévben 366! Drága Ferikém, minden minden szépet és jót kíván nagy szeretettel köszöntve Cenner Mihály Feltéve: 2011. február 11.

6. Az ÓZDI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM igazgatójának levele Bessenyei Ferenchez 1993-ból Bevezetés: Az Ózdi József Attila Gimnázium igazgatójának és két nyugalmazott tanárának 1993-as levelében szemtanúk autentikus megemlékezése olvasható 1957. januárjáról, amikor a Nemzeti Színház színészei vidéken játszottak a budapesti épület helyreállítása alatt. [Amennyire én tudom, a Fáklyalángból csak a második felvonást, a Kossuth-Görgey párharcot adták elő.]      Bessenyei Ferenc tudott erről az „incidensről”, megemlékezéseiben beszélt is róla, de hogy ezt csak e levél kézhezvétele után tette-e, vagy már korábban is, vagy akár ugyanez a jelenet máskor is megismétlődött, és erről volt tudomása – nos, ezt már nem tudom kikutatni. Itt hallható annak az interjúrészletnek kicsit hosszabb változata, amelyikben az ózdi „incidensről” is beszél. [Az eredeti levél pdf-formátumban ITT olvasható] Bessenyei Ferenc Kossuth-díjas Kiváló Művész Úrnak Budapest Igen Tisztelt Művész Úr! Szokatlan kéréssel zavarjuk Művész Urat, mely részben összefügg az 1956-os forradalommal, a Magyar Nemzeti Színház 1957-es ózdi szereplésével és kicsi részben az ózdi gimnáziummal is. Hogy világosabban fejezzük ki magunkat, engedje meg az alábbiak rövid ismertetését:     1./ 1956 tavaszán (amikor még Magyarországon nem volt rendszeres televíziós adás) az ózdi gimnázium színjátszói több előadásban bemutatták Illyés Fáklyaláng c. darabját a város diákjainak és felnőttjeinek. A darab tartalma, mondandója nagy hatással volt a fiatalokra, idősekre egyaránt.      2./ Az 1956-os forradalom leverése során a budapesti Nemzeti Színház épülete olyan belövéseket kapott, hogy a színtársulat nem játszhatott benne, ezért 1957 tavaszén vidéki előadásokat tartott. Így Ózdra is több darabbal jutottak el. Ezek között szerepelt Illyés Fáklyalángja, amelyben Ön Kossuthot, Ungvári László pedig Görgeyt alakította.      3./ Miután ez a darab nem volt ismeretlen Ózdon, és a Nemzeti Színház művészeit mindig szívesen nézték meg, ezért az említett előadásra a közel ezer férőhelyes színháztermet csúfolásig megtöltötte a közönség. Az előadást megtekintették a helyi hatalmi szervekkel együtt a szovjet katonai vezetők is. Jelen volt a város szovjet katonai parancsnoka, aki egy szót sem tudott magyarul, de tolmács révén tájékozódott a darabról és az eseményekről.      4./ A dráma második felvonása első jelenetében a Kossuth - Görgey vita során elhangzott az Ön tolmácsolásában a következő mondat: "Mit vihettünk volna végbe csak két hónapja is ezzel a néppel!" ... "S még most sem késő!"      Ezekre a mondatokra olyan fergeteges és szűnni nem akaró taps tört ki, amely a darab folytatását hosszú perceken át akadályozta. (Az előadás időpontja 1957. január 31.) . A 2., 3., 4. pontban leírtakról a Művész Úrnak is lehet emléke, de a rövid folytatásról nem valószínű, hogy tudomása van.      5./ Az előadás másnapján a helyi pártvezetés és a szovjet katonai városparancsnok a gimnázium könyvtárából felrendelte a Fáklyaláng szövegkönyvét, melyben a fent idézett részt meg kellett mutatni. Ellenőrizték, hogy Önök valóban szöveghűen mondták-e az Illyés által leírtakat. Mivel azok betű szerint megegyeztek az elhangzottakkal, így nem lett folytatása az "ügynek". A szövegkönyv azóta sem került vissza az iskola könyvtárába, nem valószínű hogy a szovjet parancsnok magával vitte emlékként. Mindezeket azért írtuk le, mert ezt az epizódot röviden szeretnénk rögzíteni abban az évkönyvben, amelyet az ózdi József Attila Gimnázium megalakulása ötvenedik évfordulójára (1995) tervezünk kiadni.      Ezért kérjük a Művész Úr beleegyezését, hogy ehhez nevét felhasználhassuk, illetve kérjük a leírtak Önre vonatkozó valódiságának a megerősítését. Szíves válaszát várva művészi munkájához sok sikert kívánunk az ózdi fiatalok és tanárok nevében! Ó z d, 1993. december Csomós Lajos gimn. igazgató; Soltész József ny. tanár az évkönyv szerkesztője; Takács József ny. tanár az 1956-ban előadott Fáklyaláng rendezője Feltéve: 2014. december 23. 7. H. GAZSI [HAJNAL GÁSPÁR] levele Németh Lászlónak Bessenyei Ferenc 1968-as Széchenyi alakításáról [Az eredeti levél pdf-formátumban ITT olvasható. Az előzmény pedig fentebb.] Nov. 27. Kedves Ella Asszony! Kedves Tanár Úr!     Hálásan köszönöm a nagy színházi élményt, melyhez a „Széchenyi” főpróbájának jegyével jutottam. Láttam a darabot már 1957-ben is, az utolsó előadásán, meglepetés volt számomra, hogy most még jobban tetszett; bizonyára unalmas leszek, de nem állom meg, hogy ide ne írjam, miért.     Szerintem Bessenyei játéka jelentősen felülmúlja Timárét. Tudok róla, hogy milyen nagy szerepe volt Timárnak a Németh László-drámák tolmácsolásban; sajnos, nem láthattam már egyet sem a régiek közül. Színészi nagyságát néha megéreztem; Othello, Hosszú út, Ügynök halála – de, természetesen, nem tudom áttekinteni mekkora jelentősége volt színházi kultúránkban. Széchenyi alakítása kissé elmosódott bennem; messzi is ültem, játékának sok részlete elkerülhette a figyelmemet; ennyi fenntartással is úgy hiszem, hogy ez egyszer ő volt a kisebb.     Az „excentrikus modorú gróf”, akit Bessenyei belépőjétől kezdve belénk szuggerál, nyilván az életben is ilyen volt. Blackwell angol ügyvivő, akit apám mindig a korszak egyik legfontosabb tanújának tartott, hasonlóan festette le fellépését, emberekhez való közeledését emlékirataiban; más kortársi feljegyzések is ilyennek írják. Bessenyei,hogy közel hozza, sok tekintetben mintául vette a félmúlt tekintélyes, nagyeszű, különc öregurainak gesztusait, hanghordozását; homályos gyerekkori emlékeim szerint ilyenféle volt Nagy Emil igazságügyminiszter és Hegedűs Lóránd is. Ezzel hidat vert a történelem és a mai közönség emlékezete közé.     Minden különös elmélkedés nélkül is világos, hogy ez a Bessenyei-féle felfogás mennyivel igazabb, elevenebb és eredetibb az első részben; jobban illik a táblabíró kétségben-tartásánál a Blick-kérdésben, sokkal jobb a besúgónak vélt ápolóra való támadásban; a néző számára valami különös fűszere van, ilyen közel még nem hozták hozzá egyik „bebalzsamozott” alakunkat sem. Az egész felfogás problémája a kezelőorvossal szembeni kitörésnél kezdődik; Timárál tisztító volt és felemelő, amint visszautasította a lelketlen gyógyítási módot, elutasította a színész- és maszk-teóriát, büszkén vallotta önzetlenségét. Bessenyei itt meg-megtöri a lendületét; tartja excentrikus gesztusait, néha még furcsa mosolyt is ültet az arcára. A régi előadás ismerője kicsit csalódik; csak az egész áttekintése után jön rá, hogy így kell csinálni. Függetlenül attól, hogy a valóságban esetleg Széchenyinek csakugyan lehettek olyan pillanatai, amikor felháborodottan utasította volna vissza a szerepjátszás vádját.      Mert a drámai egység szempontjából: Timár hamis katarzist /ha nem használom rosszkor ezt a fogalmat/ ad. Hiszen Tanűr Úr Széchenyi-elméletének és az egész dráma felfogásának központi kérdése a szerepjátszás kérdése és tudjuk, hogy a válasz: igen, Széchenyi byroni romantikus hős-szerepének kifutási teréül választotta a hazáját – talán pongyolán fejezem ki, de erre még visszatérnék. Amit Bessenyei elhagy a kitörés erejében, bőven visszatérül a Goldmark doktorral való utolsó találkozásánál: mikor a doktort faggatja és kétes mosolyával, bujkáló mellékmondataiban vissza-visszaugrik a vádra: „na igen, ön szerint ez csak maszk, szerep, de még ha úgy is van….”. A dráma Széchenyijének lelkiismeret nem emésztheti meg a vádat, az utolsó pillanatig kell viaskodnia vele.      Timár itt /Goldmark-kal való utolsó párbeszédénél/ jóságos bölcs volt. Bessenyei nem. Pl. ezt a mondatot „ön, aki okos és önző – ennélfogva sokat szenved” Bessenyei hangsúlya úgy dobálta föl- és alá, hogy nem is lehetett rögtön felfogni az értelmét. És a mű szelleme itt is őt igazolja; nem a lehiggadt bölcs áll itt előttünk, hanem a menekülő vad, ide-oda kapkodva gondolatai közt – a tisztult, lehiggadt hangulat, amit Timár vitt annakidején a színpadra, jóleső tévedés volt.      Lonovics érsekkel való viaskodásában Bessenyei megejtő volt és szívszorongató. Öngyilkossága előtti vergődése pedig különös hatással megrázó.     Itt ugranék vissza a szerepjátszás- és maszk-elméletre. Nem tudom, Tanár Úrhoz mennyire érkezik el a mai fiatalság felfogása az emberekről; tény, hogy hajlamosak automatikusan egy uniformizált szintre lehúzni minden nagyságot, bizonyos mechanikus lélektanozgatással. Pl. „X. Y. hős volt.” – Igaz – feleli a mai ember – sohasem bírta ki, hogy ne beszéljenek róla. – „Z. kiáll valakiért” – Na igen, nem szereti, ha nem ő dönt valakiről. És így tovább. A mai ember ezáltal lassan elveszíti az arányérzékét és szükségszerűen erősíti az ilyen gondolatmenetekkel a szomorú tényt, hogy uniformizálódik.     Bessenyei játéka hozzájárul ahhoz, hogy a dráma megfordítsa a mai ember gondolatmenetét: Széchenyi volt ? mindegy, én ismerem a lelki indokait, hogy miért lett azzá. – A dráma viszont ezt szuggerálja: ismerjük a lélektani indokait? Mindegy, hiszen Széchenyi volt.      Excentrikus öregúr, aki szenved előttünk három órán keresztül. A néző tudatának felszínére néha feljut, hogy nagyon nagy ember volt, akinek legtöbbet köszönhetünk, és ilyenkor érezzük át igazán a fájdalmát. Hogy környezete fölé nő, hogy gondolatait senki nem éri utol, hogy segíteni nem tud rajta senki – mindez elég jelzője a nagyságnak és Bessenyei csak helyenként támogatja ezt alá: hatalmas homlokával vagy örvénylő szemeivel, a végső, gondolatébresztő hatáshoz ennyi kell csak.     Az együttes egyébként is kiválóan vitte a darabot. Legfeljebb Balázs Samuról jegyezném meg, amit Tanár Úr annakidején Dénes Györgyről írt: harcolt a személyét körüllengő komikum ellen. Le is küzdötte: ízléssel vitte a szerepet és különben is Bessenyei uralkodott a színpadon, de szerintem bármelyik más színésznek kevesebb erőfeszítésébe került volna vinni ezt a szerepet, mint neki. [A mondat végét Feri zárójelbe tette – nem csoda, mert félreérthető; a levél írója vagy elírta, vagy Balázs Samura értette, azaz a hosszú körmondat elejére és nem Bessenyeire, azaz a betoldott mondatra.]      Be is zárom levelemet, bár a végtelenségig tudnék bölcselkedni Tanár Úr gondolatrendszeréről, amely végeredményben a mai fiatalság gondolatrendszerét cáfolja és túlmutat rajta; de máris nagyon hosszadalmas voltam és restellem, hogy a kedvesség ellenében ekkora tömeg fecsegéssel terhelem Tanár Urat.     Remélem, hamarosan újabb dráma élményének örvendhetünk. Bízom benne, hogy soraim mindkettőjüket jó egészségben találják.     Még egyszer hálás köszönettel.     Kézcsókkal és őszinte rajongással H. Gazsi             Feltéve: 2014. december 26. 8. D. MAGYARI IMRE levele a 70 éves Bessenyei Ferencnek 1989. február 11-én a televízió felvételről sugározta azt a Vámos László rendezte ünnepi előadást, amit pár nappal korábban, február 6-án vettek fel az Erkel Színházban Bessenyei Ferenc 70. születésnapja alkalmából. Az adást követően Feri sok szép levelet kapott, most ezekből következik egy válogatás, azok, melyeket Feri megőrzött és a „fontos iratok” mappába tett. Elsőnek D. Magyari Imre író és kritikus (ifj. Magyary Imre fia) gyönyörű levelét közlöm, ami különösen azért említésre méltó, mert kitűnik belőle, hogy Feri nemzet-, magyarság-féltő szavai, ha jó talajba hullanak, kikelnek és gyümölcsöt teremnek: a levélből világosan visszacsengnek Feri intelmei, gondolatai.      A levélről hiányzik a dátum, de a szövegből kiderül, hogy a 70 éves ünnepség után íródott. D. Magyar Imre tiszteletére szóljon itt édesapjának ifj. Kalmár Tibor szövegére szerzett nótája – Volt egyszer egy tévedésem – arról a cd-ről, amit D. Magyari Imre és Máder László szerkesztett.      A képen a levél második oldala látszik Feri aláhúzásaival BESSENYEI, A TEJESEMBER     Nem is tudom eldőlt-e már, hol fog felépülni az új Nemzeti, mi az ilyen fontos ügyekben nem döntünk elhamarkodottan, nem vízlépcső ez, mi az ilyen döntéseket hosszan, éveken át fontolgatjuk, nagyon helyesen.      Akárhogy is: a Nemzeti Színház, a nemzeti színjátszás ott lesz, ott teremtődik meg, ahol például Bessenyei Ferenc van.      Ha kiáll a pusztába és elkezd egy Berzsenyi- vagy Vörösmarty verset, abban a pillanatban körévarázsolódik a színház.      Színház: az a hely, ahol a játszó személyek fontos gondolatokat próbálnak átadni – életről, halálról, nemzetről, sorsról – a néző személyeknek, megkísérlik őket rávenni arra, hogy egy kicsit, egészen kicsit máshogy éljenek.      Bessenyei Ferenc ezt a színházat szolgálta, szolgálja. Megmutatta a bennünk rejlő ösztönöket, a bennünk rejlő dúvadot. Félelmetes volt Othelloként, a velencei mór nem tudta elfogadni a civilizáció játékszabályait, szeretett, ami több, mint civilizáltnak lenni. De megmutatta Bessenyei Ferenc azt is, hogy az ösztönöket hogyan, miért kell mégis kordába kényszerítenünk, nem a civilizáció rossz parancsainak engedelmeskedve, hanem mert egy közösségnek is a tagjai vagyunk, s kötelességünk – így elegáns – e közösség sorsával is törődnünk. Görgeyként, Széchenyiként, Galileiként nem dúvad volt, dehogyis; bölcs volt, rezignált, sokat tudó, csalódott, és mégis bízó, fáradt és mégis erős. S mellesleg azt is bebizonyította, hogy Németh László játszhatatlan könyvdrámái játszhatók és drámák, mondhatatlan mondatai mondhatók, csak – nem könnyű, igaz – tudni kell a magyar nyelvet. Sokadik előadását láttam a Colbert-nek, fáradtaknak tűntek már a szereplők, némelyik a szöveget sem tudta pontosan. Bessenyei meg Colbert volt, izzott, szikrázott. Na persze, miért esett volna ez nehezére, egyrészt tudja, csak úgy érdemes csinálni valamit, ha tényleg csináljuk, másrészt, önmutogatók ezek a színészek, magáról beszélt: „… ha az emberi életnek van az állatoké felett értelme, hát csak az, hogy valami magánál különbet teremtsen. S ennek a többnek szolgáltam én – jól vagy rosszul – telhetetlen mohósággal és szorgalommal; akár egy bűnös, szétőrlendő csíra ez a szándék, akár egy új világvetés.”      Itt kellene befejezni ezt a köszöntőt, szép dolog az, hatásos, Németh László-idézettel zárni egy írást,olyan patinás lesz tőle. De Bessenyei Ferenc azt is megmutatta, hogy a közösségért, a nemzetért felelősséget érezve nem szükségszerű hősi pózba merevülni. Láttuk őt magyarnótát énekelni,s láttuk őt hülyéskedni, saját magán is gúnyolódni, mikor egy tévébohózatban, a színészek hajszoltságát jelképezendő, egy taxiablakon kihajolva intonálta A vén cigány refrénjét, majd száguldott tovább. Láttuk játszani.      Ha pár napja megkérdeznének, hány éves is a Bessenyei, kizárt, hogy hetvenet mondok. Hetven év az már az öregség, Bessenyei Ferenc meg sosem lesz öreg. Vitalitás, ez jut róla eszembe. Ó Tóbiás, a tejesember. Nem a legnagyobb szerepe, de megmutatta ebben is, ami tán a lényege: ezt az életet élni kell, tovább vinni és szebbé tenni, csakazértis. Hát élje még sokáig. D. Magyari Imre Feltéve: 2015. április 28. 9. és 10. KÉT NÉZŐ levele 1967-ből „Az áruló”, illetve 1973-ból a „Hegedűs a háztetőn” előadása kapcsán A sort két olyan nézői levéllel folytatom – melyeket Bessenyei Ferenc méltónak tartott a megőrzésre. E levelek is arról tanúskodnak, hogy mindaz a jó, amit róla eddig leírtak, elmondtak, nem túlzás, nem kitalálás. A most következő két levél írója nem fiatal már, és mindketten bejárták a világot, ismerték a színházat – Bessenyei Ferenc alakításáról mindezek fényében is csak, mint a „legjobbról” tudtak nyilatkozni. Az első levelet Békeffi László (Szeged 1891-Zürich 1962) – „az elhalt konferanszié és író özvegye”, Jankovich Magda (Bp. 1900-Svájc 1992) színésznő, Kürthy Sári színésznő lánya írta 1967. február 22-én. Nem írja meg, hogy miben látta Ferit, de a dátum szerint csakis Az áruló Madách színházbeli előadásáról lehet szó. A kézzel írt levél szövege (a nagy karikát Feri firkálta bele, az aláhúzások a levélírótól származnak): 22. febr. 967 Bpest. Mélyen tisztelt Művész Úr! Bocsánatot kell kérnem a szokatlan gratulációért, amit Önnek hevenyészve írtam az előadás szünetében – de főleg a neveletlenség miatt, hogy egy papírlapon írtam, de nem volt kezem-ügyében más. – Elragadtatásom olyan volt, hogy kifejezésre kellett juttassam azonnal, viszont nem akartam zavarni személyes megjelenésemmel. Kérem ne vegye rossz néven ezt. Engedje meg, hogy még egyszer csodálatom és gratulációmnak adjak kifejezést. Művész Úr olyat alkotott a szerepéből, amely túl nőtt az előadáson és a gyönyörű darabon. Grandiózus volt minden vonatkozásban a szerepben! Én mint volt színésznő és sokat látott a külföldön, nem igen láttam hasonló ragyogó alakítást. – Köszönöm a nagy élvezetet mindannyiuknak is a gyönyörű előadásért.     Üdvözlettel      Békeffi Lászlóné Jankovich Magda      Az elhalt konferanszié és író özvegye A második levelet a Hegedűs a háztetőn első szériájának idején, egy 1973. márciusi előadás után kapta: Budapest 1973 Márc.29 Mélyen tisztelt Művész Úr!      Közel 50 éve nem volt álmatlan éjszakám férfi miatt de mostanában Ön miatt sok volt.      Kétszer láttam Amerikában a Hegedűst és annak dacára, hogy nagyra tartom az Ön művészetét bocsánat a pillanatnyi kételyeimért, nem tudtam elképzelni, hogy fogja Egy Magyar Nábob alakítani Tevjét a tejes zsidót.      A nagy szavak helyett csak ennyit, anyanyelvemen hallva, végig sírtam az egész előadást. Felébresztette bennem a nagyszülői házban látott ősi hagyományokat. Legyen áldott az Ön nagy művészete. Legyen gazdag sok sok hasonló nagy sikerekben mert akkor hódolói nagy táborát is gazdaggá teszi felejthetetlen élményekben. Tisztelője Székely Miklósné Feltéve: 2016. január 12. 11. STROMFELD ADRIENNE levele 1969-ből (A vezérkari főnök) 12. ISMERETLEN NÉZŐ levele 1974-ből (Hegedűs a háztetőn 13. VAJDA LÁSZLÓNÉ levele 1997-ből (Vasárnapi Újság) 14. RAKSÁNYI GELLÉRT születésnapi köszöntője 15. HORVÁTH ÁDÁM válaszlevele Bessenyei Ferencnek Horváth Ádám rendezőt 1994-ben a Magyar Televízió elnökének nevezték ki. Bessenyei Ferenc ebből az alkalomból gratulált neki. A levél borítóján gépelve szerepelt Horváth Ádám neve, de biztos, ami biztos, Feri az aláírás – Ádám – elé ceruzával odaírta, hogy „Horváth” (a képen halványan látható a nyoma). A levél eredetije ITT látható. Drága Ferenc! Köszönöm a gratulációt, meg a kísérő bölcsességeket. Talán valami rám is ragad, a jó kívánság, meg biztos, hogy használ            szeretettel Ádám            94. VIII. 22. 16. SZENDRŐ JÓZSEF meghívója Bessenyei Ferencnek Bessenyei Ferenc az 1949-50-es színházi évad alatt az ekkor államosított Pécsi Nemzeti Színházban játszott, lásd erről az időszakról a PÁLYÁJA – NYOLCADIK ÁLLOMÁS oldalt.      Ugyanebben az évadban lett a színház igazgatója Szendrő József, aki ekkor – 35 évesen – még egyáltalán nem „bohémságával” (idézet Illés Jenőtől), hanem intellektuális, sőt költői (hiszen költőnek készült) lényével tűnt ki. Feri Szegedről szerződött át ismét Pécsre, ahol korábban már eltöltött egy évadot. Szendrő József meghívója mellé azt a pécsi időből származó képet tettem, melyen a Kisunokám című darabban a Ferinél 15 évvel idősebb Szendrő mellett Feri vénembert alakít. Szendrő József (1914-1971) levelének hangneméből az derül ki, hogy jó kapcsolatuk Szendrő élete végéig kitartott. A meghívó szövege: Drága Ferikém! gyere el, ha van időd, kedves és minden egyéb .. a Fészekbe 68. IV. 1-én este 10kor .. jobb hijján szavalok ott majd .. a saját „műveimből” – Nem kérés – figyelmesség! Csókol Sz. J. A meghívó eredetije ITT látható. 17. SZINETÁR MIKLÓS születésnapi gratulációja Bessenyei Ferencnek Szinetár Miklós még nem volt 30 éves, amikor első mozifilmjében – az 1962 januárjában bemutatott Délibáb minden mennyiségben – Feri emlékezetes alakítást nyújtott. És alig egy évvel e film után színházban is rendezte őt: 1963 nyarán Feri volt Theseus a Szegeden bemutatott Szentivánéji álom előadásban. Szinetár Miklós túlnyomórészt zenés darabokat rendezett színpadon és tévében is, ezért feltűnő, hogy kevés prózai rendezésében gyakorta osztott szerepet Ferire. Az eddig említett és a honlapon már ismertetett két közös munkájukon kívül, az 1969-ben készült Az ember tragédiája tévéfilmben, és az 1979-ben a Szegedi Szabadtéri Színpadon színre került Antigonéban (mint teljes estéket betöltő előadásokban) dolgoztak együtt, az előbbiben Feri az Úr hangja, az utóbbiban Teiresziász volt. Kapcsolatuk a későbbiekben is kifejezetten szívélyes maradt, amit nemcsak az itt bemutatandó levél, de az is bizonyít, hogy 1973-ban Feri kérésére Szinetár Miklós felvett engem a televízióba díszletépítésznek. Szinetár Miklós e levél megírásakor, tehát 1989-ben, már második alkalommal volt a televízió főrendezője. Drága Ferenc! Ne hülyéskedj! Nem vagy te 70 – Legfeljebb 40! Testben és lélekben is Ehhez szívből gratulálok és még sok sikert és nagyon jó következő 40-et kívánok Ölel Szinetár Miklós Feltéve: 2011. február 11. Folytatva: 2014. december 23. Folytatva: 2014. december 26. Folytatva: 2015. április 28. Folytatva: 2016. január 12. Utolsó frissítés: 2019. július 22.