Ki hinné, hogy Ajkán, a Vájár utcában még mindig folytatható „jövesztés”, azaz esetünkben nagy mennyiségű jövedelem reménybeli termelése. Persze nem mindegy hogyan, mennyi és kinek a kárára, vagy hasznára.
Özv. H-né Rózsika (75) kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy a Vájár utca 27. alatti lakása egyre lakhatatlanabb, fűtésszámlája az egeket ostromolja és ennek legfőbb okát abban látja, hogy egy úriember sorra vásárolja fel az itteni lepusztult ingatlanokat, majd „kibelezi” őket és utána az sem okoz neki gondot, hogy ezáltal jelentősen rontja a sorházban található szomszédos lakások hőszigetelését. A birtokba vett ingatlanok ajtóit, ablakait kiszedi, helyüket bedeszkázza és kész.
A helyszín bejárásakor Rózsika leírása pontosnak bizonyult. Az úgynevezett Börköskútig (ami egy bővizű forrás és a róla elnevezett városrész vízellátását is szolgálja) tartó utcában valamikor a bányászok számára épült, komfort nélküli lakások sorakoznak. Ma már mindegyikben van folyóvíz (ennek külön sora van), de a keletkező szennyvíz elszikkasztása kissé bizonytalan, Rózsika szerint a Csinger-patakba folyik a lé.
Az utca végén található forrás vizét néhány éve bevezették a lakásokba. Egyesek szerint átverés volt ebben is, jól lehúzták őket a vállalkozók, de ennek igazságát kideríteni nem jelen dolgozatunk tárgya.
A forrástól – ami ma már egy törpe vízművet táplál – balra, a domboldalban valamikori pincék bejáratai ásítoznak. Szemlátomást megközelíthetetlenek. Tibor (hívjuk így az ingatlanfejlesztő vállalkozót) szerint, aki sorra vásárolja fel a környék lakásait szerint „soha nem is voltak azok”. Különben is a vízvezetésnél kellett lebontani az ominózus löszfalat, amin keresztül (talán) vezetett út a ma már használaton kívüli pincékhez, amelyek a környező lakások részei voltak… Csakúgy, mint a sorházak felett húzódó padlás, ami a ház két végén fagrádicson volt megközelíthető. Egy ilyen elbontott feljáró maradványát mi is szemügyre vehettük. Tibortól megtudtuk, hogy a bontásra „életvédelmi okokból” volt szükség, megette már az idő vasfoga a feljárókat. „Különben is, útban volt.” De ígéri, épít majd újat, olyant ami nem vezeti be a falba a vizet.
Tibor az a típus, aki nem olvas újságot, de jól kiforrott véleménye van az újságírókról. Szó mi szó, én sem tudtam megkedveltetni vele magamat.
Rózsika beinvitál lakásába. Takaros kis fészek, kis belmagassággal, de úgy-ahogy karbantartva. Nemrég festettek ki – ebben Rózsika lánya segített – de a hátsó falon, a ma még szigeteletlen lakás felől, megjelentek a penészfoltok, amik hőhídra utalnak.
Szóba kerül a tüzelő, amiből Tibor tanácsai szerint is egyre többet kell vennie. „Ha valaki nem tudja leszigetelni a házát, az vagy rest, vagy nem ért hozzá” – mondja Tibor, aki hallani sem akar az eredeti állapotokról, illetve azok megbontásáról, ami amúgy a számlájára írható. Szerinte a környékbeli hölgyek egész nap csak a padon üldögélnek és nem csinálnak semmit. Különben meg tervezi a lakások helyreállítását, komfortosítását, de ki kell száradni a falaknak, ami időbe telik.
Gerencsér Hilda önkormányzati képviselő – akit állítólag már szintén megfenyegetett – felveti, hogy Tibor elbirtokolt egy közterület részt is, amire – nyilván saját hasznára – gyümölcsfákat ültetett, amit a környékbeliekkel „gondoztat”. Szó mi szó, a földhivatali nyilvántartás szerint a sok osztatlan közös tulajdon miatt nehezen bogozhatók itt ki a tulajdonviszonyok, lehetőség van az efféle magánakciókra. Tibor akár építőanyagot is tárolhat a közös használatú részeken, nincs igazán jogalap az ellene való fellépésre. Hilda szerint pénzzel sok minden megoldható. Sajnos az itt lakók közül van, aki arra kényszerülhet, hogy vagy eszik, vagy kiváltja a gyógyszereit, vagyis eléggé egyenlőtlen küzdelem ez immár 4-5 éve a kitartó tulajdonosok és a terjeszkedési kényszeren szenvedő vállalkozó között. Lejjebb, a patak felé eső házsorban szintén vett lakást Tibor, amit szintén kibelezett és szintén duplájára emelkedett az ott élő nyugdíjas házaspár fűtésszámlája, ami jól mérhető az általuk vásárolni kényszerült tűzifa mennyiségével is. De ez nem egyedi eset.
Valamikor Hilda is vásárolt itt ingatlant, de akkoriban minden tulajdonos hozzájárulását megszerezte az építkezéshez. Ma már ez nem divat, az osztatlan közösbe bárki bevásárolhatja magát, a jelek szerint a Földhivatal mossa kezeit, pontosabban eddig terjed a hatásköre. A képviselő asszony szerint Tibor több lábon álló vállalkozó, szinte elapadhatatlan forrásokkal és már a rokonsága egy részét is a Börköskútra költöztette. Megteheti azt is, hogy „trükközik” a kerítések nyomvonalával, néha mozgásukban is korlátozva az itt élőket. A közterület felügyelők is csak a vállukat vonogatják, ha Hilda kihívja őket. Válaszuk minden alkalommal ugyanaz: „Ez nem önkormányzati terület.”
Ez igaz is. Az Földhivataltól beszerezhető térkép alapján ott nincs út, ahol most Tibor átjárót tart fenn megának – a szomszéd telek kárára. Megteheti, hiszen ahol több tulajdonos van az osztatlan tulajdonon, ki merne reklamálni, meg túl bonyolult is lenne. Egy jókora kertnek például 18 bejegyzett tulajdonosa van. Erről Tibor szemrebbenés nélkül állítja, hogy az az „övé”.
Hilda 20 évig (1987-ig) lakott itt, azóta új, nagy házba költözött az utca közepe felé, egy kimagasló telken. Akkoriban még más szokás járta. Mindig megegyeztek a közösen használt ingatlanrészek (például a kémények, vagy padlásfeljáró lépcsők) felújításában és mindenki betette a közösbe a maga részét. Mára ez megszűnt és az itt élőknek is elapadtak az anyagi forrásai.
Korábban Rózsika próbálkozott már az önkormányzatnál és a kormányhivatal megfelelő osztályán is szóvá tenni a dolgokat, de a hivatalnokok – lévén az ő kezük is megkötve – nem tudtak igazán segíteni. „Majd, ha összedől a ház, tessék visszajönni, az már építéshatósági ügy…” vélekedtek.
Ha valakinek nem tetszik valami, vagy Tibornak szúrja a szemét mások viselkedése, jól ellátja a bajukat. Teszi ezt pedagógiai célzattal, később arra is hangsúlyt helyezve, hogy együtt sörözgessenek a kiszemelt áldozattal. Ha valaki netán túl sokat iszik és óbégatva zavarja a környék nyugalmát, hát az is jól megnézheti magát, akcióba lép az egyszemélyes önkéntes csendőrség.
Tibortól megtudtuk, hogy rendkívül családszerető ember. Amit ma ötvenes évei derekán csinál, az csak évek múlva hozza meg a hasznát. És akkor mindenből a családja részesülhet. A sok-sok lepusztult lakást (már több mint tízet megvett) azért vásárolja meg, hogy felújítsa őket és később bérbe adja azoknak a rászorulóknak, vagy (akár külföldi) vendégmunkásoknak, akik az emelkedő rezsiköltségek elől menekülnek ebbe a völgybe. Munkáját többnyire egyedül végzi, mivel megbízható munkaerőt a környéken nehéz találni. Megmutat egy általa már szépen rendbe tett lakást is. Ígéri, ilyen lesz a többi is.
Megkérdezem tőle, egyébként miből él? Hát ebből – feleli röviden. Annyit elárul még, hogy Herenden volt korábban egy kocsmája, de már bezárta. Most a Vájár utcai fejlesztések töltik ki a napjait.
*A bányászati tevékenység során előforduló, nagy tömegű, különböző állapotú és tulajdonságú, horizontális és vertikális irányban jelentős mértékben változó kőzetek jövesztése különböző jövesztési módok alkalmazásával történhet.
Lékó Sándor
A szerző felvételei
Leave a Reply