Közzétette:
Az 1351-es törvény a jobbágyság jogállását is szabályozta. A terményekben lerovandó egyházi tizeden túl bizonyos földek után kötelezővé vált a kilencedik tized, az ún. kilenced a nemesi földbirtokosoknak. Ennél elvileg sem többet, sem kevesebbet nem lehetett beszedni. Ezzel a munkaerő elcsábítását kívánta a király megakadályozni. A jobbágyok szabad költözködési joga ugyanakkor megmaradt, sőt kereskedhettek és iparűzéssel is foglalkozhattak a parasztok. A rabszolgaság intézménye erre az időre teljesen elhalt, s nem hallunk többé udvarnokokról és várnépekről sem, A 14. század közepére a társadalom alsóbb rétegének sokszínűsége tehát megszűnt, s ehelyett kialakult a jogilag egységes jobbágyság. A jobbágyok saját használatukban lévő telkükön belátásuk szerint 
gazdálkodtak, s az egyházi tized és a földesúri kilenced beszolgáltatása, valamint a király által kivetett adók (a kamara haszna) megfizetése után szabadon rendelkeztek jövedelmeikkel. A készpénzben fizetett földbér, a természetben lerótt ajándékok (szárnyas és egyéb állatok, bor, kalács stb. ) és kilenced mellett megjelent a robotnak nevezett munkaszolgáltatás is. Ez utóbbi jelentősége ekkor még viszonylag csekély volt, általános és fontos járadékformává csak a 16. századtól vált. A földesurak jogai és kötelességei közé tartozott a bíráskodás és az igazságszolgáltatás is, amit úriszéknek neveztek. Ez régi hagyomány volt, amelynek a jogával az 1351-es törvény minden nemest felruházott. Emellett egyre többen rendelkeztek ún. pallosjoggal, amelyet I. Károly kezdett adományozni. A pallosjoggal felruházott nemesek saját birtokaikon az elfogott rablókat, gyilkosokat és egyéb bűnözőket akár ki is végeztethették.
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (108—109. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
Lighthouse 