FÉLELEM, ISTENFÉLELEM

1. Általában a félelemről

A félelem az ember valós vagy elképzelt, de mindig ismert veszéllyel kapcsolatos tartózkodó hozzáállása. Mivel az élet és az élet javai állandóan veszélyben vannak, és azokat különféle erők és hatalmak fenyegetik, ezért az ember mindig talál alapot a félelemre. A félelem az emberi létezés egyik legalapvetőbb élménye. A gyermek „fekete embertől” való félelme minőségileg nem különbözik a felnőtt félelmétől. A félelemben mind a primitív, mind a magasan művelt emberek nagyon közel állnak egymáshoz.

2. A félelem a Bibliában

2.1. A Szentírás ismeri mind a félelem, mind a rettegés fogalmát. Természetesen nem a „szuperembereket” jellemzi, hanem a hozzánk hasonló gyenge, megtámadott embereket (ld. Zsolt 34,5; Mt 14,26; 28,4; Jn 7,13; ApCsel 2,4; 1Kor 2,3). A Biblia józanul és realisztikusan beszél arról, hogy minden embernek van alapja arra, hogy féljen a rettenetes és sötét hatalmaktól, a bűntől, a haláltól és az ördögtől, amelyek vele és körülötte vannak (Ef 6,12).

2.2. Csak az, aki ezen hatalmaknál erősebb, képes ezektől valóságosan megszabadítani. Ez a személy Jézus. Ezt bizonyítja a többször is elhangzó Ne félj! felszólítás (pl. Mk 5,36). Az emberektől való félelemtől is, ami különösen nagy lehet, megszabadít Jézus (Jn 16,33; Zsid 2,15).

2.3. Az Újszövetségben az istenfélők a kegyesek, vagy azok, akiket vonzott a zsidó istentisztelet, azt látogatták, de akik nem csatlakoztak teljesen az Isten népéhez a zsidóságba betérő pogányokhoz hasonlóan.

3. Istenfélelem, istenszeretet

3.1. Amennyire a Biblia a félelemtől való szabadságról beszél, mivel a Krisztus a szabadító, olyannyira hangsúlyozza az egyetlen helyes félelem fontosságát, azaz az Isten előtti félelmet. Ebben az esetben a félelem és a hódolat/tisztelet összemosódik: aki Istent féli, az hódolattal illeti őt; és fordítva: aki hódol Isten előtt, az féli is őt, mert ismeri őt és az ő szentségét.

A félelem az ószövetségi kegyesek számára az az alapvető hozzáállás, amit Istennel szemben fel kell venni.

A יִרְאָה (ejtsd: jir^eah) az istenfélelem és a hódolat, de egyben valódi bölcsesség is, illetve azon a helyes úton megtett első lépés is, ami a célhoz vezet el (Jób 28,28; Zsolt 111,10; Péld 1,7; 9,10).

Az Újszövetség először is megerősíti ezt a magatartást (1Pét 2,17). Az ószövetségi jir^eah-nak az újszövetségi görögben a phobein ige felel meg (Mt 10,28; Lk 1,50; 18,2; 23,40; ApCsel 10,2; 13,16; Kol 3,22; Jel 11,18; 14,7; 15,4; 19,5).

3.2. Amennyiben elmondhatjuk, hogy a modern emberből hiányzik az istenfélelem, az annak a jele, hogy azt hiszi, hogy csak ebben a világban él, ahol már nem marad számára hely a világ transzcendens ellentéte, azaz Isten számára. Ez viszont végzetes tévedés, mivel az egyoldalú evilágiság abban a pillanatban billegni kezd, amikor az elveszti Istent, mint ellenoldalt, mivel csak ebben az ellenoldalban van a teremtett világ fennmaradása – modern szóval fenntarthatósága (Kol 1,17; Zsid 1,3). Mivel a modern ember már nem fél Isten előtt, és a látható világon kívül semmilyen más valóságot nem ismer el, ezért egy sokkal rosszabb félelem keríti hatalmába: a semmitől való félelem. Az embernek újra meg kell tanulnia megragadni a bibliai valóságot, nevezetesen azt, hogy Istent kell félni (Deut 10,12.20; Mt 10,28; Róm 11,20.21). Viszont az istenfélelem ezen a területen nem a legvégső dolog, hanem az Isten iránti szeret az, ami Istennek az irántunk való szeretetére válaszol. Az istenszeretetnek ez a gondolata van az Újszövetségben az istenfélelemmel szemben túlsúlyban (az Ószövetségtől eltérően) annak ellenére, hogy a felfoghatatlan és elgondolhatatlan Isten előtti félelem sem hiányzik (Zsid 12,29; lásd még Mk 9,44-48).

3.3. Az ÚSz-ben a parancsolatokat nem (rab)szolgai félelemből, hanem szabad akaratból, szeretetből, gyermeki tiszteletből kell megtartani (Jn 14,15). Aki Isten szeretetére engedelmességgel válaszol, az Isten gyermekei szabadságának az új törvénye szerint cselekszik (Róm 8,21).

Minél erősebbé válik az Isten iránt szeretet, annál gyengébb lesz a hamis, rabszolgai félelem Az ilyen félelem nem szeretetből ered (1Ján 4,18). Luther az első fejezethez írt magyarázatában összekapcsolta az istenfélelmet (az én vagyok az Úr formulának megfelelően) az Isten iránti szeretettel (a te Istened): „Minden dolog felett kell félnünk, szeretnünk Istent és bíznunk kell Istenben.”

Örömteli bibliatanulmányozást kívánok!