Te is szoktál lefagyasztani kenyeret? Akkor ezt tudnod kell
promotion image
Vissza

2016. okt 1. 12:38

Micsoda hárem? Hastánccal izgatták fel a csajok VV Krisztiánt - galéria

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
 / Fotó: Weber Zsolt / Fotó: Weber Zsolt

Budapest - Mi mással lehetne a hotellé alakított Villa indiai vendégeinek kedveskedni, mint egy igazi hastáncbemutatóval? A Való Világ powered by Big Brother lakói rettentő lelkesedéssel vetették bele magukat a feladatba, Krisztián azonnal magához ragadta a kezdeményezést, összehívta a hálóba a lányokat és intenzív táncoktatásba kezdett.

- Úgy éreztem magam, mint egy háremmel rendelkező férfi, az összes lány az én kezem alatt volt. Úgy éreztem magam, mint egy szultán és a lányok azt csinálták, amit mondok. Persze nem éltem vissza a helyzettel, az nem én lennék - mesélte a kicsit még mindig zavarban lévő Krisztián, akinek koreográfiája olyannyira elnyerte az indiai vendégek tetszését, hogy nem csak nézték az előadást, hanem be is álltak a játékosok közé táncolni.

A táncosok elől ismét Vivi lopta el a showt, aki India-rajongó nagynénje kedvéért mindent beleadott, hogy tökéletesen oldja meg a feladatot. Természetesen ebben az alkohol is a segítségére volt.

- Zseri behozott egy kis bátorító italt, nem voltam ellene, mert kicsit mindnyájunknak nagyobb volt a bátorsága ha iszik, ittam a nagynénémre, a családra barátokra - árulta el Vivi, aki nagy bánatra ma már kiköltöznek az indiaiak és helyükre egy nászutas afrikai pár érkezik majd.


Galéria

Bezárás
2016.10.01.


Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk Címlapsztoriban A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb "A" kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Keresd a friss részt minden vasárnap délben a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján!

TERMÉKAJÁNLÓ

TOVÁBBI AJÁNLATOK

FRISS HÍREK

Színes hírek