DEBRECENI POZSGÁSTÁR. Debreceni Pozsgástár 2007/4. A szerkesztőség (Editorial office) Az Egyesület tisztségviselői (Officials)

Átírás

1

2 2 DEBRECENI POZSGÁSTÁR A Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesületének (Debrecen) ismeretterjesztő folyóirata Succulent Magazin of Debrecen (Hungary) Educational Journal of Hungarian Succulent Collectors' Society (Debrecen) Aufklärungsorgan des Gemeinnützigen Vereins der ungarischen Saftpflanzensammler (Debrecen) Tiszteletbeli elnök és alapító-főszerkesztő: Papp László 4225 Debrecen, Zsindely u. 1. A szerkesztőség (Editorial office) Levélcím (Address): 4015 Debrecen, Pf: 82. Internet honlap: Tudományos lektor: Papp László 4225 Debrecen, Zsindely u. 1. Tel.: (52) / papp.laszlo@gf.unideb.hu Főszerkesztő (General editor): Ficzere Miklós 4028 Debrecen, Kétmalom u. 6. Tel.: (30) ; Fax: (52) ; ficzere.miklos@fre .hu és ficzere.miklos@gmail.com Szerkesztők (Members of Editorial): Dr. Buglyó Péter. Tel.: (52) / buglyo@delfin.unideb.hu Dr. Csajbók József 4002 Debrecen, Bayk András kert 54081/17 Tel.: (52) , (20) Kiss László 5904 Orosháza, Gyopárosi u. 11. Tel.: (68) , kissl.kaktusz@globonet.hu Tóth Norbert 4028 Debrecen, Jósika u. 7/A Tel.: (52) , (70) cactusdraco@t-online.hu Idegen nyelvi fordítók: Dr. Csajbók József, Kissné Balogh Judit, Kiss Attila, Koláné Károlyi Andrea, Kola Sándor, Pappné Czappán Marianna Az Egyesület tisztségviselői (Officials) Az egyesület levélcíme (Address): 4015 Debrecen, Pf.: kozpont@pozsgasgyujtok.hu Elnök (President): Gedeon Tamás 6078 Jakabszállás, II. ker 150. Tel.: 30/ gedeontamas@gedeon-tanya.hu Titkár (Secretary): Szászi Róbert 4078 Haláp, Tanya 93. Tel.: (52) , (20) , (30) Gazdasági ügyvivő (Hon. Treasurer): Tóth Norbert 4028 Debrecen, Jósika u. 7/A Tel.: (52) , (70) cactusdraco@t-online.hu Belföldi kapcsolatok referense: Ábel Győző 6000 Kecskemét, Szarkás 87. Tel.: (30) kaktuszbarat@fre .hu Külföldi kapcsolatok referense: Ficzere Miklós 4028 Debrecen, Kétmalom u ficzere.miklos@gmail.com Tel.: (30) Magfelelős: Németh Jánosné, 2700 Cegléd, Mérleg u. 9. Tel.: (30) nyuszoka5@fre .hu Debreceni Pozsgástár 2007/4. A folyóirat megjelenik egy évben négy alkalommal. Címváltozások bejelentése: Amennyiben lakcíme megváltozik, úgy a változásról lehetőleg levélben, írásban mielőbb értesítse az egyesületet. Levelezés és hírszerkesztés: Minden, a folyóiratot és az egyesületet érintő általános kérdésben, valamint a lakóhelyén vagy annak körzetében készülő kiállításról, gyűjtőkről és gyűjteményekről, működő vagy alakuló klubokról, vásári és értékesítési, valamint kiállítási lehetőségről kérjük keresse az egyesületet. Útmutató a cikkek szerzőinek: A folyóirat szerkesztősége kéri és várja mindazok cikkeit, akik a kaktuszokkal és egyéb pozsgás növényekkel bármilyen kapcsolatban vannak és késztetést éreznek útleírások, élőhelyi leírások és más, a témával összefüggő írások megjelentetéséhez. A cikkeket küldhetik olvasható kézírással, géppel írva vagy CD-n rögzítve, amelyeket kérésre visszaküldünk. A cikkhez tartozó fotót, diát rajzot, térképet stb. kérésre ugyancsak visszaküldjük. Cikkeiket elküldhetik en is. Fenntartunk minden jogot a szerkesztésben, a tar tal mat nem érintő szakmai lektorálásban, a cikkek illusztrációs kiegészítésére, változtatására és a megjelentetés idejére vonatkozóan. A cikkek elején két-három mondatban legyen megfogalmazva az írás lényege, amelyet angolra és németre fordíttatunk. Kérjük olvasóinkat, hogy a közreadott cikkekkel, a folyóirattal és az egyesülettel kapcsolatos észrevételeiket a szerkesztőség címére szíveskedjenek megküldeni. A folyóirat megrendelése és az egyesületi tagság: Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesületének (Debrecen) bármely magán és jogi személy tagja lehet, aki a évre 3500 Ft tagdíjat az egyesület részére befizeti, amely összeg tartalmazza a folyóirat adott évben megjelenő 4 számát és a postai bérmentesítés értékét. A tagsági díj feljogosít az egyesületi életben való részvételre, a maglistából történő rendelés esetén pedig a tagoknak járó árengedményre. Debreceni Pozsgástár: Minden jog fenntartva. ISSN x A Debreceni Pozsgástár szerkesztőségének írásos engedélye nélkül a folyóirat egyetlen részét sem szabad lemásolni vagy felhasználni semmilyen formában. (Text and illustration copyright). Kiadó és terjesztő: Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesülete (Debrecen). Nyomdai előkészítés: Sarádi Gyöngyi, kiadványszerkesztő saradigy@gmail.com Nyomdai munkák: Litográfia Kft Debrecen, Vágóhíd u. 3/a Tel./fax: (52) litografia@externet.hu Felelős vezető: Vécsei Tibor Terjedelem: 4,5 (A/5) ív

3 3 Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesülete A pozsgás élet központja Tartalom Szabó Gábor Szerkesztőségi levél Adalék...4 Dr. Urs Eggli Az éjjel nyíló pozsgásnövények és megporzóik V....6 Dr. Erostyák Mihály és Kiss László Mammillaria huitzilopochtli (Hunt)...14 Dr.Csajbók József Folyóiratszemle Cactus and Succulent Journal 2007/ Dr.Csajbók József George Engelmann az orvos, a fizikus, a meteorológus és a botanikus...20 Egyesületi hírek...29 Szunyogh Menyhért Kiállítás Nyíregyházán...30 Katona József A Lithops teleltetése és egyes fajok problémái...31 Ficzere Miklós Filatélia: Lithops-ok és Argyroderma...38 Tóth Norbert Veszélyes hordókaktusz fantasztikus virágpompában!...39 Mánfai Gyula Gymnocalycium fleischerianum (Meregalli. Metzing & Kiesling) Vala...43 Havas László Kaktusz és Pozsgásgyűjtők: Holló László Ábel Győző Kaktuszkiállítás a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán 2007.október Etimológia szótár Kérjük látogassa honlapunkat!/please visit our website! A borító képei Címlap: Ferocactus rectispinus virágzása Tóth Norbert gyűjteményében. Kép: Tóth Norbert Hátsó borító: Lithops magoncok Katona József magvetéséből. Kép: Katona József

4 4 Debreceni Pozsgástár 2007/4. Szerkesztőségi levél Szabó Gábor: Adalék A DEBRECENI P O Z S G A S TÁ R évi 2-es s z á m á b a n Ficzere Miklós Gyűjteményeink múlandósága, cikkeink maradandósága címen egy nagyszerű, finomhangú szerkesztőségi levelet közöl. Teljesen egyetértek a szerzővel, nagyon örvendek a cikknek. Azon, hogy egyetértek a szerzővel nincs mit magyarázni, viszont az, hogy nagyon örvendek a cikknek, már kaphat egy kis magyarázatot. Már régóta töröm a fejemet, hogy hogyan fogalmazzak meg egy ehhez hasonló cikket, de hála Istennek, nem készítettem el, mert ilyen szépen nem tudtam volna megírni és most eljött az alkalom, hogy hosszabb bevezetés nélkül az én durvább nézetemet papírra vethessem. Lehet, néhányan fognak rám neheztelni, de semmi baj, igaz, nem fogok neki örvendeni, de remélem, rövid időn belül meg fognak békülni. A cikk címében és utolsó mondatában minden el van mondva! Gyűjteményeink múlandók, cikkeink maradandók. Mindenki saját maga tehet számvetést arról, hogy hány nagyszerű gyűjteményt és gyűjtőt ismert, ismer. Hány ilyen nagyszerű gyűjtő tudását, tapasztalatát, egyéni módszerét-titkát szerette volna megismerni, ellopni, vagy inkább örvendett, ha valamit elmondtak nekünk, de leginkább örvendtünk volna, ha elmesélik, beavatnak a személyes tapasztalatok, megfigyelések és titkok tárába. Néha-néha valami, történt is, de egész biztos vagyok benne, hogy amit hallottunk, olvastunk nem több a titkok 10%-ánál. Elég régen foglalkozom a kaktuszokkal, és elég sok olyan régi nagy öregről tudok, úgy Romániában, mint Magyarországon, akik sajnos itt hagytak minket, de ilyen az élet, ez ellen nem tehetünk semmit. Mi lett a gyűjteményekkel? A gyűjteményekre a gyűjtő pénzt áldozott, családtagjai szájától vonta el szinte a falatot. A család jobbik esetben, mielőtt elpusztultak a növények, talán pénzzé tette, még ha a valós értékén alul is. Ez jól van így is. De mi lett a gyűjtő által készített képekkel, jegyzetekkel és elsősorban azokkal a tapasztalatokkal, tudással, amik csak a fejében voltak meg egy kis fiókban elraktározva? Ezeket magával vitte, sajnos. Mindezt majd valakinek újra fel kell fedeznie, és esetleg le is kell majd írnia. Minden embernek van sajátos gondolkodási módja: ezt azért is így csinálom, vagy azért sem csinálom így. Ez így van, és ezzel nincs is mit foglalkozunk tovább. Van egy másik oldala is a dolognak. A sors iróniája, vagy az elmúlt 45 év járulékos következménye, de nem ez a fontos, a legtöbb pozsgásnövénygyűjtő dilettáns botanikus. Biológiai, botanikai szaktudásunk nagyon csekély, még akkor is, ha néha nagy tudósoknak képzeljük magunkat. Javarészünk munkás, egy kisebb csoport, akinek felsőbb végzettsége van, én is statikus tervező építészmérnök vagyok, minimális botanikai, biológiai tudással. Amit látunk, megjegyzünk, tapasztalunk, azt a mi nyelvezetünk szintjén tudjuk leírni, magyarázni, értelmezni. Egy lektornak is nagyon nehéz a helyzete, vagy visszautasítja a cikkünket, vagy jóindulatúan megengedi a közlését, de meglehet, hogy ezért majd kritikát fog beinkasszálni. Mi a dilettáns tudósok, kissé másképp látjuk a dolgokat, mint a szakképzett személyek. Mi még a szakember által túlzásnak vagy butaságnak értékelt dolgot is leírjuk, vagy leírnánk, de ha arra gondolunk, hogy a lektor elutasíthatja, akkor inkább már nem írunk semmit. Egy időben volt egy biológus segítségem. Rengeteget vitáztunk, mert neki egyes dolgok egyszerűen érthetők voltak, én meg kértem bővebb magyarázatot is. Egy egyszerű eset:

5 Debreceni Pozsgástár 2007/4. 5 nem tudtam megértetni vele, hogy nem lehet elégszer ismételni az embereknek, hogy ha valamit el- vagy le kell vágnunk, a szerszámokat láng felett kell fertőtleníteni. A szesz l0-11 kidugaszolás után már szentelt víz csupán. Ha egyszer-kétszer leírunk valamit, elég kell, hogy legyen, de én többször is leírom, még akkor is, ha unalmas az ismétlés. Egy nagyon jókezű, szép gyűjteménnyel rendelkező neves gyűjtő egy alkalommal beszélgetés közben mondta: Én soha sem fertőtlenítek semmit, és mégis milyen szép egészséges gyűjteményem van. Az igazság az, hogy már 5 éve kaptam tőle egy feloltott Aztekium ritteri-t amely nagyon szép és egészséges, még akkor is, ha soha semmit nem fertőtlenített, aki oltotta. Esetleg alkalmazzuk a közmondást: Kivételek erősítik a szabályt. Én az írásaimban nem szégyellem leírni a saját véleményemet, tudatlanságomat, meglátásomat. Amennyit leírok, annyit tudok. Akik többet tudnak, vegyék fel a bedobott kesztyűt, és írják meg, hogy mi dilettánsok is értsük meg, hogyan vannak igazából a dolgok tudományosan, de egy kissé a dilettánsak által is megérthető nyelven. Egy példa, amire a tudomány emberei nem tudom mit fognak mondani, elolvasva az én véleményemet. A probléma a pollen mintázatával kapcsolatos. A természet szempontjából a legegyszerűbb volna a gömb alakú pollen. Hogy a pollent szállító közeg, mint a levegő, a víz és rovarok, és más állatok miatt különböző formájúak és nagyságúak, ez rendben van, ami nincs rendben, az a pollen mintázottsága. Én legalábbis nem olvastam sehol arról, hogy miért kell minden növény pollenjének más mintázatúnak lennie. Azt megértettem, hogy a modern kriminalisztika a bűnözőkön talált pollenből meg tudja állapítani, hogy az illető hol járt. Csak az ember készít valamit öncélúan, hogy élvezetesebben éljen, táplálkozzon, szórakozzon. Jobban mutasson, hódítóbb legyen. Festményeket, szobrokat alkot, mert tetszik neki. Épületeket, ruhákat másképp készíti, csak, mert úgy tetszik neki, vagy gazdasági célokból még akkor is, ha az, amit alkotott, nem éppen a legmegfelelőbb. A természet ilyesmit nem engedhet meg magának. A természet nem mintázhatta mindenféle növény pollenjét különbözőképpen csak azért, hogy különbözők és szépek, hogy egyik szebb legyen, mint a másik, vagy, hogy a modern kriminalisztika felhasználhassa. Én szerintem a pollen formájának és mintázatának megfelelően egy negatívnak kell lennie a bibén, és a pollennek, mint a bibe negatívjának egy mágneses tengellyel kell rendelkeznie. A mágneses tengely segítheti a pollent, hogy a negatív megfelelő úgy forduljon, hogy be tudjon esni a negatív mélyedésbe, és a mintázatok illeszkedjenek, igazolva, hogy a megfelelő pollen került a megfelelő bibére. Ebben az esetben elkezdődik a pollentömlő növekedése, más esetben megszárad és lehull. Ez is lehet a nem kívánt beporzás vagy hibridizálódás egyik megakadályozó sorompója. Tudom, hogy ennek a problémának a tanulmányozása komoly felszerelést, és pénzt követel, valószínűleg-legalább is egyenlőre- minden gazdasági haszon nélkül. Lehet, hogy ezért tudunk mi dilettáns botanikusok olyan keveset erről, de az is lehet, hogy a tudomány sem tud még sokkal többet. Én itt bedobtam egy kesztyűt a ringbe. Aki valamivel többet tud, az felveheti és írhat egy rövid felvilágosító cikket, mert egy dolog biztos: gyűjteményeink mulandók, írásaink maradandók. Sok esetben egyes szakemberek is lenéznek minket, és nem is szakítanak időt ilyen dilettánsokkal foglalkozni. Mit üti bele az orrát egy analfabéta a mi dolgunkba, -gondolhatják - mert a dolgok így vannak, ahogy mi mondjuk, és csak így is lehetnek! Sokan ettől is félnek, és inkább nem írnak. Szabó Gábor Románia, Brassó-Szecsele (Sacele) Kirándulás a bécsi Kaktuszbörzére június elején autóbuszos kirándulást szervez Egyesületünk Bécsbe, a Kaktuszbörzére. Indulás Debrecenből Budapest érintésével, az út egy napos. További információ: Herczeg István herczeg4200@fre .hu Már most jelentkezzen!

6 6 Dr. Urs Eggli Az éjjel nyíló pozsgásnövények és megporzóik V. Zusammenfassung: Wir können die Bedeutung der Fledermäuse bei der Bestäubung der Taxons von einigen Saftpflanzen der Agavaceae- Familie kennen lernen.verschiedene Nachtfalter helfen bei der Befruchtung der Blumen von Sansevieria und bei einigen Orchidaceae und Pachypodium auf Madagaskar. Abstract: The readers could recognize the important role of bats in the pollination of some succulent members of Agavaceae family. Various nocturnal moths help the fertilization of some Sansevieria and some orchid and Pachypodium species living in Madagascar. Az Agave-félék és a denevérek A «más» pozsgások közül a denevér-beporzással kapcsolatban elsősorban az agavék keltik fel a figyelmet. Alcorn és társai (1962) tudósítanak elsőként denevérek látogatásáról az Agave schottii esetében. A görög mitológiában az agave Kadmos lánya; valamint görögül az agavos nemest, pompásat, magasztost jelent. Az Agave nemzetség 150 fajt foglal magába. Elterjedésük igen nagy: az USA déli államaitól Mexikón és a Karibi térségen át Dél-Amerika északi részéig, egészen Kolumbiáig, Venezueláig. Tőlevélrózsás növényekről van szó, amelyek mérete a kicsitől az óriásig, a 6 m átmérőig terjed. Rostos, pozsgás leveleiknek szúrós végtövise és gyakran erősen fogazott, vagy esetleg szálkás levélszéle van. Robusztus virágzatuk a levélrózsa középpontjából nőnek ki, és a virágzás ill. a termés beérése után a levélrózsa elpusztul. Az agavék, vagy másképpen «évszázados növények» mert így is 1. kép Az Agave bovicornuta az ernyőszerű virágzati ágakkal rendelkező Agavék alnemzetségébe tartozik. 2. kép Az Agave stricta kalászszerű virágzatával a Littaea alnemzetség jellegzetes képviselője. A virág alapvető felépítése mindkét alnemzeségnél hasonló. nevezik, mivel állítólag «100 évig» tart, amíg egy levélrózsa kivirágzik, de jó körülmények között a növény már évesen virágozhat. Virágzata a növényvilág legimpozánsabb jelenségei közé tartozik, és elérheti a 12 m-es magasságot is. Fenomenális a hirtelen hosszirányú növekedés, amely meleg időben elérheti az óránkénti 1 cm-t! Az agavék az agave-félék, az Agavaceae családba tartoznak, amely más növénycsaládokhoz viszonyítva aránylag kicsi. További nemzetségek a rokonságból: Beschorneria, Furcraea, Hesperaloe, valamint a Yucca (pálmaliliom). Az agavék az USA déli államaiban, valamint Mexikóban már ősidők óta fontos haszonnövények. Sok faj levélrostját a kereskedelemben hasznosítják, mint sisal, vagy henequen néven, és bizonyos fajok virágzóképes levélrózsáiból erjesztett italt, pulque-t

7 A Carnegiea gigantea («Saguaro», fehér oszlop) és a különböző agave-fajok (fekete oszlop) virágainak a Leptonycteris nemzetség denevérei általi kizsákmányolásának időbeli eloszlása az arizonai és sonorai denevérek ürülékében található pollenek számlálása alapján. Ősszel az állatok délre vonulnak, és a telet Közép- és Dél-Mexikóban töltik, ahol ebben az évszakban is elegendő virágzó növény áll rendelkezésükre. (adatok Dobat szerint 1995, változtatva, kiegészítve). és pálinkát, így mezcal-t, tequila-t készítenek. Vélhetően kevés kivétellel gyakorlatilag minden agave alkalmazkodott a denevérek általi megporzáshoz, tartozzon akár az Agave vagy a Littaea alnemzetséghez. Az általában hosszan kiemelkedő porzólevelekkel és bibeszálakkal rendelkező tölcsér alakú virágoknál túlnyomó részben a halvány, a sárga, sárgásbarna, barnásvörös, zöldes, stb. színek fordulnak elő. A virágok illata gyakran dohos vagy édeskés-rothadt, tehát olyan, ami jellemző a denevérek beporozta virágokéhoz. Erre a beporzási fajtára a bőséges nektártermelődés is jellemző. Dobat és Peikert-Holle 1985-ben egy egész sor olyan agavét felsorol, amelyeknél bizonyított a denevérek, mint a Leptonycteris és Choeronycteris nemzetségek fajai általi beporzás. A denevérek lebegőrepülés közben zsákmányolják ki a virágokat, vagy feltehetően kizárólag a Littaea alnemzetség kalász- 7 szerű virágzatánál a Dobat által függeszkedő-mászó módszerként leírt módon. Ilyenkor a denevérek, gyakran egyszerre több is, megkapaszkodnak a virágzaton és fentről lefelé függeszkednek egyik virágról a következőre. Karmaikkal látható nyomokat hagynak maguk után. A beporzás viszonylag véletlenszerűen következik be, mivel a virágpor az állat egész testén elszórva megtalálható. Különösen érdekes a denevérek által beporzott kaktuszok, és a denevérek által beporzott agavék virágzási viselkedése: Arizonában és az észak-mexikói Sonora államban, pl. a saguaro és agavéfajok virágzása bizonyos mértékben eltávolodott egymástól, és a denevérek, köztük a Leptonycteris nivalis, először áprilistól júniusig a saguaro-virágokat, majd ezután júliustól novemberig a különböző agavékat zsákmányolják ki, ahogyan ez a diagrammon is látható. A feltételezések szerint a denevérek a téli hónapokra délre vándorolnak, és Mexikóban a télen virágzó cereusokból és agavékból táplálkoznak. Merészség lenne a kaktuszok és agavék egymást követő virágzási idejét egy közös beporzó állathoz - amelynek egész évben táplálkoznia kell, mert ezeknek a szubtrópusi denevéreknek nincs téli nyugalmi időszakuk - való kölcsönös közös alkalmazkodásként értelmezni, bár a megfigyelt viszonyoknak a mi szemünkben természetesen van értelme. A 3. kép Az agavék megporzásában közreműködő denevérfaj, a Leptonycteris nivalis.

8 8 4. kép Hesperaloe parviflora fejlődő, rózsaszínes virágzati szára.

9 9 5. kép Yucca filamentosa Bright Edges virága közelről. Nemcsak yucca-moly porozza be? szituáció egyértelműen rámutat arra, hogy a természetben milyen bonyolult és szövevényes a kölcsönös alárendeltség. Ha valamelyik fél kiesik ebből a hálózatból, akkor annak minden résztvevő számára komoly következményei vannak. Ha a beporzás elmarad, emiatt a szaporodás is akadályozott mindegyik résztvevő esetében. Más, az Agavaceae családhoz tartozó nemzetségeknél, sajnos nincsenek megbízható megfigyelések a beporzásbiológiáról, kivétel ez alól a Yucca («pálmaliliom») nemzetség. A Yucca-fajok virágainak csaknem mindig fehér színe éjszakai lepkéket sejtet beporzóként. A virágoknak azonban nincs meg a kellemes jellegzetes illatuk, és ezért valójában helytelen az a következtetés, hogy a Yucca-t kizárólag a yucca-molyok porozzák be. 6. kép A Sansevieria stuckyi a 2 méternél hosszabb leveleivel a legnagyobb anyósnyelv-fajták közé tartozik. tucatjaival, a részben ezüstös vagy arany csíkozású leveleivel a világszerte leggyakrabban tartott dísznövényekhez tartoznak. A Sansevieriák árnyéktűrőségük miatt nálunk is elterjedtek szobanövényként. A nemzetséget egyébként 1785 körül Pietro Az Anyósnyelv (Sansevieria) Az éjjeli lepkék által beporzott pozsgások közül nem hagyhatjuk ki a sanseveriákat: a Sansevieria nemzetségnek 60 faja terjedt el a tropikus Afrikában, Madagaszkáron, Arábiában és Dél-Ázsiában a félszáraz és száraz területeken, és a S. trifasciata, - amely eredetileg Nigériából származik -, kultúrformáinak 7. kép A virágzat viszonylag gyorsan, pár nap alatt fejlődik ki. Több mint egy héten keresztül naponta (alsó kép) újabb és újabb virágok nyílnak ki.

10 10 Antonio Sanseverina olasz grófról nevezték el, aki lelkes nápolyi növénykedvelő volt. A helyes Sansevieria írásmód mellett gyakran találkozhatunk olyan torzításokkal, mint a Sanseveria vagy Sanseviera. A Sansevieriá-k rizómaképző levélpozsgások, alacsony törzsű levélrózsás növények, ahol egy-egy levélrózsa néhány esetben, a kevés bazális allevéltől eltekintve, egyetlen kifejlett levelet foglal magába (pl. Sansevieria stuckyi). A levelek lehetnek laposak, mint pl. a gyakran tartott S. trifasciata esetében, vagy kerekek, vagy elliptikusak, barázdás vagy sima felszínnel. A virágzat egyszerű, vagy összetett kalászformájú, ritkábban fejszerű buga. Amennyire ismert, valamennyi Sansevieria-faj virága éjjel nyíló, nagyon hasonló felépítésű és intenzív, igen édeskés, kissé parfümszerű illatot árasztanak. A hat sziromlevél alja egy vékony csővé nő össze, gyakran 1-2 cm hosszú, a S. kirkii esetében akár 12 cm-nél hosszabb is lehet, és a másik vége a virág nyílásakor visszapöndörödik A virágok általában fehérek, halványzöldesek vagy krémszínűek; a virágcső külső oldalán csakúgy, mint a sziromleveleken leheletnyi sápadt rózsaszínű vagy lila árnyalat látható. Newton 1994-ben a megfigyelések alapján pontosabban írja le a S. robusta-t. A kalászszerű virágzat kb. 1 m-es hosszúságot ér el, és 99 nap alatt több mint 2500 virágot hoz, amelyek mindegyike csak egy éjszakán virágzik. A virágzat hosszán rendszertelenül elosztva minden éjszaka kinyílik néhány virág. A bimbók 18 óra 15 perc és 19 óra között, röviddel sötétedés előtt nyílnak ki, és 19 óra 30 perctől a virágok teljesen kinyíltak és illatoznak. A sziromlevelek már a következő reggel 6.30-kor kezdenek elhervadni, és 9.30-kor már szárazak. Kb és 23 óra között két különböző éjjeli lepke látogatása figyelhető meg. A virágok rendszertelen elhelyezkedése miatt kénytelenek a rovarok újra és újra eltávolodni a virágzattól, hogy új virágokat találjanak. Azt feltételezve, hogy a populáción belül egyszerre mindig több növény virágzik, nyilvánvalóan idegen megporzásra van szükség. A célzott, saját pollennel való beporzással bebizonyosodott, hogy a S. robusta nem öntermékeny. [Newton (1994)]. A növény több mint 14 hétig tartó, hosszú virágzása rendszeres nektárellátást biztosít a beporzók számára, és feltételezhető, hogy az éjjeli lepkék megjegyzik maguknak ezt a táplálékforrást. Míg a legtöbb Sansevieria-nak kalászszerű virágzata van, néhány faj fejszerű virágzattal tér el. Ezek virágzó állapotban különösen látványosak, mint ahogyan a S. stuckyi növény is mutatja melynek hazája Mozambik. Itt is több napon át minden éjszaka új virágok nyílnak. Sajnos növényünk, az «éj királynőjével» ellentétben nem virágzik minden évben. 8. kép Sansevieria stuckyi egy virága a virágzatból. 9. kép Sansavieria trifasciata Golden hahnii.

11 Orchideák és a madagaszkári pálma A koevolúcióról szóló vita klasszikus példája a madagaszkári komet-orchidea, az Angraecum sesquipedale (Wasserthal 1997). Az éjjel aktív rovar, a Xanthopan morgani praedicta porozza be, amely lebegő repülés közben a rövid csövű virágokból zsákmányol, de hosszú szipókájával az egyetlen olyan beporzó, amely ki tudja használni az Angraecum hosszú csövű virágját. Az orchidea virágai sötétedéskor nyílnak, és a pillangónak csak rövid, perces aktivitási ideje van, amely röviddel 18 óra után kezdődik. A hím rovar 1,7-2,9 gramm, a nőstény 1,9-4,4 gramm súlyú. Az éjszakánkénti nektárfogyasztás 0,4-1,2 gramm, ami 8-20 virág nektártartalmának felel meg. A pillangó tehát kénytelen több virágot is felkeresni. Érdekes az a tény, hogy ezen orchidea virágcsöve (max. hosszúság 43 cm ) jelentősen hosszabb, mint a pillangó melynek szárny fesztávolsága cm, átlagos nyelvhossza 22 cm. Ezt «preadaptációként» is értelmezhetjük, vagy arra szolgál, hogy a beporzó látogatását a lehető leghosszabbra nyújtsa és a pillangót a lehető legjobban becsalogassa, hogy az még egy csepp nektárt megszerezzen. Madagaszkáron más Angraecum-fajok éjjeli virágait is éjjeli lepkék látogatják (Wasserthal 1997). Így az Angraecum sororium-ot, mely virágcsövének hosszúsága cm, két éjjeli lepke, a Coelonia solani és a Panogena lingens is látogatja, de vélhetően csak az első lehet eredményes beporzó. Ez a jó 10 cm szárnyfesztávolságú lepke kísérleti körülmények között üvegházban éjszakánként 3.23 gramm, azaz kb. 3 ml nektárt fogyasztott. Tehát virágzatonként virág meglátogatása szükséges 0.1 ml nektár öszszegyűjtéséhez. Az Angraecum compactum virágainak cm hosszú virágcsöve van, amely először egyenes, majd lefelé hajló. Látogatóként vélhetően 3 különböző lepke jöhet szóba a Xanthopan morgani-val együtt. A virágcső alakja miatt a lepke hosszú nyelve csak alulról történő megközelítéssel vezethető be, amihez 6-7 másodpercre van szükség. A tulajdonképpeni viráglátogatás ezután csak kép Az Angraeceum orchidea-nemzetségben Madagaszkáron sok fehér virágú, illatos éjjel nyíló virágú faj van, amelyeket éjjeli rovarok látogatnak: a felső kép az Angraecum sororium-ot ábrázolja a repülés közben látható Coelonia solani pillangóval. 11. kép Az Angraecum compactum-ot első sorban a Panogena lingens látogatja és porozza be. Az ívelt nektárcső miatt a megközelítés igen nehéz. 12. kép A Xantophan morgani szintén látogatja ezt a virágot, és alulról közelíti meg.

12 kép Pachypodium lamerei és virága 1-1,5 másodpercig tart. A görbe virágcső a nyelv lassú visszahúzását eredményezi, amely a felfelé történő repüléskor a virágport is érinti. Megoldatlan probléma az a tény, hogy a hosszú szipókával rendelkező lepkék, és a hosszúnyakú orchideák előfordulása nem fedi egymást. Vajon a természet rombolásának eredménye ez, vagy elvándorolnak a lepkék, amelyek bizonyosan más növények, így pl. az Adansonia beporzói is? Ha a madagaszkári pozsgások között más lehetséges éjjel virágzó növényeket keresünk, kikerülhetetlenül a Pachypodium nemzetségbe ütközünk. A nappal nyíló piros vagy sárga virágú, kicsi vagy közepes caudexes növényeket feltehetően pillangók porozzák be, de mellettük néhány faformájú fajt is találunk fehér vagy fehéres, éjjel illatozó virággal, mint pl. a Pachypodium lamerei, a madagaszkári pálma. Az, hogy ezek a virágok csak éjjel illatoznak, a pozsgás-gyűjteményekben is jól megfigyelhetők. Ez a kellemes parfümillat, valamint a sok télizöldfélére jellemző hosszú vékony virágcső, ami a P. lamerei és a P. rutenbergianum esetében kb. 3 cm, lebegő éjjeli lepkék általi beporzást feltételez. Feltételezhetően a dél-afrikai Pachypodium saundersii is az éjjeli lepkék általi beporzáshoz alkalmazkodott. Dr. Urs Eggli Képek: Urs Eggli: 1,2,6,7,8. Ficzere Miklós: 4,5. Marticsek János: 9. Dr. Nemes Lajos: 13. Wasserthal, L. T.: 10,11,12. Magánarchivum: 3,14. Fordítás: Kissné Balogh Judit Worth Art Fordítóiroda, 4028 Debrecen, Kétmalom u. 12.

13 13

14 14 Dr. Erostyák Mihály és Kiss László Mammillaria huitzilopochtli (Hunt) Walther Haage 1979-ben irt Kakteen von A bis Z című könyvében még nem szerepelt a felfedezett és leírt fajok között. Sok kaktuszgyűjtő keresett növénye volt sokáig, de napjainkban már inkább az általánosan elterjedt fajok közé tartozik. Szépsége mellett a változékonyság is jellemző erre a növényre, arról nem is beszélve, hogy elnevezése is szinte egyből felkelti az ember figyelmét. A faj leírását D. R. Hunt kaktusz-szakértő végezte el 1979-ben, s az elnevezését Huitzilopochtl azték isten után kapta. A típusfaj leírásának jól megfelel Alfred Lau 066 gyűjtőszámon ismertetett növénye, melyet Mexikó, Oaxaca szövetségi államában levő Rio Salada és Rio Quitepec folyók összefolyásánál talált meg. Werner Reppenhagen Mammillaria rendszerében a Mammillaria alnemzetség, Subhydrochylus (vizes-tejes testnedvű) fajcsoport, Elegantes fajsorának Elegans csoportjába tartozik. Szoros rokonságban van a Mammillaria elegans, conspicua, monticola, lanigera, donatii, albidula, lanata, tlalocii, crucigera, dixanthocentron, flavicentra, supertexta stb. fajokkal és azok változataival. A Lau által is megtalált típus élőhelye az említett két folyó összefolyásánál levő vöröses barna vulkanikus kürtő környékén található. A meredek szikla lábánál törmelékes, napos, kaktuszokban gazdag, bokrokkal vegyes területen él, ahol a vulkanikus kőzetből 1. kép Mammillaria huitzilopochtli (Rio Salado f.).

15 15 2. kép Mammillaria huitzilopochtli v. niduliformis L1495, a fészekszerű tövisezettséggel. adódóan jellemzően savanyú kémhatású a talaj. Az itt található lombhullató bokrok a vegetációs időszakban élénk-zöld levelűek, a száraz időszakban levéltelenek. A vegetáció a sziklás, törmelékes, termőtalaj nélküli terület széléig terjed. A M. huitzilopochtli főleg a nagyobb sziklák körüli törmeléken található déli és nyugati fekvésben. A növény finom, fekete humuszban, gyakran mohával körülnőve él, ahol a talaj tartósan megőrzi a nedvességet. Élőhelye a Mexikó-béli Puebla és Oaxaca államok határa menti területre is kiterjed, és m közötti magasságban is egyaránt előfordul. Más irodalom úgy említi, hogy Tomelin környékén a Tecomavaca és Cuicatlan közötti területen m magasságban tenyészik. Gyűjteményben a savanyú talajokban eredményesen nevelhető, de ez állítható a kalciumban gazdag Alginittel javított talajokra is. Az élőhely klímájára jellemző, hogy az esős időszak június-október hónapok között van, de az augusztus hónap többnyire csapadékmentes. Az éves csapadékátlag 400 mm körüli. A középhőmérséklet december-január hónapban 21 o C, április-május hónapban 28 o C, míg az éves középhőmérséklet 25 o C. Ezen élőhelye egy meleg, félszáraz klímájú és csekély éves hőmérsékletingadozású területnek minősül, rövid nyári esőkkel. Mivel élőhelyén napi 2-3 óra közvetlen napsütésben részesül, kultúrában is inkább a napos, széljárásos helyeket kedveli. Célszerű fóliával takart nyári állásban, szabadon tartani. Ha az üvegházi tartás feltételei adottak, akkor a nyári nyugalmi időszakban (július, augusztus) lehetőleg mellőzni kell az öntözést. Zárt tartás mellet- ez vonatkozik a teleltetés idejére is-, gyakrabban kell szellőztetni. Gyűjteményemben évek óta a 4-5 o C- esetenként

16 16 3. kép Mammillaria huitzilopochtli f. schwarz, hajtáscsúcson a névadó feketés tövisekkel. 1,5-2,5 o C -közötti teleltetést is tartósan elviselte. Maga a növény rövid, erősen elágazó, fonalas gyökérzettel rendelkezik. A növénytest gömb, vagy kissé oszlopos, egyedülálló, ritkán oldalról sarjad. A hajtáscsúcsánál sohasem osztódik. Általában mm átmérőjű, mm magas. Más irodalom szerint magassága 150 mm is lehet, az átmérője pedig 75 mm, vagy több. A teteje lekerekített, a hajtáscsúcs kissé besüppedő, főképp virágzás előtt gyapjúval sűrűn átszőtt. A szemölcsök sűrű állásúak, szabályos (spirális) formába rendezettek, enyhén kúposak, vagy négyszögletes gúla alakúak (lekerekített élekkel), 5-9 mm hosszúak és 3-4 mm vastagok, sötétzöld színűek, szövetük kemény, nem tejnedvesek, de a szállítónyalábok mentén tejnedvet bocsát ki. Az axillák, vagyis a szemölcs hónaljak fehéren gyapjasak. A gyapjúfejlődés a virágzás előtt indul be. Az areolák a szemölcsök hossztengelyére merőleges állásúak, kissé besüppedtek, 2x1,5 mm méretűek, kezdetben dús fehér gyapjúval fedettek. 4. kép Mammillaria huitzilopochtli (Rio Salado f.). A peremtövisek száma db, 1-4 (3-4,5) mm hosszúak, merev sörteszerűek, többnyire fésűsen elrendezettek, a test felé hajlanak, az areola közepe szabadon hagyottnak tűnik, de magának a növénynek a felülete szinte teljesen fedett. Az egyes töviseknek a felső fele üvegesen fehér, vagy sárga, a tövüknél viszont barnák vagy feketék, miáltal az areola széle egy sötét sávot kap, amely olyannyira jellegzetessé teszi ezt a fajt. A középtövisek száma 0-2, ritkán 4, ha fellelhetőek akkor 2-8 mm hosszúak, de előfordul 20 mm hosszú is. Ha rövidek, akkor általában elfekvők, ha hosszúak, akkor rendszerint előreállóak, egyenesek, vagy enyhén íveltek, felszínük sima, barnák, vagy feketék. A növény március május hónapban virágzik. A virágok a növénytető peremén, vagy az oldalán helyezkednek el, egyidejűleg nagy számban nyílnak, tölcséresek, ha kellő megvilágítást kapnak mm hosszúak, (15) mm átmérőjűek, színük piros. A magház (magtok) kerekded, 3-4 mm átmérőjű, többnyire mélyen a mammák (szemölcsök)

17 között besüppedve ül, színe fehér. A virágcső vaskos, kúpos, fehéres színű, felül barnáspiros. A külső sziromlevelek kis számúak, lándzsa vagy ék formájúak, többnyire ép szélűek, barnás-rózsaszínűek, fehér szegéllyel. A belső sziromlevelek lándzsásak, 5-7 mm hosszúak, 1,5 mm szélesek, ép szélűek, bíbor rózsaszínűek, sötét középsávval. A bibeszál 8-10 mm hosszú, a porzószálat (portokokat) kissé túlnövi, fehér színű, felül gyakran rózsaszínű. A bibe 4-6 ágú, a bibekaréj hossza kb. 1,5 mm, színe a fehéres-sárgástól a barnáig változhat, de néhány formájának piros a színe. A porzószálak a virágfenékből nőnek, a virágcsőből 3-5 mm-re emelkednek ki, egyenesek, fehérek. A nektárkamra nem ismerhető fel. A porzótok világossárga. A termések a virágzást követő hónapban fejlődnek ki, meggörbültek, kicsi, beszáradt virágmaradvánnyal, mm hosszúak, 3-6 mm vastagok, kármin pirosak, vagy esetenként fehéres színűek. A termések 3-4 hónap alatt száradnak ki. A magok barnák (sötétbarnák), megnyúlt tojásdad, vagy árpaszem alakúak, 17 kb. 0,8(0,7) mm hosszúak, és 0,5(0,6) mm vastagok. A fajnak ez ideig egy változata ismert, mely A. Lau által 1495 gyűjtőszámot kapta. Rod & Ken Preston-Mafham: Kaktuszok képes lexikona című művében a M. huitzilopochtli var. L1495, míg S. V. Copacescu: Monografie Cactusii könyvében a M. huitzilopochtli var. niduliformisként van megnevezve. A niduliformis jelentése fészekalakú, mely elnevezést a kesze-kusza tövisezetéről kapta. Középtöviseinek száma 2, hossza kb. 20 mm. Alfred Lau, Mexikó Oaxaca szövetségi államában, a Rio Grande és Rio Santo Domingo folyók által határolt területen lelt erre a növényre. A gyűjteményemben levő növények néhány formája (főképp, amelyek a Rio Salado vidékéről származnak), mivel az üvegház felső részébe voltak teleltetve, gyakran már november hónaptól virágoztak, ami eltartott májusig is. Annak ellenére, hogy piciny méretű a magja, magvetéssel jól szaporítható. A magok a virágzást követő évben jó csirázó képességgel rendelkeznek, a júniusi vetés 5. kép Mammillaria huitzilopochtli (Rio Salado f.). 6. kép Terméses Mammillaria huitzilopochtli (Rio Salado, Oax. állam). Farkas János, gyűjteményéből, Izsák.

18 18 7. kép A kinyílt virágok. magoncai októberre elérik a 2-3 mm átmérőt. Télen az üvegházban novembertől-március elejéig szárazon tarthatók, majd párásítással, és felszívatással a fejlődésük felgyorsul úgy, hogy május végére elérik a 5-10 mm-es nagyságot. A faj gyűjteményi körülmények között problémamentesen tartható. A szokásos tartási szabályok mellett a következőkre célszerű tekintettel lenni: 1. Vegetációs időszakban állott esővízzel célszerű öntözni, de üvegházi tartás mellett víz a növénytestet ne érje! Erre azonban a szabadban való tartásnál nem különösebben érzékeny. 2. A sokkhatás-szerű öntözést kerülni kell! Például a felhevült test öntözését, vagy hideg vízzel való locsolását is. 3. Áprilistól-októberig lehetőleg szabad levegőn, fólia alatt célszerű nevelni! 4. Októbertől lehetőleg hűvös, 5-10 o C hőmérsékleten célszerű tartani, úgy, hogy a késő őszi, esetleges meleg ne legyen képes beindítani a virágfejlődést. Ugyanis, ha később tartós lehűlés éri, a filc (gyapjú) párnák között levő, részben vagy teljesen kifejlődött bimbóról és virágról kialakuló gombafertőzés a növény pusztulását okozhatja. Ennek kockázata főképp akkor áll fenn, ha a hűvös tároló helyen megnő a levegő relatív páratartalma. Ez elkerülhető, ha a teleltetési hőmérsékletet a tároló helyen meg lehet emelni, és ha gyakran tudunk szellőztetni. Ha ez nem megoldható, akkor a növényeket a tároló hely hűvösebb részén (pl. alsó polcon) javasolt elhelyezni. Minden kép Kiss László felvétele. Dr. Erostyák Mihály és Kiss László Orosháza Irodalom: Werner Reppenhagen: Die Gattung Mammillaria 1981 R. Sibek-L. Kunte: Kaktuszok enciklopédiája 2004 Rod & Ken Preston-Mafham: Kaktuszok képes lexikona kép Tövisek és areolák textúrája.

19 Dr. Csajbók József Folyóiratszemle: Cactus and Succulent Journal 2007/ /2 A évi márciusi-áprilisi szám első cikkében Charles Craib a díszcserepekben kiválóan nevelhető Commiphora-kat mutatja be. Néhány szép kompozícióval illusztrálja, hogy két-három tő C. harveyi jól elrendezve egy szép terrakotta edényben milyen jól mutat. a A következőkben egy tapasztalt gyűjtő, Elton Roberts tippeket, tanácsokat ad néhány Mammillaria faj neveléséhez. A M. angelensis, M. aureilanata, M. beneckei, M. boelderliana, M. capensis, M. carmenae, M. celsiana, M. fraileana, M. gasseriana, M. goodridgei, M. hahniana ssp. hahniana, M. humboltii, M. insularis, M. magellanii, M. marksiana, M. pectinifera, M. perbella, M. plumosa, M. tetrancistra, M. vetula ssp. gracilis pulchella, M. weingartiana taxonokról kapunk információkat. A cikk elején megosztja velünk három tavaszi virágzású, de ősszel bimbót hozó faj, a Turbinicarpus pseudopectinatus, a T. valdezianus, és a Pediocactus knowltonii késő őszi trágyázásával kapcsolatos tapasztalatait. Szerinte az októberi, esetleg novemberi trágyázást különösen gazdag virágzással hálálják meg. a Az USA-Mexikó határon fekvő Border Field State Park pozsgásairól olvashatunk Todd Masilko írásában. Sok pozsgásfaj él itt, néhányukat erősen veszélyeztet az illegális gyűjtés. 19 a A kiadvány második felében az International Succulent Introductions impozáns növényajánlatát lapozhatjuk át. Igen érdekes, ritka növényeket kínálnak magoncok, dugványok vagy oltványok formájában. Ez egy nonprofit szervezet, céljuk a természetes populációk védelme. Sajnos az új növényegészségügyi előírások miatt az Európai Unióba nem tudnak szállítani jelenleg. Szép fotókkal illusztrált ajánlatuk a következő: Copiapoa cinerea ssp. haseltoniana, Echinocactus platyacanthus, Hildewintera colademononis, Hylocereus Connie Mayer, Hylocereus Kathie Van Arum, Mammillaria albilanata ssp. albilanata, Melocactus curvispinus ssp. curvispinus, Sulcorebutia mentosa, Weberbauerocereus johnsonii, Abromeitiella lorentziana, Aeonium ciliatum, Albuca longipes, Aloe Hellskloof Bells, Aloe pseudoparvula, Aloe saronarae, Cotyledon eliseae, Crassula hirtipes, Crassula tetragona ssp. connivens, Euphorbia milii, E. razafindratsiae, E. rubrimarginata, Haworthia vlokii, Hoya curtisii, Kalanchoe alternans, K. Parsel Tongue, Lachenalia pustulata, Lannea sp., Obetia ficifolia, Pachypodium rosulatum ssp. bemarahense, P. rosulatum ssp makayense, Rhadamanthus platyphyllus, Senecio sempervivus. Dr. Csajbók József Debrecen

20 20 Dr. Csajbók József George Engelmann az orvos, a fizikus, a meteorológus és a botanikus Zusammenfassung: Wir können eine Erinnerung über das Leben von G. Engelmann, über seine botanische Arbeitschaft, über seine Entdeckungen im Kreis der Kakteen, und über die nach ihm genannten Kakteen und anderen Pflanzen lesen. Abstract: Commemoration of G. Engelmann s life, his botanical works and explorations in cactus world, the cacti and other plants he named and what are named after him. George Engelmann neve jól ismert a kaktuszkedvelők körében, mint olyan emberé, aki sok észak-amerikai kaktuszfajt írt le és nevezett el. A tizenkilencedik századi orvos, fizikus, meteorológus és botanikus február 2-án a németországi Frankfurt am Main városában született és február 4-én halt meg az Egyesült Államokban, San Luis-ban (Missouri). Engelmann a Berlini és a Heidelbergi Egyetemen tanult, majd 1831-ben a a Würtzburgi Egyetemen orvosi diplomát kapott. Korának fontos tanulmánya volt a képekkel is illusztrált diplomamunkája a torzszülöttek alaktanáról, melynek címe De Antholysi Prodromus volt. Botanikus végzettségét is Németországban szerezte ban utazott az Egyesült Államokba, ahol 1835-ben letelepedett San Luisban, és itt, mint kiváló fizikus tevékenykedett ben Németországba látogatott, ahol feleségül vette Dorothea Horstmann-t, majd visszatért az USA-ba. Botanikai munkája az Amerikai Nyugat felfedezésének korszakára esett. Tudósként tanulmányozni kezdte az Amerikai Egyesült Államok nyugati, új területeinek földrajzát, az embereket, a növényeket és az állatokat. Elsőként figyelte meg, hogy az amerikai szőlőfajták ellenállók a filoxérával szemben és ez gazdaságilag óriási jelentőségűvé vált. Az egyik legfontosabb botanikai művében az amerikai arankafélékről írt átfogó tanulmányt Monográfia az Észak-amerikai arankafélékről címmel (A Monography of North American Cuscutinae). Felismerte a jukkamolyok szerepét és azok alkalmazkodását a jukkák megporzásában. Az alig ismert területek felfedezői mindig új, ismeretlen növények egyedeivel tértek vissza útjaikról. A legcsodálatosabbak és legkülönösebbek ezek között a kaktuszok voltak, melyek lenyűgözték Engelmann-t. Mialatt a növénygyűjtők egyre messzebb és messzebb merészkedtek nyugatra és délnyugatra, ő a figyelmét egyre inkább a kaktuszok felé fordította. Ahogy egy másik kaktusz specialista, Lyman Benson mondta: a XIX. század közepe a 1. kép George Engelmann és aláírása. nagy kaktuszfelfedezések kora volt, és Engelmann lett Észak-Amerika vezető szakértője. St. Louis ebben az időben a Nyugat kapuja volt a felfedezők, telepesek, trapperek és kereskedők számára. A határvidéken élve Engelmann tudományos érdeklődését a nyu-

21 gatra irányuló legújabb felfedezések kötötték le. Egyrészt a felfedezők által hozott, gyorsan bővülő földrajzi információkat gyűjtötte össze, másrészt a magángyűjtők vagy az államilag támogatott expedíciók begyűjtött anyagait tanulmányozta, rendszerezte. Engelmann széleskörű tudományos érdeklődése a nyugati expedíciókkal való együttműködéshez vezetett. Az első ilyen kapcsolata Joseph Nicollet volt, aki a Great Plains keleti részének felmérése során jutott el St. Louisba és ismerkedett meg Engelmann-nal. Az amerikai hadsereg térképészeti mérnökeinek dolgozott, és tanulmányozta Engelmann ajánlásait az időjárásmegfigyelési módszerekkel kapcsolatban. Nicollet feljegyezte, hogy Engelmann segített a barometrikus adatok felvételében, és felhasználta az Engelmann által St. Louisban gyűjtött adatokat, a Great Plains bizonyos területei magassági adatainak meghatározásához. Engelmann-t egyre inkább elismerték, mint a légköri nyomásadatok mérésének 2. kép Echinocereus coccineus (Eng.: Cereus paucispinus) kép Opuntia macrorhiza (Rajz: P. Roetter, 69. tábla). szakértőjét, és a hadsereg térképészei, valamint a St. Louisból induló expedíciók gyakran kérték segítségét a mérésekhez. Eközben Engelmann orvosi praxist alakított ki St. Louisban, bővítette ismereteit a Közép-nyugat földrajzáról, geológiájáról, és főképpen botanikájáról. A begyűjtött növényanyagból, annak tanulmányozása után, küldött példányokat európai botanikusoknak is, segítve ezzel az európai herbáriumok gyarapodását. A nyugati területek feltérképezése iránti elkötelezettsége csak tovább erősödött, mikor megismerkedett Amerika vezető botanikusaival, köztük John Torrey-val és Asa Gray-jel. Torrey és Gray együtt készítették a Flora of North America (Észak-amerika flórája) című kiadványt. Közben Gray Európába utazott, hogy tanulmányozza az európai herbáriumokban található amerikai növényeket. Berlinben talált egy kis gyűjteményt, melyet Engelmann küldött St. Louisból. Azonnal írt egy levelet Engelmannak, amiben felkérte, hogy csatlakozzon a botanikusokból és növénygyűjtőkből álló hálóza-

22 22 tukhoz. Torrey és Gray, akik New Yorkban és Cambridge-ben dolgoztak, hatalmas menynyiségű anyagot kaptak meghatározásra és katalogizálásra a hálózatnak köszönhetően, miközben Engelmann szakértőjük és képviselőjük lett a határvidéken. Növénygyűjtőket toborzott a St. Louisból induló állami expedíciókhoz, illetve önálló gyűjtőket is felkarolt, anyagi támogatást nyújtva számukra. Engelmann orvostársa és barátja, Frederick Adolphus Wislizenus 1846-ban, Santa Fe-i és Chihuahua-i kereskedők társaságában utazást tett a Nyugaton, mint független tudományos utazó. Visszatérése után egy térképet készített, és beszámolót írt a tapasztalatairól és tudományos megfigyelései ről. A begyűjtött növényeket Engelmannak adta oda feldolgozásra, tanulmányozásra. Ő leírást készített a növényekről és az élőhelyükről, Wislizen útját követve a térképen, le egészen a mexikói Rio Grande-ig. A legérdekesebb növényeknek a kaktuszokat tartotta, és sok új fajt nevezett el. Megjelenése előtt a cikket elküldte Torrey-nek lektorálásra, aki hamar felismer- 4. kép Epitelantha micromeris (Eng.: Mammillaria micromeris). 5. kép Echinocereus viridiflorus (Eng.: Cereus viridiflorus).

23 6. kép Agave utahensis Engelmann. te, hogy Engelmann az ország egyik legjobb botanikusa. A kaktuszok tartósítási és szállítási nehézségei miatt, Torrey és Gray szívesen hivatkozott Engelmann-ra ezzel a növénycsoporttal kapcsolatban. A tudományos expedíciók vezetői egyre inkább számítottak rá, nemcsak a légnyomásadatok mérése, hanem a növényanyag kaktuszainak feldolgozása és meghatározása terén is. Többek között William H. Emory (1848), vagy Amiel W. Whipple (1856) számára is írt feljegyzést az expedícióikon talált kaktuszokról. Engelmann legnagyobb munkája, a gyönyörűen illusztrált, és sok új fajt tartalmazó Cactaceae of the Boundary, 1859-ben jelent meg a Report on the United States and Mexican Boundary Survey-ben. A háromkötetes jelentés mutatta be a nyolc éves földmérő és térképező munka eredményeit, melyet az USA és Mexikó közötti határvidéken végzett az US Határvidék Bizottság. Tartalmazta a bizottsággal együttműködő tudósok által összegyűjtött etnográfiai, geológiai és zoológiai adatokat is. A második kötet teljes egészében a határvidék botanikai felmérésének eredményeit ismertette, melyet nagyrészt John Torrey írt néhány szakértő 23 közreműködésével, mint Gray a Compositae (fészkesek), vagy Engelmann a Cactaceae esetében. Sok kaktuszt ábrázoltak azon a 76 egész oldalas táblán, melyeket Paulus Roetter rajzolt, acélmetszésüket pedig, számos amerikai és európai művész végezte el. Róla érdemes röviden megemlékeznünk, mert az általa készített növény rajzok, metszetek ma is nagyon érdekesek és értékesek. Roetter ( ) korának világszerte jól ismert festője volt, aki Németországban született Nürnbergben, és itt is halt meg. Művészeti tanulmányait Düsseldorfban és Münchenben végezte, majd 1925-ben Svájcba ment, ahol 20 évig tartózkodott. Bernben és Zürichben sok kiállítást rendezett 1834 és 1845 között festményeiből ben kivándorolt az USA-ba, ahol St. Louis-ban telepedett le, mint evangélikus lelkipásztor és a helyi iskolában is tanított. Szolgált az amerikai polgárháborúban, majd 1867-ben csatlakozott a Havard-i Louis Agasizz tár- 7. kép Cereus ctenoides (rajz: P. Roetter, 42. tábla).

24 24 8.kép Coryphantha echinus (Eng.: Mammillaria echinus). saságához. Közben tanított a Washington Egyetemen, és St. Louis-ban, Missouri-ban, később pedig résztvett a kormányzati expedíciókban. G. Engelmann Roetter-t kérte fel W. H. Emory Report of the United States and Mexican Boundary Survy című könyvének illusztrálásához, amely tartalmazta a híres Cactaceae of the Boundary művet is. Ebben található a már említett 76 csodálatos metszet a kaktuszokról. Munkája elismeréseként Engelmann róla nevezte el a Cereus roetteri (ma Echinocereus roetteri) kaktuszt. Leghíresebb metszet a könyv címlapképe (amely képtáblánkon látható), címe View of the Gila River (Kilátás a Gila folyónál), ahol a bennszülöttek hatalmas Saguaró-k környezetében láthatók. Érdekesség, hogy Roetter személyesen nem volt ezen a területen, és ábrázolása a szintén német Balduin Mollhausen rajzán alapszik, aki viszont nem itt, hanem a Gadsden területre vezetett expedícióban vett részt. Tehát Roetter képzelet és látomás álomképeiből rajzolt. Hogy a Saguaró ég felé 9.kép Echinocereus stramineus (Eng.: Cereus stramineus).

25 szétnyíló hajtásvégei milyen misztikus hatás vagy látomás eredményei, azt nem tudjuk, azt sem, hogy alkotójuk mit akart ezzel kifejezni. A jelentés a növénynév, az illusztráció, a latin és angol leírás mellett élőhelyi és elterjedési adatokat is tartalmazott. Ezeket az információkat Engelmann a gyűjtők helyszíni leírásai, naplói alapján szedte össze. A növénygyűjtők olyan sok új kaktuszt találtak a területen, hogy Engelmann több új fajjal tudta a Cactaceae családot gazdagítani ebben a jelentésben, mintahogy abban az időben megjelent bármelyik más publikációban megtalálható lett volna. A gyűjtők, mint Arthur Schott, Charles Parry, Charles Wright, Georges Thurber, John Bigelow neve ismert lett, mert sok délnyugatról származó növényt neveztek el róluk. A most, de a már korábban említett nevek is bizonyára ismerősek a magyarországi kaktuszgyűjtők körében. Engelmann által a Cactaceae of the Boundary-ban leírt növény közül sokat átneveztek az első megjelenés óta. Közülük néhány példaként, az E. F. Anderson által használt nevekhez igazodva: Epithelantha micromeris, melyet Engelmann eredetileg Mammillaria micromeris-nek nevezett el, az Ariocarpus fissuratus, eredetileg Mammillaria fissurata volt az Anhalonium subgenus-ból. A Coryphantha echinus eredetileg, mint Mammillaria echinus, a Coryphantha subgenusból, Mammillaria lasiacantha; Echinomastus intertextus, amit eredetileg Engelmann Echinocactus intertextus néven nevezett. Az Echinocereus stramineus eredetileg Cereus stramineus volt az Echinocereus subgenus-ból, míg az Echinocereus berlandieri Engelmann szerint Cereus berlandieri, az Echinocereus subgenus-ból. Az Engelmann elnevezésű Opuntia macrocentra neve is változott, a Cylindropuntia fulgida pedig Engelmann-nál eredetileg Opuntia fulgida volt a Cylindropuntia subgenus-ból. Az egyik növénygyűjtő, Arthur Schott, vezető térképész és térképrajzoló volt az US Határvidék Bizottságnál. Munkája mellett időt szakított részletes rajzok és leírások készítésére is az Engelmann számára küldött anyaghoz. Terepi feljegyzései és gyönyörű 10. kép Ariocarpus fissoratus (Eng.: Mammillaria fissoratus.) 11. kép Echinocereus engelmannii. 25

26 kép Echinocereus engelmannii bélyegen. rajzai teremtették meg a kapcsolatot a megfigyelései és a jelentés között. Az egyik rajzhoz, melyet ceruzával és tintával készített, a következő megjegyzést fűzte: a hely, ahol ezt a gyönyörű kis kaktuszt találtam, a Rio Puercos torkolatától lefelé vezető út mellett fekszik, egy kicsit Fairy Springs fölött, 5-6 mérföldre a San Pedro folyó torkolatától. Ez volt az egyetlen hely, ahol számos példányt láttam, melyek szinte teljesen a kavicsos talajba süllyedtek. A Schott által említett Rio Puercos neve ma Pecos folyó, San Pedro pedig a Devil s River másik neve, az új fajt ma Ariocarpus fissuratus-nak hívják. A terepi feljegyzések alapján Engelmann a következőket írta a jelentésbe: kemény, kavicsos mészkőlejtőkön található, közel Fairy Springs-hez, nem messze a Pecos folyó torkolatától, a Pecos és a San Pedro között. Rejtélyes módon Engelmann főművéből hiányoznak a térképek, bár szándékában állt betenni azokat. A jelentés végén, a táblák felsorolása után egy megjegyzést találunk: A jelentéshez tartozó térképek bemutatják a Cactaceae különböző fajainak földrajzi elterjedését az Amerikai Egyesült Államokban és a szomszédos területeken a mai tudásunk szerint. Egy William H. Emory számára írt levele is igazolja, hogy tervezte térképek csatolását a jelentéshez, de azok mégsem kerültek bele. A kaktuszok földrajzi elterjedését bemutató térkép elkészítését Engelmann fontosnak tartotta, és elkezdte a megvalósítását, de úgy tűnik soha nem tudta befejezni. Igen bátor vállalkozás volt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy abban az időben sem megfelelő alaptérkép nem állt rendelkezésére a Mississippin túli területekről, melyen bejelölhette volna az élőhelyeket, földrajzi adatokat, sem elegendő információja nem volt a kaktuszok elterjedéséről. Ennek ellenére Engelmann elkezdte a kaktusz-térkép elkészítését, és a jegyzetek, vázlatok megtalálhatók a Missouri Botanikus Kertben. Az egyik, pauszpapírra rajzolt térképe az egész Mississippin túli területet átfogja, Kanadától Észak-Mexikóig. Mutatja a Mexikói öböl, a Kaliforniai öböl és a Csendes-óceán partvonalát, Mexikó és az USA határát, valamint a Nyugat legfontosabb folyóit, szélességi és hosszúsági vonalakkal teljesen behálózva. A rajz nincs dátumozva, de valószínű, hogy Engelmann, Emory általános térképéről másolta, mely a határvidék felméréséről szóló jelentésben meg is jelent. Emory térképe még nem volt kész, amikor Engelmann a kaktuszokról készítette a jelentését, de munkája során hozzáférhetett a publikálás előtt is. A másolat valószínűleg alaptérképként szolgált, és néhány kaktusznevet már rá is írt. A nagy térkép rajzolásához vázlatokat is készített, ezeken tüntetve fel a neveket. Két kisebb térképe közül az egyik Texast és a környező területet, a másik Új-Mexikó és Kalifornia között elterülő térséget ábrázolja sok helynévvel és kaktusznévvel. A térképvázlatok, hasonlóan a nagy térképhez, dátum nélküliek, de úgy tűnik, kapcsolat van köztük és Engelmann 1856-ban megjelent fontos cikke között, amely Synopsis of the Cactaceae of the Territory of the United States and Adjacent Regions (Az Egyesült Államok és a csatlakozó területek kaktuszainak áttekintése) címen jelent meg. A cikkben nem voltak illusztrációk, és először jelent meg benne a határvidéki jelentésbe is bekerült, valamint a Pacific vasútvonal felmérésekor talált új kaktuszfajok neve és leírása. Mivel a két jelentésbe bekerülő illusztrációs táblák elkészítése, a rajzolás és metszés miatt, hosszú időt vett igénybe, Engelmann úgy vélte, hogy célszerű publikálni az új kaktuszfajokat azok elkészülte 13. kép Paulus Roetter: View Along the Gila (Cereus Giganteus). Kilátás a Gila folyónál (acélmetszet).

27 27

28 28 előtt. Az írásban egy rövid összefoglalás is található az addig létrehozott kaktuszgyűjteményekről és egy tanulmány a kaktuszos régió földrajzáról. Az ebben a földrajzi leírásban említett helyek jól egyeznek azokkal, melyeket a térképvázlatokon is bejelölt. A térképeken feltüntetett kaktusznevek pedig, elsősorban azokra a területekre és utakra koncentrálódnak, melyeket a kaktuszgyűjteményekről szóló részben említett gyűjtők bejártak. A térképvázlatok és a lemásolt alaptérkép Engelmann tervezett munkájának csak a kezdeti szakaszát jelentették. A térkép végső formájáról alkotott elképzeléseit nem ismerhetjük, bár tudjuk, hogy az adatok tudományos formában történő bemutatásának módszerén dolgozott, melynek akkoriban még nem volt jól kidolgozott, sztenderdizált módja. Miután a határvidéki jelentés térképek nélkül jelent meg, úgy tűnik, hogy nem vette elő többé a vázlatait. A nyugati területek felfedezése és földrajzi feltérképezése iránti lelkesedése viszont megmaradt, sőt, lehetséges, hogy éppen emiatt hagyta abba az unalmas kaktusz elterjedési térképek rajzolását. Engelmann folytatta a kaktuszok tanulmányozását és a nyugati felfedezőkkel történő együttműködést. A polgárháború véget vetett a topográfiai szakemberek expedícióinak, de utána folytatódott a nyugati területek felmérése, ahol a cél egy átfogó, az erőforrásokat is feltáró, tudományos alapokon nyugvó, részletes térkép elkészítése volt. Engelmann jelentéseket írt a kaktuszokról a Clarence King, Ferdinand V. Hayden és George M. Wheeler által vezetett felmérések során is, és szintén folytatta a növények földrajzi elterjedésének tanulmányozását. Botanikus kollégái, munkájának elismeréseként, olyan jellemzően nyugati növényeket neveztek el róla, mint a Picea engelmannii, Aster engelmannii, Opuntia engelmannii, és az apacsfenyőt, a Pinus engelmannii-t A St. Louis-ban töltött korai időszaktól a polgárháború utáni tudományos felmérésekig, Engelmann hosszú időt töltött a kaktuszok tanulmányozásával. Kevés ismeretünk volt a kaktuszokról, mikor elkezdte a munkáját, de ahogy a nyugati területek felfedezése kibontakozott, jelentős mennyiségű anyag gyűlt össze, lehetőséget adva az alapos tanulmányozásra. Engelmann kitartó és alapos munkája megteremtette a mai kaktusztudomány alapjait. Nevét ma mindössze két kaktuszfaj viseli elfogadottan, az Echinocereus engelmannii és az Opuntia engelmannii.(lásd: The New Cactus Lexicon) Botanikai munkáinak legnagyobb részét összegyűjtve 1887-ben adták ki Néhai G. Engelmann Henry Shaw részére összegyűjtött botanikai munkái (The Botanical Works of the Late G. Engelmann Collected for H. Shaw) címen. Megjegyzés: a 3. és 7. képnél meghagytuk az eredeti elnevezést, a zárójelben lévő képtáblaszám a Cactaceae of the Boundary kötet képtáblaszáma, a többinél zárójelben az a név olvasható, ahogyan a növényt Engelmann eredetileg elnevezte. Dr. Csajbók József Debrecen Képek: Magánarchivum: 1, 3, 7 és képtábla,barna János: 4., Kiss László: 8, 10., Dr. Nemes Lajos: 6., Ficzere: 2, 5, 11 és képtábla repró, Szabó Imre: 9., Bélyeg: Gonda István: B/1, Rendes István: B/2, Anonymus 13. Irodalom: Anderson,E. F.(2001): The Cactus Family. Portland, Timber Press. Mitich L. W.(1993): G. Engelmann s contributions to the Cactaceae. Haseltonia 1/ Britannica Hungarica by Encyclopaedia Britannica, Inc. Emory, W. H. ( ): Report on the United States and Mexican Boundary Survey... Washington. 13. kép Az 1853-ban Mexikótól megvásárolt (fehérrel jelzett) terület, és a Gadsden expedíció emlékére kiadott bélyeg.

29 2008. év II. negyedévi előadások április 26. Tóth Norbert: Mexikói úti beszámoló II rész május 31. Kajdacsi János: Utazásom Venezuelában: Isla Margarita melocactusai június Kirándulás a bécsi kaktuszbörzére: Jelentkezés és érdeklődés: Herczeg István, herczeg4200@fre hu Az előadások helye: Újkerti Nevelési és Oktatási Központ, Debrecen, Jerikó u sz. Kezdési időpont a jelzett napokon: délután, 15 óra. Akik közreműködését kérhetjük: 1. Az egyesületi programok és előadások szervezője Debrecenben: Herczeg István, herczeg4200@fre hu 2. Iskolai programok és kiállítások a Tiszától Nyugatra: Rózsa László 6034 Helvécia, Zsák u. 1. Tel.: (70) Iskolai programok és kiállítások a Tiszától Keletre: Szászi Róbert 4078 Haláp, Tanya 93. Tel.: (52) , (20) , (30) Magadományok, magrendelés, magvásárlás: Németh Jánosné Erzsike, 2700 Cegléd, Mérleg u. 9. Tel.: (30) nyuszoka5@fre .hu 5. Belépés az egyesületbe, tagdij, érdeklődés a Debreceni Pozsgástár megjelenéséről, postázásáról: Szászi Róbert, 4078 Haláp, Tanya 93. Tel.: (52) , (20) , (30) Debreceni Pozsgástár és más egyesületi kiadványok rendelése: Szászi Róbert, 4078 Haláp, Tanya 93. Tel.: (52) , (20) , (30) , és Rózsa László 6034 Helvécia, Zsák u. 1. Tel.: (70) Egyesületi hírek 29 A fentiekhez kapcsolódó témákban, ha ötleteik vannak, vagy problémájukra keresnek választ, készséggel állunk rendelkezésükre. A Debreceni Pozsgástár évi előfizetése A évi tagdíj 4000,-ft, mely összegből 3500,-ft a Debreceni Pozsgástár éves előfizetési díja, amely a postázási költséget is tartalmazza, és 500,-ft az éves tagdíj. Nem tagok részére a folyóirat éves előfizetési díja 4500,- ft., a postázási költséggel együtt. Befizetés a mellékelt rózsaszínű postai utalványon. Ajándék előfizetéséhez!! Mindenki, aki előfizet a Debreceni Pozsgástár évi évfolyamára, az 1 db. CD-t kap 2.000,-ft értékben, amit ingyen, ajándékba adunk Önnek. A CD-n található több száz kaktuszt és egyéb pozsgásnövényt ábrázoló, botanikai névvel ellátott kép segítségével meghatározhatja és rendszerezheti gyűjteménye növényeit. Különösen hasznos segítője azoknak, aki nemrégiben kezdtek el pozsgásnövényekkel foglalatoskodni. Új előfizetőink és tagjaink plusz ajándékként megkapják egyesületünk kitűzhető jelvényét is. Értéke 500,-ft, de Ön ingyen kapja! Az ajándék CD és jelvény megküldése a évi 1. és 2. lapszámunk postázásával együtt történik. Magadományok Kérjük Tisztelt Olvasóinkat, hogy magadományaikkal a korábbi évekhez hasonlóan szíveskedjenek elősegíteni a évi magakciónk sikerét. Az adományozott magvak értékesítéséből származó bevételt teljes egészében a Debreceni Pozsgástár előállítási költségeinek fedezetére fordítjuk. Adományaikat a következő címre várjuk: Németh Jánosné, 2700 Cegléd, Mérleg u. 9. Tel.: (30) nyuszoka5@fre .hu Adományaikat előre is köszönjük, és külön köszönetünk, ha a magvakat megtisztított, felhasználásra kész állapotban küldik meg a fenti címre.

30 30 Szunyogh Menyhért Kiállítás Nyíregyházán szeptember 29-én és 30-án a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola aulájában jól szervezett kiállításra hívta és várta látogatóit a nyíregyházi kaktuszgyűjtő egyesület. A kiállításra ideális helyen 10 gyűjtő mutatta meg gyűjteményének egyegy féltve őrzött szeletét, melyet a szépszámú látogató közönség (kb. 800 fő) nagy csodálattal tekintett meg. A kedves látogatók a nagyon sokszínű és alakgazdag növényekből számosat lefotóztak, sokat megvásároltak az otthoni virágaikat gyarapítva, tartásukra vonatkozó tanácsokkal ellátva és a vendégkönyvbe bőséges dicsérő bejegyzést téve távoztak, hangoztatva a következőt: - Ugye jövőre is megtekinthetjük e kiállítást? A színvonalas kiállítás keretében növényeiket bemutatták és a szervezéshez nagyban hozzájárultak: Kovács László, Szunyogh Menyhért, Gabulya András, Tornai Béla, özv. Takács Béláné, özv. Csertő Lászlóné, Márföldi Tamás, Krakomperger Károly, Vaszlovics Ferenc és Komporály Zsolt. Képek a szerző felvételei. Szunyogh Menyhért Nyíregyháza 2. kép Discocactus horstii, Szunyogh Menyhért növényeiből. 3. kép Márföldi Tamás egyik szép növénye: Staphelia gigantea. 4. kép : Krakomperger Károly gyűjteményéből: Ferocactus stainesii. 5. kép Gabulya András kiállítása.

31 Katona József A Lithops teleltetése és egyes fajok problémái 31 Zusammenfassung: Die Winterung der Lithops kann uns oft Sorgen bereiten. Nach der Erfahrungen des Autors müssen wir immer in Achtung nehmen, wie viel Niederschlag es in der Zone des Fundortes der Taxon gibt. Es ist gegen 6 C bei der Winterung genug. Abstract: The over wintering of Lithops often causes troubles for the collectors. On the basis of the experiences the author recommends to take consider the given taxon what sum precipitation zone lives in. About 6 C temperature is acceptable for over wintering Lithops plants. A teleltetés általában a forró, perzselő nyári napok után gondot jelent. Növényeink számára lehetőleg igyekezzünk a legoptimálisabb feltételeket biztosítani fajonként. Üvegházakban a fűtés, és az állandó helyhiány okoz nehézséget. A későbbiekben kitérek arra is, hogy az optimális teleltetés a Lithopsoknál szerintem meglehetősen problematikus. Az ide vonatkozó irodalom vizsgálatából azt a következtetést vontam le, hogy a teleltetéshez egy nagyon világos helyet, és nedvességtől mentes talajt kell biztosítani C -os hőmérsékleten. Ez a megállapítás csak részben igaz. Sajnos ez a viszonylagos magas hőmérséklet nem eredményez sikeres teleltetést. A Lithopsok mint általában a sivatagi növények, nyugalomban csak igen mérsékelt meleget kívánnak. A 6C bőségesen elegendő a legújabb adatok szerint. Ennél magasabb hőmérsékleten a nyugalomban lévő növény asszimilációja beindul, és a növény kiszáradhat, vagy igen jelentős vízveszteséget szenved, ami a vedlésre és a virágzásra is kihathat. Viszont egy-egy bőségesebb öntözés 10-12C -nál egyáltalán nem ajánlott, mert egyes fajok biztos pusztulását jelenti. A Lithopsok egy pár fokos fagyot is könnyedén elviselnek. Ez azonban nem lehetséges minden Lithops fajnál. A Baktérítőtől északra a namíbiai néhány kényes faj, véleményem szerint nemigen viseli el a mínuszokat. Nemcsak üvegházban, hanem fagymentes hideg helyiségben, ablakpárkányon, vagy hideg pincében is lehet teleltetni. Általános szabály, hogy december, január, február hónapokban teljes nyugalmi periódust kell biztosítani öntözés nélkül, 6C -nál nem magasabb hőmérsékleten. Ez a teleltetés régen bevált, de nem igaz egyes nehezen nevelhető Lithops fajoknál. Ez a teleltetési módszer nagyon jó, és ha magasabb hőmérsékleten van, a vegetációs periódus idő előtt beindul, megszakad a nyugalmi időszak, vagy el sem indul, a nem megfelelő fényviszonyok miatt, ezért ebben az esetben mindenképpen pótvilágításról kell gondoskodni. Fény hiányában csúnyán megnyúlt, virágzásra képtelen etiolált növények lesznek. Meleg üvegházban fény ugyan van, de a nyugalmi periódust ugyancsak lerövidíti, és a nyáron bekövetkező pihenő időt túlságosan meghosszabbíthatja a virágzás kárára. Egy különös dolgot ki kell emelnem a teleltetésről. Schwantes írja, hogy a L. pseudotruncatellá-t a nyugalmi időszakban az eredeti Dél-Afrikai lelőhelyen teljesen por és homok fedi. Ez azt jelenti, hogy ez a faj egy pár hónapig nyugalomban, +6 C körül fényt sem igényel. Az L. pseudotruncatella (Belgner) N.E.Br. első import példányait ősszel hozták Európába. Nem ültették földbe, hanem Hamburgban egy fűtetlen helyiségben, sötét szekrényben helyezték el. Kora tavasszal ezeket becserepezték, és fokozatosan öntözni kezdték a többiekkel együtt. A növények nyár végére szépen kibontották virágaikat. Ebből az lehet a következtetés, hogy elsősorban a nagyon erős és ellenálló fajoknak kevés fény is elegendő alacsony hőmérséklet mellett. A nagyon erősen ellenálló fajok a következők: L. aucampiae, L. hookeri, L. karasmontana, L. olivacea. Erős, jó ellenálló fajok még: L. bromfieldii, L. hallii, L. lesliei, L. pseudotruncatella, L. salicola, L. terricolor, L. schwantesii. Közepesen ellenálló jó fajok: L. divergens, L. dorothea, L. fulviceps, L. verruculosa L. werneri. Érzékeny fajok: L. dinteri, L. francisci, L. gracilidelineata, L. julii, L.marmorata, L.otzeniana, L.viletii. Nehezen

32 32 nevelhető fajok: L. ruschiorum, L. comptonii, L. meyeri cv. Hammeruby, L. vallis-mariae. A kevés fény a teleltetésnél nem azt jelenti, hogy káros hatással lenne, sőt az átmeneti és a téli esős zónákban élőknek szükséges is a fény a virágzáshoz. A Lithopsok átmenetileg akár a 5-6C -ot is kibírják az élőhelyükön, de nappal a hőmérséklet akár a 20-25C -ot is eléri, nagy fény-intenzitással. Ez kompenzálja a rövid ideig tartó fagyot. A mi éghajlatunk alatt az északi féltekén a fagy hetekig tart, ezért nem javaslom a napokig tartó fagyos teleltetést. Meleg teleltetésnél a fiatal, érzékeny növények, a kicsiny kitűzdelt Lithops növénykék a nagyokhoz képest hamarabb kiszáradnak. Számukra is szükséges ilyen esetben elektronikus időkapcsolóval beállított pótvilágítás. Elpusztulás, kiszáradás egyébként teleltetéskor és máskor is előfordulhat. A teleltetési irányelvek még egyszer, általánosságban: a növényeket teljes nyugalomban kell tartani, lehetőleg minél több fényben, minél hűvösebben, de nem fagyon, 6C -on. Magasabb hőmérsékleten lassabban vagy gyorsabban megindul az asszimiláció, a növény vizet párologtat, és túlságosan kiszáradhat, fény hiányában megnyúlhat. Kivételt képeznek ellenben azok a Lithops fajok, amelyeket általában nehezen nevelhetőknek mondunk. A legújabb, 2006-ban megjelent H. E. K. Hartmann dolgozata alapján, /aki a hamburgi kis biocentrum munkatársa/ a kristályvirág-félék földrajzi elhelyezését és a csapadék mennyiségét vizsgálva évszakonként elemezve bizonyos átfedéseket tapasztalt, sőt több faj és nemzetség, amit nyári esős zónában tenyészőnek tudtunk, de valójában a téli esőzónában találhatók. Nagyon megörültem a Bradleya-ban megjelent dolgozatnak (2006/24 évkönyvben), mert magamnak is mindig feltettem a kérdést, hogy lehetséges az, hogy a Conophytumok és Lithopsok azonos földrajzi körzetben tenyésznek, és mégis a Conophytum-okat téli esősként, a Lithopsokat pedig nyári esősként kell nevelni. Lehetetlennek találtam, hogy a Lithops faj élőhelyétől 5 méterre a Conophytum csapadékot kapjon. Ezt a parado- 1. kép Telelő Lithops-ok, és egyéb virágzó kövek. 2. kép Virágzás szeptember végén Katona József gyűjteményében. 3. kép Megnyúlt és fény felé fordult, de virágzó hajtások.

33 33 4. kép A Curtis s Botanical Magazine sz. tábláján Hooker rajza. A növény Mesemb. truncatellum, ma: Lithops pseudotruncatella.

34 34 5. kép A mm összegű csapadékzónában él a Tanquana hilmarii. xont magam is tapasztaltam, de Deli Tamás és más gyűjtő is észlelte. Ezért egyik-másik Lithops fajt télen is segítettem pici vízzel. 6. kép Az érzékeny Lithops marmorata idősebb egyedei. Számtalan Conophytum és Lithops nevelésnél alkalmaztam, mint pl. a L. comptonii, L. geyeri, L. optica stb. esetében. Hollandiai, németországi, prágai látogatásaim után ebben a tekintetben némileg tisztult a kép. H. E. K. Hartmann tudományos dolgozata lett a bizonyosság. Bizony élnek téli esős zónában is Lithops fajok. Pontosan azok, amelyeket oly nehezen tudunk felnevelni, megtartani. Tehát ezek a fajok a Conophytumokhoz hasonlóan késő ősszel, télen növekednek, viszonylagos melegben kapnak csapadékot. Az évi 125 mm.-nél kisebb csapadék téli esős zónában a Conophytumok mellett a következő Lithops fajok találhatók: L.comptonii, geyeri, helmutii, herreii, meyeri, naureeniae, optica, hermetica és a kilencedik a L. marmorata, amely érdekes módon mindhárom esős zónában megtalálható, és úgy, mint az őszi, téli, és a tavaszi esős zónában is előfordul. A mm csapadékú téli esős zónában a Conophytumok, Argyrodermák, Gibbeumok, Tanquellák mel-

35 35 7. kép Lithops verruculosa v. inae. 8. kép Lithops terricolor, a tartási feltételekhez jól alkalmazkodó faj. 9. kép Szintén jól alkalmazkodik a Lithops pseudotruncatella. 10. kép Szépen virágzó Lithops karasmontana, igen ellenálló növény. 11. kép Lithops naureeniae. 12. kép Lithops insularis.

36 kép Szintén jól alkalmazkodik a Lithops hallii. 14. kép Október 2-án virágzó Lithops otzeniana var. aquamarine, amely érzékeny a tartási anomáliákra. lett csak két Lithops faj található: a L. divergens, és az L. viridis. Az őszi és a tavaszi 125 mm-es esőzónában a L. dinteri, a L. dorothea, a L. julii, a már említett L. marmorata, L. olivacea, L. otzeniana és L. villetii található. Meg kell említeni, hogy a L. dinteri az őszi és a tavaszi esőzónában is megtalálható, ugyanúgy a L. julii és a L. vilettii is. A mm-es őszitavaszi esőzónában csak a Lithopsot említve L. bromfieldii, L. hallii, L. hookeri, L. localis, L. verruculosa, a mm-es esőzónában a L. aucampiae, L. hallii, L. hookeri, L. salicola található. A márciusi 125 mm-es esőzónában a Conophytumok mellett a következő Lithops fajok találhatók: L. dinteri, L. julii, L. franciscii, L. marmorata, L. fulviceps, L. karasmontana, L. vilettii. A L. ruschiorum, a L. fulviceps és a L. gracilidelineata csak a márciusi 125 mm-es esőzónában található. A tavaszi, márciusi esőzónában, ahol a csapadék mm, L. fulviceps, L. gezinea, L. gracilidelineata, L. pseudotruncatella, L. ruschiorum, L. vallis-mariae. A mmes márciusi esőzónában a L. leslie és a L. gracilidelineara található. A februári 125 mm-es esőzónában nem található faj. A mm-es esőzónában, februárban a L. pseudotruncatella, L. vallis-mariae található, mm-es esőzónában, februárban a L. aucampiae, L. leslii, L. pseudotruncatella és a L. werneri található. A mm-es februári esőzónában L. aucampiae és L. lesliei található. A nyári esőzónában egy Lithops faj található, a L. lesliei, ahol is mm az évi csapadék mennyisége. Úgy gondolom ezek alapján, hogy a téli esős Lithops fajok nyugalmi periódusban nagyobb meleget kívánnak. Ez náluk késő tavasztól kora őszig tart. Szerintem, ekkor kell az öntözés mennyiségét mellőzni vagy minimálisra csökkenteni. Az öntözési stratégia tehát a következő legyen: két öntözés között a talaj felszíne száradjon meg. Az öntözés nem azt jelenti a téli esős zónában lévő fajoknál, hogy a 6, 8C hidegben csuromvizesek legyenek, mert ez a haláluk. Tapasztalatom szerint 12-15C hőmérsékletnél 5-10 ml vízzel ritkán öntözhetünk. A ráncosodás meg- 15. kép Lithops salicola var. maculata október 27-én.

37 szűntével látható, hogy ez bőségesen elegendő. Feszes, kemény növényt ne öntözzünk. Téli öntözésnél figyelembe kell még venni, és tudni kell, hogy nálunk a levegő nedvességtartalma a 75-90%-ot is eléri, és a talajban a víz kondenzálódik ezért az sohasem lesz teljesen száraz. Tapasztalatból tudom, hogy a vízzel óvatosan kell bánni, még az oly közismert téli esős Conophytum-ok és Gibbeumok esetében is, mert túlzott vizes talajban menthetetlenül elpusztulnak. A téli esős Lithops fajok mindegyike az évi 125 mm-es esőzónában él. Ez nagyon kis mennyiségű csapadék, de a téli esős övezetben, a mm-es zónában már több esik, de ez szintén nagyon kevés, Itt csak két Lithops faj él, a L. divergens és a L. viridis. Conophytumok-ok közül pedig csak négy faj. Erre gondoljunk mindig, és álljon meg a kéz, mielőtt öntözzük növényünket és mérlegeljük, valóban szükséges-e, vagy csak a szokás miatt nyúlunk az öntözőkannához. Amíg a nyári esős Lithops fajok merisztémájának osztódása a virágzás után a hűvös, nyugalmi periódusban kezdi meg differenciálódását a levélpár leváltásá- 37 ra, majd a virágzásra, addig a téli esős zónában élő Lithops fajoknak ez a nyugalmi periódusa 2-3 hónappal kitolódik az említett melegebb hónapokra. Náluk a melegben kezdődik, mélyen a gyökérnyaknál az új levélpár képződése. A nagy melegben öntözésük egyáltalán nem ajánlott, a Conophytum-okhoz hasonlóan esténként egyszer permetezzük, és a tűző naptól védjük árnyékolással. Katona József 4028 Debrecen, Hadházi u. 78 Képek: Deli Tamás: 5,6. Katona József: 1,2,3,8,9,10,11,13,14,15. Dr. Nemes Lajos: 7,12. Magánarchívum: 4. Irodalom: Bradleya Yearbook of the British Cactus and Succulent Society 24/2006 Steven Hammer: CONOPHYTUM New Views of the Genus EAE Creative Colour Ltd. and Steven A. Hammer ISBN Amennyiben elégedettek egyesületünk működésével, tartalmasnak és színvonalasnak tartják folyóiratunkat, a Debreceni Pozsgástár-t, úgy kérjük Önöket, hogy munkánk további, még jobb és eredményesebb végzéséhez szükséges anyagi feltételek megteremtéséhez szíveskedjenek hozzájárulni személyi jövedelemadójuk 1+1%-ának egyesületünk részére történő felajánlásával. Ezen felajánlást év tavaszán lehet megtenni, a évi jövedelmek bevallása alkalmával. A felajánláshoz szükséges adataink az alábbiak: Egyesületünk neve: Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesülete, Debrecen Címe: Debrecen, Poroszlay út 38. II. em. 5. Személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlása Levelezési címe: Debrecen, Pf kozpont@pozsgasgyujtok.hu Adószámunk: Számlaszámunk: , Hosszúpályi és Vidéke Takarékszövetkezet. Céljaink megvalósításáért tett falajánlásaikat egyesületünk Elnöksége és a Debreceni Pozsgástár Szerkesztősége nevében előre is köszönjük. Kérje meg családtagjait, barátait, ismerőseit, munkatársait, hogy jövedelmük 1%-át Egyesületünk javára ajánlja fel. Köszönjük! Jön, jön, jön...! Most már magyar nyelven is a Debreceni Pozsgástárban! Veres Gábor: Észak-Amerika télálló kaktuszai című nagy sikerű könyvének magyar fordítása. Ha üvegház építésére vagy üvegháza fűtésére nem akar pénzt költeni, ha meg akarja ismerni a hidegtűrő, télálló kaktuszok, köztük a Pediocactus-ok, Sclerocactus-ok, Toumeya-k, Navajoa-k világát és szabadban tartásukat, akkor már most rendelje meg a Debreceni Pozsgástár évi évfolyamát.

38 38 Ficzere Miklós Filatélia: Lithops-ok és Argyroderma 1. Lithops fulviceps, Benin Köztársaság 2. Lithops aucampiae, Benin Köztársaság 3. Lithops helmutii, Benin Köztársaság 4. Lithops karasmontana, Dél-nyugat Afrikai Közt. (Namíbia) 5. Lithops pseudotruncatalla, Szomália 6. Lithops weberii, Magyarország 7. Lithops helmutii, Lengyelország 8. Lithops dorotheae, Dél-afrikai Közt. 9. Argyroderma roseum, Monaco Gyűjtemény: Gonda István: 1,2,3., Rendes István: 6,7,9., Anonymus: 4,5,8. Összeállította: Ficzere Miklós

39 Tóth Norbert Veszélyes hordókaktusz fantasztikus virágpompában! 39 Zusammenfassung: Wir können über die Blüte von Ferocactus rectispinus lesen. Die schlafende, bis einigen Jahren tot anscheinenden Blumenknospen sind erwacht und 32 von ihnen haben geblüht, davon 28 auf einmal. Abstract: In this article you can read about the extraordinary blooming of Ferocactus rectispinus. The flower-buds seemed to be dead for years but they waked up suddenly and opened 32 of them. 28 buds bloomed at the same time.abstract: Physician János Gellén and his fellows visited the most interesting habitats of cacti in Bolivia, Argentina and Chile travelling 7000 km márciusa, Tenerife, a Playa Paraiso egyik hotelszobájában, kevéssel éjfél után: Elkeseredetten vakarom kobakom, amikor a lábaimnál heverő tekintélyes méretű bőröndről a mellette terpeszkedő, majd 20 cm-es középtövisekkel megáldott, Ferocactus rectispinus-ra vándorol tekintetem. Hogy a csudába kellene beleerőltetni ezt a szörnyeteget kofferembe anélkül, hogy azt majd otthon kinyitva, nehogy egy brevispinus pislogjon rám? Vagy esetleg kockáztassam meg a repülőgép fedélzetén való szállítást? Bár, ha jobban belegondolok már a biztonsági kapunál megbuknék, sőt valószínűleg a szívbaj kerülgetné derék spanyol reptéri al kalmazottakat, fegyvernek is beillő kaktuszom láttán. Arról nem is beszélve, hogy súlya sem elhanyagolható, szóval ez nem járható út, vetem el az ötletet szélsebesen. Nem maradva más választásom, a helyét öszszegyűrt papírdarabokkal kibélelve, óvatosan megragadva - mivel néhány nappal korábban 1. kép Ferocactus rectispinus a virágzás elején, amikor még különböző fejlettségű bimbók is láthatók

40 2. kép A két testvér: előtérben a kisebbik, szokványos virágzással, hátrébb a nagyobbik, a nem mindennapi virágkoszorúval. ismerkedés gyanánt azonnal csontig hatoló támadást intézett ellenem, csak úgy, a miheztartás végett - új szerzeményem besülylyesztem átmeneti szállására. Hosszú töviseit lehetőség szerint behajtogatva jobb sorsra érdemes ruhadarabokkal takarom be őkelmét, majd nagy fohászkodás közepette rácsukom bőröndöm tetejét, de ezt a mutatványt csak a harmadik kísérletre sikerült véghez vinni. Megkönnyebbülten törlöm le homlokomról a verítéket; nehezen bár, de szállításra kész ez a fenevad! Egy nappal később, már odahaza, kissé félve nyitom ki bőröndömet, aggodalmam azonban alaptalannak bizonyul: új kedvencem teljes épségben vészelte át a nagy utat, és készen áll szembenézni új hazája jelentette kihívásoknak. Lassan telnek az évek, hősünk megszokja újdonsült otthonát, szépen fejlődik a fóliaház termesztő asztalán, szegény szomszédjai próbálnának elhúzódni rettenetes fullánkjai elől, már ha tudnának persze. Az ő megkönnyebbülésükre is szolgál, amikor 2004 tavaszán az új üvegházban immáron széles tálba beültetve elfoglalja méltó helyét. Még ugyanazon év augusztusában néhány areolájában régen várt virágkezdemények jelennek meg, hatalmas örömet okozva ezzel türelmes gazdájának. A nagy boldogság aztán egy hónappal később értetlen homlokráncolásba torkollik, mert a 3. kép Teljes virágpompában. rügyek fejlődése megtorpant, majd további hónap elteltével a dráma beteljesedéseként elszáradnak a bimbók. A hálátlan növény a rákövetkező két esztendőben megismétli ezt az elkeserítő produkcióját, holott jóval kisebb méretű két párja, amolyan kárpótlás gyanánt, már megörvendeztet egy-két virággal. Az idei augusztusi debreceni kiállításra büntetésből nem vittem el a csalfa hordókaktuszt, helyette szépen virágzó párja részesült abban a megtiszteltetésben, hogy megmutathassa ellentétes érzelmeket kiváltó bájait a nagyközönségnek. A pozsgás-seregszemlét követő napok a növények visszapakolásával teltek. Amikor a kiállítást megjárt F. rectispinus-t raktam be helyére, pillantásom véletlenül nagyobb testvérére esett, és meglepetten konstatáltam, hogy az elszáradtnak, halottnak tetsző bimbók mintha nagyobbak lennének! Elsőként érzékcsalódásnak tudtam be az esetet, de egy hét múlva még méretesebbnek tűntek a bimbók. Ekkor már nagyot dobbant a szívem, lehet, hogy vége a kész átverés show -nak és annyi év után méltóztatik kivirágozni a zsivány? Elképedve szemléltem a korábban elpusztultnak hitt virágkezdemények látványos feltámadását, és miután 32 darabot számoltam meg belőlük tudatosult bennem, hogy itt valami szokatlan, s egyúttal elképesztő dolog van készülőben! Ebben a hitemben tovább erősí

41 41 4. kép A virágkoszorú cm átmérővel. tett a tény, hogy a bimbók szépen bevárták egymást, és közel azonos ütemben fejlődtek. A napok csigalassúsággal teltek, csőre töltött fényképezőgéppel vártam a nagy pillanatot! Az időjárás közben hűvössé, változékonnyá vált, a nap is csak módjával bújt elő felhőpaplanjai mögül. Szeptember 7-én derült, hűvös reggelre ébredtünk, majd a hőmérséklet gyorsan emelkedett a tűző napsütésnek köszönhetően. Rohantam haza a munkából, természetesen első utam a növényházba vezetett, ahol aztán leesett állal bámultam az elém táruló csodát: egy Ferocactus rectispinust, melynek felső része gyakorlatilag eltűnt a koszorúszerűen nyíló virágok özöne alatt! Sok minden megfordult a fejemben, míg bőszen csattogtattam fotómasinámat: vajon minek köszönhető e rendhagyó virágzás, a körülmények szerencsés összjátékának, a szokatlanul meleg nyárnak, vagy egyszerűen a természet csodájának? Minden esetre ez utóbbi kategóriába tartozik az a tény, hogy egy növény éveken keresztül képes várni a megfelelő pillanatra a több éves alvó bimbókkal, amikor úgy ítéli meg, hogy minden feltétel adott a sikeres szaporodáshoz. Ennek alátámasztására érdekességképpen megemlítendő, hogy most először virágozott egy időben mindhárom F. rectispinus-om, s ha máson nem is, ezen azt hiszem érdemes elgondolkozni. A változékony idő még jó darabig megmaradt, valószínűleg ennek köszönhetően csaknem 3 hétig virágzott, és a 28 egyszerre nyíló virág jelentette az abszolút rekordot. Poroztam is serényen, ennek eredményére viszont közel 1 évet még várni kell, akkorra érlelik be terméseiket e páratlan tövisruhájú Ferocactusok. Hosszabb fajbemutatatástól ezúttal eltekintenék, hiszen már korábban a Pozsgástár hasábjain (VII. évf. 1.szám 2004) alaposan kiveséztem a témát, így aztán nem is szaporítanám tovább a szót, meséljenek helyettem a fényképek! A képek a szerző felvételei Tóth Norbert Debrecen

42 42 Katona József Könyvismertetés Horváth Ferenc: Tillandsiák Hazánkban magyar nyelven első ízben a Tillandsiákról 1970-ben Domokos Borbála Broméliák-ról szóló könyvében olvashattunk. Később 1982-ben Dr. Makara György, Orchideák és Broméliák című könyvében találhattunk alaposabb magyar nyelvű leírást. Kedves budapesti tagtársunk Horváth Ferenc tollából 2007-ben az első magyarországi Tillandsia monográfia készült el, észrevehetően hozzáértő szakértelemmel. A bevezetőt a közismert szombathelyi kertészmérnök, Retkes József írta. Az Előszóban a szerző a növények iránti vonzalmáról ír, többek között a rabul ejtő Tillandsiák szeretetéről. Kertész hivatását is ezért választotta és tanulta. Ezután Köszönetnyilvánítást olvashatunk a munkájához kapott segítségért. Mindenekelőtt feleségének, valamint Békefi Józsefnek az MKOE elnökének, továbbá a Német Bromélia Társaságnak /BGD/ és két magyar Tillandsia szakértőnek Tachinger Imrének és Marczika Andrásnak. Az első fejezet történeti, időrendi áttekintést ad a Tillandsia kutatásról, a kezdetektől a mai napig, a hazai eredményeket is megemlítve. A Tillandsiák földrajzi elterjedésében öt élőhelyi zónát és magassági szintek szerinti klímazónákat részletez, fotókkal szemléltetve. A nagyközönség számára kevésbé érdeklődésre tartó fejezet, de nem kevésbé fontos a Tillandsiák rendszertana. A Tillandsiák nemzetségén belül hat alnemzetséget ismertet, példaként fajokat is említve. A következő rész címe a Tillandsiák morfológiai felépítése, nagyszerűen illusztrálva keresztmetszetben egy álhagymás T. bulbosa-t, a fontos levélszerkezetet és működést mikroszkopikus nagyításban, fekete-fehéren. A virágszerkezet és a termés, élő növényről szemléletesen készült fotókkal van illusztrálva. A Tillandsia kereskedelemmel, kertészeti termesztéssel és a veszélyeztetett fajok nemzetközi védelméről 2 oldalon olvashatunk. Hasznos útmutatót kaphatunk a generatív és a vegetatív szaporításról képekkel illusztrálva. A Tillandsiák otthonunkban c. fejezetben szakszerű választ kaphat az érdeklődő olvasó a növények igényeiről: hőmérséklet, fény, páratartalom, öntözés, tápoldatozás. Az Epifitonok tartása, rögzítése szintén fotóval illusztrált fejezet. A Tillandsiák kultúrában lehetséges tartásának körülményeiről, módjáról is tájékozódhattunk, részletesebben: az ablakpárkány kultúráról, a növényvitrinről, az üvegházról. Hasznos tanácsokat kaphat a gyakorlatlan olvasó a Kártevők és növényvédelem c. részben. Végül a fajok bemutatása következik ABC sorrendben, az ismertebb 66 virágzó faj fotókkal illusztrálva. A biztos fajmeghatározást segítve egy-egy kinagyított virág a virágzatból, a kalászból kiemelve látható. Legvégül kiegészíti a fajok bemutatását egy jó, a szerző által készített tapasztalati táblázat teleltetésükről, hő és fény igényeikről. Méltányolnunk kell végre az első valóban korszerű és évtizedeken keresztül hiányolt munkát. A Tillandsiákról napjainkig csak német, angol, francia nyelven megjelenő igen drága monográfiákból szerezhettünk ismereteket. A növények szélesebb körű megismerését ez nagyban akadályozta. Egy bíráló észrevételem van: a kissé sápadt nyomdatechnika, valamint a valószínűleg kölcsönkapott fotók élessége. Lehetett volna esetleg a 22. oldalon található kereskedelmet a 6. oldalra helyezni. A fajok bemutatása lehetne részletesebb, igaz, a szerző is hangsúlyozta, hogy a bemutatás a teljesség igénye nélkül készült. Az ott előforduló tapasztalatok, írások, megjegyzések viszont ellensúlyt képeznek. Ajánlom a könyvet minden növénykedvelőnek, broméliagyűjtőnek, kertésznek. Megvásárolható a Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesületénél, és a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületénél. Kiadó: Fehér Nyírfa BT. Puha kötés, 71 oldal. 145 színes és 6 db fekete-fehér fotó. ISBN: Fogy. ára: Ft. Katona József 4028 Debrecen, Hadházi út 78. II/12.

43 Mánfai Gyula GYMNOCALYCIUM FLEISCHERIANUM (Meregalli. Metzing & Kiesling) Vala Zusammenfassung: Der Schriftsteller stellt verschiedene Gymnocalycium Taxons als Teil der Gymnocalycium Monographie ausführlich vor, abgesehen von ihrer Aberkennung und Eingruppierung. Abstract: The author presents the different Gymnocalycium taxons in details independently of their actual taxonomic status, as the part of the Gymnocalycium monographia. 43 Alapnév: Gymnocalycium fleischerianum Backeberg & Knuth, Kaktus-ABC, , latin diagnózis nélkül. A fajnév eredete: Zdenek Fleischer ismert brünni kaktusz szakértőről elnevezve. Latin diagnózis Backeberg nyomán: Globosum, ad 10 cm latum, nonnunquam proliferans, ad 6-7 cm altum; costis ad 8, ad 2,5 cm latis; areolis rotundis, ca. 5 mm diam.; aculeis ad 20, ad ca. 2,5 cm longis, flavidis, +_ curvatis, centralibus vix distinctis, elasticis; flore infundibuliformi, ad 3,5 cm diam., 4 cm longo, albo, roseistomo. (Backeberg: Die Cactaceae III ) Leírás Backeberg nyomán: Szukkulens törzse golyó alakú, fénylő világos zöld, olykor sarjadzik, a csúcsnál besüllyedt. Bordáinak száma körülbelül 8, kerekdeden kidomborodó, alul 25 mm szélesig. Néha alig kiemelkedő. Areola kör formájú, körülbelül 5 mm átmérőjű, sűrű, barnás-fehér filccel. Töviseinek száma körülbelül 20, nem nagyon szúrósak, majdnem serteszerűek, sugarasan oldalra állók, sárgásfehérek és barnák, később szürkék, 1. kép G. fleischerianum Dósa B. gyűjteményéből. 25 mm a maximális hosszúságuk. Középtövis nem egyértelműen válik el a peremtövisektől. Virága tölcsér formájú, fehér, rózsaszínű torokkal, 40 mm hosszúságig és 35 mm átmérőig. Mag fekete, nagy, magköpeny nélküli, körülbelül 2 mm hosszú. Élőhely: Paraguay, de sem Backeberg, sem Jajó, aki e növényt Európában bevezette, közelebbi lelőhelyet nem említ. Kultúrája olyan, mint a Gymnocalycium denudatum (Lk.& O.) Pfeiff. fajé, vagyis, viszonylag kicsi a fényigénye ezért keleti, vagy dél-keleti fekvésű ablakban is tarthatjuk, akár szobanövényként is. Tenyészidőszakban a szabadba is kitehetjük, a nap nagyobb részében árnyékosabb helyre, a déli órák tűző napsugárzásától azonban óvjuk. Talaja legyen enyhén savanyú kémhatású, jó vízáteresztő, ásványi anyagokban gazdag. Tápanyagot a szokásosnál többet biztosítsunk számára. Öntözését áprilisban kezdjük el, kezdetben kis vízadagokkal, májustól pedig, akkor öntözzük, amikor a talaj felső rétege kiszáradt. Szeptembertől az öntözést egyre csökkent- 2. kép Gymn. fleischeiranum Paraguari környékén található, szép populációt fedeztek fel Paraguari-tól 40 km-re, északkeletre.

44 44 3. kép Backeberg 1959-ben megjelent Die Cactaceae III. kötetében az sz. fotón, a G. fleischerianum típusformája látható sük, majd október közepétől teljesen fejezzük be. Teleltetése száraz, világos, jól szellőző helyen 8-10 C hőmérsékleten. Vegetációs időszakban jót tesz, ha időnként megpermetezzük vízzel. (Ficzere) Az interneten találtam egy olyan élőhelyi fotót, melyen a növények vízben állnak. Egyes kaktuszkutatók is megemlítik, hogy ez nem rendkívüli dolog, a Gymnocalyciumokat rendszeresen elárasztják a bőséges csapadék által keletkezett időszakos vízfolyások és ezt minden gond nélkül túlélik a növények. Így a tavaszi-nyár elejei és a kora őszi tenyészidőszakban célszerű ráöntözni. Ez azt jelenti, hogy nem hagyjuk teljesen kiszáradni az ültetőközeget, hanem az öntözést követő második-harmadik napon ismét bőségesen megöntözzük a növényeket. A magyarázat egyszerű, a hajszálgyökerek száraz közegben hamar elpusztulnak. Az újraöntözés alkalmával először ezeket a hajszálgyökereket kell újranöveszteni. Mire ezek a gyökerek teljes funkcióképességüket elérnék, már az esetek többségében újra száraz a talaj és kevés tápanyagokban gazdag vizet tudnak felvenni. Ez kerülhető el a ráöntözéssel. A tavaszi indítást februárban-márciusban az esedékes átültetéssel kezdjük. Márciusban már megpermetezhetjük a növényeket, tartósan napos, jó idő esetén öntözhetünk is. Áprilisban az öntözések számát növelhetjük. Októberben már csak permetezünk, bár ez a hónap amúgy is elég nedves. Magról és legyökerezett sarjról is könnyű szaporítani. A magoncok saját gyökerükön jól fejlődnek, oltani nem nagyon szokták. 4. kép Virágzó G. fleischeiranum, mögötte a paraguayense Jó, ha tudjuk: a fajt Jajó említi először 1934-ben a Kaktusar 70. oldalán, mint Gymnocalycium denudatum var. anisitsii. Bár már 1895-ben ismert volt a növény, de csak, mint a G. denudatum faj alatti taxonjaként. Wilhelm Knoll 1975-ben állapította meg gyűjtőútjai tapasztalata alapján, hogy nagy diverzitással (sokféleséggel) rendelkező faj augusztusában a paraguayi Paraguaritól körülbelül 40 km-re északkelet felé talált egy Gymnocalycium fleischerianum populációt. Így írja le az ott látottakat: Lapos sziklák, kevés talajjal. Pompás csoportokat találunk

45 itt, kis növényekkel, cserjés vagy kis fákkal borított területen. Ahol a növények védtelenek a napsugárzás ellen a növény telített zöld, barnaviolás színezettel. Igen erős tövis változékonyságot figyeltem meg, méret, elhelyezkedés formában és színben egyaránt. Találtam 50 mm hosszúságú tövist is. ( ) A téli hőmérséklet ezen a vidéken nem sülylyed + 10 C alá. Ez a terület, valamint a Piltz által felkeresett több más lelőhely is vízben jóval gazdagabb, mint a többi kaktuszos élőhely. A Piltz által gyűjtött növények is nagyon változékonyak bordaszámban, tövisszámban és tövishosszúságban egyaránt. Backeberg (1959) szerint kétségtelenül a G. denudatum paraguayense (Hge jr.) Y. Ito taxonhoz áll a legközelebb. Y. Ito rendszerében a 2. alnemzetség, a Goniocephalum tagja. Eléggé ismeretlen, hogy Torlow ismertet egy Gymnocalycium pseudofleischerianum növényt, mint előzetes leírást, mely esetünkben azt jelenti, hogy botanikailag érvénytelen. Tekintettel a magvak ismertetőjegyeinek hasonlóságára a G. pseudofleischerianum és a G. mesopotamicum Kiesling között a G. pseudofleischerianum névnek lenne prioritása, de az érvénytelen közlés miatt ez nem így van. A G. pseudofleischerianum jellemzői Torlow szerint a következők. Szukkulens törzse 100 mm átmérőig és 150 mm magasságig nő. Csúcsa besüllyedt és tövisezett. Fénylő sötét zöld. Legtöbbször 6 bordás, olykor 7-8. Areolák 15 mm távoliak, 6 mm átmérőjűek, a fiatal areolák szürkésfehérek, idős korban szürke gyapjasak. Peremtövis 7, némelykor az areolák felső részén még 1-2 rövidebb melléktövis is megjelenik. Areolánként 1-2 lefelé mutató középtövise van. Minden tövis 15 mm hosszúságig nőhet, elállók, merevek, kör keresztmetszetűek, a fiatal areolán vörösesbarnák, az idős areolán szárazon szürkék, nedvesen vörösesek. Virág 60 mm hosszú és 50 mm átmérőjű. Pericarpellum 30 mm hoszszig, félkör formájú, kékeszöld pikkelyekkel. Külső lepellevelek 25 mm hosszúságig és 8 mm szélességig, kívül zöldesek. A belső lepellevelek 30 mm hosszúságig és 7 mm szélességig, fehérek. Virágtorok rózsaszínű. Porzószál világossárga, portok sárga. Bibeszál és bibe kép Bimbós G. fleischeiranum (Pintér P. gyűjt.) halványsárga. Termés kékeszöld, rövid oszlop alakú. Mag 1 1,2 0,8 mm. Maghéj szürkebarna, fénylő. Köldök hosszúkás és keskeny. Magfelület majdnem lapos, pont formájú szemölcsszerű képződményekkel. Ezek után Torlow beszámol a G. nemzetség általa követett gondozásáról. A magvakat ősszel veti el növényházban fénycsöves lámpa alatt. A tél folyamán 2-3-szor pikirozza (átülteti), és a magoncokat kb. április-május hónapokban helyezi a növényház egy naposabb helyére, ahol egész nyáron át növekednek. Az ennél idősebb növényeket novembertől márciusig 8-15 C-on tartja világos helyen és teljesen száraz ültetőközegben és légtérben. A tenyészidőszak folyamán bőséges vízellátásban részesíti őket, azonban a két öntözés között ki kell, hogy száradjon az ültetőközeg. Általában a 7-8 éves korban érik el a növények a virágzóképességet. Ekkor már elővigyázatosan kell bánni az átültetéssel, hogy a gyökérrendszert ne zavarjuk túlságosan (3-5 évente). Arzberger (1984) szerint ez a faj a Cordillera de los Altos keleti részén, a Cordillera és Paraguarí tartományban elterjedt. A legnagyobb növényállomány Salto del Piraretá-nál található. Ezek a Gymnocalyciumok homokkőből álló óriási sziklaplató peremén, részben kis bokrok alatt, broméliák között, fűben vagy teljes napsugárzásnak kitett

46 kép G. fleischeiranum. helyen növekednek. A növények színe változatos a fényhatástól függően, ( ) a tövisek színe és formája mindig változatlan marad. A talaj humusztartalma különböző összetételt mutat, kis kavicsokkal, továbbá jelentős mennyiségű homokkal vegyülve, ezáltal jó vízelvezető képessége van. Olykor találunk csak egy vékony, pár centiméteres talajréteget, ami a sziklaplatót fedi, és a relatíve évi magas csapadékmennyiség 1300 mm ellenére a növények sérülés nélkül fordulnak elő. Tulajdonképpen ezen az élőhelyen a száraz időszak hiányzik, azonban legtöbbször mohás kavicsokkal fedett a felszin, ezért a közeg csak ritkán szárad ki teljesen. A sötétebb sziklaplató napközben elraktározza a nap melegét, úgyhogy dacára a téli fagy beálltának, a talaj közeli hőmérséklet alig süllyed 10 C alá. Az AA 1 gyűjtőszámot viselő G. fleischerianum a Frailea cataphracta-val (AA 5), egy Frailea sp.- vel (AA 6), a Cereus paraguayensis-sel, továbbá egy sárgásbarna tövisű és világoskék újhajtású Cereus-sal él együtt, ami csak egy méter magasságot ér el, a tövénél sarjadzik, és végül kis csoportokat alkot. Itá Morotinál, ami Guaraniban fehér kő jelez, a G. fleischerianum is előfordul, bár ritkábban és nem az előzőekben leírt formagazdaságban. Az élőhelyi körülmények, amelyek egészen hasonlóak a Salto del Piraretá-hoz. Egyfajta homokkő, ami itt letaposott felszín. A kísérőnövények Frailea sp. AA 23 és a Frailea knippeliana. Chololónál az AA 29 gyűjtőszámú G. fleischerianum volt fellelhető. Ezek a növények több hektáron tenyésznek nagy homokkő fennsíkon, és ettől a többi tartomány szárazságtűrő vegetációja erősen eltérő. Sok növényfaj ezen a helyen törpenövésű, ami a vékony humuszrétegben fellehető kevés tápanyagnak a következménye. Minden élőhelyen itt is a G. fleischerianum nagy változatosságot mutat, a növények azonban átmérőben és formában nem érik el a más élőhelyeken látott nagyságot. A maximális átmérő csak 8 cm és már a kis példányok is sarjadnak. Errefelé a Gymnocalycium-ok a plató déli részét népesítik be. Az északi részén az Eriocactus nigrispinus (AA 21) fordul elő nagy mennyiségben. Sajnos a rendszeres tűzkárok miatt a fennsík kaktuszai kárt szenvednek. ( ) G. fleischerianum egy további élőhelye Chololó közelében található, mégpedig közvetlenül a 86 km-nél, aszfaltút mellett. Itt a növények újra nagyobb méretűek, voltak 15 cm széles és sokfejű telepek. A talaj nagy humusztartalmú, részben gyengén agyagos és relatíve nedves, ( ) fűfélékkel és cserjékkel benőtt terep, de találunk itt lapos kősziklát is, valamint egy nagy méretű Frailea-t is, (AA 31), amely 6 cm széles és barnástól sárgáig terjedő tövisezettsége volt. A Yhagay Guazú nevű kis folyó közelében egy erősen eltérő formája nő a G. fleischerianum-nak (AA 60). Feltűnő különbség ennél a formánál a kicsi, gyep kinézetű növekedés. Az egyes fejek ritkán szélesebbek 4 cm-nél és a sarjadzás már az igen kis méretű növényeknél elkezdődik. Olykor találni növényeket szűk kőszikla hasadékban, amelyek ekkor még törpeszerűen növekednek. Ezek a törpenövekedések valószínűleg a szárazság és a tápanyag szegénység következményei. Ugyanezen az élőhelyen él még a Frailea spec. AA 61, Frailea spec. AA 64, Frailea cataphrachta var. duchii AA 63 és egy Notocactus ottonis var.

47 paraguayensis AA 62 forma. A talaj legtöbbször agyagostól homokosig csekély humusz-, emellett csak mérsékelt nedvesség tartalommal. A Yhagay Guazú is, és az utoljára említett élőhely csak néhány km távolságra vannak egymástól, hasonlóképpen az AA 83 gyűjtőszámú G. fleischerianum élőhelyéhez. A növények az AA 1 gyűjtőszámú növényekhez látszanak közelállóhoz. Ez a populáció egészen kicsi, csak ritkán találunk nagyobb csoportot, jóllehet a talaj egészen termékenynek látszik. A növények 8-10 cm szélesek és egy kis szikla fennsík peremén növekednek. Felül, a szikla fennsíkon nagyon elszigetelten az AA 84 gyűjtőszámú Eriocactus nigrispinus tenyészik. Végső következtetésként a szerző megállapítja, hogy valamennyi formánál egyértelmű különbséget lehet a habitusban, a virágban vagy a magban elkülöníteni, ennek ellenére az elégséges földrajzi izoláció sem indokolja, hogy különböző változatokat definiáljunk. A G. paraguayense taxon ismertetésénél megjegyzi, hogy az élőhelyen a G. fleischerianummal természetes hibridet nem talált Bercht (1984) a Buxbaum-féle besorolás szerint dolgozza fel a nemzetség fajait. Ebben a G. fleischerianum-ról többek-között a következőket írja: Jajó 1934-es publikációjában megjelent G. denudatum var. anisitsii nevet tekinti elsődleges névnek. Backeberg lelőhelyként csak Paraguayt említi. Backeberg leírásában 20 darab hajlékony tövist említ, sem többet, sem kevesebbet ban Buining, Horst és Friedrich, majd később mások is Paraguayban Piraretaénál, a vízesés peremén találták meg újra a taxont. A faj nagy változatosságot mutatott, 5-20 tövis areolánként. ( ) A növény sötétzöld (fénylő) és sarjadzik, több-kevesebb része látható a talaj felett. A típusnak fehér a virága, világos piros torokkal. A G. fleischerianum azonban sokkal korábban került leírásra. Hessler 1903-ban publikált egy Schumann-féle leírást az Echinocactus paraguayensis-ről, melynek szintén fehér a virága, piros torokkal. Közelebbi lelőhelyet is megadott: Cerro de Acahay, Paraguayban Chololó közelében. Az ott újra megtalált növények kétségtelenül a G. fleischerianum-hoz tartoznak. Ezek után megemlíti Schütz kép G. fleischeiranum (Szutorisz Gy. gyűjt.). A képek jól szemléltetik a növény változatosságát es tanulmányát, mely a Sukkulentaban (holland lap) jelent meg, Ebben Schütz sok kérdést tesz fel, és végül arra a következtetésre jut, hogy a G. paraguayense és a G. fleischerianum egy és ugyanaz a növény. Teszem föl én a kérdést, melyik az elsődleges név? A prioritás szabálya nemcsak tovább bonyolítja a bizonytalanságot!? Metzing (1989) a Paraguayban élő Gymnocalycium fajok ökológiájáról írt cikkében és a G. fleischerianum fajról is említést tesz. Paraguay Dél-Amerika közepe táján fekszik, trópusi és szubtrópusi éghajlattal. A G. fleischerianum-mal kapcsolatosan négy élőhelyét kereste fel e fajnak, ezek mind többé-kevésbé már ember által bolygatott területek voltak. Amíg a Notocactus ottonis var. paraguayensis csak a homokkőplató peremén bokrok oltaloma alatt, gyakran termeszdombokon nőtt, addig a Gymnocalyciumok előrenyomultak a homokkőplató tetejére. A kicsi bokrok, mohapárnák, fűfélék a fiatal növények számára kedvező fejlődési lehetőséget nyújtanak. A G. fleischerianum idősebb egyedei azonban teljesen szabadon is nőhetnek, árnyékot adó más növények oltalma nélkül, és emiatt a tövisezettség erősebb. A gyökérzet szétterül az agyagos homoktalajban és akár egy méter hosszúságú is lehet. A talajban az agyag és a homok különböző arányban van jelen, aszerint hogy milyen erős a talaj kimosódása a mindenkori felszíni vízmozgás következtében (erózió). Miklaszewski (1977) Piraretá-nál, a G. fleischerianum élőhelyének

48 48 8. kép A szemölcsös magvak homokos talajáról a következő értékeket közölte: az összes nitrogén 151mg/100g, 4% humusztartalom és a növények által alacsony mennyiségű foszfor és kálium mennyiség. Kedvező arányt ér el a szén és nitrogén a gyorsan lebomló elhalt növényekből. Esser (1982) szerint Paraguayban a talaj ph értéke 4,5 és 5,5 között van. A G. fleischerianum közvetlen kísérőnövényei: Selaginella (sellowii?) egy korpafűféle, különböző kéreg- és talajzuzmók (pl. Cladonia), mohák, fűfélék, Tradescantia (pletyka-, kommelinaféle), Dyckia (szukkulens talajlakó broméliaféle) és mások, valamint különböző cserjék (Myrtaceaen - mirtuszfélék, Melastomataceaen ereslevelűfélék, kisebb fák, cserjék vagy lágyszárúak), kaktuszok (Cereus paraguayensis K. Schumann, Monvillea calliantha Faux & Backbg.), broméliák (Aechmea polystachya Mez., és Bromelia serra nő a plató pere mén (Esser 1982). Artzberger (1984) szerint együtt nő a G. fleischerianum a Frailea friedrichii Buin. & Moser, F. cataphrachta (Dams) Br. & R. és a F. knippeliana (Quehl) Br. & R. kaktuszokkal. A tanulmány végén rövid tartási tanácsokat ad. A vizsgált élőhelyen a populációk egyedei veszélyeztetettek. Szükséges legalább a gyűjteményekben a faj egyedeit megtartani és szaporítani. Jóllehet a tartós fajfenntartáshoz csak az élőhely védelme nyújthat megoldást, azonban eredményes kultúrával hozzájárulhatunk a fajvédelemhez. 1 A G. fleischerianum és G. paraguayense egyedek gyűjteményekben való gondozásakülönösebb nehézség nélkül lehetséges. Az élőhelyi adottságokból következik, hogy ezek a növények télen nem túl erősen zsugorodnak össze, és alkalomszerűen gyér vízel- 1 A szerző sem ért azzal egyet, hogy csak kultúrában nevelt növény- és természetesen állatfajok egyedeivel meg lehet menteni a kipusztulástól az adott fajt. Az eredményes kultúrában való tartás sokkal többet jelent, mint az adott növény jó tartása, de ez az egész témakör egy külön tanulmány is lehetne.

49 látást kapnak. A léghőmérséklet ne süllyedjen 5 C alá, jóllehet hidegebb léghőmérsékletet is elvisel. Fontos a hideg léghőmérsékletnél a csekély mértékű légnedvesség. Nyáron bőséges vízellátást, friss levegőt és alacsonyabb éjszakai léghőmérsékletet, valamint párásítást igényel. A növények szórt fényben, és a nagy melegben való tartása fejlődésükre ártalmas. Ezek a Chaco-ból származó fajok ezért érzékenyek a kultúrában a gyökérzet elvesztésére és ekkor csak igen nehezen hoz új hajtást, alig növekszik. Az ideális téli léghőmérséklet 10 és 15 C között van. Az élőhelyen ennél is alacsonyabb lehet a hőmérséklet, azonban ezt a hideget a déli szél szárazzá teszi, és a talaj is teljesen száraz. Nyáron a kultúrában tartott növények talaja egyenletesen nedves; a tartási hely meleg, de kissé árnyékolt és kissé légnedves legyen. A termesztőközeg a többi G. fajéval azonos, enyhén savanyú és ásványi anyagokban gazdag, de tápanyagokban dús legyen, ajánlatos egy kis vályogtalaj bekeverése is. Meregalli (1992): Részletesen beszámol az 1991-es, VI. Nemzetközi Gymnocalyciumtalálkozóról. Ennek harmadik napján Detlev Metzing a G. paraguayense és a G. fleischerianum taxonokról tartott előadást. Metzing megfigyelései alapján azt a megállapítást teszi, hogy nem talált a két taxon virág- és magfelépítésében olyan állandó különbségeket, amely alapján önálló fajokként lehetne meghatározni őket. Valóságban ezek a populációk, mind egyetlen fajhoz tartoznak. A G. paraguayense névnek van prioritása, így a G. fleischerianum csupán társnév (szinonima). Meregalli véleménye szerint Metzing megállapításai helyesek, azonban további vizsgálódásra van szükség. A nagyobb probléma az, hogy a G. paraguayense csak egy területről ismert és ott is kevés növényegyed él. Ebben az esetben kétségtelen, hogy a sok különböző forma relatíve rövid idő alatt állandósulhatott, és hogy ezek a populációk némely ismertetőjegyben homogének. ( ) A G. fleischerianum igen elterjedt és jóllehet nagy változékonysággal rendelkezik, mégis jól felismerhető. Bercht (1992): Véleménye szerint a G. fleischerianum és a G. paraguayense két jó faj. Összegzésképpen megállapítja, hogy 49 mindkét taxon már a XX. század elején ismert volt; mindkét taxont külső megjelenése alapján jól meg lehet különböztetni. Minden ma (1992) ismert Paraguayból származó Macrosemineum taxonnak fehér a virága piros torokkal, és a magvaik igen eltérő felépítésűek. Meregalli, M., Metzing, D., Kiesling, R., Tosatto, S. és Caramiello, R. (2002) mint szerzők, a G. fleischerianum-ot a G. paraguayense formájának tekintik. Egy holotipust is elhelyeznek a szabályoknak megfelelően egy herbáriumban (SI). A szerzők a két taxon DNS analízise alapján megállapítják a két taxon igen közeli rokonságát, de a makromorfológiai különbségek sem teszik lehetővé megbízható különválasztásukat. Vala (2003) tanulmányában további vizsgálódást tart szükségesnek, szerinte önálló fajok lehetnek, mert távolabbi a rokonság, mint azt Meregalli és társai tartják. A G. paraguayense gyökere rövid répa, csak keményre száradt kavicsos talajon, félárnyékban, alacsony bozótosban nő. A bordák matt- és világos zöldek, golyó alakú szukkulens hajtással, amelyek legtöbbször mély, karéjos és letompított dudorokra vannak felosztva. Számos virág jelenik meg egyszerre, zömök és erős magházzal, valamint széles viráglevelekkel. A G. fleischerianum taxon idősebb egyedei legtöbbször magasabbak, mint amilyen szélesek, gyakran széles, alig dudoros bordákkal, gyökérzete szerteágazó, nem felismerhető főgyökérrel, gyakran vaskos, 40 cm hosszúságú gyökérszálakkal, és kőlemezeken csekély humuszborítású környezetben növekednek. Gyakran több m 2 nagyságú kőlemezeken állnak a fénylő sötét zöld színezetű növények tűző napsütésben árnyékolás nélkül. Virágja legtöbbször karcsú magházzal, és hosszú vékonyhegyű viráglevelekkel rendelkezik. Mindkét taxon magja hasonló kinézetű, a nagymagvúak közé sorolhatók (Buxbaum nyomán a Denudata fajsor). A G. paraguayense magja általában a felével nagyobb, mint a G. fleischerianum. E nyilvánvaló különbségek miatt a G. fleischerianum taxont mint egy önálló fajt látom, és nem mint a G. paraguayense egy formáját. Ezek után a szerző a G. paraguayense (K. Schum.) Hosseus

50 50 fa. fleischerianum Meregalli, Metzing & R. Kiesling, Candolle 57 (2) 313 (2002), típus: D. Metzing & al. 4 (SI: holotípus) növényt alapul véve a taxont G. fleischerianum néven új státuszba helyezi. Vala, Backeberg 1959-ben megjelent Die Cactaceae III. kötetében az 1636-os fotót, mint a G. fleischerianum típus formáját nevezi meg, melyet Frič a Kakteenjäger 1929: 6 számában megjelent listájában G. denudatum anisitsii néven nevez. Továbbiakban a szerző a G. fleischerianum változékonyságára (diverzitására) hoz fel példákat, mint a Cactus and Succulent Journal-ban megjelent 24 képpel illusztrált paraguayi denudatum csoportról írt beszámoló, vagy a Günter Moser (GM) gyűjteményében fellelhető száz körüli egyedszámú G. fleischerianum i m p o r t n ö v é n y, amelyek Adolfo Maria Friedrichtől származnak. Megemlít néhány érdekességet a gyűjteményből, hogy látott ritkán előforduló 6 bordájú (GM 889), rövid fehér tövisű (GM 920), a növényre elfekvő tövisű (GM 900) és erős tövisezetű példányt is. Vala szerint a G. fleischerianum kizárólag Paraguayban él. Kevés kaktuszkutató járt eddig Paraguayban és a G. fleischerianum-ról is kevés publikáció jelent meg. Az interneten még a következő adatokat leltem: A faj első növénye 1895-ben került Berlinbe, Hassler professzor felfedezése volt. Ennek megfelelően sok növényt küldött Erfurtba a Ferdinand Haage cégnek, melyet Grosse úr által szerzett Paraguayból. Ezt a növényt a Monatszeitschrift für Kakteenkunde 1898-as számában, mint az Echinocactus denudatus változataként írják le, melyek később a gyűjteményekben nem találhatók meg. Az új import növényeket a Haage cég, mint Echinocactus denudatus var. anisitsii néven árusította. Azonban ezek a növények is újra eltűntek a gyűjteményekből. A. V. Fric 1929-es katalógusában, mint Gymnocalycium denudatum var. anisitsii bukkan fel. A cseh F. Jajo megfogalmaz egy leírást, amelyet ő sohasem hozott nyilvánosságra. A Jajó féle leírást C. Backeberg hozta nyilvánosságra első leírásként, azonban hiányzik a már régebbről kötelező latin diagnózis. A G. fleischerianum egy igen változékony faj. A bordák egyenesek és nem dudorosak, miként a G. paraguayense-nél. Találtunk növényeket homokkőplatón gyakran kis bokrocskák, fűfélék és mohapárnák oltalmában. A gyökérrendszer a talaj közelében szétterülő és az egy m hoszszúságot is eléri. A 9. kép G. fleischeiranum. A képek jól szemléltetik a növény változatosságát. mától a tövistelen hosszú tövisű for- formáig láttunk egyedeket. Megjelenési formájuk, habitusuk igen szűk határok között mozog. Kelet-Paraguayban sűrűn előfordul mezőgazdaságilag erősen hasznosított területeken. Emiatt ezek a növények már majdnem teljesen kipusztultak. (2001. október).

51 Gyűjtőszámok: AA = Alexander ARZBERGER 1. Salto del Piraretá 25. Itá Morotí 29. Cholónál sziklaplaton 60. Arroyo sziklaplaton 60. Arroyo Yhaguy Guaszú 65. Cholónál, 86 km 83. Yhaguy Guaszú HU = Leopold HORST és Werner UEBELMENN 304. Paraguay. LB = Ludwig BERCHT Paraguay, Ojopoi Paraguay, Pirareta. M = Detlev METZING 4. Paraguay, Ojopoi. 9. Paraguay, Pirareta. 32. Paraguay, Piribibuy keleti részén. 41. azonos az AA 29-el P = Jörg és Brigitte PILTZ 411. Paraguay, Ojopoi, nagyon változékony, nagy fehér virág, vörös torokkal Paraguay, Pirareta, igen változékony, vízesésnél Paraguay, Piribibuy keleti részén Paraguay, Chololo, változékony bordaszámban, tövisszámban és -hosszúságban. VoS = (valószínűleg) Volker Schädlich 297. Paraguay Cordillera tartományban Itacurubi-tól nyugatra 220 m tengerszint feletti magasságban, rendszerint homokkőplatón nő, sarjadzik és gyakran csoportot képez Paraguay Paraguari tartományban Chololo 248 m tengerszint feletti magasságban Paraguay Paraguari tartományban Piribebuy 250 m tengerszint feletti magasságban, kevés tövisekkel, fű között növekszik. Meglepő formagazdag élőhely. WO = Wilhelm KNOLL 75. Paraguay, Cordillera 350 m. Képek: 1,3,4,5,7,8.: Mánfai Gyula 6.: Joel Lodé, Dvd. Cactus & Succ. Enc. By J. Lodé. 2.: Ficzere Miklós 9.: Archívum 51 Felhasznált és ajánlott irodalom Arzberger, A. (1984): Die Gymnocalycium der Denudatum-Gruppe in Paraguay Der Gymnocalycium-Brief 1:13-15 Backeberg, C. (1959): Die Cactaceae Bd. 3, Jena Bercht, C. A. L. (1984): Die Gattung Gymnocalycium Der Gymnocalycium-Brief 2: 3-8 Bercht, C. A. L. (1992): Zwei Macrosemineum-Arten aus Paraguay Gymnos 9 (17) Esser, G. (1982): Vegetationsgliederung und Kakteenvgetation von Praguay Trop. Subtrop. Pflanzenwelt 38 Franz Steiner Verlag Wiesbaden Ficzere Miklós: Gymnocalycium denudatum (Link & Otto) Pfeiffer ex Mittler Pozsgások 86. kártya: Knoll, W. (1975): Am Standort von Gymnocalycium fleischerianum BACKEBERG Kakteen und andere Sukkulenten 26 (6): Meregalli, M. (1992): VI. International Gymnocalycium-Tagung Gymnos 9 (17) 7-12 Meregalli, M., Metzing, D., Kiesling, R., Tosatto, S. & Caramiello, R. (2002): Systematisc of the Gymnocalycium paraguayense-fleischerianum group (Cactaceae): Morphologial and molecular data Candollea 57: Metzing, D. (1989): Zur Ökologie einiger Gymnocalycium-Standorte in Uruguay Gymnocalycium 2 (2) 1989: Miklaszewsi, S. (1977): Exakta Standortkenntnisse als Grundlage der Kakteenkultur Kakt. And Sukk. 28: Torlow, A. J. (): Gymnocalycium fleischerianum zwei Sippen? Kakteen-Sukkulenten Vala, L. (2003): Gymnocalycium fleischerianum: ist die Einreihung in die Verwandschaft von Gymnocalycium denudatum richtig? Gymnocalycium 16 (3) 2003: Internet Mánfai Gyula Budapest

52 52 Havas László Kaktusz és pozsgásgyűjtők: Holló László Egy olyan barátomat, gyűjtőtársamat szeretném bemutatni, akinek a gyűjteménye az utóbbi évekre rendkívüli és különleges szakgyűjtemény lett. No de kezdjük a történetet az elején. Már kisgyerek korában is szerette a kaktuszokat. Nagymamája Echinopsis-áról leszedte a sarjakat, és kilyukasztott konzervdobozokba ültette. A kis növénykék túlélték a szakszerűtlen kezelést és az alapos, belocsolást is. Ez a sikerélmény is hozzájárult, hogy a későbbiekben magvetéssel próbálkozzon. Kijutva az akkori NDK-ba, fél márkáért többféle kaktuszmagot vásárolt. Könyvből elolvasta, hogyan kell vetni. A homokkal feltöltött, üveglappal letakart cserepek meghozták a várt eredményt, és néhány kaktusz kikelt. Ezek főleg Mammilláriák voltak, és a mai napig ezek a legöregebb saját magvetésből származó növényei. Természetesen vásárolt növényeket is ott, ahol éppen árultak, pl. az állatkertben. Ebben az időben, lakótelepi lakásban laktak, ahol az ablakban tartotta a kb. 30 darabos gyűjteményét. Télen azonban, jobbak voltak a körülmények akkori munkahelyének ablakában, ezért ott teleltette néhány növényét. És micsoda véletlen, az egyik kollégája meglátta, és elkezdtek beszélgetni a kaktuszokról. Ez a kolléga Újréti Endre, aki már akkor is ismert és elismert tagja volt az országos egyesületnek. Laci kapott tőle Melocactus magokat, és még az 1. kép Holló László kedvencei között. egyesület előadására is elvitte, a Kertészeti Egyetemre. A meghallgatott előadások még inkább felkeltették érdeklődését a kaktuszok iránt, ezért a kilencvenes évek elején belépett az országos egyesületbe, majd néhány évvel később, a debreceni egyesületnek is tagja lett. Újréti Endre elvitte barátjához Szutorisz Gyulához is. Ott tudta meg, hogy jó néhány kaktusz hazánkban is áttelel szabadföldben, takarás nélkül. Mivel ekkortájt költöztek kertes házba, a kert egy részét beültette az ott vásárolt különböző télálló Opuntiákkal, Echinocereusokkal, Neobesseyakkal, és legnagyobb részük túlélte a telet, majd szépen virágzott tavasszal és nyáron. Csak az a fránya gyomlálás ne lett volna. Csipeszszel lehetett csak kihúzgálni a gazt a kaktuszok közül, ami igen nehéz és fáradtságos munkának bizonyúlt. Ekkor még mindenféle kaktuszt gyűjtött. Közben rendszeresen járt a kaktuszos előadásokra. Ott ismerkedett meg Kajdacsi Jánossal, aki már többször járt más gyűjteményekben, ő vitte el Dósa Bélához, akinek köszönhetően jelentősen gyarapodott a gyűjteménye. Ekkor adta ki az egyesület a Magyar pozsgásnövény-gyűjtők címtárát. Nézegette a közelben lakó gyűjtők címeit és elhatározta, hogy meglátogat néhányat. Így ismerkedett meg e sorok írójával is. Eljött hozzám és én is hozzá. Elhatároztuk, hogy más gyűjte-

53 ményeket is meglátogatunk együtt. Később csatlakozott hozzánk Dr. Horváth Sándor, aki szintén a közelünkben lakik. Kialakult egy kis csapat, és sok-sok helyre eljutottunk együtt belföldön és külföldön egyaránt (Olaszország, Ausztria, Csehország és Szlovákia). Ezeken a kirándulásokon sok szép és értékes növénnyel sikerült gazdagítani gyűjteményeinket. Az ezredfordulót követően lehetősége nyílt házuk addig nyitott teraszának beépítésére, ahol egy 3x4 m-es üvegházat alakított ki. A fa szerkezetű építmény teteje dupla rétegű polycarbonát, az oldala termo üvegből készült. A növényeket asztalokon, műanyag cserepekben helyezte el. Ekkorra az addig is a kedvencei közé tartozó Gymnocalycium nemzetség egyre inkább túlsúlyba került a gyűjteményében. Elhatározta, hogy minél teljesebb gyűjteményt hoz össze ebből a nemzetségből. Ez mára olyan jól sikerült, hogy több mint 1300 db Gymnocalycium boldog tulajdo- 3. kép Dúsan virágzó Weingartia trollii kép Gymnocalyciumok idős egyedei a fóliasátorban.

54 54 4. kép Egy kis gyöngyszem a kertben. 5. kép Virágzó Gymnocalyciumok.

55 55 6. kép Sziklakerti részlet. 7. kép Tavaszra várva a téliszálláson. 8. kép A sziklakertben, szabadban tenyésző Escobaria vivipara nosa. Fajonként db növénye biztosítja a fajazonos magvak termelését. A növényeinek fele 10 évnél idősebb, de vannak 40 évnél idősebb példányok is. A helyhiány miatt azonban lassacskán meg kellet válnia a többi nemzetséghez tartozó példányoktól. Nyáron a kaktuszokat kihordta a kertbe és egy kis rashelháló árnyékolással őszig voltak a szabadban. Három éve azonban rendkívül esős augusztus volt és e miatt jó néhány idős növénye elpusztult. Ekkor határozta el, hogy egy fólia sátrat épít a kertbe óta nyaranta egy 3x5 méteres fóliában vannak kint a növények, és sokkal jobban érzik magukat. Korábban lehet kivinni, és később lehet behozni őket a beépített, fűthető teraszra. Azt mondja: Ha munka után bemegyek a fóliába egy fél órára, megnyugszom és feltöltődöm. 9. kép Gymnocalycium quehlianum, vajon hány éves lehet? Azt hiszem többen is így vagyunk ezzel! Saját komposztból és sóderből keveri az ültető közeget. Többnyire esővízzel öntöz, újabban a locsolást új módszerrel végzi. Szaporító ládákat belülről fóliával kibélelt és ebbe rakja a cserepeket, így alulról lehet felszívatni őket. Tavasszal és ősszel, vízben oldott BI58 rovarölővel locsolja be a növényeit, ezen kívül szükség szerint permetez. Magvetéssel is foglalkozik, és szinte kizárólag Gymnocalycium-okat vet. A saját termés mellett vásárol is, főleg a Csehországból származó gyűjtőszámos magok váltak be. Tiszta homokba vet, így nem gombásodnak, és egy év alatt igen jó gyökeret fejlesztenek a kis magoncok, amit aztán az általa használt földkeverékbe tűzdel át. A magoncokból 2-3-t megtart fajonként, a többit interneten meghirdeti.

56 kép Gymnocalycium baldianum. 11. kép Gymnocalycium chiquitanum termésével és sarjaival. 12. kép Gymnocalycium carminanthum. 13. kép Gymnocalycium eurypleurum. 14. kép Gymnocalycium friedrichii v. michanovichii 15. kép Gymnnocalycium zegarrae.

57 Amennyire kevés szabadideje engedi, besegít Mánfai Gyulának a MKOE honlapján látható Gymnocalycium-os oldal szerkesztésébe, és Mánfai saját Gymnos honlapjához is készít fotókat a gyűjteményében virágzó fajokról. A budapesti összejövetelek nélkülözhetetlen szereplője, a laptop és projektor mágusa, több kaktuszos fotópályázat díjazottja. A kertjében igényesen kialakított sziklakertben télálló kaktuszok mellett számos kövirózsa faj és egyéb virágzó sziklakerti növények pompáznak. Télálló kaktuszainak nagyobb részét a nemrég megépített, fűtetlen fóliasátorban telelteti, kora tavasztól pedig, a kertben virítanak. Kaktuszos könyvtára kb. 30 könyvből áll, van közte magyar 57 és külföldi kiadvány egyaránt.szívesen fogad látogatót, előzetes egyeztetés után. Meglátogatását bátran merem ajánlani mindenkinek, aki a Gymnocalycium-ok iránt érdeklődik, mert ilyen méretű és minőségű szakgyűjtemény igen kevés van hazánkban. Kívánunk Neki és családjának jó egészséget, erőt és kitartást gyűjteménye gyarapításához, és minél több feltöltődést kedvencei körében. Havas László Budapest Képek: Havas László: 1,3,4,6,8,9,10,11,1 2,13,14,15,16. Holló László: 2,5, kép : Gymnocalycium rubriflorum.

58 58 Ábel Győző Kaktuszkiállítás a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán október Hagyományteremtő szándékkal szervezett közös rendezvényt a Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesülete és a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Kar vezetősége az iskolaprogram keretében. A 2007 júliusában indult egyeztetések első látványos eredménye az októberi kiállítás volt, ami a Főiskola tanácstermében került megrendezésre. A kiállítást a kar dékánja, Prof. Dr. Lévai Péter nyitotta meg. Beszédében méltatta az egyesület kiadványainak szakmai színvonalát, melyek mára már a kertészeti szakkönyvtárban is elérhetők a hallgatók számára. Hiánypótló tevékenységként értékelte egyesületünk munkáját, mivel a növénybarátok széles köre a kaktuszok, és más pozsgások vonatkozásában más forrásból nem tud új ismereteket, szaktudást szerezni, csak a gyűjtőtársak lelkes ismeretterjesztő munkája és évtizedes tapasztalatán, szakismeretén alapuló szakirodalmak által. Hasznosnak, és követendőnek nevezte az említett szakmai egyesületek és oktatási intézmények ilyen szintű együttműködését, mivel a közös munka itt is új értéket tud teremteni a hallgatók ismereteinek bővülése által. Prof. Dr. Lévai Péter külön sikerként könyvelte el a Főiskola részéről, hogy a kiállításon a kar három korábbi, végzett diákja, és egy jelenlegi hallgató is képviselte az egyesületet, illetve, hogy a 2007-es Országos Tudományos Diákköri Konferencia Kertészeti tagozatán egy kaktuszos dolgozat igen rangos 3. helyezést szerzett az intézménynek.a kiállítást a 3 nap alatt a kertészetis hallgatók, oktatók és a főiskola más karainak hallgatói közül mintegy négyszázan tekintették meg, így az egyesület és a főiskola vezetése is bizakodó a folytatást illetően. Az egyesületet kiállítóként Gedeon Tamás, Rózsa László, Forgácsné Pincés Magdolna, Farkas Richárd és Ábel Győző képviselte, további kiállítók a Kecskeméti Dísznövénybarátok Klubja részéről Schmidt Attila és Kaszap Gáborné voltak. 1. kép Hallgatók szemlélik a Főiskolán először bemutatott növényeket. 2. kép A kiállítás impozáns Ferocactus-ai kép és Mammilláriá-i. Képek: Ábel Győző Ábel Győző Kecskemét 4. kép Egy virágzó gyöngyszem, az Ariocarpus kotschoubeyanus.

59 anacantha ETIMOLÓGIA SZÓTÁR Pozsgásnövény elnevezések jelentése latin, német és magyar nyelven. Etymological dictionary - denotation of the succulent names in Latin, German and Hungarian languages. A, a azonos tövisű anagyroides stinkend szagos, büdös, anceps Doppel- kettős, kétfejű ancistracanthus hakenstachelig horgastövisű ancistro der Hakenstachel horog ancistrophora hakentragend horogviselő andersonii benannt nach Anderson Anderson-féle andicolus andenbewohnend Andokban tenyésző andinus andenbewohnend Andokban tenyésző andreae, andreaeana Andreae, W. Andreae-féle andreaeanum Eigenname: Andreae Andreae-féle anemogamia Windbestäubung szélmegporzás anemofil durch Wind bestäubend széllel porzódó anemonoides windröschenartig szellőrózsaszerű anethifolius dillblättrig kaporlevelű anethoides dillenartig kaporszerű anfractuosus schraubenförmig csavarodott, angelensis aus Bahia de Los Angelos, BC, Mex. (Bahia de Los) Angelos-ból való angelesi benannt nach Angelo Graciela Kiesling Angelo (G. Kiesling)-féle angelus, angelae engelhaft angyali angiosanthus röhrenblütig csöves virágú anglicus englisch angol angosturensis aus Augastura stammend Angasturából való anguineus, anguinus schlangenartig kígyószerű angularis kautig szögletes anguliger szögletképző anguliter eckentragend sarkú, sarkos angustatus verschmälert keskenyített angustiflorus schälblütig keskenyvirágú Készítette: Kiss László (Orosháza) Lektorálta: Dr. Erostyák Mihály (Orosháza)

60