szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Csak négyéves korig lehet majd felmentést kapni az óvoda alól - ezt is tartalmazza a köznevelési törvény módosító javaslata.

Öt- helyett csak négyéves korig kérhető felmentés az óvoda alól - írta meg a Magyar Nemzet a köznevelési törvény módosító javaslata alapján. A szülők tehát gyermekük négyéves koráig kérhetnek felmentést az óvodáztatás alól, ha valamilyen okból visszatartanák, május 25-ig be kell nyújtani az erre vonatkozó kérelmet.

Kiemelik azt is, ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, akkor erre a feladatra csak az óvodavezető vagy a védőnő rendelhető ki. A létszámadatok megfelelő nyilvántartása érdekében pedig oktatási azonosítót kapna minden olyan hároméves is, aki nem kezdi meg időben az óvodát - írják, hozzátéve: az adatok szerint a gyerekek tíz százaléka nem kezdi meg időben az óvodát, miközben felmentést sem kérnek a szülők.

A miniszter állami szervhez telepítené a kötelezettség teljesítésének felügyeletét. A javaslat ezért felhatalmazza a kormányt, hogy rendeletben jelölje ki azokat a szerveket, amelyek engedélyt adhatnak a felmentésre.

Így változott az óvodások száma az elmúlt években

Hogyan változott az elmúlt években az óvodai férőhelyek és az óvodások száma? Mutatjuk.