Ha politikus lennék felkiáltanék: a Körös körút többet érdemel! Mármint több népszerűsítést. Ezt az egyetlen táblát találtam útközben (nyilván van több is, csak málészájú vagyok) ami méltatlan egy ilyen ragyogó túraútvonalhoz.
Az árvízi töltés tükörsima, keményre döngölt löszös útján lehet tekerni, ami még esős időben is járható, közben egy színházi nagypáholyból belátja az ember a folyót és a Körösök menti síkságot.
Ha pedig egy jó távcsöve is van az embernek úgy garantáltan megspórolja a National Geographic csatornára történő előfizetést. Bár késő ősz van, az állatvilág nagy része már elvonult a folyótól, ám még mindig akadt látnivaló. Mi lehet itt tavasszal? Madársereg, nem vitás.
Gyuláról két lehetősége van az embernek: vagy elindul északnak, Dénesmajor felé, majd ott rátér a Fekete-Körös töltésére, hogy jó tíz kilométeres tekergés után a sarkadi híd érintésével eljusson Szanazugra. Ha éppen működik a komp, (“szanazugi evickélés”) úgy át is kelhet és a Fehér-körös jobb partjának a töltésén visszajuthat Gyulára. Ez így nagyjából 45-50 km.
A másik lehetőség, hogy a sarkadi hídnál a bal parton folytatja az utat az ember Szanazug felé, majd onnan vissza Gyulára, csak a belső oldalon. Kissé zötyögősebb az út, ám, mivel valamivel kevesebben járnak arra, így mindig több a látnivaló. Ez szintén egy kb. ötvenes túra.
De meg lehet csinálni a “nagy kört” is: Szanazugról tovább lehet tekerni a Kettős-Körös mentén Dobozig, (vagy a bevállalósabbja tovább, Békés felé) majd a másik parton Szanazug érintésével vissza lehet jutni Gyulára, így már kissé combosabb, 70 km-es tekerészést tudhatunk magunk mögött. Ennél többet pedig csak a sport kedviért megy az ember, mivel akkor már olyan sebességgel kell haladni, hogy nagy hajtás közben már nem tud figyelni az élővilágra. (A teljesítménymániás sportőrültek kedviért megjegyzem, hogy a löszös gát teteje többnyire tükörsima, így lehet rajta tempózni.)
A túrát két részletben jártam be, mivel késő ősz lévén hamar sötétedett, így a madarászós tötyörgés mellett már nem volt elég időnk a “nagy körre”.
A román határ felé indulok, Gyulavár érintésével Dénesmajornak. A városkában kicsit megállunk kastélyt nézni, majd göröngyös betonúton tovább haladunk Dénesmajor felé. Itt nagy nehezen végre sikerül lefotóznom egy egerészölyvet. Ez sem lesz díjnyertes fotó, de ezek a ragadozómadarak elképesztően óvatosak. Persze, tekintve, hogy hány elődük végezte kitömve egy előszobában, érthető is.
A még községnek is kicsi Dénesmajoron áthaladva felérünk a Fekete-Körös töltésére. A töltésen túl, a román határ felé vezető út mellett vannak a dénesmajori halastavak. Szerencsére az egyiket éppen leeresztették. Az ilyenkor felszínre kerülő iszap telis-teli van mindenféle madárfinomsággal, úgymint: csigák, férgek (nyam nyam). Így aztán az ilyen helyek még a már madárban szegényes késő őszi időszakban is odavonzzák a környék szárnyasait.
A távolban nagy kócsagok fehérlenek, az előtér kráterei pedig valójában az összeállt pontyok által “kifürdött” mélyedések. A tó közepén pedig egy nagy csapat bíbicet látok. Valószínűleg az enyhe, napsütéses ősznek ksözönhetően még nem indultak neki délnek.
Hopp egy ritkaság! Bütykös ásóludak is dagasztják a sarat maguk alatt. Az ásólúd néhány évtizede jelent meg Magyarországon. Először én is úgy hat-nyolc éve láttam párat a kiskunsági Sós-széken. (Bár lehet, hogy kanalascsőrű réce volt, mivel messziről könnyű összekeverni őket.)
A lényeg, hogy az utóbbi pár évben már költeni is kezdtek nálunk. Talán errefelé is akad egy-két fészekalj kis ásólúd. A tavakat elhagyva kimegyünk egészen az országhatárig. Sajátos társaságot találunk az út végén.
A román határtól alig pár méternyire gímszarvasok legelésznek. A bika előzékenyen megvárja, hogy lefotózzam és csak utána ugrat be a szemközti sűrűbe.
Elindulunk a Fekete-Körös folyásán lefelé, Sarkad irányába. Jobbra-balra messzire ellátni a töltés tetejéről. Távol a bihari hegyek ormai kéklenek. A balkézre eső erdőkben itt-ott jókora őzlábgombák fehérlenek. A töltésen is látok néhány gombát. Nem nyúlok hozzájuk, mintha megéreztem volna valamit. A kép alapán később a gombaszakértő ismerősöm meghatározza: a halálosan mérgező cölöpgomba.A gyilkolóereje a galócáéval vetekszkik.
Jóval szelídebb (bár a puszta felett repkedő rovarok számára továbbra is rettenetes ) lény a szürke légykapó. Ott üldögél az egyik áteresztőgát korlátján.
Nem sokkal később megérkeztünk szerencsésen Szanazugra, majd a sarkadi műúton visszatekerünk a városba.
Másnap immáron egyedül (barátnőmnek elege lett a pusztából és a madarakból, közölte, hogy ő a város emberépítette nevezetességeit óhajtja megtekinteni) Gyuláról a Fehér Körösön indulok el felfelé. A városból kiérve jókora varjú-és csókasereg fogad a töltésen.
Nem sokkal később vadlibák húznak el a fejem fölött.
Még reggel van. A varjúkárogást és a libagágogást magam mögött hagyva csöndben tekerek át az ártéri síkságon. A szántók 90-95 aranykoronás rögjei olyan feketék, hogy szinte beszippantják a tekintetet. Néhol őzek heverésznek. A fekete rög magába szívja az egyre hervadtabb napsütést is, hamar átmelegszik, az őz pedig belefekszik a meleg, puha szántásba.
Szanazugot hamar elérem. A csónakház előtt egy pockászó macska lapul a fűbe a közeledtemre, mellette egy nappali pávaszem ékeskedig.
Bár a térképen ijesztően kiegyenesített a Fekete és Fehér körös találkozásából megszületett Kettős-Körös, ám a valóságban egy vadvízország.
Dobozt elérve áttérek a jobb partra, mivel később a jobb parton fogok visszafelé, Szanazugnak haladni. Egy darabig felfelé, Békésnek tartok. Az út melletti bokrokon őrgébics vigyázza a pusztát. Sajnos túlságosan is, mivel egy fotó után elrepül.
Egy kilométerrel lentebb a nyírerdő szélén messziről kéklik az erdei madarak kedvence a som.
A hátam mögött pedig parti fényárban úszik a borostyánnal befutott parti erdő.
De nincs időm rutinos tájképfotóssá válni. Messziről ismerős rikácsolást hallok. Majd ismét: krúgatás! Csak nem? De! Darvak közelítenek!
A hatalmas, kecses madarak szinte a semmiből tűnnek elő, majd sokáig keringenek a fejem fölött.
Magányos, télire ittfelejtett darvakkal már találkoztam a Kiskunságban. Ám nagy darucsapatot most látok először. Azt hittem, hogy már régen elvonultak délre! Hát alighanem sikerült az utolsó csapatukat még ittalálni.
A darvak egyszercsak mintha úgy gondolták volna, hogy már eleget láttam belőlük, megfordultak és amilyen gyorsan jöttek olyan gyorsan eltűntek Doboz irányába.
Én is visszaindulok. A sombokrok között erdei rigók ugrálnak, közeledtemre sajnos rögtön menekülőre veszik. Azaz nem is, az egyiküknek kötélidegei lehetnek, mivel tűri hogy lefotózzam.
Doboz, majd Szanazug után visszaérek a Fekete-Körös partjára. A gyulai erdő mellett halad el a töltés. Itt érdemes leszállni a bicajról és kicsit üldögélni. Szép időben szinte mindig megjelenik egy-két dámszarvas. Így is történik. Alig várok tíz percet előbb egy tehén jön elő legelészni, majd, miután mindent rendben talál, jó százötven méterre megjelennek a bikák is. Azonban milyen bika ez? Szinte ragyog a napsütésben!
Ez bizony egy hófehér, albínó dámszarvas. Fél füllel hallottam már, hogy van ilyen, de életben most látok ilyen lényt először. Később kilép az erdőből egy normál színezetű társa is, hogy jobban lássam (lássuk) a különbséget.
Bár a kép harcot sugall, meg kell, hogy jegyezzem: békésen legelésztek. Közben a töltés tetején ismerős nyomot látok meg: itt járt a borz.
A sarkadi hídnál befordulok a Fekete-Körös bal oldalára és most a belső íven kerülöm meg a Szanazugot. (Így már jóval 70 kilométer feletti lesz a túra, mindegy)A töltés itt valamivel nehezebben járható, de az jó jel, mivel az azt jelenti, hogy itt jóval több lesz az élővilág. A friss szántás szélében gémek bóklásznak.
Majd szanazugot elhagyva a töltés alatti síkságon jókora dámszarvas-csorda legelészik. Lehetnek vagy negyvenen. Jó két-háromszáz méterre lehetnek. Közelebb menetnék, de már fotóztam szarvast eleget, nem akarom megriasztani őket.
Amúgy még így is észrevettek.
Végül már a part menti fák koronáját súrolja az aranyló, lemenő nap, amikor visszaérek Gyulára. Hát csak megcsináltam a Körös körutat és még késő ősz ellenére is bőven akadt látnivaló. Hogy mi lehet itt tavaszzal? Belegondolni is nehéz. Pláne, hogy jó négy hónapot kell rá most várni…
hetvegitermeszetblog.wordpress.com 