„Skizofrénia”. Mind hallottunk már róla, többen talán el is borzadtunk, esetleg meg is rémültünk, amikor említésre került a mentális állapot. Filmbeli, kiszínezett képsorok, tévesen leközölt tünetek, csaló megnyilvánulások a médiában – ez mind igaz a skizofréniára, amely szó hallatán sokan úgy menekülnek, hogy közben fogalmuk sincs arról, hogy mit is jelent igazán a kórkép.
A skizofrénia egy olyan kóros mentális állapot, amelyről akkor beszélhetünk, amikor „meghasad az elme” (skizofrénia=hasadt elme). Bár az elnevezés megtévesztő, nem a jól ismert tudathasadásos állapotot, esetleg többszörös személyiséget kell elképzelnünk; a kórkép fennállása esetén a páciens különböző mentális funkciói között jön létre egy „hasadás” – legyen szó a gondolkodásról, az érzelmi életről, vagy akár a viselkedésről. A skizofrénia egy spektrumbetegség, ami azt jelenti, hogy különböző súlyosságú tünetekkel járhat, amelyekhez gyakran társulnak szociális- és foglalkozási zavarok is. Kialakulását tekintve szerepet játszanak genetikai, illetve környezeti tényezők is – ilyen például a születés előtti stressz vagy a droghasználat is. Elmondható, hogy, amennyiben a családban már előfordult a betegség, a veszélyeztetettség a rokonsági fokkal arányosan nő.
Tünetei leggyakrabban fiatal felnőttkorban kezdődnek – férfiaknál 15-25 éves, nőknél 25-35 éves kor körül – és a kórkép rendszerint fázisokban alakul ki. Maguk a tünetek nagyon szerteágazóak, megjelenésük a dopamin és a szerotonin egyensúlyeltolódásának köszönhetőek a különböző agyi területeken. Ha csoportosításról van szó, általában elkülönítenek „pozitív” és „negatív” tüneteket. Pozitív tünetek közé tartoznak a különböző hallucinációk (általában akusztikus), a különböző téveszmék/téveszmerendszerek és a bizarr viselkedés. Negatív tünetként említjük az érzelmi élet elszegényedését, a motiváció csökkenését/hiányát, illetve a különböző negatív változásokat a szociális élet tekintetében (pl. bizalmatlanság, külvilágtól való eltávolodás). Jellemző még a betegségre, hogy szakaszokban, vagyis shubokban jelenik meg. Ez azért okoz nehézséget mind a páciens, mind a környezete számára, mert, míg a pozitív tünetek viszonylag egyszerűen felismerhetők és azonosíthatók, addig a negatív tünetek sokszor lassan jellennek meg, illetve könnyen összekeverhetőek más mentális betegségek (pl. depresszió) tüneteivel is – ezért is nagyon fontos, hogy minél előbb forduljunk szakemberhez velük.
Terápia tekintetében mindenképp többrétű gyógykezelésről kell beszélnünk. A betegek „legfontosabb” kezelési módja az antipszichotikus gyógyszerek szedése, amelyek a dopamin szintjét módosítják a páciens szervezetében. Emellett a legtöbb esetben természetesen szükséges a pszichoterápiás kezelés is, amelynek több formája egyszerre használandó – így például a betegek pszichoedukációja mellett nagyon fontos a metakognitív tréning alkalmazása is. Bár a pszichoterápia nagyon fontos, ebben a betegségben semmiképp sem helyettesítheti a gyógyszeres kezelést, csak kiegészítheti azt. Az esetek többségében – megfelelő kezelés mellett – szerencsére teljes felépülés várható.
Varga Roxána
Képek forrása: Pexels, Unsplash
Ha érdekelnek még hasonló cikkek, nézd meg ezt is:
