Ha még nem vásároltál a Kanapékirály Bútor és Kanapé Webáruházban és nem vagy biztos a dolgodban, most megkönnyítjük a döntésedet! Azoktól a kedves vásárlónktól, akik hozzájárultak hogy közzétegyük, felsoroltuk véleményüket, tapasztalataikat a vásárlás folyamán. Olvasd el mit írtak rólunk, miként kapták meg a kiválasztott termékeket, mennyire elégedettek a bútorokkal, kiszállítással, munkatársaink hozzáállásával!
2024.05.14Nagyon elégedett vagyok a kanapéval. Nagyon kényelmes. A kiszállítással is meg vagyok elégedve. Köszönöm szépen. Szemerédi Sándorné, Eger
Szemerédi Sándorné, Eger
2024.05.08Tisztelt Kovács Úr! Köszönöm a heverők jótállási jegyeit és a kezelési utasításokat. Külön köszönöm a jól sikerült kiszállítást is. A heverőket használatba vettük, elégedettek vagyunk, fogadják köszönetünket. Üdvözlettel: Kemény Ferenc
Kemény Ferenc, Budapest
2024.04.30Gördülékeny vásárlás, jó minőségű termék és vásárlóbarát kiszolgálás. Csak ajánlani tudom.
Farkas György Norbert, Szikszó
2024.04.25Csak is ajánlani tudom mindenkinek. Nagyon korrekt cég. Mindenben a segítségére van úgy telefonon vagy emailben. A nem megfelelő bútort is vissza viszik és kicserélik.
Belovay Béláné, Pécs
2024.04.24Minden rendben, pontosan és gyorsan ment. Jól jártam, hogy a Kanapékirályt választottam és lett egy megfelelő méretű, elérhető árú és tetszetős asztalom. Annak is örülök, hogy házi összeszerelést kértem. Ez kb. 15 percig tartott. Sajnos képet technikai okból nem tudok feltölteni. Üdvözlettel: M. Erika, Budapest
Mezei Erika, Budapest
2024.04.16Nagyon hálás vagyok a Kanapékirálynak, mert nemcsak segítettek abban, hogy a (már kifutóban lévő) színben kaphassam meg az ágyneműtartót, de abban is segítettek, hogy 6 hét helyett alig 4 héten belül kaptam. meg. A termék pedig kiváló :)
Urbán Ágnes, Albertirsa
2024.04.15Tisztelt Krisztián, Ígéretemnek megfelelően küldök néhány képet az új ülőgarnitúráról, amely már Cherry színben került kiszállításra. A korábbi garnitúrához képest ugyan egy nagyon pici árnyalattal sötétebb lett, de a korább garnitúrához képest sokkal jobb! Így már igazán illeszkedik a korábban vásárolt ülőgarnitúrához. Ezúton is szeretném megköszönni a szíves együttműködésüket a témában! Üdvözlettel: Pálinkás Szabolcs
Pálinkás Szabolcs, Budapest
2024.04.11Megfelelő minőségű és kivitelű széket kerestem az interneten. Miután ráakadtam a Kanapékirály honlapra, és telefonáltam, a kiszolgálás a lehető legprofibb módon történt. Az ügyintéző minden kérdésemre pontos választ adott, közreműködött a megrendelés elkészítésében. Nyomon kísérhettem a megrendelt székek útját a gyártástól a szállításig. Udvarias, figyelmes kiszolgálásban volt részem. Az áru pontosan érkezett, az ígért minőséget kaptuk, mind színben, mind kivitelezésben. Ha érdemjeggyel kellene értékelni: a csapat jelesre vizsgázott! Horváthné
Horváth Lászlóné, Doba
2024.04.09Köszönöm érdeklődésüket, mindennel elégedett vagyok, a fotel remek, kényelmes. Köszönöm a precíz ügyintézést és a kiszállítást. Minden jót Önöknek.
Kancsura Tiborné, Budakalász
2024.04.04Nagyon hamar megtaláltam a nekem tetsző kanapét és asztalt. Mindenben a segítségemre voltak. Csak ajánlani tudom őket.
Belovay Béláné, Pécs
2024.04.04Köszönöm,megvagyok elégedve a rendelt fotelággyal. Azt kaptam amire számítottam! Képet nem tudok küldeni.
Fazekas Lászlóné, Mágocs
2024.03.29Minden rendben történt, a kanapé kényelmes, szép. Nagyon segítőkészek, ajánlom mindenkinek.
Czuborné Molnár Éva, Újrónafő
2024.03.26Az érdeklődéstől kezdve az ágy leszállításig illetve a garanciás ügyintézés is nagyon profin ment! Elégedett vagyok a termékkel, a szolgáltatással és a céggel. A magas szintű szakmai hozzáállással. Az ügyfélszolgálat mindig elérhető, visszahívtak, tájékoztattak a további lépésekről. Még "egyedi" méretben is meg tudtunk egyezni. :-) Nekem ez nagy segítség volt. Mindenkinek szívből ajánlom a céget és termékeit.
Biró Andrea, Budapest
2024.03.19A termék, a szállítás is olyan, amilyennek az ember szeretné. Jó minőségű, praktikus puff. A szállításról és a termék érkezéséről megfelelő tájékoztstást kaptam. Többféle fizetési mód is lehetséges az üzletnél. Kedves, segítőkész ügyfélszolgálat.
Dr. Németh Zsuzsanna, Gyenesdiás
2024.03.14Sem a szállítással, sem az emeletre hozással nem volt gond. A kanapé olyan, amilyent vártunk (bár az ülőfelölet kicsit keményebb, mint azt gondoltuk)
Gulyás László, Szolnok
2024.03.12Nagyon elégedett voltam a vásárlással. Különösen értékeltem, hogy telefonos kapcsolat révén folyamatosan tájékoztatást kaptam a kiszállítással kapcsolatban. Köszönöm a nagyon udvarias és készséges kiszolgálást. Üdvözlettel Kovács Józsefné
Kovács Józsefné, Székesfehérvár
2024.03.11Először a virágtartó méretével kellett megbarátkoznom, de az is rendeződött, nagyon jó helyük van az orchideáimnak. Köszönöm!
Kerényi Miklósné, Domony
2024.03.11Köszönöm a precíz, udvarias ügyintézést. A székek megérkeztek, nagyon tetszik mindenkinek. Nagy volt a dilemmám, hogy látatlanban, "katalógusból" választok olyan széket, ami megfelelő lesz oda, ahova terveztük. Nem csalódtam!
Horváth Lászlóné, Budapest
2024.03.08Nagyon szép áru, gondos csomagolás, kedves, segítőkész kiszolgálás. Maximálisan elégedett vagyok!
Adorján Béláné, Bánhorváti
2024.03.08Minden a legnagyobb rendben volt a vásárlás folyamán, a megvásárolt bőr buff a nappalinkban is tetszik.
Gyuris Árpád, Telki
2024.03.07Nagyon elégedett vagyok!
Hatala Istvánné, Nagydorog
2024.03.06Krisztián segítőkész fiatalember! Amire ígérték az asztalt megérkezett! Ajánlani tudom a Kanapékirály Céget!
Kovács Ferencné, Hidegség
2024.03.06Korrekt áruház. Meg vagyok elégedve. Köszönöm!
Simkó Gábor, Budapest
2024.03.06Pozitív internetes vásárlásom: egy dohányzóasztal. Telefonos visszajelzésben az ügyintéző megköszönte a rendelésem, ahogy ígérte, pár nap múlva jött a termék. Csalódottan hívtam a céget, mivel nem a kiválasztott színt kaptam! Elnézést kértek, a beszállító most váltott színskálát. Semmi gond, válasszak az új színskálából! Választottam! Lásd csodát: három nap múlva megoldották a cserét és szíves elnézést kértek!!! Köszönöm a gyors szállítást és a korrekt, udvarias hangvételt!
Kurucz András, Jászkisér
2024.03.05Mindent köszönünk, korrekt és segítőkész volt az összes munkatárs! Legközelebb is önökhöz fordulunk!
Tóth Piroska, Budapest
2024.03.04Mindenben a megállapodásnak megfelelően teljesítettek! Pontosan tartották a határidőt, pontosak voltak a szállítással, a rendelt Lilla ágyneműtartós heverők minősége a várt színvonalat hozta! Teljes mértékben elégedettek vagyunk a Kanapékirállyal, csak ajánlani tudjuk Őket!
Stein Gábor, Oroszlány
2024.03.01Üdvözletem! Nagyon szívesen teszem a véleménynyilvánításomat, ugyanis már jó pár alkalommal volt szerencsém rendelni Önöktől. És ez nem véletlen, mert nagyon meg voltam, és vagyok elégedve a bútordarabokkal. Stabilak, minőségi munka, és anyagfelhasználást bizonyít minden darab. Szállításukkal is meg voltam elégedve, megbízható. Azt gondolom, talán lesz még lehetőségem Önöktől rendelni. Fotót nem készítettem a bútordarabokról, de most legutóbbi egy könyvespolc, és egy kisebb méretű szekrény, amit nem sokára megkapok. És várok. Csak gratulálni tudok a munkájukhoz. És így tovább... Üdvözlettel: Bodnár Miklósné
Bodnár Miklósné, Dunaújváros
2024.03.01Olyan a fenyőágy, amilyen a képen volt. A fiatalemberek összeszerelték és elvitték a régi rekamiét. Köszönöm!
Pécskay Éva, Pécs
2024.03.01Tisztelt Kovács Krisztián Úr! Köszönjük szépen! Nagyon meg vagyunk elégedve a "EGDD-03 ovális dohányzóasztal - EDKB31825" termékkel. (Bár, mint utólag kiderült a nagyobb EGDD-02 ovális dohányzóasztal is elfért volna a nappaliban, de ezt mi méreteztük el.) Illetve egy apróság: a gurulós kerekeket 4 ponton lehetne felcsavarozni, de mind a négy keréknél csak kettő-kettő ponton van felerősítve. Pontozva 5-ből 4,9 pont. További jó munkát! Üdvözlettel: Hollóné Fodor Éva, egy elégedett vásárló.
Hollóné Fodor Éva, Eger
2024.02.23A cég nagyon-nagyon korrekt. A szállítás egyeztetése, minden nagyon jó volt. Az íróasztalt gyártó cég viszont úgy készítette össze a görgős íróasztalt amit vásároltam, hogy a görgő felszereléséhez csavart nem adtak. Nem a csavar áráról van szó, hanem utánajárás, stb.
Kanál Mária, Múcsony
2024.02.23Nagyon segítőkész ügyfélszolgálat, kiváló termék és árazás, remek weboldal, a minőséget még teszteljük, szívesen ajánljuk őket! A bútorra várakozási idő viszont brutálisan hosszú, több mint 4-6 hét. Ezt szerintem felére kell csökkenteni akkor is, ha nincs raktáron az áru, és a külföldi gyártásra kell várni, mert ez sajnos így nem teszi versenyképessé a céget!
Gál Andrásné, Debrecen
2024.02.22Az árral teljesen meg vagyunk elégedve, nagyon jó akciós ár. A termékrendeléssel, az adategyeztetés is gyorsan ment. És nem mellesleg, az árurendeléstől számolva 3 napon belül kiszállították a terméket. Aminek nagyon örültünk. És nem utolsó sorban mindenki nagyon kedves volt. Csak ajánlani tudom a céget. Mégegyszer nagyon köszönjük.
Csehi Rozália, Dömsöd
2024.02.13A termékek picit drágábbak mint máshol. Ellenben ha az ember itt vásárol a kényelmet, és a kiszámíthatóságot is megvásárolja. Van lehetőség kérni összeszerelést, régi bútor elszállítást. Nagyon nem mindegy, hogy valamivel vacakolunk 3-4 napot, vagy megvan 10 perc alatt. A termékek kifogástalanok, szuperek és szuper a szolgáltatás. Jégesőben percre pontosan érkeztek. Legutóbb fenyőágyat rendeltem, most egy komódot.
Bordás Éva, Göd
2024.02.01Tisztelt Krisztián! Köszönöm szépen a terméket, és egyben a gyors kiszállítási időt! Elégedettek vagyunk a vásárolt termékkel! Köszönettel: Csehi Rozália
Csehi Rozália, Dömsöd
2024.01.31Minden nagyon rendben van!! Csak elégedettségemet tudom kifejezni!
Kocsisné Porkoláb Marietta, Mezőkövesd
2024.01.29Precíz, pontos szállitás, elszámolás és pontosan olyan árut kaptam, ami a leírásban szerepelt, amit vártam. Gratulálok!
Happy Kánaán Kft., Üröm
2024.01.24Nagyon elégedett voltam Önökkel. A megrendelt termék nagyon szép. A megrendelés után 2 nappal meg is érkezett, ami szintén nagy elégedettségre ad okot. Csak ajánlani tudom Önöket a többi vásárlónak is. További sikeres és jó munkát kívánok.
Szarkáné Farkas Dóra, Fehérgyarmat
2024.01.19Tegnap megérkezett a kinyitható asztal, nagyon elégedett vagyok vele! Köszönöm!
Pucsek Veronika, Zirc-Akli
2024.01.10Nagyon elégedett voltam a szolgáltatással!
Bedő Anett, Győrújbarát
2024.01.08Nagyon elégedett vagyok a termék (fotel) minőségével. A kapcsolattartó illetve a kiszállítást végző munkatársak végtelenül udvariasak és segítőkészek. Nem véletlen, hogy már több alkalommal rendeltem a Kanapékirálytól.
Szemánné Nagy Gizella, Lajosmizse
2024.01.06Minden a megbeszéltek szerint rendben lezajlott még a zord időjárás fényében is a szállítás hibátlanul! Az ággyá nyitható kanapé leírásnak és elvárásnak tökéletesen megfelel.Teljesen elégedett vagyok a termékkel! Köszönöm és ajánlom a céget-termékeit bizalommal másoknak is!
Gál Tamás, Erdőkertes
2024.01.03Nagyon kényelmes, és kiváló a termék!
Unger Judit, Abony
2024.01.03Nagyon meg voltam elégedve a megrendelt bútorral. Azt kaptam amit vártam. A bútor kiszállítása is rendben ment, a kiszállító sofőr nagyon segítőkész volt. Csak ajánlani tudom a Kanapékirályt mindenkinek.
Petz Józsefné, Mosonmagyaróvár
2024.01.02Nagyon köszönöm! A megrendeléstől a kiszállításig korrekt kapcsolat, minden rendben volt! Mindenkinek ajánlani tudom!
Marosvári Mária, Budapest
2023.12.22Köszönöm a lehetőséget. Nagyon szép az árú, Nyitott polcos kis szekrényt rendeltem Önöktől. A vártnál hamarabb érkezett, így lehetőségem volt még ünnepek előtt összeszereltetni, és birtokba venni. Köszönöm. Fényképet nem tudok küldeni róla. Tisztelettel: Tarnai Lajosné
Tarnai Lajosné, Tápiószecső
2023.12.20T. Cím! Egy bővíthető asztalt vásároltam. Minden rendben ment, a megbeszélt időpontban jöttek, pár perc alatt összeszerelték, elmagyarázták a használatát. Technikai hiányosság miatt nem tudok fényképet küldeni, de minden rendben. Legközelebb is Önöknél fogok bútort vásárolni. Szívélyes üdvözlettel: Mezei Erika
Mezei Erika, Budapest
2023.12.13Mindenkinek ajánlom, pontos szállitás, elfogadható árak.
Vass Imre, Budapest
2023.12.08Kedves Kovács Krisztián és a Kanapékirály csapata! A csodálatos kanapénk megérkezése óta emlegetjük Önöket: kedvességüket, precizitásukat. Nagyon hálásak vagyunk a szakszerű, körültekintő és széles körű ügyintézésért. Remélem, hogy vállalkozásuk sikerét továbbra is a Jóisten áldása kíséri, amelyhez minden jót és leginkább jó egészséget szeretnék kívánni. Üdvözlettel: Radna Szilvia
Dr. Radna Szilvia, Pásztó
2023.12.06Munkájuk megfelel a nevüknek, királyi! Az árú nagyon szép, pont olyan amilyet elképzeltem, még fotó után is! Köszönöm, további hasonló jó munkát!
Lakatos Ferencné, Kőszeg
2023.12.06Igazán örülök, hogy Önöket választottam. A kanapé szép és praktikus.
Ásványi Gyuláné, Lipót
2023.12.03Köszönöm szépen, teljesen meg vagyok elégedve, nagyon szép és strapabíró és kényelmes a kanapé. A szállítással kapcsolatban is csak pozitívumról tudok beszámolni, az ígért időpontot hajszál pontosan betartották a kollégák, köszönöm szépen még egyszer.
Vörös Edina, Érd
2023.12.01Gyors, pontos és megbízható! Ajánlom mindenkinek!
Róth József, Hajmáskér
2023.11.29Köszönjük szépen - nagyon jó a termék! - rendben volt a szállítás is. Üdvözlettel, minden jót kívánva! Wéber Boglárka
Wéber Boglárka, Budapest
2023.11.16Nagyon kedves, segítőkész volt az ügyfélszolgálat, és a kanapéval is teljesen elégedettek vagyunk!
Gregor Zsófia, Budapest
2023.11.13Köszönöm szépen. Nagy örömet okoztak a kislányomnak az új sarok polccal!!!! Üdv: István Ps: Ja a legfontosabb - külön köszönöm a gépkocsivezető segítségét és a figyelmességét!!!!!!
Kis István, Pécs
2023.11.01A komód nagyon szép, de az egyik fióknál a furat nem jó helyen volt, s elég sok idő telt el, amíg áthidaltuk a problémát. De nagyon szép és jól működnek a fiókok. Én örültem volna, ha LED világítás is rendelhető lett volna hozzá, de erre nem volt lehetőség. A webáruház honlapja jól kezelhető és az Ügyfélszolgálat nagyon ügyfélbarát. Miután kiválasztottam az elég jelentős összegű prémium házba szállítást, telefonon megkerestek és megkérdezték, hogy pontosan hogy lehet a bútort behozni a házba. S mivel molnárkocsival áthidalható volt, hogy a sofőr egyedül is meg tudja oldani a behordást, ezért átírták ingyenesre a házhozszállítást. Ez nagyon jól esett és rendkívül sokat is jelentett számomra összegszerűen is nyugdíjasként. Nem szokványos és nagyon jó megítélést hoz egy ügyfélben. Hálásan köszönöm!
Bohus Erika, Budapest
2023.10.18Tökéletes, gyors munka, nagyszerű időzítés. A termék kiváló minőségű. Legközelebb is Önöktől rendelek, mindenkinek ajánlom!
Dr. Varga Andrea, Székesfehérvár
2023.10.14Jó minőség, és ügyetlen ember számára is egyszerűen összeszerelhető. Az ülőkét nem fésülködéshez vettem, hanem lámpa és vekkernek, mert nincs elég hely éjjeli szekrénynek, de remekül megfelel a feladatra.
Galván Anna, Budapest
2023.10.09Nagyon meg vagyok elégedve a termékkel. Minden alkatrész meg volt az összeszereléshez. A szállítás és értesítés is időben volt és pontos. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Kanapékirályt!
Koncz Tiborné, Jászberény
2023.10.06Kedves Kanapékirály! Nagyon elégedett vagyok a szolgáltatásukkal. Korrekt, pontos szállítás és ügyintézés. A szállítás a megbeszélt időpontban pontosan történt. A szállító kollégák kedvesek, udvariasak. Üdv.:Ferencz Ágnes
Ferencz Ágnes, Miskolc
2023.10.06Rendben volt minden.
Fehér György, Budapest
2023.10.05Relax fotelt rendeltem a Kanapékirálytól. A termék megrendelése, a vásárlási ár kifizetése, a fotel kiszállítása mind egyszerű, gyors és szakszerű volt. A termék minősége sajnos nem volt megfelelő: instabil szerkezet, nehezen működő relax funkció, könnyen leeső "elefánt fülek". Emiatt éltem a 38 napos visszaküldési lehetőséggel, ami a vásárláshoz hasonlóan könnyen és gyorsan, a cég teljes körű és hathatós együttműködésével meg is történt. Köszönöm a Kanapékirály pozitív hozzáállását!
Gálné Rózsahegyi Irén, Mezőkövesd
2023.10.04Nagyon korrekt vállalkozás. Mindig értesítettek telefonon is a várható szállításról. A kanapét kisfiamnak vásároltam gyerekszobába. Tökéletes anyagú és elég masszív kanapét sikerült vásárolnunk. Mindenkinek ajánlom!
Hári-Szabó Márta, Nyárlőrinc
2023.10.04Az étkező sarok, amit vásároltam, teljesen illeszkedik a helyhez, ahová került. Megjegyzésem, hogy a tárolója lehetne nagyobb és az ülőlap borítása a meghirdetett textil borítás helyett műbőr lett, aminek nem igazán örültem. Köszönöm, hogy elmondhattam! Fadnai Gáborné, Tiszadob
Gadnai Gáborné, Tiszadob
2023.09.29Komódot és összecsukható asztalt rendeltem. Nagyon megvagyok elégedve mind a termékkel mind a kiszállítással. A szállításnál előre értesítettek, nagyon udvariasak és segítőkészek voltak mindkét alkalommal. Bátran ajánlom Önöket mindenkinek. További sikeres munkavégzést és jó egészséget kívánok. Üdvözlettel: Kárpáti Piroska. (képet nem tudok sajnos feltölteni, de önöknél megvan a rendelés)
Kárpáti Piroska, Dunaújváros
2023.09.29Udvarias, segítőkész, pontos! Nagyon köszönöm! Esze Istvánné
Esze Istvánné, Siófok
2023.09.28Üdvözletem! Elégedett vagyok a termékkel és a szolgáltatással. Köszönöm.
Várady Zsuzsanna, Bársonyos
2023.09.27Messzemenőkig meg voltam elégedve a céggel. Aránylag gyorsan teljesítettek. Az áruszállítás kifogástalan volt. Köszönöm müködésüket, remélem többször is igénybe vehetem. Tisztelettel: Lakatosné
Lakatos Ferencné, Kőszeg
2023.09.25Megbízható, gyors és pontos szállítás. Az árnak megfelelő termék. Egyszerű gyermek kanapé.
Lukács Lászlóné, Dunakeszi
2023.09.23Nagyon szép fali tükör. Igaz, a falmeszelés várat magára, hogy még szebben mutasson...
Szendrei Zoltánné, Lábatlan
2023.09.21Teljesen elégedett vagyok a termékkel.
Nagy Ágnes, Budapest
2023.09.15Ha 10 pont a max. akkor 10 pontot adok.
Máté Lajos, Budapest
2023.09.12A megvásárolt heverő nagyon megfelel az igényeimnek, nagyon kényelmes!
Németh Péterné, Budapest
2023.09.12Udvarias ügyintézés, pontos szállítás, hozzáértő munkatársak. A leszállított bútor hibátlan.
Somogyi István Dénes, Budapest
2023.09.01Azt kaptam amit kértem. Kiváló minőségben. Köszönöm.
Pap János, Esztergom
2023.08.22Nagyon korrekt, megbízható, rugalmas csapat! A termék nagyon jó minőségű. Időben megkaptam a kanapét. Élőben még szebb, mint a képeken! Köszönöm!
Szigetvári Andrea, Debrecen
2023.08.16Az erkélyre vettem. Minden belefér, esztétikus és könnyen tisztítható. Végre rend van és még szép is. Nem lehet ráülni. Könnyű, műanyag. Nem volt olcsó, de görgős, tetszik és pont ezt a méretet kerestem. A szállítás, ügyintézés korrekt volt.
Lóránth Katalin, Budapest
2023.08.10Nagyon meg vagyok elégedve mind a termékkel, mind a megrendelési folyamat ügyintézésével.
Fettikné Elek Viktória, Jánossomorja
2023.08.07Nagyon elégedett voltam! Mind az értesítésekkel, mind a futárszolgálattal. Köszönök mindent! Üdvözlettel: Novák Tiborné
Novák Tiborné, Tatabánya
2023.08.05Tisztelt Kanapékirály! A termék megrendelésétől kezdve a kiszállításig valamint a lakásba való felcipelésig csak gratulálni tudok. Könnyen kezelhető weboldal, segítőkész szállítók, gördülékeny ügyintézés. Viszont egy észrevételem lenne, hogy később ilyen ne forduljon elő. A heverő összeállításánál vettük észre hogy az ágynemütartó felfogatásához szükséges nyolc kapupántcsavarból csak egy darab van a csomagolásban amit nekünk kellett megvásárolni. Szerencsére még nyitva voltak a boltok így tudtuk ezeket pótolni amit én később összeszereltem. Ezt leszámítva korrekt volt az egész ügyintézés. Tisztelettel: Habzsánszki László
Habzsánszki László, Sátoraljaújhely
2023.08.04A megvásárolt termékkel elégedett vagyok, a vállalt határidőt tartották, rendben volt a vásárlás.
Révész István, Budapest
2023.07.20Azt kaptuk, amit vártunk, mai napig bőr illat lengi be a nappalit, gyönyörű munka, szép és kényelmes fotel :)
Sándor Mária, Kazincbarcika
2023.07.17Jó minőségű árut kaptam két alkalommal is, és a szállítás is rendben volt.
Horváth Erzsébet, Kaposvár
2023.07.11Csodálatos a Kanapé! Szóval Király!
Balogh Gyula, Szeged
2023.07.09Danke sehr zufrieden, auch eine sehr netter Mitarbeiter, alles super. J. Wipf
Jeanne Wipf, Zics
2023.07.06Korrekt volt minden.
Németi István, Budapest
2023.07.04Nagyon elégedettek vagyunk a termékkel. Szuper kanapé ágy. Jól össze lehetett szerelni, kényelmes, nagy. Mi csak kihúzott állapotban használjuk és többnyire itt alszunk. A keménysége is teljesen ideális a hátnak.
Pikó-Jeli Daniella, Budapest
2023.07.03Minden rendben ment. Nagyon köszönjük, hogy nyitottak voltak az sms küldésre, mert sajnos sok kéretlen hívást valahogy ki kell kerülni, nem vesszük fel a telefont, ha nem tudjuk ki hív. A csomagolás lehetett volna egy picit komolyabb! Köszönettel, Déé Nyelviskola
Déé Nyelviskola Ec., Sopron
2023.06.27Akciósan vásároltam egy krém színű kanapét meglepetésemre nagyon jó minőségű nagyon jó fekhely a régi minőségre emlékeztet. Az akciós árról nem is beszélve sehol nem lehet ilyen jó áron kapni kanapét.
Kocsis Zsuzsanna, Budapest
2023.06.26Most már a kanapén való alvásról is beszámolhatok. A hétvégén először aludt rajta egy teljes éjszakát 2 felnőtt a 2,5 éves gyermekükkel (más megoldás nem volt). Nagyon kényelmesnek találták. 2 felnőtt számára ideális a fekhely mérete és keménysége is. Jó szívvel ajánlom mindenkinek.
Mészáros Ágota, Tiszavárkony
2023.06.23Szuper a gyorsaság, a kommunikáció, a szállítás! Eddig még csak délutáni szúnyókálásra használtuk kinyitva és összecsukva is: kényelmes volt. Holnap éjjel első alkalommal alszik rajta egy éjszakán keresztül 2 felnőtt, remélhetőleg jól. Eddig minden pontosan olyan, ahogy a leírásban szerepelt. A kinyítás még szokatlan, ezért kicsit nehézkes, de majd bele jövünk. szívesen ajánlom a KANAPÉKIRÁLYT másoknak is.
Mészáros Ágota, Tiszavárkony
2023.06.23Nagyon meg voltam elégedve mindennel. A szállítás pontos volt. Udvarias, segítőkész volt a gépkocsi vezetője. Az asztal sértetlenül megérkezett! Elnézést kérek, de nem tudok képet feltenni, ahhoz nem vagyok elég ügyes! Csak ajánlani tudom Önöket! Tisztelettel: Tóth Sándorné
Tóth Sándorné, Kistelek
2023.06.21A rendelt bútort az ígért határidőn belül megkaptam. Köszönöm.
Mozsár Zsolt, Ózd
2023.06.16Egyedi kiviteli igényt (méret) figyelembe vették. Az igért határidőre szállították, készségesek udvariasak voltak.
Rév Tibor, Budapest
2023.06.15A vártnak megfelelő szép termék, gyors, precíz kiszállítással.
Somogyi Gyöngyi, Szank
2023.06.14Nagyon meg vagyok elégedve
Halászné Gellért Lídia, Budapest
2023.06.11Nagyon szép és kényelmes a kanapé, picit nehéz volt összeszerelni, mert nem kaptunk hozzá semmi rajzot. Ezt javaslom előre elkérni email-ben, mert a csomagban nem lesz benne. ;) Viszont ezen kívül maximális elégedettség! Köszönjük szépen!
Sebestyén Gábor, Bük
2023.06.06A Sofia 3 kanapé kiváló, teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket
Bauer Krisztián, Dombóvár
2023.06.01Tisztelt Kanapékirály! Örülünk, hogy Önöket választottuk, nagyon megfelelő a kanapé, amit kiválasztottunk, olyan, amilyen a képen is volt. A szállítással is meg voltunk elégedve. Fogjuk ajánlani ismerőseinknek, barátainknak. További sikeres üzleteket kívánunk, Verebényi Andrea
Verebényi Andrea, Százhalombatta
2023.05.25A minőség kifogástalan, a bútor időben jött, a szállítóval profin sikerült behozni a bútort. Nem húztuk le se a falról, se az ajtókról a festéket. Szuper üzlet. Ajánlani tudom.
Rádler László, Komló
2023.05.12Nagyon elégedett vagyok a termékkel. Köszönöm, üdvözlettel: Nagy Magdolna
Nagy Magdolna, Nagykanizsa
2023.05.11Mindennel meg vagyok elégedve. Pontos volt a szállítás és sérülésmentes.
Kerékgyártó István, Tiszaújváros
2023.05.07Kedves Kanapékirály! Meg vagyok elégedve az interneten kiválasztott és megvásárolt kanapéval. A vásárlás és a szállítás - továbbá a régi, elhasználódott kanapép elszállítása - gyorsan és problémamentesen lezajlott. Igaz, nyugdíjasként nekem kicsit magasnak tűntek a szállítási árak, de ha belegondolok, Veszprém - Budapest viszonylatban ezért - divatos kifejezéssel élve - prémium szolgáltatást kaptam. Összességében nagyon elégedett vagyok, köszönöm a munkájukat! Üdvözlettel, Dr. Timár Ferenc
Dr. Timár Ferenc, Budapest
2023.05.06Nagyon elégedett vagyok az ügyintézéssel és a kiszállitással is.
Mózer Lászlóné, Győr
2023.04.21Köszönjük és 100%-ban pozitív visszajelzést tudunk csak adni a Kanapékirályoknak. Tényleg király, szép napot!
Cser Attila, Budapest
2023.04.21Nagyon örülök a 4 db széknek, nagyon segítőkészek voltak a szállítók, köszönöm szépen Üdvözlettel: Duska Károlyné
Duska Károlyné, Budapest
2023.04.20Köszönjük a gyors intézkedést, a gyors szállítást, a kedves ügyintézőt és szállítót. A kanapé nagyon szép és kényelmes. Mindenkinek tudom ajánlani a Kanapékirályt!
Tóth Gyuláné, Eger
2023.04.12Én már régóta ismerem ezt a terméket. Valamikor a '90-e évek elején "házaló" árulta mifelénk. Akkor vettem, és nagyon bevált. Utána az egyik háztartási boltban lehetett kapni. Most már sehol sem. Azóta eladtam a bőr ülőgarnitúrámat, de van bőrcipőm, bőrkabárom és táskám. Nekem nagyon bevált ez a termék, szépen karban tartja a bőrből készült dolgaimat. Sokáig elég, mert keveset kell belőle használni. Küldök egy képet a régi dobozról és az Önöktől vásároltról.
Pintér Ferencné, Keszthely
2023.04.04Az üzletet megbízhatónak tartom, a rendelést pontosan a megbeszéltek szerint teljesítették, az ügyfélszolgálat és a vezető segítőkész. A szállítók/szerelők udvariasak, gyorsak, precízek voltak. Nagyon jó, hogy a honlap alapos tájékoztatást ad, kitérve részletesen a méretekre, több fotó segíti a döntést. A termékkel összességében nagyon elégedett vagyok, tény, hogy egy kicsit világosabb a színe, mint ahogy a fotón látszott. A kanapé kényelmes, könnyen ággyá alakítható, nagyon praktikus és masszív. Köszönöm a jó minőségű terméket, a pontos leírást és szállítást.
Sándor Judit, Budapest
2023.04.03Kedves Kanapékirály! A megrendelés egyszerű és könnyű volt. Köszönöm a telefonos megkeresést és pontosítás! A kiszállítás ígéret szerint történt. Udvarias és szakszerű volt az összeszerelés. A kanapé szép, stabil, kényelmes A textilek olyanok, mint kértem. A mellékelt fényképen világoskéknek látszik, de valójában sötétkék. A kanapé magasabb, mint gondoltam, igaz ezzel nem is foglalkoztam, csak a hosszúsággal és szélességgel, hogy beférjen a szobába. Nekünk kényelmesebb lenne, ha 10-15 centiméterrel alacsonyabb lenne. Köszönöm a megkeresést!
Zsohárné Stricker Katalin, Herceghalom
2023.03.21Köszönöm szépen, a megrendelésemet a mai napon átvettem. Szuper, nagyon tetszik a virágtartó állvány, tökéletesen illik a bútorainkhoz. Mégegyszer köszönöm a segítőkészségét, Üdvözlettel: Lőrinczi Andrea
Lőrinczi Andrea, Debrecen
2023.03.16Kedves Kanapékirály! Szeretném megköszönni a telefonos megkeresést az e-maileket, hogy figyelembe vették a rövid határidős kérésemet! A pontos szállítást, minden rendben volt és sérülés mentes! További szép napot! Sikeres jó munkát kívánok! Üdvözlettel: Vas József
Vas József, Sajószentpéter
2023.03.07Jó reggelt kívánok mindenkinek! Nagyon meg vagyunk elégedve, eddig mindennel. Szép minden, működik minden... Semmi szaga a bőrnek sem. Isteni! Remélem így is marad minden. Köszönettel: A-Zimmermann Edit
Ahlbrecht-Zimmermann Edit, Gór
2023.03.07Kedves szolgálat kész eladók. Minden segítséget megadtak a vásárláshoz. Segítettek megoldani egy egyedi méretű komód gyártását. Mind ez teljesen korrekt áron történt. Határidő és szállítás pontosan a megbeszéltek szerint történt.
Simon Istvánné, Budapest
2023.03.03Köszönöm a szolgáltatást, pontos és gyors volt. A megrendelt asztal kiváló. Üdvözlettel: Besnyi Mária
Morvai-Besnyi Mária, Budapest
2023.03.03Pont olyan színű és minőségű kanapé érkezett amilyenre a leírás és a fenykepek alapján vártunk. Kényelmes, stabil butordarab. A szállító kedves és segítőkész volt. Köszönjük!
Sándor Judit, Budapest
2023.03.01Gyors, pontos és megbízható!!!
Róth József, Hajmáskér
2023.02.28Tökéletes. Azt kaptam amit vártam.
Székelyné Varga Mária Ágnes, Kazincbarcika
2023.02.23A rendeléstől kezdve, a termék kiválasztásától kezdve, jól kezelhető és könnyű volt. A kiszolgálás pontos, korrekt, a határidőt betartották. A vevői értesités kifogástalanul történt. Az étkező garnitúra minösége jó, csomagolása szintén. Az asztal könnyen összeszerelhető volt. Reméljük, hogy a jövőben a használata során is ilyen kedvező tapasztalunk lesz.
Czabadai Ferencné, Biatorbágy
2023.02.11Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Nagggyon elégedett vagyok az általam Önöknél vásárolt 2 db szék minőségével. Köszönöm szépen. Minden jót kívánok Önöknek!! Maradok, tisztelettel.
B. Berecz Ildikó, Budapest
2023.02.09A fotel kényelmes, stabil, szépen elkészített, a szállítás időre, pontosan. Teljesen elégedett vagyok.
Ebner Vilmos, Székesfehérvár
2023.02.07Tökéletesen meg vagyok elégedve a termékkel, azt kaptam amit vártam. Külön köszönet a sofőrnek és a szállító munkásnak, a terepviszonyok miatt viszonylag messziről kellett a kanapét behozni, kicsomagolni és a helyére állítani. (A férjemmel mi nem tudtunk volna segíteni, mivel 70 évesek elmúltunk) Megfelelő eszközök hiányában fényképet nem tudok küldeni.
Marafkó Hédi, Dunabogdány
2023.02.07Először féltem tőle, hogy mit kapok, mivel soha nem vásároltam látatlanban bútort, de nem csalódtam. Meg vagyok elégedve, minden flottul ment. Köszönöm!
Horváth Margit, Budapest
2023.02.011 hónapja rendeltem meg a Kanapékirálytól az a szürke kanapémat. Teljesen elégedett vagyok a vásárlásommal. A cég szállítói is nagy segítőkészek voltak. A kanapém kényelmes, jó rajta feküdni és aludni.
Köpfler Balázs, Piliscsaba
2023.02.01Minden rendben volt!
Szemkeő Márton, Budapest
2023.02.01Nagyon jó az új kanapé. Azóta a magánéletünk is jobb lett, teszteljük az ágyat...
Laluja Edina, Vác
2023.01.27Rendben volt minden.
Rácz László, Martfű
2023.01.15Gyors kiszolgálás, jól és könnyen kezelhető ülő-fekvő bútor.
Pásztor András, Encs
2023.01.12Nagyon masszív a szék, szép, továbbra is elégedett vagyok a céggel, az ügyintézéssel, a szállítással, időben értesítettek. Mindenkinek csak ajánlani tudom a céget, masszív, szépek a termékek. Üdv: Bálintné Marika
Bálint Tamásné, Budapest
2023.01.08A "Kanapékirály" egy szuper csapat! Igyekeznek minden kívánságnak megfelelni, miközben kedvesek, előzékenyek. Örülök, hogy náluk vásároltam, és mindenkinek ajánlom. Köszönöm! Buzás Áron
Buzás Áron, Budapest
2023.01.06Maximálisan elégedett vagyok. Köszönettel!
Koma Zoltán, Marcali
2023.01.05Teljesen elégedett vagyok, pont olyan a kanapé, amilyenre számítottam. Kicsit sokat kellett várni az elkészültére, de a csúszás miatt kaptam némi engedményt az árból, a webáruház nagyon rugalmas. A kiszállítás és az összeszerelés is tökéletes volt.
Zsákai Zsóka, Budapest
2023.01.05Teljesen elégedett vagyok a szállított ágyneműtartóval. Köszönöm szépen!
Szilágyi Zsuzsanna, Budapest
2022.12.30A kanapé nagyon szép és kényelmes, praktikus. A szállítás pontosan és kifogástalanul történt. Máskor is szívesen rendelünk a Kanapékirálytól. Üdvözlettel, Betti
Kovács Bernadett, Budapest
2022.12.30Nagyon elégedettek vagyunk a vásárolt sarokülő garnitúrával. A kárpit minősége és színe is nagyon jó. Mi már korábban is vásároltunk ebédlőasztalt és székeket is. Azért mertünk újra rendelni, mert akkor is maximálisan elégedettek voltunk. A szállító munkatársaikról is csak jót tudok mondani. Bátran ajánlom másoknak is a Kanapékirályt.
Szemánné Nagy Gizella, Lajosmizse
2022.12.27Bőr puff, a vállalt határidő előtt érkezett, így karácsonykor már használtuk. Feszes ülőfelületének köszönhetően idős emberek is jól használhatják. Kidolgozás minősége kiváló. Elégedett vagyok. A jó benyomást erősítené, ha a szállítók a csomagoló anyagokat elvinnék.
Koszó István, Szentendre
2022.12.27Minden rendben van a családnak is tetszik, meg vagyok elégedve. Ha kell majd valami Önöknél fogom megrendelni! Köszönöm! Mérei Leventéné
Mérei Leventéné, Budapest
2022.12.12Teljes mértékben meg vagyok elégedve a Kanapékirály webáruházzal. Egy kihúzható kanapét vásároltam tőlük. Termék ár-érték aránya nagyon jó, leírás pontos, házhozszállítás meglepően gyors, mindössze két nap (Gödöllőre kellett kiszállítani), kommunikáció gyors és kedves, futár nagyon emberi és rugalmas. Számlázási, utánkövetési rendszer szintén profi. Nagyon pozitív tapasztalat összességében, melegen ajánlom a céget!
Kémenes Emőke, Gödöllő
2022.12.12Korrekt ügyintézés, pontos rugalmas szállítás, számomra pozitívum, hogy kérhettem összeszerelést, amit a szakemberek kifogástalanul teljesítettek. Ajánlani tudom a Kanapékirály oldalát mindenkinek, aki jó minőségű, bútort szeretne, elfogadható áron.
Sáfrán Zsuzsanna, Győr
2022.12.09A választott szekrény nagyon tetszik, a szállító profi volt. Elégedettek vagyunk. További sikeres működést kívánunk. Tisztelettel: Gönczi Sándor és Gönczi Sándorné
Gönczi Sándor, Veszprém
2022.12.09A szállítás a megbeszélt időben és az előre egyeztetet formában történt. A kanapé minősége kifogástalan. Itt jegyezném meg, hogy egy kicsit drága, de ezt a rendelésnél már láttuk. Tisztelettel: Fekecs Győző
Fekecs Győző, Mór
2022.12.08CSAK Jót tudok írni, de ezt már többször jeleztem a levelezés kapcsán. Nagyon köszönöm Szeiber Bianka azonnali és pontos válaszát, amit semmivel nem fogható precizitással végez. Köszönöm a szállítóknak azt az emberséges hozzáállást, ami szintén nagyon ritkán tapasztalható. Tehát mindent köszönök és minden jót kívánok az egész csapatnak!
Szántó Istvánné, Keszthely
2022.12.06Gyors, pontos ügyintézés és szállítás. Kiváló termék. Minden rendben zajlott, csak ajánlani tudom!
Sass András, Fertőszentmiklós
2022.12.04Köszönöm az általam megálmodott kanapé megvalósítását. Külön köszönöm, hogy telefonon is és személyesen is mindig szakszerű, türelmes, kielégítő válaszokat kaptam, és az én kérésemet nem lebeszéléssel, hanem a megoldásra törekedéssel kezelték nekem. Kívánok önöknek a továbbiakban ia eredményes, jó munkát!
Bálint Imréné, Biatorbágy
2022.12.01Nagyon meg vagyok elégedve a gyors kiszállítással. A szállítók nagyon figyelmesen és segítőek voltak. Ajánlani tudom őket!
Bucsi Erzsébet, Kamut
2022.12.01Gyorsan megérkezett az ágykeret, meg vagyunk elégedve a termékkel. Mindenki nagyon kedves volt.
Seres Márta, Kiskunfélegyháza
2022.11.25Kanapékirály Kedves Munkatársai! Másodszor vásárolok önöktől. Nagy terjedelmű dolgok kiszállitását nem szivesen vállalják mindenütt, de önök igen, sőt ingyenesen el is hozzák. Praktikusan csomagolnak és nincs köztes szállitó, az árut személyesen adják át. Én csak jót tudok mondani, a bútorok pont úgy néznek ki, mint a képen, nincs méret tévesztés sem. Sok sikert kiván a további munkájukhoz, egy visszatérő vásárlójuk: Judit
Kállai Judit, Gyöngyös
2022.11.18Kedves Krisztián! Nagyon szépen köszönöm! A hokedlik nagyon klasszak, örülök hogy megvettem őket. :) Szép napot! Szilvi
Drescher Szilvia, Budapest
2022.11.17Nagyon szuper üzlet, rendben és gyorsan ment a rendelés, és a szállítás is. Csak ajánlani tudom az üzletet mindenkinek. A szék nagyon szuper, sokkal szebb mint a képen . Gyorsan egyszerűen össze rakható. Szerintem fogunk még a KANAPÉKIRÁLY-tól vásárolni.
Balogh Tiborné, Salgótarján
2022.11.16Nagyon elégedett vagyok a "kanapékirályos" vásárlással! Az új kanapé gyönyörű, a szállítás minden várakozásomat felülmúlóan gyors volt, a kiszállítók jókedvűek és előzékenyek! Jó szívvel ajánlom mindenkinek!
Nagy Dóra, Szombathely
2022.11.15Rendeltem egy kanapét a webáruházból. Telefonon nagyon kedvesen segítettek, válaszoltak a kérdéseimre. A kanapé nagyon szép és kényelmes. A szállító fiatalemberek profik voltak, el is vitték a régi kanapémat. Nagyon meg vagyok elégedve! Bátran ajánlom a Kanapékirályt mindenkinek.
Óváriné Szőke Mariann, Budapest
2022.11.15A vásárolt termékkel nagyon meg vagyok elégedve. Nagyoon cool és kényelmes, a két puffal nagyon jól variálható a kis lakásunkban!
Pocsai József, Újfehértó
2022.11.15A kiszállított termék szép, az ügyintézés pedig nagyon korrekt volt
Baksa Anikó, Budapest
2022.11.15Kedves Kanapékirály! Körültekintő és alapos tájékozódás után választottunk kínálatukból. Az elvárásainknak megfelelő a kanapé (falra merőleges, ágyneműtartós, megfelelő szélesség és magasság). Korrekt volt a rendelés befogadása, visszaigazolása, a megígért időpontok betartása. Pontos, segítőkész szállítók hozták az új bútort és szállították el a régit, a megrendelésünknek megfelelően. Nem csalódtunk a cégükben. Jó szívvel ajánljuk a megrendelőknek. További jó munkát és szép napot. Dr. Tóthné azolása
Dr. Tóth Gyuláné, Szombathely
2022.11.10Köszönöm szépen, és egyúttal köszönet a szállításért és szerelésért felelős munkatársak megbízható pontos munkájáért. Üdv: Schödel Márta
Rendekiné Schödel Márta, Budapest
2022.11.04Tisztelt Kanapékirály és kedves munkatársai! Köszönjük az érdeklődést, a megrendelt bútor hiánytalanul megérkezett, sérülés nem érte, munkatársuk kedves és segítőkész volt. A bútor összerakása nem okozott nagy gondot és megérte a fáradozás, mert a végeredmény gyönyörű! Köszönjük szépen és jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek. Megbizható, kényelmes megoldás. További jó munkát kívánunk!
Ducsi Jánosné, Vásárosnamény
2022.11.02Maximálisan elégedett voltam. Minőség, pontosság, gyorsaság tekintetében. Nem a legolcsóbb áruház, de itt kalkulálható a végösszeg, és mindent összevetve árban is jó. Tervben van nálunk pár régi bútor csere: de csak innen fogjuk rendelni.
Bordás Éva, Göd
2022.11.02Minden tökéletes volt
Kamarás Krisztina, Budapest
2022.11.02Kifogástalan kiszolgálás! A+++
Nudelman László, Budapest
2022.10.31Tisztelt Kanapékirály! Először rendeltem Önöktől ismeretlenül. Olyan élményben volt részem amit manapság kevés helyen tapasztal az ember. Ügyintézőjük teljes mértékben a segítségemre volt, mind a szín kiválasztásánál mind e megrendelés lebonyolításánál. Udvarias főként türelmes és hozzáértő ügyintézésben volt részem. A szállítás zökkenőmentes volt és még tanácsokkal is elláttak a kibontáshoz. Mindezekért köszönettel tartozom Önöknek. Király a csapatuk szívesen vásárolnék máskor is. Üdvözlettel Szabados Jánosné
Szabados Jánosné, Debrecen
2022.10.29Meglévő bőr ülőgarnitúrához kértem briston balzsamot. Az árut a kért időben és helyre kaptam meg. A hölgy minden kérdésemre szakszerű választ adott. Maximálisan megelégedésemre szolgált a vásárlás. Köszönöm!
Ricz Erika, Alsópáhok
2022.10.26Kedves kanapékirály csapata! Nagyon szépen köszönöm a kanapét, azt kaptam amilyet szerettem volna, könnyen kezelhető. A kiszállítás is időben történt, kedvesek ügyesek voltak a munkatársak. Nem utolsó sorban a megrendelés is korrekt volt. További szép napot kívánok!
Fehérné Somogyi Valéria, Pomáz
2022.10.21A megrendelést követően telefonhívást kaptam, melyben visszaigazolták megrendelésemet és tájékoztattak a várt kiszállítás dátumáról. Ez kb 2-3 hét a megrendelést követően. (Ez az időintervallum a web oldalon is szerepel) Természetesen e-mail-en is megkaptam a visszaigazolást. A kiszállítás pontos dátumáról és időpontjáról sms-t, email-t és szóbeli telefonhívást is kaptam. A kapcsolattartás és tájékoztatás a Kanapékirállyal első osztályú. Amin esetleg jó lenne javítani a megrendelés és a kiszállítás közötti idő csökkentése. Ezen kívül mindennel meg voltam elégedve.
Balázs Magdolna, Nagyhalász-Homoktanya
2022.10.20Tisztelt címzett!!! Köszönöm a székeket nagyon szépek! Kiváló jó munkát végeztek, amit a mai világban nem igen lehet mondani!! További jó munkát sok sikert jó egészséget kívánok a csapatnak!!! Üdvözlettel: Boda Ferencné
Boda Ferencné, Udvari
2022.10.20Teljesen elégedett vagyok!
Horváth Zoltánné, Kiskunfélegyháza
2022.10.20Egyeztetés szerint, határidőre történt a szállítás. A Kanapékirály - Király! A minőség is - Király! Ajánlom a Kanapékirályt!
Sztanek József, Békéscsaba
2022.10.20Munkatársak segítőkészek voltak. A fotelágyat elvitték garanciális javításra. 6 hét után nem érkezett vissza, kaptunk helyette egy másikat. Azon voltak hogy, minél előbb megkapjuk. Nem hitegettek hogy várjunk még, kaptunk helyette egy másikat. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Legközelebb ha bútorra lesz szükség, innen rendelem.
Giczi Krisztián, Tapolca
2022.10.19Maximálisan elégedett vagyok. Bár nem tudták az általam rendelt színben beszerezni, de ajánlottak hasonló színárnyalatokat. Kényelmes, jó minőségű kanapé, pont amilyet szerettem volna. A kiszállító is kedves, segítőkész volt. Köszönöm: Hacherné Varga Veronika
Hacherné Varga Veronika, Devecser
2022.10.18Nagyon korrekt cég, minden egyszerűen működött. Pontosan azt kaptuk, amit szerettünk volna. Rugalmasak. Csak ajánlani tudom!
Magyar Anna, Budapest
2022.10.17Tisztelt Kanapékirály! Összességében elégedettek vagyunk az árut, illetve a szállítást illetően! Egyetlen megjegyzés: a nagy párna "ágyneműtartóba" helyezésekor derült csak ki, hogy az inkább csak díszpárna tartó! Tisztelettel: Fisch Andor
Fisch Andor, Budapest
2022.10.04Kedves Kanapékirály! Maximálisan elégedettek voltunk a szolgáltatásukkal, ajánlani fogjuk mindenkinek. Gyors volt, korrekt. Amit kiemelnénk, ajánlatot kértünk másoktól is, de senki nem jelzett vissza nekünk, ennek köszönhetően Önöké lett a megrendelés. Ráadásul a szakértelmüknek köszönhetően válaszolni tudtak a kérdéseinkre is.
Varga Viktor, Budapest
2022.10.01Minden rendben volt. Az árú jó minőségü. Másnak is jó szívvel ajánlom. Üdv. Bordás Lászlóné
Bordás Lászlóné, Budapest
2022.09.20A megrendelés gyors és egyszerű volt. A következő nap munkatársuk felhívott a rendelés valódiságáról való megerősítés miatt. A kiszállítás előtti napon a sofőrrel leegyeztettük a pontos címet és a várható érkezési időt és a kiszállítási napon a megbeszélt időben a termék leszállításra került. Minden gördülékenyen ment. A munkatársak és a sofőr kedvesek, készségesek voltak. Teljes mértékben elégedett vagyok.
Koncz-Lévai Anikó, Hatvan
2022.09.16Olyan kanapéágyat kerestünk, aminek igen sok szempontnak kellett egyszerre megfelelnie (kb. mintha a fehér hollót kerestük volna). Itt megtaláltuk. Mivel már nem először vásároltunk a Kanapékirálynál, bíztunk benne, hogy ezúttal is jó döntés lesz – és megbízhatóan az volt. A kanapéágy tökéletes, kényelmes, remekül funkcionál, jól illeszkedik oa környezetéhez. A vásárláshoz kapcsolódó szolgáltatás pedig kedves, előzékeny, gyors, informatív volt – szintén kifogástalan. Nagyon köszönjük!
Csőke Rita, Bácsalmás
2022.09.12Korrekt, megbízható mindenkinek csak ajánlani tudom.
Nagy-Balázs Attila, Várvölgy
2022.09.07Bőrkanapét és fotelt vásároltunk a Kanapékirálynál, a korábbi jó tapasztalataink (konyhabútor és franciaágyak) alapján. Ezúttal is elégedettek vagyunk: az általuk forgalmazott bőrbútorok magyar termékek, kitűnő minőségűek, kényelmesek és szépek.
Szathmári Annamária, Tápiószele
2022.09.06Nagyon elégedett vagyok az áruházzal. Vásárláskor minden segítséget megkaptam, még szövetmintát is küldtek, hogy el tudjam dönteni melyiket válasszam. A határidővel és kiszállítással is minden rendben volt. A fotelágy pont olyan mint a képen, jó választás volt. Családtagomnak is ajánlottam az áruházat és ők is rendelni fognak még. Mindent köszönök!
Kuczmann Miklósné, Kapuvár
2022.09.06A weblapon leírtak szerint, nagyon hamar megkaptuk a bútort! Kisebb zökkenő volt a kiszállításnál. A telefonos egyeztetésnél nagyon kedves volt a fiatalember, de a megbeszéltekhez képest 2 órával hamarabb érkezett a bútor. Szerencsére a munkahelyen át tudtam venni, nem okozott problémát a cím módosítás. Viszont nagy segítség lett volna, ha lehet kártyával fizetni. (mivel otthonra vártam a szállítást, szerencse volt, hogy volt nálam annyi készpénz)
Malina Nikolett, Tapolca
2022.08.24Ahogy már megszoktam, most is a legkiválóbb kanapét kaptam! Modern színek, minőségi huzat és kidolgozás, extra kényelem! Egyet sajnálom: elnyűhetetlen, így nem tudok újat vásárolni a mindig modernizálódó termékeikből! Szívből ajánlom a márkát!
Benedek Jánosné Dr. Némedi Mária, Kistarcsa
2022.08.21Köszönöm az együttműködést! Segítőkész volt az összes közreműködő, az ügyfélszolgálat, a szállítók, az összeszerelők. Igazán kellemes meglepetés volt. Viczián Ferencné
Viczián Ferencné, Dömsöd
2022.08.19Nagyon elégedettek vagyunk a megrendelt termékkel. Jó a minősége, stabil és jól mutat. Köszönjük: H. E.
Hasas Eleonora, Zamárdi
2022.08.18Maximálisan elégedett vagyok mind a bútor minőségével, mind az ügyintézés és a szállítás lebonyolításával. Profi munka!
Simonics Anna, Győr
2022.08.18Remek termék, korrekt szállítás! Szívesen ajánlom.
Pöltl Ágnes, Tatabánya
2022.08.18Korrekt cég, jó minőségű kanapé.
Gergely Krisztina, Cák
2022.08.17Tisztelt Kanapékirály! Nagyon meg vagyok elégedve a szállítással mind a kollégákkal, akik behozták, az udvariasságukkal és persze az ággyal is! Minőségi darab! Máskor is ha vásárolok, ha tehetem önöknél fogok!! Tisztelettel: M. Mátyás
Mészáros Mátyás, Budapest
2022.08.10Nagyon köszönöm a gyors intézkedésüket, én biztos, hogy reklámozom magukat!
Nagy Lórántné, Győr
2022.08.02Korrekt ügyintézés, pontos rugalmas szállítás, számomra pozitívum, hogy kérhettem összeszerelést, amit a szakemberek kifogástalanul teljesítettek. Ajánlani tudom a Kanapékirály oldalát mindenkinek, aki jó minőségű, bútort szeretne, elfogadható áron.
Sáfrán Zsuzsanna, Győr
2022.07.28Kedves Kovács Krisztián! Köszönöm szépen a megküldött dokumentumokat, továbbá megjegyezném, hogy gyönyörűszép a kanapé, pontosan ilyet szerettem volna, megérte a hosszas várakozást. :) Minden Jót Kívánok és További Szép Napot! Üdvözlettel: Füzesi Dóra
Füzesi Dóra, Szob
2022.07.27Csak jókat és kiváló dolgokat tudok írni. Kiszolgálás gyors és megbízható, termékek magas színvonalúak , a kiszállítás megbízható, összeszerelés tökéletes. Szervíz magas színvonalú. Amit jobban lehetne csinálni, a színválaszték bővítése.
Kocsisné Porkoláb Marietta, Balatonvilágos
2022.07.27A rendelése után a megbeszélt időpontban megkaptam a fotelágyat, szép darab, azóta is használjuk, elégedett vagyok. Képet nem tudok készíteni, nem tudom annyira kezelni a laptopot.
Kiss Zsuzsanna, Budapest
2022.07.27Köszönöm. Elégedett vagyok a általam rendelt fotelágy minőségével, és a kiszállítással is.
Némethné Korom Edit, Budapest
2022.07.26A termék szép és jó. Sajnos lassan gyártották le, 1,5 hónap.
Kánitz Edit, Kecskemét
2022.07.19Maximálisan elégedett vagyok mind a kommunikációval, mind a termékkel. Köszönöm!
Edelényi Szilvia, Törökbálint
2022.07.19A határidőt maximálisan betartották, a fotel ágy kifogástalan minőségben és az általam kiválasztott szinben kaptam meg! Köszönettel, M. Rozália!
Malinák Rozália, Kisgyőr
2022.07.14Korrekt megbízható kiszállítás, ugyan várnom kellett, de megérte és erre előre figyelmeztettek és tartották is a határidőt.
Benedekné Visy Éva, Győr
2022.07.12Minden rendben zajlott, a megrendeléstől számított 5 napon belül meghozták az ágyat, amely nagyon szép és kényelmes! Köszönjük!
Adorján Lívia, Budapest
2022.07.12Kedves Bianka! A kanapémat tegnap megkaptam, és szeretném megköszönni a segítségüket! A munkájukhoz sok sikert kívánok! További szép napot! Köszönettel: Breitner Lajosné
Breitner Lajosné, Szentendre
2022.07.06Minden rendben volt a szállítással, az áru sérülés mentesen megjött. Pontosan ilyen kanapéra volt szükségünk. Köszönöm!
Szabó Attila, Budapest
2022.07.06Határidő előtt megérkezett a megrendelt kanapé. Minden rendben volt. Pozitív értékelés a részemről. Szép napot kívánok!
Botár Gyula, Budapest
2022.07.05Az egyik legszuperebb oldal amivel valaha találkoztam. A kollégák nagyon segítőkészek. Minden úgy zajlott, ahogy telefonon megbeszéltük, zökkenőmentes, pontos szállítást nyújtanak. A kanapé tökéletes! Kényelmes és nagyon szép. Imádjuk!!
Boris-Németh Krisztina, Paks
2022.07.05Üdvözletem. Nagyon szép az éjjeli szekrény, meg is lepődtem pont az elképzelésemnek megfelelő. Nagyon udvarias és segítőkész volt a szállító. Örülök hogy Önöknél vásároltam. További szép napot kívánok!
Szabó Tiborné, Sződ
2022.07.05Profi értékesítő, tökéletes ügyintézés és teljesen jó termék. Ajánlom másnak is.
Révész Miklós, Balatonfenyves
2022.07.05A megrendelt bútor rendben, határidőre megérkezett.
Bozsik Gábor, Budapest
2022.07.05Rendeléssel, kommunikációval elégedett voltam. A szállításnál felmerült "kisebb" problémát nagyon gyorsan és korrekten rendezték. Ezúton is köszönet érte ismét. A kanapé elvárásaimnak megfelelő, elégedett vagyok. Csak ajánlani tudom a céget.
Bertényi Jánosné, Budapest
2022.07.05Kedves Kanapékirály! Kicsit féltem, hogy anélkül vásároltam bútort, hogy élőben láttam volna, ki tudtam volna próbálni. Sokáig is gondolkodtam, hogy bele vágjak-e, nem kis pénzért. Szerencsére nem csalódtam. A bútor ezidáig nagyon jónak tűnik, szép és nagyon masszív. A kiszállítás pontos volt, a megbeszélt időben történt meg. A fiúk udvariasak, segítőkészek voltak. Összességében elégedett vagyok, negatívumot nem tudok mondani. Üdvözlettel: Tóth Vince
Tóth Vince, Budapest
2022.07.04Tisztelt cím! Nagyon meg vagyok elégedve a termékükkel.
Fehérné Balla Éva, Lenti
2022.07.04Csak egy kis apróságot rendeltem, de nagyon gyorsan megkaptam. Köszönöm szépen, minden rendben zajlott! Másoknak is ajánlani fogom a Kanapékirályt!
Kovács Tibor, Budapest
2022.07.04Meg vagyok elégedve a bútorokkal, jó minőség es ár értek arány. Összerakva es gyorsan kiszállították, jó volt a kommunikáció.
Gulyás Edina, Budapest
2022.07.04Ággyá nyitható rekamiét vásároltam. Határidő előtt 2 héttel megkaptam! Nagyon megvagyok elégedve vele! A kettő szállító fiú nagyon rendes volt, pedig megszenvedtek a behozatallal, a hely szűke miatt! Mindenkinek csak ajánlani tudom Önöket!
Novák Istvánné, Budapest
2022.07.04Tényleg elégedett vagyok a Kanapékirállyal! Korrekt, gyors ügyintézés volt a részükről!
Ary Lajos, Tiszafüred
2022.07.04Nagyon szép tv állvány. Könnyű összeszerelni. Elöbb szállitották,mint vártam.
Tima Ferencné, Budapest
2022.07.04Kitűnő kényelmes kanapé már volt hasonlónk, sokáig bírta!!
Dőri Éva, Budapest
2022.07.04Maximálisan megvoltam és megvagyok elégedve, már többször vásároltam Önöknél, sajnos képet nem tudok feltölteni, mert annyira nem vagyok jártas e műveletben. Köszönöm, további jó munkát kívánok!
Túri Sándorné, Budapest
2022.07.04Már jónéhány alkalommal vásároltam a Kanapékirálynál. Maximálisan elégedett vagyok a termékek minőségével, és az ügyfél kiszolgálással. Kiváló a tájékoztatás és a kapcsolattartás.
Poszlovszky Istvánné Gabriella, Törökbálint
2022.07.04Vásároltam Önöknél 2 db fa virágtartót, amely nagyon szép, hűen tükrözi azt az Önök által megjelentetett fotót, amelyet féltettek a honlapjukra. Színben és stílusban is jól passzol a komodomhoz, mely mellé vásároltam a virágtartókat. Arra az időpontra lett kiszállitva, amely az e-mailben szerepelt. Csak ajánlani tudom Önöket mindenkinek.
Fónagy Nagy Zoltánné, Kazincbarcika
2022.07.04Kedves Krisztián! Köszönjük a gyors és pontos szállítást, külön kiemelve, hogy a szállításkor az egyedül élő idős anyósomnak bevitték az bútort. Tisztelettel: Hajtman Tibor
Hajtman Tibor, Budapest
2022.07.04Több alkalommal rendeltem Önöktől. Korrekt pontos szállítás, udvarias ügyintézés. További sikereket kívánok! Üdvözlettel: Székely Vera Emma
Székely Vera Emma, Győr
2022.07.04Az Önöktől vásárolt hifi állvánnyal teljes mértékben elégedett vagyok. A megrendelés teljesítése elég gyorsan lezajlott, az áru csomagolás rendben volt, sértetlenül megérkezett. Az asztalka jól és szépen elkészített, stabil, masszív. A kereskedői kommunikáció megfelelő, lehet velük értelmesen beszélni, információt kérni és kapni. Képet most nem tudok készíteni, a szobám éppen átrendezés alatt van. :-) A boltot jó szívvel ajánlom mindenkinek!
Csizmadia Zoltán, Győr
2022.07.04Minden rendben volt.
Dr. Katona György, Zalaegerszeg
2022.07.04Megrendelésem precízen, pontosan lezajlott. A kiszolgálók udvariasak. A termékkel, amit választottam meg vagyok elégedve. További jó, munkát!
Kövessyné Szücs Teréz, Veszprém
2022.07.04Minden rendben zajlott, a kiszállítás is gördülékeny volt.
Máthé Péter, Monor
2022.07.04Korrekt szállítás és minőség. Köszönöm!
Zsámbok Lászlóné, Budapest
2022.07.04Köszönjük, mindennel elégedettek voltunk. A termék-kihúzható kanapéágy- nagyon szép és kényelmes is! Mindenkinek ajánlani tudom! Az ügyintézés és a szállítás is korrekt volt.
Fábián Ferenc, Sarkadkeresztúr
2022.07.04Amit rendeltem hiánytalanul, hibátlanul határidőre leszállitotta. Rendben volt minden, elégedetlen vagyunk a kiszállított termékkel!
Borsos Mihály, Kecskemét
2022.07.04Néhány hónapja kanapéágyat vásároltunk az áruházból. Hamar rátaláltunk arra amit elképzeltünk, mert nagy választékot kínáltak. A rendelés könnyen ment. A visszajelzések korrektek és érthetőek voltak. A szállítás rövid időn belül megtörtént. Munkatársak kedvesek és segítőkészek voltak. Az ágyat használjuk, igényeinknek megfelelő. Ha legközelebb bútort vásárolunk, visszatérünk ide. Köszönjük.
Mayer László, Cegléd
2022.07.04Mindennel meg voltam elégedve.
Kecskés András, Balatonföldvár
2022.07.04Rettenetesen meg vagyok elégedve!!! Kitűnő a kanapéágyam!
Örffyné Szemerédi Zsófia, Budapest
2022.07.04Kétszer rendeltünk bútort a kanapékirálytól és mind a két alkalommal meg voltunk elégedve. Kedves, segítőkész csapat szállította ki is állította össze a bútorokat. A bútorok minőségét hosszútávon majd az idő fogja megmutatni, egyelőre minden rendben.
Werthmüller Renáta, Budapest
2022.07.04Egy karfás, ágyneműtartós fotelágyat vásároltam a vendégszobába. A vállalásnak megfelelően időben megérkezett, a kiszállító nagyon kedves és segítőkész volt - megjegyzem, megérdemelt volna egy segítőtársat -. A bútor szebb, mint a neten, szép színfoltja lett a kis szobának. Akik eddig aludtak rajta, mind azt mondták, nagyon kényelmes. Tartottam tőle, hogy a sötétkék plüss vonzani fogja a port és minden meg fog látszani rajta, Szerencsére nem így lett, könnyű tisztán tartani. Könnyen nyitható, praktikus az ágyneműtrató. Összességében mind a megrendelés folyamatával, a kapcsolattartással, a szállítással és a termékkel is nagyon elégedett vagyok. Ajánlom másnak is.
Felföldi Andrea, Bakonybél
2022.07.04Meg vagyok elégedve a kanapéval és a szállítással is.
Beles Gyöngyi, Csorna
2022.07.04Kétszer rendeltünk bútort a kanapékirálytól és mind a két alkalommal meg voltunk elégedve. Kedves, segítőkész csapat szállította ki is állította össze a bútorokat. A bútorok minőségét hosszútávon majd az idő fogja megmutatni, egyelőre minden rendben.
Werthmüller Renáta, Budapest
2022.07.04Kedves Krisztián és kanapékirály csapata. Először is köszönjük a gyors szállítást, nagyon szuper a kanapé, mindenben megfelelt. Köszönettel: Mesterné Pauliscsák Orsolya
Pauliscsák Ferencné, Szokolya
2022.07.03Minden rendben volt.
Tavaszi Camelia, Csengőd
2022.07.03Én nagyon-nagyon elégedett vagyok a Kanapékirály Webáruházzal. Minden úgy volt ahogy megbeszéltünk. A bútor minősége az amire számítottam, sőt még kaptam bőrmintát is, ami megkönnyítette a választásomat. Arról nem beszélve korábban elkészült mire ígérték. Köszönöm nekik, csak ajánlani tudom Őket.
Nagy Lórántné, Győr
2022.07.01Nagyon megvagyok elégedve a minőséggel, a munkatársaik gyorsaságával, udvariasságával. Ha ismét szükségem lesz az Önök által forgalmazott termékre, keresni fogom Önöket. Köszönettel: Gyulainé Pécsről.
Gyulai Józsefné, Pécs
2022.06.30Nagyon megvagyok elégedve. Az ügyitézőktől a szállítókig mindenki nagyon készséges és segítőkész volt. További sok sikert és egészséget kívánok Önöknek! Tisztelettel: Geiger László
Geiger László, Balatonlelle
2022.06.29Rendeltünk Önöktől ággyá nyitható kanapét! Hamarabb kész lett mint írták a vállalásba.Nagyon szuper! Megkell dicsérjem a 2 szállító fiút mert sokat szenvedtek hogy behozzák, és nagyon rendesek voltak! Nagyon köszönöm! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Novák Márti, Budapest
2022.06.18Egy kicsit sokat kellett rá várni, de egyébként szuper az asztal. Nagyon segítőkészek! Köszönöm! Üdvözlettel: Szentgyörgyiné
Szentgyörgyi Imre Sándorné, Budapest
2022.06.14Tisztelt Kanapékirály! Szeretném megköszöni a hibátlan szállítást, a fotel nagyon jó, a szállító fiatalember nagyon ügyes és kedves volt, még egyszer köszönöm szépen, további jó munkát! Túri Sándorné
Túri Sándorné, Budapest
2022.06.10A bútorral, ügyintézéssel elégedett voltam. A szállítással nem. A szállító néha elérhetetlen volt, kicsi dősávokat adott meg, csak telefonon kommunikált.
Szabó Tibor, Szigetmonostor-Horány
2022.06.09Kedves és segítőkész ügyfélszolgálat, tényleg gyors szállítás. Nem kellett heteket várni, pár napon belül megkaptuk a kanapét. További jó munkát kívánunk!
Somogyi Attila, Budapest
2022.06.02Tulajdonképpen mindennel elégedett voltam. A termékkel is (fotel) a szállítással is. Egy kis hiányérzetem van csak, szólhattak volna hogy bent maradhat egy a nejlon csomagoláshoz használt kapocs...... gondolom e-témában mindenképp gyakorlatiasabbak/tapasztaltabbak mint jómagam... és akkor nem karistoltam volna föl a nappalit... De figyelhettem volna én is jobban.
Varga Zoltán, Budapest
2022.05.10A szállított fotelágy minőségével és a szolgáltatással elégedett voltam. A bútor színe okozott gondot, mert nem volt azonos a képen látottal.A Kanapékirály felajánlotta a cserét kb. egy hónapos határidővel, amivel nem éltem. Egyedül azt kifogásolom, hogy a lakásba szállítás és összeszerelés extra díja csak együtt rendelhető, így ha csak emeletre szállításra van szükség, túlzott összegűnek tartom.
Horváth Erzsébet, Kaposvár
2022.05.07Meg voltunk elégedve mind az áruval, mind az ügyfélszolgálattal. Az a két kedves, mosolygós segítőkész fiatalember pedig, aki kiszállította a bútorokat, külön elismerést érdemel. Mosolyt csaltak az arcunkra egy olyan napon, amikor előttük, egy másik bútorkiszállító vállalat, nagy csalódást okozott. Köszönjük.
Werthmüller Renáta, Budapest
2022.04.29Segítőkész hozzáállás. Korrekt, gyors, alapos ügyintézés.
Győrfiné Baj Gabriella, Kaposvár
2022.04.25Nagyon örültünk, hogy Önökön keresztül vásároltunk, mert a hozzáállásuk, felkészültségük és elsősorban a segítő készségükkel maximálisan elégedettek voltunk. A kiszállítással is megvoltunk elégedve. Köszönjük és további sok sikert kívánunk a munkájukhoz.
Szita Gábor, Apc
2022.04.10Igaz, hogy sokat vártam a bútorra, de jó minőségű. Az ügyintéző nagyon készséges, figyelmes volt, mert elrontottam egy tételt, amit segített korrigálni. A szállító egyeztetett velem, pontosan érkeztek. Ajánlani fogom az ismerőseimnek.
Bálint Tamásné, Budapest
2022.04.05Nagyon korrekt webáruház. Kicsit hosszú a várakozási idő de rendeléskor és telefonon is jelezték. Viszont maximálisan megérte a várakozás. Nagyon kényelmes a kanapé ágy. A kiszállítással is nagyon elégedett voltam. Csak ajánlani tudom a Kanapékirályt.
Iván László, Budapest
2022.04.04Kedves Krisztián! Nagyon jó az ágy, nagyon szeretem. Köszönöm! Szép napot, szép hetet kívánok!
Dr. Gátiné Pécs Anikó, Békéscsaba
2022.04.04Kedves Kovács Krisztián! A véleményem vegyes. A kanapé nagyon szép, elegáns, kényelmes. Csak a legjobbat tudom mondani, de az összeszerelésnél, a karfát nem tudtuk a jobb oldalon behelyezni, mert 1,5 cm-el elvolt hibásan helyezve amibe belekellett rakni. Pontosan a szakszót nem tudom megírni. A szerencsém az volt, hogy a költöztetőmnél volt furógép, és miután a megfelelő helyre befúrt, helyrehozta másfél perc alatt a hibát. Kérdésem: Ez összerakási, pontatlansági hiba, ilyet nem lett volna szabad úgymond sórönkívül, akciós, gyorsan tudjuk szállítani szöveggel eladni, ill. piacra bocsátani. Korrektebb lett volna, ha ezt a hibát kijavitják, és belső szerelési szépséghibáját leírják, mert ugye mellé kellett egy másikat fúrni, senkit-sem zavart volna. Mielőtt piacra teszik, amiért nem olyan olcsó termék, a minőségellenőrnek megkellett volna nézni összerakva is! Kérem figyeljenek erre oda, mert nem mindenki olyan szerencsés mint én a költöztetőmmel, aki azonnal korrigálta a hibát. Aztán zúdulnak a negatív vélemények, ami nem tesz jót a cég hírnevének! Remélem evidenciában tartja a véleményemet! Ezt leszámítva a kollégák rendesek, a termék is szép. Üdvözlettel: Görgényi Katalin Gyöngyösről
Görgényi Katalin, Gyöngyös
2022.04.02Mindennel meg voltunk elégedve. Az ügyintézéssel, a szállítással. A fotelek is szuperek. Szépek és kényelmesek. Köszönjük szépen. Üdvözlettel: Kamasz Istvánné
Kamasz Istvánné, Budapest
2022.03.22Köszönöm a lehetőséget, hogy a megrendelésre kiszemelt heverőtípus fekvőfelületét személyes ráfekvéssel megrendelésem előtt kipróbálhattam raktárukban. Ennek eredményessége volt megrendelésem feltétele, hogy az esetleges számunkra nem kényelmes fekvőfelület esetén a heverők fölösleges házhozszállítási és visszaszállítási költségei ne Önöket terheljék. Az ügyintézéssel, a tájékoztatással, a kiszállítással, tehát a kiszolgálással minden tekintetben tökéletesen elégedettek vagyunk. A leszállított heverők jók, praktikusak, kényelmesek. Mindössze egy apró, de általam már kiküszöbölt szépséghibát észleltem: a heverők fejtámláinak gyári felcsavarozási pontjai nem teszik lehetővé a fejtámlák tetejének azonos magasságú és vízszintes beállítását.
Ágh György, Csopak
2022.03.12Nagyon elégedett vagyok a Kanapékirállyal! Udvariasak, tájékoztatnak és tartották a határidőt! A székek szépek, olyan amilyet választottam! Egy megjegyzés: jó lenne ha a bútorválasztásnál ahol van szín választék, az általam kijelölt színekben megjelenne a bútor nagy képen! Köszönöm!
Takács Krisztina, Budapest
2022.03.11Kedves Krisztián! A kiszálitott butor és az Önök kedvessége és gyors ügyintézése számunkra tőkéletes. Minden kérdésünkre azonnal kaptunk választ. Köszönettel: Benke Ottóné
Benke Ottóné, Budapest
2022.02.22Kedves Kovács Krisztián! Köszönjük! A termékekkel nagyon elégedettek vagyunk, és a szállítással, ügyintézéssel is. Örülünk, hogy Önöket választottuk. Üdvözlettel: Samuné Hajdu Anita
Samuné Hajdu Anita, Polgár
2022.02.19Minden rendben megérkezett, meg vagyok elégedve.
Papp József, Ura
2022.01.21Hali, minden ok, minden szupi. Az ágy erös. A színe más kicsit mint a fotón, picit sötétebb. Üdv, L.
Éltes Laura, Budapest
2022.01.11Jó napot kívánok. Először is hadd kívánjak Boldog Új Évet Önöknek. Az Önöktől vásárolt elefánt üveglapos dohányzó asztallal teljes meg vagyok elégedve. Nagyon tetszik a termék. Én úgy döntöttem hogy kicserélem a fehér színű átlátszó üveglapot egy füst színű barna üveglapra, mert szerintem jobban mutat, mivel az elefánt is bronz barna színű. Valamint ez a füst színű barna üveglapot kicsivel nagyobb méretben gyártattam le, mert az eredeti fehér üveglapot nagyon kicsinek ítéltem. Kicsit késve írok, de csak azért mert meg akartam várni amíg el készül az új üveglap, valamint meg érkezik az új szőnyegem a szobámba amit rendeltem és akkor válaszolok Önöknek. Igen most már teljes minden. Nagyon szépen köszönöm! Minden jót kívánok Önöknek! Tisztelettel: Hajnal László
Hajnal László, Budapest
2022.01.10Meg vagyok elégedve a szolgáltatással. A kiszállítás flottul történt, azt kaptam amit kértem.
Lohrmann Ervin, Bakonyszentlászló
2021.12.20Profi, ugyanakkor emberi a Csapat. Köszönöm.
Szabó Csaba, Budapest
2021.12.12Kedves Kovács Krisztián! Nagyon szépen köszönöm a gyorsaságukat, a rugalmasságukat, a kedvességüket, a szállítók precíz, pontos munkáját. Így idős szüleim kényelmes ágyban pihenhetnek már! Üdvözlettel: Tófalvi Piroska
Tófalvi Piroska, Budapest
2021.12.10Nagyon Köszönöm a gyors szállítást! Azt meg még inkább köszönöm, hogy a drága unokám azóta is minden nap könnyes szemmel csodálja a gyönyörű csúszdás ágyat. (persze meleg öleléseket kap érte mama és folyamatosan azt hallja a fülében csengeni, hogy nagyon boldog vagyok mama)
Nagy Istvánné, Debrecen
2021.12.08Tisztelt Cím! Tegnap megkaptam az általam rendelt kanapét. A termékkel nagyon elégedett vagyok, azt kaptam, amit szerettem volna. A kiszállítás is pontosan rendben történt, a fuvarozó cég alkalmazottai nagyon segítőkészek voltak. Köszönöm mindannyiuk munkáját! Áldott és békés karácsonyi ünnepeket kívánok Önöknek! Tisztelettel: Karaba Lászlóné
Karaba Lászlóné, Bercel
2021.12.07Mindennel teljesen meg vagyunk elégedve. Rendelés után a kapcsolatfelvétellel, a megrendelés pontosításával, stb. A kiszállítás időpont egyeztetése is remek volt. Igaz, hogy egy kis hiba van, mivel az egyik ágyneműtartó alján a lemez megsérült, de ennek orvoslása is korrekt, ez idáig (mivel meg folyamatban).
Bódis István, Szeged
2021.12.06Kedves Kanapékirály! Elégedett voltam az Önöktől rendelt árucikkel, olyan, amilyennek hirdetésükben láttam. Örültem, hogy sikerült a polcot és a konyhai ülőkéket beszereznem. A kiszállítás is tetszett, kedves emberekkel találkozhattam. Figyelemmel kísérem ezután is bútor választékukat. Kívánok önöknek jó egészséget!
Takács Sándorné, Túrkeve
2021.11.28Köszönjük szépen, tökéletesen meg vagyunk elégedve! Nagyon gyors volt a kiszállítás, segítőkészek voltak a munkatársak. A várt terméket kaptuk, nagyon kényelmes és praktikus. Köszönjük szépen!
Tóthné Szőke Éva, Tass
2021.11.26Tökéletesen elégedett vagyok. Egy előszoba bútort rendeltünk. A rendelés során az ügyintéző segítőkész volt és kedves, pedig szombati napon telefonáltam. A termék gyönyörű, jó minőség, végre nem kellett legózni, mert egyben volt. A kiszállítás az előre megadott határidőn belül történt és a szállító kollégák is rendkívül kedvesek voltak. Mostantól minden bútort innen fogok beszerezni, amire szükségünk lesz! Köszönjük szépen!
Kaló-Zéman Dóra, Várpalota
2021.11.25Nagyon szèp a bútor, jó minősègű, könnyű összeszerelhetősèg. Korrekt szállítás. Kommunikációból jeles! Biztos fogok mèg tőlük rendelni. Csak ajánlani tudom!
Szabó-Galbács Erika, Gyulavári
2021.11.22Megvagyunk elégedve a termékkel, és szállítással is.
Flener János, Egerszólát
2021.11.21Minden rendben volt. Remélem, hogy a termék - az idő múlásával - is tartani fogja magát. Például: az élfóliák nem kezdenek leválni. Mástól nem tartok. Köszönöm a munkájukat!
Király Hedvig, Dunavarsány
2021.11.21Egy két ajtós szekrényt rendeltem. Mindennel megvagyok elégedve. A bútor kiváló minőségű. Összeszerelt állapotban érkezett. Egy nagyon szép, és stabil szekrényt kaptam. A szállításban is rugalmasak és kedvesek voltak. Szerintem fogok még rendelni innen, mert nagyon szép egyedi kivitelezésű bútoraik vannak. Üdvözlettel: Kalmár Mónika
Kalmár Mónika, Budapest
2021.11.18Remek szolgáltatás, kedves ügyfélszolgálat.
Szili Stephan, Ajka
2021.11.15Köszönöm szépen! A polc remek kis bútordarab lett a konyhában. Örülök, hogy rátaláltam a Kanapékirályra! Üdv.: Bató Ilona
Bató Ilona, Jászárokszállás
2021.11.12Kedves Krisztián! Mindent köszönök szépen. Gyönyörű a kanapé, erre gondoltunk. Szép napot kívánok! Üdvözlettel: Nánási Erika
Nánási Erika, Budapest
2021.11.01Nagyon meg vagyunk elégedve a termékkel is, a szállítással is. Folyamatosan tartották velünk a kapcsolatot telefonon az üzlet munkatársai is és a szállító is. Pontos, kiszámítható, megbízható az üzlet.
Gere Mónika, Gyöngyös
2021.10.28Ismét nagyon elégedett vagyok a kanapéval és a kiszállítással, köszönöm!
Tóth Petra, Gárdony
2021.10.25Minden rendben volt a szállítás során. Az éjjeliszekrények megfelelnek az elvárásainknak.
Csurka Tamás, Budapest
2021.10.22Nagyon megvagyok elégedve a sarokkanapéval amit rendeltem. Korrekt az ügyintézés a megrendeléstől a kiszállításig. Az ügyfélszolgálat is nagyon készséges volt, a kérdéseimre mindig kedvesen válaszoltak. A kanapét a szerződésben levő határidőben leszállították, a szállító fiatalember nagyon segítőkész volt a lerakodásnál. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Kanapékirály áruházat.
Dudás Istvánné, Jánossomorja
2021.10.19Kedves Krisztián! Köszönjük szépen, csodálatos a garnitúra! Minden jót és szépet Önöknek! Üdvözlettel: Balázsik-Szeder Anita
Balázsik-Szeder Anita, Fót
2021.10.18Nagyon elégedett vagyok a kanapémmal! Mindent a megbeszéltek szerint készítettek el és a szállítás is pontosan, a megadott időpontban flottul történt. Még szebb, mint amire számítottam! Úgy a termékkel, mint az udvarias kiszolgálással nagyon elégedett vagyok. Gyönyörű munka, udvarias kiszolgálás. Köszönjük!
Szirt Józsefné, Tóalmás
2021.10.17Köszönöm szépen, az íróasztal pont olyan színű lett, mint szerettük volna. Tudtuk hogy sokat kell rá várni de megérte :) Szállítással is 100% meg vagyok elégedve, talán a fiókok leragasztására kellene esetleg valami más módszert találni mert kicsit sokat kellett sikálnom mire lejött a bútorok maradt ragasztó. Köszönöm, máskor is biztos fogok Önöknél vásárolni!
Csernyikné Molnár Beatrix, Budapest
2021.10.17Árban és színben is megfelelt a kiválasztott bútor, és sikerült összeállítani a megfelelő méretet is. Rendeltem még komódot is ugyan ebben a színben. Kosaras Ferenc
Kosaras Ferenc, Szerencs
2021.10.17Köszönjük, minden rendben ment. Elégedettek vagyunk, a szállítás is pontos volt. Tervezzük a kétrészes fotel cseréjét is. Ezek jobb állapotban vannak, de reméljük nem állítják le a gyártását még egyhamar. Köszönettel: Szalontai Zoltánné
Szalontai Zoltánné, Miskolc
2021.10.17Rendben megérkezett a bőrápoló, tökéletes kiváló minőségű termék bátran merem ajánlani mindenkinek én bőrkabáthoz, csizmához használom de ami bőrből van mindenhez tökéletes.
Horváth Attila, Szegilong
2021.10.16Kiváló minőség, gyors pontos, segítőkészség a jellemző. Minden várakozásnak megfelelnek!
Szilágyi Gábor, Budapest
2021.10.09Nagyon kedvesek, készségesek voltak a munkatársaik, és a szállítással is nagyon meg vagyok elégedve. Remélem, hogy a vásárolt termék hosszútávon is ilyen kiváló lesz, mint amilyen most. Köszönöm szépen!
Szalóki Gyuláné, Budapest
2021.10.09A kiváló ár-érték arány mellett, nagyon segítőkész és pontos szállítás volt.
Biró Márton, Eger
2021.10.07Ma vásároltunk egy fotelágyat, ami pontosan a megbeszélt időpontban érkezett, szépen becsomagolva, hibátlanul. Nagyon megörültünk neki, mert még egy hét sem telt el a megrendelésünktől, és már a fotelomban üldögélek. Elégedettek vagyunk, mert pont úgy néz ki mint a képen, masszív erős fotelnak látszik, ami kicsit meglepő volt, hogy amikor beleültem, kicsit puhább érzésre számítottam, elsőre kicsit talán keménynek tűnik, lehet, hogy hosszútávon ez még kényelmesebb, egészségesebb a deréknak, hátnak, de miután online vásároltuk, nem tudtuk kipróbálni, és ezért lepődtem csak meg. Majd a használat után kiderül, hogy ez jó, vagy rossz tulajdonsága a fotelnak! Beszámolok pár hónap múlva róla! Köszönjük az Áruháznak, a gyártóknak, és a szállítóknak a kíváló munkájukat! Üdvözlettel: Zahorán Tamásné
Zahorán Tamásné, Tata
2021.10.07A rendelés egyszerű volt és egyértelmű. A visszaigazolás is gyorsan megtörtént, határidőn belül megérkezett a bútor. A kiszállítás gyors és rugalmas volt. Teljes mértékben elégedettek vagyunk!
Sosterics Tamás, Szeged
2021.10.02Szép napot mindenkinek! Nem volt raktáron az áru, de mindig írtak és érdeklődtek, hogy fent tartom-e a rendelést. Nagyon figyelmesek voltak és pontos volt a tájékoztatás is. Jó kis csapat dolgozik ott, meg vagyok elégedve, mert őszinte kapcsolatot alakítottak ki és így nem kételkedtem abban, hogy megérkezik a termék a számomra, ami végül így is lett. Kívánok továbbra is jó munkát és jó pihenést a szabad időben!
Suba Eszter, Budapest
2021.09.27Nagyon megvagyok elégedve a bútorral nagyon szép és praktikus. Köszönöm a gyors és pontos szállítást.
Markgruber Gyuláné, Várpalota
2021.09.27Maradéktalanul elégedett vagyok a kapott bútorokkal. Mind olyan amilyennek elképzeltem,szépek a színek,kiválóak a formák. A szállítás rendben ment,munkatársuk kedves és segítőkész volt. Biztosan rendelek még ebből a boltból alkalomadtán.
Simon Ildikó, Bükkmogyorósd
2021.09.26Nagyon elégedett vagyok a termékkel a kiszállítással is. Nagyon szép a komód, precíz, pontos illesztések, hibátlan felületek, masszív bútor❣️ Amiatt is választottam ezt a lehetőséget, mert összeszerelt állapotban szállítják ki, csak a tolóajtókat kellett beilleszteni a helyére, mely nagyon egyszerűen elvégezhető volt. Ha hibát kellene mondanom, annyit tudnék, hogy az egyik tolóajtó frontján ragasztó csík nyoma volt, amit aztán alkoholos dörzsöléssel el tudtam távolítani. Összességében 5 csillag! Hálásan köszönöm ❣️ Veronika
Velner Gáborné, Tab
2021.09.25Nagyon elégedett vagyok mind a kiválasztott kanapéval, mind a szállítással. Köszönöm!!
Kocsis-Meriadt Brigitta Zsófia, Budapest
2021.09.23Nagyon meg vagyok elégedve a fotelekkel, a minősége szuper. Gyorsabban megkaptam, mint vártam. A kárpit gyönyörű, olyan amilyet gondoltam. Bárkinek szívesen ajánlom.
Kiss Zoltánné, Ercsi-Sinatelep
2021.09.23A kiszolgálással, a munkatársak telefonon nyújtott segítségével abszolút elégedett vagyok. A kiszállításról leírtakban sincs hiba "segít neked bevinni a rendelt bútort a lakásba, lépcsőházba, vagy az első olyan fedett helyre, ahol már nem ázik meg", de nem volt választási lehetőség a vagyok közül, a lépcsőház ajtaján belül teljesült az egyik pont, így vihettem fel egyedül a komódot a 2. emeletre, pedig jól esett volna a "segít neked bevinni a rendelt bútort a lakásba" rész teljesítése. A termékkel általában véve elégedett vagyok, de két észrevételem azért van: 1. örültem volna, ha a fogantyúk helye nincs kifúrva, csak zsákfurattal előfúrva. Más, a mellette lévő bútorhoz passzoló fogantyút raktam volna fel, aminek a furattávolsága nagyobb. 2. a fiókok fehér élfóliája néhány helyen elszíneződött a rávasaláskor. Szerencsére becsukott állapotban ez nem látszik, de azért zavaró a tudat.
Bakonyi Péter, Budapest
2021.09.20Tisztelt Kanapékirály Csapat! Köszönet a gyorsaságukért, a használt hangnemért, segítőkészségükért, a szakértelmükért, a szavahihetőségükért! Igazi profi Csapat, így tovább!! Szabó Csaba
Szabó Csaba, Budapest
2021.09.20Korrekt ügyintézés, kiváló kapcsolattartás, megfelelő minőségű bútor, ajánlom mindenkinek!
Tóthmartinez Adrienne, Debrecen
2021.09.17Minden 5-ös az 5-ös skálán, mindennel elégedettek voltunk! Köszönjük!
BKV Panoráma Kft., Veszprém
2021.09.15Minden a legnagyobb rendben volt. Megérte megvárni az éjjeliszekrény elkészültét. Szívből ajánlom mindenkinek!
Farkas Fatima, Budapest
2021.09.13A megrendelés előtt telefonon kértem tájékoztatást a rendelni kívánt fotelről. Udvarias, részletekre kiterjedő választ kaptam. A kért termék az előre jelzett határidőn belül, időben megérkezett. Köszönöm a kiszolgálást! Másoknak is ajánlani tudom a Kanapékirály-t!
Orosz Lászlóné, Szerencs
2021.09.13Minden teljesen rendben volt, mint a szállítással, mint a termékkel! Elégedett ügyfelük vagyok!
Nyírő Róbertné, Mosonmagyaróvár
2021.09.13A munkatársaival maradéktalanul elégedett voltam. A heverő kényelmes, igényeimnek megfelelő. Tartósága majd használat után értékelhető.
Heiner Zoltán, Balatonakali
2021.09.12Nagyon meg voltam elégedve mindennel. Kimondottan jól esett, hogy ilyen gyorsan szállították. Nem kellett több hetet várnom a szállításra. A bútor is nagyon tetszik, olyan mint a képen volt. Mégegyszer köszönöm szépen! Mindenkinek ajánlani fogom! Tisztelettel: Sulitka Laura
Sulitka Laura, Recsk
2021.09.10Mindenkinek ajánlani tudom, hibaelhárításuk kifogástalan. További sok sikert! Üdvözlettel: Selmeci József
Selmeci József, Dunaújváros
2021.09.10Pontos, kommunikatív
Chris Keuken, Magyaregregy
2021.09.09Üdvözlöm! Köszönöm szépen a lehetőséget! Kényelmes, könnyű összeszerelni, mozgatni és átalakítani. Számomra a nagy párnák hatalmasak, kis szobában sok helyet foglalnak el, de nagyobb helységben nem okoz gondot. Üdvözlettel: Paczurné
Paczur Richárdné, Szigetvár
2021.09.06A termék minősége kiváló, a munkatársak kedvesek, segítőkészek. Az, hogy 2 és fél hónapot vártunk a termékre az nem volt jó, viszont korrekt módon kaptunk önöktől kedvezményt a kellemetlenség miatt. Köszönjük!
Bacsi Orsolya, Budapest
2021.09.06Rendelésem kinyitható ágyneműtartós hullámrugós fotelágy MBL39762 117.990 Ft. A terméket meglepően hamar megkaptam a megbeszélt időre, udvarias és gyors kiszállítással. A termék csomagolása első ránézésre meglepő volt, mintha a raktárban állt volna évekig, de belül tiszta sérülés mentes. Az árához képest lehetett volna a megmunkálás igényesebb, de nincs különösebb bajom vele. Megjegyezném, jó lett volna, ha nem egyszerre alakíthatom ággyá, mondjuk több lépcsőben, így hátra dőlve nyújtott lábbal ülőhelyzetben is használhatnám. Amúgy kényelmes jó ülés fekvés esik rajta, a színe is olyan, amire gondoltam. Köszönöm a terméket! Joli Nyíregyháza
Jagos Miklósné, Nyíregyháza
2021.09.05Minden teljesen rendben volt! (Egyedül annyi "negatívum", hogy kicsit sokáig készült el a termék. :)
Lóránt Lujza, Békésszentandrás
2021.09.03Előszobai tükröt rendeltem. Mindennel nagyon meg vagyok elégedve, szép a termék. A termék lapján nem szerepel, hogy a tükör nem keretezett hanem ragasztott, de így is megfelelő. Fényképet nem tudok készíteni, mivel felújítás után kerül majd a végleges helyére. Munkatársaik kedvesek, segítőkészek, külön örültem hogy telefonon is értesítettek a szállítási időről. A szállítási díj is megfelelő.
Dávida Rudolfné, Nyíregyháza
2021.08.31Kedves Krisztián és Kanapékirály csapat! Örömmel bontottuk ki a várva várt terméket. Villámgyors szerelést követően elfoglalta helyét. A megrendelés során kedves, udvarias eligazítást kaptunk a termékre és a szállítási időpontra vonatkozólag is. Minden az egyeztetésnek megfelelően történt. Köszönjük! További elégedett megrendelőket kívánunk! Piroska Néni és családja
Orbán Viktorné, Székesfehérvár
2021.08.30Soha nem vásároltunk kipróbálás és személyes megtekintés nélkül bútort, anélkül, hogy tudtuk meg tudtuk volna tapogatni a szövetet, látnák a valós színét, most kivételt tettünk, mert hónapok keresgélése után az Önök weboldalán találtuk meg azt a bútort, ami ránézésre minden szempontból megfelelt, valamint a méret is tökéletes volt! Nagyon sokat vártunk rá, de korrektül kommunikálták és nem ígértek semmit amit nem tudtak betartani. Nem bántuk meg, hogy kivártuk, a bútor nagyon szép, nagyon kényelmes. Sajnos, a textilbőr, mint sejtettük nem macskabarát, alulra ha lehetett volna, mi mindenképpen választottunk volna valamilyen erős, ellenálló anyagot, de itt ennél a kanapénál nem volt sok lehetőség, amelyiknél volt ilyen anyag, ott a forma nem illeszkedett hozzánk. A szállítás pontosan akkor történt, amikor ígérték, a szállító kollégák segítettek a helyére tenni. Köszönünk szépen mindent, és további jó munkát kívánunk a szép bútorok értékesítésében.
Pannonhalmi Krisztina, Etyek
2021.08.29Összességében elégedett vagyok a termékkel, a kanapé kényelmes, könnyen nyitható, jó méretű ágyneműtartóval rendelkezik, mindenben megfelel az elvárásaimnak - mindennapi alvásra jó választás. A kiszállítás nem ment zökkenőmentesen, mivel esetemben a kanapét két darabban kellett kiszállítani, hogy beférjen az ajtón. Néhány plusz hét alatt végül sikerült ezt is megoldani. Az ügyfélszolgálat nagyon segítőkész volt.
Sallai Andrea, Balatonföldvár
2021.08.28Minőségi termék. Meg vagyok elégedve.
Fekete János, Martfű
2021.08.27Készleten levő kanapét vásároltam, aminek kiválasztásában az ügyfélszolgálat készségesen segített. Pár napon belül házhoz szállították. A szállító udvarias és segítőkész volt, még a régi heverőt is segített elrakni az új helyéről. A rendelés úgy zajlott, ahogy az kell, másnak is ajánlom a Kanapékirályt!
Simon Andrea, Budapest
2021.08.27Csak jót tudok írni Önökről. Udvariasak, pontosak voltak. A kiszállítókról is csak jót tudok mondani. A megrendelt bútorok esztétikusak, rendben vannak. Köszönöm a munkájukat. Janurik Zsuzsanna
Janurik Zsuzsanna, Diósd
2021.08.26A Kanapékirályról elmondhatom, hogy azon kívül, hogy az árura több mint egy hónapig kellett várni, a munkatársaik – a szállítót is bele értve – rendkívül készségesek és szolgálatkészek voltak. A kanapé tökéletes, pontosan ilyennek álmodtam meg. Köszönöm!
Szabóné Boros Katalin, Veszprém
2021.08.20Nem szeretek úgy véleményt írni egy hosszú távú használatra szánt eszközről, hogy még nincs nálunk legalább egy éve, (mivel volt már, hogy tetszett, aztán másnapra tönkrement,) viszont a Kanapékirály szolgáltatásával, probléma-kezelésével és az első egy-két hónap alapján a termékeivel is abszolút meg vagyok elégedve. Egy ágyat, majd két ágyneműtartót rendeltünk, és tervben van még szép lassan néhány más berendezés megrendelése is. Látszik, hogy strapabíróak, és abszolút jól mutatnak a lakásban.
Csurka Tamás, Budapest
2021.08.16Minden flottul ment. Ajánlom.
Retek Zoltán, Nagyvenyim
2021.08.16Köszönöm, mindennel elégedett vagyok. Viszont vennék mindkét szekrényhez további 2-2 polcot a hozzávaló csapokkal együtt. Írtam Önöknek Messengeren is. Üdv, Poszlovszky Istvánné
Poszlovszky Istvánné, Törökbálint
2021.08.15Köszönöm terméket! Elégedett vagyok vele, szép masszív kidolgozása van. Rendelés személyre szóló beszélgetéssel történt, a fizetés választható volt, az érkezés és a csomagolás rendben történt. Ajánlom másoknak is a céget, megtalálható minden.
Felhő Ferenc, Csikéria
2021.08.14Kedves Kanapékirály! A termékkel, a kommunikációval, a házhoz-szállításban közreműködő munkatársakkal is maximálisan elégedett vagyok. Tisztelettel: Varga Annamária
Varga Annamária, Szombathely
2021.08.12Meg voltam elégedve, a bútor szép, az ügyintézés simán megy.
Hajdu Gyöngyi, Sopron
2021.08.02Maximálisan meg vagyok elégedve! Az áru szép, mindig időben tájékoztatást kaptam.
Dezső Rózsa, Gyula
2021.07.31Fotelágyat rendeltünk. Nagyon meg vagyunk elégedve a termékkel, szép, kényelmes. Az ügyintézés gyors volt, egy héten belül már már ki is szállították. A Kanapékirályt csak ajánlani tudom mindenkinek!
Csabáné Elekes Melinda, Veszprém
2021.07.29Egy szó illik ide! Az pedig a tökéletes!
Kovács Roland, Dunasziget
2021.07.29Kedvesek, segítőkészek, aktuális információkkal és gyors, pontos szállítással kiérdemelték a bizalmamat.
Boldizsár Melinda, Szeged
2021.07.28Üdvözlöm Önöket! Tegnap megjött a franciaágy. Minden rendben van vele, kényelmes és pont olyan, ahogy megbeszéltük. Örülök, hogy Önök mellett döntöttem. Sok sikert a vállalkozásukhoz! Üdvözlettel: Lelkes Béláné Villányból
Lelkes Béláné, Villány
2021.07.27Köszönöm szépen az ágyat, teljesen meg vagyok elégedve vele!
Baranyai Istvánné, Eszék
2021.07.27Import árut rendeltem, csak a kovid miatt késett, de értesítettek. Korrekt.
Farkas Jánosné, Orosháza
2021.07.26Minden téren elégedett voltam. Nagyon kedves és készséges, valamint segítőkész ügyintézés, profi szállitás külön díj ellenében, megadott határidőn belüli kiszállítás. Azt kaptam, amire számítottam.
Király Attila, Budapest
2021.07.24Minden tekintetben maximálisan meg voltam elégedve szolgáltatásukkal! Üdvözlettel: Dr. Kiss Sándor
Dr. Kiss Sándor, Balatonfüred
2021.07.22Egy komódot vásároltunk, szuper termék segítőkész futárok. A szállításról telefonos egyeztetés történt. Garanciát vállalnak a bútorra. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Velencei Krisztián, Tatabánya
2021.07.14Tisztelt Kanapékirály! Maximálisan meg vagyok elégedve a szolgáltatásukkal és a termékkel is: 1. A termékkel kapcsolatos e-mailes kérdésemre hamar válaszoltak. 2. Megrendelés után rögtön hívott egy hölgy, hogy megérkezett az utalás, és sikerült a számomra legkedvezőbb szállításra módosítanunk. 3. A szállító kiszállításkor hívott, h elhelyezte a terméket az előkertben, ahova kértem. 4. A termék kiváló, megegyezik a hirdetett termékkel. Szóval csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a cégről, de komolyan! Sokan példát vehetnének Önökről! Köszönök mindent! További sok sikert!
Sipeki Rita, Mályi
2021.07.13Tisztelt Kanapékirály(ok)! Vásárlásom alkalmával csak elismerően tudok nyilatkozni a cégről. Megbízható, pontos, korrekt árakkal, segítőkész munkatársakkal. Csak ajánlani tudom mindenkinek! Üdvözlettel: Taskovics Péterné
Taskovics Péterné, Jánoshalma
2021.07.12A jelzett időpontban pontosan, precízen, hibátlan csomagolásban megérkezett a könyvespolcom. A szállító udvarias, segítőkész volt. Köszönöm, Kanapékirály! Jól választottam, amikor Önöknél rendeltem, mindenkinek csak ajánlani tudom Önöket!
Dr. Kóczi Rozália, Miskolc
2021.07.09Kiváló termék, átlagon felüli ügyfélszolgálat és fuvarszervezés, profi munka. Csak ajánlani tudom a cég termékét és szolgáltatását egyaránt.
Tóka Aliz, Harkány
2021.07.07Az íróasztal tökéletes, pont olyan, amilyet szerettem volna! Szépen kivitelezett, igényes darab, nagyon meg vagyok vele elégedve. A szállítással úgyszintén; munkatársuk hajszálpontosan érkezett a megbeszélt időben, és külön örültem, hogy az íróasztal védelme érdekében gondosan körülfóliázták az egész bútordarabot. Így karcolás nélkül ért el rendeltetési helyére, annak ellenére, hogy családilag lifteztettük fel a negyedikre. :-) Minden jót kívánva, üdvözlettel: Szívós Erika
Szívós Erika, Budapest
2021.07.06Tisztelt Kanapékirály! Elégedett vagyok a szolgáltatásokkal a munkatársak, segítőkészek és kiválóan végzik a munkájukat. A megrendelt bútorokkal teljes mértékben elégedett vagyok. Köszönöm segítségüket! Üdvözlettel; Udud Tamás
Udud Tamás, Budapest
2021.07.02Minden rendben zajlott, a munkatársak udvariasan, gyorsan leszállították a rendelésem. Másnak is szívesen ajánlom majd a Kanapékirályt! :-)
Tamási Krisztina, Budapest
2021.07.01Szuper volt a tájékoztatás a kiszállításról! Minden nagyon rendben volt a kiszolgállással és a rendeléssel. A fa polcok, amiket rendeltem nagyon szépek és a pácolás is stimmel! Köszönjük! :)
Gál Blanka, Tihany
2021.07.01A hosszú határidőt elfelejtve (márciusban rendeletem – júniusban kaptam) amit türelmesen kivártam – meg voltam elégedve. A bútorok amit rendeltem és kaptam teljesen az elvártaknak megfelelő. A kapcsolattartás első osztályú, udvarias, és odafigyelő. A szállítással is megvoltam elégedve, csak az a hosszú várakozási idő ne lett volna.
Kántorné Gonda Judit, Tahitótfalu
2021.07.01Nagyon korrekt megbízható társaság! A bútorra sokat kellett várni, de az nem az ő hibájuk! Amikor beérkezett rögtön értesítettek, és néhány napon belül szállították. Pontosan időre jött, sőt egy órával előbb! Az emeletre felhozás kicsit borsos árú!! Feléért sem volna kevés! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Csörgő Mária, Budapest
2021.06.29Nagyon elégedett vagyok az ügyintézés kapcsán is, és a kiszállításnál is korrekt, udvarias kiszolgálás. Azt kaptuk amit a kép igért, kifogástalan minőségben. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Virág Zoltánné, Jászberény
2021.06.27Mindennel nagyon meg voltam elégedve! Udvarias, kedves, precíz kiszolgálás! Visszahívtak kis idő múlva, és mindent meg tudtunk beszélni! Gratulálok és csak így tovább a színvonalas szolgáltatáshoz!!!
Szanyi Hajnalka, Budapest
2021.06.27Nagyon korrekt volt minden!
Brida Sibila, Szeged
2021.06.25Kedves, udvarias, megerősítő telefonokat kaptam a megrendelésem után. Ez bizalmat ébresztett bennem cégük iránt. Köszönöm!
Hetenyi Tiborné, Kőszeg
2021.06.25Köszönöm szépen, meg vagyunk elégedve a termékkel, nagyon tetszik egyszerűen a tálalószekrény gyönyörű! A szállitás is rendben volt, a kolléga is nagyon segítőkész, ha kell valamilyen bútor, azt mindenképp önöknél rendelem meg.
Bella Attila, Celldömölk
2021.06.24A megrendelt áruval és szállításával meg voltunk elégedve. A két szék olyan, amilyennek láttam a hirdetésben. Üdvözlettel Balláné Hollander Edit
Balláné H. Edit, Budapest
2021.06.22Nagyon elégedett vagyok. A termékek minősége kifogástalan. A szállítás precízen megtörtént. Egy vevő centrikus jó csapat. Ajánlom mindenkinek.
Gáncsosné Tóth Zsuzsanna, Budapest
2021.06.22Kedves Kanapékirály! Köszönöm a megrendelt terméket, mindennel elégedett vagyok! A kiszállítók segítőkészek voltak, a kiszállítási határidő is rendben volt, a megrendelt termékek jó minőségűek és mutatósak, az ágy pedig tökéletes! Kényelmes, szép, minőségi termék. Biztos vagyok benne hogy a jövőben fogok még rendelni a Kanapékirálytól!
Szemenkei Géza, Győr
2021.06.21Nekem ezekben a napokban sok egészségügyi gondom volt, és többször kellett változtatnom, pl a szállítási időn, később a módon is... Mindenben a lehető leggyorsabban intézkedtek, jóindulattal és segítőkészséggel. Nagyon köszönöm a megértést, a segítő szándékot! A termék megérkezett időben (a szállítók kissé morcosak voltak) olyan, amilyenre számítottam, biztosan elégedett leszek vele! KÖSZÖNÖM!!!
Kaufmanné Kovách Zsófia, Balatonlelle
2021.06.21Kedves Kanapékirály! Teljesen elégedett vagyok, szép terméket kaptam és rendben volt a kiszállítás is. Köszönöm. A bankkártyás lehetőség szerintem egyszerűsítené a fizetést.
Ligetiné Szabó Klára, Göd
2021.06.19Mindennel meg voltam elégedve, köszönöm!!
Kócs Gyöngyi, Budapest
2021.06.18Sajnos a bútor amit rendeltem hiányosan érkezett, ilyen előfordul bárhol. Felvettem a kapcsolatot velük, és gond nélkül pótolták a hiányokat rövid időn belül. Bátran ajánlom mindenkinek!
Horváth Gábor, Páprád
2021.06.12Nagyon elégedett vagyok a fotellal. Pont olyan mint amit vártam. Minden flottul történt. A szállítók is udvariasak voltak. Ajánlom másoknak is.
Schwaner Károlyné, Budapest
2021.06.11Jól kezelhető honlap. Rendszeres és pontos értesítések. Jól esett a személyes kapcsolatfelvétel is. A matrac is nagyon jó.
Hársch Ferenc, Kecskemét
2021.06.07Tisztelt Kanapékirály! Sajnos az önök által küldött üzenetben nem jelenik meg a válsz link, csupán a felirat. Ezért nem tudom teljesíteni a véleményezésre vonatkozó kérésüket ott. E helyen azonban beszámolhatok a maximális megelégedettségemről mind a szállítást, mind a terméket illetően. Mindent nagyon köszönök! A kanapét nagyon kényelmesnek találom, a lakásom kedvenc pihenő, kávézó, olvasó és csevegő helye lett. Nagyon szívesen küldöm a fotót is. Köszönettel: Jobbágyné Sz. I. Tiszaörs
Jobbágyné Szalontai Irén, Tiszaörs
2021.06.07Kiválóan működött minden, az ügyintézők és a szállítók is profi módon tették a dolgukat. Ezúton is köszönöm!
Kállay Judit, Budapest
2021.06.06Nagyon örülök a kanapénak, pontosan olyan, amilyennek elképzeltem. Igazán segítőkészek voltak, a kiszállítás is pontos időben érkezett és nem volt semmi gond. Ajánlani tudom azoknak, akiknél nagyobb garnitura nem fér el, és én azóta is azon alszok, tehát állandó használatra is megfelelő. Képet nem tudok küldeni, mert akkor nem fényképeztem le, amikor meghozták.
Nagyházi Miklósné, Tamási
2021.06.04Minden rendben volt. A vállalt határidőn belül kaptam meg az árut. Segitőkész munkatársak és zökkenőmentes kiszállítás történt. Ajánlom másnak is a Kanapékirály webáruházat!
Vatai Béla, Kalocsa
2021.06.02A rendelésem gyorsan visszaigazolták, korrekt és gyors értesítést kaptam a szállítás időpontjáról és ezt be is tartották. A szállítók udvariasak voltak és segítőkészek. Köszönöm szépen!
Bial János, Tápiószecső
2021.05.30Kedves Krisztián és a Kanapékirály csapata! Nagyon elégedett vagyok a kanapéval és a szállítással is. Nagyon kedvesek voltak, úgy a szállításnál, mint a telefonos kommunikációnál. További sok sikert kívánok önöknek! Üdvözlettel: Nagymáténé Erika
Nagymáténé Sztankovits Erika, Budapest
2021.05.30Nagyon szépen ki van rakva a folyamat, tényleg Ti vagytok a Kanapé Királyai. :) A posztó színe becsapós, de végül tökéletes lett.
Vincze Ádám, Debrecen
2021.05.30Összességében elégedett vagyok. Hiányolom, hogy a helyszínen történő összeszerelés nincs benne az árban, még a prémium szállítás esetén sem. A kiszállító kollégák rendesek voltak, mert kérésemre ezt is megtették.
Salát Ildikó, Lovasberény
2021.05.28Kanapét rendeltem. A rendelés leadása előtt több kérdésem is volt, amire gyorsan és kedves választ kaptam. A kiszállítással sem volt gond, kértem a régi kanapénk elszállítását is, amit szívesen vállaltak. Sajnos a kanapé hibás volt (több helyen kopott volt), így kértem egy másikat. Ezt gyorsan megoldották és ki is hozták nagyon hamar. Az újat össze is szerelték. Ebben is van némi kifogásolható dolog (a párnák foltosak, nem tudom, miért), de egyébként a többi, másik kanapén észlelt hiba ezen nem volt.
Bognár Emese, Vác
2021.05.26Nagyon korrekt volt a kapcsolattartás, minden kérdésünkre azonnal választ kaptunk, a bútor pedig már aznap átvehető volt a raktárban.
Tóth Lajosné, Veszprém
2021.05.23Szuper, korrekt kiszolgálás, csak ajánlani tudom másoknak is!!! Köszönöm!
Hodászi Mária, Dombóvár
2021.05.21Minden rendben volt, köszönöm!
Z-Mayer Julianna, Szentgotthárd
2021.05.20A vírushelyzetben is rugalmasak. Kedvesek gyorsak. Köszönöm!
Földi Tibor, Újfehértó
2021.05.20Üdvözletem! Teljes mértékben megvagyok elégedve! Megfelelő, korrekt módon történ az emailben keresztüli üzent váltás. A válaszokat konkrétság, lényegre törés, kedvessé és időben érkező viszont válasz jellemezte. A szükséges adatok emilben a szállítás már napokkal megelőzően meg érkeztek. Telefonos egyeztetés során kedves, megfelelő kommunikáció jellemezte a vonal másik végén lévő személy. Szállításkor a futár rendezetten jelent meg. Útba igazítás gyanánt telefonon fel vette velem a kapcsolatot. Ahol megfelelő kommunikációs formát alkalmazott. Segítségemre volt a bútor kapunk belüli behozatalában. A bútor szép állapotban sérülés mentesen érkezett meg. Teljes mértékben megvagyok elégedve a céggel! Ajánlani tudom bárkinek!
Pál Döníz, Szarvaskend
2021.05.18Kedves Kovács Krisztián! A termék a leírásnak megfelelt. A csomag a tervezett időpontnál jóval hamarabb megérkezett, aminek nagyon örültem. Az összeszerelése nagyon egyszerű, könnyű volt! Köszönöm szépen! Üdv.: Andrea
Szép Andrea, Dorog
2021.05.17Üdv! Megérkezett a szekrény... csodaszép! ❤❤❤ Kedvesek aranyosak voltak a szállító munkásaik! Köszönöm szépen! ⚘⚘⚘⚘⚘
Kovács Tiborné, Gyomaendrőd
2021.05.14Maximálisan meg voltam elégedve! A kért mintát is gyorsan megkaptam. Kovács úr nagyon segítőkész volt. Megnyugtatott, hogy jól választottam és nem fogok csalódni. Így is lett. Nagyon szép a garnitúra! A céget csak ajánlani tudom mindenkinek! György
Németh György, Érd
2021.05.12Jó napot kívánok! Ahogy tájékoztattak a rendeléskor, úgy is volt minden. Elégedett vagyok.
Pocskai Annamária, Látrany
2021.05.10Minden a megbeszéltek szerint történt. Az igért idő előtt már meg is kaptam a kanapét. Jó minőségű, kényelmes bútor. A szállítók pontosan érkeztek, felhozták az emeletre, helyére állították a szobában.
Somossy Adrien, Hajdúböszörmény
2021.05.10Szuper a kanapé. Sokat kellett rá várni.
Mészáros László, Csokvaomány
2021.05.10Szuper, megbízható, pontos tájékoztatás. Köszönöm szépen!
Czeglédi Ágnes, Szigetszentmiklós
2021.05.08A Kanapékirály ügyfélszolgálata kiemelkedő, gyors és pontos, ahol a vevővel királyként bánnak.
Dr. Malatinszky Janka, Budapest
2021.05.03Nagyon elégedett vagyok, köszönöm!
Varga Gabriella, Lajosmizse
2021.05.02Kedves Kanapékirály! Mindent összevetve, én nagyon megvagyok elégedve a termékkel, olyat kaptam meg amit szerettem volna, a kiszállítás is úgy történt ahogy megírták, kedves és segítőkész volt! Nagyon szépen köszönöm, a hozzáállásukat, további sok sikert önöknek! Üdv: Puskás Piroska!
Puskás Piroska, Szombathely
2021.04.30Sérülésmentesen, pontos időben érkezett. Korrekt segítőkész szállítás. Köszönöm!
Szabóné Juhász Magdolna, Dunaújváros
2021.04.30T Cím! A kanapé olyan, amilyennek elképzeltük: fiam, aki használja, kényelmesnek mondja és mutatós is. Szerencsére nem foglal el nagy helyet. Az ügyintéző és a szállítók is kedvesek, udvariasak és segítőkészek voltak. Velük is maximálisan elégedett vagyok, éppúgy mint a bútordarabbal. A számlát, szállítólevelet, jótállási jegyet megkaptam. Üdvözlettel: T. Andrásné
Takács Andrásné, Szombathely
2021.04.29Tisztelt Cím! Tegnap megérkezett a megrendelt kanapé, minden rendben volt, ma a helyére is került! Köszönöm mindenkinek a kedvességét és a közreműködést!
Ocskay Gábor, Vác
2021.04.26Elégedettek voltunk/vagyunk. Gyorsan felvették velünk a kapcsolatot a szállítással kapcsolatban és minden kolléga kedves volt. Természetesen a bútor is megfelelt a képen látottaknak. Köszönjük szépen!
Bárkányi Viktória, Szeged
2021.04.25Nagyon elégedett vagyok, ugyan az összeszerelési útmutatók szövegét lehetne kissé nagyobbra nyomtatni (nagyobb betűk és számok), hogy könnyebben olvasható legyen. Egyébként könnyű az összeszerelés.
Sylvia Bachor, Gara
2021.04.23A kiválasztott kárpit hiánya miatt kicsit csúszott a kiszállítás, de egyebekben telejsen elégedett voltam a szállítással és egyenlőre a megvásárolt termékkel is.
Dr. Gerály László, Szolnok
2021.04.22Vevőorientált áruház, kiváló kommunikáció elektronikusan és telefonon is. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Herczeg Ottó, Bocfölde
2021.04.20Köszönöm szépen! A termék tökéletes!
Szappanos Sándor, Felsőpakony
2021.04.16Köszönöm, a csomag rendben megerkezett, a termék tetszik.
Dudás Pálné, Kunszentmiklós
2021.04.16A megrendelt termékkel és a hozzá kapcsolódó ügyintézéssel elégedett vagyok. A termék kiszállítása a megadottak szerint történt.
Pacz Béla, Szeged
2021.04.15Kedves Krisztián, és a Kanapékirály Csapata! A rendelt termékkel, és az ügyintézéssel maximálisan elégedett vagyok. Szerencsére színben is egyezik a már meglévő bútorunkkal. (Ezúton is köszönöm, a segítséget, hogy az átküldött kép alapján segített beazonosítani a színt!) Még egyszer köszönöm, üdvözlettel: Zsolnai Zsuzsa
Zsolnai Zsuzsa, Budapest
2021.04.13Korrekt, pontos szállítás, kedves hangnem. Elégedett vagyok.
Horváth Zsuzsanna, Budapest
2021.04.07Rendkívül udvariasan, gyorsan reagáltak a rendelésünkre. Pontosan tájékoztattak a szállítás várható időpontjáról. Csak a megrendelt áru elkészülte után kérték a vételár utalását. Határidő előtt leszállították a kanapét. Kipróbálni még nem tudtuk, de az Önök megbízhatósága alapján biztos meg leszünk elégedve. Talán, a későbbiekben küldünk fényképet is róla. Köszönjük.
Gilyén Elemérné, Zsámbék
2021.04.06A termékkel és a szállitással elégedett vagyok.
Pál Ágnes, Kecskemét
2021.04.03Maximálisan meg vagyok elégedve. Köszönöm!
Csapó Csabáné, Nagykőrös
2021.04.02Elégedett vagyok a fotelokkal!
Zsarnóczay Márton, Nagymaros
2021.03.31T. Kanapékirály! Köszönök mindent, maximálisan meg vagyok elégedve mindennel. Mind a tájékoztatással, mind a szállítással. Hamar megkaptam a terméket, melyben nagy örömöm van. Kényelmes, nem túl nagy pont jó. Még egyszer köszönöm és munkájukhoz erőt, egészséget kívánok. Csak így tovább!!! Üdv. Bitula Georgia
Bitula Georgia, Budapest
2021.03.30Tisztelt Kanapékirály! Az általunk választott terméket megkaptuk, elképzelésünkkel megegyező minőségben. Egyetlen kifogás az igen hosszú szállítási idő volt. Egyébként elégedettek vagyunk.
Nagy Lajos, Budapest
2021.03.29Maximálisan meg vagyunk elégedve a termékkel, és a webáruház szolgáltatásával is. Nagyon jó minőségű, szép terméket kaptunk, ami teljesen megegyezik a weboldalon található leírással, fényképpel. Munkatársuk a megrendelést követően, azonnal felvette velem a kapcsolatot a szállítással kapcsolatban. Köszönjük szépen a segítségét!
Botkáné Fülöp Ildikó, Székesfehérvár
2021.03.29Köszönöm szépen, meg vagyunk elégedve a termékkel, nagyon tetszik! A szállitás is rendben volt, a kolléga is nagyon segítőkész, ha kell valamilyen bútor, azt mindenképp önöknél rendelem meg.
Hindrich Erzsébet, Bakonyszentlászló
2021.03.29A termék mutatós, a rajta elhelyezett ezüst színű hifi berendezésekkel és a fekete színű álló hangfalakkal, a szoba dísze lett. Az ügyintézés kifogástalan, a módosítási kérelmemet egy napon belül teljesítették. Köszönet mindenért.
Plopp László, Encs
2021.03.23Legalább ezer kanapét megnéztem különböző webshopokban, de a rendelkezésre álló szűk hely miatt csak a Kanapékirálynál találtam olyan bútort, ami hosszában és kinyitva is elfér a szobában. A gyártás kissé elhúzódott (talán a járvány miatt), de amúgy rendben volt minden. A szállítással és a termékkel is teljesen elégedett vagyok.
Kiss Attila, Érd
2021.03.21A nagy választék mellett a munkatársak segítőkészek, szakszerű segítségükkel, jó minőségű kanapét sikerült választanunk, vásárolnunk. A gyártás, szállítás a megbeszélt időintervallumban elkészült.
Buzási Lajos, Érd
2021.03.21Mindenféle megszólítás nélkül írom véleményem a Kanapékirály szolgáltatásairól. Most kerültem kapcsolatba Önökkel, szolgáltatásaikkal maximálisan elégedett vagyok. A szállítás is a tervezett időpontban megtörtént, egyenlőre a vásárolt termékkel is elégedett vagyok és remélem a továbbiakban sem lesz semmi probléma. Telefonos érdeklődésemre korrekt választ kaptam. Kívánok Önöknek a továbbiakban is eredményes munkát és ilyen hozzáállást a vevőkhöz!
Miklóssy András Kálmánné, Máriapócs
2021.03.20Korrekt volt az ügyintézés és a szállítás is. Segítőkészek voltak a kollégáik!
Burján István János, Zirc
2021.03.13Tökèletes, szép ágy.
Takács László, Paks
2021.03.12Köszönöm szépen a kedves bánásmódot! Nagyon elégedett vagyok a termékkel, szeretnék az év folyamán még ülőgarnitúrát vásárolni önöktől.
Rádai Andrásné, Budapest
2021.03.12Gyors. Kedves. Udvarias kiszolgálás! Köszönöm szépen!
Hajdu Józsefné, Palotás
2021.03.12Tisztelt Kanapékirály! Ma megkaptam a kanapét, nagyon rendesek voltak a szállítók, rendben minden. Köszönöm szépen: Varga Gyuláné
Varga Gyuláné, Budapest
2021.03.12Köszönjük szépen a pontos szállítást! A kanepé nagyon szép, strapabírónak látszik. Majd a ma éjszakai alvás után megtudom, hogy kényelmes is. Köszönjük szépen a munkájukat.
Papp Andrásné, Mezőgyán
2021.03.11Tisztelt Cím! Nagyon meg vagyok elégedve készségesek, pontosak. A szállítási költséget sokkalom, egy bizonyos összeg felett lehetne ingyenes a kiszállítás. Üdvözlettel: Buzásiné Wigand Erika
Buzásiné Wigand Erika, Komló
2021.03.11Minden rendben ment. A kanapé szuper.
Árva Katalin, Vác
2021.03.09Köszönöm a gyors és pontos szállítást. A csomagolás is megfelelő volt, így az áru sérülés nélkül érkezett. A szállító is megfelelő volt, pontosan lehetett követni az áru útját.
Csárdásné Szőrfi Éva, Csongrád
2021.03.06Minden rendben. Annyi az észrevétel, hogy az ágyneműtartó alja olyan vékony mint egy kartonpapír. A beletett ágyneműtől kihajlik az alja.
Rálik Orsolya, Orosháza
2021.03.05Ha 10 potos értékelés lenne, akkor tőlem a maximális pontszámot kápná a Kanapékirály. A vásárlás, az időpontok, a szállítás, minden tökéletes volt. TJ
Tácsik Julianna, Epöl
2021.03.04A rendelt kanapé nagyon szép, kényelmes, a szállítás is rendben zajlott. A lányom rettenetesen örült neki, mindenképpen ajánlani fogom a Kanapékirályt másoknak is! Köszönjük!
Horváth Béláné, Budapest
2021.03.04Kedves Kovács Krisztián! Köszönöm a segítségüket, a megrendelt termékkel nagyon elégedett vagyok, kényelmes, a kárpit színe még szebb lett, mint a képen volt, remélem sokáig tudom majd használni. Üdvözlettel: Garancsi Juli.
Garancsi Julianna, Budapest
2021.03.03Köszönöm, a munkatársaik udvariasak segítőkészek, a terméknek egyetlen hibája, hogy az ágyneműtartóba kicsit nehezen lehet belepakolni. Számomra az ülő-, illetve fekvőfelülete lehetne valamivel keményebb, a huzat és a kivitel viszont nagyon tetszik.
Harmathné Reményi Beatrix, Budapest
2021.03.02Köszönöm szépen. Szeretném megjegyezni, hogy a két szállítást végző fiatalember nagyon jó munkát végzett. Nem volt könnyű feladat a tetőtérbe szállítás. Megoldották, egy szitokszó sem hangzott el. Köszönöm a munkájukat!
Janurik Zsuzsanna, Diósd
2021.03.01Kedves Krisztián, Nagyon köszönöm az intézkedést. A bútor most tökéletes állapotban sértetlenül érkezett meg és mindenképp meg kell említenem, hogy az előzőhöz képest ez a gyártó egészen más minőséget képvisel. Nagyságrendekkel jobb minőségben, szebb varrással és igényesebb munkával készült a termék. Üdvözlettel Molnár Gábor
Molnár Gábor, Budapest
2021.02.28A termék a leírásnak megfelelt. A szállitás pontosan a megbeszélt időpontban történt, a beszerelés gyors, pontos. Elégedett vagyok. Ajánlom másnak is...
Somlainé Dr. Fazekas Teréz, Budapest
2021.02.26Gyönyörű, minden igényt kielégítő foteleket kaptunk! Korrekt, pintos ügyintézéssel! Köszönjük!
Horváth László, Ravazd
2021.02.25A megrendelt könyvespolc az elvártnál nehezebb, de a szállító kollégák kicsomagolták és helyreszállították. A polcok vastagsága könyvek tárolására alkalmas, a minőség (szín, anyaghasználat) a termékleírásnak mindenben megfelelő. A polckiosztás egyenlő, a magasságuk nem volt megjelölve a termék ismertetőben. Egyetlen szívfájdalmam, hogy az iratpapucsok csak fektetve helyezhetők a polcra. Fölöttébb elégedett vagyok a megrendelés teljesítésével. Üdvözlettel, Egri Rozália
Egri Rozália, Gyömrő
2021.02.25Köszönöm szépen, nagyon megvagyok elégedve. Jól választottam.
Szőllősi Kálmánné, Hajdúszoboszló
2021.02.24Köszönöm a rugalmas ügyintézést! A szállító által tönkretett bútort korrekt módon cserélték, az ügyfélszolgálat kiváló!
Molnár Gábor, Budapest
2021.02.21Minden rendben volt! Köszönöm!
Szabó Szilvia, Budapest
2021.02.20A székek nagyon kényelmesek minősége nagyon jó. A fotelágy kényelmes nagyon szép, teljesen meg vagyunk vele elégedve. A szállítási nap lehetne kicsit rugalmasabb, de nagyon rendesek voltak és a kapcsolattartó is értesített mindenről.
Giczi Krisztián, Tapolca
2021.02.19Könnyen összeszerelhető bútordarabok, jó minőségben. Köszönjük.
Baloghné Komáromi Tünde, Bodrogkeresztúr
2021.02.16Kedves Kovács Krisztián! Mai napon rendben leszállították a megrendelt kanapé garnitúrát. Ezúton köszönöm, hogy az előre látható szállítási időpont helyett, kérésemre jóval előbb sikerült kérésemet teljesíteni. Nagy örömet szerzett vele. Üdvözlettel: Horn Viktória
Horn Viktória, Budapest
2021.02.15Kedves Krisztián és Kanapékirály Csapata! Nagyon elegedett vagyok mindennel. A szállítást végző fiúk nagyon segítőkészek voltak, a rendelés visszaigazolás, minden nagyon korrekt volt. A fotelágy pont úgy néz ki mint a képen. Nagyon szeretjük, kényelmes, szép stb. Bátran merem és fogom is Önöket ajánlani ismerőseimnek. Mindent nagyon köszönök. Üdvözlettel: Farkas Marianna
Farkas Marianna, Budapest
2021.02.14A vásárolt polcos szekrénnyel meg vagyunk elégedve, olyan amilyennek gondoltuk. A szállítás is a megbeszélt időpontban, pontosan történt. Köszönjük!
Laki Lajosné, Balatonfőkajár
2021.02.12T. Kanapékirály! A kanapét alváshoz vásároltam, nagyon kényelmes, ajánlom másoknak is!
Kocsis Kálmánné, Pomáz
2021.02.11Bútoraim nagy részét a Kanapékirálynál vettem. Az árú mindig kifogástalan volt, évek múltán is nagyon szép maradt. A kiszolgálás nagyon udvarias, türelmes és gyors volt minden esetben. Mindenkinek ajánlom a céget, én nem vennék bútort mástól. Cseszneki Gyuláné
Cseszneki Gyuláné, Budapest
2021.02.11Kedves Krisztián, Nagy meglepetésben van részem, ezt igazán nem reméltem, de bevallom így sokkal korrektebbnek érzem a szállítási költségemet. Köszönöm, hogy felül tudják bírálni döntésüket, ennek fényében további vásárlójuk leszek. Üdvözlettel: Csóka Emmi
Csóka Emmi, Budapest
2021.02.11Kedves Kovács Úr! Köszönöm az épségben szállított HiFi állványt és a jótállási jegyet. Kiss Antal
Dr. Kiss Antal, Szeged
2021.02.11Tisztelt Kanapékirály! A szállítás és a minőség rendben volt. Kicsit sokat vártam rá, de a jelenlegi helyzetre való tekintettel nem gond. További jó munkát! Zeke Istvánné
Zeke Istvánné, Ecséd
2021.02.09Kedves Krisztián! A kanapé nagyon tetszik, jó választás volt! Köszönöm a gördülékeny ügyintézést és a szerelő kollégáknak is a munkát. Minden szuper jól sikerült :) Üdv., Andrea
Pásztor Andrea, Dunabogdány
2021.02.08Hogy mi a véleményem? Csak, és kizárólag jó tapasztalatom van, sikeresen tudtam vásárolni (elég sok mindent) Tündéri ügyintézővel tudtam megbeszélni, ha valami nem volt tiszta. Gyorsan, kielégítően kaptam választ. Tiszta szívemből kívánok sikeres kereskedést, és jó egészséget az egész csapatnak. :)
Olajos Ferenc, Homrogd
2021.02.08A kapcsolattartók nagyon kedvesek voltak. A kiszállítás pontosan az előre jelzett időpontban történt. Azt az áru minőséget kaptuk, amit vártunk. Köszönjük!
Bóka János, Egerszalók
2021.02.05Minden rendben ment annak pedig külön örültem hogy az előre jelzett 4 hét helyett már 2 héten belül kiszállításra kerültek a rendelt székek!
Ascherl Tamás, Velence
2021.02.04Meg vagyok elégedve. Köszönöm!
Bálint Ildikó, Hernád
2021.02.03Köszönöm szépen a zökkenőmentes lebonyolítást, minden rendben volt. Az éjjeliszekrényt íróasztalhoz kiegészítőnek rendeltem, tökéletes erre a célra is. Tökéletesen megfelel elvárásaimnak. Jól illik rá magasítónak a monitorállvány. Üdvözlettel: Veperdi Éva
Veperdi Éva, Budapest
2021.02.01Kedves Krisztián! A franciaágy megérkezett, nagyon tetszik. A szállító kollégák nagyon kedvesek és ügyesek voltak. Köszönöm szépen. Már ajánlottam is Önöket. További szép Napot !!! üdv.: Galambosné
Galambos Istvánné Anikó, Budapest
2021.02.01Maximálisan elégedett vagyok a kiszolgálással, a munkatársak felkészültségével, a korrekt tájékoztatással. A kiszállítás is rendben volt, udvarias és segítőkész volt a szállítást végző Úr.
Trenka Miklósné, Egerszalók
2021.01.28Meg vagyok elégedve! A szállítás is rendben volt. Az ágy tetszik. Jó az anyaga. Az ággyá alakítás szerintem elég bonyolult, és érdekesnek találom, hogy összecsukásnál a fejtámla résznél van egy hézag, de leszámítva kényelmes, jó kis kanapé.
Lajos Margit, Szentendre
2021.01.28Nagyon szuper a választott termék, profik voltak a szállítók is. Köszönöm!
Törökné Rácz Erzsébet, Budapest
2021.01.25A rendelt áru törött volt, de készségesen kezelték a problémát. Még folyamatban van az áru cseréje. Remélem ezután is készséges lesz az üzlet. Várom az új terméket. Üdvözlettel!
Dudás Edit, Kecskemét
2021.01.22Kedves Kanapékirály! Nagyon szép és masszív a könyvespolc, amit rendeltem! Maximálisan meg vagyok elégedve a termékkel és munkatársukkal is! Rendkívül kedves és udvarias volt. Biztos, hogy fogok még rendelni Önöktől! Köszönettel: Antal Anna
Antal Anna, Bodajk
2021.01.22A szállítás rendben volt időre. A két fiatalember is udvarias segítőkész. Minden alkatrész megvolt. Mindent köszönök. Üdv. Ungi Ferencné.
Ungi Ferencné, Szeged
2021.01.22Kedves Kanapékirály! Megérkezett a kanapé, munkatársaik kedvesek és segítőkészek voltak, 100%-ban elégedett vagyok a bútorral és a kiszolgálással! További sok sikert kívánok! :)
Molnár Péter, Budapest
2021.01.19A vásárlással, kiszállítással, munkatársak kedvességével elégedett vagyok. Fényképet sajnos nem tudok küldeni, mert technikai hiányosságaim miatt, ezt nem tudom megoldani. Másoknak is jó szívvel tudom ajánlani üzletüket. Üdvözlettel: Stefán Zoltánné
Stefán Zoltánné, Balatongyörök
2021.01.19Köszönöm a kiváló szolgáltatást, a munkatársaik udvariasak és szolgálatkész emberek. Mindennel meg voltunk elégedve.
Réczi Imréné, Budapest
2021.01.18Minden rendben zajlott a rendeléstől a szállításig. Korrekt pontos precíz.
Papp Tünde, Mórahalom
2021.01.17Nagyon tökéletes! Köszönjük!
Kakasi Enikő, Budaörs
2021.01.17Tisztelt Kovács Úr, a Silver bőr ülőgarnitúrát a puffal együtt megkaptam megelégedésemre. A szállítók is nagyszerű emberek voltak. Köszönöm munkáját és kérem tolmácsolja ezt mindazon munkatársainak akik az elkészítésében részt vettek. Örülök, hogy megtaláltam Önöket. Üdvözlettel. Balogh Tamás
Balogh Tamás, Budapest
2021.01.15Megkell szokni egyébként jó. Köszi szépen!
Rostás István, Pécel
2021.01.14Korrekt cég: - reszponzív - rugalmas - megbízható
Csikvölgyi Péter, Dorog
2021.01.14Készséges, gyors, kedves kiszolgálás. A bútor szép, azt kaptam amit vártam.
Kelemen Lajosné, Nagyecsed
2021.01.09Köszönöm, azt kaptam, amit rendeltem, színben, minőségben! Elégedett vagyok! Tisztelettel: Botyánszki Tibor
Botyanszki Tibor, Szigetszentmiklós
2021.01.08Kedves Kanapékirály! Rendkívüli módon meg vagyok elégedve Önökkel és az általam rendelt termékkel is. Későn rendeltem, de Önök mégis kiszállították Karácsony előtt a terméket, amivel elmondhatatlan boldogságot okoztak. A kiszállítást végző kollégák udvariasak, gyorsak, segítőkészek és nagyon ügyesek voltak.Az általam rendelt kanapé nagyon szép, kényelmes, igazi ékköve a lakásomnak. Én még biztos, hogy rendelek Önöktől. Sikeres és Egészséges évek kívánok! Tisztelettel: Pandurics Natasa
Pandurics Natasa, Nagykanizsa
2020.12.29Kedves Krisztián! A hosszú várakozási idő ellenére is nagyon megvagyunk elégedve a kiszállított bútorral és a szállítókkal, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy minden rendben legyen. Kívánunk további sikeres munkát és eredményekben gazda boldog új esztendőt!
Szigetvári Anna Mária, Budapest
2020.12.22Nagyon szép, pont olyan mint a képen. Köszönöm!
Molnár Mihály, Szolnok
2020.12.21Köszönöm a termék a jelzett időpontban hibátlanul megérkezett! Boldog Karácsonyt Önöknek!
Szerecz László, Tarany
2020.12.21A termék nagyon jó, azt kaptam, amire vágytam. Sajnos az ígért szerelési útmutatót nem kaptam meg, de YouTube videót találtam hasonlóról. A gyártó helyében azt a 9 db csavart nem spóroltam volna ki. A csapat amúgy kiválóan kommunikál, segítőkész. Köszönöm, hogy üzletet köthettünk.
Trunkos Andrea Zsuzsánna, Mályi
2020.12.21Nagyon elégedett vagyok az ülőgarnitúrával, örülök hogy innen vásároltam. Köszönöm Kanapékirály!
Bukor Erika, Székesfehérvár
2020.12.21Nagyon elégedett vagyok, mind a termékekkel, mind a kapcsolattartókkal, szállítókkal! Köszönöm szépen!
Gadácsi Gábor, Budapest
2020.12.20Bár a vírushelyzet miatt hosszabb lett a szállítási idő, de ezt kivéve csillagos ötöst adok. Kedves, szolgálatkész az értékesítés. Hab a tortán a két udvarias szállító fiú. Köszönöm szépen! Boldog karácsonyt kívánok szeretettel mindenkinek!
Sándor Zoltánné, Szeged
2020.12.19Kedves Kanapékirály Munkatársak! A megrendeléssel, egyeztetéssel, szállítással, előtte való értesítéssel maximálisan elégedett vagyok. Egy dolog nagyon nem tetszik: ne tegezzenek! Tudom, hogy ez a kor "divatja", ám én mérhetetlenül udvariatlannak találom. Szerencsére az e-mailjuk nagyon udvarias formában íródott, nem úgy, mint jelen "Véleménykérés". Tisztelettel: Papp Ildikó
Papp Ildikó, Balatonföldvár
2020.12.18Meg vagyok elégedve a bútor minőségével, azt a terméket kaptam, amire számítottam. A szállítási idő a megbeszéltek szerint történt, a munkatársak segítőkészségében sem volt semmi kifogásolható. Örülök, hogy erről az oldalról rendeltem, nem bántam meg.
Villás Adrienn, Komárom
2020.12.18Kedves Krisztián! A kanapén nagyon jó ülni, kicsit mélyebb ülőfelület kényelmesebb lenne szerintem, a szállítást végző kollégák nagyon rendesek voltak, mivel én mozgássérült vagyok, segítettek még odébb ülni is. Köszönöm szépen! Boldog Karácsonyt kívánok! Üdvözlettel: Tóth Katalin
Tóth Katalin, Győrszentiván
2020.12.17Kedves Kanapékirály! Nagyon köszönöm a sarokgarnitúrát amit számomra kiszállítottak, nagyon szép lett a konyhám, remélem hogy nem lesz gond vele. A gépkocsi vezetője nagyon szimpatikus, udvarias, segítőkész, csak gratulálni szeretnék hogy ilyen munkatársuk van dicséretet érdemel és egy kis karácsonyi ajándékot is Még egyszer köszönöm. Kellemes ünnepeket és boldog újévet!
Kedves Lászlóné, Martfű
2020.12.17Köszönőm, meg vagyok elégedve a termékkel. A kiszállító is kedves segítőkész ember volt.
Mácsik Jánosné, Fadd
2020.12.14Minden szempontból meg voltam elégedve a "kanapékirály.hu" szolgáltatásával. Pontos precíz ügyintézés, minden felmerülő kérdésemre kedvesen körültekintően válaszolnak. A kiszállítás pontosan történt. Csak ajánlani tudom!
Koós Andrea, Miskolc
2020.12.13Vásárlóbarát ügyfélszolgálat, gyors és rugalmas ügyintézés és szállítás. A kanapé, amit rendeltem szállítás közben megsérült, de néhány napon belül gond nélkül cserélték. Összességében nagyon elégedett vagyok, mind a termék, mind a szolgáltatás minőségével! Ritkán érzi a vásárló, hogy valóban ő az első! Köszönöm!
Tóth Ildikó Anna, Budapest
2020.12.12Nagyon elégedettek vagyunk! Kedves, udvarias, segítőkész felvilágosítás. Gyors szállítás. A szállító megbeszélt időben pontosan érkezett. Nagyon udvarias volt. Az árú hibátlan, szépen csomagolt. Köszönjük a munkájukat!
Durucz Józsefné, Budapest
2020.12.10Minden rendben volt. Határidő előtt elkészült a kanapé, pontosan, időre szállították. Ha kerestem az ügyfélszolgálatot, még az nap válaszoltak. A kanapé nagyon kényelmes és komfortos, a méretek pontosan egyeznek a leírásban szereplőkkel. könnyen összeszereltük. Szuper!☺
Juhász Dóra, Tiszaújváros
2020.12.07Korrekt, pontos, megbízható. Köszönöm!
M&M Business Car Kft, Budapest
2020.12.07A Kanapékirály nagy király!
Czencz Zoltán, Budapest
2020.11.29Még igazából nem tudok teljeskörű véleményt adni, mivel tul rövid idő telt el a szállítástól számítva, ülés szempontjából kényelmes, fekvő helyzet még nem lett kipróbálva, de gondolom, azzal sem lesz gond. A szállítók kedvesek, udvariasak, segítőkészek voltak, ezt külön megköszönöm. Egyetlen megjegyzésem van, túl hosszú volt a vérakozási idő, egyébként minden rendben van. Köszönöm. Nagyon kedves, segítőkész munkatársai vannak.
Iván Lajosné, Budapest
2020.11.27Rendben gyorsan ment mindent.
Forster Tamás, Biatorbágy
2020.11.26Nagyon elégedett vagyok, további sok sikert kívánok!
Nagy Tamásné, Budapest
2020.11.26Meglepően gyorsan, korrekt minőségben telefonon egyeztetve szállították le az általam megrendelt sarokpolcot, utólag is köszönöm! B.Éva
Bányai Éva, Remeteszőlős
2020.11.24Kedves Kanapékirály! Ágyfunkcióval rendelkező, ágyneműtartós kanapét rendeltem a webáruház felületén.Több szempontot is figyelembe kellett vennem a termék kiválasztásánál. Telefonos segítségüket is igénybe vettem és itt is készségesen eligazítottak. A szállítással sem volt probléma. Előzetes értesítést is kaptam. A termék beüzemelése után nem merült fel kifogás. A leírásoknak és elvárásoknak mindenben megfelel a kanapé. Remélem, a továbbiakban, hosszú távon is így marad mindez, és nem lép fel meghibásodás pl. az ágymechnikában.
Szabó Virág, Budapest
2020.11.22Mindennel maximálisan meg vagyok elégedve.
Novák Csabáné, Balatonboglár
2020.11.21Elégedettek vagyunk. Szombaton reggel személyesen Krisztián veszi fel a telefont, segítőkész, türelmes, készséges. Ugyanez mondható el a szállításról. Udvarias, előzékeny, kedves. Köszönünk mindent: Katalin
Duboczky Katalin, Budapest
2020.11.19Tisztelt Kovács Krisztián úr! Köszönjük a kanapé leszállítását, a személyzet előzékenyen, figyelmesen hajtotta végre a felhozatalt, semmi sérülés nem történt a nagy, nehéz tömeg mozgatása során. A leszállítás időbeni késlekedése (egy hónap helyett, több, mint két hónap) némi csalódást okozott, de tudomásul vesszük, hogy napjaink vírussal terhelt időszaka módosíthatja a szokványos munkamenetet... Talán annyi megjegyzést fűznénk az eseményekhez, hogy a késéséről önök tájékoztathattak volna, mert akkor mi kevesebbszer kopogtattunk volna. Az ülőgarnitúra szép, elnyerte a tetszésünket! Egy kérdőjel maradt előttünk: szabad-e a kanapét szőnyegen működtetni, vagy csak a puszta parkettán? További sikereket kívánva, üdvözlettel: Balsay Endréné
Balsay Endréné, Kapuvár
2020.11.15Nagyon szép, masszív az ágy, pont olyan mint a képen. A szállítás is gyorsan, flottul ment. Egyetlen negatívum, hogy kicsit kemény az ágy, de aki használja, annak jó.
Nagyné Futó Gabriella, Boldog
2020.11.14Nagyon rendben ment a kiszállítás! Pontosan az előre megbeszélt időben érkeztek a fiúk, felcipelték a bútorokat. Kedvesek, tisztelettudóak voltak, ajánlom a céget mindenkinek!
Hegyi Katalin, Szentes
2020.11.13Teljes mértékben elégedett vagyok a szolgáltatásukkal. A megrendelésem az igért határidőn belül megérkezett. A termék kifogástalan, azt kaptam amit elképzelésem szerint szerettem volna.
Márkus Tímea, Debrecen
2020.11.12Kedves Kanapékirály Kovács Úr! Ezúton tájékoztatom, hogy megrendelt szekrénymagasító bútor ma de. rendben megérkezett. Szállító munkatársai idejekorán és korrekten értesítettek, majd készségesen helyezték a kívánt helyre, egy szekrény tetejére a szobánkban. Köszönettel üdvözlöm: Debreceniné Judit Pécsről
Debreceniné Judit, Pécs
2020.11.08A kanapéval meg vagyok elégedve, kicsit féltem milyen lesz a késztermék, de nem csalódtam. Nagyon szép a színe amit választottam így készen szintén elnyerte a tetszésem! Ami nem tetszett az a hosszú várakozási idő de ezek után is úgy érzem megérte és köszönöm.
Macsuda Andrásné, Salgótarján
2020.11.04Érdemes volt várni a megfelelő színre, típusra. A fotelágy színe így egyezik a szőnyeg alapszínével. Kényelmes vendégágy is lesz belőle. A szállítást végző fiatalember segítőkész volt. Mi "erőtlen" nyugdíjasok segítség nélkül nem tudtuk volna perceken belül az eltervezett helyére állítani az összeszerelt bútort. Fénykép küldésére nincs technikai lehetőségem. Köszönettel: Dr. Pfeifer Anna nyugdíjas.
Dr. Pfeifer Anna Mária, Zsámbék
2020.11.03T. Kanapékirály! Nagyon elégedett vagyok a nekem kiszállított termékkel, igazán mutatós darab, minősége kifogástalan. Tökéletesen volt a kiszolgálás és munkatársaik hozzáállása.
Szegfű Teréz, Budapest
2020.10.23Nagyon korrekt cég. A kiszállítás egy kicsit hosszú idő volt, de a szállítók előzékenysége, udvariassága mindent feledtetett. A heverők minősége is kiváló. Örülök, hogy tőlük vásároltam. Köszönöm! Martonné Ibolya
Marton Lajosné, Ukk
2020.10.22Korrekt információk, rajtuk kívül álló ok miatt a termék kicsit késett. Erről megfelelően kaptam információt. A kiszállítás a megbeszéltek szerint történt. A szállító munkatárs nagyon kedves, előzékeny, segítőkész volt Összességében nagyon ajánlom a céget!
Király Lajos, Budapest
2020.10.16Egy íróasztal széket vásároltam, minden teljesen megfelelő volt. Nem csalódtam!
Gál Ferenc, Tatabánya
2020.10.16Megrendelés után, közvetlen hívtak telefonon. Nagyon segítőkészek voltak. A termék az ígért szállítási határidőnél előbb leszállítása került. Szállítás pontos volt, a szállítók kedvesek és segítőkészek voltak. Ajánlani tudom mindenkinek! Köszönöm!
Horváth Lajos, Köveskál
2020.10.16Rendkívül kedves, figyelmes kiszolgálás, rugalmas hozzáállás.
Schmidt Eszter, Veszprém
2020.10.13Nagyon pozitív véleménnyel vagyunk. Gyors, pontos szállítás, szép áru és a vevők pontos tájékoztatása is fontos volt a cégnek. Csak jó véleményt tudok mondani.
Kisné Mandák Barbara Mária, Dorog
2020.10.12Nagyon meg vagyok elégedve a gyors ügyintézéssel és a rugalmassággal. Az általam vásárolt étkező székek cseréjét kértem másik termékre a 38 napos kipróbálási időszak alatt. Azonnal készségesen intézték az ügyet, korrekten mindenről tájékoztatást kaptam e-mailben. Köszönöm. Máskor is fogok Önöktől vásárolni és ajánlom is másoknak a Kanapé Királyt, mert tényleg Király! :)
Nagy Gabriella, Gyúró
2020.10.11Mindennel elégedettek vagyunk. A kommunikáció maximális és korrekt, a termékkel is elégedettek vagyunk. Köszönjük!
Bajzáthné Kard Krisztina, Tószeg
2020.10.11A megrendelt termék az elvárásaimnak megfelelt. A szállító figyelmes volt és segítőkész. Mindennel meg voltam elégedve. Köszönöm.
Kolpaszky Zoltán Tamásné, Budapest
2020.10.10Pontos, rugalmas, udvarias, profi szállítás, összeszerelés! Köszönjük!
Koltai-Kaufmann Katalin, Taksony
2020.10.10Mindennel meg vagyok elégedve, úgy a szállítással és az ággyal is. Köszönöm szépen hogy ilyen rendesek voltak! Tisztelettel: Tóth Lászlóné
Tóth Lászlóné, Budapest
2020.10.07Megkaptuk a tölgyfa dohányzóasztalt, nagyon szép, az ügyintézés, szállítás rendkívül pontos, precíz, udvarias volt! Nagyon köszönjük, jó hírüket továbbadjuk, ajánlani fogjuk mindenkinek! Köszönjük!!
Kisné Mandák Barbara Mária, Dorog
2020.10.06Figyelmes, korrekt ügyfélkezelés, megfelelő ár-értékarány, pontos szállítás. Csak ajánlani tudom másoknak is a Kanapékirály-t!
Csizmadia Györgyné, Veresegyház
2020.10.05Rendben
Usztics Mihályné, Nyírbátor
2020.10.03Ha jellemző tulajdonságokat írok, akkor csak jó lehet. Segítőkészség, alaposság, korrektség, pontosság, kedvesség- ezek jellemzik a csapatot. Az ülőgarnitúra még tesztelés alatt, hiszen néhány napos, de hasonló, mint amit kerestem. Csak ajánlani tudom a céget, köszönöm a hozzáállást.
Sándor Lívia, Gödöllő
2020.10.03Elégedett vagyok a termék minőségével, a szállítással.
Löveiné Árva Melinda, Miskolc
2020.10.02A megadott időben érkezett a megrendelt áru. Azt kaptam, amit kértem. A szolgáltatással, a termékkel meg vagyok elégedve. Tisztelettel: Juhász Éva
Juhász Éva, Edelény
2020.10.02Wááááááááááááá!!! Tökéletes minden, a kiszállított áru, a szállítás és a korrekt hozzáállás. Köszönjük Kanapékirály! Tényleg királyok vagytok! :)
Váradi Gyuláné, Budapest
2020.10.01Nagyon szuper! Kényelmes és szép, ilyenre vágytam! Köszi!!!
Görcsös Lászlóné, Miskolc
2020.09.28Kedves Kanapékirály! Meg voltam elégedve a tájékoztatással, az ügyintézéssel és a gyors szállítással is. A termék is megfelelő. A mérete pont jó. a kis hely miatt nem tudtam túl sok ágyból választani. Sajnos a távolság miatt nem tudtuk kipróbálni a garnitúrát, ami egy kicsit kemény. De tettünk rá fekvőbetétet, és így nagyon jó rajta a fekvés! Mindent köszönünk, további jó munkát kívánok! Dohány András és családja
Dohány András, Miskolc
2020.09.288-ra ígérték, és pontban 8-kor még is érkezett, amit rendeltem. Összerakás után olyan szép, mint a neten. Köszönöm szépen!
Törley Piroska, Budapest
2020.09.26Nagyon meg vagyunk elégedve az étkezőszékekkel. Rettenetesen kényelmesek és elegánsak. A kommunikáció is tökéletes volt a Kanapékirály felől. Mindennel meg vagyunk elégedve! Köszönjük!
Kisgyörgy Balázs, Budapest
2020.09.22Adott határidőre leszállították, sérülésmentesen. Ajánlom másoknak is!
Soós Kadocsa, Tata
2020.09.21Minden megfelelő! Nagyon rugalmas a kiszállítás és a megrendelt termék is teljesen rendben volt. Köszönöm!
Kovács-Bocskay Anna, Karcag
2020.09.13Elégedett vagyok, a megrendelt fotel a várakozásomnak megfelel. Az összerakás kevés időt vett igénybe. Segítőkészek és pontosak. Most egy kanapét keresek a fotelhez. További sikeres munkát kívánok!
Csuha Viola, Őr
2020.09.13Jó napot kívánok! Meg vagyok elégedve mindennel. A székkel amit rendeltem meg a szállítással is. Köszönöm szépen!!! Mustos Andrea
Mustos Andrea, Ózd
2020.09.11A bútorunk gyönyörű, a kiszállítás és összeszerelés profi volt! Klassz hogy mondhatom: - Szebb mint gondoltam! Köszönjük szépen!
Poczikné Dr. Mondovits Éva, Szeged
2020.09.10Nagyon elégedett vagyok a szolgáltatással gyors pontos szállítás kiválló kommunikáció csak javasolni tudom! Erika
Rászoska Jánosné, Csővár
2020.09.10A kanapé minőségével, színével és kényelmével is teljes mértékben elégedett vagyok. A szállítás során is minden rendben találtam, a szállítók készségesek voltak. :-) Köszönöm!
Gábor Eszter, Budapest
2020.09.10Tisztelt Kanapékirály! A vásárolt termékkel teljes mértékben meg vagyok elégedve. A szállítás tökéletesen működött egy kedves ember segítségével. Viszont a mosogató lefolyó és szifonok elég gyenge minőségűek ettől eltekintve elégedett vagyok. Tisztelettel: Viza József
Viza József, Budapest
2020.09.07Előszobafalat rendeltem calvados színben, meg is kaptam. Kissé hosszú volt a várakozási idő, de megérte. A munkatársak türelmesek voltak, pedig érdeklődtem egyszer-kétszer. A kiszállítás kifogástalan volt, igénybe veszem máskor is a cég szolgáltatásait.
Krcsik Éva, Vác
2020.09.07A kiszolgálás nagyon rendes volt. Én mar nagyon vártam a 2 bőr fotelt. Egy kissé hosszúnak tartottam a várakozást, de ebben biztos a vírus is közre játszott. Mindenben segítettek és értesítettek időben amikor a termék megérkezett. A fotelek nagyon szépek, használatuk kissé nehézkes, de majd megszokjuk hogyan kell könnyedén kinyitni.
Kövesi Anikó, Pécel
2020.09.06Kedves Kanapékirály! Maximálisan elégedettek vagyunk a gyors ügyintézéssel, a szállítással és a kedves segítőkész munkatársakkal! Köszönettel: Bakos Mihály
Bakos Mihály, Sárospatak
2020.09.06Sarolta ülőgarnitúrát vásároltunk, mellyel néhány nap elteltével nyugodtan kijelenthetjük, hogy elégedettek vagyunk, és pont azt kaptuk, amit interneten keresztül a kép alapján reméltünk. Negatívumként csupán annyit teszek közzé, hogy a méretek nem mindenhol stimmeltek, de Kovács Krisztián egyik ötletével sikerült teljesen elfogadhatóvá tenni a magasságbeli differenciát, ami leginkább gondot okozott. Neki különösen hálásak vagyunk a különleges bánásmódért és az udvarias, türelmes kiszolgálásért. A kiszállítás és a régi ülőgarnitúra elszállítása is a megállapodásunk szerint rendben teljesült. Köszönjük és másoknak is ajánljuk a Kanapékirályt.
Nagy Kornél, Budapest
2020.09.06Mindenről szakszerű, és teljes körű tájékoztatást kaptam! A bútort szinte percre pontosan szállították, és külön köszönet a szállító kolléga készséges hozzáállásért! A bútor remek, precíz, gondos munka! Köszönjük!!!
Demeter István, Dunaharaszti
2020.09.06Elégedett voltam a kiszállított kanapé minőségével, a futár kedves volt és korrekten végezte a munkáját, időben értesített a szállítás időpontjáról, és behozta a házba a terméket. Másoknak is ajánlani fogom a cégüket!
Veressné Balogh Katalin, Mátészalka
2020.09.05Minden rendben, időre megkaptuk a rendelésünket.
Meduniv 94 Bt., Debrecen
2020.09.04A megrendelést követően az ügyfélszolgálat nagyon udvarias, készséges stílusban felvette velem a kapcsolatot. Elektronikusan is korrekt, gyors volt a kapcsolattartás. A bútor elkészült az ígért időtartam alatt, a szállításról ugyancsak az ígéreteknek megfelelően előre értesítettek. A szállító pontos és készséges volt. A kanapéhuzatot (és magát a bútort) a weboldalról választottam ki, de nem okozott csalódást. Így a terméket teljes egészében virtuálisan választottam, de minden a várakozásomnak megfelelően alakult: kényelmes, könnyen kihúzható, nagyszerű termék. A "mindennapi alvásra" ígéret teljesült, kis lakásokban igazán praktikus. A vásárlási döntésemet az erősítette meg, hogy ingyen visszaszállítják a terméket, ha nem válik be. Erre ugyan nem került sor szerencsére, de minden bizonnyal ez is korrektül lebonyolítható lett volna ezzel a megbízhatónak bizonyult céggel.
Dr. Homonnay Dorottya, Budapest
2020.09.04Köszönöm a gyors és szakszerű kiszállítást, a sofőr segítőkészségét! Meg vagyok elégedve a fotelággyal, az unokáim nagyon örültek neki és birtokba is vették.
Klippel Jánosné, Madocsa
2020.09.01Tisztelt Kanapékirály! Tökéletesen megvagyok elégedve a rendelésem kezelésével, a megrendelt áru kiszállításával és minőségével. Köszönöm Kovács Krisztián segítségét a bútor szövet kiválasztásánál, ami tökéletesen passzol a Firenze szekrénysoromhoz. Önöknél rendeltem meg a fotelemet is ami várhatóan szept. végén fog megérkezni. További jó munkát és sok sikert kívánok Önöknek!
Papp Jánosné, Felsőőpakony
2020.08.26Mindennel elégedett voltam. ⭐⭐⭐⭐⭐
Kószás Jenő, Budapest
2020.08.15A kanapékkal és a kapcsolattartással is maximálisan meg voltam elégedve viszont a nyári szabadságolások és a covid19 miatt a szállítás bő 2 hetet csúszott. Ez nem volt kellemes mert számítottam rá viszont a szolgáltatás minőségén nem változtatott.
Domonkos Gábor, Keszthely
2020.08.14Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, beköltözés miatt nem tudtam időben átvenni a terméket, de segítettek a tárolásban és azonnal kiszállították, ahogy beköltöztünk. Köszönöm szépen a cég munkatársainak! :)
Rózsa Csilla, Budapest
2020.08.14Ma éjjel vizsgázott az ágy, nagyon jó kényelmes, jó a magassága, szép a felület, jó a a csatlakozó elemek előfúrása. A fiam gyorsan összerakta. Köszönöm, üdvözlettel: Váczyné
Váczi Gábor, Budapest
2020.08.13Másodszor rendeltünk, először franciaágyat, majd sarokkanapét, de csak ajánlani tudom mindenkinek.
Láng Nóra, Ács
2020.08.11Ez már a hatodik rendelésünk a Kanapékirálytól, ami nem véletlen. Mindig ugyanazt a magas szintű kiszolgálást kapjuk, a megbeszélteknek megfelelően. Az ügyfélszolgálati munkatársak és a kiszállítók is mindig nagyon kedvesek. A bútorok minőségével is mindig meg voltunk elégedve. Legközelebb is a Kanapékirályt választjuk!
Balczó Szilvia, Budapest
2020.08.10Tisztelt Kanapékirály! Várakozásomon felül teljesítettek!! Mindennel nagyon meg voltunk elégedve! Határidőre megkaptuk,ahogy ígérték A bútorok fóliával védve csodálatos állapotban és kivitelben érkeztek. A szállító szakemberek munkája is elismerést érdemel, udvarias, készséges, gyors, pontos, precíz. Köszönjük! Mindenkinek ajánlom! Legközelebb is ha szükségem lesz, csak Önöket választom. Tisztelettel: Nagy Istvánné
Nagy Istvánné, Budapest
2020.08.09Már többször rendeltem a Kanapékirálytól és minden alkalommal maximálisan meg voltam elégedve mind a rendelés kezelésével, mind a határidő tartással valamint szállítással is. Sajnos képet nem tudok küldeni, mert a bútorok még nem kerültem összeálltásra.
Kovács Lajosné, Budapest
2020.08.06Teljes kiszolgálást kaptam! Ugyanis a kiválasztott ágyat nem tudták olyan gyorsan szállítani, ahogy nekem szükségem lett volna, így felajánlottak az átmeneti időre egy egyszerűbbet. Tökéletes megoldás volt. Köszönöm!
Sándor Edit Angéla, Solymár
2020.08.06Gyors ügyintézés, pontos szállítás, kedves, segítőkész munkatársak.
Semmelweis Egyetem, Budapest
2020.08.01Kedves Kanapékirály! Nagyon szép kanapékat rendeltünk és teljesen meg vagyunk elégedve a kanapékkal. A szállítással sem volt gond minden ide ért időre, a kollégák kedves és segítőkészek voltak. Köszönjük szépen! P. G.
Püsök Gerzson, Sződ
2020.07.30Udvarias, segítőkész, korrekt és pontos ügyintézés. A kiszállítás pontos, a szállítást végzők segítőkészek voltak, profi módon hozták be a megrendelt bútorokat. A bútorok minősége tökéletes. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Kisbenedek Sándor, Füle
2020.07.30Az első perctől segítőkészek voltak. Minden kérdésre készségesen válaszoltak. Mind a kiszállítással mind a rendelt termékkel nagyon elégedett vagyok. Köszönöm.
Póta Erika, Miskolc
2020.07.28Jó napot kívánok! A tapasztalataim mindenképpen pozitívak! A munkatársaik együttműködése, segítőkészsége kifogástalan! Köszönöm!
Kiss Sándor, Nagykőrös
2020.07.28Jó napot kívánok! A tapasztalataim mindenképpen pozitívak, munkatársaik együttműködése, segítőkészsége kifogástalan! Köszönöm!
Kiss Sándor, Nagykőrös
2020.07.27Tisztelt Kanapékirály! A megrendelés, a kommunikáció teljesen rendben zajlott. A szállítás lebeszélése és maga a szállítás szintén rendben volt. A termék megfelel az elvártaknak. Köszönjük!
Magyar András, Debrecen
2020.07.26A megrendelt árut a vállalt határidőn belül, sértetlenül megkaptam. A szállító nagyon udvarias és segítőkész volt. Meg vagyok elégedve a kanapé minőségével. Nagyon kényelmes és szép. Külön köszönet Kovács Krisztián úrnak a szövet kiválasztásában nyújtott segítségéért. Mindenről pontos tájékoztatást kaptam. Örülök, hogy Önöket választottam. Köszönöm szépen korrekt munkájukat!
Gidófalvi Lajosné, Budapest
2020.07.25Köszönöm szépen, sértetlenül megkaptam a csomagot. A szállító nagyon udvarias is segítőkész volt. Nagyon még vagyok elégedve a bútorokkal. Köszönettel is üdvözlettel: Fülöpné Halina
Fülöpné Halina, Budapest
2020.07.24Köszönöm szépen, sértetlenül megkaptam a csomagot, udvarias és segítő kész volt a szállító. Meg vagyok elégedve a bútorokkal.
Didics Andrásné, Szajol
2020.07.24Ismét nagyon elégedett vagyok a Kanapékirály Csapatával: a komód és a könyvespolc is megérkezett kifogástalan minőségben. Külön köszönet a rugalmas szállításért!
Bagó Katalin, Budapest
2020.07.24Első alkalommal vásároltam a Kanapékirálytól, és maximálisam meg vagyok elégedve a szolgáltatásukkal. Kovács Krisztián úr kiválóan segített a szövetek kiválasztásában, és a vásárlást végig követve, több alkalommal is még a segítségemre volt. A termék minősége első osztályú, az elkészülési időt betartva, a kiszállítás is korrekt volt. A szállítók nagyszerű munkát végeztek, vigyáztak mindenre. A Kanapékirályt csak ajánlani tudom mindenkinek.
Bordás József, Budapest
2020.07.23A megrendelés és a kiszállítás közti idő kicsit hosszúnak tűnt de ez valahogy érthető. A kiszállító segítőkész volt. Összességében elégedett vagyok
Dr. Marton Mária, Somlóvásárhely
2020.07.23Az áruház vevőkiszolgálásával elégedett vagyok, a megrendelést könnyű volt intézni, a bútor minőségével is elégedett vagyok és a szállítási értesítéssel is elégedett vagyok.
Kovács Sándor, Nádudvar
2020.07.20Tisztelt Kanapékirály! Megkaptam a számítógép asztalt. Aranyos fiatal ember hozta, nagyon kedves, udvarias volt, segített kicsomagolni és a helyére tenni. Maximálisan meg vagyok elégedve az asztallal, nagyon szép, köszönöm Önöknek ezt a munkát! Gratulálok a munkatársaknak is!
Gácsi-Kiss Dezsőné Marika, Gyál
2020.07.20Nagyon elégedett vagyok a fotellel és a szállítással, kivéve, hogy nem mondták előre, hogy a lábakat nekünk kell felszerelni, és az nem volt olyan egyszerű!
Kertész Judit, Budapest
2020.07.20Kedvesek! Már másnap írtam a Facebookra is és ide is szívesen írok, mert 100%-osan elégedett vagyok. Pont olyan a heverő, mint amilyen a leírásban volt és amilyennek elképzeltem. Kényelmes, kellemes tapintású, pont elfér ott, ahova terveztem. Elégedett vagyok az árral is. A szállítók pontosan érkeztek a megbeszélt időben. Kedvesek, humorosak, tisztelettudóak, udvariasak voltak. Gyorsan és ügyesen dolgoztak, pedig nem volt egyszerű dolguk a lépcsőn. /Üzenem nekik, hogy a kép "meggyógyult"... ;)/ Szóval köszönet mindenért! További sok sikert kívánok a munkájukhoz!
Gulyásné Bócsa Ildikó, Szentendre
2020.07.19Tökéletes. Maximálisan elégedett vagyok.
Dr. Türk Gábor, Debrecen
2020.07.19Mindennel megvagyunk elégedve, tökéletes a komód. Köszönjük. Bátori Márti.
Bátori Márta, Kaposvár-Toponár
2020.07.17Nagyon elégedett voltam a bútorral, amit kaptam. Minden rendben volt vele, az ígéret szerint a megfelelő időben, megfelelő, jó minőségben kaptam meg az árut. Az Úr, aki szállította, kedves és segítőkész volt. Ha bútorra lesz szükségem, biztos, hogy Önöktől fogok a jövőben is rendelni! Köszönettel: Horváth Ágnes
Horváth Ágnes, Bicske
2020.07.11Ár-érték arányban jó bútorok, minőségi darabok. Ami még tetszik, hogy a termékek többsége összeszerelt állapotban kapható, általában nem kell a vásárlónak az összeszereléssel órákat szenvedni vagy fizetni egy hozzáértő személynek még ezért pluszban. Szállítóik is szimpatikus emberek. Egy apró hiba történt a legutóbbi megrendelés során, az asztal volt az egyedüli darab, ami nem volt összeszerelve, ezt tudtuk előre is, de 2 csavarral kevesebbet mellékeltek hozzá (szerencsére volt nekünk tartalékban hasonló, amit bele tudtunk csavarni).
Béres Ágnes, Piliscsaba
2020.07.11Nagyon elégedettek voltunk a cégükkel és a kiszállítással is. Nagyon jó minőségű és szép a kanapé. Kényelmes rajta aludni. Örülünk, hogy Önöket választottuk. Tisztelettel Vadasné Zeke Valéria
Vadasné Zeke Valéria, Fót
2020.07.10Minden tökéletesen rendben volt. Korrekt megbízható cég.
Agro-Hemp Kft., Algyő
2020.07.10Elsőosztályú segítőkészség, Horváth Boglárka erről bizonyságot tett számtalanszor! Őszinte köszönettel: Dr. Klara Seidl
Dr. Seidl-Szemenyei Klara, Kápolnásnyék
2020.07.06T. Cég! Minden rendben volt. Azt kaptam amit vártam! Volt egy kis probléma a csomagból hiányzott a szerelési útmutató. A termék leírásban hivatkoznak rá. Köszönettel: Szedő István - Néha sajnos előfordul, de e-mailben elküldtük az összeszerelési útmutatót! Üdv: Kovács Krisztián
Szedő István, Budapest
2020.07.05Minden rendben volt. A szállítok is nagyon rendesek voltak!
Tujner András, Piliscsaba
2020.07.02A szállítással tökéletesen meg voltam elégedve. Nagyon szép komódot kaptam, olyat amit elképzeltem, szobám hasznos dísze! Nagyon köszönöm!
Erős Istvánné, Budapest
2020.07.02Jó kis asztal és nagyon tetszik. Kedvesek a vásárlóval és pontos információt adnak a szállításról. Csak ajánlani tudom és még fogok rendelni a Kanapéirálytól!
Képíró Ferenc, Vecsés
2020.06.29Tisztelt Kovács Krisztián! Elégedett vagyok! A megrendelt termékeket kaptam hiánytalanul. A szállítás is a megbeszélt időben történt. Az egyik karosszéken és az akasztós szekrényen találtam egy kis apró festés hiányosságot, de ez nem az Önök hibája. Üdvözlettel: Mráz Teréz
Mráz Teréz, Szombathely
2020.06.28Kedves, pontos csapat. A vásárlás után és a szállítás előtt is telefonon kerestek, egyeztettük a részleteket. Köszönöm szépen!
Szőke Judit, Sopron
2020.06.28Étkezőasztalt és 4 db étkezőszéket rendeltem. Nagyon meg voltam elégedve a bútor rendelés folyamatával, kedvesek voltak a telefonban a munkatársak, a kedvemért az ügyfélszolgálatos hölgy még egy fényképet is feltett az általam választott szín összeállítású asztalról. A rendelést hamar megkaptam, kb. két héten belül.
Dr. Vincze Zsuzsanna, Tatabánya
2020.06.28Tökéletes bútorok, stabil, szép! Gyors kiszállítás! Összeszerelve érkezik, minden tartozékkal! Telefonos egyeztetések kedves ügyintézővel! A szállító cég sofőrje kedves, udvarias, segítőkész! Ajánlani tudom mindenkinek a Kanapékirályt! Köszönöm!
Máté Mihályné, Dunaszekcső
2020.06.22Tökéletesen megfelel a termék, olyan amilyen a weboldalon! Kedves precíz kiszolgálás!
Csende Lászlóné, Budapest
2020.06.22A fotelágy a megbeszélt időpontra megérkezett, minden rendben volt vele és a kiszállítással is. Kényelmes, masszív bútor, színe szerintem még szebb, mint a weboldalon található képen. Nagyon elégedettek vagyunk. Köszönjük szépen!
Simon Éva, Szeged
2020.06.22Nagyon elégedett vagyok!
Horváth Józsefné, Kincsesbánya
2020.06.21Minden rendben a csomagolással,szállítással és a gyorsasággal. Tegnap összeszereltem a virágtartót, kicsit gondolkodni is kellet, de meg lehet csinálni nem hozzáértő embernek is mint én. A minőség is rendben, és stabil a szerkezet. Köszönök mindent.
Csergő Tibor, Kazincbarcika
2020.06.21Minden rendben ment! Ár-érték arányban itt volt a legjobb a polc.
Szentesi László, Karcag
2020.06.20Tisztelt Webáruház! A megrendelés, az ügyfélszolgálat, a kommunikáció a kiszállítás, a szállítást végző kollégáiról, csak pozitívan tudok nyilatkozni. Rendkívül gyorsak és kedvesek, vagyis fontosak Önöknek a megrendelők. Nagyon örülők, hogy önöket választottam. Az általam rendelt kanapé mindazt tudja amit elképzeltem. Köszönöm! Üdvözlettel: Zengőné
Dr. Zengő Elemérné, Veszprém
2020.06.194 lányunokámat vártam a feleségemmel együtt a karantén után. Hosszú ideig nem volt lehetőség a találkozásra. Kis hétvégi házunk a vadnai tó partján szűkös befogadó képességű, bár igen komfortos. Olyan heverőt kerestem, amelynek szélessége max. 70cm. A Kanapékirály adta a megoldást. Megrendelem egy remek fotelágyat. Praktikus, esztétikus, ágyneműtartós! Nagyon örültem. Csak az idő szorított, hogy amikor a lányok jönnek itt lesz-e az ágy? Telefonos kérésemre megértést, udvariasságot tapasztaltam. A Kanapékirály felvette a kapcsolatot a gyártóval és elérte, hogy időre elkészüljön a bútor. Ezúton is köszönöm. A mellékelt fénykép talán nem a legjobb, de az ágy remek. Tudom, mert én aludtam rajta, a lányok persze a nagy ágyon hancuroztak... Nagyapa már csak ilyen!
Soós Roland, Vadna
2020.06.18Tisztelt Kanapékirály! Tegnapi napon kaptam meg 11 óra tájban a megrendelt gyermek íróasztalt. (Újpestre történt a szállítás) Sajnos nem tudtam otthon lenni, de a 12 éves lányom átvette a bútort. Ezúton szeretném megköszöni a szállítójuknak a hozzáállását és segítőkészségét. Mivel nem tudtam otthon lenni, így egyedül cipelte fel a harmadik emeletre a bútort. Sok ilyen kiváló munkatársat/szállító kívánok önöknek! Üdv: Mihailov Ferenc
Mihailov Ferenc, Budapest
2020.06.12A termékkel meg vagyok elégedve. Szépen kidolgozott, jól használható. Egy ágyneműtartóról van szó. Végül nem arra a helyre tettük, ahova szántam. A szállítással nagyon meg vagyok elégedve. A kolléga készséges volt, időben jött. A szállítás szervezője is kedvemre tett, akkor hozták, amikorra kértem. Eredetileg 5-6 hétre ígérték, hát a hat hetet pontosan betartották. Ez kicsit hosszú volt, főleg, mert közben nem kaptam értesítést, hogy hol tartanak a munkával.
Fluck Dénesné, Budapest
2020.06.11Keresőben találtam erre a bútorboltra, a megrendelt termék minőségi, meg vagyok elégedve vele. A webáruházuk jól átlátható, gyors, pontos volt a szállítás, másnak is csak ajánlani tudom önöket!
Nagy János, Ajka-Bakonygyepes
2020.06.11Teljes mértékben meg voltunk elégedve a rendelt termékkel. Az ígért határidőn belül érkezett. Ügyfélszolgálatos fiatalember nagyon segítőkész. Csak ajánlani tudom a Kanapékirályt.
Láng Nóra, Ács
2020.06.08Nagy választék és jó minőség. Maximálisan elégedett vagyok mind a rendelés, mind a szállítás és a kommunikáció tekintetében. Csak ajánlani tudom.
Perl Erika, Budapest
2020.06.08A honlap használhatósága jó, a termékválaszték bőséges, a kiválasztott termék életben is tetszik. Egyedül a szállítási költséget tartom túlzónak.
Balázs Katalin, Budapest
2020.06.07Maximálisan meg vagyok elégedve a minőséggel, a látvánnyal! Azt kaptam amit vártam! A kiszállítás gyors és pontos volt! A szállítók korrektek, barátságosak! Köszönjük szépen!
Horváth Gáborné, Esztergom
2020.06.07Köszönöm szépen, termékükkel maximálisan meg vagyok elégedve, ezért vagyok visszatérő vásárlójuk. Munkájukhoz további sok sikert és nagyon jó egészséget kívánok!
Hudák Margit, Paks
2020.06.04Régi vágyam teljesült, olyan amilyen rendeltem, nagyon kényelmes. Korrekt ügyintézés, szállítás. Maximálisan elégedett vagyok. Köszönöm, köszönöm! Azóta minden nap órákig ülök benne...
Szilágyi Tamás, Budapest
2020.06.03A rendelésem gyorsan megérkezett, minden flottul zajlott, pontos tájékoztatást kaptam, a szállítók is udvariasak voltak, szóval mindenkinek csak ajánlani tudom a Kanapékirályt!
Kollár István, Siófok
2020.06.03Teljes mértékben elégedett voltam, csak ajánlani tudom másoknak is.
Csikós Zsolt, Szeged
2020.06.02Maximálisan elégedett vagyok a termékekkel és a szolgáltatásokkal is. Többször is rendeltem már, a rendelés, kiszállítás, fizetés is zökkenőmentesen zajlott. A termékek minősége is megfelelő, nem okozott csalódást egyszer sem.
Potássy Andrea, Dunabogdány
2020.06.02Teljes mértékben elégedettek vagyunk a szolgáltatással, kiszállítással, a termékkel. Kedves, alapos, ügyfélbarát bánásmódban részesültünk, a kanapé megfelel az elvárásainknak. A vártnál hamarabb is érkezett meg, újabb plusz pont!
Müller Kitti, Dunaharaszti
2020.06.01Minden tekintetben meg voltam elégedve a szolgáltatással. A termék megfelelő volt, a szállítás is pontos volt, és az ügyintéző kollegák is segítőkészek voltak. Csak ajánlani tudom a webáruházat.
Balla Tímea, Békéscsaba
2020.05.31Minden OK volt! Keresni fogom még az üzletüket!
Lánczky Tereza, Budapest
2020.05.30Többször is vásároltam már a kanapékirály oldaláról és maximálisan elégedett voltam és vagyok a szállítással, komunikációval vmint a termékekkel ( 2 különbözô kanapé és egy szobainas) is. Mindenképpen ajánlani tudom!
Fellinger-Varga Nikoletta, Tab
2020.05.28Kedves Kanapékirály! Egy íróasztalt rendeltem a fiamnak. A kiszolgálással, a munkatársaik kedvességével, a kiszállítással is meg voltam elégedve. Köszönettel: Németh Éva, Bajáról.
Németh Éva, Baja
2020.05.27Szakszerű és segítőkész információ nyújtás. Szállítás a megadott időben. A választott és megvásárolt termékkel elégedettek vagyunk. Sok sikert a Kanapékirály csapatának!
Vásárhelyi Adrienn, Budapest
2020.05.25A webáruházról: gyors kedves, segítőkész megbízható. A kanapé: tökéletes minőségben megérkezett a megbeszélt időpontban. Nagyon szép kényelmes.
Diós Tamás, Mór
2020.05.22Szuper a termék. Stabíl, jó anyagból készült. Egyszerű az összeszerelése. Csak ajánlani tudom!
Szerényi Zsuzsanna, Dunaharaszti
2020.05.19Köszönöm szépen a gyors és pontos kiszállítást. Pont olyan érkezett meg amit megrendeltem! További sikeres értékesítést és jó munkát kívánok!
Izing Józsefné, Kisláng
2020.05.16Mindennel tökéletesen meg voltunk elégedve, mind a bútor elkészítésével, mind pedig a kiszállítással! Továbbiakban is Sok Sikert Kívánunk Önöknek!
Siska Balázs, Tiszaújváros
2020.05.15Nagyon elégedett vagyok a termékkel. A megrendelést követő napon már kerestek a szállítás várható időpontja miatt, valamint a tényleges előtt is. Ritka az ennyire korrekt üzlet. A későbbiekben is Önöket fogom keresni, ebben biztos vagyok.
Harangi Ágnes, Csókakő
2020.05.14Tökéletesen elégedett vagyok a termekkel és a kiszállítással is.
Majsai Éva, Csetény
2020.05.12Én egy L alakú sarokülőgarnitúrát rendeltem. A megrendelés egyeztetése még aznap megtörtént, az úriember nagyon kedves és kommunikatív volt a telefonban. A termék még a becsült szállítási idő előtt kiküldésre került. Felettébb elégedett voltam a szállítókkal (kértem plusz egy fő rakodót), figyelmesek voltak. Maga az ágy fantasztikus, igazi minőségi darab, strapabíró kárpitozással illetve szerkezettel. :) Egyetlen apró (de nem kiküszöbölhetetlen) hibát észleltünk, hogy a csavarok mennyiségében volt egy pici hiány (7 db). Összességében elégedett vagyok, nagyon kényelmes ágyikóm van és már le is tudom ültetni a vendégeim is! Hálás köszönet a Kanapékirálynak, szuperek vagytok! :))
Grész Barbara, Budapest
2020.05.10A megrendelés és a visszaigazolás is átlagon felüli volt. Telefonon is felvették velem a kapcsolatot, amely során udvarias, segítőkészek voltak. A kiszállítás gyors, szakszerű és sérülésmentes volt! Köszönöm a terméket! :)) Üdv. Kis István - Pécsről
Kis István, Pécs
2020.05.08A++ szolgáltatás, elégedett vagyok mindennel.
Olasz Bence, Vác
2020.05.08Precíz, pontos kiszállítás. Folyamatos informálás a termék hollétéről, érkezéséről. Udvarias kiszolgálás, házhozszállítás. Sérülésmentes termék. A jövőben is fogok Önöktől rendelni. Nagyon köszönöm. Jó egészséget mindenkinek!
Vargáné Tóth Bernadett, Hajdúnánás
2020.05.05Horváth Boglárka bübájos, türelmes és igen segítőkész, köszönet számára!
Dr. Seidl Klara, Kápolnásnyék
2020.05.05A bútort hibatlamul megkaptam, a szállítók szolgálatkészek voltak. Elégedett vagyok.
Mihály Margit, Enying
2020.05.01Nagyon meg vagyunk elégedve, a termék pont olyan amilyet szerettünk volna. A kiszolgálás is korrekt.
Wirth Csilla, Siófok
2020.04.26Üdvözlöm önöket! Teljes mértékben meg vagyok elégedve a kiszolgálással és a termékkel. Megrendeléskor azonnal felvették velem a kapcsolatot. Sokkal hamarabb megkaptam az ígérthez képest, és abban az időpontban, amit jeleztek. Köszönöm. Sztrapatiné Marietta
Sztrapati Lászlóné, Pilismarót
2020.04.17Minden nagyon jól ment. Kedves, gyors, menő ügyfélszolgálat. Jó fej, rugalmas diszpécser. Vidám, erős kiszállító. Minőségi kanapé!
Farkas Judit, Budapest
2020.04.11Köszönöm szépen én elégedett vagyok teljesen a termékkel.
Tarrné Bereczky Dóra, Budapest
2020.04.09Kedves, pontos, korrekt ügyintézés megfelelő, jó termék!
Németh István, Budapest
2020.04.09Mindennel nagyon elégedett vagyok. Kiváló a termék, pont amire számítottam. A kiszállítás kissé csúszott, de ez a jelen helyzetnek tudható be. Köszönöm szépen!
Szekeres István, Dány
2020.04.07Köszönöm a korrekt együttműködést az udvarias gyors házhoz szállítást. A rendelt termékkel tökéletesen meg vagyok elégedve.
Martini Ottó, Borjád
2020.04.05Egy jól átlátható weboldalról vásároltam. A terméket az ígért időpont előtt kaptam meg és megelégedéssel használom. Csak ajánlani tudom.
Biró Ferenc, Balatonkeresztúr
2020.04.04Kedves Kanapékirály! A rendelt kanapét hamarabb megkaptam, aminek persze nagyon örültem. A bútor szép, kényelmes, és könnyen kezelhető. Jól néz ki a lakásban. A fiúk nagyon rendesek voltak :) Ha tehetem máskor is nálatok vásárolok. Köszönöm :) :)
Ilona Szőke, Budapest
2020.04.03A termék kitűnő, hibátlan! Sokat kellet várni, de megérte!!
Farkas Tibor, Győr
2020.03.28Maximálisan elégedett vagyok!
Hatala Istvánné, Nagydorog
2020.03.27Színvonalas bútort vásároltam, a szállítás pontos volt, kedvesek voltak a fiúk. Legközelebb, ha bútort vásárolok, a Kanapékirálytól rendelek! Meg vagyok elégedve!
Markó Ildikó, Budapest
2020.03.27Nagyon meg vagyok elégedve. 100-szor jobb, mit azok az ikeás szar bútorok...
Péli Zoltán, Dunaharaszti
2020.03.27Gyors szállítás, gondos csomagolás. Remélem sokáig hasznalhatjuk a megrendelt kanapét.
Kardos Miklósné, Mád
2020.03.26Minden rendben ment, a kanapé kényelmes, a szállítók udvariasak és pontosak voltak. Nem csalódtam, legközelebb is a Kanapékirálytól rendelek!
Szabó Attila, Budapest
2020.03.26Tisztelt Kovács Krisztián! Az étkező garnitúra nem okozott csalódást, olyan, mint azt a képen láttuk. Tetszik és nagyon praktikus, már "fel is avattuk". Csupán egy kis apró hiba van, a szék lábai kicsit "döcögnek", de ez lehet, hogy összeszerelési hiba. Esetleg a talp lecsiszolásával vízszintesbe hozható. De ez tényleg csak apróság. U.I. Képet később küldünk.
Dr. Bartha Sámuel Bt., Balatonendréd
2020.03.22Szép napot. Maximálisan elégedett vagyok a kiszállással is és a termékkel is. Nem bántam meg. Nagyon gyönyörű a szekrény. Köszönöm szépen :)
Kissné Hartvég Nikolett , Kopháza
2020.03.14Érthető, korrekt tájékoztatás. Házhozszállítás menete kifogástalan, kolléga segítőkész. Áru hibamentes.
Gombos Dávidné, Rákóczifalva
2020.03.12Üdvözlöm Önöket! Az íróasztalt hamarabb megkaptam, mint ahogy ígérték, az ügyfélszolgálatuk is készséges volt, minden kérdésemre válaszoltak. A bútor gyártója felé lenne néhány megjegyzésem: a mellékelt szerelési útmutató szinte használhatatlan, alig látható fénymásolat, persze lengyel nyelven. A fiók furatai nem a megfelelő helyen vannak, magassági eltérések miatt máshová kellett fúrni. Két darab nagyméretű csavar hiányzott a csomagból. Ja, és lehetne két centivel hosszabb az asztal, mert a pc és a nyomtató között hajszálnyi rés sem maradt. A többi stimmelt.
Stos Judit, Majosháza
2020.03.10Tisztelt Kanapékirályság! Nagyon megvoltam elégedve a két tárolós puffal. Nagyon szépen és gondosan van elkészítve, igazán örömet okoztak vele nekem. További sikeres munkát kívánok önöknek, hogy minél több emberhez jusson el a termékük.
Zboray Gáborné, Budapest
2020.03.09Sziasztok! Az általam választott bútorral, az ügyintézéssel, szállítással teljes mértékben elégedettek voltunk, vagyunk. A szállításban segítő két munkatársuk előtt le a kalappal!
Baloghné Csernus Gabriella, Ostffyasszonyfa
2020.03.09Nagyon meg vagyok elégedve mindennel, köszönöm szépen.
Felber Judit, Győr
2020.03.09A kiválasztott kanapét rövid időn belül korrekt szállítással megkaptam.
Pusztainé Bakódy Zsuzsanna, Győrújbarát
2020.03.08Elégedett vagyok. Minőségi, gyönyörű ágyat kaptam, ami nagyon kényelmes. Ajánlom mindenkinek!
Nagy Anita, Debrecen
2020.03.05Vannak még csodák! Két rendkívül szolgálatkész Úr hozta ki a bútorokat ahova elég macerás volt felvinni, nem volt semmi szájhúzás, ezt így, vagy úgy, nem lehet. Nekiugrottak és pár perc alatt felhordták! Köszönet érte ez úton is! Becsüljék meg az ilyen munkatársakat!
Hajdu Attila, Füle
2020.03.05Nagyon korrekt, nyitott a cég! Emberbarát, rugalmas hozzáállás! Igazi csapatként dolgoznak! Gratulálok, mindenkinek csak ajánlani tudom! További sok sikert,és elégedett vásárlót kívánok! Lugosiné Koleszár Erzsébet
Lugosiné Koleszár Erzsébet, Budapest
2020.03.02Üdvözlet! Én nagyon meg vagyok elégedve, a termékek időben érkeztek, előtte volt értesítő, az áru jó minőségű, és a szállító munkatársak is segítőkészek voltak. Mindent köszönök!
Kállai Judit, Gyöngyös
2020.03.02Nagyon elégedett voltam mindennel. A rendelés módja egyszerű, jól érthető. A megrendelt termék pont olyan, amilyennek elképzeltem. Az időtállósága majd ezután derül ki, de bízom benne, hogy jól választottam. A kiszállítás az ígért időintervallumban megvalósult. A munkatársuk udvarias, segítőkész volt, ami manapság nagyon ritka. További jó munkát kívánok Önöknek. Üdvözlettel: Korényi Endréné
Korényi Endréné, Jánoshalma
2020.02.28Köszönöm, nagyon megvoltam elégedve. A polc tökéletes és szép. A szállítás rendben volt, és a kolléga nagyon kedves volt. Még egyszer köszönöm! Üdvözlettel, Kabatek Éva
Kabatek Éva, Fót
2020.02.28Nagyon korrekt, emberbarát a cég! Segítőkész, nyitott és rugalmas! Gratulálok a kollégák kiválasztásához! Így valóban csak csapat tud működni! További sikeres munkát kívánok és sok olyan elégedett vevőt mint Én! Üdvözlettel Lugosiné Koleszár Erzsébet
Lugosiné Koleszár Erzsébet, Budapest
2020.02.28Korrekt cég, pontosan szállítottak, a kiszállítók előzékenyek. A termék iselve válik el, első blikkre jónak tűnik.
Bárdi Zoltán, Gyomaendrőd
2020.02.27Maximálisan megvoltam elégedve mindennel.
Pmt Szerszámgép Kft., Csongrád
2020.02.24Mindennel maximálisan elégedett vagyok!
Hatala Istvánné, Nagydorog
2020.02.22A termékek nagyon rendben vannak, szebbek, mint a képeken. Pláne, hogy a fogantyúk a képeken nem adják vissza a valóságot. Tényleg gyönyörű.
Hoskó Magdolna, Felsővadász
2020.02.22Kedves Kanapékirály! Köszönöm kérdését. A termék olyan, mint amit kerestem, a szállítás pedig pontos volt. Üdvözlettel: Galgóczy Ágnes
Galgóczy Ágnes, Dunasziget
2020.02.22Tisztelt Uram! Nagyon meg vagyunk elégedve a 3db székkel, nagyon szépek! A kiszállítás is rendben volt, csak ajánlani tudom mindenkinek! Üdvözlettel: Varró Erzsébet
Varró Erzsébet, Ófehértó
2020.02.21Ez már a sokadik rendelésem a Kanapékirálytól. Most is, mint mindig, minden zökkenőmentesen zajlott a rendeléstől a kiszállításig. A munkatársak segítőkészsége példátlan. Köszönöm szépen!
Szilvia, Budapest
2020.02.15Mindennel maximálisan elégedett vagyok!
Hatala Istvánné, Nagydorog
2020.02.13Köszönöm, nagyon meg vagyok elégedve! A szín, a forma megfelel az elvárásaiknak. Nagyon tetszett az udvarias kiszolgálás! Ajánlom a Kanapékirályt azoknak, akik ilyen vásárlást terveznek!
Újvári Pálné, Kisújszállás
2020.02.07Minden rendben volt. A kiszállítás visszaigazolt időpontja nem volt jó, egy másik időpontot kértem, rugalmasan kezelték. Udvariasak, segítőkészek. Ajánlom őket.
Benkóné Horváth Edina, Balassagyarmat
2020.01.31Tisztelt Kanapékirály! Több alkalommal vásároltam már az Önök Webáruházában. Minden alkalommal meg voltam elégedve az áruház szolgáltatásaival, és a termékkekkel is. Legutóbb 2 db KDB10188 típusjelű bőrfotelt vettem. Tökéletesek! Üdvözlettel: Péter László
Péter László, Paks
2020.01.30A "Kanapékirály" valóban méltó a nevéhez! Korrekt ügyintézés, várt minőség, rugalmas ügyintézés és szállítás. Ajánlom a termékeit. Üdvözlettel; Tóth Péterné Komló
Tóth Péterné, Komló
2020.01.28Jó napot! Nagyon elégedettek vagyunk a termékükkel, minden rendben van, szép igényes minőség. Kiváló mindhárom termék amit eddig rendeltünk önöktől. Köszönjük! Minden jót kívánunk! Tisztelettel: Farkasné
Farkas És Társa Bt., Kakasd
2020.01.28A kiszolgálással tökéletesen elégedett vagyok, másnak is csak ajánlani tudom. Köszönettel Magyari Gyula
Magyari Gyula, Gödollő
2020.01.27Nagyon meg vagyok elegedve mindennel, a kanapé nagyon szép lett, a szine pontosan megfelel a szinmintának a honlapon. A vásárlás, a kérdéseimre kapott válaszok, a szállitás idözitese, a hazaszállitás, szerelés, minden tökéletesen muködött. Csodálatosan jó aludni a kanapén! Mindent köszönök!
Magdalena Janki, Budapest
2020.01.26Minden nagyon rendben volt, a bútor is jó!
Dárday Nikolett, Budapest
2020.01.24Maximálisan elégedett vagyok a Kanapékirály szolgáltatásával. Korrekt ügyintézés és jó minőségű termék.
Czeglédi Károly, Debrecen
2020.01.24Korrektek, segítőkészek. A monitoron látható színek nem mindig valósak és az általam rendelt fotelnél is volt ilyen eltérés, de szó nélkül, rugalmasan vállalták a cserét, sőt a gyártóval még színminta megküldését is megbeszélték, amit nem egészen 2 nap alatt meg is kaptunk, így az új fotel már tökéletes lesz. Köszönet az ügyintézésért!
Dr. Papp Judit, Balatonalmádi
2020.01.13Gyors, pontos, kiváló minőség, a munkatársak hozzáállása kiváló.
Miskolczi József, Sárospatak
2020.01.12Minden rendben volt a tájékoztatással, az ígért szállítással. Köszönöm szépen.
Karacs Károlyné, Kunsziget
2020.01.03Tisztelt Kanapékirály! Mindig van abban kockázat, ha az ember látatlanban vesz bármit, de abban különösen, ha mind ezt nagy értékű árunál teszi. A honlapjukon lévő képek azt sugallták, hogy Önöknél minőségi bútorok készülnek, jó alapanyagokból, jó kivitelben, ízléses formában. Mi egy Bianka 3-2-1 ágyazható, bőr ülőgarnitúrát választottunk, cherry-színben. A szín kiválasztásánál nagy segítség volt az a bőrminta gyűjtemény, amit külön kérésre kaptunk, mert a fotó-színminta nem egészen úgy adja vissza az árnyalatokat, mint a valóság. A leszállított ülőgarnitúra minden előzetes várakozásunknak megfelelt, de talán még az is kijelenthető, hogy azt felül is múlta. Mind a kidolgozás minőségéről, mind a kényelmi képességeiről csak felső fokon tudok nyilatkozni. Külön köszönet, hogy ígéretüknek megfelelően karácsony előtti utolsó munkanapon leszállították, és külön dicséret a szállítmányozó cégnek, illetve két munkatársának, a korrekt, lelkiismeretes árumozgatásért. (4. emelet - régi bútor le, az új fel, lift nélkül) Még egyszer csak külön köszönet a korrektségükért, az igényességükért, a precízségükért. Eladni csak így szabad! Ajánlom Önöket Mindenkinek. Kovács Miklós, Eger
Kovács Miklós, Eger
2020.01.02Kedves Krisztián! Számomra a nagyon hosszú szállítási határidő érthetetlen, ami elveszi az ember kedvét, a további rendeléstől. Pedig a termékkel elégedettek vagyunk, szeretjük, teljesen belesimul a környezetébe. Külön szeretném megemlíteni a szállítást végző dolgozóik kedves, figyelmes, és mindenben segítő készségét. Üdv. Griffné.
Griff Sándorné, Budapest
2020.01.02Januárra ígérték a két fotel szállítását, de már megkaptam karácsony előtt. Pontosan olyan, amilyet szerettem volna. Viszonylag kis méretű, de mégis kényelmes a magas háttámlával. Rugós kivitelű, ezért gondolom tartósabb lesz, mint a szivacsos fotelek. A szállítást végző kolléga nagyon udvarias volt, mobilon hívott a várható érkezéséről. Precízen csomagolva szállították a foteleket, semmi sérülés, semmi hiba. Már a kanapéval is nagyon elégedett voltam, a két fotel csak kiegészítette ezt. Nagyon elégedett vagyok mind a minőséggel, a kivitellel, a szállítással. Köszönöm.
Gerzsány Istvánné, Budapest
2020.01.02Szimpatikus volt a kapcsolattartás milyensége, pl. az, hogy azonnal visszajeleztek, amikor megérkezett Önökhöz az előleg. Bármikor hívtam Önöket, készségesen válaszoltak a kérdésekre. Nagyon elégedettek vagyunk a bútorral.
Tóth-Márton Ágnes, Dunaharaszti
2019.12.28Üdvözletem! Nagyon jó volt az átadás, az egyeztetés és a kedves kollégájuk segítsége. A kanapé is a helyere került, birtokba vették az itt alvó rokonok... Kicsit keménynek találták a fekvőhelyet, de jót aludtak. Ha kicsit nagyobb lenne, meg fantasztikusabb, örömtelibb lenne, mivel elég alacsony vagyok és szükséges a nagyobb háttámasz. Köszönöm a munkájukat! Békés, boldog, sikeres új esztendőt kívánok! Hugyecz Katalin
Hugyecz Katalin, Budapest
2019.12.26Többedik alkalommal rendeltem a Kanapékirálytól több típusú bútort. Minden termékükkel, kiszolgálásukkal, korrekt üzleti magatartásukkal elégedett voltam. Így nem volt kérdés, hogy az új franciaágyunkat is tőlük rendeljük. Kiválasztás után megrendeltem és a készítés folyamata alatt annyi módosítást kértem, hogy a fejrész támláját a standard méretnél legalább 20 cm-rel magasabbra készítsék. Kérésem teljesült. Az egyeztetett időpontban pontosan érkezve leszállították a bútort és mivel kértük, villámgyorsan összeszerelték. A képeken látható az eredmény! Csupán egyetlen javaslatom van: utólagos emelést könnyítő rugó. Mindenkinek továbbra is jó szívvel ajánlom a Kanapékirályt, mert tényleg király!
Benedek Jánosné, Dunakeszi
2019.12.23Kedves Kanapékirály! Király minden! A rendelés után, a karácsony előtti csúcs ellenére, gyorsan érkezett a küldemény. A szállítás az ígért időben és kérés szerint történt. A termék pont olyan amilyennek a képeken látható és a leírásokban volt. Tökéletes! Fizetés helyszínen zajlott. A munkatárs udvarias és készséges volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Molnár Zsolt, Tápiógyörgye
2019.12.23Kedves Kanapékirály! A rendeléssel, annak lebonyolításával, a szállítással is elégedett voltam. A rendelt árú annyiban tért el az általam rendelt heverőtől, hogy a szép fa lábai helyett kicsi műanyag lábacskái vannak, de kérésemre ezt pótolják, aminek nagyon örülök. Egyelőre szokom a heverőt, a derekam nem nagyon tolerálja valami miatt, de bízom benne, hogy “összeszokunk”. Szobámnak egy szép darabja.
Ibrányi Éva, Füzesgyarmat
2019.12.22Tökéletesen meg vagyok elégedve a rendelt kanapéval, a szállítással és az összeszereléssel egyaránt! Köszönöm a Kanapékirály csapatának! A jövőben is fogok rendelni önöktől és meleg szívvel fogom ajánlani önöket ismerőseimnek !
Rajna Andrea, Budapest
2019.12.21Köszönet a megrendelt árú időben való megérkezéséért, amivel nagyon megvagyunk elégedve. Végig kaptuk az információkat, a Csapat kedves és szolgálatkész volt végig az átadásig. Köszönettel: S.-né.
Slemmer Jánosné , Veszprém
2019.12.16Jó napot! Köszönöm a terméket nagyon klassz, örültünk neki mindenkinek tetszett. Semmi gondunk nincs vele, összerakásnál is volt elég segítség a lapokon, a zacskókon is úgy szintén. Üdv: Farkasné. Kellemes ünnepeket kívánok :)
Farkas És Társa Bt, Kakasd
2019.12.16Köszönjük a kanapét, nagyon szép és megvagyunk nagyon elégedve! Üdv: Berta Károly
Berta Károly, Siklós
2019.12.14Meg vagyok elégedve az ülőgarniturával. Gyors kiszállitás. Köszönöm.
Sarkady Attila, Debrecen
2019.12.13Nem volt egyszerű a rendelésem, illetve a szállítási határidő négy hónapja. Ellenben HORVÁTH BOGLÁRKA munkatársuk, aki kb. egy órán át volt segítségemre, hogy a visszamondott rendelés helyett találjak olyan, minden szempontból megfelelő kanapét – ami már meg is érkezett – példamutató lehet bárki számára! Többször visszahívott, segített, türelme végtelen, szakértelme kifogástalan. Amikor ennyi egyeztetés után, véletlenül mégsem azt rendeltem amit megbeszéltünk, felhívott és kijavította. A pénzt másnap visszakaptam, mert a második rendelés ráadásul kevesebbe is került mint az eredeti. Nagyon hálás vagyok neki, remélem a munkahelyén is tudják, hogy kis hazánk legrendesebb ügyfélszolgálatosa dolgozik náluk! Ezúton is kívánok kellemes ünnepeket a Kanapékirály dolgozóinak és kérem külön ünnepeljék meg Boglárkát! Fotózni sajnos most nem tudok, de a kanapé pont olyan, mint amilyet szerettem volna. Üdv.: Balzsay Cecília
Balzsay Cecília, Dunakeszi
2019.12.12Nagyon meg vagyok elégedve a kanapéval, sokkal jobb mint amit vártam! Kényelmes és praktikus. Köszönöm!
Garami Edit, Miskolc
2019.12.11Kedves Kanapékirály! A szállítási időpont összehangolásakor segítőkészséget és udvariasságot tapasztaltam (az előzetesen megadott időpont ugyanis nem volt megfelelő). A szállítás körülményeit nehezítette, hogy aznap esett le az első hó, és az én külön kérésem miatt már meglehetősen későn érkeztek meg a kollégái. Mégis nagyon nagy figyelemmel, pontosan végezték a szállítást és a szerelést is . A csomagból hiányzott néhány csavar, ezeket is pótolták, a lift hiányával is meg kellett küzdeniük. Köszönöm mindannyiuk munkáját!!
Bácsik Erika, Budapest
2019.12.10Kedves Kanapékirály! Nagyon meg voltam elegedbe a szolgáltatással, a munkatársak segítőkészségével, felkészültségével. Az asztalt ajándékba vásároltam karácsonyra ezért még nincs összeállítva, így egyelőre nem tudok fényképpel szolgálni.
Duka György, Budapest
2019.12.10Kedves Kanapékirály! A rendelés megfelelően teljesítették. Még a kérdéseimre is válaszoltak. A kiszállitás rendben es segitőkészen zajlott. Köszönettel: Edit
Székely Edit, Budapest
2019.12.09Nagyon meg voltunk elégedve. Gyors és pontos kiszállítás, időben értesítés. Az asztal hibátlan, bár a színe nem igazán wenge, mert annál jóval világosabb, inkább dió, de így is megtartottuk, mivel nem volt sötétebb színű.
Kutasi Lászlóné, Szeged
2019.12.06A megrendelt termék épségben megérkezett. Pozitívum, hogy összeszerelt állapotban kaptuk meg.
Alsópáhoki Szivárvány Óvoda, Alsópáhok
2019.12.05Tisztelt Kanapékirály! Elégedett voltam a kollégákkal, az információ nyújtással, magával a vásárlás, ügyintézés és kiszállítás teljes menetével! Minden a tájékoztatásnak megfelelően történt! A megrendelt termékkel is ... bár az általam rendelt két éjjeliszekrényt összeszerelt állapotban, csomagolás nélkül szállították ki, ebből adódóan sérülés keletkezett is rajta. Ami szerencsére a használatot nem befolyásolja, csak esztétikailag zavaró, de az elhelyezésnek köszönhetően alig észrevehető! Ha ez a termékük is megfelelő csomagolásban került volna kiszállításra, ez elkerülhető lett volna! Összeségében elégedett voltam! További eredményes munkát kívánok! Tisztelettel: Havasi Milán
Havasi Milán, Cegléd
2019.12.02Minden rendben volt a termékkel és a szállítással is.
Zelnik Péter Zénó, Budapest
2019.12.02Nagyon köszönöm a segítőkészséget és a gyors reakciót a reklamációmmal kapcsolatban. Tökéletes az új matrac!
Fekete Mónika, Salgótarján
2019.12.01A kanapé, amit rendeltünk, nagyon szuper, a család minden tagja (a macska) is elégedett vele. :) A kiszolgálással semmi probléma nem volt. A kiszállítás kicsit érdekesre sikeredett, de ez annak volt köszönhető, hogy a régi kanapénk nem volt ennyire szétszerelhető, és mivel időközben bejárati ajtót cseréltünk egy része nem fért ki. Mondjuk ezt inkább mint tanulságot írom későbbi vásárlóknak, hogy a régi bútor elvitetése esetén érdemes erre gondolni. Az egyetlen igazi baki az volt, hogy nem kaptunk semmiféle összeszerelési útmutatót valami folytán, de ezt is megoldottuk. Viszont még meg kell említenem, hogy annak dacára, hogy segítséget is kértem és messzire szállítottak, nagyon készségesek voltak az időpont tekintetében és pontosan is érkeztek. Köszönjük!
Ezékiel Eszter, Szentendre
2019.11.30Csak ajánlani tudom :) Mindenről időben tájékoztattak és még a vártnál korábban is érkezett az új kanapénk, ami az árához képest meglepően masszív és gyönyörű! Biztos vagyok benne, hogy fogunk még innen rendelni ❤️
Csibi Eszter, Üllő
2019.11.29Kedves Kanapékirály! Nagyon meg voltam elegedbe a szolgáltatással, a munkatársak segítőkészségével, felkészültségével, illetve magával a termékkel is. Egy nagyon pici szobába kerestem kanapét / kétszemélyes vendégágyat, lehetőség szerint az ablak alá. Szerintem ez a termék tökéletesen passzol a kis tanuló- / dolgozószobámba. Mindenkinek ajánlom a Kanapékirályt. Üdv, Enikő
Gebri Enikő, Budapest
2019.11.23Nagyon szép. Imádom!
Rácz Andi, Budapest
2019.11.22Gyorsan megkaptuk a rendelt terméket, gondos csomagolással, sérülésmentesen. A kiszállítónak nem mondták el, hogy a 2. emeletre kell felhozni, lift nélkül. Ezen lehetne javítani. Egyébként meg vagyunk elégedve, örömmel használjuk az új bútort. Köszönjük!
Mészáros Gábor, Budapest
2019.11.21Mindennel meg voltam elégedve. A bútor lapraszerelt állapotban, hiánytalanul, összes alkatrészével és a szerelési útmutatóval együtt, sértetlenül megérkezett. Könnyen, pontosan összeállítható volt a könyvespolc, ami remekül illik a már meglévő szekrénysorhoz. A rendeléstől a szállításig eltelt idő is a megadott keretek közt volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Simon Zsolt, Székesfehérvár
2019.11.18Helló! Sajnos az asztalhoz nem kaptam meg a csavarokat, ez miatt kis hiányérzetem van önökkel kapcsolatban. Egyébként, a szállítással és a futárral, illetve a csomagolással is meg voltam elégedve. A termékben nem csalódtam, azt kaptam amire számítottam.
Berkes Roland, Lovászi
2019.11.17A rendelés és a kiszállítás is a legnagyobb rendben zajlott. Az ügyfélszolgálaton mindig segítőkészek voltak. A franciaágy tökéletes és a kiszállítás is teljesen rendben volt. Csak ajánlani tudom!
Potássy Andrea, Dunabogdány
2019.11.16Elégedett vagyok a szolgáltatással és a munkatársaikkal, egyetlen dolog nem tetszett, hogy a termék megérkezésének értesítése és a szállító telefonja közt eltelt időt soknak tartom. Az értesítést korainak tartottam a kiszállításhoz képest. További jó munkát!
Csiki Jánosné, Bátaszék
2019.11.16Maximálisan elégedett voltam a rendelésem teljesítésével. Az igért határidő előtt leszállították a megrendelt kanapét kifogástalan állapotban. Köszönöm a korrekt munkát és további sok sikert kívánok Perényi Ferenc
Perényi Ferenc, Szentendre
2019.11.15Szerintem nagyon egyszerű a vásárlás a honlapon. Közérthetőek a menüpontok, egyszerű a választás, egyszerű a kívánt termékhez a szövet kiválasztása is. Könnyű az elektronikus fizetés. A kiszállítás nagyon gyors volt, igaz én olyan kanapét választottam, ami volt raktáron. A kollégák nagyon segítőkészek voltak és olyan gyorsan végeztek, hogy megköszönni sem volt időm a segítségüket.
Gerzsány Istvánné, Budapest
2019.11.15Gyors szakszerű tájékoztatás és rugalmas vevőcentrikus kiszolgálás. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Zsigmond Erik, Gödöllő
2019.11.10Végre egy korrekt Webáruház! Időben kiszállítva, jó minőségben. Köszönjük!
Papp-Váry Gábor, Budapest
2019.11.08Tisztelt Kanapékirály! Mindennel elégedettek vagyunk, azt kaptuk amit kértünk, határidőn belül, még úgy is hogy másik huzatot kértünk fotelra. Jól bevolt csomagolva, épségben ide ért. Időben néhány nappal előbb értesítettek megbeszélni időpontot. Szállítók behozták, kicsomagolták, helyre rakták, FOTELRA GÖRGŐKET FELRAKTÁK. CSOMAGOLÓ ANYAGOT ELVITTÉK. CSAK AJÁNLANI TUDOM AZ ÖNÖK CÉGÉT! Üdv: Varga János
Varga János, Balatonfüred
2019.11.08Pontosan, a megadott időben érkeztek. Ketten jöttek és behozták a kanapét a szobáig. Nagyon elégedett vagyok, másoknak is ajánlani fogom.
Trombitás Vilmos, Bük
2019.11.04Mindennel megvoltam elégedve. Köszönöm!
Karikás Sándorné, Sopron
2019.11.02Kicsit hosszú volt a határidő, de ez a beszállító számlájára írgató. Egyebekben csak ajánlani tudom. A következő kisbútoraimat is a Kanapékirálytól fogom rendelni, nem szórakozom lapraszerelt marhaságokkal. Semmivel sem olcsóbbak, sőt!
Dr. Katona Tibor LL. M., Szentendre
2019.10.29Nagyon meg vagyunk elégedve az új sarokkanapéval. Nem volt egyszerű (a cserebere miatt) de megérte. Mindannyiuknak köszönet, Boglárkának és a szállító fiúknak külön is. Képet majd küldök, de egyenlőre az összes macska ezen fetreng...
Balogh Erzsébet, Budapest
2019.10.28Kedves Kovács Krisztián! Előző válaszomban csak az örömömnek adtam hangot, hogy a telefonos kis asztalt jóval a beígért idő előtt megkaphattam és azért, mert olyan, amilyen a képen és leírásukban szerepel. De ha már azt kéri, hogy a negatívumról is tudni szeretne leírom, hogy más ne járhasson így: a kis asztallap felső szegélye több helyen sérült a gondos csomagolás ellenére is.
Stehlikné Tompa Ildikó, Miskolc
2019.10.21Tisztelt Kanapékirály! A rendelésfelvétel korrekt volt, nagy örömömre szolgált, hogy az asztal elkészult a határidő előtt már 3 héttel. A kiszállítás egyeztetés utan pontos volt, köszönöm.
Tóthné Oroszlán Erzsébet, Budapest
2019.10.17Mindennel meg voltunk elégedve, sőt! Az első érdeklődő telefonhívásunktól a kiszállításig minden tökéletes volt. A kédéseinkre korrekt, pontos válaszokat kaptunk. A kiszállításnál külön köszönjük a szállító kollégájuk rugalmasságát és segítőkészségét!
Gérusz Szilvia, Csömör
2019.10.16Tisztelt Kanapékirály! A megrendelt termékek határidőn belül elkészültek, és leszállításra kerültek. A megrendelés folyamatában a kolléganő (Horváth Boglárka) NAGYON készséges, segítőkész magatartást tanúsított, a megrendelt termékek kárpit anyagának, és színének kiválasztásában! Igazi kereskedő! :)) Köszönjük Bogi! A megrendelt termékek ellenőrzésénél a karfás kanapéágy relax bonellrugós - WLM15643 szín- és szövetválasztása, nagypárnák szövet választása, rugózat, megegyezett a megrendelésben azonos adatokkal. A szállítás során sérülés nem keletkezett a terméken. A bonellrugós puff nyitható tetővel - RLB29171 szín- és szövet választása megegyezett a megrendelésben azonos adatokkal, viszont, funkcióját tekintve nyitható kivitelű, de az ülőfelület nem bonellrugós, hanem szivacs anyaggal rendelkezik. A termék a weboldalon is bonellrugós kivitelben van meghirdetve. Ezt az eltérést a termék átvételt követően telefonon is egyeztettem, kértük az eltérés kivizsgálását. Tisztelettel köszönöm: Ináncsiné O. Andrea
Ináncsiné Okolicsányi Andrea, Eger
2019.10.12Kedves Kanapékirály! A megrendelt árut rendben megkaptam. Köszönöm szépen! Maximálisan elégedett vagyok a rendelés menetével a tájékoztatásokkal, a precíz csomagolással, és a szállítással is. Profi csapatmunka! Nagyon örülök, hogy az oldalukra találtam és Önöknél vásárolhattam. Mindenkinek csak ajánlani tudom Önöket, és szükség esetén még vissza fogok térni. További sok sikert kívánok! Üdvözlettel: Éva
Tállainé Király Éva, Tát
2019.10.10Nagyon elégedettek vagyunk a kanapéval. Könnyen nyitható, csukható, szép és a jelzett méreteknek megfelelő. A szállítók is ügyesek és udvariasak voltak. A cégnek sok sikert kívánunk.
Dr. Baur Péter, Budapest
2019.10.10Az első internetes bútor vásárlásom volt a kanapé. Volt bennem izgalom, hogy azt kapom-e amit megrendeltem, mint kivitelben, mint minőségben stb. Minden tökéletes volt. A kanapé kifogástalan minőségű az ügyintézés profi és a kívánságomat is figyelembe vették, a szállítás az adott napon és időpontban megtörtént. Üdvözlettel: Molnár Istvánné
Molnár Istvánné, Miskolc
2019.10.07A vásárlás menetével és a kiszállítással is maximálisan meg vagyok elégedve.
Orbán János, Kerepes
2019.10.06A vásárlás során az ügyintézés gördülékeny volt, minden simán ment. A kanapé pont olyan, mint a képen, nem ért meglepetés. Kiemelném a szállítókat, akik figyelembe vették a kérésemet a szállítási időre vonatkozóan, udvariasan és precízen dolgoztak. Vigyáztak, hogy a falat ne sértsék meg, amikor az emeletre vitték fel a kanapét. Nagyon szűk helyen kellett fordulniuk a lépcsófordulóban és addig "sakkoztak", míg sikerült úgy felvinniük, hogy sem a fal, sem a bútor nem sérült meg. A végén a hulladékot is elvitték magukkal, hálás vagyok, hogy azzal sem kellett foglalkoznom.
Göntér Mónika, Budapest
2019.10.05A vásárlás gördülékenyen történt, a terméket a távolság ellenére korán megkaptam. Nagyon elégedett vagyok, az elképzeléseimnek megfelelő mind a színét, mind a stílusát illetően.
Klára Molnárné Prokop, Szikszó
2019.10.04A megrendelésemet követő kapcsolat felvételétől az igényeimet, kéréseimet figyelembevéve, kedves, gyors, korrekt kiszolgálásban volt részem, a kiszállítást végző munkatársakig egybevéve. Köszönettel, jelenlegi és jövőbeni vásárójuk: Fábiánné
Fábián Ferencné, Sióagárd
2019.10.02Remek választás volt, jó minőség, megbízható szállítás és kedves kiszolgálás.
Dr. Váczi László, Budapest
2019.09.30Tisztelt KanapéKirály! A rendelt állítható magasságú bárszék határidőn belül, sőt, jóval a vége előtt, kiváló minőségben megérkezett. A csatolt összeszerelési útmutató alapján pillanatok alatt használhatóvá vált a szék. Anyósom a konyhában, a főzés közben használja, nagy megelégedéssel! Üdvözlettel, Marschalek Péter
Marschalek Péter, Göd
2019.09.30Elegedett vagyok a termékkel.
Sebők Szilvia, Cegléd
2019.09.28Kedves Kanapékirály! Nagyon szépen köszönöm a kisbútort, amivel minden téren meg vagyok elégedve. A dolog pikantériája, hogy ez a puff egy kárpitosnak lett ajándékozva születésnapjára, hogy megérdemelt pihenését kényelmesen töltse végre. Mivel meglepetés volt én választottam ki az anyagot és nem bántam meg. Minden nagyon szép, precíz és hasznos darabja lett szobánknak. Szállítás is a vállalt határidőn belül érkezett. Kívánok további szép sikereket! Amennyiben szükség lesz bárkinek én AJÁNLOM ÖNÖKET! Üdvözlettel: Ferenczi Józsefné
Ferenczi Józsefné, Dunavarsány
2019.09.28Tisztelt Kanapékirály, Köszönettel vettük a leszállított bútort. Mindenben elégedettek vagyunk a komóddal. Munkatársuk is készséges volt, mindent megtett, de mivel egyedül érkezett, sajnos nehéz dolga volt a súlyos bútordarabbal. Üdvözlettel: Tóth Tamás
Tóth Tamás Gábor, Piliscsaba
2019.09.194 nap alatt megkaptam a terméket, mindennel meg vagyok elégedve: rendelésfelvétel, visszajelzés, szállítás, kommunikáció. Mindenkinek jó szívvel ajánlom a Kanapékirályt!
Soós Tibor, Ercsi
2019.09.15A megrendelt kanapé olyan amilyennek leírták. A határidőt tartották, a kommunikáció tökéletes. A szállítás is tökéletes volt nagyon segítőkészek voltak. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Zsóka!
Marada Bertalanné, Tiszaújváros
2019.09.08Már sokadszor vásároltunk itt, mindig meg vagyunk elégedve, a munkatársak udvariasak és készségesek, az áru korrekt.
Zelei Miklós, Budapest
2019.08.26Kedves Kanapékirály, Köszönjük a segítőkészségeteket, hogy a szállítást gyorsan meg tudtátok oldani. A kanapé szép, igényes, kényelmes. Minden jót kívánok a továbbiakban is! Oláh Blanka
Oláh Blanka, Veresegyház
2019.08.19Tisztelt Cég! A rendeléseimmel teljesen elégedett vagyok. Jól használhatók (ahogyan beterveztem) és nem észlelek hibát. Kellemes meglepetésként az egyik rendelésemet korábban teljesítettek, egy bútort pedig összeszerelve. Üdvözlettel, Lendvai Ferenc
Lendvai Ferenc, Budapest
2019.08.15Profi módon végezték a dolgukat, időben érkeztek és hamar végeztek. Ajánlani tudom őket. A bútor rendesen be volt csomagolva, mindenféle sérüléstől mentesen.
Imrek László, Várpalota
2019.08.12A rendeléstől a szállításig minden rendben zajlott, ügyfélszolgálatos munkatársaik segítőkészek, a szállítók kedvesek és figyelmesek voltak, szóval 100%-ban elégedettek vagyunk a Kanapékirállyal! Köszönjük szépen, a jövőben biztosan jelentkezünk a következő bútor vásárlásakor!
Molnár Bernadett, Budapest
2019.08.12Örömmel írom le, hogy a megrendelt és néhány napja leszállított kanapé maximálisan megfelel az elképzeltnek. Kanapéként, fekvőhelyként egyaránt nagyon kényelmes. Az ügyintézés, a kiszállítás egyaránt kiváló volt. Üdvözlettel: Szepesiné Zimonyi Márta
Szepesiné Zimonyi Márta, Budapest
2019.08.11Köszönjük, minden nagyon profi!
Lukács Béláné, Budapest
2019.07.24Szép termék, pontos szállítás. Kedves, szolgálatkész ügyintézés.
Dr. Fehér Pálma EÜ. Bt., Baja
2019.07.18Tisztelt Kanapékirály! Maximálisan meg vagyunk elégedve az Önöknél vásárolt termékekkel, nagyon segítőkészek voltak, márcsak azért is mivel egyedi méretet is kértünk és nem jelentett problémát. Munkatársukkal folytatott telefonbeszélgetésünk is nagyon kedves és segítőkész volt, csakúgy mint a kiszállító személy is, aki pontosan, időben ideért és teljesen hibátlanul leszállított a megrendelt termékeket. Úgyhogy ezúton szeretnénk megköszönni Önöknek, hogy szebbé tették irodánkat. :-) További szép napot kívánok! Üdvözlettel: Tóthné Detári Edit
Tóthné Detári Edit, Téglás
2019.06.29Leértékelt étkezőszéket vásároltam és nem bántam meg. Alig-alig látható kis kopás volt oldalt és alul, amit észre sem lehet venni, ami miatt sokkal olcsóbb volt. Időben megkaptam, a szállítás is rendben ment, elégedett vagyok, másnak is szívesen ajánlom a Kanapékirályt!
Kis Klaudia, Szakály
2019.06.28Minden zökkenőmentesen zajlott, folyamatos tájékoztatást kaptunk a rendelésünk állapotáról. Kollégáik segítőkészek és udvariasak voltak. Amennyiben a jövőben bútorra lesz szükségünk, ismét Önöket választjuk.
Balczó Szilvia, Budapest
2019.06.27Köszönöm szépen, az áru minőségével teljes mértékben elégedett vagyok. A munkatársak nagyon udvariasak voltak, viszont a határidőt nem sikerült tartani, az árut csak a nyolcadik hét után szállították ki.
Abod Aranka, Tiszafüred
2019.06.20Minden rendben volt. Korrektül tartották a határidőket, időben szóltak a szállításról, és termék is olyan amilyennek lennie kell. Köszönöm szépen!
Bánföldi Katalin, Budapest
2019.06.15Tökéletesen meg vagyok elégedve a termékekkel. Pontosan azt kaptam amit vártam.
Varga Tamásné, Kunhegyes
2019.06.15Sziasztok! 1 éve rendeltünk Tőletek egy relax kanapét. Bár féltünk a kanapétól, mert előtte franciágyunk volt és azt hittük aludni nincs attól jobb. Tévedtünk. :) A Kanapékirály honlapján mindent megtudtunk a kanapékról, így rendeltük meg. Azután 1 év múlva anyámnak is egy ugyan olyat, mert ő is megszerette. Tökéletesen meg vagyunk elégedve a termékkel, a webáruház kommunikációjával és a szállítással is, ami mindkét esetben határidőn belül teljesítve volt. Így méltán érdemelte ki a webáruház a Kanapékirály címet is. :)
Horváth Károly, Dunaharaszti
2019.06.04Négy bútort rendeltem egyszerre, gördülékeny volt a kapcsolattartás. 2-4 hét szállítási idő 4 hét lett. Előtte való nap felhívtak egyeztetésre, hogy mikor érkeznek. Nagyon tetszett, hogy pontosan tartották az időpontot és a sofőr mindent pontosan oda tett, ahova kértem. Bárkivel beszéltem, türelmesen, készségesen, megértően kommunikáltak. A bútorokkal meg vagyok elégedve. Köszönök mindent! Szívesen ajánlom őket!
Dienesné Zsebi Regina, Ráckeresztúr
2019.06.03Párom kinézett egy kanapét, amit ahogy ígértek meg is kaptunk. A kanapé minősége megfelelő, kényelmes és jól mutat ott ahova terveztük. A szállítás rendben ment, másnak is ajánlom a Kanapékirályt!
Szabó Péter, Budapest
2019.06.03Minden rendben zajlott, a rendelés menete és a kiszállítás is. A kérdésemre gyorsan választ kaptam, mindenről tájékoztattak, nem volt probléma. Köszönöm!
Kéri Ibolya
2019.06.02Tisztelt Kovács Krisztián! A megrendelt kanapé olyan mint ami a leírásban, és a fotón is szerepel. Kicsit aggódtam a szín miatt, de felesleges volt :-)) A szállítás a nagy távolság miatt kis egyeztetést igényelt, de Benedek Úr nagyon segítőkész volt. Köszönöm!
Dr. Tóth László, Nyíregyháza
2019.06.02A megrendelt polc és virágtartó nagyon szép meg vagyok velük elégedve. A szállítás pontos volt. A rendelést intéző ügyintéző is nagyon kedves, segítő kész volt és a szállító is. Már másodszor rendeltem Önöknél és nagyon elégedett vagyok minden szempontból.
Bertók Erzsébet, Verőce
2019.06.02Minőséggel és a szállítással is megvoltam elégedve. Már visszatérő vásárló vagyok, ajánlom mindenkinek.
Greffné Jenővári Julianna, Budapest
2019.05.27Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, szívesen ajánlom másoknak is a boltjukat.
Markovics Krisztina, Tápióbicske
2019.05.27Köszönetet szeretnék mondani, a megrendelésem flottul, pontosan, gyorsan, hibátlanul lett kiszállítva. Kedvezményes ár, kedvezményes szállítási költség, udvarias egyeztetés a kiszállítással kapcsolatban, szóval elégedett vagyok, másoknak is fogom Önöket ajánlani.
Tóth Judith, Budapest
2019.05.23Köszönöm a gyors kiszállítást, éppen időben érkezett. Nagyon meg vagyok elégedve a nappali bútorral, nagyon szép, minden tartozéka meg volt, nagyon "férős". A szállítók is a megadott időre jöttek.
Krémerné Terék Mária, Kecskemét
2019.05.16Gyors szállitás, megbeszélt időpontban jöttek. Ajánlom őket mindenkinek!
Szakálné Varga Bernadett, Dunaharaszti
2019.05.12Összességében, ismételten teljesen elégedettek vagyunk. A megrendelt 2 db szék szállítási határideje 1 hét lett volna, kérésemre pár napon belül kiszállították. A honlapjuk remek, könnyen kezelhető. Az e-mail váltások, telefonhívások alkalmával igen udvariasak, szolgálatkészek voltak. Változatlanul ajánlom a környezetemben lévőknek. A termék ár/érték aránya remek.
Zsembáné Hencz Mária, Balatonakarattya
2019.05.06Kedves Kanapékirály Csapat! A szolgáltatással és a termékkel is elégedettek vagyunk. Minden kérdésemre gyors választ kaptam. Boglárka az ügyfélszolgálatról és kiszállító kollégái is nagyon segítőkészek, udvariasak voltak. A kanapé nagyon kényelmes állandó alvásra, könnyen ágyazható, ami fontos szempont volt és bár a képen ez nem teljesen jön át, kifejezetten nagy fekvőfelülettel rendelkezik, ami szintén bónusz. A kiszállítás is rendben volt, egyetlen észrevétel ezzel kapcsolatban, hogy nem a megadott időintervallumban érkezett a bútor, de mivel otthon voltam ez nem okozott problémát. Mindent összevetve a jövőben is szívesen rendelnék terméket a Kanapékirálytól és másoknak is jó szívvel ajánlanám a szolgáltatásaikat. Üdvözlettel és további sikeres munkát kívánva, Magdolna Ui: Képet most nem áll módomban készíteni, mert nem tartózkodom Budapesten, de ha nem felejtem el feltétlenül küldök majd a közeljövőben :)
Decker Magdolna , Budapest
2019.05.05Nagyon tetszett az ügyintézés, a probléma megoldáshoz való hozzáállás. Rendesek volt a szállítók is. Meg voltam elégedve mindennel és szívesen ajánlom majd a boltot ismerőseimnek is.
Markovics Krisztina, Tápióbicske
2019.05.05Tisztelt Ügyfélszolgálat, elsősorban pozitív dolgokat tudnék írni: kérdés esetén készséges és gyors választ kaptam Facebookon keresztül. Kérésre azonnal fényképet küldtek, hogy eloszlathassuk a kétségeinket a kanapé színével kapcsolatban. Amikor problémánk akadt az internetes fizetéssel azt is gyorsan megoldották. Az egyetlen amit esetleg jeleznék, a visszajelzés viszonylagos lassúsága a szállítás időpontját illetően: a kanapét április 12-én rendeltük meg, úgy hogy azonnal elérhetőként jelezte ki a rendszer, majd április 17-én kaptunk e-mailt a rendelés megérkezéséről. Az e-mail megérkezése után azonnal kerestek is minket telefonon. Jó lett volna valami köztes kommunikációt kapni, hogy tudjuk a dolgok intézés alatt állnak.
Simon Annamária, Budapest
2019.04.29Egyszerű, gyors megrendelési lehetőség, pontos, a vásárlói igényeket figyelembe vevő kiszállítás. Köszönöm!
Keszthelyi Andrea, Budapest
2019.04.26Kedves Kanapékirály! Nagyfiamnak vásároltuk (17 éves kamasz a javából) megkérdeztem az e-mail után, mivel ő használja. Annyit mondott: Anya ezt nagggyon elkapták! Pedig előtte 1 személyes cardo volt. Férjem vette át, kedves, segítőkész úriember szállította. Remélem évek múlva is ez marad a véleményünk. Köszönjük szépen!
Tóth Judit, Bátaszék
2019.04.15Tökéletesen meg voltam elégedve a Kanapékirály által nyújtott szolgáltatással. A termék időben megérkezett, az ügyintézés gyors és segítőkész volt. Köszönöm!
Sáfrány Tamás, Budapest
2019.04.10Köszönöm, minden stimmelt. Kellett rá várni, de megérte. A termék is remek, és a csapatuk is, köszönöm.
Pataky Krisztina, Budapest
2019.04.01Kedves Kanapékirály! A komód amit vettem, pont olyan ahogy elképzeltem, tökéletes! A szállítás pontosan a megbeszélt időpontban történt. A kolléganők minden kérdésre pontos választ adtak. Nagyon jó élmény volt Önöktől vásárolni. Sajnos fényképet nem tudok fel tölteni! Még egyszer nagyon köszönöm!
Braunmüller Józsefné, Budapest
2019.03.29Remek a névválasztásuk, méltók is rá, az áru jóval a megbeszéltek előtt érkezett hibátlan állapotban, egy gardrób szekrényről van szó, egyik ajtajára - unokám unszolására - került egy tükör is utólag, a munkatársaik kedvesek, előzékenyek, csak elismeréssel szólhatok a cégről, ajánlom mindenkinek.
Gudász Sándorné, Debrecen
2019.03.22Üdvözlet! Tökéletesen elégedett vagyok az áruval is a szállítással is.
Szücs Éva, Dunakeszi
2019.03.10Lényegében meg vagyok elégedve, viszont a gépház tartó elemre ha rárakom a gépházat nem tudom rendesen betolni mert a tápegységhez tartozó kábel nem engedi, az asztal hátsó részéből egy darabot ki kellett vágnom h egy szintig be lehessen tolni a gépházat. Kábelek elrejtése meg lenne oldva akkor lenne tökéletes. Szállítás hibátlan volt.
Józsa József, Jakabszállás
2019.03.103 db sonoma tölgy szék volt készleten akciósan, de mi 8-at szerettünk volna és kérésre megkaptuk mind a 8-at akciós áron! Az ügyintéző hölgy kedves volt, ígéretének megfelelően visszahívott. A rendeléstől számítva 4 hét múlva érkeztek meg a székek. A szék színe sajnos nem az a sonoma tölgy (anyagában csíkos), amire mindenki gondol, hanem világosabb egyszínű, de szerencsére annyira nem üt el az asztalunktól.
Baku Zoltán, Doboz
2019.03.01Kedves Kanapékirály! Mindennel nagyon elégedett voltam! A regisztrációtól a kapcsoltat tartáson át a kiszállításig! Köszönöm!
Szóláth Attiláné, Illocska
2019.02.26Köszönöm szépen! Minden rendben ment. A termék tökéletes, időre elkészült, a szállítók kedvesek és segítőkészek voltak.
Kovács Katalin, Budapest
2019.02.25T. Kanapékirály! Kéréseteknek szívesen teszek eleget, mert meg vagyok elégedve a küldött bőrpuffal. Szép, gondos munka. Azonban, volna néhány javaslatom. A bútor mérete nem a legszerencsésebb. A kisebb, szokásos méretű puff képénél nem találtam az ajánlatok között bőr kárpitozásút. Lentebb, viszont, ahol volt, nem vettem észre, hogy mekkora is a megrendelt darab. Pedig ott volt, csak kissé eldugva. Javasolnám, hogy a jelenlegi (1,5 személyes) helyett gyártsatok 10-15 cm-rel hosszabbat, és 10 cm-rel keskenyebbet! Így egy jobb arányú, kétszemélyes ülőbútor születne. Szívesen elcserélném rá a mostanit. Üdvözlettel: Pongrácz Csaba
Pongrácz Csaba, Nagymaros
2019.02.25Két alkalommal vásároltam a Kanapékirály Webáruházban. Mindkét alkalommal maximálisan meg voltam elégedve az üzlet korrektségével, a szállítási határidőkkel, és a vásárolt bútorok minőségével. Ár-érték arányos termékek, nem luxus holmik, de nem is gagyik. Az összeszerelés igényel némi barkács felkészültséget. (Az üzleti korrektség, pontosság elismerése komoly dicséretnek számít manapság, amikor az Internet tele van igen furcsa "WEB-áruházakkal") Üdvözlettel: Péter László
Péter László, Paks
2019.02.21Kárpitozott ágyat vásároltam. Az ágy időben megérkezett. A kiszállítás, összeszerelés megszervezése gyorsan, egyértelműen történt. Az árut időben ki is szállították. Meg vagyok elégedve. Az online felület is világos, átlátható, és informatív.
Venczel Zoltán, Budapest
2019.02.20Elegedet voltam a kiszolgálással a szállítással és a termékkel. Köszönöm! :-)
Nagy Anna, Sárbogárd
2019.02.18Időben érkezett, a szerelés is jól ment, most végre van egy olyan asztalom, amin kényelmesen elférek. Köszönöm!
Kardos Tamás, Budapest
2019.02.17Az iróasztal megérkezett sokkal hamarabb, mint gondoltam! Az összerakási utasítás jó lett volna, ha a különböző darabok meglettek volna jelölve (betűkkel) mint ahogy az utasítás leírta! Így kellett egy kis "kitalálósdit" játszani! A fiókok síne rossz helyen volt kifúrva, (a fiókok kiálltak kb. 6 cm-re az asztalból!) összerakás után lehetett csak látni! Újra szétszedtem és kifúrtam ahol eredetileg kellene, s amint a mellékelt képen látható! Sikeres volt és a sok extra munka után jól néz ki!
Bukovenszki József, Miskolc
2019.02.15Szép és kényelmes bútordarab
Antal Gábor, Újszilvás
2019.02.14Meg voltam elégedve. Megjött a komód. Szép bár nem fehér fiókelővel jött, de kicserélték. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Le a kalappal.
Szabó Ilona, Cserépfalu
2019.02.07Mikor megkaptuk a kanapét, nagy volt az ijedség, mert sajnos rosszul mértük le és nem fért be a kiszemelt helyre, de a szállító kollégáitok segítettek odébb rakni a szekrényt, így a probléma is megoldódott. Egyébként minden rendben zajlott. Az ügyfélszolgálat nagyon kedves, teljes körű tájékoztatást kaptunk és a szállítás is rendben zajlott. Köszönjük szépen! A kanapé egyébként nagyon szép, de sajnos szervizben van a telefon és nem tudjuk lefotózni, de később pótoljuk! :)
Szabó Tamásné, Budapest
2019.02.07A megrendelés nagyon gyors volt és egyszerű. Meglepett, hogy egy kis bútor darabnál is 8-10 hét a várakozási idő. A tájékoztatás nagyon rendben volt és a szállítás is. A termék is megfelelt az elvárásainknak. Köszönjük!
Andorkáné Jánosa Szandra, Felpéc
2019.02.07Kanapékirálynál rendelt kis komóddal megvagyok elégedve a szállítási árát egy kicsit húzósnak tartom, de biztosan a nagy távolság miatt van. Az úr aki hozta készséges és barátságos volt! Bátran ajánlom mindenkinek a Kanapékirályt!
Ács Mária , Pinkamindszent
2019.02.04A megrendeléstől kezdve az összeszerelésig, minden munkafázissal nagyon meg voltunk elégedve. Kedves, segítőkész munkatársakkal tartottuk a kapcsolatot. Pontosan, a megbeszélt időben történt a szállítás, szakszerűen az összeszerelés. A termék minősége, árarány értéke megfelelő. A Kanapékirály webáruházat szívesen ajánljuk mindenkinek. Köszönjük szépen!
Sitku Valéria, Budapest
2019.02.02Köszönöm a székeket, szépek, masszívak, kényelmesek. Minden tekintetben elégedett vagyok kedves Kanapékirály ❤️
Császár Zsuzsanna, Budapest
2019.01.24Teljesen elégedett voltam a szolgáltatással és a termékkel is. Az előre jelzett várható szállítási időhöz képest villámgyorsan megkaptam a terméket (4-6 hét helyett 3-4 nap volt). Az emailes kommunikáció érthető és informatív volt és a szállító is segítőkész. Köszönöm a magas színvonalú kiszolgálást.
Bocsányi Szilvia, Budapest
2019.01.21Legutóbb két kanapét és két forgószéket rendeltem, a web lapon meghirdetett határidőn belül meg is érkeztek. A telefonos ügyintézés kiváló, a tájékoztatás teljes körű volt. A szállítást végző kollégák készségesek, segítőkészek voltak, még az emeletre is feltornászták a kanapékat. (Nagyon szűk és meredek lépcsőfordulókon át.) Elégedett vagyok mind a termékkel, mind az ügyintézéssel (5*+). Köszönettel Szmetana József
Szmetana József, Erdőkertes
2019.01.20Teljes mértékben elégedett voltam a rendelésemet illetően. Könnyű rendelhetőség, gyors szállítás, megfelelő csomagolás. És ami még fontos, a termék összeszerelt állapotban érkezett. Másoknak is csak ajánlani tudom.
Somorjai Anikó, Eger
2019.01.18Orest bútor: elképzeléseknek megfelelő a mérete, összeszerelése nem volt nehéz, aki látta annak elnyerte tetszését. Szép bútor.
Szommer János, Veszprém
2019.01.18Orest fali szekrény: mérete, színe megfelelő. Szép bútor. Az ígért határidőn belül készült el.
Szommer János, Veszprém
2019.01.11A megrendelt árú még szebb mint a képen! Vásárlóként bizalmat keltett bennem, hogy kérdés esetén azonnal pontos, rendkívül kedves választ kaptam. Volt más webáruházban olcsóbban az általam vásárolt étkező, de Önöket választottam, mert élőben is elérhetőek, volt személyes átvételi lehetőség, és azonnal reagáltak az első e-mail érdeklődésre. Maximálisan elégedett vagyok, munkájukhoz további sok sikert kívánok!
Kovács-Varga Szilvia, Veszprém
2019.01.10Kedves Kanapékirály! Tapus ágyazható, ágyneműtartós, bonellrugós kanapét vásároltam önöktől, a következő három szempont volt a meghatározó. Alap volt, hogy nyitható kanapé legyen - kicsi a lakásunk- , hogy bonellrugós legyen mindennapi használatra és hogy a falra merőleges legyen a fekvés iránya, hogy mindketten kényelmesen tudjuk használni. Ezekhez jött még, hogy a huzat színét és anyagát is én választhattam ki. A kanapé rendben megérkezett, szép, kényelmes, készülök rendelni hozzá illő puff-ot és persze, ha egyebet kell még vásárolni, itt kezdem a keresgélést. :) Köszönöm.
Juhász Dávid, Budapest
2019.01.05Csak jót mondhatok...
Pista Attila, Gyöngyösoroszi
2018.12.27A termék megfelel az elvárásaimnak. A szállítással elégedett voltam, megfelelő volt a tájékoztatás a kiszállítás előtt.
Molnár Ágnes, Balassagyarmat
2018.12.13Kedves Kanapékirály! A szolgálatkész, tájékozott felvilágosításért és a gyors, korrekt kiszállításért elismerést érdemelnek! Köszönöm az aranyos, szép asztalt!
Grits Katalin, Budapest
2018.12.10Szívesen írom le a véleményemet. A megrendelt termék határidő előtt elkészült, hibát nem fedeztünk föl a készterméken. Köszönöm kollégáik segítségét az anyagválasztásban és a szállításban! Az átadóhelyet a GPS. segítségével is kalandos volt megtalálni de végül is sikerült! Én tapasztalataim alapján ajánlani tudom a Kanapékirályt! Bohata István!
Bohata István, Veszprém
2018.11.28Kedves Krisztián és a csapat, a vásárlás zökkenőmentes, felhasználóbarát weboldal nem irányít át másik 50 oldalra sem. Kiszállítással sem volt gond. A termék még nincs tesztelés alatt mivel ajándékba rendeltem, később tudok erről nyilatkozni majd. Feltéve ha kapok még egy ilyen levelet :) Zsuzsa
Benedek Zsuzsa, Szentendre
2018.11.25Azt kaptam, amit megrendeltem: kényelmes, egyszerűen kezelhető, mutatós kanapét. Maximálisan elégedett vagyok az ügyintézéssel és a szállitással is. Köszönöm.
Antalné Balázs Veronika, Tápióbicske
2018.11.24Mindennel meg vagyok elégedve!! A kanapé nagyon jó minőségre és kényelemre egyaránt. Köszönöm!!!
Majoros Mónika, Gádoros
2018.11.17Kedves, udvarias volt a telefonon értesítő kolléga és a kiszállító is. A termék ugyan pár héttel később érkezett, mint ami ki volt írva szállítási határidőnek, de igazából ez sem okozott gondot. Tetszik az ágy, meg vagyunk elégedve vele.
Fülöp Gabriella, Nagykanizsa
2018.11.17T. Kanapékirály! A termékkel az ügyintézéssel és a kiszolgálással is maximálisan megvagyok elégedve!
Mátyási Gyuláné, Gödfelsö
2018.11.16A termékekkel és a szállítással is elégedett vagyok.
Pap János, Esztergom
2018.11.12Időben megérkezett a rendelt kanapé, a szállítók profik voltak, ügyesen felhozták a negyedik emeletre, és precízen összeszerelték. Méretei és súlya miatt ugyanis egyben nem lehetett felhozni. Pár napja már használjuk, nem csalódtunk, valóban kényelmes darab. Másoknak is jó szívvel ajánljuk.
Balogh Gábor, Budapest
2018.11.09Gyors pontos! Köszönöm elégedett vagyok!
Molnár Lászlóné, Budapest
2018.11.05Minden rendben volt csak kicsit hosszú a várakozási idő.
Szarvas Lajos, Bakonyszombathely
2018.11.03Szép bútort kaptunk, a szállító személy rugalmas ügyintézést biztosított.
Sági Tamás, Szob
2018.10.28Ár-érték arányban kiváló. Maximálisan meg vagyok elégedve a termékkel.
Hudák Margit, Paks
2018.10.23Ilyen ragyogó csapattal mint ti vagytok ritkán találkozik az ember. A Boglárkától kezdve aki megértette a problémáimat, és félre tette a termékeket, türelmesen várva, Viktor aki azonnal küldte Zsolttal (ha jól emlékszem a nevére) a bútorokat, aki elviselte, hogy fáj a derekam és esetlenül fogom meg a nehéz tárgyakat. Eddig a sarok ülőt és a vendégünknek az egyik fenyő ágyat raktuk össze, könnyen sikerült. Ja a sarok ülő - lehet hogy nem is tudjátok - jobbosnak és balosnak is szerelhető. Na nem áradozok tovább nehogy elbízzátok magatokat (ez a humor helye volt). Ha bútorra lesz szükségem, biztos hogy titeket kereslek Jenci
Kakuk Jenő, Kemenespálfa
2018.10.20T. Cím! Nagyon örülök hogy rátaláltam az Önök Webáruházára. Mindennel maximálisan elégedett voltam. Korrekt, gyors válasz, gyors szállítás. Kedves és segítőkész munkatársak. További munkájukhoz sok sikert és jó eredményeket kívánok. Üdvözlettel: Bodnár Dezsőné
Bodnár Dezsőné, Tiszaújváros
2018.10.16Tisztelt Kanapékirály! A szállítással meg voltam elégedve, pontos volt és gyors. Az összeszerelése kicsit nehezen ment a szűkszavú leírás miatt, ill a csavarok jelzése miatt. Az én esetemben a használatba vétel után szembesültem azzal, hogy kellene még egy üvegpolc. De sajnos nincsenek előrefúrt lyukak, hogy a polcok elhelyezését módosítani lehessen. Gondolom más is járt már így. Más az elképzelés és más a valóság. Egyébként szép bútor, csak van még vele tennivaló. Üdvözlettel: Jakab Jánosné
Jakab Jánosné, Szentendre
2018.10.12Kedves Webshop, A termék minőségével, az ügyfélszolgálat munkájával és a kiszállítással teljesen elégedettek voltunk. Viszont jó lenne ha termékekről, készítenének valós fotókat is és részletesebb leírás is sokat segítene választáskor. Köszönettel
Rónai Viktorné, Újlengyel
2018.10.04Maximálisan megvagyok elégedve az Önöktől rendelt áruval, minden a megbeszéltek szerint, sérülésmentesen érkezett meg! Gratulálni szeretnék a precíz, pontos munkájukhoz!
Barta Ferenc, Jászágó
2018.10.02Udvarias ügyfél kezelés, gyors, pontos szállítás, kitűnő minőség!
Mónok Kata, Zalaegerszeg
2018.09.29Nagyon szuperek az ágyak, kényelmesek és szépek is. A szövet kellemes tapintású. Remélem tartósak is lesznek.
Kövesdiné Tétényi Edit, Budapest
2018.09.29Minden tökéletesen működött. Köszönöm.
Lendvai Ferenc, Budapest
2018.09.28Gyönyörű a komód, imádjuk!
Schlotter Ágnes, Budaörs
2018.09.26Gyermekem számára rendeltem az ágyat. Tetszik neki, kényelmes, tágas, a kárpit huzat kellemes nem durva. A szolgáltatással is meg vagyok elégedve. Semmiben nem találtam kivetni valót. Szívesen ajánlom baráti körömben!
Csöndör Sándorné, Kadarkút
2018.09.23Az ügyfélszolgálat kommunikációja kiváló, példaértékű. A szállítók is szimpatikusnak tűntek. Az összeszereléshez némi támpontot mellékelhettek volna vagy - nyomtatás helyett - interneten elérhetővé tehettek volna, de azért nem volt egy rakéta tudomány.
Tóth-Angyal János, Budapest
2018.09.18Nagyon szépen köszönöm mindennel megvoltam elégedve. A kedves szállítókkal megvoltam elégedve precízen gyorsan megtörtént a csere minden rendben zajlott le. A fiammal egyetértésben meg oldottak mindent. Nagyon szép és örömmel telnek a nyugodt éjszakák. Köszönöm szépen.
Baukálné Lampel Zsuzsanna, Budapest
2018.09.13Ár-érték arány: 5/5
Süveges Lajos, Kenderes
2018.09.13Minden tökéletesen rendben ment, maximálisan elégedett vagyok a Kanapékirály csapatával! A termékek, amiket rendeltem, a várt határidőn belül megérkeztek. Biztos, hogy máskor is fogok még vásárolni náluk :-)
Fodor-Pintér Gabriella, Veszprém
2018.09.08A rendelt Anikó ágy mindenben megfelelt a várakozásnak. Színe, formája, az ígért időben, pontos szállitás, szerelés. Csak ajánlani tudom.
Kis Éva, Budapest
2018.09.07Minden rendben volt. Korrekt munkát végeztek.
Lepsics Jánosné, Budapest
2018.09.04A szállítás időn belül volt, és az össze szerelés sem volt bonyolult. Elégedett vagyok.
Gál Miklósné , Vác
2018.09.04Meg vagyok elégedve a szolgáltatással és a termékkel. Logisztika alkalmazkodó, sofőr szintén. A kanapé a nyári konyhába került, kényelmes, masszív, erős huzatú. Köszönöm!
Velin Szabolcs, Gödöllő
2018.09.02Tisztelt Kanapékirály, Nagyon megvagyunk elégedve az egyedi méretekben készült komódunkkal. Mivel kicsi a lakás ezért a honlapon megtalált és nagyon megtettszett komódot kérésünkre egyedi méretre elkészítették és már a helyére is került a nappalinkban. Igényes szép munka szívesen adtuk a véleményünket. Üdvözlettel: Erzsébet és Tibor
Hudák Erzsébet, Karácsond
2018.09.01Ciprus nevű étkező asztalt rendeltem, a rendelés, kiszállítás rendben volt, az asztal élőben még szebb, mint a képeken. Sajnos szerelő csomag (csavarok)nem volt a dobozban, ezt jeleztem az ügyfélszolgálaton és másnap már jött az email, hogy egy héten belül küldik. Összességében elégedett vagyok!
Fegyver Anett, Szárliget
2018.08.31Köszönjük, az általunk vásárolt kanapé rendben megérkezett. Mind az előzetes egyeztetés, mind a szállítás rendben volt.Új ágyunk pontosan olyan szép, ahogyan elképzeltük. Jelenleg a funkcionális tesztelése zajlik, hiszen látatlanba vettük, nem tudtuk kipróbálni.
Csuka Tímea, Buzsák
2018.08.31A bútor nagyon szép, meg vagyok vele elégedve. Sajnos később vettem észre, hogy a szállításnál egy kicsit megsérült az egyik szekrény ajtaja, egy kicsit lehorzsolódott, de annyira nem vészes, alig látni. Gondolom amivel rögzíthették, attól keletkezhetett. Amúgy miden hozzávaló benne volt és könnyen fel lehetett tenni a felső szekrényeket.
Bertók Erzsébet, Verőce
2018.08.26A bútor szép és jó, a tájékoztatás kiváló, szállításnál is minden a kérésemnek megfelelően történt. Csak jót tudok írni, köszönöm.
Palotai István, Balatonfenyves
2018.08.21Második forduló... és igen, a nappali szekrénysor is nagyon szép! :-)
Pintér Gabriella, Veszprém
2018.08.12Korrekt ügyintézés, az igértnél hamarabbi szállitás, hibátlan termék. Csak ajánlani tudlak benneteket. Köszönöm!
Wingert Istvánné, Budapest
2018.08.01Minden rendben, tök jó lett a bútor, köszi szépen! :-)
Pintér Gabriella, Veszprém
2018.07.30Profi csapat, profi munka. A megrendelt ágyat a megbeszélteknek megfelelően kiszállították, időben leegyeztetve a napot és az időpontot, hogy mindenkinek kényelmes legyen. Helyszíni összeszerelést kértünk, a kollégák nagyon kedvesek voltak és ügyesen, gyorsan dolgoztak. Mindennel nagyon meg voltunk elégedve, köszönjük.
Hegedűs Zoltán, Békéscsaba
2018.07.21Kedves Kanapékirály! Harmadszor vásároltam Önöktől. Minden alkalommal pontosan, rendben szállították a kért terméket. Meg vagyok elégedve, ismerőseimnek is ajánlom az Önök cégét. Üdvözlettel, Buza Adrienne
Buza Adrienne, Vonyarcvashegy
2018.07.16Nagyon korrekt volt a kiszállitás és az össze szerelés is. eddig semmi probléma nincs. Remélem nem is lesz! Köszönöm!
Gaiger Lászlóné, Budapest
2018.07.13Minden rendben volt a rendeléssel kapcsolatban. A termék szállításáról és garanciájáról is pontosan tájékoztattak. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Nagy Istvánné, Mèra
2018.07.09Minden rendben volt. Az ágy kényelmes. A kiszállítók is kedvesek voltak de egy gurtni nem ártana nekik mert nincs fogás az ágyon így elég sokat küzdöttek míg beértek a házba.
Madár Balázs, Szigetszentmiklós
2018.07.09Örülök, hogy Rátok találtam és sikerült a szobámhoz elképzelt sarokülőt megtalálnom. Nagyon jó volt az külön is, hogy összeválogathattam a színeket és az anyag minőségeket az elképzeléseimhez. A szállítás pontos volt és előre egyeztetett időpontban történt. Gratulálok és további sikereket és sok sok megelégedett vásárlót kívánok Nektek!
Németh Istvánné, Borsodszentgyörgy
2018.07.07Gratulálok a webáruházatokhoz, nagyon meg vagyok vele elégedve. Korrekt.
Horváth Károly, Budapest
2018.07.02Kedves Kanapékirály, Köszönöm az új kanapét, pont olyan amilyet elképzeltem, színben, méretben, rugózásban és az ágyneműtartó működését illetően. A szállitás előtti kapcsolattartás, a kiszállitás időzitése tökéletes volt, munkatársaik az összeszerelést, a bútor mozgatását az épületen és lakáson belül szakszerűen megoldották és nagyon készségesek voltak. Ha bárki másnak szüksége van egy új kanapéra, csak ajánlani tudom a Kanapékirályt. Üdvözlettel, Dévényi Mary
Dévényi Dezsőné, Budapest
2018.06.30Maximálisan elégedett vagyok az Önök munkájával! Meglepően egyszerűen lehet a kiválasztott bútort megrendelni. A határidőt az ígértnek megfelelően betartották. A szállítás előtt informáltak, időpont egyeztetésre kerülhetett sor, a szállítást végző munkatársuk készséges, segítőkész volt. Gratulálok Önöknek a jól szervezett munkához, mellyel sok embernek segítségükre vannak! Köszönettel: Korényi Endréné
Korényi Endréné, Jánoshalma
2018.06.30Egyenlőre nem bántam meg, hogy Önöknél vásároltam a Zoe kanapét. El sem tudtam képzelni, hogy találok ilyen kanapét, ami jó az igényeimnek, és készen is van (nem kell egy hónapot várni). Aztán az meglepetés volt, hogy mindent el tudtam intézni Önökkel az interneten. Kedvesek, gyorsak voltak a kiszállítók, bár én is igyekeztem a "kedvükbe járni". Igazán, ha lehet majd újra tervezni az ágyat én nagyobb ágyneműtartót csinálnék (merthogy nő vagyok és semmi hely nem elég nekem). Mondjuk akkorát, amibe a párnatartozékok beférnek. Csináltam néhány képet. Remélem Önöknél fog "landolni".
Balla Júlia, Budapest
2018.06.13Tisztelt Kanapékirály! Még május elején vettem egy íróasztalt, de csak most volt időm összerakni. Egy Ra-136 számítógépasztalról (Sonoma tölgy - Fehér (0000185325)) van szó. Az összerakás nem bizonyult nehéznek, annak ellenére, hogy a hozzá adott útmutatóban nem volt minden elem helye feltüntetve. Csak pár kisebb elemről van szó, aminek a helyét ki lehetett találni. Így aztán az összerakást csak annak ajánlom, aki már csinált ilyesmit. A kész asztal kellően masszív, remélhetőleg tartós is lesz, meglátjuk. A képek alapján tartottam attól, hogy túl irodás, ami egy nappaliban nem lesz majd jó, de végülis ilyesmiről nincs szó. Jól mutat nappaliban is. Jó nagy, jól el lehet férni benne. A szállítás kiváló volt, pontosan a megjelölt időben ill. sérülésmentesen történt. Az ára kifejezetten kedvezőnek mondható, különösen annak függvényében, hogy eléggé felmentek a szállítási árak a közelmúltban. Üdvözlettel, Hajling Tibor
Hajling Tibor, Budapest
2018.05.28Minden rendben zajlott, tökéletes volt a szolgáltatás. Köszönöm!
Hadnagy Zsóka, Solymár
2018.05.28Tisztel Kanapékirály! Nagyon köszönöm a vásárláshoz (komód) nyújtott segitségüket. Maximálisan elégedett vagyok mindennel, a munka minőségével, a kiiváló munkaszervezéssel, korrekt tájékoztatással és a szállítással. Gratulálok, hogy ilyen jó munkatársakkal dolgozik, Köszönettel és üdvözlettel Bozóki Ferenc és neje.
Bozóki Ferenc, Budapest
2018.05.27A kiszállítással, a kiszolgálással, a munkatársak felkészültségével, mindennel elégedettek voltunk.
Dr. Mihalovics Árpád, Budapest
2018.05.17Kedves Krisztián! A rendelés teljesítésének gyorsaságával a szállítással és az áru minőségével meg vagyunk elégedve. Sajnos képet még nem tudunk küldeni az áru elhelyezéséről, mert a festés és a burkolás még csak a hét végén fejeződik be a lakásban. Majd később pótoljuk. Tisztelettel: Beck György
Beck György, Solt
2018.05.16Először rendeltem bútort interneten így kissé féltem hogy majd nem azt kapom mint ami a képen látható, de szerencsére nem így lett. Az ügyfélszolgálatos kolléganő rendkívül segítőkész volt, mindennek utánajárt és megnyugtatott hogy nem lesz probléma a rendelésemmel. Így is volt. Kiszállítók időben és hibátlanul meghozták és ahogy kértem előtte telefonon egyeztették a pontos időpontot. Mindenkinek szívből ajánlom a kanapékirályt!
Bálint Attiláné, Budapest
2018.05.15A szállító fiúk tegnap meghozták a kanapét, amit helyére is tettek, ezúton köszönjük szépen! A rendeléstől a szállításig minden gördülékenyen ment, időben jöttek és a választott szövet színe is szépen megy a falhoz, szóval jöhet a fotel is amit előtte egyeztettünk! Még egyszer köszönjük, reméljük sokáig használhatjuk majd! :D
Németh Tamara, Budapest
2018.05.15Mindennel elégedett vagyok. Az ügyfélszolgálatnak szeretném megköszönni a segítséget :-))) nélkülük biztos nem ezt a szépet választom!
Tóth Zoltán, Vác
2018.05.11Sziasztok! Először a rosszat. A fotelt leginkább a macskám imádja, lehet, hogy még egyet kell rendelnem. :D Amúgy minden szupi, köszi nektek! Sok sikert a jövőben! :D
Báthory Anita, Budapest
2018.04.27Nagyon meg vagyok elégedve a vásárolt asztallal. A kiszállítással is! A fiatalember aki kihozta, nagyon rendes volt. Ezzel sincs problémám...
Hoffmann Györgyné, Veszprém
2018.04.20Sima szállítás volt, megfelelő udvariassággal! Köszönöm.
Dr. Lupkovics Gábor, Budapest
2018.04.07Mindennel meg voltam elégedve, a termékkel is!
Südi Judit, Polgárdi
2018.04.01Mindennel nagyon elégedettek vagyunk határidő előtt elkészültek a rendelt kanapék és idő előtt meg is érkeztek a szállítók velük pikk-pakk összeszerelték és már mentek is. Igazán gyorsan, és olajozottan ment minden mint a karikacsapás a legnagyobb megelégedésünkre, köszönjük! Mi csak ajánlani tudjuk a céget. Csak így tovább, üdv mindenkinek!
Takács Károly, Budapest
2018.03.30Köszönjük! A megrendelt és kiszállított áru mindenben megfelel annak, amire számítottunk. Egy apró sérülés van az egyik polc élén a gondos csomagolás ellenére, ráadásul a polc elején. A kiszállítás és a rendelés teljesítése a szállító által megadott időben történt. Jó választás a Kanapékirály!
Madarász János, Túrkeve
2018.03.27A vásárlás teljes menetével nagyon elégedett vagyok. Jó, hogy élőben, chat-en meg lehetett beszélni mindent, a várakozási idő rövidebb volt a jelzettnél, a szállítás a megbeszélés szerint pontosan történt, az összeszerelés hibátlan, a kollégáik munka közben ügyeltek a berendezés épségére, tisztaságot hagytak maguk után. Udvariasak és készségesek voltak. A bútor eddig hibátlannak látszik, tetszik örülök neki. Köszönök mindent!
dr. Csuhai Csinos Klára, Budapest
2018.03.16Sziasztok! Nekem nagyon tetszik, pont jó méretben, színben, stílusban :) mindennel megvoltam elégedve, kivéve a 3 hetes kisszálitás nem tetszett
Molnár Balázs, Páty
2018.03.15Mindennel elégedett voltam ajánlom másoknak is a céget!
Krausz Jenőné, Budapest
2018.03.13Kedves Krisztián! Nagyon köszönjük, megkaptuk a kihúzható kis Flóra asztalunkat. Magasan felülmúlja az elképzelésünket, nagyon nagyon tetszik. Szerintem hamarosan küldöm az újabb megrendelésünket is, ami egy kihúzható kanapé lesz...
Gazda Anikó, Budapest
2018.03.10Azt kaptam, amit vártam. A termékkel, a határidő tartással, szállítással tökéletesen elégedett vagyok. Az ügyintézést, kedvesnek, udvariasnak, precíznek találtam. A Kanapékirályt mindenkinek, öszíntén ajánlom.
Takács István, Pécs
2018.03.05A bútorral meg vagyok elégedve, ugyanolyan, mint a képen, ami után rendeltem. Egyszerű volt összerakni, mindennek meg van a helye. Az ügyintézők udvariasak, nem csapnak be.
Pálfi Tiborné, Petrikeresztúr
2018.03.01A weboldal áttekinthető, jól használható. A termék kifogástalan, az előre megadott időintervallumon belül elkészült. Az ügyfélszolgálati telefont azonnal felvették, udvarias, segítőkész munkatárssal beszéltem, a jelzett problémám azonnal orvoslásra került.
Bálint László, Veszprém
2018.02.26Kedves Kanapékirály! Egy étkezőasztalt vásároltam Önöktől, amivel nagyon meg vagyok elégedve. Szép kivitelű és stabil, pont amilyet szerettem volna. Az ügyfélszolgálatuk kedves és segítőkész. Személyes átvételt választottunk, így a kiszállításról nem tudok nyilatkozni, de a személyes átvételkor is minden rendben volt. Köszönünk mindent.
Bársony Zsuzsanna, Veszprém
2018.02.24Az oldaluk jól átlátható. Egyszerű az áru kiválasztása, a fizetés. A szállítási határidő és a kiszállítás megfelelő, pontos volt. Az áru tekintetében azt kaptam amit vártam. Először vásároltam itt, és tökéletesen elégedett vagyok.
Galántai Gábor, Szombathely
2018.02.22Nagyon szépen köszönöm a konyhai sarokétkezőt Kanapékirály! Nagyon szép. Meg vagyok elégedve. Szuper a bútor. A házhoz szállítás is tökéletes volt a megbeszélt időben hozták. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Román Tímea, Budapest
2018.02.20Kedves Kanapékirály csapata, a termékkel ezidáig teljesen meg vagyok elégedve, mondhatni egyszerű, de nagyszerű. Én egy fenyő ágykeretet vásároltam önöknél ágyneműtartóval, ami az elvárásaimnak megfelelő minőségben és módon került kiszállításra, összeszerelése pofon egyszerű volt. Egyetlen negatív dolgot tudok megemlíteni, ami a kiszállítás ideje volt, de ez is inkább csak nézőpont kérdése.
Vozár János, Szombathely
2018.02.17Kedves Kanapékirály Csapattagok! Elégedett vagyok munkájukkal a megrendeléstől a termék megérkezéséig, a szállítással az összeszereléssel és magával a sarokkanapéval is. Kiemelném az ügyfélszolgálatos hölgy segítőkészségét! Köszönöm!
Nyerges Józsefné, Tiszaújváros
2018.02.16Az interneten találtam meg az ajánlataikat és rendeltem egy étkezőasztalt (koktél). Nagyon meg vagyok elégedve az "eredménnyel" és rögtön rendeltem egy másikat is (szétnyitható kis Flóra). Remélem, hogy azzal is minden tökéletes lesz. Kértem összeszerelést is és arról is csak jókat tudok mondani. 10 perc alatt kész volt az asztal és nem nekünk kellett vele bíbelődni. Ez a szolgáltatás, hogy a helyszínen összerakják a bútort, szerintem fantasztikus ötlet Önöknél. Gratulálok hozzá és várjuk a következő megrendelésünket!
Gazda Anikó, Budapest
2018.02.15Kedves Kanapékirály! Köszönjük szépen, a rendelt Sonoma 4 fiókos komód rendben megérkezett. Nem kértünk összeszerelést, a mellékelt szerelési rajzon 50 perc összerakási idő szerepelt, szóval nem volt nehéz összerakni. Nekünk nőknek sem okozott nehézséget, de azért legóztunk vele 3 órán keresztül :-) :-) Mindenesetre élveztük, jó játék volt és hasznos tagja lett a komód kis családunknak :-) Köszönjük szépen!
Somogyiné Toronyi Brigitta, Budapest
2018.02.14Elégedett voltam a rendeléssel, ami kicsit negatív volt az az, hogy amikor érdeklődtem a termék beérkezése iránt, arra nem írtak vissza. Rájöttem, hogy azért, mert másnapra várták a terméket, és a héten amúgy is kerestek volna telefonon a kiszállítás miatt, de jó lett volna ezt e-mailben megkapni, mert így telefonon hívtam Önöket, és ott mondták el, hogy a termék a napokban érkezik be. Ami külön tetszett, hogy kértük a termék összeszerelését, és ezt a szállító végezte, így nem kellett egy másik időpontot megbeszélnünk. Ezen kívül a szerelés gyors volt, és még a szemetet is elvitte a sofőr, ami egyáltalán nem jellemző a cégekre.
Pető Judit, Budapest
2018.02.14Megérkezett Nega típusú sarokülőgarnitúránk! Egyszerűen tökéletes. Hónapokig kerestük a megfelelőt, mivel több fontos szempont is volt, de valahogy nem akadtunk rá a számunkra tökéletes példányra egészen karácsonyig. Akkor rátaláltam a neten a kanapé király oldalra és azonnal bele szerettem ebbe a kanapéba. Iszonyú kényelmes valóban minden napi alvásra is. Gyönyörű, modern könnyű össze szerelni és hatalmas. Köszönjük szépen a szállító fiuknak a profi segítséget, és legfőképp a kanapé királynak a kényelmes alvást. Szívből ajánlom mindenkinek, legközelebb is innen vásárolok.❤️
Mónika, Budapest
2018.02.12Köszönettel megkaptunk mindent, amit rendeltünk, ahogy rendeltük, a szállítás és összeszerelés is tökéletesen sikerült. Egy dolog van, amit megjegyeznék, bár nem én közvetlenül, hanem a főnökasszony rendelte a terméke(ke)t, a matrac és az ágy "kapcsolata" nem sikerült teljes mértékben véleményem szerint. A képen talán látszik - persze ez lehet ízlés kérdése - számomra a matrac túlságosan is nagy (magas) az ágy háttámlájához viszonyítva. Ezt esetleg legközelebbi hasonló rendelésnél jelezhetnék, felhívhatják a vásárló figyelmét, hogy lehet, hogy nem kéne ilyen magasságú matracot ehhez az ágyhoz rendelni. (Megjegyzem a matrac igen jó minőségűnek tűnik első próbálásra, abban kivetnivalót nem találni!) Így most a megrendelt matracot valószínűleg máshol fogom felhasználni (elfér szerencsére), és ehhez az ágyhoz veszek egy kevésbé magasat. A rendelés és lebonyolításért minden esetre köszönet!
Szilárd, Budapest
2018.02.11Kedves Kanapékirály! A megrendelt Treifen kanapé a megígért határidőben elkészült és leszállításra került. A kollégáid profi módon ideszállították - a megbeszélt időpont előtt érkeztek, nem kellett várnom sem rájuk - felhozták a 2. emeletre. A régi kanapét pikk-pakk szétkapták, levitték és az új kanapét pillanatok alatt összeszerelték. Még a párnákat is beigazították rajta. :) Összességében nagyon elégedett vagyok mind a termékkel, mind a szolgáltatással, így biztos lehetsz benne, hogy jó szívvel fogom ajánlani cégedet a barátaimnak, ismerőseimnek és ha a jövőben bútorra lesz szükségem, Hozzátok fogok fordulni. Csak így tovább! :)
Jászberényi Krisztina, Esztergom-kertváros
2018.02.09Először egy hibás terméket kaptunk, de gyorsan és készségesen segítettek, az új termékek teljesen rendben vannak.
Boros Eszter, Biatorbágy
2018.02.08Üdvözlöm Önöket! A csapatuk kiváló, minden "ostoba" kérdésemre válaszoltak, segítő készek voltak. A rendelt bútor is rendben volt, egyetlen hibája, hogy kicsit hosszú a lába most keresek asztalost, hogy vágjon le belőle. Üdvözlettel: Halász Ágnes
Halász Ágnes, Budapest
2018.02.01Az asztal olyan mint ahogy le volt írva :) Szuper!
Farkas Attila, Zalakomár
2018.01.22Tisztelt Webáruház! Nagyon meg vagyok elégedve a termékkel és a kiszállítással is. Bár a termékhez nem találtam összeszerelési útmutatót, de kérésemre a weboldalon található ügyfélszolgálaton keresztül kaptam használható szerelési segítséget. Így végeredményként elégedett vagyok mind a termékkel, mind pedig a webáruházzal. Ha újra szükségem lenne bútorra biztosan önöktől rendelném. További sok sikert és jó munkát kívánok!
Tudja Erika, Piricse
2018.01.21Nem bántam meg a vásárlást, de +1 hétre kaptam meg, automatikus (várható) tájékoztatást nem kaptam szállításról, e-mailemre nem válaszoltak egy hétig, amikor felhívtam önöket akkor jártak utána. Onnantól rendben volt. Szóval netes vásárlás miatt több bizalmam lenne ha tudnám követni a termek megrendeléstől / gyártás / beérkezés a raktárba / kiszállitás folyamatot. Szállitás szervezés és kiszállítással elégedett voltam. Termékkel ár arányában szintén.
Hirschler Attila, Budapest
2018.01.21A weboldal, a rendelés kezelése, a szállítás korrekt, pontos és precíz, a termék azt tudja, amit leírtak róla, negatív élményeim nem voltak. A szolgáltatást máskor is bizalommal fogom igénybe venni.
dr. Borbára János, Dunakeszi
2018.01.20Minőségben tökéletesen elégedett voltam. A futár készséges, kedves. Köszönjük szépen.
Burján Zsuzsanna, Monor
2018.01.13Tökéletesen elégedett vagyok. A megrendelt polc pont olyan, mint amit elképzeltem. A minősége, a színe és a kidolgozása remek, stabil és erős. a kiszállítás messze felülmúlta a várakozásaimat. A termék bőven a kiszállításra megadott időn belül érkezett meg, kiszállító munkatáraik nagyon udvariasak és segítőkészek voltak. Csak gratulálni tudok Önöknek!
Tímár Rita, Gyomaendrőd
2018.01.07Nagyon profi és ügyfélközpontú volt minden. A tévesen befizetett szállítási díjat egy napon belül visszakaptuk, ami nagyon kedves gesztus volt.
Barnóczki Annamária, Budapest
2017.12.19Tisztelt Webáruház! Nagyon meg voltam elégedve a termékkel és a kiszállítással is. A kiszállító is segítőkész volt. Bátran ajánlom mindenkinek. Máskor is fogok rendelni önöktől. Köszönöm! Szilvia
Szentpáli Attiláné, Gyulaj
2017.12.11Minden rendben volt teljesen elégedett vagyok a képet még nem tudom küldeni mert karácsonyi ajándéknak szánom! További sok sikert és jó munkát kívánok!!!!
Deme Csabáné, Nyírmártonfalva
2017.12.09Kedves Kanapékirály Csapata! Nagyon köszönöm a gyors és Pontos szállítást.Nagyon meg voltam elégedve a pontossággal és a figyelmességgel, a szállítók nagyon profi módon oldották meg a kis és szűk helyi adottságokat.Nagyon köszönöm, hogy a hőn áhított kanapém vásárlásával ekkora örömöt szereztek. Tisztelettel és köszönettel: Domoszlai Gyuláné
Domoszlai Gyuláné, Budapest
2017.12.08Köszönöm Önöknek ezt a dohányzóasztalt. Nagyon örültem a mellékelt összeállítási útmutatónak, és így én is nő létemre könnyen összeszereltem a hozzáküldött szerszámokkal. Az áruház hozzáállása, a szállítás tökéletes és mindenben a tájékoztatónak megfelelően történt. Köszönöm: Nagymama
Reményi Gyuláné, Budapest
2017.12.07Tisztelt Hölgyem/Uram! Egy ágyat rendeltem Önöktől a hozzá való matraccal, házhoz (emeletre) szállítva. Mindig kicsit szkeptikus vagyok az internetes rendeléseknél és előre fizetéseknél, hogy vajon mi nem lesz úgy, ahogyan leírták. A két termék egyszerre, adott napon történő kiszállítását kértem. Emiatt volt egy kis problémám, mert ugyan a rendelés-visszaigazolás megvolt, de a kifejezett kérésre nem reagáltak. Érdeklődésre kétszer kaptam telefonon ígéretet arra, hogy ez így rendben lesz. Rendben volt, a termékeket a megadott napon, a megjelölt időben szállították. Ugyan a rendszer két termék azonos időben történő szállítására kétszer számol házhozszállítási díjat (megjegyzem az összeg így sem sok) de ezt máris sikerült kompenzálni azzal, hogy két rakodó hozta fel a termékeket, oda tették, ahová kértem. (Nekem nem lett volna más segítségem) Az összeszerelés nem volt bonyolult, az ágy szép, stabil, a matrac is kényelmes. Összességében nem tudok semmi negatívat írni, látszik, hogy a Kanapékirály mindenre nagyon odafigyel! Ez profi, tényleg király! Köszönöm! Ha szükségem lesz még valamire ami náluk megtalálható, tőlük rendelem meg.
Ostrom Krisztina, Székesfehérvár
2017.12.04A termék megrendelése előtt telefonon kértem pontos információkat. Szakszerű, kedves, gyosrs volt a megbeszélésem az ügyfélszolgálattal. A kiszállítás egyeztetése könnyen, rugalmasan történt, pedig kb. a harmadik időpontot kértem. A szállító pontos volt, segített a termékeket felcipelni a 4. emeltre. Türelmesen várt amíg ellenőriztem a termékeket, átvételkor. Összegezve, minden a legnagyobb megelégedésemre történt.
Császár Attila, Dunakeszi
2017.12.04Teljesen elégedett vagyok mindennel, a termékkel, a kiszolgálással, munkatársakkal, mert adódott rajtuk kivülálló probléma, de ők maximálisan segítőkészek voltak!!! Köszönöm!
Geiger Judit, Mohács
2017.12.03Tisztelt Kanapékirály! Kiszolgálásukkal és az Önöknél vásárolt termékkel maradéktalanul elégedett vagyok. Szállító munkatársaik is precízek, tartják a megbeszélt időpontot és segítőkészek. Ez úton köszönöm a teljes szolgáltatásukat!
Marlok Gyöngyi, Budapest
2017.11.26Második alkalommal vásároltam tőletek, most is minden rendben volt. Köszönöm!
Gaál Edina, Oroszlány
2017.11.26Köszönöm szolgáltatásukat, nagyon szép a termék, a szállítással is meg voltam elégedve, kedves volt a futár is, ami picit zavaró, a szállítási időpont, lehetne előbb egyeztetni, mert nem egyszerű így megoldani az áru átvételét! Köszönöm megértésüket!
Móra Judit, Budapest
2017.11.23Mindennel meg voltam elégedve, a kanapém gyönyörű és pont olyan lila mint amilyent megálmodtam!!!! A vendégeim imádják!;))))) Köszönöm!
Vámosi Zsuzsanna, Szombathely
2017.11.17A véleményem a szolgáltatásról, kifogástalan. A szálitók udvariasak, készséggel összeis szerelték. Panaszom nincs. Esetleg a hosszú várakozási idő sok. Négy, öt hét, nem kevés, ha az ember rendel valamit. Ezen esetleg lehetne változtatni. Eddig semmi gondom az áruval. Köszönöm értesitésüket.
Tenczer Róbertné, Páty
2017.11.15Kedves Kovács Krisztián! Megkaptam a székeket, köszönöm, nagyon szépek! A futár is kedves volt!
Móra Judit, Budapest
2017.11.13Minden szuper volt, csak a szállítási idő nagyon hosszu volt. Ettől eltekintve ha szükségem lesz valamire Önöket fogom keresni.
Durkóné Kapcsándi Zsuzsanna, Oroszlány
2017.10.28Kedves és korrekt partner. A visszaigazolás, a számla küldés is gyors és korrekt volt, a kísérő levél pedig kedves hangnemű. A kiszállításkor a két kolléga az összeszereléssel gyorsan és tisztán dolgozott. A termék minősége kiváló. Csak ajánlani tudom a Kanapékirályt.
Dulin Judit, Budapest
2017.10.27Kedves Kollégák, a kiszolgálással és a kiszállítással teljesen elégedett voltam. A bútort az ígértnek megfelelő időpontban, pontosan szállítottak. Amivel gondom akadt és akad az az, hogy a bútor bal hátsó lábáról hiányzik a műanyag láb. Örülnék, ha ezt utólag postáznák. A bútior eleje tele volt ceruzával rajzolva, amit alaposan le kellett radíroznom. Szerintem ez nem igazán piacképes. Ugyan letisztitottam, de szerintem ez nem az én dolgom lett volna. Köszönettel, Korzenszky Judit
Korzenszky Judit, Budapest
2017.10.25A megrendelés menetével maximálisan meg voltam elégedve és a gyors kiszállítással is. Egy probléma adódott, hogy a heverő és a fejrész furatai nem stimmeltek, azaz nem lehetett összeszerelni. Ezt jeleztem telefonon Önöknek azzal, hogy mivel a fiam bútor asztalos és restaurátor technikus ezt a problémát meg tudjuk oldani a bútor károsodása nélkül új furattal. Arra vonatkozóan kaptunk megerősítést, hogy a garancia ez esetben is áll, mivel szakember végezte a korrekciót. Az ágy egyébként kényelmes, a várakozásaimnak megfelelő. Üdvözlettel: Czékusné Joli
Czékus Dánielné, Érd
2017.10.20Tisztelt Kanapékirály! Nagyon elégedett vagyok mind a megrendelés és számlaadás online lebonyolításával, mind a bútor minőségével, képazonos kivitelezésével! A megrendelés, fizetés, számlaadás rendkívül gyors és pontos volt! A bútor nagyon szép, kidolgozása, minősége első osztályú! Igazán elégedett vagyok! Köszönöm szépen!!! Már ajánlottam kollégáimnak is! Üdvözlettel: Edit
Kovácsi Edit, Budapest
2017.10.19A szállító kolléga nagyon készséges volt, örülök, hogy nem nekem/nekünk kellett összeszerelni az íróasztalt. Szerintem, nem is tudtuk volna. A termék teljesen rendben van. Szebb, jobb, mint amit vártam. Kiváló az ár/érték arány. Köszönöm.
Renge Csilla, Budapest
2017.10.19A kanapéval nincs semmi baj, kivéve, hogy billeg egy kicsit, de ez lehet, hogy a padló hibája. Az anyag eldolgozása elég durva, ha alánéz az ember. Furcsa volt, hogy a szállító egyedül érkezett és kérdezte, hogy nincs-e segítség. Elég szép szállítási költséget fizettem. Nem gondolnám, hogy ennek fejében még nekem kellett volna segítenem fölcipelni a bútort. :) Üdvözlettel: Frideczky Katalin
Frideczky Katalin, Budapest
2017.10.15Az ággyal kapcsolatban az észrevételem a ráccsal kapcsolatban annyi, hogy némelyik rövidebb és át kellett fúrni mert mellé ment volna a csavar. Magával az ággyal meg vagyok elégedve.
Németh Ferencné, Budapest
2017.10.15Tisztelt Kanapékirály! 2 gyönyörű fenyő komódot és 1 db záróelemet vettünk. Nagyon meg vagyunk elégedve az új bútorainkkal. Kritika:) nagyon drágának találom a szállítást, valamint igen borsos külön díja van, ha szeretném, hogy behozzák a bútort lakásba. Ami a kiszállítást időzítését illeti, átutalást követően felhívtak egyeztetni, de az ígért sms nem jött, még jó hogy telefonáltam. Szóval a bútor tényleg gyönyörű, jó minőségű. :) Köszönöm, Miklós Márta
Miklós Márta, Zsámbék
2017.10.08Nagyon segítökész a csapat, gyönyörü a termék.
Matisz Nora, Budapest
2017.10.07Nagyon elégedett voltam a szolgátatásukkal. Gyorsan és kimerítően kaptam tájékoztatást, egyszerű volt a vásárlási folyamat és időben megérkezett a rendelésem.A szállítók gyors és korrekt munkát végeztek az összeszereléssel is.
Orosz Csilla, Budapest
2017.09.28Kedves Kanapékirály! Teljesen elégedett voltam. Mind a termékkel, mind a szállítással. Köszönöm!
Karizs János, Gyál
2017.09.27Teljes mértékben meg vagyok elégedve! Korrekt, gyors, megbízható Webáruház! Tökéletes termék, gyors, megbízható postázás! Minden vevőnek bátran ajánlom!
Tóth-Kurucz János, Dunaalmás
2017.09.25A kiszolgálással elégedett vagyok. Felkészültek a munkatársaik. A kiszállítással nem volt gond, a megbeszélt időben jöttek. A rendelt termékkel is elégedett vagyok, könnyű volt össze szerelni, nagyon jól illeszkedik, nem hiányzik egyik bútor elem sem.
Lázár József, Nyáregyháza
2017.09.25Kedves Kanapékirály, Köszönöm, minden rendben volt. Munkatársaik összeszerelték a bútort, amely teljesen használható. Minden rendben volt.
Horváth Tamás, Dabas
2017.09.21Tisztelt Kanapékirály! Három gyermek kanapét vásárolt az óvodánk. Teljesen meg vagyunk elégedve a termékkel és a vásárlás lebonyolításával. A szállítók készségesen segítettek. Mindent rendben találtunk. Amennyiben szükségünk lesz még ilyen termékre megkeressük Önöket! Üdvözlettel: Vargáné Németh Noémi
Esztergomi Szentgyörgymezei Óvoda, Esztergom
2017.09.18Az interneten találtam a Kanapékirályra, a keresett termék, konkrétan az étkezőszék alapján. Már a fotók és a róla készült leírások alapján is egyből tudtam, igen, ilyen széket szeretnék az étkezőasztalhoz. Nagyon szeretem online intézni a vásárlásokat, itt ez, a Kanapékirály honlapján flottul ment. Jól áttekinthető és értelmezhető minden, az árkalkuláció és összegzés, kiegyenlítés is. A visszaigazolás is gyorsan megérkezett. (ami picit zavaró volt, és talán korrigálásra szorulna: a teljes összeg kiegyenlítésekor is előleg szerepelt a mailben) Na de a székek! Az előre egyeztetett napon és időpontban, házhoz szállítva, precízen becsomagolva kaptam meg mind a 4 db megrendelt étkezőszéket. Kiváló minőségűek, gyönyörű munka!!! Nagyon meg vagyok elégedve, szép és nagyon kényelmes székekkel bővült a lakás berendezése :-) Köszönet Önöknek! :-)
Márta Zsuzsanna, Budapest
2017.09.11Teljesen elégedett vagyok a termékkel, az ügyintézéssel, szállítással. Rimini ülőgarnitúrát választottuk, ami relax zónás így minden napos alvásra is alkalmas. Nagyon kényelmes, csak ajánlani tudom. A termék beérkezett az ígért határidőre.
Kassai Gabriella, Budapest
2017.09.09JLOZ80-160, Indiana-BAL ágyazható, ágyneműtartós kanapét matraccal rendeltem Önöktől. Az előzetes telefonon történt érdeklődésemnél nagyon korrekt tájékoztatást kaptam. Ennek megfelelően történt a vásárlás további menete is. Abban az időpontban történt a termék kiszállítása ahogy kértem. A kiszállító gk. vezető kedves, előzékeny volt, felvitte az első emeletre az ágyat. Amit talán furcsállottam, hogy az áruházban érdeklődésemre azt mondták, hogy az online eladással foglalkozó részleghez semmi közük, és érdekes módon mégis hozzájuk érkezett meg a bútor. Amit még negativumként éltem meg az a hozzávaló 3 db párna ára.: 26000 Ft. Összességében egy kellemes, biztonságos online vásárlásban volt részem. Köszönöm.
Jolsvai József, Várpalota
2017.09.01Kedves Krisztián! Tegnap megérkezett a szekrény :), nagyon tetszik!!!! Szeretnék külön KÖSZÖNETET mondani a tökéletes ügyes, segítőkész, udvarias kollegáidnak!!!! Nagyon profi csapat a Tiétek, minden képpen javasolni fogom ismeretségi körömben is. A szekrény egy részébe már tegnap bepakoltam, hogy milyen szép lett, mellékletben küldöm a képet. Mindent nagyon köszönök!!!! Szeretettel üdvözöllek: Anna
Tóth Anna, Budapest
2017.08.29Szuper kis kanapéágyat kapott a lányunk. Minőségi szép munka. Már a dêlutáni alvásnál használjuk. Nagy könnyebbség, hogy tudjuk biztonságban van, nem eshet le az ágyról.
Dr. Varga Eszter, Sződliget
2017.08.28Köszönjük a szállítást. Minden rendben volt a megrendeléssel. Azért választottam Önöket, mert a bútor készen van, nem lapra szerelt állapotban. Már a helyére is került és nagyon örülök! Maximálisan meg vagyok elégedve a bútorral is és a Kanapékirály bútoráruházzal is.
Dr. Kavalecz Fatime, Nyíregyháza
2017.08.21Gyorsan megkaptam a kért ágyat, minőségi munka, jó anyagból! Festékszagú sem volt az anyag, azonnal használni lehet. Külön figyelnek a termék hosszú távú használatára, tanácsokkal (ápolás, fűtőtestekhetz viszonyított elhelyezés... Könnyen össze tudtam szerelni a leírás alapján, minden passzolt, pontosan illeszkedett. Köszönöm. Mindenkinek ajánlom.
Szendeffy Szilárd, Budapest
2017.08.15A kanapé pontosan olyan, mint, amit megrendeltem. Bár az összeszerelésnél adódott némi probléma, mert elfelejtettek csavarokat magukkal hozni, de ezt hamar pótolták és alapvetően készségesen orvosolták a problémát.
dr. Komáromi Andrea, Budapest
2017.08.04A megrendelt termék az előre jelzett időben, kifogástalan állapotban megérkezett. Minden jót!
Bálin Sándor, Szeged
2017.08.03Fotelre volt szükségem. Találtam önöknél egy árban és formában is megfelelőt. Az áruval és a kiszállítással is maximálisan meg vagyok elégedve. Nekem nagy pozitívumot jelent hogy utánvéttel készpénzzel is lehet fizetni. Még ma is léteznek emberek bankkártya nélkül.
Forgóné Varga Ibolya, Bajót
2017.07.28Elégedett voltam a a vásárlással. Az áru olyan volt, amilyennek vártam, és nagyon rugalmas, pontos volt a szállítás, alkalmazkodott az én szabadidőmhöz. Köszönöm!
Bíró Katalin, Záhony
2017.07.27Tisztelt cím! Az ejjeli szekrenyek megerkeztek!! Köszönöm szépen! Minden profi volt!
Kovács Mihály, Pécs
2017.07.24Tisztelt Kanapékirály! Két komódot rendeltem a cégtől, melynek ügyintézése korrekt módon történt a cég részéről. A szállítási időpont volt aggályos, mert a rendelésben is rögzítettem, hogy mely napokon vagyunk Tiszafüreden, ezt sajnos nem tudták figyelembe venni, ettől eltérő napon hozták a bútorokat, így meg kellett változtatnunk a tervezett ott tartózkodásunkat. A szállító végülis nagyon kedves és segítőkész volt, az összeszerelés is gördülékenyen megtörtént, egy parányit sérült az egyik komód a szállítás, ill. az összeszerelés során, de ez nem számot tevő sérülés. Végeredményben elégedett vagyok a céggel és nagyjából a szállítással is, bár az időpontot tekintve, nekem kellett hozzá alkalmazkodnom.
Takács Julianna Ágnes, Tiszafüred
2017.07.21Kedves Krisztián! A 2 szék gyorsan megérkezett :). Sajnos az egyiknél a nylon csomagolás nem fedte jól a terméket, így piszkos volt a háttámla. Ennek a széknek az alját nem fúrták át, ahová a csavarokat be kellett volna tennem így sok időm ment el vele. De ezeket kivéve tökéletes, csodaszép! Máskor is vásárolok Öntől:)
Tóth Anna, Budapest
2017.07.20A vásárolt könyves szekrény tetszik. Jó döntés volt a megvásárlása. A Kanapékirály munkatársai a megbeszélt időre szállítottak, szépen összeszerelték és helyére tették. Meg vagyok elégedve a szolgáltatással - nagyon jó az internetes vásárlás.
Szabó Katalin, Mátészalka
2017.07.20Egy számítógépasztalt rendeltem, teljesen megvagyok vele elégedve tökéletes, minden passzolt az összerakásnál. Kár hogy nem lehetett választani jobb és baloldali kivitel között, de így is minden rendben van. A szállítók is kedvesek voltak. Csak ajánlani tudom az áruházat remélem lesz alkalmam még itt vásárolni, szépek a termékek. További jó munkát!
Mendrei Nándorné, Nagykáta
2017.07.16Köszönjük az ágyat, nagyon meg vagyunk vele elégedve! Nagyon kényelmes és a színe pont olyan, amilyet szerettünk volna. Külön örültünk annak is, hogy a kiszállítás az ígért határidőn belül történt!
Herczeg-Kiss Eszter, Budapest
2017.07.12Vásárolt áru: kinyitható asztal 6 db székkel Sonoma tölgy színben. Mind a megrendelés, mind a gyártás elvárt szinten alakult, az áru a hirdetett képeknek megfelelt. Szállítás pontos. Bár széknél garanciát kellett érvényesítenem - billeg - az is kiderült, hogy a garanciális felelősség is teljes mértékben érvényesíthető. Vélemény: Megbízható WEB áruház.
Kandolka László, Maglód
2017.07.10Kedves Szállító! Az első kőrben a bútor egyes elemei polcok, csavar fedők hiányoztak. Telefonos reklamánciónkat egy végtelenül kedves, segítőkész munkatársuk azonnal elfogadta. Annyira készséges volt, hogy együtt választottuk ki a honlapról a csere bútort. A második bútor időben megérkezett, a szállítók kedvesek, udvariasak voltak, a bútor nagyon szép. Összeségében nagyon elégedettek vagyunk. Ceszneki Gyuléné
CséGyé Kft, Budapest
2017.07.064 db egyéni igényem szerinti- a megadott választási lehetőségen belüli - széket rendeltem Önöktől. A székek pont olyanok mint amit kértem, ezzel elégedett vagyok ! A szállítási határidő - a max. feltüntetetthez képest - kb 10 napot késett. Ez nem tetszett. A szállítási költség székenként volt számolva - kb. 2000 Ft/szék - amit kicsit magasnak tartok. a lényeg viszont, hogy megkaptam amit kértem. Köszönöm!!
Bódi István, Budapest
2017.07.03Kedves Kanapékirály! Megérkezett a cipős szekrény és az akasztó, mindkettő szuper. Külön megszeretném köszönni, aki kiszállította és felhozta a második emeletre (régi típusú ház, itt 2 emelet kb. 4-nek felel meg), szép munka! Még egyszer köszönöm a terméket, a problémamentes ügyintézést és a kiszállítást!
Kiss Bettina, Budapest
2017.06.29Tisztelt Cím! Maximálisan meg voltunk elégedve. A kanapék a megjelölt időn belül érkeztek és nagyon szépek. A gyerekek sokat fognak játszani rajta. Gondolkodunk további rendelésen. Köszönjük szépen! Esztergomi Szentgyörgymezei Óvoda
Esztergomi Szentgyörgymezei Óvoda, Esztergom
2017.06.19Gyorsan kész volt, szép lett és kényelmes! Szállítók udvariasak, gyorsak, pontosak!
Gorácz Enikő - Elefánt patika, Budapest
2017.06.12Kedves Kanapékirály csapata! Szeretném megköszönni a minőségi szolgáltatásukat, valamint azt, hogy a hirtelen felmerülő problémám megoldásában is azonali segítséget tudtak nyújtani. Gyönyörű a franciaágy, Önöknek köszönhetően időben a vendégeim kényelmét szolgálta. Üdvözlettel, hálás vevőjük: Flaska Vilmos
Flaska Vilmos, Siófok
2017.06.09Nagyon elégedett voltam mindennel... nagyon barátságosak a munkatársaik és segítőkészek...
Hegedűs Erzsébet, Patak
2017.06.07Nem én vettem át a bútort, hanem egy veszprémi ismerősöm, aki Pestre jött éppen teherautóval, így elhozta. Elmondása szerint profi a csapat és minden rendben volt, köszönöm.
Balatoni Győző, Veszprém
2017.05.29Megbízható, gyors szállítás! Jó a kommunikáció :) Teljesen meg vagyok elégedve :) jó minőségű és kényelmes kanapét kaptam! :)
Bodor Anna, Budapest 22. kerület
2017.05.28Tisztelt Kanapékirály! Példátlan, igazán a nevükhöz méltó "királyi" gesztust tettek irányomban, ami az Önök nagyvonalúságát és üzleti tisztességét igazolja. A vásárolt termék ugyanis a kiszállítás időpontjára felkerült az akciós listára, minek következtében az általam kifizetett vételár és az akciós ár közötti összeget haladéktalanul visszaküldték a számlámra. Nem hallottam még ilyen elegáns megoldásról, amit ezúton is megköszönök. Mindenhol hirdetni, terjeszteni, reklámozni fogom: bútort csak a Kanapékirálytól! Üdvözlettel: Pál Zsuzsa
Pál Zsuzsanna, Budapest
2017.05.28Kedves Kanapékirály! Sokáig keresgéltem, míg rátaláltam a megfelelő székre. Döntés előtt e-mailen és telefonon is kértem segítséget, a kollégák mindig kedvesen, segítőkészen válaszoltak, jelentősen megkönnyítve a vásárlást. Kiszállítást először el kellett halasztanom, majd egy héttel az első egyeztetés után pontosan a megbeszélt időpontban megérkeztek a székek. Profi, jól szervezett, kedves csapat. Köszönettel: Dr. Nagy Zita
Dr. Nagy Zita, Budapest
2017.05.28Tisztel Kanapékirály! Tökéletesen elégedett vagyok a megrendelt székekkel a szállítással a segítőkész kollégájukkal Csak így tovább, ide visszatérek!!!
Hornyák Mónika, Halmaj
2017.05.25Hosszas hezitálás után most először rendeltem bútort interneten keresztül, de nem bántam meg. Tökéletesen elégedett vagyok, a puff igényesen lett elkészítve, a valóságban még tetszetősebb, mint a kép alapján elképzeltem.
Kustán Erika, Zalaegerszeg
2017.05.23Teljesen elégedett vagyok a kiszállított termékkel, és a szállítás módjával is. Köszönöm!
Sütő Gabriella, Budapest
2017.05.22Kedves Beáta! A megrendelt bútorokat rendben megkaptam. Köszönettel: Borbás Tibor
Borbás Tibor, Budapest
2017.05.21Tisztelt Kanapékirályok és csapatuk! A termék, amit rendeltem egy Xavér típusú kanapé volt fejtámlával és falvédő résszel. A termék hibátlan állapotban érkezett, munkatársaik megfelelően összeszerelték. A kanapét nem sarokban helyeztük el, ezért zavaró, hogy a fejtámlavég nincs bevonva a kanapé anyagával. Erre utaló jelzést a termék leírásban nem találtam, se olyat, hogy a rendszer felajánlotta volna a lehetőséget. A kanapé anyagának kiválasztásánál az interneten található képen nem látszott, hogy a mintában arany színű szálak is vannak. Továbbá jó lenne, ha lehetőség nyílna olyan színű és anyagú díszpárnák rendelésére, ami a kanapé anyagának választható. Köszönöm érdeklődésüket! Üdvözlettel: Kruspérné Botlik Éva
D.E. Kruspérné Botlik Éva, Budapest
2017.05.21Nagyon meg voltam elégedve a szolgáltatás minőségével, és az elkészült bútorral. Az ügyfélszolgálat gyorsan és készségesen válaszolt minden kérdésemre. Ha valamit érdemes lenne még egy kicsit javítani, akkor az a szövetminták megtekintése az interneten. Ha lehet, valahogy jobb minőségben kellene megjeleníteni az anyagokat, és azok színét. Nagyon köszönöm az új kanapémat, ami széppé varázsolta a szobámat.
Hollóy Gáborné, Budapest
2017.05.20Kedves Eladó! Amikor a munkatársai a bútort "összeszerelve" és köszönés nélkül távozva, itthagyták, azt hittem felrobbanok az idegességtől. A bútor elemei még véletlenül sem illeszkednek, a fiókok annyira nem zárnak, hogy 2 cm nyitott rés van minden fióknál, egy polcot pedig nem lehet a helyére tenni, mert sokkal nagyobb, min ami belefér a bútorba. Ezután felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol egy tündéri teremtés kedvesen, udvariasan megnyugtatott, hogy cserével másik bútort kapunk, amelyet közösen válsztottunk ki. Ha meg történik a csere, akkor azt mondhatom, hogy egy ilyen, a jövőre is gondoló céget, mindenkinek csak ajánlani tudok. A munkaerő (szerelők) problémáival mi is tisztában vagyunk. Az ügyfelekkel kapcsolatot tartó hölgy viselkedéséhez pedig csak gratulálni tudok. Cseszneki Gyuláné
CséGyé Kft, Budapest
2017.05.19Kedves Bea és Krisztián! Kérdésükre, válaszolva: a kiszolgálással maximálisan elégedett vagyok,köszönöm szépen figyelmességüket és rugalmasságukat. Üdvözlettel: Varga Mária
Varga Mária, Szentendre
2017.05.19Kedves Kanapékirály! Mindennel elégedett voltam,a termék jó. Az pedig hogy nem az ígért határidőre hozzátok nagyon meglepett. Mivel más cégek nem szoktak hamarabb elküldeni a megrendelt terméket.
Csontos Róbert, Miskolc
2017.05.19Köszönettel!
Pál Annabella, Budapest
2017.05.18A megrendelés alig három hét alatt a jelzett napon és időben halál pontosan megérkezett. A kollégák pillanatok alatt behozták és összerakták a bútort. Köszönök mindent, tökéletesen meg vagyok elégedve.
Doncsecz Szilvia, Nyergesújfalu
2017.05.15Tisztelt Kanapékirály! Én egy kétszemélyes kanapét vásároltam önöktől,ami a mai napig a tökéletesen ellátja funkcióját,és meg vagyunk elégedve a minőségével. A vásárláskor minden rendben volt,gyors és KEDVES kiszolgálásban volt részünk! Én csak ajánlani tudom az önöknél történő vásárlást! További jó munkát,és sok megelégedett vásárlót kívánok! Tisztelettel: Linka Imre
Linka Imre, Veszprém
2017.05.11Mivel a lakhelyem és a szállítási cím 250 km-re volt egymástól nagyobb összehangolást igényelt annak megoldása, hogy ott legyünk akkor, amikor hozzák a kanapét. Köszönöm, hogy ilyen rugalmasan össze tudtuk egyeztetni az időpontot. A szállítás is az előre megtervezett időpontban zökkenőmentesen megtörtént.
Rózsa Erika, Mezőkovácsháza
2017.05.06Meg vagyok elégedve a szolgáltatásukkal. Amit vállaltak korrektül teljesítették. Én is helyt álltam a vállalásommal. Így mindkét fél elégedett lehet.
Majtényi Ferenc, Szekszárd
2017.04.30Kedves Kanapékirály! A miénk "kis" beruházás volt. A napi 8-10 órai álló munkát megsegítendő választottuk Gerzsont (magában) a recepcióra. A vásárlás körül minden a legnagyobb rendben bonyolódott, a szék az ígért időn belül ideért és örömmel használjuk. Jó munkát és sikeres üzleteket kívánva, üdvözlettel: A Hotel Rosinante (Szigetmonostor) recepciós csapata
Hotel Rosinnante Kft., Szigetmonostor
2017.04.24Kedves Ügyfélszolgálat! Minden rendben volt kivéve azt, hogy kicsit lassan készült el a kanapé. Viszont szeretném kiemelni a gyors kommunikációt és a kedvességet ami segített abban, hogy ne veszítsük el a bizalmat a cég felé mert most rendeltünk először Önöktől. Mindenképpen ajánlani fogom a céget másoknak is. Köszönjük szépen a segítséget! Üdvözlettel: Bogár Melinda, Tower-International Kft.
Bogár Melinda, Budapest
2017.04.21Köszönjük szépen a gyors és korrekt kiszolgálást! További sikeres munkát kívánunk!
Gondáné Farkas Gabriella, Újszász
2017.04.11Köszönjük a kanapét, nagyon szép lett! A vásárlás rendben zajlott, a szállító munkatársak kedvesek voltak, így szívesen ajánljuk a Kanapékirályt ismerőseinknek, barátainknak is!
Szabó S. Tamásné, Budapest
2017.04.09Kanapét vásároltam, melyről a kicsomagolás után derült ki, hogy sérülés, illetve folt van a karfáján, ami valószínűleg a nem megfelelő szállítási körülmény miatt keletkezhetett. A csomagoláson is látszott, hogy azon a bizonyos részen nem az eredeti hullámpapír lehetett. A reklamációt minden probléma nélkül fogadták, felajánlották, hogy válasszak másik kanapét, mely kicsit drágább volt az előzőnél, de árkedvezménnyel kaptam meg. Amíg nem érkezett meg az új, addig az első kanapé itt maradt és cserével szállították le az újat. A szállító sofőr rendkívül rugalmas, segítőkész és és kedves volt mindkét alkalommal. Külön köszönet a cégnek a kedves ajándékért, amit gondolom "fájdalomdíjként" küldtek a számomra! :-) Amit ajánlok más megrendelő számára az az, hogy a megrendelésnél nagyon figyeljék, hol kell bejelölni, ha igényelnek rakódó munkást is, mert én nem vettem észre ezt a lehetőséget és bizony szükség lett volna rá.
Hegedűs Ferencné, Abasár
2017.04.08Mindennel elégedett voltam. A termék szép. A munkatársuk egyeztetés után pontosan érkezett. A folyamatról végig tájékoztatást kaptam.
Döbrentei Lívia, Sopron
2017.04.02Pár nappal az előre jelzett határidő után érkezett meg a csomag, amit már nagyon vártunk. Mielőtt megrendeltem, nagyon sokat nézelődtem, de csak visszatértem a Kanapékirály oldalára. Kizárólag itt találtam meg álmaim kisasztalát, amiben a kibontást követően sem csalódtam! Köszönöm szépen a Csapatnak! Takács Éva
Takács Éva, Érd
2017.03.31Én mindennel meg voltam elégedve, az áru hibátlan, szép, megfelelően be volt csomagolva, sértetlenül érkezett. Minden rendben volt köszönöm
Kiss Magdolna , Budapest
2017.03.28Udvarias, segítőkész volt a kiszolgálás. Szép a vásárolt termék.
Magyar Józsefné, Veszprém
2017.03.28Minden rendben zajlott, csak ajánlani tudom! A termék gyönyörű, megérte rá várni! Köszönöm szépen.
Dr. Balázs Nóra Angéla, Pécs
2017.03.25A megrendeléstől a használatba vételig minden zökkenőmentesen történt. Időben értesültünk a kiszállításról is. Reményeinken felüli szép, kifogástalan minőségű bútorokat kaptunk. A csapatnak további sikereket kívánok!
Simon Mária, Gyöngyös
2017.03.13Minden rendben zajlott. Tájékoztatást kaptam arról is, hogy az általam választott egyik termék elkészítésének ideje jóval tovább tartana, így egy másik, hasonló terméket ajánlottak a figyelmembe, amelyhez sokkal hamarabb juthatok hozzá. Jó a kommunikáció vevő és eladó között. A termékek szépek, igényesek.
Pocsai Márta, Békés
2017.02.28A kiválasztott termékkel meg vagyok elégedve! Apró szépség hiba csak annyi,hogy a csavar fejekre lehetett volna takarót tenni.
Adamek Istvánné, Komárom
2017.02.27A megrendelést követően gyorsan megérkezett a szép kis ágyneműtartó. A szállítók készségesek és udvariasak voltak. Köszönjük!
Bolla Ferenc, Balatonfüred
2017.02.27Teljesen elégedettek vagyunk a megrendelt termékkel kapcsolatban! Helyszíni összeszerelést is kértünk, amelyet nagyon rövid időn belül megoldott az Úr. A megrendelt termék még előbb meg is jött, mint a weboldalon jelzett határidő. Az árak és a segítőkészség is csillagos 5-öst érdemel! Képet később küldök majd a facebookos oldalra, mert még nincs a helyén a bútor!!! Köszönjük!!!
Farkasné Guzmits Beatrix, Répcevis
2017.02.26Kedves Kanapékirály Csapata, Teljes mértékben elégedett vagyok az Önök által nyújtott szolgáltatással. Nincs semmi kivetnivalóm. Az igérteknek megfelelően történt minden. Azon kérésünk is teljesült, hogy a futár értesítsen mindet 20-30 perccel az érkezése előtt. Ezen kívül a termék elkészülte, a szállítás pontos volt. A termék minőségével is elégedettek vagyunk. Köszönjük!
Ádám Marianna, Budapest
2017.02.24Tájékoztatás a munkatársuk részéről korrekkt, pontos, udvarias volt (szállítással kapcsolatos kérdések). A kiszállítás szintén rendben volt.
Magasiné László Andrea, Sopron
2017.02.23Az étkezőasztal amit megrendeltem az ígért időben megérkezett, az elképzelésemnek és a látott képnek megfelelt. A szállító korrekt volt, összeszerelést is kértem, minden rendben történt. Egy aktuális akció miatt nem kellett szállítási díjat fizetni ami nagyon jól jött. Az üzletet és termékeit szívesen ajánlom másoknak is.
Heidt Éva, Budapest
2017.02.18Minden rendben volt, csakis ajánlani tudom!
Nagy Tibor, Veszprém
2017.02.18Tisztelt Kanapékirály! Az árukkal nagyon meg vagyok elégedve, azon kívül, hogy a kanapé színe jelentősen világosabb, mint ahogy a szövetválasztáskor a képen látható volt, de így is megfelel. A székek kifogástalanok. A szállító munkatársaik maximálisan segítőkészek voltak.
Dr. Domán Mária Terézia, Budapest
2017.02.07Nagyon elégedett vagyok a szolgáltatással. A kiszállítás a megbeszélt időben történt, munkatársuk felkészült volt.
Kocsis Csilla, Miskolc
2017.02.04Teljesen elégedett vagyok. A webáruház egyszerűen használható.A kiszállítás pontos és gyors volt. Mindenről értesítés küldtek illetve a szállítás időpontjáról telefonon értesítettek. A kanapé a gyerekszobába került. Azért rendeltem innen, mert itt volt a legnagyobb a szövet választék. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom az áruházat.
Klein Mária Edit, Kisdorog
2017.02.02Tisztelt Kanapékirály! Először rendeltünk Önöktől irodámba egy számítógépasztalt. Nagyon meg vagyok elégedve a termékkel, pont olyan, amilyen a képeken található volt: méretei, formája, színe... A szállítással is meg voltunk elégedve, a szállítók kedvesek voltak, első emeletre kellett felvinni az asztalt. Bátran ajánlom a céget másoknak is, bízom benne, hogy lesz még rendelésünk Önöktől a későbbiekben is. Üdvözlettel: Anikó
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 107003, Bakonysárkány
2017.01.29Nagyon elégedett vagyok a megrendelt termékkel, pont olyan, mint a képen volt! Sőt, össze is volt szerelve! Telefonon is és e-mailben is kaptam a tájékoztatást a rendelésem állapotáról, a kiszállításról! Minden kérdésesemre megkaptam a választ e-mailben, pár órán belül!
Kovács Viktória, Szèkesfehèrvár
2017.01.26Rendelés, kifizetés és a szállítás között a megszokotthoz képest kicsit több idő telt el. A szállítás rendben megtörtén, csomagok nem sérültek. A szállítók nagyon segítőkészek voltak. A székek masszívak, kényelmesek. Reméljük időtállók. Összességében elégedettek vagyunk a termékekkel! Köszönjük szépen!
Hegyvidéki Egészségügyi Központ, Budapest
2017.01.24Nagyon Korrekt! Maximálisan meg vagyok elégedve önökkel! Ha bármire szükségem lesz innen fogok vásárolni, és ajánlani fogom mindenkinek! üdv. Pánya Mónika, Nyergesújfalu
Pánya Mónika, Nyergesújfalu
2017.01.23Köszönettel megkaptam a rendelt terméket. Telefonon egyeztetett időben, ami 12 és 13 óra között volt, meg is érkezett az áru 12.30 perckor. Összeszerelve kaptam a kért szekrényeket, aminek nagyon örültem. Az áru minőségével nagyon meg vagyok elégedve, szép munka. Köszönöm szépen :)
Takács Ernőné, Nemeskér
2017.01.20Maximálisan elégedett vagyok, mindent nagyon flottul és udvariasan kezeltek, és a vásárolt áru is nagyon szép.
Vajas Éva, Budapest
2017.01.19Nagyon Korrekt! Maximálisan elégedett vagyok! Vissza áruztam egy terméket, mert akinek ajándékba vettem egy fotelt kicsinek találta. Azonnal, segítségemre voltak. Csak ajánlani tudom mindenkinek! És a vásárlás is gyorsan ment!
Pánya Mónika, Nyergesújfalu
2017.01.07Kezeit csókolom hölgyeim! Köszönöm a lehetőséget. A megrendeléssel, szállítással elégedett voltam, köszönöm ezúton is!
Molnár Péter, Cserépváralja
2017.01.05A laptop asztallal meg vagyok elégedve. Külön köszönöm, hogy karácsony előtt leszállították, az igért február helyett.
Gőbelt Gertrúd, Pécs
2016.12.28A termékkel meg vagyo elégedve. A kiszállítással volt pici fennakadás, de megoldódott. Üdvözlettel: Kerekes Éva
Tremmelné Kerekes Éva, Budapest
2016.12.27Kiváló Határidő tartás Kommunikáció Hangnem Segítőkészség
Szűcs Katalin, Zamárdi
2016.12.26T. Kovács Krisztián Úr, köszönettel vettem a Nevada 8 személyes étkezőgarnitúra rendelésem pontos lebonyolítását.
Király Csaba László, Kalocsa
2016.12.23Korrekt, megbizhato ceg. Segitokeszseg kiszallitaskor. Szivbol ajanlom mindenkinek.
Pálmai Emőke, Lanzenkirchen
2016.12.19Korrekt kiszolgálás! Az szállítási idő betartása, a minőség a képek szerint valóban jó! A munkatársak kedvesek, az összeszerelés gyors és precíz volt! A jövőben is élek ezzel a lehetőséggel! Köszönöm és csak ajánlani tudom és fogom is ismerőseimnek! Boldog Ünnepeket Kívánok a Kanapékirály összes munkatársának!
Csik Valéria, Szigetvár
2016.12.12Tisztelt Kanapékirály! A kiszolgálással,szállítással és a termékkel egyaránt elégedett vagyok! A kanapé nagyon kényelmes, Egyetlen apró probléma talán az ágynemű tartó befogadó képessége, Összességében elégedett vagyok. Üdvözlettel:Bruckner János
Bruckner János, Becske
2016.12.12Először vásároltam, a keresett bútort itt találtam meg. Elégedett vagyok, másoknak is ajánlom. Erzsi
Miklós Attiláné, Pinnye
2016.12.10A tájékoztatás, a termék minősége, a pontosság, a szállítás , a szállítók segítőkészsége tökéletes volt, maximálisan elégedett vagyok. Mindenkinek jó szívvel ajánlom a Kanapékirályt. Nem fog csalódni. Ági
Nagy Ágnes, Vác
2016.12.10Tetszik a termék, én ugyan kicsit magasabbat szerettem volna, a párnák még kicsit jobban mutatnának ha kisebbek lennének. Egyébként meg voltam elégedve, a kiszállítással is.
Nyirati Józsefné, Budapest
2016.12.09Megkeresésükre válaszolva közlöm, hogy a megrendelt termékkel, szolgáltatással, munkatársakkal maximálisan elégedett vagyok, de sajnos a terméket kértem, hogy vegyék vissza. Ennek egyszerű oka az, hogy ajándéknak szántam és a megajándékozott maximálisan elhatárolta magát az ajándéktól, jelen esetben a Pulsar-Hal masszázsfoteltől. Telefonon igéretet kaptam, hogy december 10-én azaz holnapi nap folyamán visszaszállítják a fotelt. Ezúton is köszönöm az eddigi intézkedésüket. Tisztelettel: Bozi Lajosné
Bozi Lajosné, Halàszi
2016.12.08Kedves Kanapékirály! Köszönöm, minden nagyon jól ment. Az első csomagot rendben kiszállították, a másodikat a helyszínen vettük át. Képet egyelőre nem tudok küldeni, mert a két babzsákot az angyal hozza. Köszönettel, Endrédi Xénia
Endrédi Xénia, Veszprém
2016.12.05Szerintem profi csapat ! A megrendelt termék időben,gondosan csomagolva érkezett.A szállítás időpontját is maximálisan rugalmasan kezelték. Egy elégedett vásárló : Attila
Sinkó Attila, Tapolca
2016.12.03Köszenettel veszem az érdeklődést. A butort a megbeszélt időpontban leszállitották, a munkatársai az összeszerelést rendben elvégezték, ügyelve a lakás tisztaságára. Kérésemre a csomagolóanyagot elvitték. Minden rendben volt az Önök szolgáltatásával, melyet utólag is köszönök. Üdv: Rónyainé
Rónyai Sándorné, Budaőrs
2016.11.29Kedves Kanapékirály! Szeretném megköszönni a gyors teljesítést, lényegesen rövidebb határidővel kaptam meg az étkezőt, aminek nagyon örült a család. A termék szép, a csomagolás ahogy érkezett a bútor kifogástalan volt. A szállító kollégájuk udvarias, segítőkész volt. Összefoglalva, ritka manapság az ilyen korrekt cég! Köszönöm!
Orbán Tiborné, Budapest
2016.11.29MANIK, relax zónás kanapét rendeltem. Nagyon köszönöm, nagyon meg vagyok elégedve vele, nagyon jól mutat. Köszönöm a két kartartó ajándék párnát hozzá, nagyon kellemes meglepetés volt. A szállítással is nagyon elégedett vagyok. JUDIT
Hollerné Judit, Szolnok
2016.11.27Teljesen meg voltam elégedve mindennel és a kommunikációval is. Üdvözlettel, Oláh Tibor
Olah Tibor, Budapest
2016.11.25Az ügyintézők kedvesek, udvariasak voltak, a termékek rendben vannak, szépek! C. Anita
Czenke Anita, Budapest
2016.11.24A termékkel meg vagyok elégedve, csak a sötét fa rész igényel több odafigyelést. A kiszállítással, csomagolással sem volt probléma. Gyors és egyszerű volt a kapcsolattartás a céggel. A futár kedves volt és röviden, tömören tájékoztatott az átadott papírok tartalmárol. Egyszóval bátran ajánlanám a rendelést a kanapekiraly.hu-ról
Forgács Lászlóné, Újlengyel
2016.11.21Nagyon meg örültem, hogy találtam egy olyan kanapét amilyenre vágytam. Bár azt írtak róla, hogy azonnal elvihető, mégis csak másfél hét után tudtam birtokba venni. De nem baj, végül megkaptam és szépen illik a szobámba. A kanapé kényelmét növelnem kellett egy memória matraccal, mert túl keménynek és kicsit hepehupásnak találtam. De mivel volt itthon egy, ebbe nem kellett befektetnem. Az ülés nagyon kényelmes, csak azt nem tudom még megoldani, hogy ne guruljon ki alólam amikor ülök rajta. Valami féket kell meg találjak a kerekeinek. Ebben ha tudnának segíteni, megköszönném. Különben nagyon szeretem.
Kenéz Tünde , Budapest
2016.11.21Köszönöm érdeklődésüket. Hol is kezdjem, mert annyira elégedett vagyok mindennel. A megrendeléstől, a visszaigazolásoktól kezdve, a szállításig, a termékkel ( 2 db kagylófotel), a kapcsolattartástól kezdve mindennel nagyon elégedett vagyok. Ehhez még hozzájárul, hogy úgy éreztem végig, itt szív és lélek van. És még ez is fontos. Köszönöm: Arany Zoltánné
Arany Zoltánné, Kerepes-Szilasliget
2016.11.10Azt- és abban a minőségben kaptam amit rendeltem. Szállítás során nem sérült a bútordarab és rendesek voltak a futárok, mert bevitték a kért helyiségbe. Megrendeléssel kapcsolatos kommunikációra sem lehet panasz. A bútordarab kiválasztása viszonylag nehézkes volt, mert a weboldalon csak 1db fénykép volt így nem látszott minden szögből, minden részlet. Ettől eltekintve a szállítási időt mondanám az egyetlen negatívumnak: 4-6 hét elég hosszú idő és már-már el is felejtkeztem a rendelésről.
Icha Elemér, Vázsnok
2016.11.07Egy kis üvegasztalt rendeltem. Nagyon szép és elegáns termék. Hamarabb szállították, mint az ígért időpont. A csomagolás profi volt és nagyon könnyű összeszerelni.
Koleszár Ágnes, Boldva
2016.10.29Nagyon korrekt, minőségi éjjeli szekrényt kaptam! Időben érkezett és nagyon kedvesek voltak! Csak is ajánlani tudom Önöket! Köszönöm ☺️
Róth Regina, Monor
2016.10.28Kedves Kanapé Király! Nagyon "király" a kanapém, amelyen az Önök jóvoltából 1hete nagyokat alszom, jókat tévézem kényelmesen elnyúlva és amelyen a családom tagjait hellyel kínálhattam, amikor átjöttek vendégségbe. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Weboldalukra. Ami miatt az Önök cégét választottam, hogy a régi kanapém "eltüntetése" miatt nem "fájt a fejem", csekély díjazás ellenében erről is gondoskodtak. Megköszönöm a határidő betartását, és munkatársaik lelkiismeretes helytállását /cipekedés a 2. emeletre/. További sikereket kívánok a végül működéséhez. Tisztelettel és köszönettel: Fábián Krisztina Ózd
Fábián Krisztina, Ózd
2016.10.24Kedves Kanapékirály csapata! Köszönjük a megrendelt ágyat, megérkezett. A szállítás az ígért határidőn belül történt, minden a megbeszéltek szerint. A termék megfelel a leírásnak. Egy aprócska kellemetlenség zavarta csak a boldogságunkat, mégpedig az, hogy az ágy összerakásához szükséges alkatrészek a szállító autóban maradtak. De másnapra ezt a problémát orvosolták. Üdvözlettel: Laczó Adrienn
Laczó Adrienn, Budapest
2016.10.23Királykisasszonyok,Királyfi! A rendeléstől,elszállításig király volt minden. Neten rendeltem,azonnal visszaigazoltak,jelezték amikor megjött/korábban az ígértnél/,az árú kiadás is flottul ment. Gratulálok,ajánlani tudom a fotelt is!
Nagy Péter, Veszprém
2016.10.18Jó minőség az kétségtelen, habár most utóbbi vásárlásomkor a pántok felcsavarozásához készített furatok el voltak csúszva így az egyik oldalon sok kísérletezés után sikerült a 3 helyett 2 csavarral viszonylag jól rögzíteni. Legközelebb is önöktől rendelek szerintem, habár akkor lehet hagyom hogy kollégáik oldják meg ezeket a lehetséges problémákat :)
Fórizs Péter, Bp
2016.10.17A megrendelt áru teljesen megfelelt az elvárásaimnak, az összeszereléshez minden szükséges alkatrész benne volt a csomagban. Az áru a vállalt időpontban sértetlenül megérkezett. Talán csak a szállítási határidő volt számomra egy kicsit hosszú, 3-4 hét a megrendeléstől számítva.
Dobos Katalin, Kaposvár
2016.10.17Tisztelt Kanapékirály! Köszönjük az együttműködést. Már többször rendeltünk Önöktől. Legutóbb egy komplett étkezőgarnitúrát. Minden kiváló minőségben, és pontos határidővel érkezett. Érdeklődő levelünkre, telefonunkra kedvesek, és szolgálatkészek voltak a dolgozók. Mindenkinek bártan ajánljuk Önöket. Köszönjük szépen! Erika
Pardi Erika, Budapest
2016.10.16Kedves Kanapékirály! Király volt a szállítás: gyors, pontos. Udvarias, készséges a szállító. Sértetlen, szépséges az általam kiválasztott étkező! Most rajtam a sor, hogy használjam, élvezzem! Köszönöm közreműködésüket, kedves Kanapékirályék! Üdvözlettel: Vörös Erzsébet
Vörös Erzsébet, Szekszárd
2016.10.11Minden rendben volt a megrendeléssel, szállítással és az információkkal (közben). Az ágyukat masszívnak tartom, már korábban is vásároltam itt, és meg vagyok a termékkel elégedve, ezért választottam újból ezt a céget. Koszonet!
Kiss Tímea, Szeged
2016.10.10Köszönöm szépen, mindennel elégedettek vagyunk. A külön rendelt terméket is ingyenesen megkaptam.
Ternai Szabina, Érd
2016.10.10A kiszállítás kissé elhúzódótt (megrendelés júl. 27., kiszállítás okt. 05.), de megértem, hogy technikai, és egyéb időpont dolgok miatt nehéz volt megoldani és hálás voltam érte, hogy mindenki nagyon közreműködő volt. Sajnos azonban a termék, úgy tűnik, hibás. Már el is küldtem az erre vonatkózó észrevételeimet e-mailben, bízom benne, hogy sikerül megoldást találnunk. Köszönöm!
Kiss Judit, Budapest
2016.10.09Kedves Bea és Krisztián! Úgy általánosságban rendben volt minden. A szállítók véletlenül 10 helyett 12 raktak le aztán volt nagy riadalom, de végül elrendeződött a helyzet. Üdvözletttel, Magdi
Kecskeméti-Király Magdolna, Budapest
2016.10.08Nagyon elégedett vagyok a " Kanapékirály" szolgáltatásával. A fotelek az elvárásom szerintiek, a szállítók pontosan a megbeszélt időben érkeztek, elvitték a csomagolóanyagot, udvariasak voltak. Köszönöm a szállítási rugalmasságukat is ( egy hónapig külföldön voltam, és ezt is tolerálták). Egy dolog volt, ami kicsit meglepett, hogy a szállítási költséget mindkét fotelre felszámolták.(ha vennék egy kanapét, 3 fotelt , akkor 4x számolnák a szállítási költséget?). De most ez is belefért nekem, mindent összesítve elégedett vagyok, ajánlani fogom Önöket ismerőseimnek.
Huszár Zsuzsanna, Budapest
2016.10.06Összességében meg voltam elégedve a vásárlással. Egy kicsit később érkezett a kanapé, mint négy hét, de sebaj! Olyan ügyes volt a szállító, hogy nekem meg se kellett fognom, egyedül betolta a garázsunkba. Gyermekem édesapja nem egy ezermester, de nem okozott számára problémát az összeszerelés. Tetszik az oldalon a termékek leírása. Tényleg olyat tudtunk rendelni, amire szükségünk volt. Pici szobába pici helyre egy összecsukható kanapét, ami emellett még kényelmes is. Tetszik a törzsvásárlói program! Szerintem fogok én itt még vásárolni!
Kiss Ilona, Gyomaendrőd
2016.10.03Kedves Kanapékirály! A termék változatlanul tetszik. Egy kis probléma van: az egyik szék háttámláján a fa részen, egy pici, talán egy címke maradéka látható, amit nem tudom, hogy tüntethetnék el, hogy ne sértsem meg a fa fényezését. Üdvözlettel Török Sára
Halácsyné Török Sára,
2016.10.01Üdv, Maga a rendelés könnyen ment, minden egyértelmű volt. A kiszállítással már több probléma volt, hétfőn nem jött ki a csomag, nem találták. Kedden rossz szállítónak adták, ezért szerdán kaptam meg. A Szék egyik lába kicsit kilógott a csomagból, nem volt megfelelően csomagolva. Az összeszerelés könnyű volt, minden alkatrészt megtaláltam. Tibor
Szabó Tibor, Budapest
2016.09.30Mi csak egy kis fotelt rendeltünk, téli olvasgatáshoz, így csak egy kiegészítő bútor, de minden rendben volt, olyat kaptunk, amilyet rendeltünk. Elégedettek vagyunk vele. Üdvözlettel: Lukáts Miklósné
Lukáts Miklósné, Budapest
2016.09.26Mindennel meg vagyok elégedve. Az ígért határidőig megérkezett a bútor. A megbeszélt időpontban kiszállították, a munkatársuk kedves, szakszerű volt, gyorsan és sérülésmentesen lepakolta és a helyükre tette a bútorokat.
Szilágyi Mária, Gyula
2016.09.24Alapvetően meg vagyok elégedve. A termék szép, az elvárásaimnak 100 %-ban megfelel, a kiszállítást végző kollégákkal is maximálisan elégedett vagyok. A kommunikáción viszont lehetne picit javítani. Esetemben azt hiányoltam, hogy a megrendelésig, fizetésig minden kérdésemre azonnal, szinte perceken belül kaptam választ, viszont 6-7 héttel később, a kiszállítás előtti kérdésemre, hogy kb mikorra várható a szállítás nem jött semmi válasz. 2 email és 1 telefonbeszélgetés során sem kaptam meg a kért információt, még csak annyit sem legalább, hogy nem tudnak pontos időpontot.... nekem ennyi is elég lett volna. Leírt eseten kívül minden rendben volt. Köszönöm.
Endrész Mónika, Dunabogdány
2016.09.22Tisztelt Cím! Először is nagyon örültem, hogy találtam az elképzelésemnek megfelelő méretű és kinézetű ágyat. Ebből a kategóriából nincs igazán választék. Az ágy kényelmes, és beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A karfa különösen jó a hideg fal miatt. A kiszolgálás is teljesen rendben volt, a szállítók segítőkészek voltak. Egyszóval KIRÁLY. Köszönettel: Fazakas Éva
Fazakas Éva, Dabas
2016.09.18A megrendelt bútor szép kivitelben készült.Az eredeti megrendelést pár nap után módositottam, majd kértem külön egy butorlapot is ami nincs a katalógusban.A kft dolgozói rendkivül készségesek és udvariasak voltak!! Nagyon meg voltam elégedve a szállitási határidő betartásával, még a szállitási időpontja is nagyon pontos volt.Az email szerint de.10 és 11 között jelezték, az áru 10 óra 15 perckor itt volt. Köszönettel: Fazekas Jánosné
Fazekas Jánosné, Martfű
2016.09.18A dohányzóasztal pont olyan, amilyet szerettem volna. A színe, a formája, mint a képeken, a bútoromhoz illő. A szállítás is korrekt volt, már kicsit türelmetlen voltam, de tulajdonképpen belefért a 6 hétbe. Összességében minden rendben zajlott, köszönöm.
Hanzel Ferenc, Hosszúhetény
2016.09.18A dohányzóasztal pont olyan, amilyet szerettem volna. A színe, a formája, mint a képeken, a bútoromhoz illő. A szállítás is korrekt volt, már kicsit türelmetlen voltam, de tulajdonképpen belefért a 6 hétbe. Összességében minden rendben zajlott, köszönöm.
Hanzel Ferenc, Hosszúhetény
2016.09.18Nagyon meg vagyok önökkel elégedve.Mind a bútorral,mind pedig a szállítással.Nagyon szépen köszönöm.
Hegedűs Erzsébet, Patak
2016.09.16Tisztelt Webáruház! Ami számomra a legfontosabb, az a termék minősége. Egy gardróbszekrényt rendeltem, és voltak félelmeim, mert csak fotón láttam a webáruház oldalán. És mint tudjuk, a fénykép nem mindig adja vissza a színt, a minőséget meg pláne nem. A szekrény az ígért időpontban megérkezett, nem volt késés a gyártásban. Amit ígértek, azt kaptam. A szállításban is készséges segítséget kaptam, és 1 óra pontossággal meghatározták a szállítás időpontját, ami a mai világban nagyon jó dolog. A szekrényt összeszereltük, a megadott leírás alapján, és nagyon meg vagyok elégedve a minőségével. Stabil, és nagyon szép darab. A rendelés után egyszer érdeklődtem, hogy előreláthatólag mikor lesz kész, és nagyon hamar választ kaptam. Köszönöm szépen. Én csak jót tudok írni szerencsére!
Zechmeister Erika, Kimle
2016.09.09Tisztelt Kanapékirály! Negatív: Én a vaterán keresztül találtam meg a terméküket. A visszaigazoló email-ben a meghirdetettnél több postaköltséget számoltak fel, ezért szólnom kellett, majd kiderült, hogy a termék majd csak másfél hónap múlva érkezik meg. Több, mint másfél hónap elteltével én írtam rá Önökre, hogy vajon megkapom e a terméket. A kézhez kapott termék sorjás volt, nekem kellett lecsiszolnom. Pozitív: Csiszolás után szép lett, könnyen összerakható, méretében tökéletesen megfelel.
Pandúr Izabella , Budapest
2016.09.02Kedves Kanapékirály! Az árúval meg vagyok elégedve a szállító fiúk is nagyon rendesek voltak. Nem kértem kicsomagolni mert szobafestés előtt állok,remélem ,ha bármi hiba adódik később is elfogadják a reklamációt. A szállítási költséget nagyon soknak tartom.mert gondolom nem egy megrendeléssel jönnek fel. Gondolkodom még egy ágyon,remélem valami engedményt a másodiknál már kapok mivel, hogy már törzsvásárlójuk leszek. Köszönöm. Üdvözlettel: Avasi Cecília
Avasi Cecília, Budapest
2016.08.29Köszönöm a meg keresést! A vásárolt termékkel kapcsolatban az a véleményem, hogy: ha egy csíkos anyagból vállalnak szék készítést , akkor "szerintem" szinkronban kellene lenni az ülésnek és a hát támlának. Na nálunk nem így van! Ha megkérdezték nekem ez a véleményem. Köszönöm. Tisztelettel Keszthelyi Lászlóné.
Keszthelyi László, Csákvár
2016.08.21A termék kiváló, minden vendég azt gondolja, hogy asztalossal készítettem külön. Egyszerű volt összeszerelni, stabilak azóta is a székek és az asztal. A szállítók szintén nagyon kedvesek és profik voltak. Előtte az ügyfélszolgálaton hiányoltam a tájékoztatást, sokat késett a bútor, és erről csak akkor kaptam minimális információt, ha rendszeresen telefonáltam, elnézést egyszer sem kértek.
Dékány Bernadett, Budapest
2016.08.19Kedves Kanapékirály! Teljesen elégedettek vagyunk a termékekkel. Egy valamit hiányoltunk, de azt nagyon, különösen az ágynál: semmilyen összeszerelési útmutató, de még rajz sem volt mellékelve. Szerintem az alapvető lenne, hogy ha már IKEA-módra darabokban szállítjátok le a terméket, akkor olyan korrekt szerelési utasítás is legyen hozzá. Üdvözlettel, további sok sikert kívánva!
Csátaljay Zsuzsanna, Veszprém
2016.08.18Két alkalommal rendeltem a kanapekiraly.hu oldalról. Egyszer egy kis asztalt, második alkalommal két komódot (Malibu 9) és egy előszobafalat. Az ügyintézés gyors, korrekt. Az előlegről is azonnal visszajelzést kaptam. Az asztal nagyon gyorsan, két héten belül megérkezett. Szép, olyan, mint ahogy vártam. A két szekrény és a fal 7 hétre érkezett meg (4-6 hét volt a honlapon). Cseresznye színben kértem mind a hármat, de sajnos nem azonos színben érkeztek. A fogas lényegesen sötétebb, mint a cseresznye, a két komód valamivel világosabb. Mivel egy helyre kerültek, ez a különbség elég szembetűnő. A mellékelt képeken a színeltérés jól látszik. A két komódot az eredetitől eltérően kisebb mélységgel kértem. Örültem, hogy ezt vállalták és megoldották, de talán emiatt (talán nem) a két komód nem stabil. Kinyitva az ajtót előrebukik a szekrény. Ezért a falhoz kellett rögzíteni, aminek megoldása nem kis utánajárást igényelt. A komódon a fogantyú nem ugyanaz volt, mint a honlapon. Elég ormótlan, kiálló, balesetveszélyes. Az előszobába kerülőn ezért le is cseréltük a fogantyút. Ami a lépcső alá került, azon egyelőre még maradt az eredeti. Az előszobafal méretét én néztem el. Ide hosszabb fal kellett volna. Mindkét futár, akik hozták a bútorokat nagyon készségesek voltak. A második alkalommal segített felhozni a bútorokat. (Az elsőnél erre nem volt szükség) Időben jelezték érkezésüket. Ezzel elégedett voltam. (Utólag látom, hogy csak egy képet tudok feltölteni.) Üdvözlettel: Marcziné Fazekas Erzsébet
Marcziné Fazekas Erzsébet, Sárospatak
2016.08.15Egy kihúzható kanapét vásároltam, mellyel maximálisan meg vagyok elégedve. Az előzetes egyeztetések szerint szállították, a sofőr nagyon pontos volt, előre jelezte az érkezés időpontját, intelligens, segítőkész volt. Csak jót tudok írni a cégről, biztosan ajánlom másoknak is. Üdvözlettel: Miklós Tiborné Ildikó
Miklós Tiborné, Lenti
2016.08.12Köszönjük, minden rendben volt.
Keresztény Gyula, Mosonmagyaróvár
2016.08.10Pontosak, precízek, segítőkészek voltak a megrendeléstől a kiszállításig. Köszönet érte!
Fülöp Edit, Százhalombatta
2016.08.07Maximálisan elégedett vagyok az áruházzal! A határidőn belüli szállítás mellett a bútor magas színvonala, sértetlensége és a szállítás színvonala miatt teljes mértékben csak ajánlani tudom a boltot!
Kovács Anita, Gödöllő
2016.08.01Szerintem elégedett voltam mindennel.
Oroszi Zoltán, Harta
2016.07.23Tisztelt Kanapékirály! Csak gratulálni tudok a szervezett munkájukhoz. Bőven határidőn belül megkaptam a rendelt ülőgarnitúrát amivel meg vagyok elégedve. Külön dicséretet érdemel az ügyfélszolgálatos Hölgy és a házhoz szállító Úr. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Kívánok Önöknek sok megrendelést és nagyon jó egészséget a további munkájukhoz. Tisztelettel Gregor Jánosné.
Gregor Jánosné, Rákóczibánya
2016.07.18Kedves Kanapékirály! Egy hete kaptam meg Önöktől a kiválasztott kanapét, és nagyon meg vagyok elégedve mind a kanapéval, mind a nyújtott szolgáltatásokkal. Időben szállították, mindenről részletes tájékoztatást kaptam, és rugalmasságról adtak tanúbizonyságot. Csak ajánlani tudom Önöket mindenkinek :) Még egyszer nagyon szépen köszönöm!
Szombati Dóra, Budapest
2016.07.17Teljesen megvagyok elégedve a szállítással, pontosan ahogy megbeszéltük, mint a termékkel is.
Újhazy Zsuzsa, Tatabánya
2016.07.13Segítőkészen, előre ígért időpont előtt kaptam meg a szekrénysort, tökéletes állapotban. Egyeztetés, igény szerinti kivitelezés gond nélkül történt. Köszönöm!
Csévharaszt Község Önkormányzata, Csévharaszt
2016.07.12Tisztelt Kanapékirály! Teljesen elégedett vagyok a szolgáltatással, munkatársaik kedvesek, pontosan érkezett az ülőgarnitúra, minősége kifogástalan minden a megbeszéltek szerint történt.
Lengyelné Szeidl Anna, Fonyód
2016.07.04Rendelésemet korrekten teljesítették,elégedett vagyok a szolgáltatással.
Szalánczy Kata, Komló
2016.06.24A termék olyan amilyet vártam és nem csalódtam a fotó is ugyanazt mutatta. A kiszolgálással is elégedettek voltunk.
Kiss Lászlóné, Veszprém
2016.06.20Sajnos még nem tudok véleményt írni az általam vásárolt termékről, ugyanis a fele csavar és alátét hiányzott a dobozból.... nagyon várom a hiánypótlást, hogy összerakhassam a széket! Őszintén megmondom, felháborítónak találom, hogy ekkora értékű széknél a csavarok a doboz alján voltak szanaszét. Legszívesebben visszaküldtem volna az egészet, de a sok száz-ezer szék közül csak ez nyerte el tetszésemet. A munkatársakkal, kiszállítással maximálisan elégedett voltam. Remélem hamarosan megérkeznek a csavarok, alátétek, és akkor küldöm a képet!
Kódor Zoltán, Mezőkeresztes
2016.06.17Meg voltam elégedve a Kanapékirály személyzetével, az értesítésekkel. A kiszállított termék is tetszik! Köszönök mindent ! Üdvözlettel: Kucsera Ágnes
Kucsera Ágnes, Budapest
2016.06.09A kiszállítás során rugalmasan alkalmazkodtak az igényeinkhez, a termék tetszik a fiamnak, ajándékként választottam számára.
Lukácsné Ujj Zsuzsanna, Budapest
2016.05.30Kedves Krisztián! Kérésének megfelelően véleményeztem a rendelt sarokgarnitúrát. Elnézést, hogy csak most, de 1 hétig vidéken voltam. Mint majd olvashatja is: maximálisan elégedett vagyok a Csapat munkájával! A profizmusukhoz csak gratulálni tudok!:) Sajnos a termékkel kapcsolatban nem tudok ennyire lelkes lenni... Vannak gyártási-szerelési figyelmetlenségek és ami nagyon bánt az, hogy miért szürke a műbőr betét, amikor "krém" színű a huzat - illetve valójában az miért szürke inkább?
Orbán Zoltánné, Budapest
2016.05.29Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak! Precíz, pontos!
Zalavári Dóra, Budapest
2016.05.27Kedves Kanapékirály Munkatársak! A szolgáltatással elégedett voltam, a megrendelés egyszerű és hatékony volt és ezúton köszönöm az ügyfélszolgálatos hölgy készséges, mindenre kiterjedő segítségét. A termék nagyon szép és kényelmes! Hogy valami építő jellegűt is írjak, ami nem tetszett: 1. A kiszállító fiúk a földön húzták a kanapét, ezért az egyik sarkán nem csak a műanyag csomagolás, de maga a kárpit is kikopott. Természetesen 1-2 cm kopás miatt nem küldtem vissza a terméket, de ennyi pénzért magasabb színvonalat és nagyobb figyelmet várna el az ember. 2. A kanapé "ágyneműtartója" vicc kategória, semmi nem fér bele! Ki kellene írni a honlapra a méretét, hogy előzetesen tudjon tájékozódni a vásárló, mert ez így nagy csalódás volt... Összességében elégedett vagyok és köszönöm a segítő közreműködéseteket, ajánlani fogom a szolgáltatásaitokat másoknak is!
Pósa Veronika, Szolnok
2016.05.26A Webáruházzal, az ügyfélszolgálattal maximálisan elégedett vagyok!!!:) Bátran ajánlom mindenkinek! A szállítás precíz, pontos, korrekt volt. Külön kiemelném a szállítókat, hihetetlenül segítőkészek, kedvesek voltak! Csak gratulálni tudok Minden Munkatársnak!:) Ami a rendelt terméket illeti: vannak - sajnos látható is - apróbb hibák.:( Ami nagyon feltűnő az, hogy a fejtámla fém tartói nem egyenletesen lettek "beszúrva", így az egyik oldalon nincs hézag, tehát nem látszik a fémtartó, a másik oldalon kb. 3 centivel magasabban van, így hézagos, illetve az alatta lévő háttámla felsőrésze nem egyenletesen van töltve. Ez meglehetősen bosszantó. A legnagyobb szívfájdalmam a szín!:( A zsákvászon huzat csak nagyon-nagy jóindulattal nevezhető krém színűnek, Így, a bézs környezetben, inkább szürkés, de itt is van egy még nagyobb gond: a műbőr betétek egyértelműen szürkék és nem barnák!!! Nem is értem, hogy az alapszínhez (amit krémnek írtak) hogy kerülhetett ennyire más szín?! Teljesen elrontja az összképet! Sokat levon az élvezeti értékéből és minden nap tehetetlenül és "bánatosan" nézem.:( A nappalimban minden bézs-barna, a garnitúra "elszürkítette"..., a hangulatomat is. A tartósságáról, masszívságáról még nem tudok véleményt írni, mivel új és talán 10x ültem rajta.
Orbán Zoltánné, Budapest
2016.05.25Megrendelésünket rendben megkaptuk, előzetesen email -ben kaptunk értesítést. A kibontáskor jöttünk rá, hogy nem egészen olyan fotelt kaptunk,mint amit rendeltünk. Ezt 05.19.-én jeleztük telefonon az ügyfélszolgálaton, tanácsukra email- ben is, fotóval. Még nem kaptunk választ. Egyébként a termékkel meg vagyunk elégedve, azért is rendeltünk még egyet./ez a második rendelés/Jó megoldás a szövet ,és a fa részek választásának lehetősége.
Pintér Tibor, Veszprém
2016.05.23Tisztelt Webáruház, Kedves Megkeresők! A megrendelt Aleksander 3 üléses kanapét és egy darab fotelt köszönettel megkaptam. A szállítas határidőben, pontosan megtörtént. A meglepetés akkor ért, amikor a szállítók felhozva az árut távozni akartak összeszerelés nélkül mi den bizonnyal elkerülte a figyelmemet, hogy ezt külön kell kérni, de a munkatársuk sem kérdezett rá az egyeztetéskor. Erre szeretném felhívni a figyelmüket. A kbontás után derült ki, hogy a fotel első két lábát nem rakták fel. Erről küldők fotót és jeleztem a szállítóknak. Kértem, hogy ha már úgy is kell jönniük, szíveskedjekek a négy láb helyett görgőket felszerelni. Természetesen ennek esetleges költségeit vállalom és várom jelentkezésüket, hogy a cserére mikor kerûl sor. Továbbá kérem, szíveskedjenek tájékoztatni arról, hogy a Havanna Rito 3 és Rito 7 szöveteket hogyan javasolják tisztítani, mert már nem látom ezeket a honlapjukon és nem mentettem el időben. Megkeresésüket nagyon köszönöm. A megrendelt kanapé és fotel továbbra is nagyon tetszik és nagy öröm 25 év után lecserélni a régit. Az már az én "saram", hogy nagyon kényes színt válsztottam és öt unoka mellett nem biztos, hogy ez volt a legjobb döntésem.
Magyarné Nádas Mária, Budapest
2016.05.22Köszönöm minden rendben volt a bútor az igért időpontra megérkezett a szállítok pontosak és kedvesek voltak. Talán annyi említésre méltó hibát látok hogy kicsit laza a szövet a fotel ülő részen, de ez lehet az anyag választás hibája is. Sajnos fotót csak kb 2 hét mulva tudok küldeni akkor lesz teljes a dizájn. Üdv Kiss Ferencné
Kiss Ferencné, Budapest
2016.05.16Tisztelt Kanapékirály! Nagyon meg voltam elégedve a szolgáltatással, az ügyintéző hölgy ( Bea rendkivüli módon minden rendelésemnél türelmesen és nagymértékben segítségemre volt a szinválasztásnál és minden egyéb kérdésemben ) a termék kiszállitása abban az időben és úgy történt ahogy előre megbeszéltük. A kiszállító fiatalemberek udvariasak , segítőkészek és gyorsak voltak. A termék nagyon tetszik,, csak ajánlani tudom mindazoknak akik egy pihentető, kényelmes alvásra vágynak. Köszönöm szépen és továbbra is vásárlójuk maradok. Barabás Mária
Barabás Mária, Nagykanizsa
2016.05.14Egyedi méretű lábtartó puffra volt szükségem. Mivel üzletben nem találtam, a neten kezdtem keresgetni, így találtam rá a Kanapékirály oldalra. Találtam megfelelő méretű bútort a kínálatban, bár kicsit nehezen tudtam választani a rengeteg anyag és szín kínálatból. Kicsit aggódtam is, hogy milyen lesz a kész bútor. Nem kellett volna, pontosan olyan lett, mint amilyennek elképzeltem, leírtátok. A vállalt néhány hetes gyártási határidőt tartottátok, a bútort szépen becsomagolva, garancia jeggyel vehettem át. Praktikus, szereti az egész család, most is ezen pihen a lábam! Mindenki forduljon bátran a Kanapékirályhoz!
Bajnok Éva, Veszprém
2016.05.13Kérésükre az alábbi véleményt adom: A megrendelés gyors, könnyen kezelhető honlap. Szállítás: a tájékoztatás szerinti órához képest 1.5 órával később történt a szállítás. Telefonban az előzetesen megadott időpont végén jelezték, hogy csúsznak, késésért elnézést kértek. Szállítást átvevő papíron jóval korábbi dátum szerepel, mint a tényleges szállítási nap. Leszállított termék: 2db CL-16, Koala-MET éjjeliszekrény. Lengyel összeszerelési lap, ami pontatlan. Két polc karcos, még szerencse, hogy az alsó fele. A mellékelt csomagban nem volt megtalálható az összes alkatrész. Pótlása kérve. Az első szekrény összeállítását a második szekrény alkatrészeiből kellett megoldani. Kommunikáció: Addig nincs gond, míg megrendeli az ember és leszállítják. Ha probléma van, gyakorlatilag a vásárlónak kell érdeklődni, mert visszajelzés nincs, még az se, hogy vettük, intézzük. A tájékoztatás szerint a gyártó próbálja összeszedni az alkatrészt! Egyszer csak érkezett egy futár, aki bedobta a postaládába a kis csomagot, amibe a szükséges alkatrészek lettek volna. Hát, csak éppen nem megfelelő méretűt szállítottak. Ezt jelezve, gyakorlatilag eltelt 4 nap, ami alatt szintén semmi tájékoztatást nem kaptam, mikorra lesz meg a pontos alkatrész. Gyakorlatilag eltelt a szállítás óta 11 nap, az egyik bútor még mindig nincs összeszerelve. Összesített vélemény: van még hova fejlődni.
Kárpáti Zsolt, Kecskemét
2016.05.13Minden ponton elégedett voltam. köszönöm Kutas mária
Kutas Mária, Budapest
2016.04.27Tisztelt Kanapékirály! A megrendeléstől a kiszállításig teljes mértékig elégedett vagyok. Kérdéseimre azonnal érthető választ kaptam. A terméket kipróbáltuk, nagyon kényelmes, szerkezet huzat minősége kiváló. Fényképet a későbbiekben küldeni fogok. Tisztelettel! Sindler Miklós.
Sindler Miklós , Fonyód
2016.04.25Három dolgot rendeltem.2db kanapét Cindy ,bonellrugós kanapé+Treifen relax zónás kanapé+Levente rugós heverő.Összességében nagyon elégedett vagyok.Kényelmes ágyat,kanapékat kaptam.A tartósságát csak később tudnám megmondani.Kicsit későn küldték,talán 6 hét is eltelt.A szállítók nagyon kedvesek,segítőkészek voltak.Cindy kanapé,nagyon könnyen kinyitható,a másik kicsit nehézkes,de ennek ellenére szeretem mindkettőt.
Raffai Edina, Szigethalom
2016.04.25Kedves Kanapékirály! A termék (Lorina ágyazható relax zónás kanapé) egy nagyon jó darab, rendkívül kényelmes és mutatós kanapé. Az az egyetlen szerencséjük, hogy a termék minősége feledteti a kiszállítás rendkívüli szervezetlenségét, ha nem így lenne, már rég panaszt tettem volna. Az ígért 17-18 óra közötti kiszállítás helyett 19:45 környékén érkeztek meg a kiszállítók, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy helyszíni összeszerelést is kértünk, mivel nem került rá a számlára, amit megkaptak. Tekintettel arra, hogy 3 órás késésben voltak és volt még hátra egy címük, ezért kénytelen voltam magam összeszerelni a kanapét. Némileg az Önök mentségére szóljon: a diszpécser hölgy elintézte nekünk, hogy a kiszállítók visszajöjjenek összerakni a kanapét, de tekintettel arra, hogy 21:30 magasságában rájuk telefonálva még éppen hogy csak visszaindultak felénk, ezért ttől inkább eltekintettünk, így is húzós útjuk lehetett Veszprémig. Nagy probléma az összerakással szerencsére nem volt, bár furcsamód 3 csavar hiányzott a szettből. Amin változtatnék az Önök helyében: - a telefonos hölgy hangneme kapcsán rezgett a léc, hogy kikapjam feleségem kezéből a kagylót. Ha már ennyire félrecsúsznak a dolgok, legalább ne úgy beszéljen velünk, mintha mi lennénk a hibásak a kialakult helyzetért. Sűrű elnézéskérések közepette próbálhatott volna inkább megnyugtatni minket, mintsem még jobban felpaprikázni a kedélyeket. - a megrendelt szolgáltatásokat pontosan vezessék fel a számlára. Ha két számla is létezik azonos megrendeléshez, akkor az elavultat dobják ki! A termék amúgy tényleg nagyon jó, meg vagyunk vele elégedve. Üdvözlettel: Medve Balázs
Medve Balázs, Budapest
2016.04.24Tisztelt Kanapékirály! A megrendelt bútorokkal és a kiszolgálással összességében elégedettek vagyunk, csak apróbb problémák voltak, amit sikerült nekünk is orvosolni, bár jobban örültünk volna, ha ezek sem lettek volna. Amik voltak: volt egy olyan fogantyú, amit nem tudtam felszerelni elsőre, mert a gyárilag kifúrt lyuktávolság nem volt megfelelő, illetve 2-3 esetben módosítani kellett a lyukak elhelyezkedésén, mert a felszerelt fogantyúk ferdén álltak, az egyik fiók sínnek az egyik rögzítőcsavarja hiányzott, még furata sem volt, a látszólag egyforma fiókokat nem volt mindegy milyen sorrendben tettük vissza, mert különben akadtak, a bútorok külső frontján szinte minden oldalról ceruzajelöléseket kellett lemosni, illetve a bútorokon nemcsak a szállítási piszok volt rajta, hanem a gyártóműhelyben ráragadt forgácsok, koszok, stb. Miután a fenti problémákat kijavítottuk, így már tökéletes lett a bútor, színben, méretben és minőségben is. Üdvözlettel: H. Zoltán
Hadászi Zoltán, Budapest
2016.04.11Tisztelt Eladó! Terméküket a megbeszélt időben leszállították. Jó volt, hogy nem kellett felesleges időt pocsékolni a várakozással. A szállítók készségesek voltak, az új bútor helyén lévő régi bútort is lecipelték a házunk emeletéről, így a helycsere tökéletesen sikerült. Az összeszerelés gyorsan és szakszerűen történt, a bútor beállításával együtt. Köszönettel: Rudolf Tamás
Rudolf Tamás, Budapest
2016.04.11Kedves Kanapékirály! Alapvetően a termék nagyon jó, minőségi áru, azonban az előzetes 3-4 hét várakozásból 6 hét lett. Továbbá szállításkor a futár egyedül érkezett, amely a bútor méreteiből adódóan nem volt szerencsés, mivel az átvevő személy hölgy volt. Ezeket leszámítva elégedett vagyok a termékkel. Üdv, István
Kozma István, Szigetszentmiklós
2016.04.07Kedves Beáta, megkaptuk, nagyon szép!
Hesz Mária, Budapest
2016.04.06A termékkel elégedett vagyok, igaz nem arra számítottam, hogy az ágynak külön lábai is lesznek, és ezáltal az ágyneműtartó alja a talajtól ennyivel magasabban lesz. A házhoz szállítást és összeszerelést végzők rendkívül körültekintően, türelmesen és pontosan végezték a munkájukat, pedig a helyi adottságok sok kihívás elé állította őket.
dr. Pusztai Katalin, Budapest
2016.04.02Az elkészítés gyorsabb volt, mint ígérték. A szállítás és az összeszerelés is a megbeszéltek szerint zajlott. A szekrény is kiváló, erre számítottam, de a fogantyúja teljesen elrontja, csúnya műanyag, nagyobb az alátét és a csavar sem illett hozzá, átlyulasztotta. Mivel ez nagyon látható, ezért az egész szekrényt elrontja.
Dóka Judit, Budapest
2016.03.30T. Ügyintéző! Eddig úgy gondolom , hogy jó minőségű árut vettem át Önöktől. Minőségével meg vagyok elégedve, szint úgy a szállítók munkájával is.
Barta Éva, Szeged
2016.03.27Kép küldése
Nagy Gyula, Budapest
2016.03.27Kép küldése
Nagy Gyula, Budapest
2016.03.27Kép küldése
Nagy Gyula, Budapest
2016.03.24Köszönöm szépen a kanapéval minden rendben, megy vagyok vele elégedve. A kiszállítással volt problémám. A megbeszélés szerint 6 óra utánra kértem a kiszállítást. Ehhez képest 2 órakor kaptam egy telefont, hogy megérkeztek. Emiatt az egész családomat ugrasztani kellett, hogy valaki oda menjen és átvegye a bútort. Én egy családi házas övezetben lakom és a többi lakó rossz néven vette volna, ha egy teherautó 3 férfival várakozott volna az utcában 4 óra hosszat.
Nagy Barbara, Budapest
2016.03.11Nagyon meg vagyok elégedve a kanapékirállyal, beleértve a terméket,határidőt,kiszállítást is. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Ozsváth Gabriella, Székesfehérvár
2016.03.07Tisztelt Horváth Beáta, Kovács Krisztián és a Kanapékirály csapata! Bár a link nem jelent meg az üzenetben, azért a véleményem leírom. Köszönettel vettem a szolgáltatásukat, mindennel meg voltam elégedve, a rendelt termék tökéletesen beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Amennyiben szükségem lesz valamire az Önök termékei közül, mindenképp megkeresem Önöket, illetve szívesen ajánlom szolgáltatásaikat ismerőseimnek is. További munkájukhoz sok sikert kívánva, maradok tisztelettel: Szabó Zoltán
Szabó Zoltán, Szekszárd
2016.03.06A vásárlással a kiszállitással az áruval megvagyunk elégedve. Köszönjük szépen.
Gunics Vince, Páty
2016.03.05A termékkel is és a munkatársaival is teljes mértékben elégedett vagyok. Udvariasak, kedvesek voltak, profin összerakták az ágyat. Ősszel ülőgarniturát is Önöktől fogok rendelni. Peleskei Zoltánné
Peleskei Zoltánné, Szolnok
2016.03.03Kedves Vezetőség! Termékükkel nagyon meg vagyok elégedve A szolgáltatás részemről nagyon megfelelő volt Pontos időben érkeztek udvarias és segítőkész volt a szállító fiatalember. Ha szükségem lesz hasonló termékre újra igénybe fogom venni szolgáltatásukat. További jó munkát kívánok és hosszú sikeres éveket!
Füri Sándorné, Budapest
2016.03.01Mindennel megvagyok elégedve, köszönet, hogy megértőek voltak a szállítási időpont egyeztetésében, minden rendben történt a megbeszéltek alapján. Az asztallal is megvagyok elégedve, pontosan olyan amit elképzeltem. Képet nem tudok küldeni, nincs rá lehetőségem. További eredményes munkát kívánok. Köszönettel: Bangóné
Bangóné Kovács Eszter, Dömsöd
2016.02.27A megrendelési folyamat egyszerű volt. Amikor tájékoztatást kértünk a várható kiszállítási időpontról, gyors és készséges választ kaptunk. Az ágy az ígért időn belül meg is érkezett. Kényelmes és egyelőre elégedettek vagyunk vele. A szállítók nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Először hiányoltuk az összeszerelési útmutatót, de végül egyértelműnek bizonyult az ágy összerakása.
Németh Napsugár, Budapest
2016.02.23Nekem maga a kanapé tetszett, bár aggódtam, hogy az interneten látott szín és a valóság más lesz. Végül is jobb lett mint számítottam. A kiszállítók nagyon udvariasak és segítőkészek voltak. A kapcsolattartás viszont az értékesítéssel nehézkesen ment, kezdetekben telefonon egyáltalán nem voltak elérhetőek, később kicsit jobb lett, Ezen változtatnék, hogy ne az ügyfél üldözze a beszállítót:)
Solti Magdolna, Budapest
2016.02.22Nagyon meg voltam elégedve. Internetten rendeltem a terméket csak más méretben mint amilyenben önök gyártják. Az irt idö elött már értesitettek, hogy kész van. Postos idöben meg is érkezett és nagyon tetszik. Köszönettel: Kovácsné Gellért Katalin
Kovácsné Gellért Katalin, Budapest
2016.02.21Nagyon kedves, barátságos, együttműködő, segítőkész, udvarias csapat! Minden tagja, akivel kapcsolatba kerültem. Ha nem is rendelnék tőlük semmit, akkor is kitalálnék valamit, hogy élvezzem melegítő emberségüket. Így tovább!!! A termékek jól kidolgozottak, de nekem a színmintával volt gondom, nem ugyanolyan, mint a képen, de ez mindenhol így van.
Székeli Valéria, Budapest
2016.02.21Tisztelt Kanapékirály! Asztal amit rendeltem Önöktől nagyon jól néz ki, az ára is jó volt, Azonban volt egy kis probléma, hogy a négy asztallábhoz, csak három csavar volt. Végül ez is mindegy volt, mert egyik csavar sem volt jó hozzá. Kellett venni másikat ami magasabb volt, és csak igy lehetett meghuzni az asztallábait. Az ügyintézésükre azt tudom, mondani, hogy nagyon korrekt volt. A hölgy visszahívott, hogy mikor kapom az árut. A hölgy nagyon kedves volt. Visszatérve még egyszer az asztal nagyon klassz. Tisztelettel Hevesiné Pásztor Aranka
Hevesiné Pásztor Aranka, Tát
2016.02.20Kedves Kanapékirály Csapat! Csak pozitív tapasztalatom van Veletek kapcsolatban! A telefonos egyeztetések során mindenki kedves és segítőkész volt. Külön tetszik a leveleitek közvetlen, pozitív hangvétele, és az, hogy tényleg úgy érzi az ember, bátran fordulhat hozzátok, ha valami problémája van. Szerencsére az nekünk nincs, az ágykerettel, amit vásároltunk, teljes mértékben meg vagyunk elégedve. Külön kiemelném a futár segítőkészségét! Bár hívhatott volna picit előbb is, hogy mikor érkezik, de jó fej volt, és szó nélkül segített felcipelni a csomagot. :-) Összességében tehát tényleg csak jót tudok mondani, köszönjük a segítséget, és hogy hozzájuthattunk egy remek ágyhoz! :-) Üdvözlettel: Jankó Zsolt
Jankó Zsolt, Mosonmagyaróvár
2016.02.20Kedves Horváth Beáta és Kovács Krisztián! Már nekem is szándékomban állt megírni köszönetemet! Nagyon örültem és örülök az ülőkének. Szép a famunka és a kárpit is! Jó rajta ülni! Talán - ha nem veszi sértésnek a kárpitos - egy kicsit igényesebben tűzném meg az anyagot. A sarkokra is jobban figyelve! De mindennek ellenére örülök, hogy Rátok találtam. És, ha már letegeztetek - én 63 éves vagyok - akkor megengedem továbbra is, hogy tegezzetek! Köszönöm, és örülök a lakberendezési tanácsoknak! A szállítással kapcsolatban csak az lenne a javaslatom, hogy a házhoz érkezés előtt telefonon egyeztetni kellene a vevővel az időpontról, hogy ne kelljen esetlegesen újból jönni. Hozzám sajnos kétszer kellett eljönni. Pedig a telefonszám a szállítólevélen is fel volt tüntetve. Sok sikert kívánok a munkátokhoz! Ha újfennt szükségem lenne valamire, feltétlen Hozzzátok fordulok! Tisztelettel és üdvözlettel: Rehákné Halász Mária, Kecskemétről
Rehákné Halász Mária, Kecskemét
2016.02.19Mindennel meg voltunk elégedve.
Medovarszki János, Veszprém
2016.02.18A megrendelt étkezőgarnitúra nagyon szép és jól elkészített. Azon túl, hogy kicsit késve érkezett meg, semmi más probléma nem volt, sem az áruval, sem a munkatársakkal. Az külön nagyon tetszett, hogy a szerelés után munkatársuk összeszedte a szemetet, és felajánlotta - amivel éltem is - , hogy elviszi a fölöslegessé vált csomagolás maradványait. Nagyon elégedett vagyok a garnitúrával.
Erdélyi Katalin, Dunakeszi
2016.02.18Nagyon meg voltam elégedve. A dohányzóasztal szép, egyedi méretre gyártották kérésemre az eredeti árért, összeszerelve kaptam meg, ami szintén nagy segítséget jelentett. Nagyszerű megoldásnak tartom, hogy a rendelés után élőben lehetett csetelni a problémámról, azonnal válaszoltak. Öröm volt Önöktől vásárolni.
Sádt Edéné, Budapest
2016.02.17Kedves Kanapékirály! Köszönöm, hogy megrendelésemet időben, és jó minőségben teljesítették. Teljesen elégedettek vagyunk az Önöktől rendelt kanapéval. Sajnáljuk, hogy a megrendelt sarok számítógépasztalt teljesen összeszerelve hozták, így nem fért be az előszoba egy szűkebb fordulójában - bizom benne, hogy a "lapraszerelt", helyben összeszerelt változat is minél előbb megérkezik, és hasonló örömet szerez, mint a kanapé. A szállító kollégák kedvesek, udvariasak és segítőkészek voltak. Munkájukhoz sok sikert kívánok! Csőke Sándorné
Dr. Csőke Sándor, Budapest
2016.02.09Kedves Kanapékirály! Megkaptam a kanapét, minden rendben vele, a szállító kollégáitok is rendkívül kedvesek voltak, a papírok is rendben vannak, köszönöm szépen és további jó munkát kívánok! :-)
Deák Péter, Budapest
2016.02.09A rendelés, visszaigazolás pontosan, érthetően és gyorsan történt. A szállítás az előre jelzett időpontban történt, a kapcsolatfelvétel zökkenőmentes volt. A szállítók udvariasak, pontosak voltak, gyorsan elvégezték a munkájukat. A megrendelt kanapé színe nem volt olyan, mint amit vártam, de számomra megfelelő volt. A minőségével egyenlőre nincs semmi probléma. Csak két hete használom, így nem tudom még, hogy hosszabb távon mennyire lesz tartós. Egyenlőre örömömre szolgál!
Kinczel Éva, Budapest
2016.02.08A megrendelés körülményeivel és az eladókkal teljesen meg voltam elégedve ! Kedvesek és segítőkészek voltak. De a termékkel nem igazán, mivel a kanapém szövetének a behúzását valami tanuló tehette fel mert nem túl szép munka! A másik hogy a Bylli nevű kanapém aljára (ahova az ágynemű megy) csak egy vékony flunér lapot tettek ezt jó lenne ha orvosolnátok nekem mielőbb hogy egy vastagabb kerüljön a helyére ebből az anyagból mert rálép a gyerekem és ketté törik!! Amúgy a kanapé szuper nagyon kényelmes! Képet én nem tudok küldeni sajna.
Botka Józsefné, Kistarcsa
2016.02.08Kedves Kanapékirály! Alapvetően elégedettek vagyunk a termékekkel, amik jó minőségűek és nagyon szépek is! Viszont volt pár nehézségünk is sajnos. A nagyobb probléma az volt, hogy bár elvileg informálva lettünk volna a kiszállítás időpontjáról, ez azonban nem történt meg és így nem is voltunk otthon, mikor kiszállították a termékeket. A e-számlát emailben megkaptuk és az azon található telefonszámot felhívval viszont készségesen segítettek és akkor sikerült már időpontot egyeztetni. Illetve kezdetben nem volt világos miért küldenek e számlát, ha a vásárlási tájékoztatóban az van feltűntetve, hogy készpénzben a termék átvételekor kell fizetni. Végül a kollégájukkal telefonon ezt is tisztázni tudtuk és minden jól zárult. További jó munkát!
Kabódi Mátyás, Budapest
2016.02.05Köszönöm szépen nagyon elégedett vagyok a bútorral is szállítással is az ügyintézéssel is szóval minden HAPPY. Köszi még egyszer is csók a bandának!
Selyem Attila, Fertőd
2016.01.24Tulajdonképpen elégedett vagyok, bár némi hiba csúszott a kiszállításba. Két heverőt rendeltem és 1 heverőt és 1 franciaágyat szállítottak. Igaz, amikor elindultak vele, szóltak, hogy a gyártás során tévedtek és mást gyártottak, de miután a korábbi ágyat már elszállítottuk, szükség volt a fekvőalkalmatosságra. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy a közeljövőben (talán a jövőhéten) megkapom a rendelt árut és akkor elviszik az addig ideiglenesen itt lévő franciaágyat. (még jó, hogy nem a 4. emeleten lakom:-) Egyébként a kiszállítás során a szállítást végző személy udvarias, segítőkész volt, le a kalappal előtte. A rendelés menetével nem volt bajom, az egyszerűen gördülékenyen ment. Az a termék, amit valóban megrendeltünk és megkaptunk, az olyan, mint amire számítottunk, így bízom abban, hogy a cserét követően a másik ágy is kedvünkre való lesz. A némi közjáték ellenére elégedett vagyok az ügymenettel, és összességében mindennel.
Tyityán László, Szentes
2016.01.07Tisztelt Kanapékirály és Csapata! A megrendelés vissza igazolása, az áru elkészülte és az értesítés a szállításról, valamint a kiszállítás és az átvétel is rendben meg történt. Mellyel teljes mértékben meg is vagyok elégedve. Viszont van némi problémám: A számlán kettős szállítási költség szerepelt, holott a visszaigazolási értesítőben úgy tájékoztattak, hogyha egy termékből 2db-ot rendelek akkor is csak egy szállítási költséget kell fizetnem. (A kettő db puff egybe volt csomagolva és mégis 2db szállítást fizettem:3980 ft-ot.) A szövet kiválasztása:Uno 9 mikroszálas szürke.A szöveges tájékoztatóban ez velúr hatású, sűrű szövésű mikroszálas szürke (a képen sötétszürke) szövet. Mi pedig egy világosabb szürke, egyáltalán nem velúr hatású szövettel kaptuk. Tisztelettel: Vén István
Vén István, Solt
2016.01.05Kedves Beáta, Krisztián! Köszönöm a gyors és precíz ügyintézést. A termék minősége a számlázási és egyéb folyamatok rendezése megfelelő. Örülök, hogy a Kanapékirály szolgáltatása mellett döntöttem :-) Sok sikert további jó munkát kívánok! Hernádi Eleonóra Beton Partner Bt.
Beton Partner Bt., Veszprém
2015.12.24A megrendelés gördülékenyen ment, a webes felület felhasználó barát. A tájékoztatás teljes körű volt és amit ígértek a honlapon azt be is tartották. A kiszállításnál rövid várakozási időtartamot adtak meg, hogy ne kelljen egész nap otthon ülni. (igaz majd 1 órával korábban jöttek, de szerencsére éppen akkor értünk haza). A kért rakodás és összeszerelés flottul ment. Elégedettek vagyunk.
Fábik-Balogh Éva, Budapest
2015.12.21A megrendelt ágy kiváló, időben érkezett, kulturált kiszolgálással és szállítással. Ajánlom másoknak is ezt a megoldást, válasszák a Kanapékirályt és a netes vásárlást. Persze előtte célszerű boltban megnézni a terméket.
Nyiri Lajos, Tárnok
2015.12.21Köszönöm, nagyon szép az ágy, minden rendben.
Katona Pálné, Budapest
2015.12.19Kicsit sokat kellett várni a termékek beérkezésére, de végül is elégedett vagyok mindennel.
Angyal Károly, Veszprém
2015.12.12Kedves Kovács Krisztián! Nagyon elégedett vagyok a tájékoztatással, szállítással kapott információkkal. A termék nagyon tetszik. Köszönettel: Richter Anna
Richter Anna, Makó
2015.12.12Kedves Beáta! Már korábban is gondoltam arra, hogy megköszönöm a megrendelt bútor kiszállítását (egy nagyméretű asztal), ami az előre jelzetthez késett ugyan kb. egy hónapot, de amikor rákérdeztem, rövid idő alatt rendeződött. A szállítást és összeszerelést végző szakemberek udvarias, kedves magatartása és munkavégzése mindenképpen dícséretet érdemel, Termékükkel maximálisan meg vagyok elégedve. Köszönettel: Juhász Zoltán, Kisújszállás
Juhász Zoltán, Kisújszállás
2015.11.29Az ágy szép és kényelmes. A kiszálítók is rendesek egésszen a szobáig behozták még segítséget sem kértek. Elégedettek vagyunk.
Paul Péter, Csömör
2015.11.29A megrendelt 6 db Boss IX kárpitozott étkezőszék - a mellékelt kép szerinti kialakítással - folyamatos használatban van az étkezőnkben. A termék és a kárpit színe harmónikusan belesimul a környezetébe, kifogás a minőségével kapcsolatban nem merült fel.
Török Bálint, Budapest
2015.11.24A kezdeti aggályaim elillantak. Maximálisan elégedett vagyok a kanapékirály.hu munkatársaival. Köszönöm! Az ágy bár a dísz takaró fedésében, de akkor is gyönyörű!
Molnár Péter, Budapest
2015.11.23A leszállított bárszék szép és stabil. A mellékelt összeszerelési rajz alapján gyorsan össze lehetett állítani. Ha legközelebb palacsintát sütök már nem fog megdagadni a bokám. Örülök és elégedett vagyok. Üdvözlettel: Irén néni
Kiss Irén, Pócsmegyer
2015.11.18Tisztelt Kovács Krisztián úr! Ezúton is nagyon köszönjük közreműködésüket, hogy a saját szállítási határidejüknél rövidebb idő alatt, sőt még az általunk kért dátumnál is korábban megoldották a rendelésünk kiszállítását! Őszintén reméljük, hogy esetleges jövőbeni rendeléseink során lesz még alkalmunk Önökkel együtt működnünk! Tisztelettel: Imre Máté
Máté Imre, Budapest
2015.11.17Kedves Kanapékirály! Meg vagyunk elégedve a kanapé minőségével, valóban szép, kényelmes és állandó alvásra alkalmas. A szállító pontosan érkezett. Szállítás következtében egy apró hiba történt, de a Kanapékirály munkatársai korrekt és becsületes módon jártak el. Köszönjük munkájukat! Másoknak is ajánljuk a céget!
Rideg Diána, Dunaújváros
2015.11.10Tisztelt Kovács Krisztián! A megrendelt étkezőgarnitúránk megérkezett. Köszönöm a gyors és pontos kiszolgálás. További munkájukhoz sok sikert kívánok! Üdv.: Ariné Mór Zsuzsanna
Ariné Mór Zsuzsanna, Szombathely
2015.10.31A kommunikáció jó volt, mindig kaptam értesítést mindenről és a kollégák segítőkészek voltak. A termék összerakásához mellékelt segídlet könnyen használható volt és a termék maga is jó minőségű és könnyedén összeilleszthető, pontos tervezésű volt. A garancia maga is nagyon szimpatikus volt Köszönjük! =)
Kiss Judit, Budapest
2015.10.01Nagyon örülök, hogy a Kanapékirálytól rendeltem a kanapét az egyetemista gyermekemnek, ő úgy fogalmazott "egyszerűen imádom". A fiúk nagyon segítőkészek voltak, időben megérkezett a kanapé, nagyon meg vagyunk elégedve, még egyszer köszönjük.
Baracsi Anikó, Budapest
2015.09.30Tisztelt Kanapékirály! A megrendelt ágyrácsot megkaptam, még aznap beszerelésre illetve használatra került. Mindennel meg vagyok elégedve.
Végvári Zsolt, Budapest
2015.09.27Két széket vásároltam (lásd. melléklet). Teljesen elégedett vagyok a szolgáltatással, a termékkel, ár/értékaránnyal. A szállítási határidő lerövidítése kellemes meglepetést okozott. Ami nem volt - legalább is számomra - egyértelmű a hirdetésben, a szék ülőkéjének anyagjelölése (javítandó). Üdv. Szabó Bakos István
Szabó Bakos István, Sopron
2015.09.25Tegnap átvettem a megrendelt kanapét és puffokat. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a kifogástalan minőségért és a pontos szállításért.
Hatos Sándorné, Lébény
2015.09.21Meg voltunk elégedve. A gépkocsivezető nagyon kedves volt. Mi követtünk el hibát, hogy nem kértünk rakodókat. Végül is sikerült összeállítani a kanapét, és nagyon tetszik nekünk. Üdvözlettel: Dr. Müller Róbertné
Dr. Müller Róbertné, Vonyarcvashegy
2015.09.17Mind az ágy minőségével, bele értve az extrákat (180x210)...mind a munkatársak kitartó munkájával (az erkély korlátját is leszedték és úgy emelték be az ágyat)... Maximálisan meg vagyok elégedve. Köszönjük!
Hendrik Mónika, Veresegyház
2015.09.06Kedves Munkatárs!!Meg vagyok teljes mértékben elégedve a termékkel és a szolgáltatással. Időben szállították, minden kérésemet teljesítették. Az ágy időben és jó állapotban érkezett. Köszönöm a munkájukat! Zsók Ágnes
Zsók Ágnes, Solymár
2015.08.30Sziasztok Kanapékirályok! Megérkezett a kanapé, köszönöm szépen! A nagy meleg ellenére a szállító fiúk időben érkeztek, gyorsan összerakták és nagyon szép lett, igazán tetszik! Ha megint kell valami, jelentkezem! További jó munkát nektek! :))
Balogh Adrienn, Budapest
2015.08.20Kedves Társaság! Először is Beátával vagyok elégedett, mert nagyon segítőkész volt. A szállítók is udvariasak és rendesen dolgoztak. Ajánlom Önöket másoknak is! Üdvözlettel: Babarczy Ilona
Babarczy Ilona, Budapest
2015.08.20Mit tapasztaltam? Nagy választék (még a kárpit színében, anyagminőségében is), barátságos ügyfélkezelés, határidőre leszállított termék, gondos csomagolás, gyors összeszerelés. Elégedett vagyok. Köszönöm.
Hock Erzsébet, Gyöngyös
2015.08.19Megérkezett az új forgószékem, amit a munkatársaitok ripsz-ropsz össze is raktak egy aprócska figyelmességgel. Köszönöm szépen, nagggyon csecse! :-) Beatrix
Beatrix Travel, Budapest
2015.08.19Kedves Kanapékirály! Az ülőgarnitúra nagyon szép, a szállítók időben érkeztek, udvariasak voltak és minden úgy ment, ahogy reméltük. A bútor kényelmes, jól mutat a nappalinkban, bízunk benne, hogy sokáig így is marad. szívesen ajánljuk az ismerőseinknek is a Kanapékirályt és ha legközelebb is kell egy bútor, jelentkezni fogunk! További jó munkát kívánunk! Üdvözlettel: Tamásné Sz. Andrea és a csipet-csapat :-)
Tamásné Andrea, Budapest
2015.08.18Kedves Beáta! Köszönöm szépen ismét a megküldött szövetet. Mellékeltem küldöm a meghosszabbított karfáról készült fényképet. Így most már komfortosabb lett a sarok garnitúra, mivel neki támasztva a nagy párnát, kényelmesen nézhetem a tv-t. Az ismerőseimnek ajánlom az Önök üzletét, az udvarias kiszolgálás és határidőn belüli szállítás miatt. Üdvözlettel: Szigeti Sándor
Szigeti Sándor, Pusztazámor
2015.08.03A termék kifogástalan, a kiszállítás és összeszerelés ugyancsak! Köszönöm szépen! Üdvözlettel: Gyulai Gabriella
Gyulai Gabriella, Kecskemét
2015.07.31Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, annak ellenére hogy a megadott kiszállítási időpont nekem nem volt megfelelő és ezt csak azon a napon közöltem...
Csenteri Adrienn, Budapest
2015.07.27Kedves mindenki! Köszönöm szépen az igen szimpatikus kiszolgálást. Sajnos képet most nem tudok küldeni mert a kanapét ferde tető alá helyeztem és nemigen lehet jó képet készíteni róla. Ha majd sikerül akkor küldök. Mostanában nagyon sűrű a programom, ezért ez csak később lehetséges. Még egyszer mindent köszönök Baráti üdvözlettel, Kutas Magda
Kutas Magda, Budapest
2015.07.26Kedves Kanapékirály! A termékkel elégedettek vagyunk, ár-érték arányban azt kaptuk, amire vártunk! A komunikációs részen javítanék. A terméknél 1-2 hét a szállítási idő, ezzel önmagában nincs baj, mert a terméket megrendeltük, 2,5 hét után kaptunk egy emailt, hogy 3 nap múlva nálunk van. A +1 hét csúszással sem lenne baj, ha legközelebb kapnánk 1 emailt, hogy a termék szállítási ideje csúszni fog, érezze az ügyfél, hogy NINCS elfelejtve! Üdvözlettel: Anikó
Kovács Stróbl Anikó, Budapest
2015.07.26Kedves Beáta! A szállító időben érkezett, de nem tudtam, hogy egyedül jön. Így szervezni kellett egy kicsit a bútor levételét. Ez mindkettőnek elkerülte a figyelmét. De gyorsan megoldódott a probléma... (a cicámnak már tetszik, mindig azon alszik.)
Baranyi Katalin, Szentistván
2015.07.25Köszönjük a korrekt ügyintézést! Az étkezőnk gyönyörű, azonban egy kis megjegyzéssel szolgálnék. Az étkező frontfelülete meglepett, mert eltérő volt mint amire számítottam, esetleg erről az elemről érdemes lenne külön fényképet készíteni, illetve a szék kicsit mélyebb ülésű a kelleténél. Ettől függetlenül az étkező ékessége házunknak!
Cserveny Mónika, Budapest
2015.07.25Alapjában véve elégedett voltam. Pár apró észrevételem lenne. 1. A termékleírás így szól: Elegáns, modern stílusú, igazán mutatós gardróbszekrény, óriási pakolóhellyel: két oldalt akasztós részt találsz, középen a fiókok felett, a tükrös ajtók mögött polcokat. Bükk színben rendelheted. No, már most éppen fordítva van. A tükrös rész mögött akasztós, két oldalt polcos. Polcot pedig csak 3 db-ot küldtek a 6 db helyett, Igaz, a szerelési rajzon is 3 db szerepel, de akkor miért 6 db számára van hely kialakítva. Vagy az egyik oldali rész csak gyermekek számára elbújásra szolgál ? 2. A fiókok behelyezésénél derült ki, hogy az egyik párhuzamos darab kb. 5 mm- rel nagyobb így beszorult, valamint a hátsó fali farostlemez lehetne 1 cm- rel nagyobb is, egyik oldalát nem is tudtuk szegekkel rögzíteni a hátuljához. Az összeszereléshez azért ajánlatos egy asztalos szakember. A gyártó ilyen szempontok alapján dolgozhatna nagyobb pontossággal is. 3. Az egyik ajtó sérülten érkezett, ennek pótlása folyamatban van. A Kanapékirály Webáruház mindezekről nem tehet. Nagyon segítőkészek voltak, és mindenben együttműködtek. A kiszállítással az ügyfélszolgálattal maximálisan meg voltam elégedve, azonnal intézkedtek a 3. pontban jelzett hiba elhárítására. A gyártónak azonban van mit javítania a tevékenységén.
Balogh Gyula, Tornyiszentmiklós
2015.07.22Az rendelt kanapéval elégedett vagyok. A rendelés és a kiszállítás is tökéletes volt. Szerintem rövid időn belül ismét keresem Önöket. Köszönettel: Beinschróthné
Dr. Beinschróthné Kiss Edit, Pomáz
2015.07.21Megvagyok elégedve, minden téren. Köszönöm! András
Iványi András, Hegyeshalom
2015.07.20Minden a legnagyobb rendben volt, A megrendelt árut olyan színben és minőségben kaptam meg, amilyenben kértem. A szállítás amegadott határidőre teljesítve lett, csak gratulálni tudok. Üdv: Jochman János
Dr. Jochman János, Sajószentpéter
2015.07.18Korrekt, megbízható szolgáltató. A szállítók percre pontosak és segítőkészek voltak. A termék minősége kifogástalan. Azt kaptam amit megrendeltem. Ajánlom mindenkinek.
Szoták János Csaba, Budapest
2015.07.18Korrekt partner, pontos és gyors szállítással. Ajánlom üzleti partnernek!
Joós Tamás , Budapest
2015.07.17Kedves Kanapékirály csapat! Köszönjük a 100%-os szolgáltatást! Hamarosan újra jelentkezünk, egy asztal kell ehhez a szép garnitúrához, ezt hamarosan látjátok majd a rendelések között. További szép napokat! Üdv.: Parádi Pali
Parádi Pál, Martonvásár
2015.07.16Minden rendben volt, csak a megbeszélt időpontnál 2,5-3 órával később érkeztek, amit jeleztek közben, de azzal már nem lehetett mit kezdeni.
Fris Ferenc, Balatonlelle
2015.07.09Tisztelt Kanapékirály Munkatársai! Szeretném köszönetemet kifejezni munkájukért, kedvességükért, figyelmességükért, pontosságukért, szavahihetőségükért ily módon is Önök felé. Lakásváltás miatt új bútorok rendelése során a neten találtam Önökre. Tegnapelőtt, szállításuk során átvettem 2 kanapét, 2 heverőt és egy nappali szekrénysort. Nagyon elégedett vagyok a termékekkel, szépek, jók, már használatba vettem. Ma látta a lányom is a bútorokat, s élénken érdeklődött Önök felől, nagyon ízlésesnek találta a termékeket. A szállító munkatársak is kedvesek voltak, még a nagy meleg ellenére, összeszerelés közben is volt kedvük viccelődni. Elégedettségem további jeleként, az imént írásban leadtam újabb megrendelésemet fali könyvespolcokra és cipős-szekrényekre. További jó munkát és sok elégedett ügyfelet kívánva, tisztelettel: Gombosiné
Gombosiné Császár Ágnes, Szentendre
2015.07.07Kedves Horváth Beáta! Köszönöm a segítségét, amelyet a vásárlás során nyújtott, a kanapé jobb színű nem is lehetne. A kanapé is az amire számítottunk, az ügyintézés gyors és kifogástalan. Üdvözlettel, Dr. Bajor Gábor és Mária
Dr. Bajor Gábor és Mária, Budapest
2015.07.06Köszönöm, a megrendelt bútor megérkezett. A 3 db szekrénnyel minden rendben, a fotelok formája, kidolgozása, mérete pont megfelelő, sajnos a színe nem tetszik, a színmintán nem ilyennek láttam. Fényképet később szívesen küldök, de most felújítás alatt van az irodám. Bozzayné Káli Tünde, óvodavezető, Százszorszép Óvoda
Százszorszép Óvoda, Budapest
2015.07.03Kedves Ügyintéző! Pár hónappal ezelőtt vásároltunk Manik kinyitható kanapét állandó alvásra. Megszeretném írni, hogy nagyon meg vagyunk vele elégedve, nagyon kényelmes, és a huzat amit ajánlottak, teljesen megfelelő, és a két lurkó is nyúzhatja :) Aki kiszállította a kanapét, ilyen kedves és segítőkész kiszállítóval én nem is találkoztam. Mosolygott, segítőkész volt, annak ellenére, hogy nem pontosan úgy alakultak a dolgok ahogy megbeszéltük. Igaz kicsit korábban érkezett, és a férjem még nem ért haza, én meg itthon voltam a 3 hetes és a 3 éves fiammal. Mondta, semmi gond, megoldjuk, és a kanapét pillanatok alatt felhozta a lakásba. Én csak ámultam és bámultam! Az ember annyi negatív élménnyel találkozik manapság, mindenki fintorog, meg beszól, de nagyon jó volt látni, hogy igenis vannak kivételek, és kedves és segítőkész kiszállítók. És ez nagyon nagy segítség volt, így pici gyerekek mellett. Még egyszer köszönöm :) ! Köszönettel: Horváthné Süle Orsolya
Horváthné Süle Orsolya, Budapest
2015.06.30Kedves Kanapékirály! A megrendelt és leszállított fotel nagy megelégedésemre szolgál. Köszönöm a gyors, pontos, figyelmes, udvarias kiszolgálást. Úgy a szövet és a munka minőségével, is maximálisan meg vagyok elégedve. Mindenki figyelmébe ajánlom Önöket.Munkájukhoz további erőt, egészséget és sok, sok vásárlót kívánok!
Bodorné Paradinovits Mária, Siklós
2015.06.22Nagyon tetszik a termék, praktikus, és megfelelő a minősége. A kiszolgálással teljes mértékben megvagyok elégedve. Udvariasak voltak a munkatársak. A terméket rövid határidőn belül megkaptam. A kiszállítás során a kollégák segítőkész, udvariasak voltak. Mindenkinek ajánlani tudom.
Egyed Ágnes, Budapest
2015.06.22Először a rosszakat. :-) Kicsit még mindig sok az elkészülési határidő, ezt jó lenne valahogy csökkenteni. A bútor elég szép, bár lehetne egy kicsit szebb az eldolgozás. Ami talán a legjobban zavar, hogy a szép barna textilbőr hátsó rész a foteleken, csodálatos ezüst színű tűzőkapoccsal van eldolgozva, és a két fotel hátsó oldalán ami természetesen a nappali közepén van, szinte világít. Amivel meg vagyok elégedve: ár érték arány, és külön kiemelném a kiszállítás pontosságát. Az tuti verhetetlen a piacon. Remélem segítettem, mert ősszel le kell cserélnem a fiam ágyát egy francia ágyra, és szeretném ha nagyon szép lenne :-))
Vékony Csilla, Fót
2015.06.21Tisztelt Kanapékirály! A megrendelt sarokgarniturát a vállalt határidőn belül megkaptam. A szállítás a jelzett időben megtörtént. Az összeszereléssel és a minőséggel elégedett vagyok.Külön köszönöm Beátának a segítőkészségét és, hogy a kért színmintákat elküldte. Ez megerősített abban, hogy megfelelő színeket választottunk. A képen a lányom által készített díszpárnák is láthatók. A rövid oldalon meghosszabbítottam a karfát, hogy nekitámasztva a nagypárnát kényelmesen nézhessük a TV-t.
Szigeti Sándor, Pusztazámor
2015.06.19Nagyon meg vagyok elégedve önnökkel a választott termék nem felelt meg sajnos, de nagyon meg bízhatóak, pontosak. Köszönöm!
Virág Melinda, Budapest
2015.06.192 db ANDA éjjeliszekrényt vásároltunk és használatba vételével a következő tapasztalatokat szereztük: megrendeléstől a szállításig az alkalmazottakkal való párbeszéd kifogástalan volt. Segítséget kaptunk a lakásba való elhelyezéséhez. A szállítási határidő nagy örömünkre 2 héttel rövidebb lett az előre jelzettnél. Hiányosságok: A leszállított éjjeliszekrény kialakításában a Finolához hasonlóan (nagy örömünkre!) 3 fiókos lett. Kivitelezése, (felület, díszítő elemek) az Andának megfelelően készült. A színe a katalógustól eltérően: a homloklap a rendelt színű, a fedőlap és az oldallap világosabb színű. Az egyik fedőlap falfelületi oldalán körömnyi felület hiány van. Az egyik fiók belső oldala enyhén fölpúposodott. A fiókok homloklapjának fölerősítésére szolgáló csavarok közül többnek a feje hiányzik, mintha becsavarozáskor beletörött volna. Mivel a fentiekben felsorolt hiányok a rendeltetésszerű használatot nem akadályozzák, az ágynemű tartókat berendeztük – birtokba vettük! Tisztelettel Jász András
Jász András, Budapest
2015.06.03Tökéletesen elégedett vagyok a megrendeléstől kezdve a kiszállításig. A tájékoztatással is minden rendben volt, az ígért időpontra itt volt a bútor, úgy hogy mire mentem le érte már hozták is fel, úgyhogy köszönöm a szállítóknak és az egész csapatnak! Tisztelettel: Nagy Zsolt
Nagy Zsolt, Kazincbarcika
2015.05.30Minden rendben ment, köszönjük!
Tóth István, Budapest
2015.05.29Üdvözlöm Önöket! Őszintén megmondom, hogy kicsit féltem hogy csak képen látom amit megveszek és vajon milyen lesz. Szerencsére minden nagyon rendben van, tökéletesen elégedett vagyok a kanapéval nagyon szép, még talán szebb is mint a képen kényelmes, masszív . A szállító nagyon aranyos, kedves fiatalember segítőkész, dicséretet érdemel. Nagyon örülök hogy rátaláltam a neten erre az oldalra, végül is fél óra alatt egy kedvemre való kanapét tudtam beszerezni. Az ügyfélszolgálatos Hölgyet sem szeretném kihagyni a dicséretből, kedves volt és tulajdonképpen Ő segített rátalálni amit kerestem. Mindent köszönök! Hegyi Jánosné Egerből.
Hegyi Jánosné, Eger
2015.05.27A munkatársak hozzáállásával segítőkészségével teljes mértékben elégedett vagyok. A kiszolgálás korrekt volt, a vállalt határidőn belül megtörtént. Ajánlom a vásárlást másoknak is.
Auer Rezső, Tata
2015.05.23Tisztelt KANAPÉKIRÁLY! Így, nagy betűvel! Mindennel megvagyunk elégedve. Az asztal a várakozásnak teljes mértékben megfelelő. Ha elfogadnának egy jóindulatú javaslatot: a görgők szereléséhez vagy jelöljék be a helyét, vagy kis lyukakkal jelöljék meg a csavarok helyét. Lehet, hogy lesznek olyan megrendelők, akiknek gondot okoz a szerelés. (nekem nem) Akinek tudunk, ÖNÖKET fogjuk ajánlani. Köszönünk mindent! Tiba László és Lászlóné
Tiba László, Budapest
2015.05.21Abszolút korrekt, igazi ügyfélbarát hozzáállást tanusítottak a szállítással, szereléssel kapcsolatban is. Bátran ajánlom barátaimnak ismerőseimnek. Az ár-érték arány nagyon jó, minőségi szép termékeket kaptam.
Kuroli László, Budapest
2015.05.14Mindennel megvoltam elégedve, termék időben leszállítva, nagyon kedves volt az a kolléga aki kiszállította, minden kérdésemre válaszolt, segítőkész volt. Nagyon boldog voltam mikor megláttam, hogy a konténer egyben van és nem nekem kell azt is összeszerelni, mert a régi asztalnál még a fiókot is nekem kellett. A lábait nem tudtam felszerelni, de már rájöttem azóta, majd festéskor azt is meglesz.
Szabó Éva, Eger
2015.05.14Korrekt cég, ajánlom.
Kovácsné Balogh Ágota, Budapest
2015.05.14Maximálisan elégedett vagyok a 2 kanapéval amit vásároltam. Nagyon tetszik, hogy saját magam állíthattam össze,válogathattam ki minden részét. Szállítás pontos, ügyfélbarát hozzáállást tapasztaltam. Mindenkinek jó szívvel ajánlom aki kényelmes, bonellrugós széles fekvőfelületen szeretne aludni a párjával. Ez a két modell abszolút megfelel az elvárásoknak. Ár-érték arány nagyon jó!
Kuroli László, Budapest
2015.05.14Kedves Kanapékirály! Nagyon elégedett vagyok az Önök szolgáltatásaival, a megrendelés egyszerűen és gyorsan ment, a bútor már az ígért határidő előtt megérkezett. Mivel kiszállítást és összeszerelést is kértünk, a bútor megérkezése után pár órával már a kész, helyére beállított bútort élvezhettük! Ami egyébként még szebb mint a képeken... Üdvözlettel: Rozgonyiné
Rozgonyiné Vincze Nikoletta, Budapest
2015.05.11A kiszállás meglepetésként ért, éppen külföldön voltam amikor a futár mobilomon hívott h megérkezett az ágy. Előzetes tájékoztatás hasznos lett volna, a szállítónak sem kellett volna kétszer fordulni. Egyébként öröm volt önöknél vásárolni. Üdv!
Tuboly Gábor, Üröm
2015.05.09Sziasztok! Szerettünk volna egy nagyobb asztalt Karácsonyra. Az O.K., hogy egy héttel előtte már nem jött össze. Május 4-én meg is érkezett. Na nem azért, mert egy kézzel, egyetlen bicskával, egy nagy fából faragott művészeti csodáról van szó. Sima étkező asztal. Amúgy maga a termék tényleg nagyon rendben van. A kiszállítás is pontos és korrekt volt. Még a kollégák viselkedése is. Egyetlen gondom, hogy 3-4 hetente nekem kellett rákérdeznem, hogy akkor most mi is a helyzet, hol az asztal, és a válasz némi bíztatáson túl nem volt egyértelmű. Ha az egyes határidők lejárta előtt Ti hívtok fel, vagy küldtök egy e-mailt-t azért az korrektebb lett volna.
Tóth Ferenc, Alsógöd
2015.05.02Pontosan 2 hét volt a megrendeléstől a szállítás, nem is számítottam ilyen hamar rá. A franciaágyat én, egymagam raktam össze itthon, 3 óra alatt megvolt ágyneműtartóstól, szeretem az ilyen jellegű foglalatosságot. Az összerakás leírása teljesen korrekt volt, a hozzávalók is mind rendben voltak. Az ágy stabil, nem nyikorog, korrekt üzletet kötörtünk, úgy érzem. A szállítók profik voltak, gyorsak, szimpatikusak. Ahogy megbeszéltük, vitték a régit, még a szétszedésben is segítettek kicsit. Öröm ilyet leírni a mai világban, hogy elégedett vagyok mindennel! Ráadásul tudom azt is, hogy a pénzem itthon maradt, magyar termék teljes egészében a vásárolt bútor.
Kovács Attila, Budapest
2015.05.02Kedves Kanapékirály! Nagyon elégedett voltam az általam rendelt kanapé minőségével és a kiszállítással/ügyintézéssel is. 4-6 hetes szállítási határidőt vállaltak, ehhez képest már 3 hét múlva megkaptam a kanapét! A kiszállítók nagyon segítőkészek és udvariasak voltak. Nagyon könnyű volt összeállítani a három darabból álló kanapét. Átlagos fizikai erejű nőként nekem egyedül sikerült. (Még nagyobb segítség lett volna, ha van egy rövid leírás vagy rajz az összeszerelésről, bár tényleg adta magát.)
Hajnal Krisztina, Budapest
2015.05.01Kedves Kanapékirály, a megrendelt, megkapott áruval elégedett vagyok, a kiszállító munkatársuk pontos, udvarias és segítőkész volt. Mi elfelejtkeztünk róla, hogy az ő feladata csak a házhoz szállítás volt, de szívesen segített. A kanapé díszítő varrása nem tudom a gyártásnál-e, vagy a csomagolásnál kicsit eldeformálódott, majd ki kell találnunk a javítását. Ettől függetlenül elégedettek vagyunk az üzlet működésével. Kérdésem lenne: a kanapé szövetből : Alessa 11 zsenília lehetne plusz anyagot vásárolni, a méret 230 X 150 cm, térelválasztó függönyként szeretném használni. Üdvözlettel: Bobák Ferencné
Bobák Ferencné, Budapest
2015.04.25Mindennel elégedett voltam! Nagyon segítőkészek voltak a kiszállítók, összeállították a kanapét, segítettek az ajtók kinyitásánál. Köszönöm a lakberendezési tanácsadó e-maileket!
Monostori Krisztina, Gyomaendrőd
2015.04.17A kanapé szuper, nagyon kényelmes, állandó alvásra is. Az ügyintézés udvarias, érthető, gyors és megbízható. A szállítás szintén egyeztetve történt, a bútort a nappaliban rakták le. Köszönjük!
Pál Tímea, Budapest
2015.04.07Tisztelt Cím! Az általunk megrendelt Lugánó, 3 db-os ülőgarnitúra minőségét, szállítását, a gyártási idő alatti kommunikációt illetően maximálisan elégedettek vagyunk. Kicsit aggódtunk, hiszen webáruházon keresztüli rendelésnél nem biztos, hogy valóban azt képzeltük el amit kaptunk. Mi nagyon elégedettek vagyunk. Pontosan azt kaptuk amit az előzetes kiválasztás alapján elképzeltünk. Nagyon köszönjük. További sok sikert Önöknek! Tisztelettel: Szabó József
Szabó József, Páty
2015.04.03Köszönöm a gyors szállítást, megjött, csodálatos!
Dezsényi Beáta, Budapest
2015.03.29Kedves Kanapékirály! Két alkalommal volt már szerencsém rendelni Önöktől. A rendelés menete, rugalmasságuk és segítőkészségük példaértékű. A kiszállítás lebonyolítása és a határidők tartása is kiváló volt. A második rendelés összeállításában kedves, igazán vevőcentrikus kollégájuk volt a segítségemre. Különböző márkájú termékeket válogattunk össze és a kárpitok anyagát és a színeket össze kellett hangolni. Ez az on-line rendelés során kicsit nehézkes, és még a segítség ellenére sem sikerült a 100%-os egyezés. A Nápoly fotel minőségével van némi problémánk, mivel a tűzések minőségileg eléggé kifogásolhatók. Örültünk volna, ha a Madryt sarokülő garnitúra mellé ugyanolyan formájú, színű és persze ugyanolyan minőségű fotelt és puffot tudtunk volna választani. További jó munkát és bővülő ügyfélkört kívánok!
Jezsoviczki Ferencné, Jászberény
2015.03.21Nagyon megvagyok elégedve a termékkel. Azt kaptam amit kértem. A munkatársak is nagyon korrektek voltak. A szállítás is kifogástalan volt. Köszönöm a kiváló munkájukat!
Galambos Antalné, Érd
2015.03.21Kedves Kanapékirály! Ugyan megkésve, de jelzem, hogy a vásárolt kanapéval teljes mértékben elégedett vagyok. Nemcsak szép, de funkcionálisan is valóban mindazt tudja, amit ígértek. Kényelmesen lehet rajta aludni, könnyen nyitható, nagy ágyneműtartója mindent elnyel, igen jól jön, mint raktér. Egy megelepetés volt, hogy nem tolható be falig, ha nyitni is akarom, mert nem buktatható a másik fele, hanem a faltól eltartás kell neki, ahhoz, hogy vízszintbe lehessen fordítani. Szerencsére, ez ritkán okoz gondot, mivel vendégágyként inkább egy személy részére vesszük igénybe, ahhoz pedig nem kell kinyitni. A szállítással is elégedett voltam, udvariasak, készségesek voltak a szállítók. Köszönöm, örömmel ajánlom a céget násoknak is.
Császár Zsuzsanna, Budapest
2015.03.20Tisztelt Kanapékirály! A mi cégünk, már négyszer vásárolt Önöknél, kisebb nagyobb értékben. Mindig meg voltam elégedve, különösen a legelső alkalom lepett meg, mert olyan bútort választottam, aminek sem a mérete sem a színe nem volt fent a oldalon (Renova), de hatalmas segítséget kaptam a Horváth Beáta nevű kolléganőtől. A bútorra kért a gyártótól árajánlatot, erről tájékoztatott, és miután elfogadtam, ment minden a maga útján. A szállítókról csak annyit, nem mindig ugyanaz a gépkocsivezető, de mindig ugyanolyan előzékeny, és segítőkész a hozzáállása. Amennyiben ezután is szükségem lesz bútorra, mindenképpen Önöknél kezdem a válogatást, mert MEGBÍZHATÓAK, KORREKTEK, SEGÍTŐKÉSZEK. Még nincs fényképem, de ha lesz rögtön elküldöm Önöknek. Tisztelettel: Pethőné
Primnova Kft, Bátaszék
2015.03.16Tisztelt Ügyintézők! Teljesen elégedett vagyok a "kiszolgálással" a kapott áruval. Biztos, hogy a jövőben is igénybe kívánom venni szolgáltatásukat, és ajánlom ismerőseimnek. Tisztelettel: Fuszkó Józsefné
Fuszkó Józsefné, Bódvaszilas
2015.03.15A kiszolgálás és a munkatársak 100 százalékosak, de a termékkel hiba volt, mert az ajtók felrögzitésénél a csavarfejek kisebb mérete miatt nem biztositanak megbizható tartást az ajtók, a zsanér rögzitésénél. A facsavarokat nagyobb fejűekre kellett kicserélnem, mivel a régiek átmentek a zsanérok ovális kivágásain és ezzel nem teljesitették a feladatukat. Kérem, hogy konzultáljanak a gyártóval ennek a hibának kiküszöléséről. Ha van a gyártónak minőségügyi tanúsitványa, akkor az bizony megkérdőjelezhető, ha nem lennének hajlandóak kivizsgálni és javitani ezt a problémát. Köszönettel: Baji Mihály Jászapátiról
Baji Mihály, Jászapáti
2015.03.12A megrendelt kanapéval elégedett vagyok. Kényelmes, azt kaptam, amit rendeltem. A kiszállítás és az összeszerelés rendben volt. A fiúk udvariasak és hatékonyak voltak. Egyetlen negatívumot említenék, az pedig az egy hónapos késés. Ez önmagában nem lett volna baj, ha kapok róla értesítést, de erre nem került sor. Mikor emailben érdeklődtem, arra sem kaptam választ. A második emailemre jött csak reakció. Igaz, amit abban írta, az már pontosan betartásra került. Javasolom, ha csúszás van, arról a megrendelő kapjon értesítést.
Sipos Edit, Budapest
2015.03.11Tisztelt Cím! Első sorban a kapcsolattartást, a kommunikációt dicsérném. Mind e-mailben, mind telefonon. A szállítás kicsit késett, a termék elvárásaimnak megfelelő. Üdvözlettel: Faludi András.
Faludi András, Budapest
2015.03.08A vartnal sokkal szebbet kaptunk. Koszonjuk. Mindenkinek nagyon tetszik. Udv. Capt. Bellyei
Horváth István, Baja
2015.02.28Teljes mértékben meg vagyok elégedve, a termékkel is és kiszállítássál is. A vásárolt termék, jó minőségben pontosan megérkezett. Köszönjük szépen!
Ambrus Tóth Zoltán, Sajószentpéter
2015.02.27Én személy szerint mindennel elégedett vagyok, az összeszerelés is gyors, és profi volt. Sőt, annak különösen örülök, hogy alul két plusz láb van középen, ami erősebb támasztékot ad, ezt a képen nem is láttam. :) A matrac is rendkívül kényelmes.
Szalai Csilla, Székesfehérvár
2015.02.27Rendelésem egy db Limit szg. asztalra monitortartóval és billentyűzettartóval szólt, melyet megfelelő minőségben, leszállítva meg is kaptam. Az előző szg. asztalom ugyanilyen, így van hasonlítási alapom. Az új asztal mélysége 8-10 cm-rel kisebb, de ez nem zavaró mert kisebb helyet foglal. A monitortartó magassága kb. 5-6 cm -rel megemelésre került. Fiatalon ez nem zavaró, de idősebb korban - különösen nyaki problémák esetén - a felfelé való tartós nézés kényelmetlen. A fentieken túlmenően a termékkel elégedett vagyok, így az esetleges rendelés érdekében oldalukat továbbra is figyelemmel kisérem. Munkájukhoz további sok sikert!
Bárdos István, Ózd
2015.02.20Kétszer rendeltem már Önöktől. Az első tétel egy bőr kanapé volt, melyet időben, kifogástalanul leszállítottak. A bútort azóta is megelégedéssel használjuk. Másodjára egy klubfotelt vettünk. Ezt elég nagy késéssel kaptuk meg, de figyelembe vettük, hogy a rendelést pont az ünnepi csúcsban adtuk fel, és mint tudjuk, ez rossz ómen. Végül is a fotelt is megkaptuk és pont olyan, mint amire számítottunk. A céggel a menet közbeni kapcsolattartás kifogástalan, udvariasak, korrektek, megtesznek mindent a vevő kiszolgálásáért. Bátran ajánlom a Kanapékirályt mindenkinek!
Kajuk Gyula, Budapest
2015.02.18Elégedett vagyok a szolgáltatásukkal, minden rendben volt. Azt kaptuk amit kértünk, jó minőségben, korrekt áron. A kiszállító segitőkész és udvarias volt. Köszönjük.
Bonyai Gyuláné, Zsámbék
2015.02.18Kedves Hölgyem/Uram, A mai napon megérkezett az általam rendelt Nega kanapé. A szállítók kedvesek és gyorsak voltak. A kanapét összerakva teljesen elégedett vagyok vele, nagyon szépen köszönöm. Már kezdetben teljesen ígéretesnek tartottam a szolgáltatásukat a honlap és az ügyfélszolgálat kommunikációja alapján, de így hogy a termék is minden kívánalmaimnak eleget tesz boldogan ajánlom majd a kanapékirályt bármelyik ismerősömnek. További sikeres munkát kívánok!
Csurka László Ferenc, Budapest
2015.02.13Az áru minőségével meg voltam elégedve (remélem, ez így is marad), a szállítással, kiszolgáló személyzettel szintén. Egy valami van, amin lehetne javítani, a szállítási határidő: igen magas.
Péter Ambrusné, Szolnok
2015.02.13Alapvetően meg voltam elégedve, a kiszállítás is rendben zajlott. A szállítási határidő 2 hónapos csúszását most nem értékelném, hiszen ez az első rendelésem volt, remélem, ha ismét rendelek, nem "viccel" meg a gyártó.
Mezei Csaba, Erdőkertes
2015.02.12Kedves Beáta! Gyönyörű lett, küldtem képet! Bár mindenkivel ilyen öröm lenne az üzlet! Köszönöm segítségüket és a munkájukat! Üdvözlettel: Horváth András
Dr. Horváth András, Budapest
2015.02.06Tisztelt Kanapékirály! Egy Wanted-márkanévre hallgató ágykanapé tulajdonosa lettünk (csak a fiam). Az általunk kiválasztott huzat és a hozzá választott párnák huzata úgy tűnik jó választás volt: Igazán férfiassá tette a fiunk szobáját. A bútor a szállítóval egyeztetett időpont előtt megérkezett, teljesen "bélelve" és fóliázva. A sofőr készséges és segítő kész volt, vele hoztam fel a kanapét a 4. emeletre - lift nélküli ház. Az összeszerelésnél hihetetlennek tűnt, hogy a zsanér és a keret közötti majd 4 cm távolságot a csavarok leküzdik és összehúzzák az elemeket... De valóban úgy lett. Szóval minőségileg esztétikailag szuper a termék, bár a kiemelő mechanika még (talán túlságosan is) nehezen működik, nyitáskor emelődik az ágy eleje. De valószínű ez idővel bejáratódik és az ágy nyitáskor a földön marad. További sok elégedett vásárlót kívánunk! Talán még mi is csatlakozunk későbbi vásárlással. Tisztelettel és üdvözlettel: Kodak Csaba Székesfehérvár
Kodak Csaba, Székesfehérvár
2015.02.03Nagyon köszönöm a klassz fotelágyat! Meg vagyok elégedve.
Pásztory Ágnes, Budapest
2015.02.02Köszönjük, megérkezett a kanapé! Olyan, mint amilyet elgondoltunk. Külön köszönetünket fejezzük ki a szállítás pontosságának és a sofőr segítőkészségének a kanapé emeletre való feljuttatáshoz! További sok megelégedett ügyfeleket kívánunk!
Kodak Csaba, Székesfehérvár
2015.01.31Kedves Munkatársak! Csak ajánlani tudom Önöket mindenkinek. A kiszállítás pontos volt. Kérdés esetén, elérhetőek voltak. Egyetlen gondom az volt, hogy a szövet amit kiválasztottam, azt már nem gyártják. Ez azután derült ki, hogy már megrendeltem ezzel a szövettel a kanapét. Fontos, hogy a szövetválasztékot is indőnként frissítsék, hogy mások ne járjanak így mint én.:) Egyébként teljesen meg vagyok elégedve és máskor is szívesen igénybe veszem szolgáltatásikat. Üdvözlettel, Szász Réka
Szász Réka, Acsa
2015.01.30Kedves Kanapekiraly! A toletek rendelt kanape minden remenyemet es elkepzelesemet felulmulta! Gyonyoru munka, pontos kivitelezessel. Nagyon eros kanapet kaptam. En - mivel hosszutavu alvasra hasznalom, relaxzonas kanapet valasztottam. Azota rajtaalszom, es egyszer sem ebredtem fel ejszaka... Nem tudok betelni vele. Kuldok majd kepet is, ha meglesz a vegleges helye! Udv.: Anna
Trungel Anna, Alsózsolca
2015.01.22Mindennel maximálisan elégedettek voltunk. Köszönjük.
Halmos Istvánné, Budapest
2015.01.21Tisztelt Kanapékirály! Tegnapi nap folyamán érkezett meg a megrendelésem, amit nagyon köszönök. Itt szeretném megjegyezni, hogy a szállítójuk pontos időben érkezett, és attól eltekintve, hogy egyedül jött, még is maximálisan szolgálatkészen oda tette a bútort ahova kértem. Kérem tolmácsolják a korrektségéért a köszönetemet, mert általában ez szállító cégek alkalmazottaira nem jellemző. „PONTOS, KORREKT, SEGÍTŐKÉSZ” ezek a tulajdonságok jellemzik a szállítójukat és Önöket is. Köszönöm eddigi együttműködésüket, remélem, hogy a jövőben is állnak a rendelkezésemre. Tisztelettel: Pethőné
Pethőné, Bátaszék
2015.01.19A kiszállítást végző két fiatalember kedves, gyors, udvarias volt. A kanapé minőségével ár-érték arány tekintetében nem vagyok teljesen elégedett. Kissé drágállom. Az ágyneműtartó furnérlapja már most mozog,"hoppan". Félek, ha naponta bevetem az ágyneműt, hamar elenged. Remélem, tévedek!
Dr. Póth Ágnes, Ráckeve
2015.01.10Nem akarom f.... a szót,egyszerűen tökéletes.
Gellér Endre, Budapest
2015.01.09Kedves Beáta és Krisztián! Már a termék kiválasztásakor szinte biztosra vettem, hogy elégedett leszek, mert a hozzáállásotok, segítségetek lehetővé tette azt, hogy telefonon rendeljek. A szín kiválasztása sem okozott problémát, mert postán ingyen színmintákat is kaptam. Ígért határidőre a kanapé franciaágy leszállításra került, mellyel meg is vagyunk elégedve. Köszönjük!
Linczné B. Zsanett, Mór
2015.01.08Tiszteletem!! Olyan terméket kaptam, amilyenre gondoltam. Az időpont, a kiszállítás rendben megtörtént! Megbízható munkaerőkkel kerültem kapcsolatban. Mint mindig használat közben azért 1-1 hiba megfogalmazódik az emberben. Egyszemélyes állandó alvásra használom a garnitúrát, az ágyazás kicsit macerás, de ez megszokható, viszont a szivacs azt gondolom hamar be fog süllyedni. Esztétikailag semmi gondom. Megtisztelő a lehetőség is, hogy ezt megírhattam! Köszönöm érdeklődésüket, esetleges tanácsukat! Kívánok nagyon sikeres Boldog Újévet! Úgy gondolom családom ezt követően is élni fog az Önök szolgáltatásával! Tisztelettel: Némethé Kiss Bernadett
Medical Complex Kft, Szombathely
2015.01.08Kedves Kanapékirály! Maximálisan elégedett voltam Önökkel, hiszen azonnal válaszoltak a megrendelésemre, figyelembe vették a kérésemet, hogy csak akkor aktuális, ha tudják vállalni, hogy karácsonyig teljesítik. Biztos, hogy bátran fogom ajánlani a barátaimnak, ismerőseimnek Önöket. Tetszik, hogy rugalmasak, különböző kedvezményeket ajánlanak fel és bizony jól jönnek a lakberendezési ötleteik is. Egy azonban nagyon nem tetszett, mégpedig a Royal-Futár szolgálat emberének a viselkedése. Az felháborító volt! Mondtam is neki, hogy ha ilyen emberek szállítják ki a terméket, mint Ő, akkor elmegy az ember kedve az Internet rendeléstől. Ezt levélben is szóvá tettem a futárszolgálat felé, de ők nem reagáltak.... Annyi jó futárszolgálat van, javasolnám, hogy közülök válasszon az Önök cége is, mert a kiszállítást sajnos hajlamos az ember azzal a céggel összekötni, akitől rendelt.
Toma Gabriella, Budapest
2015.01.08Túlzások nélkül, így képzeltem a netes kereskedést, ahogy Ti csináljátok! Köszi, a termék is, az ára is szuper! Üdv. CsK.
Császár Károly, Szombathely
2014.12.27Köszönöm a kiválasztás során kapott segítséget, termék ajánlást, mert ez alapján választottam. Mint ahogyan köszönöm a kiszállítást végző sofőrnek a segítségét az asztal házba történő behozatalában, ami nem megszokott és a kedves szavakat, na meg persze a kis ajándék illatósítót! Lehet hogy ezek apróságok, de rajta keresztül lehetett érezni a cég hozzáállását, ami egy külső szállítmányozó cég, futár esetében nincs meg. Egy szóval tökéletes volt minden, legfelljebb csak azt sajnálom, hogy nem kapható minden gyártó bútora, mert akkor a többit is tőletek rendelném :)
Tóth Péter, Felsőzsolca
2014.12.26Nagyon szép az asztal, a kiszállítás is rendben volt, még a második emeletre is felhozta a munkatársuk. De sajnos nem tudjuk összeállítani. A mellékelt tájékoztatót olyan nyomtatón nyomták, amiből kifogyott a festék, így a lényeg nem látszik rajta. Ünnepek után így kénytelenek vagyunk szakemberhez fordulni ami a költségeket lényegesen megemeli. Üdvözlettel: Simon Attiláné
Simon Attiláné, Budapest
2014.12.21Rendszeresen vásárlok interneten keresztül, de itt valóban mindennel meg voltam elégedve. Az ágy tényleg jó minőségű, a szállítók tényleg akkor jöttek amikor mondták, és ha kérdésem volt a telefonon tényleg el lehetett érni a céget. Úgyhogy csak így tovább! Én tényleg egy elégedett vásárló vagyok! Kellemes Ünnepeket!
Vékony Csilla, Fót
2014.12.18Kedves Kanapékirály! Összességében meg vagyok elégedve a bútorokkal. A kollégák nagyon kedvesek segítőkészek voltak a kiszállítással kapcsolatban. Néhány apró észrevétel, amin esetleg még változtatni lehetne: A kiszállított szekrény farostlemez hátfala 1-1 cm-el szélesebb volt, mint az elvárt méret, ezért nem tudtuk elsőre összerakni a szekrényt. :) Szerencsére jól értünk az asztalos szakmához, megfelelő szerszámokkal és technikai felkészültséggel sikerült 1-1 cm-t pontosan levágni a szekrény hátfalából, így már ment az összeszerelés. A kapott útmutató rajz elég sok pontatlanságot tartalmazott, de már elég sok bútort összeraktunk, így kreativitásunk segített a helyes összeszerelésben. Szerencsére eddig még nem esett szét a szekrény, így funkciójának betöltésére tökéletesen alkalmas :) Köszönettel: Dezsényi Ferenc
Dezsényi Ferenc, Budapest
2014.12.15A rendelt árut a jelzett időben hozták. Minden olyan, amilyet kértem, szép, kényelmes. A munkatársak készségesek. Ám egy összeszerelési útmutató eléggé hiányzott, különösen, mert 2 nagy csavar híja volt a csomagnak (ami nem kallódik minden háztartásban tartalékban), és így még nehezebb volt kitalálni és összelegózni a darabokat.
Nagy Edit, Zsámbék
2014.11.27A bútor nagyon szép, kényedlmes, pont olyan, mint amilyennek képzeltük. A szállítást végző munkatársuk készségges volt. A több hetes késést lassan kezdjük kiheverni. További jó munkát kívánunk! dr. Nagy Éva és családja.
Nagy Éva, Budapest
2014.11.25A Kalifornia kinyithatós, ágyneműtartós kanapét választottuk, és nem csalódtunk benne, egyszerűen használható és szép kivitelezésű bútort kaptunk, olyat, amilyet a leírás és a képek alapján elgondoltunk. A kiszállító munkatársak nagyon udvariasak és hatékonyak voltak. Két dolgot tudnék javasolni: nagyobb képeket a honlapra, főként a színválasztásnál, valamint összeszerelési útmutatót a bútorhoz, mert megoldottuk ugyan, de egy kis segítséggel egyszerűbb lett volna.
Kovács Miklós, Visonta
2014.11.21Szerintem jó cuccok vannak a webáruház listáján, küldik is a terméket pontosan! Én meg vagyok velük elégedve!
Aradi Antal, Szentes
2014.11.16Nagyon nagyon elégedett voltam az első perctől fogva a kiszállításog. Egy probléma adódott, nem kaptam időben értesítést az előleg befizetéséről, ezért törölni akarták a megrendelést. A lengőpolc élét lefestettük feketére, sztem így jobban harmonizál.
Ádám Andrásné, Dunaújváros
2014.11.16Kedves Kanapékirály! Köszönöm az ajándékot! A megrendelt bútorral kapcsolatban maradjunk annyiban, hogy megkaptuk. A szállítást végző fiatalember maximális munkát végzett! Köszönettel: Hrabovszkiné
Hrabovszki Pálné, Békéscsaba
2014.11.14Ismerjük a régi szlogent: cipőt a cipőboltból. Bútort pedig a Kanapékirálytól. Minden szinten szinte minden, hogy egy másik klasszikust idézzek. Rugalmasság, profizmus, szakértelem, türelem, kedvesség, amit az ember csak kívánhat. Végezetül pedig, az árakat böngészve nem ez jut az ember eszébe: https://www.youtube.com/watch?v=iSnGtzYAQ2w :D Vántus Gábor kántor-előadóművész
Vántus Gábor, Veszprém
2014.11.11A megrendelés feladását követően hamar kaptam visszajelzést, hogy válasszak szövetet. Sajnos a valóságban nem olyan sötét a kiválasztott szövet, mint amilyen az e-mailben küldött kisméretű képen látszott. Az előleget ugyan kb. 1 hét csúszással utaltam át, de utána majd 2 hét telt el, mikor jelezték, hogy még nem kapták meg, és kiderült, hogy csak nem vették észre, hogy megkapták. Ez a 3 hetes csúszás nagyon rosszul érintett. Minek az utalás közleményébe a megrendelés azonosítót beírni, ha nem úgy keresik a beérkezett összeget, hanem névre. És ha egyszer nem az én számlámról utalom, akkor miért is nézik, hogy kitől érkezett be, miért nem azt figyelik, hogy melyik megrendelés azonosító előlege érkezett be. Összességében a kanapé nagyon kényelmes, nagyon szeretek rajta pihenni, aludni, de kicsit csalódott vagyok a színt illetően, azt még szoknom kell, mert sötétebbre számítottam.
Bodnár Andrea, Tiszaújváros
2014.10.25Bútor tökéletesen kivitelezett.Szállítással is minden tökéletes (udvarias, megjelölt időben történt.)
Hollóczki Sándor, Cibakháza
2014.10.23Kedves Kanapékirály Web Áruház! Igen, elégedett voltam a megrendel termék kiszállításával. A kiszállítás a telefonon megbeszélt időben történt, alkalmazkodva az általam kért naphoz. A termékkel (konyhai sarokgarnitúra) is elégedett vagyok, bár véleményem szerint az ülőke lehetne egy kicsivel magasabb. Szívesen ajánlom Önöket az ismerőseim, de az ismeretlenek körében is.
Buzalkáné Sebők Katalin, Karcag
2014.10.14Nagyon meg vagyunk elégedve a termékkel, a kiszolgálással, a kommunikációval. A sarokülő kiváló termék, gyönyörű, felülmúlta a várakozásaimat. 2 héttel hamarabb érkezett, mint a megrendelőben szerepelt, ami nagy örömet okozott! Nagyon köszönöm! Legközelebb is itt fogok vásárolni!
Leder Produkt Kft, Oroszlány
2014.09.27Könnyen összeszerelhető és szép bútort kaptunk. A szállítással is meg voltunk elégedve.
Bognár Judit, dr. Tóth János, Budapest
2014.09.22A megrendelés Horváth Beáta telefonos egyeztetésével gördülékenyen lezajlott. A szállítás, korrekt, udvarias a megadott hatáidő szerint megtörtént. A heverő igényesen elkészített, remélem tartósságát az idő majd igazolni fogja. Egyetlen észrevétel átgondolásra: az elkészítési és szállítási határidőt külön kellene jelezni, így könnyebb lenne a határidőt betartani, s így egyértelműbb lenne a várlók számára is.
Tatárkáné Király Zsuzsanna, Epöl
2014.09.19Köszönöm, megérkezett a kanapé sikeresen. Külön gratula a szállítónak a rugalmasságáért! :)
Komlósi Erna, Veszprém
2014.09.18Kedves Kanapékirály! Nagyon örülök, hogy innen rendeltem a bútoromat. Kb. 1000-et végignéztem, mire magukra akadtam, és nem bántam meg. Olyan, amilyen a leírásban volt, nem csalódtam, az anyag, illetve a kinézet terén sem. A megbeszélt időben ide is ért, össze is állították, mindennel meg vagyok elégedve. További jó munkát kívánok önöknek.
Siklósi Imréné, Székesfehérvár
2014.09.15Tisztelt Kovács Krisztián! Köszönöm postázását, a termék sérülés mentesen megérkezett. Önnek is szép napot!
Demján Richárd, Martonvásár
2014.09.14Lux B magas 2 ajtós, 2 fiókos komódot vásároltam. Mind a termékkel mind pedig a megadott határidő betartásával elégedett voltam. A kiszállítást végző munkatársuk kedves és udvarias volt.
Mészáros Istvánné, Budapest
2014.09.12Kedves Kanapékirály Csapata! A bútor egyszerűen gyönyörű! Az anyaga, a színe, a formája, a méretei csodásak! És ilyen kényelmes, kellemes ülő- és fekvőbútorom még soha nem volt! Szeretjük az Ikea stílust, de a berendezés alatti helyiség méretéhez és funkciójához mást kerestem, és kissé féltünk, hogy nem fog tetszeni. De ennyire jónak és szépnek nem is reméltük! A helyiség egy 43 m2-es, végig ablakos, erdős környezetben lévő erdért faház nagy nappalija, ahová pont ez a bútor illik, nappal üldögélni, és ha kell, aludni. Meglepetés, hogy mindhárom bútordarab ágyneműtartós, ami a nyaralóban optimális. Szóval el vagyunk ragadtatva! Sajnos a házhoz vezető út "közúti közlekedésre alkalmatlan", hogy az erre vonatkozó törvényt idézzem, és a szállítók emiatt gyalogosan, egyenként voltak kénytelenek felhozni a bútort kb. 100 méteren keresztül! Őket is dicséret illeti! Az esős nyár miatt nem tudjuk befejezni a berendezkedést a faházban (nem járható az út), ezért most nincs fénykép, de ha lehet, készítek és küldök képeket, magam is gondoltam erre.
Fejér Judit, (Szuha)-Mátraalmás
2014.08.30A megrendelt gardrób szekrényem időben megérkezett, kifogástalan állapotban. A kiszállítókkal is meg vagyok elégedve, akik többször is telefonon pontosítottak velem a szállítás időpontjáról. A rendelt termék hibátlan, igényesen kidolgozott és becsomagolt állapotban érkezett. Már összeszerltük. Szép, új és modern! Nagyon köszönöm a lelkiismeretes, precíz munkavégzést!
Muth Gézáné, Pécs
2014.08.29Gyönyörű a kanapé és kényelmes. Nagyon megvagyunk vele elégedve, mindennapos alvásra használjuk. Egyetlen hiba van benne, hogy nehéz felnyitni a háttámlát beágyazáskor. Mindazonáltal örülök, hogy a Kanapékirálytól vásároltam, mert azt kaptam amit vártam, megfizethető áron, a kiszolgálás-kiszállítás korrekt volt!
Dudásné Éri Zsuzsanna, Budapest
2014.08.29A kiszállítás korrekt és gyors volt, a termék kinézetével és minőségével nagyon meg vagyok elégedve. Csak tanács - a kihúzható kanapék lábára érdemes legalább egy kis filcdarabot rakni, hogy ne karcolja a parkettát kihúzáskor - ezt akár már a gyártáskor is fel lehetne tenni, hogy ne kelljen a vevőnek utólag. Ezt leszámítva nagyon szép és kényelmes a kanapé.
Gulyás Attila, Budapest
2014.08.28A megrendelt árukat megkaptam rendben. A szállító dolgozók nagyon kedvesek, gondosak voltak. Köszönöm szépen, jó egészséget, sok sikert kívánok a cégnek!
Varga Irma, Sopron
2014.08.25Kedves Kanapékirály csapat! Annak ellenére, hogy kicsit türelmetlen voltam, nagyon boldog vagyok, hogy megérkezett a garnitúra, nagyon szép, kényelmes. Aggódtam, hogy mivel a bejárati és egyéb ajóink nagyon kicsik és nem tudják majd behozni, de szinte pillanatok alatt megoldották. Mindnyájukkal nagyon elégedett vagyok, azokkal akik ilyen szépen elkészítették, segítettek a megrendelésben, ügyintézésben. Sok ismerősömnek, barátomnak elküldtem már a képet róla, mindenkinek nagyon tetszik. Üdvözlettel: Balázs Györgyné
Balázs Györgyné, Budapest
2014.08.22Minden tekintetben elégedett vagyok a szolgáltatással, így bárkinek bátran ajánlom a vásárlást. Már a rendelés során kaptam nélkülözhetetlen segítséget az on-line elérhető munkatársaktól, akik magas felkészültségről és segítőkészségről tettek tanúbizonyságot. Kanapé rendelésem során segítségemre voltak a tervezett használathoz optimalizált megoldás kiválasztásában. A termék kifogástalan minőségű, valóban azt kaptam, amit az internetes áruház ígért. Áraik pedig jóval alatta maradnak a hasonló kategóriájú bútoráruházakénak. Köszönettel: Doktor Judit
Doktor Jánosné, Budapest
2014.08.17Kedves Kanapékirály! A termékkel meg vagyok elégedve kellemes meglepetés volt hogy össze volt szerelve.
Czeglédy Erika, Budapest
2014.08.17Sziasztok! Csak jót tudok mondani a szolgáltatással kapcsolatban: a munkatársak pontosan - az előzetesen egyeztetett időpontban - érkeztek. Nagyon szakszerűen hozták be a lakásba a rendelt bútort, szinte percek alatt össze is szerelték. És nem utolsó sorban említem, hogy nagyon udvariasak, segítőkészek voltak. Tehát én mindennel nagyon elégedett vagyok, a későbbiekben is Nálatok fogom rendelni a szükséges terméket. Csatolok egy fényképet az örömmel birtokba vett termékről. Üdvözlettel: dr. Kővári Andrea, Győr
dr. Kővári Andrea, Győr
2014.08.14Nagyon elégedett vagyok, bárkinek merem ajánlani a termékeket!
Juhász Ilona, Makó
2014.08.10Minden kiváló volt, nem volt késés, sem az előre jelzett elkészítési időben sem a szállításban. Könnyű volt a rendelés menete, a honlap nagyon jól felépített így a vásárlás egyszerű, mindenről lehet jól tájékozódni esetleg a színek lehetnének még nagyobba is kinagyíthatók de már így is jól téjékoztatnak, A kanapé nagyon szépen be volt csomagolva, látszott, hogy fontos a termék védelme. Jó minőségű kanapét kaptunk, masszív, erős, szép kivitelezéssel. Talán a kihúzható, ággyá alakítható kanapé részének szürke szivacsa az ülőfelülettel érintkezhetne jobban, ott azért van némi szintkülönbség szóval valóban csak a rendelkezésre álló szivacs felület az amin aludni lehet, a szivacs pedig kissé meg van hajolva, bár ez a fekvés során valószínű kiegyenesedik. Azonban szerencsére ez a funkciója számunkra nem volt prioritás és megemlítendő, hogy ezt a leírás is említette, mégpedig, hogy "állandó alvásra nem ajánlott" és így már jobban értem miért is nem. :) Nagyon köszönjük a szép, új ülőarnitúránkat, mi nagyon szeretjük mióta megérkezett hozzánk!
Farkas Melinda, Pomáz
2014.08.08Nem voltam otthon az összeszerelésnél, így arról nem tudok véleményt mondani, de nem hallottam semmi rosszat. Az asztal egyelőre jónak tűnik, de még nincs igazán használatban. Remélem nem lesz vele semmi gond. Önöknek pedig köszönöm szépen a korrekt hozzáállást!
Papp Tamás, Budapest
2014.08.05Kedves Beáta, Krisztián! Tegnap örömmel átvettük a megrendelt Manik sarokülőt! Minden a megbeszéltek szerint történt, a bútor pont olyan szép és kényelmes, mint ahogy elképzeltük! Köszönjük a segítséget és a korrekt együttműködést!
Kernács Péter, Budapest
2014.07.02Tisztelt Kanapékirály! A megrendelésen lévő bútorok rendben megérkeztek. Nagyon szép a bőrszíne és minősége úgy néz ki megfelelő. Köszönöm szépen.
Potyondy László, Budapest
2014.04.24Tisztelt Kovács Krisztián Úr! Ma megérkezett a megrendelt bútorom, és ennek apropójából írom Önnek ezt a levelet. Szeretném, ha tudná mily nagyszerű csapatot irányit. Hangsúlyozom voltam már más internetes áruházaknak is vásárlója, de ennyire készséges kiszolgálást és segítőkészséget, nem tapasztaltam máshol, mint Horváth Beátától és a többi alkalmazottól. Szeretném megkérni Önt tolmácsolja köszönetemet a beosztottjainak. Remélem még a jövőben is állnak rendelkezésemre.
Pethőné, Bátaszék
2014.04.24Kedves Beáta! Köszönöm szépen a kanapét, tényleg nagyon szép lett a választott színben! A minősége kiváló, nagyon kényelmes, nem nyom, nem tör, de mégis jól tart. A magassága tökéletes, erőlködés nélkül fel tudok állni róla, ami nagyon fontos az én koromban, főleg, hogy a csípőműtétem óta nehezebben mozgok. Még egyszer köszönöm, tényleg jó választás lett ez az ágy, ezért másnak is szívesen ajánlom! További jó munkát kívánok!
Fercsákné Magdolna, Tapolca
2014.04.15Az asztal megérkezett, és nagyon jó! A szállító cégnek külön köszönet, nagyon kedves udvarias Úr hozta ki. Minden jót :-)
Piller Renáta, Pécs
2014.03.11Kedves Beáta! Ma megkaptuk a Lyon névre hallgató sarokülőt és nagyon, de nagyon megörültem neki, mert amit a neten láttam az nekem egy lehelet szürke színűnek tűnt és ugye azért izgultam, mert ez zsákszövetnek volt feltüntetve és bizony az nem lett volna ,, cicabarát" huzat! Viszont ami hozzánk megérkezett az ön által ajánlott tört fehérnek nevezhető színű és micro plüss anyagú gyönyörűség! Nem tudom, hogy csak véletlen-e, vagy önnek köszönhető, de bármelyik legyen is, kérem fogadja hálámat és adja át kollégáinak is! A szoba hangulatát ezzel a színnel még varázslatosabbá teszi ez a kanapé! Nagyon jó döntés volt önöket választanom mind árban, mind minőségben és nem utolsó sorban rugalmasságban és udvariasságban nagyon elégedett vagyok! Teljes szívből fogom önöket ajánlani ismerőseimnek és barátaimnak, hogy ők is elégedett vásárlók lehessenek! :-)
Sándor Éva, Sajóörös
2014.02.20Kedves "Kanapékirály" :) A mai nappal megérkezett a megrendelt szekrény és kanapé. Mindennel tökéletesen elégedettek vagyunk :) Méretben, színben, árban, minőségben is az elvártakat kaptuk. A szállítóknál külön megjegyezném, hogy precízek, kedvesek, figyelmesek voltak és hihetetlen gyorsan szereltek! Remélem még találkozunk :) Üdvözlettel: Bernadett
Kerülő Bernadett, Kerepes
2014.02.04Tisztelt kanapékirály! Az Önöktől vásárolt SAROLTA puffokat a megbeszélt helyen és időben sikeresen megkaptuk. A minőséggel az anyaggal és a munkával nagyon megvagyunk elégedve. Ezúton szeretnénk megköszönni az egész vásárlás lebonyolítása alatt az Önök által maximálisan tanúsított segítőkészséget és hozzá állást . Jó hírüket igyekszünk minél szélesebb kőrben elterjeszteni. További szép napot !
Takács József és neje, Paks
2014.01.21Köszönöm szépen a megrendelt terméket, minden rendben volt szállításkor, szívesen ajánlom másoknak is!
Szabó Andrea, Budapest
2014.01.21A rendeléstől a szállításig minden rendben ment. Köszönöm a segítséget, élőben tényleg szép lett a kanapé színe! Így tovább, ha kell még valami, biztosan jelentkezem!
Horváthné Balogh Erika, Tiszaújváros
2013.11.19Kedves Kanapékirály! Munkám során több az Önök cégéhez hasonló profilú céggel voltam kapcsolatban és sehol nem találkoztam ilyen kedvességgel, frappánssággal. Nagyon köszönöm Önöknek, hogy ilyen is létezik!
Nagy Noémi, SPB Befektetési Zrt, Budapest
2013.11.16Mindennel meg voltunk elégedve, köszönjük!
Kovácsné Korontos Rita, Csurgó
2013.11.13Mindennel tökéletesen elégedettek voltunk. Köszönjük!
Tóth Judit, Szálka
2013.11.13A szállítással nagyon elégedett vagyok, különösen a szállítók rugalmasságával.
Kétszeri Balázs, Siófok
2013.11.05Mindennel elégedett vagyok, köszönöm.
Varga Márta, Budapest
2013.11.05A fiúk nagyon segítőkészek!
Lőrincz Rózsa, Budapest
2013.11.04A kiszállítás pontos, az összeszerelés gyors, a kanapé olyan volt, mint amilyet megrendeltünk és a munkatársakkal is elégedettek vagyunk.
W. Péter, Pócsa
2013.11.04Gyors gyártás és gyors kiszolgálás. Köszönjük!
Varga Attila, Szécsény
2013.10.29A megrendelés pontosan érkezett, a szállítás rendben történt, a szállítók udvariasak, kedvesek voltak. Elégedettek vagyunk!
Darabos Istvánné, Szentendre
2013.10.29Minden rendben volt! :-)
Lukácsy-Fábián Eszter, Budapest
2013.10.22Gyors, precíz, ügyfélbarát rendelés és szállítás!
Bezzegh Ádám, Tápiószele
2013.10.01Nem gondoltam, hogy ennyi variálás után ezt mondom majd, de a végére minden tökéletes lett. Legközelebb 3-4 napot rászámolok, akkor nem lesz probléma, még ha többször módosítjuk a színeket is. Szerencsére a feleségemnek is nagyon tetszik és külön jól esett, hogy minden szemetet eltakarítottak a srácok. Csak így tovább!
Horváth Szabolcs, Budapest
2013.09.12Köszönöm szépen a kanapét, tényleg szép lett a választott színben. Gyorsak és ügyesek voltak a kollégáitok, minden rendben zajlott. Ha legközelebb is kell valami, ismét tőletek rendelek majd! További jó munkát kívánok!
Szőke Diána, Budapest
2013.07.23Tökéletes munkamorál, profizmus, a határidők betartása rendben. Köszönöm!
Duzs Károly, Budapest
2013.07.11Nagyon elégedettek vagyunk az új kanapénkkal, igen szép munka, és a kiszállítás is remek volt. Még egyszer köszönjük!
Kasik Nóra, Budapest
2013.04.24Nagyon tetszik a kanapé, tényleg olyan kényelmes, mint amilyennek leírtátok! Köszönöm a szállító fiúk segítségét! Hamarosan a lányom szobáját kell felújítani, akkor is Tőletek rendelek majd. További jó munkát kívánok!
Péter Gabriella, Budapest
2013.03.21Összességében elégedett vagyok, szép az ülőgarnitúra, a munkatársak készségesek, segítőkészek voltak, a problémát sikeresen megoldották. Köszönöm a figyelmességet és az ajándékot.
Pál Istvánné, Orosháza
2013.03.14Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak a szállítók, csak pozitív minden. Köszönöm.
Máté Ildikó, Budapest
2013.03.07Minden rendben ment, elégedett vagyok.
Gábor Lajos, Budapest
2013.03.05Minden rendben zajlott, tetszik a kanapé! Külön köszönöm az ajándékot!
Petrucz Márta, Mezőhegyes
2013.03.01Tökéletesen működött minden a rendeléstől a kiszállításig. Alapvetően bizalmatlanul és fenntartásokkal fogadtam az egészet, mert első megrendelésem volt. Pontosan azt és akkor kaptam amikorra megállapodtunk, hibátlan, megbízható vállalkozás. Szívesen vásárolok újra ha úgy hozza az élet! Osztályzat: 5
Szabó Zsolt, Hajdúsámson
2013.02.04Meg vagyok elégedve a rendelt bútorral és a kiszállítással is! Köszönöm szépen!
Szabó Tímea, Budapest
2012.12.27Kedves Kovács Krisztián, Kanapékirály Webáruház! Tegnap, nagy örömömre megérkezett a rendelt kanapém. Nagyon kedves Önöktől, hogy a Karácsonyra gondolva kaptam egy kis ajándékot is. Az angyalka olyan szép, olyan igényes munka, mint az Önök által készített kanapé. Köszönöm szépen!
Máté Márta, Sóskút
2012.12.17Kedves Krisztián! A megrendelt bútort időben megkaptuk. Minden rendben ment, a rendelés is és a szállítás is. A szállítókkal is nagyon elégedettek vagyunk. Az ígért időpontnál korábban érkeztek, de türelmesen meg vártak. Külön köszönet a kedves kis ajándékért (csoki, angyalka), a gyermekünknek nagy örömöt okozott. Ezentúl, ha bármilyen bútorra szükségünk lesz, itt fogjuk először keresni. Mindenkinek bátran merem ajánlani.
Kozma Brigitta, Budapest
2012.09.22A kiszállítással maximálisan elégedettek voltunk, a bútor az ígért határidőnél korábban érkezett. Az időpont egyeztetés kapcsán a Kanapékirály részéről megfelelő rugalmasságot tapasztaltunk, a kollégák a megbeszélt időben érkeztek, az összeszereléssel is elégedettek voltunk.
Dr. Szabó Bernadett
2012.09.22A kiszállítással teljes mértékben elégedettek vagyunk. A termék a vártnál hamarabb érkezett. a kiszállítók munkája kifogástalan. Köszönjük!
Deák Renáta, Oroszlány
2012.07.27Az egyeztetésnél voltak kis rugalmasság problémák, de gyorsan javításra került. Köszönöm szépen! Első ránézésre nagyon jó minőségű a megrendelt ágy. Köszönöm!
Erős Ilona, Budapest
2012.07.25A bútorral és a szállítással teljesen meg vagyok elégedve.
Záhorszki Katalin, Budapest
2012.07.12Mindennel elégedettek voltunk, kedvesek, segítőkészek voltak a kollégák.
Horváth Vivien, Budapest
2012.07.12A szállítással maximálisan elégedettek voltunk.
Garami Zsuzsanna, Budapest
2012.07.11A termék szolgáltatásaival teljes mértékben elégedettek voltunk, határidő, kapcsolattartás, szállítás tökéletes.
Pál István, Balatonalmádi
2012.07.04Azt kaptam, amit rendeltünk. A szállítási határidőbe pont belefértünk.
Osgyánné Lakatos Helga, Bábolna
2012.06.05Alapjában véve elégedett vagyok. A két hét csúszás, sérült kárpit stb. először elszomorítottak. De nagyon szépen megoldódtak a problémák és közben tanúja lehettem egy igazán szuper, jól szervezett kis csapat együttműködésének. Köszönöm a csodaszép bútort. Ha osztályozni lehet a problémamegoldó képességet akkor ötös alát adnék, de az alát csak azért, hogy ne bízza el magát senki a csapatból. Csak így tovább. Krisztiánnak üzenem: büszke lehetsz a munkatársaidra!
Funcs Edit, Veszprém
2012.06.02Gördülékeny rendelés, korrekt kiszállítás, így tovább!
Dr. Sasvári Gergõ, Gyöngyös
2012.05.24Tisztelt Uram! A telefonos ügyfélszolgálat udvarias, megbízható, segítőkész. A szállítás pontos, udvarias, mindenben segítenek. A bútor színe, ami látható, az pontosan olyan, mint a webáruházban. A kanapék színe, rugózása, minősége kifogástalan. A 38 napos csere lehetőség pedig biztonságos, és ilyennel még nem találkoztam. Summázva: 10 pont. Legyen máskor is szerencsénk!
Decleva Éva, Budapest
2012.05.21Teljes mértékben meg voltunk elégedve! Nagyon szépen köszönjük a gyors kiszolgálást!
Pechan-Merza Edit, Szeged
2012.04.20Minden tökéletes volt, köszönöm.
Lázár Edit Linda, Üröm
2012.04.19Szállítással megvoltam elégedve, viszont az időponttal kissé megcsúsztak (3 hét +)
Karlai Zoltánné, Budapest
2012.04.19Első látásra gyönyörű. Használat után később!!! A szállítás maximális, pontos. Köszönöm!
Csete Zoltánné, Orosháza
2012.04.19Teljesen mértékben meg voltam elégedve a szolgáltatással, csak így tovább!
Józsáné, Budapest
2012.04.16Remek volt a kiszolgálás, köszönöm. A szállító srácok is jó fejek.
Szántai Sándor, Budapest
2012.03.30Szépek a polcok, kedvesek voltak a kollégák. Csak 2 db polc hiányzott, amit pótoltak.
Böröcz Ildikó, Budapest
2012.03.30Pozitív: nagyon szép a kivitelezés, nagyon kedves gesztus a kis szobor, a szállítók kifejezetten kedvesek és udvariasak Negatív: sajnos volt egy kis csúszás, a színek a honlapon kicsit másmilyennek tűntek (nyilván monitorfüggő)
Szabó Péter, Budapest
2012.03.30Örülünk, hogy megérkezett a rendelésünk, kár hogy 2 hónapot kellett várni rá. A szállító pontosan érkezett.
Bárczi Béláné, Miskolc
2012.03.29Jó ügyfélszolgálat, segítőkész kollégák és szállítók.
Medgyaszai Tímea, Oroszlány
2012.03.06A rendelési határidőt pontosan betartották. A megrendelt árut időben sérülésmentesen szállították és segítettek a helyére tenni.
Varró Istvánné, Gyöngyös
2012.02.24Pontos szállítás, jó termék minőség, szolgálatkészség. Ezeket mind tapasztalva csak jó lehet a végeredmény.
Kis Éva, Csopak
2012.02.23Teljesen elégedett vagyok. A szállítás pontos volt, ahogyan az összeszerelés is.
Kelédi Annamária, Budapest
2012.01.26Maximálisan elégedett voltam mind a megrendeléssel, mind a kiszállítással. További jó munkát kívánok.
Juhász Andrásné, Szeged
2012.01.23Tökéletesen elégedett vagyok a szállítással. Az áru pontosan érkezett, a fiatalember nagyon készséges és segítőkész volt. Mivel a termék be van csomagolva így arról még nem tudok nyilatkozni, de remélem minden rendben lesz!
Dorogi Gyöngyi Rácalmás
2012.01.06Mindennel maximálisan meg voltam elégedve. Nagyon készséges és segítőkész volt a szállító. Nem csak házhoz hozták, hanem még a helyére is rakták a bútort. Nagyon tetszik! Mindent köszönök, szuperek voltak a fiúk jöhetnek bármikor!
Meczner Béláné, Nyírbátor
2011.12.20Megbízható, pontos. Köszönöm.
Petricsákné Tóth Andrea, Vecsés
2011.12.18Korrekt, illedelmes szállítás történt.
Szabóki Jenőné, Budapest
2011.12.03Minden tökéletesen és gyorsan ment! Csak így tovább!
Bitter Benedek, Budapest
2011.12.02A termék szuper, a közremuködők modora kifogástalan! Sajnos semmi rosszat nem tudok írni! Mindent köszönünk! Csak így tovább!
Tóthné Komár Eszter, Szatmárcseke
2011.12.02Webáruház, könnyen kezelhető, jól áttekinthető. Munkatársak segítőkészek és felkészültek. A kiszállítá rendezett és megfelelő. Csak így tovább...
B-né, Budapest
2011.11.30Minden tekintetben első osztályú szolgáltatást tapasztaltam. A szállítás 2 héten belül történt és a kiszállítás percre pontosan sikerült. Jó lenne máshol is ezt tapasztalni.
Szakács Rita, Budapest
2011.11.30Nagyon gyors volt a kiszállítás, a szállítók udvariasak, pontosak voltak. Az ügyfélszolgálat munkatársai segítőkészek voltak.
Andor István, Budapest
2011.11.30Maximálisan elégedett voltam a bútor kiszállítással és az összeszereléssel. Az időpont egyeztetésnél nagyon rugalmasak voltak ls pontosan érkeztek.
Balázs Eszter, Budapest
2011.11.29Sajnos a kárpit több helyen is megsérült. A hibák feltűnőek. A háttámlán a filc is kiszakadt. Remélem ezeket sikerül orvosolni, mert egyébként nem volt rossz tapasztalat. Megfelelően értesítettek az érkezésről és a szállításról is.
Kis Ágnes, Budapest
2011.11.22Nagyon hamar elkészült a vállalt határidőhöz képest, de a szállítási értesítés kicsit késett! A szállítás a megbeszélt határidőre, korrekten megtörtént.
Kovács Sándorné, Ecser
2011.11.20Gyors szállítás, megfelelő tájékoztatás, szolgáltatás.
Albel András
2011.11.20A családunk ezt a Marina szekrénysort vásárolta meg. A kívánt szín és szállítási idő, fantasztikusan jól sikerült. Egy kilincsnél esztétikai problémánk volt amit 3 nap alatt gyorsan kicseréltek. Lenyűgözött a pontos és igényes szállításuk, no és a javítás is. Hatalmas boldogság volt átvenni és a lakótérben elhelyezve élvezni a bútor szépségét. Köszönjük a hihetetlen JÓ árban leszállított bútort. Csak javasolni tudom mindenkinek az ilyen tipusú vásárlást az ilyen rendezett PRECÍZ kiszolgálást. Minden kérdésünkre kézségesen választ kaptunk. Mindent KÖSZÖNÜNK!!
Kovács Józsefné, Kecskemét
2011.10.29Kedves Kanapékirály! Tegnap kaptam meg az Önöktől rendelt termékeket! A rendelés leadása igen egyszerűen és gyorsan ment, a weboldalatok kiválóan működik. Ezután következett a 4 hetes szállítási idő, de ami ezt követte az minden várakozásunkat felül múlta. A kiszállítók nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. A bútort nem a ház előtt tették le, mint az szokás nagyon sok helyen, hanem bepakolták őket a szánt helyükre, mindezt igen nagy odafigyeléssel, nehogy valami sérülést okozzanak. Látszott rajtuk, hogy számukra is fontos az ügyfél elégettsége. Még ajándék csokoládét is kaptunk tőlük a cégük nevében! Nem nagy dolog, de pont az ilyen apró figyelmességekből derül ki, hogy ennek a cégnek elsősorban valóban a vásárlók számítanak. A termékek tökéletesen voltak becsomagolva, ami megóvta őket mindenféle sérüléstől, ezért tökéletes állapotban tudtuk őket átvenni! A bútorok minősége kiváló, sokkal jobb, mint amire számítottunk. Ezekért szeretnénk köszönetet mondani Nektek, csak így tovább! Mi már gondolkodunk a következő rendelésen!
Sinka Ferencné, Salgótarján
2011.09.28A rendelt termék minőségével és a szállítással elégedettek vagyunk. Köszönjük Óhegyi Szandra lelkiismeretes munkáját.
Kovács Géza, Pap
2011.09.24Pontos érkezés (bár elég későn), nyugodtság, precízség, kitartóság, szerénység
Temesvári Mihályné, Nagyszénás
2011.09.15Kedves Krisztián! Megkaptuk a kanapét, köszönjük szépen! A srácok kicsit megcsúsztak a szállítással, de elmondásuk szerint az előző megrendelőnél nagyon nehéz volt a lakásba beszállítás, ezért késtek. Nem volt vészes az a plusz egy óra, de gondoltam szólok miatta. A kanapé beváltotta a hozzáfűzött reményeket, tényleg szép és kényelmes! A javasolt színtől féltem kissé, de élőben tényleg jól mutat. Még egyszer köszönöm szépen a korrekt hozzáállást!
Nagy Andrea, Budapest
2011.09.04Minden gördülékenyen ment. Weben a Google-on találtuk a 3. helyen. Ez is hozzájárult, hogy itt rendeltük meg. Kedvesek és szavahihetőek voltak.
Szilágyi Zsuzsanna, Budakeszi
2011.08.24Nagyon elégedettek vagyunk, kedvesek, segítőkészek, a bútor is tetszik.
Kádi Anna, Budapest
2011.08.23Csak a szállítási határidő miatt 3-as.
Szüle Jánosné, Budapest
2011.08.23A határidő kissé csúszott, de biztosan nyári szünetet fogtam ki... A megrendelés nem stimmelt egészen. A kiszállítás udvarias volt, de a polc tudom, hogy nagyon jó, mert már rendeltem ilyet. Köszönettel: Bérczi Katalin
Bérczi Katalin, Budapest
2011.08.17Gyors, frappáns ügyintézés, kimerítő, mindenre kiterjedő tájékoztatás, kellemes hangnem. Szállítási határidőn belül, gyors, készséges munkatársak. Köszönöm!
Jakab Bernadette, Pécs
2011.08.09Korrekt, segítőkész szállítás.
Gáspár Erika, Budapest
2011.08.09Számunkra kissé zavaros, hogy akár több termék is egy közös csomagolásban van elhelyezve.
Lagyánszki Tibor, Budapest
2011.08.04Mindennel meg voltam elégedve.
Menyhárt Mónika, Budapest
2011.08.04A szolgáltatást és a szállítást rendben találtam és elégedett vagyok a kiszolgálással.
Szeibert Zsolt, Budapest
2011.08.04Maradéktalanul elégedett voltam az üzletbéli kiszolgálással és a házhozszállítással is, munkatársaik a vevői igények maximális kiszolgálására törekedtek.
Nagy Alexandra, Kecskemét
2011.07.23Kicsit sokat kell várni a bútorokra, de a minőség és a kiszolgálás, szállítás szuper. Szívesen rendelünk újra Önöktől!
Nagy András, Budapest
2011.07.21Elégedett voltam a rendelt áruval, kiszállítással is.
Szalma Jánosné, Csákvár
2011.07.15Nagyon szépen köszönjük a szekrénysort, múlt pénteken 07.15-én megkaptuk. A sofőrjük rendes volt, segített a páromnak behozni a szobánkba. Nagyon meg vagyunk elégedve magukkal és a bútorral is. Már el is rakodtunk a szekrénybe a ruháinkat.
Simon Helga és Fülöp István, Simaság
2011.07.12Maximálisan mindennel meg vagyok elégedve!
Repkényi Tünde, Üllő
2011.07.09Könnyű internetes rendelési lehetőség. Segítőkész munkatársak, akik többször frissítették a megrendelés státuszát. Kiszállítás is minden szempontból tökéletes volt- Egy újabb elégedett ügyfél!
Gonda Imre, Budapest
2011.07.09A választék sokrétű, az árak megfelelőek, a szállítás korrekt. A kapcsolattartás során mindig türelmesek, készségesek voltak. Köszönjük!
Fejér Balázs, Budapest
2011.07.07Maximálisan elégedett vagyok a "Kanapékirállyal", a szállítással és a kommunikációval is. Csak ++++ Köszönöm!
Pető Ildikó, Nyíregyháza
2011.07.07Igen elégedettek voltunk a kiszállítással.
Kruppa Gábor, Sajólád
2011.07.05Minden rendben volt, gyorsabb volt az ígértnél. Meg vagyunk elégedve a szolgáltatóval.
Szalai Dániel, Dunaújváros
2011.07.04A megrendelést pontosan, felkészülten szállította a kollega. A termék "első látásra" hibátlan. Minden budapesti, illetve külföldi multi tanulhat az önök piaci hozzáállásából. Köszönjük a csokit! :-)
Karai Zoltánné, Ecser
2011.07.01Kedves Krisztián! Ígéretükhöz híven megkaptam ma a szekrénysort. Kaptam egy véleményezési lapot, de a bútort csak 1 hét múlva csomagoljuk ki, így erről nem tudok írni. Pótlólag majd elküldöm. Egyéb észrevétel: A kedvességüket igen nagyra értékelem. kaptam egy Balaton szeletet mint a cég ajándéka. Ez az amikor nem az érték hanem a kedvesség a domináns. A szállítófiút viszont sajnáltam, mert egyedül (segítség nélkül) igen nehéz cipelni ezeket a nagy csomagokat. Reklámozni ill. ajánlani fogom másoknak is a céget.
Littmann Péterné, Mohács
2011.06.23A szállítás nagyon pontosan történt! Viszont a kanapé nehéz...
Betkó Rita, Budapest
2011.06.03Kicsit tovább vártam a bútorra, mint gondoltam, de úgy érzem megérte. A fiúk a megbeszélt időben érkeztek. lelkiismeretesen összeszerelték a bútorokat, udvariasak voltak. Bízom benne, hogy a minőség is sokáig örömömre szolgál. Köszönöm!
Legárd Lászlóné, Budapest
2011.06.03Minőségi munka, minőségi összeszerelés és minőségi szállítás. Köszönöm, hogy a vevőjük lehettem!
Ködmön Józsefné, Budapest
2011.05.21Teljesen elégedett vagyok, bár 2 hét csúszás volt a szállítással de a a bútor rendben van, köszönöm!
Csécsei Mihály, Budapest
2011.05.19Teljes mértékben elégedett vagyok.
Toma Tibor, Százhalombatta
2011.05.16Udvarias kiszolgálás, precíz házhoz szállítás. Mindennel meg vagyok elégedve.
Mátyus Péterné, Szombathely
2011.05.05Kedves Krisztián, két napja megkaptuk a megrendelt kanapét, köszönjük pontos és gyors érkezésüket. Mind színben, mind kivitelezésben azt kaptuk, amit rendeltünk. Azért jelezzük csupán ma, mert két napig az internet szolgáltatásunk nem működött. Üdvözlettel, további sikeres munkát kívánva, Virág Vera
Virág Vera, Budapest
2011.04.10A kiszállítás korrekt és precíz volt.
Kudlák Éva, Bélapátfalva
2011.04.08Köszönöm, elégedett vagyok a megrendelt színnel és kiszállítással.
Pigniczki Adrienn, Érd
2011.04.08Minden jó! Gyors szállítás. Picit sokat kellett várni mire legyártotta a gyártó! Nyilván erről ti nem tehettek.
Rudi András, Budapest
2011.04.08Kedves Krisztián! A megrendelt étkezőt szerencsésen megkaptam! :-) Elégedett vagyok vele! Köszönöm!
Krizsovenszkiné Riespler Helga, Sajószentpéter
2011.04.07Teljesen elégedett voltam a rendeléstől a szállításig. Nekem is ajánlották a céget én is fogom.
Dargó Sándor, Budapest
2011.04.05Véletlenül akadtam a Kanapékirályra, megrendeltem ezt a kanapét és nem bántam meg. Sőt. Kivitele gondos munka, a minősége olyan, amilyet vártam. A párnák színe sajnos elsőre nem lett jó, de TÉNYLEG VISSZAVITTÉK és TÉNYLEG KICSERÉLTÉK az egész kanapét! Köszönöm a korrekt eljárást, a segítséget, tehát a kanapét. Most már igazán nem lehet egy szavam se. ;-) A vevővel törődésről csak nagyon magas fokon tudok beszélni. Több, mint korrektek vagytok, mindezt kedvesen, udvariasan. Örülök, hogy rátok találtam, további sikeres munkát! Ha megmondod, hol és hogyan híresztelhetem - környezetemen kívül - a Kanapékirályt, szívesen megteszem. Áldott húsvéti Ünnepet kívánok neked és minden hozzád tartozónak!
Ágoston Mária, Budapest
2011.04.02A Webáruházzal maximálisan elégedett voltam. Az elkészítési idő viszont hosszú volt. A kiszállítás tökéletes, a munkatársuk jó fej.
Varga Alexander, Győr
2011.04.02Teljes mértékbe meg voltam elégedve a webáruházzal és egyben a házhozszállítással is.
Rózsa Anita, Bátaszék
2011.03.22Egyáltalán nem bántam meg, hogy a Kanapékirályt választottuk. Az ügyintézés időszaka alatt rendkívül korrekt hozzáállást, tájékoztatást tapasztaltunk, a többszöri módosításaink ellenére. A szállítás, összeszerelés példaértékű, a hozzáállás szintén, régen nem tapasztaltunk ilyen pozitív munkamorált. Hozzátenném: Egy komplett lakás teljes bútorzatának beszerzéséről, kiszállításáról, összeszereléséről van szó, hibátlanul! Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a Kanapékirályt!
Vincze Annamária, Budapest
2011.02.28A szállítással maximálisan meg vagyok elégedve. A rendelés egyszerű és tökéletes volt. A szállító nagyon kedves, aranyos volt. Köszönöm!
Reszegi Anita, Hajdúnánás
2011.02.15Teljesen elégedett voltam az ügyintézéssel és a kiszállítással is!
Pásztor Éva, Mohács
2011.02.12A kommunikáció egy kicsit hiányos volt, de a szállítás rendben volt. Köszönöm szépen! :-)
Csehi Istvánné, Aggtelek
2011.02.11A kommunikáció egy kicsit hiányos volt. A szállítás rendben volt.
Csehi Istvánné, Aggtelek
2011.02.10Teljesen elégedett vagyok. A szállítás gyorsan ment, a kollégájuk segítőkész.
Juhász Éva, Tatabánya
2011.02.10Teljesen elégedett vagyok. A szállítás gyorsan ment, a kollégájuk segítőkész.
Juhász Éva, Tatabánya
2011.02.10Teljesen elégedett voltam az ügyintézéssel és a kiszállítással is! Köszönöm!
Pásztor Éva, Mohács
2011.02.07Minden rendben zajlott. Tökéletes volt a kiszállítás. Gyors, pontos munka. Köszönöm szépen!
Sebestyén Zita, Veszprém
2010.12.08Minden rendben volt, korrekt szállítás.
Geszler Dóra, Mogyoród
2010.12.03Szállítással minden rendben volt, a szállítóval meg vagyok elégedve.
Kéki Alexandra, Budakeszi
2010.12.03Nagyon meg voltunk elégedve. A kiszállító kolléga munkája kiváló!
Hunyadi László, Budapest
2010.11.26Kicsit hosszú a teljesítés idő, de azon kívül panaszom nincs.
Dr. Rónay Gábor, Budapest
2010.11.26Minden OK volt, gyorsan megkaptam a kanapét.
Papolony Gergely, Budapest
2010.11.16Kedves Krisztián! Előre elnézést kell kérnem, a vacakolásunk miatt! Nagy örömömre - és nehéz, hosszas bútorpakolások, nappali átrendezések folytán - sikerült elhelyezkednünk úgy, hogy befér a Berta sarokpad!!! :)) Kérlek vedd le a visszaszállítandók listájáról! (remélem, ez még lehetséges) Egyébként nagyon meg vagyunk elégedve a minőséggel, és az általatok nyújtott szolgáltatásokkal is! (Ha a gyerekek kicsit nőnek és kinövik az etetőszékeket, később majd a hozzá való székeket is szeretnénk megrendelni hozzá, ezért remélem még sokáig "fennmarad" cégetek az internetes rendelés lehetőségével együtt) Köszönöm megértő elnézésedet!
Zagyváné Horváth Boglárka, Debrecen
2010.11.13Vannak még csodák! Egy ismerősömtől kölcsön kaptam a narancsillatú tisztító zseléből, évek óta használja nagy megelégedéssel. A próba után nekem is nagyon megtetszett. Szerintem szenzációs a termék, mert sokoldalúan felhasználható, a fától a fémig mindenre jó. Meg is rendeltem a tisztító zselét és kértem még a bőrápoló balzsamból is. Azonban tévedésből a bőrápoló balzsam helyett bőrtisztító gélt kaptam. Amikor a telefonáltam a cégnél készségesen elismerték a tévedést és úgy küldték meg számomra a balzsamot, hogy a tisztító gélt nem kellett visszaküldenem! Azért osztottam meg a tapasztalatomat, mert nemcsak jó termékről van szó, hanem olyan kivételes hozzáállásról, ami manapság nem túl jellemző és egy üdítő színfolt a sokszor szidott szolgáltatói palettán.
Szilvási Katalin, Göd
2010.11.11Szia Krisztián! Tegnap megkaptuk a tőletek rendelt bútort, köszi szépen, nagyon szép! Szóval a webáruház tök jól meg van szerkesztve, átlátható! Az e-mailben történő folyamatos tájékoztatás is nagyon jó! A kiszállítás, és a kiszállító fiatalember kifogástalan volt, tele kedvességgel, segítőkészséggel, javaslom neki is a jutalomcsokit, a mit mi is köszönünk, bár a bútorösszerakás okozta feszültségoldáshoz kevés volt :-) Ja, és veled is beszéltem már telefonon, és a te kedvességedet is 5-ösre értékelném! :-) Szóval szuper csapat vagytok! További sikeres munkát kívánok nektek!
Szilágyi Rita, Vásárosnamény
2010.11.09Az ígért időpontban megkaptam a szekrényt. Az ügyben való közreműködésedet köszönöm. A némi késedelem ellenére az ügyintézéssel igazán elégedett vagyok. A bútort szállító kolléga is kedves, készséges volt. Munkátokhoz sok sikert és jó egészséget kívánok.
Bacsa István, Budapest
2010.11.06Az áru kiszállításánál teljes mértékben elégedett voltam. Remélem, hogy újból rendelek ezek után árut.
Keserű István, Budapest
2010.10.30Kedves Krisztián! Köszönöm szépen a csokoládét, nagyon finom volt, egyébként ez a kedvencem. De a kanapé is "nagyon bejött", pedig féltem így látatlanba megrendelni. A munkatárshoz, aki kiszállította, külön gratulálok, segítőkész, barátságos, udvarias és több száz km megtétele és nem a éppen könnyű bútorok pakolása után is annyi derű és kedvesség sugárzik a tekintetéből, az ember ritkán találkozik ilyen megnyerő viselkedéssel.
H. Rózsa, Budapest
2010.10.29A kiszállítás pontosan a megbeszélt időpontban történt
Kriskó Péter, Miskolc
2010.10.29Nagyon meg vagyok elégedve mindennel, a szállítás is rendben lezajlott.
Horváth Józsefné, Budapest
2010.10.27Az ágyazható rész kihúzható eleménél sérülést véltünk felfedezni. A szállító nagyon segítőkész volt! Köszönjük!
Moldován Márta, Budapest
2010.10.27Az eddigi véleményem az jó! A kiszállító nagyon kedves, udvarias, segítőkész fiatalember. Gratulálok, hogy ilyen munkatársaik vannak!
Hobok Rózsa, Budapest
2010.10.21A kiszállítással másodszorra is teljes mértékben meg voltam elégedve.
Mátyás Gabriella, Budapest
2010.10.20Maximálisan elégedett vagyok!!! Kiszállító kollégátok nagyon kedves és segítőkész! Köszönöm!
Bíró Karolin, Budapest
2010.10.18Megbízható, pontos csapattal találkoztam. Szívesen rendelek tőlük legközelebb is.
Motollainé Tóth Erika, Cegléd
2010.10.16Amikor sikerült kapcsolatot teremteni, kedvesek és készségesek voltak, de nem tudjuk kinek a hibájából kellett plusz másfél hónapot várni a termékre. A késésért kárpótlást kaptunk, ez jó. Egyébként, mivel a hatodik X körül járunk, az általános tegeződés nekünk kicsit furcsa.
Zeleiné Katalin, Budapest
2010.10.16Kedvező árak, udvarias kiszolgálás
Aradi Szilárd
2010.10.15Minden oké. Megfelelő a kiszolgálás!
Kiss Lászlóné, Tabajd
2010.10.12Kiszállítás első osztály! :-) Még visszatérünk, a bútorok is nagyon igényesek!
Kiss Barbara, Győrzámoly
2010.10.12A szállítással tökéletesen meg voltam elégedve.
Mátyás Gabriella, Budapest
2010.10.12Gyors segítőkész, a kiszállítás pontos. Meg vagyok mindennel elégedve.
Tóth
2010.10.04A kiszállítással és az áru gyorsaságának elkészítésével teljes mértékben meg vagyok elégedve. De sajnos két pici hibát észleltünk a termékek megérkezésekor. Sajnos a sarok polcrendszerből nem azt kaptuk, amit megrendeltünk, de Kovács Krisztiánnal történt telefon beszélgetésünkre ezt a problémát egyeztettük és megbeszéltük. Amúgy ezen kívül mindennel teljes mértékben meg voltunk elégedve.
Part Adrienn, Szigetszentmiklós
2010.10.01Gyors ügyintézés, korrekt árak, mindennel elégedettek voltunk. a szállítás kicsit késett, de az áru minősége kárpótolt. Krisztián bármiben a segítségünkre volt, a kiszállító segítőkész, s a megbeszélt időpontban jött. Köszönjük!
Molnár Csaba, Bercel
2010.10.01Maximálisan elégedett vagyok mindennel!
Vadné Majling Emma, Budapest
2010.09.23A párom rendelte a bútort, de nem panaszkodott a webáruházra. A kiszolgálással sem volt bajunk. A kiszállításnál kicsit nehezen egyeztettünk időpontot, de az is sikerült végül. Igaz nem tudták megmondani pontosan mikor jönnek és kicsit későn szóltak, de végül is minden rendben volt. Köszi mindent! :-)
Lárisné Király Andrea, Veszprém
2010.09.23Kedves Krisztián! Hálás vagyok a hozzáállásodért, és kívánom, hogy ebben a mai inkorrekt világban tudj is ilyen maradni! Remélem Téged is érnek hasonló jó élmények és kevés emberben kell csalódnod! Természetesen igen, megfelel a végeredmény amit kihoztál nekünk! Eddig is jó híreteket keltettem, ezután sem fogok fukarkodni a reklámozásotokkal :-))) Kívánom, hogy minél több vevőtök legyen és remélem a kolléganődnek, bár név szerint nem említettem, nem származott semmilyen hátránya kérésünkkel kapcsolatban. Még egyszer mindent köszönünk!
Katona Zsuzsanna
2010.09.22Tisztelt Kanapékirály! (Kedves Krisztián) Hosszas huza-vona után, megérkeztek a megrendelt bútorok, és a mai napon ajánlva fel is adom az utalványokat. Megjegyzésem csak annyi lenne, hogy a megjelölt fizetési és kiszállítási módokra vonatkozó leírásokat olvassák el és jegyezzék fel, hogy legközelebb ne történjen félreértés. Remélem a postai úton küldött utalványokat megkapják, ajánlva adtam fe, de semmiféle felelősséget nem válallok, a kolléganőjével telefonbeszélgetésre hivatkozva, miszerint Önök vállalják a felelősséget, remélem meg is kapják. Csak a rossz tapasztalataim miatt vagyok ilyen bizalmatlan a Magyar Postával :-)
Buzás Zita, Pécs
2010.09.17Teljesen áttekinthető, éthető, figyelemfelkeltő. Jó vélemény!
Egy Elégedett Ügyfeletek, Martonvásár
2010.09.15Igényeimnek megfelelnek. Minden okés. Köszönöm.
Brüll Ferencné, Budapest
2010.09.14Tisztelt Uram, Hölgyem! A mai nap (2011.09.14.) kaptam meg a rendelt kanapét. A mellékelt véleményezési lapot csak az összeszerelés után tudnám kitölteni, így a szállítónak nem tudtam odaadni. Ő, természetesen a bútor beszállítása után ment tovább a többi bútorral. Ezért ezen az úton írom le a véleményemet, tapasztalataimat. Összességében azt mondhatom, hogy azt kaptam amit rendeltem, az elvárható minőségben. A kanapé rendesen össze van rakva, minden a helyén van (pl. a furatok) ami nem mindig érvényesül. A szállítás a megbeszélt időben történt, a szállító segítőkész. A bútor csomagolása biztosította a sérülésmentességet. A tartozékok hiánytalanok. Majdnem időben is kaptam meg, az ígért 3-4 hetet egy nappal lépték túl. Tehát összességében elégedett vagyok. Néhány negatívumot azért meg kell említenem. 1) A garancialevél "Rio" kanapéról szól, pedig én "Sue"-t rendeltem és kaptam. Remélem nem lesz rá szükség és nem lesz belőle galiba. 2) Az ágyneműtartóban és az ülőke alján lévő nyer fa felülete kívánnivalót hagy maga után. Le van gyalulva, de a csiszolás már elmaradt. Néhol szálkás, durva a felület, amelybe az ágynemű beleakad és elszakad. Egy csiszolással mindez megelőzhető lenne, és nem valószínű, hogy nagyon megnövelné a költségeket. 3) Az ágyneműtartó felső peremén 3 oldal szegélyezett, a negyedik, homlokzati oldal teteje nem. Ez a felület valóban nem látszik, de érintkezik a tárolt ágyneművel. Ennek leszegélyezése sem kerülne sokba. Kár ezekért az apró, inkább több odafigyelést igénylő hibáért. Ezért, ha már értékelést kértek, én "négyesre" értékelem a szolgáltatásukat.
Tamás Attila, Szentendre
2010.08.26Szép és jól áttekinthető weblap, kihagyhatatlan akciók! Felkészült, kedves munkatársak, mindenre kiterjedő tájékoztatás! Közvetlen kapcsolat telefonon, betartott határidő, pontos szállítás. Mindennel elégedettek vagyunk, reméljük a PEPE ifjúsági bútor is szuper lesz!
Paár Béla, Lábatlan
2010.08.11Abszolút elégedettek voltunk. Bár sajnáljuk a kiszállító fiút, hogy egyedül küldték. A harmadikon lakom.
Nagy Georgina, Budapest
2010.08.11Az áruház tevékenységével elégedett vagyok, figyelmesek a megrendelő igényeit szem előtt tartják. A későbbiekben is igénybe veszem a szolgáltatásukat.
Molnárné Angyal Katalin, Szolnok
2010.08.10Elégedett voltam, korrekt visszaigazolás, pontos szállítás a megbeszélt időben!
Pál Gáborné, Deszki
2010.07.30A rendelés menete az extra kérések teljesítése zökkenőmentesen lezajlott, a szállítás a kért határidőre megtörtént. Összességében elégedett vagyok. Hiányosság: előre nem tájékoztattak, hogy a bútor 3 részben kerül leszállításra és nekünk kell összeszerelni. Adhattak volna egy kulcsot a csavarok meghúzására (ld: IKEA)
Pap Ferencné, Budapest
2010.07.20Tetszett, korrekt, gyors.
Jenei Attila, Dunakeszi
2010.07.16Gyors udvarias és pontos volt a szállítás. Ügyfélbarát hozzáállás.
Csermik János, Őrhalom
2010.07.02A megrendelésnél vállalt határidőt maximálisan betartották, a szállítást időben megejtették. A kolléga segítőkész volt. A továbbiakban is megrendelőjük maradok!
Molnár Ilona, Budapest
2010.06.22Pontos szállítás, segítőkész gépjárművezető, precíz weboldal, megfelelő tájékoztatás. Mindennel elégedett vagyok!
Bodrogi Barnabás, Budapest
2010.06.22Minden szempontból meg vagyok elégedve, mind az internetes támogatással, telefonos elérhetőség minőségével és a kiszállítással. Ajánlani fogom mindenkinek!
Tóth-Czene Péter, Budapest
2010.06.18Korrekt ügyintézés, kissé lassú szállítás, jó meglepi ajándék!
Pécsi Bálint, Mór
2010.06.17Kedves Krisztián, a kanapé a tegnapi nap folyamán megérkezett. A színe nagyon szép és az elképzeléseinkhez passzol. Kényelmes is volt az első éjszaka. Köszönjük a segítséget és a két db csokit is!
Üdv, Móni, Budapest
2010.04.13Köszönjük szépen a kiszállítást, minden nagyon tetszett. Az áru igényes, a kiszállítás pontos, precíz. Meg vagyunk elégedve!
Szeli Krisztina, Mogyoród
2010.04.08Megkaptam a kanapét, nagyon szépen köszönöm! Élőben sokkal szebb mint gondoltam, aki látta annak is nagyon tetszett! Mindenkinek ajánlani fogom a Kanapékirály Webáruházat!
Mánya Margit, Szlovákia
2010.03.02Először szakadt volt a huzat a kanapén, de gyorsan és hatékonyan kicserélték! Köszönjük!
Lacza Karina, Budapest
2010.01.19Nagyon elégedett voltam a kapcsolatfelvétellel, hozzáállással, szállítással.
Utassy Sándor, Budapest
2009.12.17Kedves Krisztián! Megérkezett a bútor, amit köszönök szépen! A jövő héten összelegózzuk:) Már alig várom, hogy láthassam "élőben" hogy néz ki. Köszönöm a csokikat!!!!!!!:) Nagyon boldog ünnepeket kívánok!
Ujvári Margit, Gödöllő
2009.12.15A határidőt tartották, meg vagyok elégedve!
Barta Franciska, Rábapatona
2009.12.09A szállítással elégedett vagyok, korrekt volt!
Kákonyiné Vámos Tímea
2009.12.04A kiszolgálás nagyon udvarias és készséges!
Szabó Gáborné
2009.11.27Kedves Krisztián! Rendben megérkezett a bútor, tetszik és meg vagyok elégedve vele! Remélem a tartóssággal sem lesz gond. Elnézést kérek, amiért egy kissé türelmetlen voltam, de jövő héten kórházba kell feküdnöm és attól tartottam nem tudom fogadni a bútort. Mégegyszer köszönök mindent, nagyon kedves volt a kolléganője is és a gépkocsivezető fiatalember is. További jó munkát kívánok Önöknek, s minél több elégedett vevőt!
Horpácsik Erzsébet
2009.11.27Kedves Krisztián! Nagyon szépen köszönöm a gyorsan elkészült bútorokat. Szóhoz sem tudok jutni annyira kedves vagy. Köszönöm a csokikat is! Te tele vagy meglepetésekkel és ez olyan jól esik. Remélem nem haragszol ha így ismeretlenül, de ismerősként bejelölnélek az iwiwen. Na jó, bevallom titkokban már rég megkerestelek. Köszönök szépen mindent!
Edit
2009.11.26Minden rendben ment, a kanapé nagyon szép! Köszönöm! Köszönöm a csokit!
Kiss Andrea
2009.11.26Minden rendben, csak még komfortosabb lenne, ha a fotel kerekét beszerelve kapnánk!
Gyömörey Erzsébet
2009.11.06A szállítással maximálisan elégedett vagyok, a kanapé is tetszik, az átvételkor nem találtam semmi kivetnivalót!
Horváth Erika
2009.11.06Nagyon elégedettek voltunk!
Makrainé Szabó Eszter
2009.11.06Szállítás időre pontosan történt, reméljük a minőséggel is megleszünk elégedve.
Gáspár József
2009.11.06Teljesen rendben, korrektül, 2 héten belül szállították ki a 4 hét helyett. Meg vagyok elégedve.
Sasvári Ágnes
2009.11.04Pontos, precíz ügyintézés, udvarias, segítőkész szállítás!
Miklósi Ferenc
2009.11.03Kedves Krisztián! Rendben megérkezett még pénteken a Lutz dohányzóasztal a lányomhoz, de mivel én hétvégén vidéken voltam, csak most tudom megköszönni a kedves figyelmességét is, melyet kaptunk az asztalhoz. Teljesen meg vagyok elégedve mind az áruval, mind a kiszállításával. Legközelebb is fogom keresni a "Kanapékiráyt".
Lőrincz sándorné
2009.10.26Szia Krisztián! Szeretném megköszönni ezt a gyors és frappáns kiszolgálást amit Cégetek tett. Nagyon megvagyok elégedve. Javasolnám, alap rajzoló programot is tegyetek fel, így számomra is könnyebb lenne újabb megrendelés és árajánlat kérése. Köszönök mindent, másoknak is ajánlani foglak benneteket!
Major Mihály, Dunaújváros
2009.09.23Elégedettek voltunk a nagy választékkal, a gyors visszajelzéssel is. Köszönjük szépen!
Török Márk
2009.09.09Meg vagyok elégedve, nagyon kedves és szolgálatkész volt úgy az értékesítő, mint a szállító. Köszönöm, legközelebb is igénybe fogom venni, ha szükség lesz rá.
Vári Tiborné
2009.09.09Korrekt, megbízható, jó kapcsolattartó cég, kifogástalan minőségű áru.
Kemény Anikó
2009.09.03A teljes körű lebonyolítással beleértve a vásárlást, tájékoztatást, kisszállítást, ügyintézést és kapcsolattartást elégedett vagyok. Fenntartásom volt, még nem vásároltam nagy értékű használati tárgyat, szemügyre vétel nélkül, de a tetszésemet elnyerte. Remélem a jótállással és az időtállósággal sem lesz probléma.
Bali Barbara
2009.09.02Meg voltunk elégedve a kiszállítással, időben érkezett, kifogástalan állapotban.
Váradi Éva
2009.09.02Erről a cégről csak jót lehet. Az internetes rendelés, az alkalmazottak kitűnő munkája nagyban megkönnyítette a vásárlást. Csak így tovább!
Lovas Ági
2009.08.28Az első ijedség ellenére végül sikerült megtalálni a kanapé minden egyes alkatrészét és maradéktalanul összeszerelni. Összességében elégedettek vagyunk.
Vígh Myrtill
2009.08.24Korrekt, flott, megbízható! Köszönjük!
Andor Csilla
2009.08.20Örültünk, hogy az interneten könnyen megtaláltuk, amit kerestünk. A szállítás és a kiszolgálás nagyon kedves és rugalmas volt. Köszönjük.
Benti Rebeka
2009.08.19Azon kívül, hogy egy félreértés miatt másik színű bútort kaptam, de elégedett vagyok az eladóval.
M. Ákos
2009.08.17Köszönjük szépen a bútort. Első ránézésre, nincs vele probléma. Jól mutat.
Kőműves Judit
2009.08.17Jó kapcsolattartás. Könnyű elérhetőség. Szállítási idő kicsit hosszú, gondolom a nyár miatt.
Nagy Andrea
2009.08.17Elégedettek vagyunk a minőséggel, a kiszolgálással. Kivéve a megrendelt négy szék kiszállítása lemaradt, amit pótolni fognak.
V. Péter
2009.08.10A megrendelés menete korrekt és nagyon jó, hogy interneten ki lehet választani szövettől kezdve mindent. A szállítással maximálisan meg vagyok elégedve.
Sz. Attila
2009.08.07Tetszett az internetes honlap, a rendelés, visszaigazolás menete. A határidő végét is sikerült tartani :-) Köszönöm!
A. Katalin
2009.08.05A sok rendelés miatt az áru késett 1 hetet, de ennek ellenére megbízható cég. A termék szép, a kért formában érkezett. Mindenki segítőkész volt!
Smidt Zoltán
2009.08.05Mindennel elégedett vagyok.
Kiss Andrásné
2009.07.29Az általunk rendelt ágyat az egyeztettet időpontban, kiszállították. A sofőr készségesen segített a szobásba szállításnál, és az összeszerelésnél. Az ágy állapotát – első látásra – hibátlannak találtam. Az ágy anyaga és összeállítása kissé gyengének tűnik, de remélem a használat során, nem megy hamar tönkre. A megrendeléstől a kiszállításig terjedő idő sajnos hosszúra sikerült – a cég objektív okokra hivatkozott – amelyet megértettem, és nem sérelmezek, de remélem a jövőben ilyenre nem kerül sor! Köszönöm az udvarias kiszolgálást.
Farkas Ildikó
2009.07.28Többszöri sürgetésre ugyan, de szép bútort szállítottak, készségesek és udvariasak voltak mind a szállítók, mind a kontakt személy. Köszönöm!
J. Zsófia
2009.07.27A korrekt ügyintézés, a szállítás, megrendelés végrehajtása kifogástalan. Teljes mértékben elégedett vagyok a kiszállítással, az internetes rendelési lehetőséggel is.
Kovács Judit
2009.07.22E-mailre gyorsan reagálnak. Szállítás korrekt. A megbeszélt időintervallumon belül történik
Károly
2009.07.17A megrendelés teljesítésével összességében elégedettek vagyunk.
Kardos Éva
2009.07.13Elégedett voltam, időben érkezett az áru, minden segítséget megkaptam.
Szabóné Urbán Ildikó
2009.06.27A megrendelés gyors, a kisszállítás időben és kifogástalan. Csak jót tudok mondani.
Üdvözlettel: J. R.
2009.06.08Kényelmes, rugalmas szolgáltatás. Mindennel meg vagyok elégedve. Korrekt és barátságos ügyfélszolgálat. Precíz és pontos.
Nagy Angelika
2009.06.08Kedves, udvarias, segítőkész csak jót tudok mondani.
Tóth Piroska
2009.06.04A kiszolgálással és a bútorok kiszállításával maximálisan elégedettek vagyunk.
Takács János
2009.04.24Minden rendben megjött,a fiatalember segített a helyére tenni. Nagyon szépek pont ilyenre vágytam! A kép nagyon tetszik, remekül illik a frissen festett sárga falamra. Köszönök mindent és imádlak!!!!!!!
Ari, Ócsa
2009.04.21Kedves Krisztián! Nagyon köszönök minden segítséget, rendben megérkeztek a bútorok. A szállító pontos volt és segítókész. Egy hibapont azért akadt, mégpedig az,. hogy olyan színű dohányzóasztalra számítottam, mint amilyen a képen volt, és egy szürke-fehér érkezett, de ezt is megfelelőnek tartottam, így megtartottam. :-) Az ágy gyönyörű és külön köszönet, hogy az oldalpárnák is "tevések" lettek. Munkájukhoz további sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: Szöllősi Krisztina
A Kanapékirály bútorait 38 napig kipróbálhatod, méghozzá saját otthonodban.
És ha közben úgy döntesz, hogy a választott bútor mégsem nyerte el a tetszésed, mi visszavesszük,
Te pedig 100%-ban visszakapod bútorod vételárát!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
+36 70 436 5820 | |
m.me/kanapekiraly | |
ugyfelszolgalat@kanapekiraly.hu |
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Biztonságos böngészés és vásárlás HTTPS kapcsolaton, SSL titkosítással.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Kanapékirály.hu
Bútor és Kanapé Webáruház
Alapítva: 2008.