A gonoszság forrása. A sötétség fejedelme. A pokol ura. Ezek mind a Sátán megnevezései. Vajon honnan ered ez a gonosz hatalom? Vajon mi bújik meg a név mögött? Milyen motivációk irányítják cselekedeteit? Jelen értekezésben e kérdésekre próbálunk választ találni.

Már az ókorban is felbukkant e gonosz alak, kit a gonoszság leghatalmasabb megtestesülésének tartottak. A görögök Diabulosznak –nak nevezték. Diabulosz az ördög, egy olyan lény, aki hatalmas gonosz erővel rendelkezik, mellyel képes dacolni akár az istenekkel is. (A Diabulosz szó szerinti jelentése: "összevissza dobáló", vádakkal dobálózó). 
Akárcsak a Sátán. A Sátán szó eredete a héber nyelvben gyökerezik. Jelentése: „ellenség”, kvázi Isten ellensége. A bibliában többször is felbukkan ez a titokzatos ellenség. Noha, korai ószövetségi felbukkanásai során, még az emberek ellensége, méghozzá isteni jóváhagyásra. Továbbmenve, Jób könyvének bevezetőjében a Sátán nem más, mint isten fia. Isten fia, aki az emberek ellensége, de csupán atyja parancsára, aki így kívánta próbára tenni istenfélelmüket, jámborságukat és feltétlen hitüket. 
Legközelebbi Ószövetségi felbukkanásakor a Sátán már mint az isteni méltatlankodás és harag hírhozója. Az isten haragjának megtestesítője. 
Énok könyvében a Sátán már büszkesége és rátartiságának áldozatává vált bukott angyalként tűnik fel. Tehát a Sátán ott már csupán egy az ördögök között, noha azok leghatalmasabbika. 
Krisztus után, az újszövetségben a Sátán a démonok és ördögök királyaként csábítja buja bálványimádásra az embereket, kik ördögökkel – azaz bukott angyalokkal hálnak, így démonoknak adnak életet és lelkük elkárhozik ezáltal. 


A Kereszténység a Sátánnak nevet is adott. Lucifer, a kereszténységben egyet jelent a Sátánnal, a bukott angyalok leghatalmasabbik képviselőjével. Innentől kezdve válik a Sátán az Antikrisztussá, vagy annak nemzőjévé. Hozzátéve, hogy a Lucifer név nem bibliai, henem latin eredetű. 
Az ősi keresztény hagyomány szerint Babilon bukott királya – előképként vagy ténylegesen – azonosítható a Sátánnal ahogy erre Ézsajás könyve is utal. Szintén azonosították egy Isten ellen lázadó kerúbbal vagy angyali fejedelemmel is. 
A biblia megfelelő magyarázatot ad Lucifer bukásának. Az angyalok, isten első teremtményei az emberek szolgálatába álltak. Noha az angyalok feltétlen engedelmeskedtek a teremtő akartnak, nem minden angyal tudta feldolgozni ezt a szégyent. Lucifer sem. Így kígyó alakban megkísértette és kiűzette az embereket az édenkeretből.
Ám lázadás és ármánykodása csak a pokoli rabláncot eredményezték számára. 
A Lucifer név jelentése világossághozó. A név alapján sokan gondolták úgy, hogy Lucifer meglehetősen bölcs lehet. Ami igaz is a legendák szerint. Így válhatott Isten méltó ellenfelévé, a sötétség hercegévé. Ugyanakkor a Sátán ereje gátlástalanságában is keresendő. Érveinek súlya adja meg a kísértésének a zálogát. 
A biblia nem nevezi szó szerint Sátánnak, de egyértelművé teszi, hogy az embert is a Sátán, avagy Lucifer a bukott angyal vitte a bűnbe legelőszőr. 
Az édenkertben élt emberpár Ádám és Éva a kígyó képében megjelenő Sátán hatására evett az almából, mely tiltott gyümölcs volt számára. Az sem mellékes dolog, hogy a Sátán az ingadozó nő segítségével vette rá, a szilárdabb hitű férfit, a bűn elkövetésére. Hiszen a Sátán tudta jól, hogy egy férfit a nő szexualitásában rejlő kényszerítő erő mindenre rábírhatja. Így a nők és a szexualitás a Sátán eszközeinek számítottak és számítanak máig sok mályen vallásos ember számára. Gyakorlatilag a katolikus papi nőtlenség is ide köthető bizonyos fokig. Természetesen pedig a Jézus felé való feltétlen elkötelezettséghez. 

Mint láthatjuk a keresztény hitvilágban a Sátán főleg, mint kísértő és bűnbe taszító alak jelenik meg. Mivel intelligenciája magasabb, mint bármely emberé, az egyetlen védekezés ellene a feltétlen hit. Az egyetlen dolog, ami a Sátánt legyőzheti az a hit és Jézus ereje, aki hajlandó volt meghalni, hogy a hit és a megváltás erejét adja azoknak, akik követik őt a keresztségben és áhítják Jézus szeretetét és megbocsátását. 
Jézus győzelmei a sátáni megkísértések felett adtak lehetőséget a kereszténység szentek számára, hogy Krisztus erejével kényszerítsék az ördögöt meghátrálásra.
Álljon itt néhány példa a Sátán kísérleteire és azokról, akiknek sikerült visszaverni próbálkozásait. 
A legjelentősebb próbálkozása minden bizonnyal Jézus megkísértése a pusztaságba. A történetről Lukács evangéliumában olvashatunk. 
A történet szerint a Sátán az emberi gyengeségeket és szükségleteket próbálta felhasználni Jézus ellen, aki a hitre és Atyja törvényeire támaszkodva verte vissza az ördögi kísérleteket. A Sátán még abban is megpróbálta elbizonytalanítani Jézust, hogy ő valójában Isten gyermeke-e. De miután e próbálkozásai nem jártak sikerrel, visszavonul.
Legközelebbi alkalommal a Getszemáni kertben kísérti meg újra, de itt Jézus felülkerekedik az emberi félelmeken és szembenéz önként vállalt sorsával. Ezzel előkészítve magát annak az áldozatnak, amit az emberiség iránt érzett szeretetből kívánt megcselekedni. A Sátán ismét visszavonul egy rövid időre.
Ám Krisztus keresztre feszítésekor ismét felbukkan és a halál árnyékából előlépve, próbálja meg a Jézusban feltámasztani a kétséget. Ám a Sátánnak ezúttal is csalatkoznia kell. Jézus áldozata pedig lehetőséget ad az ember számára a megbocsátásra és a védekezésre a Sátáni praktikákkal szemben. 
A Sátán azonban ezután sem adta fel próbálkozásait, hiszen számos keresztény szentet megkísértett, hogy eltérítse őket krisztus útjától. 

Az első szentek egyike, akit az ördög megkísértett Szent Ágota volt. A krisztus utáni 205. esztendőben a római császár elhatározta, hogy megfékezi a keresztény hit terjedését és hogy megtörje hitüket, a keresztények kiemelkedő vezetőjét szent Ágotát arra kényszeríti, hogy hírhedt szüzességi fogadalmát megszegje. Hogy tervét siker koronázza, Ágotát egy bordélyházba zárják, hogy a féktelen bujaság megtörje hitét. Az Állhatatos szent azonban nem engedett. A feldühödött ördög lakájai ezért a szentet tüzes vasakkal égették, vaskampókkal marcangolták. De hiába, a szent nem adta fel Jézusnak tett fogadalmát. Ekkor a még jobban felbőszült kínzók levágták a szent melleit. Csodálatos módon azonban a sebek beforrtak. A rómaiak végül úgy ölték meg, hogy izzó szénbe hempergették meg a szentet, aki az utolsó percig hű maradt fogadalmához és hitéhez. 
A krisztus utáni 304-ben ismét egy női szentet próbáltak meg megtörni a Római hatalmasok. Név szerint Antiochiai Szent Margitot, akit Diocletianus császár parancsára vetettek tömlöcbe. Itt megjelent neki sárkány alakjában a Sátán, hogy megtörje Margit hitét. Azonban a szent nem hátrált meg, így a sárkány egyetlen harapással bekebelezte a szentet. De csodák csodájára a szenet nem halt meg, hanem a sárkány gyomrában magasra tartotta a szent feszületet, melytől a pokoli bestia gyomra felhasadt így a szent kimászhatott onnan. Ezután a Sátán ördögöket és lidérceket küldött szent Margit megkísértésére, de nem tudták megtörni hitét. A dolgoknak azonban hamar híre ment és az emberek tömegesen tértek át a keresztény hitre szent Margit hatására. Így a császár menten kivégeztette.
A Jézus megkísértéséhez hasonlatos eseteket is feljegyez az egyház története. Szent Wolfgang püspököt (924-994) több ízben is megkísértette a Sátán. A püspök ugyanis a pogányság ellen vívott harc élharcosaként jelentős területeket hódított el a kereszténység számára. Gyakorlatilag ez a küzdelem többet jelentet a Sátán számára, mint egy lélek legyőzése. Diadala egyet jelentet volna a kereszténység terjedésének megtorpanásával. 
A szentek és a Sátán harcának egyik legkülönösebb történet a csodálatos szűz szent Krisztina (1150-1224) története. 
A történet szerint 22 esztendősen a szent testét hirtelen görcsök rázták meg, majd összecsuklott. A halottat koporsóba tették, majd felravatalozták egy templomban, hogy annak rendje és módja szerint gyászmisét mondjanak az elhunytért. De a mise alatt hirtelen a belga szent felült koporsójában, majd koporsójával együtt fellebegett a templom mennyezetéig. A pap volt egyedül, aki a templomban maradt, hogy meggyőzze a szentet, hogy ereszkedjen alá. De szent Krisztina ezt megtagadta, mondván a bűnös emberek elől menekült a magasba. Elmesélte a papnak, hogy halálakor a pokol mélyére került, ahol hite legyőzte a Sátánt. Csak később, diadala után emelkedhetett a purgatóriumon át a mennyországba. Onnan is csak azért bocsátották el, hogy a földre visszatérve a bűnös lelkek megváltásáért imádkozzon. 
A szent aztán távol helyekre húzódott. Szegényen élt, teljesen nincstelenül. Rongyokban és mezítláb járt. Beszélik, hogy néha az égő kemencébe bújt bele, de a lángok nem perzselték meg a testét. 
A XX. Században is találkozhatunk ilyen esetekkel a katolikus egyház történeteiben. A galganai szent Gemma elképesztő története szerint a gyenge és enyhén torzszülött szentet furcsa látomások gyötörték. Ezek hatására imádságai közben testén krisztusi stigmák nyíltak. Ugyancsak látomásai alatt jelentek meg testén korbácsolás nyomai is. Időnként a nyomorultat gonosz szellemek szállták meg, melynek hatására őrjöngeni kezdett. Ilyenkor szétszaggatta a bibliát, a rózsafüzért és leköpte a feszületet is. Végül a benne zajló gonosz és jó harca halállal végződött, de a tanulságtétel szerint a jó diadalmaskodott a szentbe, aki így elnyerte belépőjét a mennyek országába. 

Ugyanakkor a népi hiedelmek a pokol és az ördögök királyát más szemmel vizsgálják. 
A Népi babonákban az ördög a pokol kénköves bugyraiból lép elő. Alkata emberre emlékeztet, noha homlokán megfigyelhetőek a kicsin ördögi szarvak. Ugyancsak jellemző az ördögökre, hogy lábaik patásak. Ezek a „klasszikus” ördögök a régi hiedelmek szerint azonnal megjelennek ott, ahol valamilyen bűnt követnek el és tetézve a súlyosságot, az elkövető nem bánja meg a bűnét. Az ilyen bűnöst az ördög képes magával vinni a pokol legmélyebb bugyraiba. A Pokolba került emberek büntetését az ördög vezérek szabják ki, míg a végráhajtásért a köz-ördögök a felelősek. Az is elterjedt hiedelem, hogy az ördögök vasvillával hányják a pokolra a szökni próbáló bűnös lelkeket. 

Mint látható, a népies hitvilágban, az ördögök valamiféle démonok, vagy démonikus lények. 
Azonban, hogy pontosan micsodák, ill. kicsodák a démonok, arra nehéz felelni. 

A démon szó eredete, a görög „daimon” kifejezésből ered. A „daimon” olyan szellemi lényt jelent, amely természetfeletti erőknek parancsol. Ezek a lények anyagtalan szellemi lények voltak, akik erejükkel képesek voltak befolyásolni az emberi viselkedést, jellemet. 
Ez a változás nem jelentett természetszerűleg rossz változást. A „ damionok” között akadt jó is, meg rossz is, így mindkét fajta változás lehetséges volt. 

Azonban, ez az idő múlásával egyre jobban módosult. Hiszen fokozatosan kezdte kitölteni a „damionokat” a gonosz. Mígnem teljesen átvette a gonosz, ártó szellem szerepét. 
Ezek a hatalmas erővel rendelkező lények, képesek voltak másokat úgy a befolyásuk alá vonni, hogy az illetők szintén gonosszá és kíméletlené vált, akárcsak a daimonok. Így látható, hogy az Ókori bűnbe vivők testetlen, anyagtalan kísértést jelentettek. Azonban, e szellemi lények felbukkanása érzékelhető volt, hiszen megjelenésüket, hang és fékhatások kisérték. Ugyanakkor e démon képes volt az emberek testébe költözni, hogy azt uralva kiélje beteges vágyait. 
Mindezeken túl, a démon képes természeti jelenségek, vagy állatok bőrébe is belebújni, vagy ha ez nem lenne elég, képes a saját számára egy rémületes szörnyeteg testet alkotnia. 

A görögökkel ellentétben a Zsidó vallás már a kezdet kezdetén a gonosz erők közé sorolja a démonokat és démoni erőket. 
A Zsidó vallás démonjainak legfőbb célja, hogy elterelje az embert az istennel kötött szövetségtől. Így kerül a démonok közé a Sátán is, aki az isten ellensége, a vallással szembeszegülő erő. 
A másik ily nagyhatalmú néven nevezett démon nem más, mint Belial, a perverziók, a sötétség és megsemmisülés démona. 
A harmadik nagyhatalmú zsidó démon nem más, mint Mastema, a gyűlölködés és ellenségeskedés démona. 

A keresztény vallás a démonokat bűnbeesett, ezért elbukott angyaloknak tartja. Ezek az angyalok hatalmas intelligenciával rendelkeznek. Ezen szellemi felsőbbségük tudatában csalják rá az embereket a bűnbeesés útjára. 
A korai középkorban, minden démont besorolták egy fő bűn főpatrónusaképpen. Ezek a fő bűnök lettek a démonok felségterületei. Ezen felül, a démonok komoly hierarchikus berendezkedéssel éltek. Lássuk ezeket a társításokat.

- Lucifer a büszkeség
- Mammon a fösvénység
- Azmodeus a bujaság
- Iblis a harag
- Belzebub a mohóság 
- Levithán az irigység 
- Belfegor a restség

Itt megfigyelhető torzítás illetőleg mellécsúszás a biblia és a keresztény hiedelmek viszonyában, hiszen a Biblia szerint Lucifer nem egyenlő a Sátánnal, noha számos keresztény forrás úgy említi őket. Viszont a bűn panteonban, ismét, mint két külön személy szerepel. Arra is vannak utalások, hogy valójában ők heten, mind egyetlen személy – a Sátán – különböző megnyilvánulásai, arcai.

A démonok tehát születhetnek a ördögök és emberek nászából is. Az ördögök, pedig bukott angyalok, vagy a sátán által a többi fölé emelt bűnös evilági lényekből lesznek. A démonok rettenetes képessége az, hogy szabadon tudnak átjárni a világok között. 
Ennek egyik módja az, ha egy halott személyen keresztül jutnak a világba. Éppen ezért, a halottat minél gyorsabban szentelt földbe kell temetni, hiszen ha egy ördög felfedezi, akkor nyomban a világra juthat általa. 
Ennek is két útja van. Beleköltözhet az elhunyt testébe, aki mint egyfajta élőholt fog azután kóborolni az élők világában, vagy az illető elhunyton keresztül – például a halott csók alkalmával- egy másik személy testébe bújik. Azonban a furfangos ördög képes egy állat testébe is befészkelni magát. Ha a nyitott koporsó felett átugrik egy fekete macska, vagy esetleg átrepül egy denevér, egy holló, vagy netán bagoly, akkor abba azon nyomban egy ördög költözik bele. Éppen ezért bizonyos vidékeken nem is ravataloznak fel, illetve azt is csak zárt koporsóba teszik. 

Szintén népi hiedelme, hogy a démonok nevének ismerete segít az ellenük való védekezésben. Sőt, a név ismeretében akár egy rosszindulatú ember képes rontást hozni a démon által, a kiszemelt áldozatára. 
Számos helyen elterjedt hiedelem, hogy egyes emberek képesek a démonokat bebörtönözni, ezáltal a fogságban tartott démonokat különböző szolgálatra kényszeríteni. 
Ugyancsak ismeretesek olyan történetek, miszerint a démonok bizonyos szolgálatért cserébe nem ellenszolgáltatást, „csupán” a segítséget kérő ember lelkét kérték el. Az ilyen személyekből a haláluk után akár vámpír vagy vérfarkas is válhatott., de akárhogy is, lelkük mindenképpen kárhozatra volt ítálva, hiszen nem járt nekik ezentúl a krisztusi megbocsátás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.