Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Szeretnénk tudni, mik a háborús céljaik”

A Temple-dialógusok Hal Draper amerikai trockista-kommunista író, agitátor 1939 és 1941 között, a New York-i Labor Actionben, Paul Temple név alatt publikált, fiktív párbeszédei. Ezekben amellett érvelt, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad belépnie a második világháborúba, az ugyanis csupán az uralkodó osztály érdekeit szolgálná. Draper, aki mind Sztálint, mind Hitlert zsarnoknak tartotta, nem hitt az „antifasiszta népfront” elméletében, és úgy vélte, Hitler megbuktatásához csak a munkások és katonák németországi forradalma vezethetne el úgy, hogy az a munkásmozgalom érdekeit szolgálja.

Elveit agitátorfigurája, Bill az üzemi étkezde pincérével, Johnnyval és Larryvel, a szakszervezeti tag kollégával folytatott beszélgetései során fejtette ki munkásolvasóinak. A fikciós dialógusok egy korban népszerű sajtóműfajt jelentettek bonyolult világnézeti állásfoglalások egyszerű magyarázatához. A 2022-es ukrajnai háború kitörése után, amikor a háborúhoz való radikális baloldali viszony ismét súlyos viták tárgya lett, Draper rendkívül provokatív dialógusai nem csupán történelmi kuriózumok, hanem adalékok egy újra fellángoló vitához, melyet Draper frakciója 1941 decemberében, az Egyesült Államok elleni, Pearl Harbort ért japán támadás után elveszített. A vita arról szól, létezhet-e olyan gyakorlati indíttatás, amely miatt egy szocialista vagy kommunista akár a világháborút is helyeselheti, vagy mindez csupán csapda? A tucatnyi Temple-dialógusból magyarul most hármat ismertetünk.

Az eredeti dialógusok a Labour Action 1940. október 21-i számában (4. évfolyam 28. szám), 1940. november 25-i számában (4. évfolyam 33. szám) és 1941. március 3-i számában (5. évfolyam 9. szám) jelentek meg. Az eredeti angol szöveg online verzióját Einde O’Callaghan dolgozta át a Marxisták Internetes Archívuma részére. Fordította: Tóth Csaba Tibor

Ellenezzük a háborút, még ha nem is vagyunk pacifisták

(1940. október)

Sok minden, amit a háborúról mondasz, igaz – mondta Johnny. – Ez a háború kétségtelenül borzalmas. De még mindig nem látom értelmét annak, hogy pacifista legyek. Nem hiszek abban, hogy amikor egy fickó jól bemos neked egyet, fordítsd oda a másik orcádat is.

BILL: Kivételesen teljesen egyetértek veled. Én sem vagyok pacifista.

JOHNNY: De hát azt mondtad, hogy ellenzed a háborút! Most meg azt mondod, nem is vagy pacifista. Döntsd már el végre, mi van!

BILL: Látom, azt gondolod, hogy most jól megfogtál. De nem, még nem. Összezavarodtál, mert nem tudod, mi az a pacifista.

JOHNNY: Még hogy nem tudom! A pacifista az, aki ellenzi a háborút. Nem mondom, van abban is valami, amit erről állítanak, de jobb két lábbal a földön állni.

Nos, vannak bizonyos háborúk – aztán vannak másfajta háborúk

BILL: Ha jól értem, te sem vagy pacifista. Rendben. Tegyük fel, hogy az Egyesült Államok Mexikóba küldi a hadsereget, hogy kitakarítsa onnan a mexikói népet, és átvegye az országukat. Ehhez mit szólnál?

JOHNNY: Bizonyára ellenezném, de ettől még nem lennék pacifista. Azért ellenezném a háborút, mert az csak egy rablóhadjárat lenne – ezzel nem fogsz beugratni.

BILL: Belegabalyodtál magadtól is. AZT a háborút elleneznéd, de ettől még nem lennél pacifista. Én meg EZT a háborút ellenzem, és ÉN sem vagyok pacifista. Tudsz követni?

JOHNNY: Úgy hangzik, mintha lenne értelme, de ….

BILL: Jól van akkor, figyelj. Azért ellenzem ezt a háborút, mert úgy gondolom, hogy mindkét oldalon rablók és gengszterek harcolnak. A pacifista pusztán azért ellenzi a háborút, MERT AZ EGY HÁBORÚ, mert az vérontást, pusztítást és erőszakot jelent. Ez egészen más álláspont, nem? Egy pacifista minden háborút ellenez, legyen az AKÁRMILYEN. Én viszont hajlandó vagyok minden olyan háborút támogatni, amely a munkások érdekeit szolgálja. A mostani nem ilyen.

JOHNNY: Na jó, na jó, talán mégsem vagy pacifista. De a harc már folyik: el kell döntenünk, hogy ki mellé állunk, és aztán tényleg támogatnunk is kell. Nem maradhatsz ki belőle csak úgy.

BILL: Nem KOMÁM, dehogy kell minden harcban oldalt választani. Mondok egy példát. Emlékszel Dutch Schultzra?

JOHNNY: Azt hiszem, egy gengszter volt … annak idején, a jó kis szesztilalom alatt, nem?

BILL: Bizony. Sört csempészett és árult az Egyesült Államok egy félreeső helyén, Bronxban. A gengszterek felosztották egymás között New York Cityt, a különböző területeket más-más kemény maffiózó irányította.

JOHNNY: Mi köze van ennek mind most…?

BILL: Ahhoz, hogy muszáj valakinek a pártját fogni? Majd meglátod. Amikor 1929-ben beütött a tőzsdekrach, Schultz egyre több kuncsaftot veszített. No nem azért, mert Bronx tisztes polgárai hirtelen leszoktak volna a sörről, hanem mert már nem engedhették meg maguknak, hogy ugyanannyit vegyenek, mint korábban.

JOHNNY: Az üzletemberekkel ugyanez történt akkoriban országszerte.

BILL: Úgy érted, MÁS üzletemberekkel. Schultz is annak számít, noha az ő vállalkozása nem volt olyan mocskos, mint jó pár legális üzlet. A lényeg az, hogy elvesztette a bronxi piacát, és tennie kellett valamit, hogy a nyeresége megmaradjon. Így hát összecsődítette a bandáját, felbérelt néhány munkanélküli fegyverest, és elhatározta, hogy lenyomja azt a maffiózót, aki Felső-Manhattant uralta. Mit gondolsz, mi történt ezután?

JOHNNY: Hát, bandaháborúba torkollott.

BILL: Nyilván. A manhattani maffiózó visszaütött. A saját területét védte. Nos, ki mellé állnál itt?

Beállunk, de csak a SAJÁT oldalunkra

JOHNNY: Hű de okos vagy, mi? Csakhogy világos, hogy nem állunk senki mellé sem egy bandaháborúban.

BILL: És miért nem? Tegyük fel, hogy az a manhattani maffiafőnök beszéddel rukkolt elő és azt mondta: „Nézd, én békés ember vagyok, látod? Nem keresem a bajt, legalábbis mióta a versenytársaimat már arrébb tettem. Ez a csávó, Schultz viszont rám támad. Ő az agresszor. Ráadásul ő mérgesgázt használ, én meg csak robbanólövedéket. Minden tisztességes állampolgár kötelessége segíteni nekem ez ellen a mocskos gengszter ellen, különben legközelebb Brooklynt támadja meg.

JOHNNY: Á, értem. Szóval szerinted a mostani háború olyan, mint egy bandaháború.

BILL: Pontosan ugyanolyan. Ha a két banda közül kell választani, én azt mondom: tüntessük el mindkettőt, mert amúgy is csak azért harcolnak, hogy ezután melyikük nyúlkálhat majd a mi zsebünkbe. Válasszunk oldalt, de az egy harmadik oldal legyen. Az, ahol a dolgozók állnak a tulajdonos osztállyal szemben, amely éppen kizsákmányolja vagy ki AKARJA zsákmányolni őket. NE NÉPEK NÉPEK ELLEN, HANEM OSZTÁLYOK OSZTÁLYOK ELLEN VÍVJANAK HÁBORÚT.

Hal Draper 1914. szeptember 19-én, Harold Dubinsky néven született New Yorkban, zsidó családba. Szülei a mai Ukrajna területéről vándoroltak be Amerikába. Tizenéves korától az amerikai Young People’s Socialist League (YPSL) tagja, itt lett a Sztálinnal kritikus szovjet emigráns, bolsevik forradalmár, Lev Trockij híve. Részt vett a trockista Negyedik Internacionálé megalakításában, amely szembeszállt a sztálinista Kominternnel. A Szocialista Munkáspárt, majd az abból 1940-ben kiszakadó Munkáspárt alapító tagja. Frakciója kisebbségben maradt azzal az állásponttal, hogy Amerikának nem kell szembeszállni fegyveres világháborúban a náci Németországgal.

Draper egész életében forradalmi kommunista maradt, az 1960-as években, könyvtárosként a kaliforniai Berkeley-ben részt vett a helyi újbaloldali diákmozgalom ideológiai képzésében. Idős korát Marx művei újraértelmezésének szentelte, legjelentősebb műve az 1977-78-as Karl Marx forradalomelmélete. Az amerikai feketék elleni szegregáció korai kritikusa, polgárjogi mozgalmuk támogatója. 1990-ben halt meg Berkeley-ben.

Szerintünk ez az ország a dolgozóké

(1940. november)

– Láttam tegnap a Boszorkánykonyha [1] című filmet – újságolta Johnny. – Tudom, hogy szerinted az csak propaganda, de amikor a végén az a tudósító az amerikai demokrácia fegyverrel való megvédéséről szónokolt és felcsendült a Csillagos-sávos lobogó [a himnusz – szerk.], hát…

BILL: Hát mi?

JOHNNY: Legbelül, a véremben éreztem. Elgondolkodtatott.

BILL: Nem éppen arról van szó, hogy MEGÁLLÍTOTT a gondolkodásban? Mióta gondolkodik az ember a vérével?

JOHNNY: Jaj, hát tudod, hogy értem. Hat rád, hat rád valahol nagyon mélyen benned.

BILL: Csakúgy mint egy szelet szaftos rostélyos. Mire hat az: lehet, hogy inkább a nyálmirigyeidre?

Hazafiság, de milyen hazafiság?

JOHNNY: Na tessék, már megint elvicceled. Én viszont halál komolyan beszélek. Azt hiszem, ha amerikai vagy, az ilyesmit szívből kell érezned! Igenis VAN olyan, hogy hazaszeretet, hogy sikeresnek akarod látni a hazádat. Még akkor is, ha egy csomó kamugép is ezt hangoztatja. És olyan is van, hogy kiállsz a hazád mellett, pusztán azért mert amerikai vagy.

BILL: Jól van hát, szeressük a hazánkat, tegyük azt sikeressé, támogassuk. Ez minden amerikaira érvényes, ugye?

JOHNNY: Persze.

BILL: És minden angolra is –

JOHNNY: Azt mondanám, hogy igen.

BILL: És akkor, persze, minden németre is –

JOHNNY: Hát per… Na, álljunk csak meg egy szóra! Egy igazi német hazafi Hitler és a kormányát irányító tetvek ellen lenne!

BILL: Szóval az egész attól függ, hogy szereted-e a kormányt! Nézd, Hitler sikeressé teszi Németországot, már nagyhatalommá emelte. Egy német hazafi ennek ne örüljön?

JOHNNY: Csak azt ne mondd, hogy mentegeted Hitlert…

BILL: Én soha. DE TE AZT TETTED. Ha a hazafias, vérrel való gondolkodás helyénvaló az amerikaiaknál, akkor miért helytelen a németeknél? Ez a propaganda elkábít téged. Pont úgy, ahogyan Hitler elkábította a németeket. Hitler azt mondja a németeknek: „Állj mellém! Anglia és Franciaország a legutóbbi háború óta folyamatosan megalázott és elnyomott minket: elvették a gyarmatainkat és másodrendű nemzetté akartak tenni minket. Most kiegyenlítjük a számlát. Ne áruld el a hazádat, csak azért mert nem szereted a kormányt!” Majd megszólal a rezesbanda, és mindenki a vérében érzi…

JOHNNY: Tudom, hogy van valami stikli abban, amit itt előadsz… Mondjuk úgy: én demokrata hazafi vagyok. Azért állok ki Amerika mellett, mert demokratikus ország.

BILL: Akkor hát a himnusznak és a vérednek még sincs semmi köze az egészhez. Ha úgy van, ahogy mondod, akkor is így kellene lennie, ha egyáltalán nem Amerikában születsz meg, hanem egy lakatlan szigeten. A propaganda így is, úgy is elér hozzád. Ha az agyad egy kicsit is működik, azt mondják neked: harcolj a demokráciáért! Ha nem működik, akkor meglengetik a lobogót és azt mondják: „Harcolj a hazádért és a trikolórért!”

JOHNNY: És akkor mi van? Ugyanaz az eredmény.

BILL: Nem egészen. Franciaországban nem így történt. Náluk is van trikolór, lengették is eleget a háború kezdetén. Most a tetvek a kormányukban mit is tesznek? ALÁZATOSAN BEÁLLTAK HITLERHEZ![2] De a zászlót meg még mindig lengetik. Micsoda hazafiak, ugye?

JOHNNY: Dehogyis, ezek árulók. És mindenki, aki őket támogatja, a Hitler elleni harc sztrájktörője!

BILL: Várj, még ennél is jobbat mondok: ez igaz mindenkire, aki tavaly még támogatta ugyanezt a bandát. Már akkor megmondtam, hogy ezeket fikarcnyit sem érdekli a demokrácia VAGY a hazafiság, csupán a PROFITJUKAT védik Hitlertől. Ezért aztán meg is tudtak egyezni Hitlerrel. EZÉRT KEZDENEK SZABÁLYOS ÜLŐSZTRÁJKBA A „HAZAFIAS” AMERIKAI GYÁROSOK, VALAHÁNYSZOR A KORMÁNY KORLÁTOZNI PRÓBÁLJA A PROFITJUKAT. Mégsem hallottál olyan beszédet még Roosevelttől soha, ami elítéli őket, ugye?

JOHNNY: A fenébe is, mindig összezavarsz. De MÉG MINDIG azt gondolom, hogy az én hazafiságom helyénvaló. És ha a főnökök két vasat is a tűzben tartanak, azt mondom, le velük!

Légy a saját osztályod hazafija!

BILL: A gond csak az, hogy ez túl késő AZUTÁN, hogy már két vasat tartanak a tűzben, és téged jól összezavartak. Márpedig összezavartak: eddig kétféle hazafi is voltál. Először a himnuszt hallgatva, aztán demokrataként. A főnökök viszont csak a profitjukért hazafiak. RENDBEN, AKKOR ÉN IS HAZAFI VAGYOK.

JOHNNY: Az előbbivel kapcsolatban?

BILL: Nem, HA AZ OSZTÁLYOMRÓL VAN SZÓ. Hitler ellensége vagyok, mert elnyomja a munkásokat, és nem azért, mert németnek született. Ellensége vagyok ezért az amerikai főnököknek és washingtoni csatlósaiknak is. Sőt mi több, én jobban is szeretem a hazámat, mint ők.

JOHNNY: Na, ez a beszéd.

BILL: Nyilván. Annyira szeretem ezt az országot, hogy el akarom venni ezektől a Wall Street-i élősködőktől és vissza akarom adni a népnek.

Lengyel katona 1939-ben (Forrás: Wikimedia Commons)

Szeretnénk tudni, mik a háborús céljaik

(1941. március)

Bill épp azután lépett le a szakszervezeti gyűlésről, amikor a vendégszónok befejezte a Mindenki előre Angliáért! című beszédét. Larry az ajtó mellett ácsorogva várt rá.

– Mit gondolsz, milyen volt az öreg? – kérdezte tőle Bill. – Úgy beszélt, hogy azt hihetnéd, ő is bármelyik percben berukkol kiskatonának. Talán jó ötlet lenne szépen visszahívni a gyárba pár hónapra szerszámokat hordani, ott aztán kimelózhatná magából a háborús lelkesedést.

LARRY: Nos, számos dologban igaza volt.

BILL: Arra gondolsz, amikor arról beszélt, hogy Angliát sem éppen angyalok kormányozzák…

LARRY: Igen, de azt se felejtsd el, amit utána mondott. Ott rátapintott a lényegre: „Úgy kell erre a Hitler elleni harcra néznetek, mint egy sztrájkra. Lehet, hogy gyanakvóak vagytok a sztrájk vezetőivel szemben, de együtt mégis oroszlánként harcoltok a főnök ellen.” Én is így érzek a Hitler elleni harccal kapcsolatban.

Kiskutyából ki nevelt Hitlert?

BILL: Legalább GYANAKSZOL Angliára, ez jó dolog. De ez a véres háború egyáltalán nem egy sztrájk. Mit gondolnál egy szakszervezeti vezetőről, aki sztrájktörőkkel és bűnözőkkel haverkodott éveken át, aztán egyszer csak bejelenti nektek, hogy „már megjavult”?

LARRY: Ha rajtam múlna, az ÉN vezetőm nem lenne.

BILL: Hát pedig ez a John Bull[3] nevű úriember is pontosan ilyen fickó. Ő az, aki kiskutyából szörnyeteggé nevelte Hitlert. Kölcsönökkel etette, egyik cupákos csontot dobta neki a másik után Európában, és egy szót sem szólt, amikor a vérengző kutya elharapta a német munkások torkát.

LARRY: Mi értelme mindezt most felemlegetni? Ez már őstörténet. De a britek MOST MÁR Hitler ellen harcolnak, és segítenünk kell őket, ahogyan csak tudjuk.

BILL: Jól van, akkor őstörténet. De az is őstörténet, ahogy a cég letörte a legutóbbi sztrájkot, amit szerveztünk. Szóval felejtsük el azt is, és emeljük kérésükre a normát „a nemzet védelme” és persze némi céges profit kedvéért…

LARRY: Nézd, ha egy sztrájk céljaival egyetértesz, akkor beállsz a sztrájkolók közé és addig küzdesz, amíg nem győzöl. Ha egy rakás szemétláda vezeti a sztrájkot, akkor csak még keményebben kell küzdened, hogy biztosítsd, ne tudjanak majd elárulni, amikor megszorongatják őket. Ez a lényeg dióhéjban: támogatod-e a sztrájk CÉLJÁT? Tehát: le akarod-e győzni Hitlert?

BILL: Várj csak, ne siessünk előre. Ez a két kérdés nem ugyanaz. Nyilván szét kell vernünk Hitlert, de nálad itt több dolog keveredik.

LARRY: És mik lennének azok?

BILL: Amikor tavaly sztrájkoltunk, kihirdettük a követeléseinket, nemde?

LARRY: Persze. Harminc dollár[4] harminc óráért és másfélszer annyi a túlóráért.

BILL: Na, hát ezek voltak a MI „háborús célkitűzéseink”. De tegyük csak fel, hogy ahelyett, hogy a követeléseinket nyíltan és konkrétan megfogalmazzuk, csak annyit mondtunk volna: „Az a cél, hogy legyőzzük a céget. Miután a céget legyőztük, meglátjuk, mit is akarunk.”

LARRY: Ez nevetséges, így nem lehet sztrájkolni!

BILL: Nyilván nem. De bezzeg, amikor a mi kis Lord Halifaxunk[5] beszédet tartott itt nálunk, csupán annyit mondott: „háborús célunk a győzelem. Azután majd a többit meglátjuk.” Talán azt gondolta, hogy egy rakás idiótához beszél. A „háborús célok” azok, amiket a háború megnyerése UTÁN kívánsz majd csinálni. Ahogyan a sztrájkkövetelések is azok, hogy mit akarsz, MIUTÁN győztél. Szóval akkor Churchill miért nem szólt egy szót sem arról, mit tervez azután tenni, hogy jól eltángálta Hitlert?

LARRY: Nos, azt ígérte, hogy…

BILL: Úgy érted, hogy több mint egy év háborúzás után sem jött még rá, miért is háborúzik?

LARRY: Mellesleg elmondta már nagy vonalakban, hogy egy békés és biztonságos világot akar a háború után –

BILL: Nyilván, de mára ezek csak olcsó szavak. Ugyanezt mondták, amikor a német császár ellen harcoltak. Churchill és Lloyd George[6] akkor is megígérték a katonáknak, hogy „olyan országba térnek majd vissza, ami méltó otthon lesz egy hős számára.” Aztán mi volt az első dolguk, amikor vége lett a háborúnak? Rátámadtak a szakszervezetekre.

LARRY: Hát azt mondják, hogy elég kényes ügy egy hivatalos közlemény a háborús célokról.

BILL: NEM LENNE AZ, HA NEM LENNE REJTEGETNIVALÓJUK. Mi olyan kényes abban, hogy azt mondják a német népnek: „Lázadjatok fel a frontok mögött, kössetek csomót Hitler nyakára, és szervezzétek újra demokratikusan a saját kormányotokat meg a szakszervezeteket, amiket szétrombolt?”

LARRY: Akkor meg miért nem tesznek így?

BILL: Mert nem ez az Ő háborús céljuk. Ez a TE háborús célod. Az Ő háborús céljuk ellenben, hogy kényszerzubbonyt húzzanak Németországra a háború után, valamiféle diktatórikus kormánnyal, ami a jó öreg John Bull barátja lesz. Így nem csippentenek le többet a Brit Birodalomból és a rabszolgatartó területeiből. Az Ő céljuk a német munkások kordában tartása a háború után, mert félnek attól, hogy ők viszont Hitlert egy SZOCIALISTA kormánnyal váltanák le. Churchill, Halifax és a többiek azonnal lakatot tesznek a szájukra, ha a háború céljairól faggatják őket, MERT NEM ÁRULHATJÁK EL AZ IGAZSÁGOT A CÉLJAIKRÓL.

LARRY: Majd idővel meglátjuk, én kitartok a saját háborús céljaim mellett.

BILL: Csak ezt kérem. De a saját hadseregedhez is ragaszkodnod kell. A MI hadseregünk a szervezett munkások hada ebben az országban, a MI ellenségeink ennek az országnak és ennek az oldalnak a hitlerei, nagypofájú káplárjai és nagyfőnökei.

[1] – Alfred Hitchcock 1940-es, amerikai gyártású náciellenes kémdrámája, amelynek forgatása alatt kezdődött el az angliai csata, azaz Hitler légitámadásai Anglia ellen. Az események miatt a film zárójelenetét újraforgatták, abban a főszereplő rádiófelhívást intéz az Egyesült Államok népéhez, és azt kéri, „védjék meg a fényt”, azaz a demokráciát. A film európai verziójában az Örömóda, az amerikaiban pedig az amerikai himnusz, a Star-spangled Banner (Csillagos-sávos lobogó) szólal meg zárásként.

[2] – Franciaország 1940-es kapitulációja után a kormányzat és a főbb gyártulajdonosok, nagybirtokosok jelentős része is vagy a megszálló németek, vagy a németbarát Vichy Franciaország (État Francais) és elnöke, Philippe Pétain marsall mellé állt.

[3]Karikatúrafigura, amely a 17. század óta Nagy-Britanniát személyesíti meg. Az Egyesült Államokban is gyakran használták. John Bull alakja a gúnyrajzokban sokszor angol bulldogot tenyésztő kutyapecér, kutyaviadalokat szervező, kövér angol úr. A háborús propagandában viszont sokszor ugyanolyan toborzó figura volt a briteknél, mint Sam bácsi az amerikaiaknál.

[4] – Mai áron számítva 623 amerikai dollár, azaz 220 000 forint.

[5]Edward Wood, Halifax első Earl-je (1881-1959): brit konzervatív politikus, külügyminiszter a második világháború alatt 1940 és 1946 között, India alkirálya 1926 és 1931 között. Winston Churchillel együtt a Hitlerrel való tárgyalás egyik korai ellenzője és a vele való háború támogatója.

[6]David Lloyd George (1863-1945) liberális politikus, Nagy-Britannia miniszterelnöke az első világháború és az azt lezáró Párizs környéki békék idején, 1916 és 1922 között.