Hogyan teltek egy kisdiák mindennapjai a 19.század derekán? Hogyan oldották meg a szülők gyermekük iskoláztatását, elszállásolását? A korabeli protestáns, pontosabban evangélikus oktatással kapcsolatos forrásokon keresztül igyekszem láttatni a reformkori gimnazisták mindennapjait. Ebben segítségemre szolgál Podmaniczky Frigyes és Székács József visszaemlékezése, Koren István levelezése, és az aszódi latin iskolával kapcsolatos források és irodalom.

GALGAPARTIHOZ
 Üdvözöllek messze bérctetőkről,
Szent helyek!
Hol a Galga lassu andalgással
Hempelyeg.
 Hol pályája éden volt a gyermek-
Ifjunak.
Hol az életüdv örömvirági
Nyíltanak.
 Lángszerelmem szép viszonozója,
Barna lány,
Emlékezve küldsz-e még sohajt a
Szív után,
 Mellyet annyi kéjnek bölcsejében
Ringatál,
Mellynek első éneket lantjára
Te csalál?
 Ah, rád vissza bús könyhullatással
Néz szemem:
Vesztve téged vésze boldogságom,
Mindenem!
(Petőfi Sándor)

Az evangélikus oktatás a 19.században

A reformkorban az I. és a II. Ratio educationist elnevezésű rendeletek alapján megszervezett oktatási rendszer működött. Ezek a rendeletek 1777-ben, majd 1806-ban születtek, és az oktatás minden szintjét igyekeztek megszervezni. Az evangélikus egyház oktatási autonómiája miatt rájuk nem vonatkozott ez a szabályozás, sőt, függetlenségük megőrzésének jeleként tudatosan nem is vették magukra érvényesnek ezeket a rendeleteket. Ennek ellenére némiképp hasonlít az evangélikus oktatás felépítése a korabeli ratio-k által szabályzott iskolarendszerre, azonban annyira mégis különbözik, hogy a protestáns egyházi autonómia (1791) megakadályozza az egységes oktatási rendszer kialakulását.

Az evangélikus oktatási rendszerben az elemi iskola után gimnáziumba vagy kisgimnáziumba lehetett iratkozni. A gimnáziumnak hármas célja volt a korszakban.

• Egyrészt szakiskolák hiányában a városi iskola funkcióját is betöltötte: az alapvető műveltség megszerzésére használhatták az iparosok, akiknek a gyakorlati oktatása céhes keretek között történt. 
• Másrészt természetesen erős és stabil alapokat adott a továbbtanuláshoz, megalapozta a tudományos pályát.
• Fontos szerepe volt a lelkészképzésben, az evangélikus lelkészek kinevelésében, utánpótlásában.

A gimnázium 8 osztályból állt. Az első két osztályt donatista, a második kettőt, tehát harmadikat és a negyediket grammatista, az ötödiket és a hatodikat pedig a syntaxista névvel illették. Ezt a hat osztályt oktatták a kisgimnáziumokban, vagy latin iskolákban. A gimnáziumokban mind a nyolc osztályt ki lehetett járni, tehát a két syntaxista év után a retorika és a poétika osztály elvégzésével be tudták fejezni a gimnáziumot a tanulók. A latin iskolák diákja pedig a további két évet egy gymnasiumba átiratkozva tudták elvégezni.

A középiskola elvégzése után pedig collégiumokban tanultak tovább a protestáns diákok. Ez a képzés már főiskolai szintű volt. Egy év humán osztály után tudtak szakosodni a 2-3 éves teológiai vagy jogi, valamint természettudományi osztályokra. 

Podmaniczky Frigyes is utal erre, gyerekkori pozsonyi útjára emlékezve:

Pozsonyban még rendkívül érdekelt ottani gymnasiumunk, illetőleg lyceumunk megtekintése, mert azt mondották nekünk, hogy idővel philosophiát, phisicát és jogot hallgatandók ide fel fogunk küldetni.

A teológiai osztályok elvégzése után lehetett papi pályára lépni. Ezt a Hamaliár-féle utasítások is szentesítették, melyek 1871-ig szokásjogban voltak az evangélikus egyházban, 1871-ben pedig szentesítették őket, és Székács József megírta a Bányakerületi utasításokban is a szabályokat, mely tartalmazza is hogy a lelkészjelöltnek legalább 24 évesnek kell lennie és bölcseleti (azaz humán), valamint teológiai végzettséggel kell rendelkeznie.

Az evangélikus egyházhoz kötődő értelmiségi életpályák vizsgálatakor megfigyelhető, hogy a collégiumi (a ratiok szerint akadémiai, ma főiskolainak neveznénk) végzettség megszerzése után házi tanítói, nevelői állást vállaltak a frissen végzett ifjak, pénzgyűjtés céljából oktatták az evangélikus nemesek, főnemesek gyermekeit. Például Hunfalvy Pál Késmárkon tanult, majd tanulmányai elvégzése után néhány évig Podmaniczky Károly fiainak, Árminnak és Frigyesnek volt a nevelője Aszódon. A szintén Aszódhoz köthető Koren István Pozsonyi Líceumban töltött évei után az Osztroluckzy családnál nevelősködött, Osztrolucky Gézát, és Ľudovít Štúr állítólagos szerelmét, Etelkát oktatta. Székács József, későbbi bányakerületi püspök például többek között a szerb Nikolic családnál volt házitanító. A nevelői állások általában anyagiag alapozták meg a későbbi külföldi egyetemi tanulást. Ugyanis a magyarországi evangélikusságra kifejezetten jellemző volt a peregrináció, azaz a külföldi egyetemre járás. Székács József Berlinben tanult, de a Hallei Egyetem és a Jénai Egyetem is népszerű volt a hazai evangélikusság körében. Ennek az volt az oka, hogy protestáns egyetem akkoriban nem volt Magyarországon. 

Ez a bejegyzés viszont a középiskolai évekkel foglalkozik, különös tekintettel az aszódi latin iskolára, melynek mindennapjairól primer források alapján számolok be. 

Az aszódi latin iskola

Az aszódi latin iskolát 1727-ben alapították. Az aszódi evangélikus kisgimnázium syntaxis szintig oktattatta a gyerekeket. Az iskolát az evangélikus egyház tartotta fenn, de a Podmaniczky család is komoly mecénása volt az intézménynek. 1833-1856-ig Koren István volt az aszódi latin iskola tanára és igazgatója egy személyben. Ugyanis egyedül oktatta a 6 évfolyamnyi diákot. Az aszódi latin iskola 6 osztályának elvégzése után a legtöbb innen kikerülő diák Selmecbányára ment továbbtanulni, az evangélikus líceumba. Persze a továbbtanulás, akár a gimnázium (8 évfolyam) elvégzése, akár az akadémiai vagy egyetemi szintű végzettség megszerzése nem volt általános. 

Az aszódi latin iskolába járt 1835-1838 között Petőfi Sándor is. Az iskola az 1850-es évek tanügyi rendelkezésével kapcsolatos követelmények miatt 1854-ben elvesztette a nyilvánossági jogát. Végül a Podmaniczky család anyagi segítségének is köszönhetően nyolcosztályos főgimnáziummá alakult. 

A helyi diákok

A 19. században a gyermekek középfokú taníttatása költséges tevékenység volt. A tandíj mellett a szállást és az étkezést is ki kellett fizetnie a szülőnek. A gyerekek magánházaknál laktak. A költségeket növelték a korrepetálások, táncórák, esetleg zeneórák és nyelvórák. Anyagilag kisebb teher nehezedett a helybeli és környékbeli diákok szüleire, hiszen ezek a diákok naponta bejártak az iskolába, nem kellett szállást vagy ételt fizetni utánuk.

Az aszódi latin iskola diákjainak 35%-a volt helybéli 1833-1862 között. Az iskola, általában a grammatikasi iskolák, és magának az aszódi latin iskolának is funkciója a városi iskola szerepkör, mely azt jelenti, hogy a kézművesek és kereskedők is középiskolába íratták gyermekeiket, de továbbtanulás helyett általános műveltségszerzés céljából. 

A városi iskola funkciót mutatja, hogy az aszódi latin iskolába beiratkozó kézművescsaládból származó diákok 57%-a aszódi, de 90%-uk nem az iskola 50 km-es körzetéből származik. A távolabbról érkező diákok szülei birtokos nemesek vagy épp honoráciorok voltak.

A helybéliek tehát így tekinthettek az iskolára. Ezt bizonyítja az is, hogy az iskola aszódi, azaz bejáró diákjainak 46%-a kézműves, és 18%-a kereskedő családból származott. Miközben az összes diákot tekintve a kereskedő gyermekek aránya 11%, a kézműves családból származóké pedig 28%. volt Tehát az aszódi diákok körében felülreprezentáltak voltak a kereskedők és a kézművesek. Eközben a birtokosok, értelmiségiek és egyházi értelmiségiek gyerekeinek aránya kevesebb volt, mint az általános arányuk. Ezek az adatok is a városi iskolai szerepkört erősítik. 

A diákok szállása

Asztalos István az aszódi középiskoláról szóló munkájában felsorolja azokat a családokat, akik szállást adtak az itt tanuló diákoknak. Ez nagyon jó jövedelemszerzési lehetőség volt, de felelősséggel is járt. Csakis jóhírű családok adhattak szállást a diákoknak, a szülők ajánlás, főleg Koren ajánlása útján kerestek szállásadót gyermekeiknek. 

Általában helyi értelmiségieknél tudták elszállásolni a távolabb lévő szülők tanuló gyermekeiket. A helybéli lelkész és esperes, id. Mikulás Dániel mellett az evangélikus tanító, a helyi orvos és néhány kézművescsalád foglalkozott szállásadással. Valamint maga az iskola vezetője, Koren István, akinek levelezéséből részleteket is megtudhatunk a diákok életének, szállásánának szervezéséről.

Különösen tisztelt tanár Úr!

Hallván, hogy a magas kormány, Aszódi oskolánk belső rendezésébe avatkozott, légyen is emiatt a közelgú oskolai cursusnak kezdete bizonytalan volna, oda terjed kérelmem, legyen szíves nékem pár sorral sziráki postás által meg írni, mikor kezdődik az oskolai cursus- egyszersmind Dudásné asszonyt arról értesíteni, hogy Ottó és Jani unokáimat nem elébb, hanem csak sziráki vásár utánii napon el viendi a fiam- mivel sept 1ső következő napjain Béren a boldogúlt vőm minden vagyonát árverésre bocsájtjuk. Csak arra kérem Dudásné asszonyt, hogy az én két unokámon s Zelenka Úr két fiacskáján kívül szállásra senkit se fogadjon be, Egyébiránt maradok meg különböztetett tiszteletet kedves Tanár Úrnak,

Szirákon augusztus 22-én 1851-ben

Régi barátja, Valentinyi János

Valentínyi János sziráki evangélikus lelkész az Entwurf der Organisation Gymnasien und Realschulen… (röviden: entwurf) kezdetű rendelkezésre utal levelében, mikor a tanévkezdés problémáit említi. Zelenka Dániel, kinek fiaival szeretné egy szálláson tudni unokáit, a varsányi lelkész volt. Zelenka Pál, a három Zelenka fiú közül a legidősebb, eminens tanuló volt Aszódon. A latin iskola elvégzése után Selmecbányán tanult tovább, majd a Jénai Egyetemen teológia szakos hallgató lett. Később miskolci lelkész, majd egyházmegyei főesperes lett, végül egyházkerületi püspök. Valentínyi János unokája egyébként szintén eminens tanuló volt. 

Petőfi Sándor és öccse, István Neumann Frigyes kékfestő özvegyénél, Koren István tanár későbbi feleségének édesanyjánál lakott. A ház Aszód főútján helyezkedett el, és a Petrovics testvérek a Sárkány család fiaival, valamint a Baros testvérekkel laktak A Sárkány család evangélikus lelkészcsalád, a két fiú, János és Sámuel is a lelkészi pályát választotta. Mindketten Selmecbányán fejezték be a gimnáziumot, majd a Pozsonyi Líceumban tanultak. János a Hallei Egyetemen, Sámuel a Jénai Egyetemen folytatta tanulmányait. Sámuel később szuperintentendensi, János pedig esperesi címet szerzett egyházán belül. A Baros testvérek pedig Soltról származó református nemesifjak voltak, apjuk Tiszaföldváron volt tiszttartó. 

Podmaniczky Frigyes, habár nagyrészt Aszódon nevelkedett, gimnazistaként távol került szülővárosától. Miskolci diákéveivel kapcsolatban ezt írja naplójában:

Lakást és ellátást Vadnay Gábor, elsőrendű ügyvéd házánál s családjánál fogadtunk; két jó földszinti szobánk volt a kaputól jobbra és balra, amíg inasunk, egy Leopold nevű német, egy igen szűk s alacsony, a pincegádor alatt létező kucorgóval volt kénytelen beelégedni. (…) Az iskolába való járást s az iskolatársainkkal való érintkezést igen könnyen s gyorsan szoktuk meg; nagyon üdvös szokás vala az családunkban, hogy vasár- s ünnepnapokon délután mindig meghívtuk a falubeli, jó magaviseletű gyermekeket ozsonnára s azt megelőzőleg játékra. 

Krúdy Gyula podolini éveit eleveníti fel Szindbád ifjúkorának leírásában. Itt is találunk utalást a diákok elszállásolával kapcsolatos gyakorlatra: 

Szindbád nem felelt. Az ablakból egy túlsó soron levő házat nézett, amelyet ezelőtt nagyon jól ismert, amelyet a legszebbnek és a legnagyobbnak tartott a városkában, és most úgy látta, hogy kis, szinte gyermek-játékszer nagyságú az a ház, pedig tulajdonképpen semmi sem változott rajta. Abban a házban három gyönyörű leány lakott. A városkapitány leányai. És Szindbád ott lakott, egy évig és két hónapig mint kosztos diák

Nyelvtanulás és különórák

Az iskolaválasztás hátterében sokszor nyelvtanulási okok húzódtak meg. Az evangélikus tanok különösen hangsúlyozzák az anyanyelvű igehirdetést, és az evangélikus lelkészek felé elvárás volt, hogy anyanyelven tudjanak prédikálni. Így a magyar mellett németül és szlovákul is kellett tudniuk. Ezért sokszor az anyanyelvi környezet miatt választottak ki a szülők egy-egy települést gyermekük oktatására. Ezt tette Koren István apja, amikor a szlovák anyanyelvű Domonyból a német nyelvű Ikladra íratta fiát elemi iskolába. Persze a gimnazisták esetében sokszor a szállásadó anyanyelvét is fontosnak tekintették a nyelvtanulás miatt.

Fel kell itt jegyeznem, örök hálául Ihásznéné iránt, hogy én ennek szívem és jellemem kiváltképp pedig társadalmi illendőség és német nyelvbeni gyarapodás tekintetében bírhataltlanul sokkal tartozom. (…) Német felolvasásokat és társalgásokat tartott velünk, mert e nyelvben gyengébb voltam tanítványaimnál. Ezen óráknak igen sokat köszönök, mert mert azokban igen sokat tanultam.

– emlékezik meg szállásadónőjének felolvasóestjeiről Székács József.

Koren István is kapott nyelvtanulással kapcsolatos levelet, amikor a latin iskolát vezette. Bár ebben az esetben iskolai órákról volt szó. 

De egyszersmind Puky Márton úr nevében arra is bátor vagyok kérni a Tisztelendő Professor Urat, hogy Martzikát leginkább a deák és a német nyelv tanulására méltóztassék szorítani, mert az anyai nyelven lévő tudományokban később reméljük privát szorgalma által is megszerezhetni.

Írta a kávai lelkész Korennek , Puky Márton kávai földbirtokos üzenetét tolmácsolva.

Nyelvórákat, például latint, franciát különóraként is lehetett venni. De nem csak az idegennyelvnek, vagy az iskolával kapcsolatos tantárgyaknak volt szerepe ebben a tekintetben. A gyermekek általános műveltsége, társaságbeli elvárások miatt zeneórákat és táncórákat is vehettek a diákok. 

A Zelenka családot már említettem. Zelenka Dániel vanyarci lelkésznek három fia járt az aszódi latin iskolába, ketten egy időben, a legkisebb testvér, János, évekkel bátyjai után került Aszódra. A lelkész apa egy alkalommal a következő levelet írta Korennek:

Fiaim értesítettek, hogy tisztelendőséged gyermekeit kétszer egy héten táncolni tanítja, s ez alkalommal Pál fiam is mint zenész részt vesz az oktatásban. Ne hogy Károly fiam e tekintetben is végképp hátramaradjon Pál testvére után, kívánom őt szokott fizetés mellett e tanításban részesíteni. Mi végből méltóztattam ide zárni hat pengő forintot tenni, kettővel miként mondták bizonyos könyvekért tartoznak, a hátralévő négyből pedig a szükséghez képest a táncmestert fizessék. Jövő iskolai évben valószínűleg Selmecre mennek, Dankó tanár úrnál zongora oktatást veendnek.

A Zelenka fiúk a következő évtől tényleg eltűntek az aszódi iskola anyakönyveiből. A legidősebb testvér és az apa pályaválasztását nem követték a kisebbek. Mindketten jogi pályát választottak. 

A különórák pénzkereseti lehetőséget is nyújtottak a jól tanuló diákoknak:

Bizonyítványom per se kitűnő volt s aztán deákul tudtam, ez neki elég volt, ő oly ifjakat keresett, ki a latinban erős. Fizetésem teljes ellátás volt, de szálláson kívül. Reggelit, ebédet, vacsorát kaptam, s ezért adtam fiának két órát, testvére fiainak, Jánosnak és Daninak két órát. Hogy pedig valami kis pénzt is szerezhessek magamnak, még egy órát adtam estve egy külön családnak.

Olvasható Székács József a naplójában soproni diákéveiről. Székács később az Ihász gyerekek korrepetálásáért ingyen szállást is kapott. 

Elhelyezkedtem, mint lehetett, örvendvén hogy egy magam lakom egy szobában, ami még soha nem történt életemben.

De a Koren Istvánnak szóló levelek között is találunk példát arra, hogy a tanár közvetítésével keresnek korrepetítort a diákoknak. Általában itt is idősebb, jó tanuló diáksárs kapja meg a jövedelmező feladatot:

Bölcs intézkedését igen helyesnek találom, s becsületemre fogadom, hogy Sárkány János ifjú barátomat, ha Árpáddal sikeres eredményeket képes leend az év végével felmutatni, havi járandóságán kívül még külön meg is fogom jutalmazni.

Írta egy szülő Koren Istvánnak fia tanulmányaival kapcsolatban.

A kisdiákok mindennapjai

Tisztelt tudós tanító Úr

Magány értesítéseknél fogva azt hallom, hogy János fiam a szálláson sokat szendvedni kénytelen, mert egy részről a társai ládája kulcsát tőle alattomosan lopván, abból holmiját el lopják, ha igaz? Másrészről pedig valami Domonyi Lajos mindég üldözi és veri, harmadik részről pedig az, hogy gazdasszonya annyi szám feletti hallgatót fogadott magához, hogy azok egészségök kotzkáztatása nélkül olly szűk kis szobába, vele s cselédjével meg nem lakhatnak.- Ezen tekinteteknál fogva bátorkodok Tiszteletes Tanító Urat, ki nem csak a tanításba, de a lakhelyeken is szülői bizodalomból reája bízott nevendéleiről és azok egészségeiről atyailag gondoskodni szokott, alázatossan meg kérni az iránt, hogy e résziben bölcs belátáshoz képest a dolgot és a nevendékeknek a szálláson egymással való bánásokat- s mint mondatik, verekedő üldözéseket s lopásokat meg vizsgálni, á tapasztalandókhoz képet bölcs intézkedést tenni méltóztasson

-Írta Thébusz János szügyi evangélikus elemi iskolai tanító 1846- őszén, a tanév elején Korennek.

Thébusz János 9 évesen került az aszódi kisgimnáziumba a levél keletkezésének évében. A fiú jó tanulmányi eredményekkel végül végigjárta az iskolát, tehát feltehetősen a probléma hamar megoldódott. A gimnáziumot ő is Selmecbányán fejezte be, majd a Soproni Líceumban tanult teológiát. Később ő is a Hallei Egyetemen tanult. Thébusz János  a Protestantismus és pánszlavizmus című, munka szerzője, a század második felében pánszlávellenes nézeteiről híresült el. 

Podmaniczky Frigyes diákélete sem volt konfliktusmentes: 

Miután társaink közül sokan járták az alumneumot, természetes, hogy csakhamar megismerkedtünk mi annak részleteivel. Amint már az lenni szokott, a szegény, rosszul táplálkozó fiú gazdag társa irányában, az emberi természetben rejlő irigységnél fogva, a megvetett, a lealacsonyított, az elnyomott szerepét szereti ölteni, s ezáltal kívánja magát megbosszulni a végzet által szerencsésebb körülmények között felnőtt társa ellenében. Így történt ez velünk is; szegény sorsú pajtásaink csúfoltak, hogy bizony a mi úri gyomrunk nem bírná meg e koldus ellátást, s szinte lenéztek, mint elkényeztetett s finnyás úrfiakat. (…) A lehető legdrasztikusabb módon bizonyítottam be társaimnak, hogy éppen oly democraticus gyomrom van, mint nekik; de bebizonyítottam azt is, hogy sokkal jobban vagyok nevelve, mint ők, mert az Isten adományát, „a mi mindennapi kenyerünket” jobban tudom megbecsülni, mint ahogy ők képesek azt tenni. Tervem életbe léptetését azzal kezdém meg, hogy Hunfalvyt megkértem, hogy írasson be a tápintézetbe s fizesse ki megtakarított filléreimből a pedellus kezeihez az évi díjat.

A diákok az iskolán kívüli időszakot vagy különórával töltötték, vagy a szállásadójuk otthonában. Azonban hétvégén és olykor iskolai szünetek alatt is sokszor az őket befogadó családdal voltak. Podmaniczky Frigyes miskolci emlékeit felidézve a szüretekről is mesél. Székács József pedig felidézi visszaemlékezéseiben, amikor szállásadóival ellátogatott a kismartoni Eszterházy kastélyba. A kosztosdiákok tehát szállásadóik életének részeivé váltak a diákévek alatt. Ez nem csak kellemes emlékeket, de hasznos tapasztalatot is jelentett a diákok számára. 

Irodalom és írott források

Jan Kvačala: Pamäť Štefana Koreňa. In: Slovenské pohľady 16, 1896.

Szinnyey József: Magyar írók élete és munkái, Budapest, 1896.

Asztalos István: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948, Aszód. 2002.

Kertész Botond szerk,: Székács József visszaemlékezései, Budapest, 2008.

Krúdy Gyula: Szindbád

Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékei- Válogatás a naplótöredékekből 1824-184

Pukánszky Géza- Németh András: Neveléstörténet, Budapest, 1996.

Források

Koren István irathagyatéka, EOL

Saját adatbázis az aszódi latin iskola diákjairól- Koren Istán iskolai anyakönyve alapján (AIKI Múzeumának irattára, Aszód)