2014. július 19., szombat

Régi emlékek nyomában

Nagynénémmel Hajdúszoboszlón jártunk. A szokásos temető látogatás után, felkerestünk egy pár számunkra fontos helyet. Nagymamám a családdal mindig a katolikus templomba járt, de mivel református volt, hazafelé belépett egy imára a Református templomba.
 Tízparancsolat 
A szobrot Takács Tamás és Bojtor Emese lelkipásztorok ajándékozták 2007-ben.
A város legrégebbi emlékei az Erődfal és a Református templom. Gótikus stílusban épült a XV. században. Átépítése a középkori alapok felhasználásával 1711-1717 között történt barokk stílusban. Egy évszázad múltán, 1818-ban klasszicista elemekkel bővítették, és 1827-29-ben copf toronysisakkal látták el.
Hófehérre meszelt, boltíves falak, klasszicista stílus. Engem legalább annyira lenyűgöz ez az egyszerűség, mint a díszes katolikus templomaink. A bejárat mellett egy Nagy-Magyarország térkép, apró kis gombostűkkel jelzik hogy honnan látogattak már ide. Kár, hogy nem fotóztam közelebbről, rengeteg volt már beleszúrva. Még rá is csodálkoztam....Tőlünk is megkérdezték, hogy honnan jöttünk, már értem miért.
 Pácolt puhafa karzat
 Vörösmárvány úrasztal, oszlopos korláttal körülvéve
 A kis keresztelő medence hímzett terítővel lefedve, szintén vörösmárvány
 Szószék (1814) diófából, terítője 1937-ből, elején a hajdú-címer
Hátul a Mózes-szék, külön említésre méltó a berendezések közül (1816)  >>> itt olvashattok róla általánosságban (nekem újdonság volt).
 Orgona (1906)
copf díszítésű faborítással
A református templomot egykor sarokbástyákkal védhetőbbé tett erődfal vette körül. Az egyik sarokbástyát a földben lévő maradványok felhasználásával rekonstruálták.
A hely szomorú nevezetessége, hogy 1660-ban itt, az erődített templom területén védekezett a hajdúváros elszánt lakossága a török ellen. Szejdi budai basa rettenetes bosszút állt, csapatai lemészárolták az ott rekedteket. Az eseményt az erődfalon elhelyezett emléktábla örökíti meg.
Harsányi Bálint huszárkapitány emlékoszlopa Seregi József  (1984)
Harsányi Bálint 1820-ban született Hajdúszoboszlón. A Császári és királyi huszárezred 2. századában szolgált, Galíciában. Itt értesültek a készülő 1848-as forradalomról és kezdeményezésére 131 bajtársával elhagyták ezredüket és hazaszöktek, a haza és a forradalom védelmére. Az 1849-es tavaszi hadjáratban, már mint huszárkapitány vezette seregét. A rákosmezei csatában halt hősi halált. A Szókimondó szerint téves a felirat a szobron, mert nem a Magyar Nemzetgyűlés hívta őket haza.
Hétszáz lovashajdú Hajdúszoboszlóra telepítésének 400. évfordulójára Berek Lajos gránit és bronz domborműve (2006)
I. Világháborús emlékmű (Somogyi Sándor 1927) 1051 hősi halott nevével. Az emlékmű avatására meghívták Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját, az ekkortájt feltört gyógyvíz és gáz hasznosításának megvalósítása óriási anyagi gondokat okozott, így a kormányzótól pénzügyi segítséget reméltek.
Büszkén írom, hogy Gönczy Pál, egyik távoli ősöm, anyai Nagymamám révén. >>>> Itt olvashattok róla bővebben. Szobra Somogyi Sándor (1910) alkotása. Nem is tudtam, hogy az iskolában emlékszobája is van?!
A templom mögötti iskolát Bisothka István debreceni építész tervezte (1911).  A volt református fiú iskolát államosították 1848-ban, majd 1975-ben vette fel Gönczy Pál nevét.
Gábor Magda - Lány álarccal (1968)
Eredetileg a Művelődési Ház előtt állították fel. Rongálását követő restaurálás után került az iskola előtti parkba.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése