back to top
KezdőlapFormula 1Megvan a jövő évi Magyar Nagydíj időpontja, teljesen új helyet kapott az...

Megvan a jövő évi Magyar Nagydíj időpontja, teljesen új helyet kapott az egyik klasszikus

-

Közzétette 2024-es versenynaptárát a Forma-1, amely rekordhosszúságú, tartalmaz egy visszatérőt és néhány helyszín klasszikus időpontja is módosult. A Magyar Nagydíj a szezon közepén, a 13. állomásként kapott helyet.

A kiadott hivatalos naptár változásai megegyeznek azzal, amit az elmúlt hetek híresztelései alapján már sejteni lehetett. Rendhagyó módon a szezon két szombati futammal indul, hiszen a március 2-i bahreini évadnyitányt március 9-én követi Szaúd-Arábia – a módosítás oka az iszlám vallási böjthöz, a ramadánhoz való alkalmazkodás, ami így egy nappal a dzsiddai futam után veszi kezdetét.

A legnagyobb változást azonban az jelenti, hogy a Japán Nagydíj, amely mindig is őszi időponttal rendelkezett, most április 7-ére, a naptár negyedik helyére került, hogy társulhasson a Kínai Nagydíjjal – ami a koronavírus indokával való négyévnyi törlés után jövőre remélhetőleg már tényleg visszatér.

Későbbre került viszont a Spanyol Nagydíj, ami hagyományosan Monaco előtt kapott helyet az utóbbi évtizedekben, ám jövőre csak június 23-án, a montreali és a spielbergi forduló között zajlik majd. Jelentős változás az Azerbajdzsáni Nagydíj szeptember 15-i időpontja is. A dátumokat logisztikai okokból, az utazásigény észszerűsítése miatt variálta meg az F1, a folyamat pedig a következő években folytatódni fog.

A Magyar Nagydíj az ideivel azonos héten – a szökőév miatt két nappal korábban –, július 21-én zajlik majd, és ismét Spát követi majd a nyári szünet. Különös módon azonban nemcsak augusztusban, de ősszel is lesz egy négyhetes kihagyás, hiszen a szeptember 22-i Szingapúri Nagydíj és az október 20-i USA Nagydíj között sem tartalmaz versenyt a 2024-es menetrend.

Mindez viszont a rekordszámú futammal társulva azt eredményezi, hogy 2020-hoz és 2021-hez hasonlóan ismét csak akkor fog véget érni a szezon, amikor már alaposan benne járunk decemberben – a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjra az utolsó hónap 8. napján kerül sor.

Eddig a 22 futamos naptár jelentette a rekordot, ennyit rendeztek 2021-ben és 2022-ben, és ennyit fognak idén is az Emilia-Romagna Nagydíj törlése miatt. Új pálya tehát jövőre nem érkezik, ám Imola és Sanghaj visszatér.

A sprintversenyek helyszíneiről nem szól az F1 jelenlegi közleménye, de a tervek szerint 6-8 pályán kerül majd sor a rendhagyó lebonyolítású hétvégére.

Érdekesség az új naptár kapcsán, hogy 1982 óta először fognak három nagydíjat is szombaton rendezni (Las Vegas is marad ezen a napon), és az is, hogy 1977 óta nem volt ilyen hosszú az F1-es szezon az első és az utolsó futam által felölelt heteket tekintve (akkor 42, most 41 hét).

A 2024-es F1-es versenynaptár:

március 2. (sz) Bahreini Nagydíj Szahír
március 9. (sz) Szaúd-arábiai Nagydíj Dzsidda
március 24. Ausztrál Nagydíj Melbourne
április 7. Japán Nagydíj Szuzuka
április 21. Kínai Nagydíj Sanghaj
május 5. Miami Nagydíj Miami
május 19. Emilia-Romagna Nagydíj Imola
május 26. Monacói Nagydíj Monte-Carlo
június 9. Kanadai Nagydíj Montreal
június 23. Spanyol Nagydíj Barcelona
június 30. Osztrák Nagydíj Spielberg
július 7. Brit Nagydíj Silverstone
július 21. Magyar Nagydíj Hungaroring
július 28. Belga Nagydíj Spa-Francorchamps
augusztus 25. Holland Nagydíj Zandvoort
szeptember 1. Olasz Nagydíj Monza
szeptember 15. Azerbajdzsáni Nagydíj Baku
szeptember 22. Szingapúri Nagydíj Szingapúr
október 20. USA Nagydíj Austin
október 27. Mexikói Nagydíj Mexikóváros
november 3. Brazil Nagydíj Interlagos
november 23. (sz) Las Vegas-i Nagydíj Las Vegas Strip
december 1. Katari Nagydíj Luszail
december 8. Abu-dzabi Nagydíj Yas Marina