Úgy áll a helyzet, hogy a panelkertészet azon fokára léptem, ahol megjelennek már bizonyos rovarok is a háztartásban. Elsőként a káposztalepkét “sikerült” honosítanom a kelbimbóim rovására, most pedig valami megint történik odakint… Egy Durrell veszett el bennem, de nagyon, vagyis inkább egy Micimackó, mert a gondolatmenetünk igen hasonló a jelen pillanatokban…

„Ez a döngicsélés jelent valamit. Olyan nincs, hogy csak döngicsélés van meg zümmögés, és az nem jelent semmit. Ha döngicsélés van meg zümmögés, akkor ez azt jelenti, hogy valaki vagy valami döngicsél, illetve zümmög, és amennyire az én műveltségem futja, az egyetlen elképzelhető ok, ami valakit döngicsélésre, illetve zümmögésre indíthat, abban a tényben leli magyarázatát, hogy az illető egy méhecske.”

No már most, tán csak nem valami beporzás készülődik? És ha már így ideszokott valami zümmögő, miért nem bír a cukkinimen EGYSZERRE nyílni a két ellenkező nemű virág? Mármint, természetesen csak azért, hogy az a zümmögő izé el tudja végezni a feladatát, és elégedettségében, legközelebb is erre járjon, besegíteni a termékenyítésben… Aztán mehet istenhírével mézet készíteni…

“Azután még hosszasan gondolkozott, és így fejezte be: „Ami pedig azt illeti, ha valaki már méh, ezt a minőségét arra szokta felhasználni, hogy mézet készítsen.”
Ezek után felállt, és így szólt:
– A mézkészítésnek pedig egyetlen értelmes okát és célját abban látom, hogy én a mézet megegyem. …
Micimackó jól megfogta a fejét, ami nála mindig a megfontolás jele.
– A dolog így áll – mondta végre. – Mézkutató légi útjaim során rájöttem, hogy mi a legfontosabb. A legfontosabb, hogy a méhecskék ne lássák az embert. Mármost, ha a léggömb zöld, azt hiszik, hogy a fához tartozol. És nem vesznek észre. De ha kék a léggömb, azt hiszik, hogy az éghez tartozol, akkor se vesznek észre. Itt tehát az a kérdés, melyik hasonlít jobban.
– De nem gondolod, hogy `téged` észrevesznek a léggömb alatt?
– Talán igen, talán nem – mondta Micimackó rejtélyesen. – Ezeknél a méheknél sohase lehessen tudni. – Pillanatig habozott, aztán határozott. – Tudod mit, majd igyekszem úgy hatni, mint egy kis fekete felhő. Ez megtéveszti őket. …
– Mit szólsz?! – kiabált vissza Micimackó – Minek gondolnál alulról nézve?
– Egy olyan Mackó-félének, ami léggömbre kapaszkodik – mondtad te
– Az lehetetlen – mondta Micimackó kissé aggodalmasan. – Hát nem olyan vagyok, mint Fekete Felhő a kék égboltozaton?
– Nem mondhatnám.
– No jó, alulról és felülről, az más. Aztán meg említettem már, hogy ezeknél a méheknél sohase lehessen tudni…”