Most, hogy megint itt vagyok Budapesten, rádöbbentem, hogy a városi emberek nem ismerik a valódi csillagos égboltot. Még éjszaka is olyan nagy a világosság, hogy abban lehetetlenség észrevenni a csillagok fényét. Az utcai közvilágítás és a házakból kiáradó fény tulajdonképpen szennyezi a környezetet.
Utánanéztem, és megdöbbenve olvastam, hogy tényleg létezik az a fogalom, hogy „fényszennyezés”. Ezért is indították útjára öt évvel ezelőtt a „Zselici csillagoségbolt-park” programot. Mivel a településeken a fölösleges fénykibocsátás egyre növekszik, a csillagos égbolt látványa szép lassan eltűnik. Az elmúlt évtizedekben rohamosan csökkent azon területek mérete, ahonnan a csillagos égbolt zavartalanul látható. Pedig az éjszakai ég látványát meg kell óvni a jövő számára.
A „Nemzetközi csillagoségbolt-park” címet Európában elsőként a Zselici tájvédelmi körzet nyerte el két évvel ezelőtt. A magyarországi csillagoségbolt-park programra tekintettel pedig az egyik kisbolygó nemrégiben a „Zselic” nevet kapta.
A végére pedig néhány személyes élmény a csillagos égbolttal kapcsolatban:
Este, amikor sötét is van, hideg is van, nem igazán akaródzik az embernek kimennie a budira. Amikor azonban kijutunk, ott csodálatos látványban van részünk. Fölénk borul a csillagos égbolt! Ehhez természetesen az kell, hogy a közelünkben nincs közvilágítás. Széplakon csak néhány helyen ég utcai lámpa, de maga „központ”, a faluház környéke is sötétségbe borul éjjelente, hogy a falu legtöbb pontjáról zavartalanul élvezhető legyen a látvány.
Eleinte vittünk magunkkal zseblámpát, a faluházhoz is, a budira is. Ma már nem. Észrevettem, hogy ezáltal javul a látásunk, szemünk jobban alkalmazkodik a sötéthez, és már érzékszerveink segítségével is ügyesebben tájékozódunk a sötétben. Ebben például a hold is kedves vezetőnk tud lenni.
Legvégül pedig egy néhány nappal ezelőtti élmény. Amikor is nagyon-nagyon-nagyon nem volt kedvem kimenni! Álmos voltam, fáradt voltam, fáztam, stb. Nagy nehezen kivánszorogtam, eltámolyogtam a budiig, és amikor leültem, mintha elfújták volna minden bajomat. Éjszaka ugyanis el szoktam hajtani a függönyt, hisz úgysem lát senki – és ekkor: elém tárult a varázslatos csillagos ég!
A szokásos meditációs módszerek mellé mindenkinek melegen ajánlom az éjjeli csillagnézést. Egyszerre érzem át a világ végtelenségét, és azt, hogy én is része vagyok ennek a világegyetemnek. Áldásos állapot!
2011. Álom hava
Réka útja 