A Disco Elysium csapata közel negyedét küldi el!

A ZA/UM ezzel utcára teszi az utolsó írót is, aki a Disco Elysium eredeti stáblistájában ott volt.

 

Argo Tuulikról van szó, aki amúgy a ZA/UM-ról szóló People Make Games-dokumentumfilmben nagyobb szerepet kapott. Csakhogy a GLHF értesülései szerint elvesztette a munkáját a stúdiónál, ami állítólag egy Disco Elysium kiegészítőn dolgozott, és ez önállóan is játszható lett volna. A projekt kódneve X7 volt, és ez végezte a szemetesben, miután 24 embert bocsátottak el a stúdiótól. Az eredeti csapatból továbbra is megmaradnak néhányan (például Justin Keenan, aki a Final Cut írója volt, és az eredeti játék egyik szerkesztőjeként lett megemlítve a stáblistában), de ez a helyzet bemutatja, hogy a stúdió lényegében szétbomlik.

2021-ben a stúdió vezetősége pénzügyi visszaéléssel lett megvádolva, és ekkor három fontos fejlesztő távozott. Tuulik, illetve Dora Klindžić, a ZA/UM elsődleges írója a GLHF-nek elmondta, hogy a huszonnégy elbocsátott fejlesztő legtöbbje az X7-en dolgozott, és Ilmar Kompus, a stúdió vezérigazgatója által írt emailből megtudtuk azt is, hogy a P1 kódnevű projekt szünetel, míg a C4 és az M0 továbbra is aktívan fejlesztés alatt áll. Legalább egy játékot törölt már a ZA/UM a Disco Elysium megjelenése óta, ami arra mutat, hogy a stúdió dekoncentrált lett.

Klindžić szerint amikor 2022-ben elkezdett dolgozni, az hasonló volt a 90-es évek Jugoszláviájához: lemaradt minden jóról, és a vérengzés közepén találta magát. Az X7-es projekt utolsó két hónapja tele volt erőltetett menettel, kiégéssel, illetve konfliktusokkal. Tuulik szerint a dokumentumfilm után olyan volt a hangulat a stúdióban, mintha a poszt-szovjet Oroszországban találná magát. Szerinte legalább öt nő távozott (vagy kényszerből, vagy saját döntés alapján) a Disco Elysium megjelenése óta, és Tõnis Haavel-t nevezte meg ebben fontos tényezőként. A kreatív vezetőségben egy nő sincs, és általában véve is kevés női vezető van a cégen belül.

Tõnis Haavel a Disco Elysium egyik producere volt, és Észtországban elítélték befektetői csalásért egy rossz földügylet miatt Azerbajdzsánban. Haavel és Kompus központi figurái a ZA/UM és a cégből 2021-ben kiszorított három fejlesztő (Robert Kurvitz és Helen Hindpere írók, valamint Aleksander Rostov művész) közötti jogi vitának. Mindhárman azt állítják, hogy a céget és az értékes Disco Elysium IP-jét elrabolták tőlük, míg Haavel és Kompus azt állítja, hogy a fejlesztők nem teljesítették kötelességeiket, és mérgező munkakörnyezetet alakítottak ki.

A ZA/UM PCGamernek küldött közleménye pedig tipikus PR-duma (az új projektek során bővítenek, a törlések után pedig elküldenek embereket, és nehéz elveszteni a tehetséges kollégákat, és megköszönték a munkájukat). Hajjaj…

Forrás: PCGamer, GLHF

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu