Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Igyekezet szó jelentése

igyekezet, igyekezés, igyekvés (főnév)

Hurry.jpg

1. Törekvés érte; minden megtevése egy cél érdekében; egy eredmény elérésén iparkodás; egy hatás elérésén, egy feladat teljesítésén, egy probléma megoldásán fáradozás.

Dicséretes a sportoló igyekezete, hogy bejusson az olimpiai keretbe. A tanár értékelte a szorgalmas diák igyekezetét, hogy felvegyék az egyetemre.


2. Megelégedés elérésére törekvés; annak akarása, hogy megállja a helyét, hogy a munkájával, magatartásával dicséretet kapjon.

A szülők elvárják a gyerektől az igyekezetet, hogy az iskolában, hogy ötöst kapjon. Az alkalmazotton látszik az igyekezet, hogy a főnöke felfigyeljen a munkájára.


3. Munkájában, cselekedetében sietés.

A munkás belefárad az igyekezetbe, hogy a műszak végére teljesítse a normát. A szerelő kapkod az igyekezet miatt, hogy még sötétedés előtt befejezze a javítást.


4. Egy határozott irányba menés, egy cél felé (gyors) haladás.

A gyerek az iskolából hazafelé igyekezet közben beszalad a boltba is. A szülők munkába igyekezet közben a kocsiban reggeliztek.


Eredet [igyekezet < igyekez(ik) + -et (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 30 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)