NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
TE C H N O L Ó G I A
A LENCSE (LENS CULINARIS
MEDIK. SSP. CULINARIS)
NÖVÉNYVÉDELME
Kövics György J., Bozsik András
és Dávid István
Debreceni Egyetem AMTC
Mezôgazdaságtudományi Kar,
4032 Debrecen, Böszörményi út 138.
A lencse mai érvényes botanikai leírása
Medikus (Medik.) nevéhez kapcsolódik, szinonim nevei még: Lens culinaris Medik., Lens
esculenta Moench, Lentilla lens (L.) W.Wight
ex D. Fairchild, Cicer lens (L.) Willd., Ervum
lens L., Vicia lens (L.) Cosson & Germ., Lens
lens Huth, melyek között az elsô kettôt még
gyakran használják.
A lencse ôsi géncentruma a Hindukus és a
Himálaja közé esô hegyvidék, innét került KisÁzsiába (apró magvú lencsék kultúrváltozatai),
illetve a Mediterráneumba (nagy magvú lencsék
kialakulása) (1. ábra). A növényt csaknem minden földrészen termesztik, de termôterülete a
babéhoz vagy borsóéhoz képest csekély. Kontinensünkön Dél-, Közép- és Kelet-Európában jelentôsebb a termesztése, hazánkban az 1930–40es években a szántóterületnek csupán 0,22%-át
foglalta el. Grábner Emil a klasszikus ,,Szántóföldi növénytermesztés" címû, több kiadást
megért munkájában (1935, 1942, 1948, 1956)
mintegy két oldalt szentel a növény termesztési
(bennük a károsítók) ismereteinek, ma az ún.
,,alternatív növények" körében (Radics 2002)
vehetô számításba. A Mezôgazdasági Szakigazgatási Hivatal legutóbbi (2009-ben megjelent)
vetômagfelügyeleti beszámolója szerint az utóbbi négy évben Magyarországon nem volt ellenôrzött szaporítás. Ubrizsy a Növénykórtan II.
kötetében (1965) a lencsének csupán két betegségét tárgyalja, Komlóssy (1971) a Magyarország Kultúrflórája ,,Lencse" monográfiában
385
hat gomba okozta betegségérôl tesz említést.
A lencse termesztésével és növényvédelmével
az ICARDA (International Center for Agricultural Research in the Dry Areas) kutatói végeznek kiterjedt kutatásokat (Aleppo, Szíria),
melyekrôl tudományos közleményekben, illetve
egy közelmúltban megjelent lencsemonográfiában (Erskine és mtsai, 2009) adnak áttekintést.
BETEGSÉGEK
A LENCSE ÉLETTANI BETEGSÉGEI
Nitrogénhiány
A lencse gyökérgümô-képzôdésének hiányosságai vagy a talaj csekély inorganikus nitrogéntartalma eredményezheti a tüneteket.
Az egész növény halványzöld, az alsó, idôsebb
levelek sárgulnak, megbarnulnak, a hajtások rövidek, gyengén fejlôdôk. Késôbb a levelek lehullhatnak, a virágok és a hüvelyek képzôdése
gyenge, a növény kényszerérik. A hatékony
Rhizobium leguminosarum bv. viciae törzsek hiánya a talajban vagy azok károsodása a víznyomásos vagy a kifejezetten forró talajokon, illetve a különbözô tápelemehiányok a szimbionta
kapcsolatot gátolhatják. A csipkézôbarkók
(Sitona spp.) lárvái elpusztíthatják a gümôket,
ami nitrogénhiányt eredményez, különösen nitrogénszegény talajokon.
Védekezés:
– a leghatékonyabb az edafikus feltételek javítása, melyek segítik a biológiai nitrogénkötés (noduláció) kialakulását,
– a nitrogénkötés hatékonnyá válásáig 15–20
kg N/ha fejtrágyázás segíti a szimbionta kapcsolat kialakulását. 0,5%-os N levéltrágyázás hatékony, ha kellô levélfelülete van a növénynek,
– a baktérium kultúrszûrlete, illetve a hôkezelt
baktérium hatékony védelmi folyamatokat
indukálhat a Fusarium oxysporum f. sp. lentis ellen,
– a magoltás szelektált Rh. leguminosarum bv.
viciae törzsekkel eredményes lehet a növények fejlôdésére, a gyökérfekély-okozta kár-
386
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
tétel (Pythium spp.) visszaszorítására, ez hatékonyabb lehet még a (thiram hatóanyagú,
nálunk nem engedélyezett) fungicides magkezeléskor is.
VÍRUSOS BETEGSÉGEK
A lencsén a különbözô régiókban számos vírusos betegség károsíthat. Gazdasági jelentôségük a gomba okozta kártételnél kisebb, jó néhány virusos betegség magátvitellel terjedhet,
ami csökkenti a magtermést és a minôséget.
A legfontosabb vírusos betegségek száma 4–5,
amelyek más növényeken való elôfordulása hazai viszonyaink között közönséges, a lencsén
való károsításukról viszont nincsenek közvetlen
adataink.
A lencse sárgaság betegségei
Bab levélsodró vírus – Bean leaf roll virus
(BLRV, Luteoviridae, Luteovirus)
Répa nyugati sárgaság vírus – Beet western
yellows virus (BWYV, Luteoviridae, Polerovirus)
Szója törpülés vírus – Soybean dwarf virus
(SbDV, Luteoviridae, Luteovirus)
(syn.: földbentermô here vöröslevelûség vírus –
Subterranean clover red leaf virus, SCRLV)
A lencse sárgaság típusú virózisai a világon
mindenütt elterjedtek, széles a gazdanövénykörük. A fertôzött növények levelei kisebbek, enyhe érközi klorózist mutatnak, amely késôbb a levél teljes elsárgulásához vezet. A fertôzött növények növekedésükben visszamaradottak,
kevés hüvelyt képeznek vagy teljesen meddôk
(2. ábra). Maggal vagy növényi nedvvel nem vihetôk át, de számos levéltetû faj perzisztens módon terjesztheti ôket: az Acyrthosiphon pisum,
Myzus persicae, Aphis craccivora (Aphididae).
Járványos fellépésük a levéltetû-gradációkkal
van párhuzamban.
Védekezés:
– agrotechnikai: a lencse sárgaság betegségeinek visszaszorítására a korai fertôzöttségû
egyedeket távolítsuk el. Kerüljük a káros növényszomszédságot (pl. pillangósok, Betarépák, Brassicaceae fajok),
– kémiai: vegyszerekkel közvetett módon a
levéltetû vektorok ellen védekezhetünk.
Bab sárga mozaik vírus
Bean yellow mosaic virus
(BYMV, Potyviridae, Potyvirus)
Világszerte elterjedt, számos pillangós virágú és nem pillangós gazdanövényen károsít.
A fertôzött növények levelei enyhén mozaikosak, elkeskenyedôk, világoszöldek. A korán
bekövetkezô fertôzés hatással van a növény növekedésére és termésképzésére.
A vírus növényi nedvvel átvihetô, továbbá
levéltetvek terjesztik, nem perzisztens (styletborne) módon. Terjesztésében több mint húsz
levéltetû faj vehet részt, köztük az Acyrthosiphon pisum, Myzus persicae, Aphis craccivora, A. fabae (Aphididae), a lencsemaggal
azonban nem terjed.
Védekezés:
– agrotechnikai: pillangós virágú növényektôl
a lencsét izolációs távolság megtartásával
termesszük. Törekedjünk ellenálló fajták vetésére.
– kémiai: a levéltetû vektorok ellen indirekt
módon védekezhetünk az afidofil virózisok
ellen.
Lóbab foltosság vírus
Broad bean stain virus (BBSV, Comoviridae,
Comovirus)
A virózis megbetegítheti a lóbabot, a borsót,
a bükkönyt, a lencsét, a kórokozó Európában,
Észak-Afrikában, Nyugat-Ázsiában és Ausztráliában ismert.
A leveleken enyhe pettyességet okoz, amely
nem mindig ismerhetô fel könnyen a lencse apró levelei miatt. A növényt a fejlôdésében viszszaveti, ez akkor szembetûnô, ha egészséges
növényhez hasonlíthatjuk. A terméscsökkenés
15–16% lehet,
Növénynedvvel, vetômaggal (akár 27%-os
átvitel) terjed, vektorai bogarak: Apion vorax,
Sitona spp.). A fertôzött magvak néha elszínezôdnek, sötét mintázatúak.
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
Védekezés:
– agrotechnikai: szaporításra csak egészséges,
vírusmentes vetômagot használjunk. Kerüljük a pillangós virágú növények közelségét,
– kémiai: a BBSV károsítását külföldön alkalmazott promet hatóanyagú inszekticides
magcsávázás (12 ml/kg vetômag) közvetetten mérsékelheti. A vektor rovarok elleni állománypermetezés a terjedés meggátlásában
játszhat szerepet.
Uborka mozaik vírus
Cucumber mosaic virus (CMV, Bromoviridae,
Cucumovirus)
A vírus a világon mindenütt megtalálható,
így hazánkban is, rendkívül sok (ezret meghaladó) gazdanövénye van a Solanaceae, Brassicaceae, Fabaceae, Asteraceae, Chenopodiaceae
stb. növénycsaládokban.
A lencsén érkivilágosodás, enyhe szisztemikus foltosság található. Néhány genotípus tünetmentesen (látensen ) fertôzött lehet. A betegség elôrehaladtával a növény satnyul.
A vírus növényi nedvvel, több mint 60 levéltetû fajjal terjed, nem perzisztens módon.
Védekezés:
– agrotechnikai: a kórokozó maggal átvihetô,
ezért szaporításra csak egészséges, vírusmentes vetômagot használjunk. Kerüljük a
káros növényszomszédságot,
– kémiai: a levéltetû vektorok elleni szisztemikus inszekticid alkalmazásával indirekt
módon védekezhetünk a vírusos betegség
terjedésének meggátlásában.
GOMBÁS BETEGSÉGEK
Lencse-gyökérfekély és csíranövény-pusztulás
Pythium aphanidermatum (Edson) Fitzp.
Pythium ultimum Trow
Rhizoctonia solani Kühn (teleomorf:
Thanatephorus cucumeris /A.B. Frank/ Donk)
Fusarium solani (Mart.) Sacc. emend. Snyder
& H.N. Hans. (teleomorf: Haemonectria
haematococca /Berk. & Broome/ Samuels &
Rossman)
387
A talajlakó kórokozók között a gyökér- és
csíranövény-rothadás különösen öntözött körülmények között fordul elô (angol neve:
Pythium root and seedling rot), melyet a
Pythium fajok okoznak: a P. aphanidermatum
kissé nagyobb hôigényû, mint a P. ultimum.
A Rhizoctonia solani a nedves gyökérrothadás
elôidézôje (wet root rot), a betegségnek a jelentôs talajnedvesség és hômérséklet kedvez
(3. ábra), a lencsénél kisebb a gazdasági súlya.
A Fusarium solani kártételét néhány országból
jelezték, a betegség a fô- és másolagos gyökerek fekete elszínezôdésû gyökérrothadását
(black root rot) okozza.
Védekezés:
– agrotechnikai: a fertôzött növénymaradványokat mélyen forgassuk alá. A 3–4 éves vetésváltás csökkenti a fuzáriumos betegség
kártételét. Rhizoctonia-ellenálló és/vagy toleráns fajták a lencse fôbb termôterületein ismeretesek,
– kémiai: a Pythium fajok ellen egyes országokban metalaxilos magcsávázást ajánlanak,
nálunk a rokon metalaxil-M (menfenoxam)
engedélyezett, napraforgóban. A Rhizoctonia
elleni magkezeléshez PCNB (0,3%) kielégítô lehet a betegség elleni védelemben, különösen a magpusztulás csökkentésében.
Magyarországon kifejezetten a lencse magcsávázására a mankoceb hatóanyagú fungicid (2,5 kg/t) engedélyezett; a kaptán (3–5
kg/t), TMTD (Royalflow, 2 l/t) hüvelyes
zöldségfélék magcsávázására ajánlhatók,
ezek azonban Pythium fajok ellen nem hatásosak. Az utóbbiak ellen a propamokarb lehet hatékony, melyet TMTD-vel kombinációban csávázásra engedélyeztek más kultúrákban (cukorrépa, saláta, tulipán).
Lencse-peronoszpóra
Peronospora trifoliorum de Bary (syn.: P. lentis
Gaeum.)
A kórokozó azonos a herefélék betegségének elôidézôjével, habár különbözô rendszerezôk a gomba specializációjáról (forma
specialisok, f. spp. meglétérôl) is beszámolnak.
388
Kártétele csak néhány országban lehet számottevô, ott, ahol a körülmények hûvös, nedves feltételeket teremtenek.
A lencse levelén és hüvelyén sárgás foltok
keletkeznek, a levélfonáki részen szürkésfehérpiszkosrózsaszín penésszerû kivirágzás jelenik
meg: a kórokozó sporangiumtartói és sporangiumai. A beteg levelek aprók, csavarodottak, a
foltok késôbb sötétté és törékennyé válnak.
A magvak is fertôzôdhetnek: tarkák, barnafoltosak. A beteg mag gyakran csíranövény korban elpusztul. A korai fertôzés (magban, fertôzött növénymaradványokon illetve oospórákkal való
fennmaradást követôen) törpeséggel járó primer
tünetet eredményez, a növény elpusztulhat, ha a
betegségnek kedvezô nedves idôjárás folytatódik.
Védekezés:
– agrotechnikai: kerüljük a túl nagy növénysûrûséget. A fertôzött növényi maradványokat mélyen forgassuk alá. Használjunk egészséges állományból származó vetômagot,
– kémiai: a mankoceb, rézoxiklorid és rézhidroxid hatóanyagú gombaölô szeres permetezés a betegség ellen eredményes lehet.
A lencse lisztharmatai
Erysiphe polygoni DC. (syn.: E. communis
/Wallr./ ex Link:Fr.; E. communis f. viciae Fic. &
Schab.; E. communis var. leguminosarum Link)
Erysiphe diffusa (Cooke & Peck) U. Braun & S.
Takam. (syn.: Microsphaera diffusa Cooke & Peck)
Microsphaera trifolii var. trifolii /Grev./ U.
Braun (syn.: Erysiphe trifolii Grev.)
Leveillula taurica (Lév.) G. Arnaud (syn.: L.
leguminosarum f. lentis Golovin); anamorf:
Oidiopsis sicula Scal.
A molekuláris vizsgálatok elterjedése a lisztharmatok taxonómiájában is jelentôs változásokat eredményezett. Így U. Braun és munkatársainak alapvetô változásokat eredményezô filogenetikai kutatásai nem hagyták érintetlenül a pillangósokon elôforduló lisztharmatok ismereteit
sem. Két fô tünettani különbséget mutató csoportjukba az epifiton életmódú lisztharmatok
(Erysiphe, Microsphaera spp.), továbbá az
endofiton Leveillula taurica tartoznak. Moleku-
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
láris bélyegek alapján kutatók újabban (2009)
határozott különbséget találtak az Erysiphe
trifolii (= Microsphaera trifolii var. trifolii) és az
E. diffusa között; továbbá a lencsén elvégzett
patológiai vizsgálatokkal bizonyították az
E. trifolii lencsét megbetegítô képességét.
A lisztharmat betegségtünetei az életmódnak
megfelelôen a lencsén különböznek. A legjellegzetesebb, könnyen felismerhetô tünet a finom, porszerû, fehér micéliumnövedék, amely
kezdetben foltokban, késôbb kiterjedôen megtalálható a levelek, hajtások és hüvelyek felületén.
A levélkék késôbb elszáradnak, kanalasodnak,
lehullanak, tekintélyes terméscsökkenést okozva. Bár a növény bármely fejlettségében megjelenhet a betegség, mégis a virágzás körüli idôszaktól a legsúlyosabb a kártétel.
A polifág, endofiton Leveillula taurica lisztharmat elôfordulását csak a volt Szovjetunió és
Jordánia területérôl jelezték.
Védekezés:
– agrotechnikai: lencse lisztharmat-ellenálló
fajtákról Indiából és Iránból vannak értesüléseink. A túl nedves fekvés és a sûrû vetés a
lisztharmat fejlôdését segíti, tehát ezeket kerüljük,
– kémiai: A hazai engedélyezett fungicidek
között kifejezetten a lencse lisztharmatai ellen nem találunk hatóanyagot. Külföldön javasolják (az EU-ban már kivont) benomilt és
tridemorfot, a kénkészítmények, továbbá a
zöldborsóban engedélyezett lisztharmat elleni készítmények (azoxistrobin, kén, tiofanátmetil, tebuconazol+triadimenol+spiroxamin,
flutriafol+karbendazim kombinációk) viszont eseti engedéllyel alkalmasak lehetnek
az epifiton lencse-lisztharmatok ellen is.
Lencserozsda (bükköny-, lóbab-, borsórozsda)
Uromyces viciae-fabae J. Schröt. var. viciaefabae (syn.: U. viciae-fabae /Pers.:Pers./ J.
Schröt.; U. fabae /Grev./ de Bary ex Fuckel; U.
fabae /Pers./ de Bary)
Uromyces viciae-craccae Constantineanu
A lencserozsda elôidézôjének leggyakrabban az U. viciae-fabae (U. fabae) elnevezést
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
használják. A mértékadónak tartott internetes
taxonómiai források legitimnek tekintik az
U. viciae-craccaet is a lencserozsda elôidézôjeként (Mycobank, Index Fungorum). Az autoecikus U. fabaet gyakran írják le mint a borsórozsda (pea rust) egyik kórokozóját – a
heteroecikus U. pisi-sativi (Pers.) Liro mellett.
Újabban (2005, 2008) a gazdanövény-specializáltság, morfológiai különbözôségek, továbbá
molekuláris bizonyítékok alapján indokoltnak
tûnik az U. viciae-fabae taxonómiai revíziója.
A rozsdabetegség elôször a virágzás, korai
hüvelyképzôdés idôszakában észlelhetô az
eciumok (ecídiumok) megjelenésével, amely
vagy másodlagos eciumokat vagy urediumokat
képez, amelyek egyaránt hozzájárulnak a járvány
kialakulásához. Az urediumok megjelenését követôen hamarosan kialakulnak a teliumok, amelyek már a nyári idôszak végére kialakulva biztosítják a fennmaradást. A növény apró részeinek
a maghoz keveredése kontaminálhatja a lencse
magvait is. A járványos fellépésnek a 20–22 ºC
hômérséklet és a nedves, felhôs idôjárás kedvez.
A tünetek a levélkéken és hüvelyeken a sárgásfehér spermogóniumok (piknídiumok), valamint a csésze alakú eciumok jelennek meg. Késôbb a vörösessárga uredopusztulák láthatók,
melyek kerekded-oválisak, mintegy 1 mm
átmérôjûek. A szezon végére fejlôdnek ki a hajtásokon és a hüvelyeken a megnyúlt, sötétbarnafekete teliumok. Súlyos fertôzéskor a növény
magképzés nélkül elszáradhat, ilyenkor az állomány foltosan vagy teljes egészében sötétbarnafekete megjelenésû.
Védekezés:
– agrotechnikai: a teleutotelepekkel borított
növényi részek mélyen a talajba forgatása a
tenyészidô végén. Ellenálló fajták termesztésére a világ számos részén lehetôség van.
Egyes termôterületeken a korai vetés a rozsda ellen hatékonyabb, mint a kései,
– kémiai: a magvak kontaminációját ellenôrizzük, és megfelelô fungicid (mankoceb) készítményekkel csávázhatunk. A mankoceb
hatóanyagú fungicid (Dithane M-45) 3 l/ha
dózisban preventíven állománykezelésre is
felhasználható. Járványveszély idején ismé-
389
telten gombaölô szeres állománykezelésre a
mankoceb, flutriafol, karbendazim hatóanyagú készítmények, ill. kombinációik alkalmasak lehetnek, az utóbbiak eseti engedéllyel.
A lencse (aszkohitás) foltossága
teleomorf: Didymella lentis W.J. Kaiser, B.C.
Wang & J.D. Rogers (1997)
anamorf: Ascochyta lentis Vassiljevsky
A lencse aszkohitózisáról mintegy 15 országból vannak jelzések, köztük dél-európai országokból (Spanyolország, Olaszország). A betegség meghatározó jelentôségû Pakisztánban,
Kanadában, Bulgáriában. A terméskiesés és a
magminôség miatti veszteségek elérhetik a jövedelem 70%-át. Ennek mértéke azonban nagymértékben függ a fajtától, az inokulum mennyiségétôl és a betegségre kedvezô idôjárási tényezôktôl. A kórokozó mind a magvakon, mind a
szalmán fennmaradhat. A magban a kórokozó
az életképességét akár 30 évig is megôrzi, a
rosszul mûvelt tarlón 1–5 évig is megôrizheti
fertôzôképességét. A gyors epidémia kialakulását a hûvös, csapadékos idôjárás segíti, ekkor a
spórák az esôcseppekkel terjedve újabb fertôzések elindítói.
A kórokozó elôidézte tünetek a növény valamennyi föld feletti részén és a növény bármely
fejlettségi állapotában elôfordulhatnak. A leveleken kezdetben apró, világosbarna, sötétebb
szegéllyel határolt foltok keletkeznek, melyek a
hüvelyeken és szárakon is megjelennek, bennük
jellegzetes termôtestek, piknídiumok láthatók
(4. ábra). A fertôzött levélkék idô elôtt lehullanak, a hajtásvégek hervadnak, megbarnulnak, majd elszáradnak. Az erôsen fertôzött növények hüvelyeiben a magvak ibolyásbarnára
színezôdnek, erôsen csököttek, súlyos esetben
megjelenhetnek rajtuk a gomba hífái, sôt apró,
fekete piknídiumai is. A beteg magból fejlôdô
csíra legtöbbször foltos, és általában hamar elpusztul (5. ábra).
Védekezés:
– agrotechnikai: helyes vetésváltás alkalmazása: 2–3 évig ne kerüljön ugyanoda lencse.
390
Feltétlenül kívánatos a jó minôségû mélyszántás a növénymaradványok eliminálására. A fogékony fajták termesztését célszerû
kerülni, melyek a világ fontosabb lencsetermesztô országaiban rendelkezésre állnak,
– kémiai: a csávázásra ajánlott mankoceb az
enyhe magátvitel esetében hatékony; súlyosabb, belsô fertôzöttség esetén a zöldborsónál engedélyezett, szisztemikus hatóanyagot
(pl. karboxint) tartalmazó csávázás is szükséges lehet, eseti engedéllyel. Javasolható és
itthon engedélyezett kémiai készítmények a
lencse állománypermetezésre a rézoxiklorid,
rézhidroxid, mankoceb és a metirám. Kedvezô tapasztalatokról számoltak be a klórtalonil, tiabendazol és benomil permetezés
alkalmazásáról (ez utóbbi két benzimidazol
fungicidet kivonták). Rendszerint a virágzáshüvelyképzôdés kezdeti idôszaki permetezés
a legeredményesebb kezelés.
A lencse szürkepenész (botritiszes) betegsége
teleomorf: Botryotinia fuckeliana (de Bary)
Whetzel
anamorf: Botrytis cinerea Pers.: Fr.
Az ismert polifág kórokozó a lencsén kisebb
gazdasági jelentôségû, néhány körzetbôl jelezték
károsítását. Magon való elôfordulása lehetséges.
Az elsô tünetei a virágokon jelennek meg, különösen a reggeli órákban mutatkozik a szürkés penészkiverôdés, amely a virág pusztulását okozza.
Zárt növényállományban az elôfordulás kedvezô
mikroklimatikus feltételei kialakulhatnak, ilyenkor a fiatal hüvelyeken (6. ábra), az alsó leveleken piszkosfehér-szürke gombaképletek (micélium, konídiumtartók és konídiumok) jelennek
meg, késôbb az egész növény elfonnyad. A betegség foltokban jelentkezik az állományban.
Védekezés:
– agrotechnikai: a gondos talajmûvelés, okszerû vetésforgó kialakítása a növény egészséges fejlôdését segíti. A túl sûrû állomány
(pl. egyszeres gabona sortávú vetés), az öntözés hajlamosít a fokozott kártételre,
– kémiai: magegészségügyi vizsgálat alapján
külföldön klórtalonil hatóanyagú (0,1–0,3%)
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
magcsávázást ajánlanak. A növényállomány
védelmére botriocid készítményekkel (pl.
iprodion 1–2 l/ha; klórtalonil 2–3 l/ha;
tiofanát-metil 0,6–1,2 kg/ha) történô permetezés javasolható. Nálunk ezen hatóanyagú
fungicidek okirata a lencsében eseti engedélyû használatot tesz lehetôvé.
A lencse fehérpenészes rothadása
Sclerotinia sclerotiorum (Lib.) de Bary
A soktápnövényû (polifág) gomba elterjedt az
egész világon, de a lencsetermesztésben csak néhány olyan területen okoz számottevô kárt, ahol a
vegetációs idôszakban nedves körülmények uralkodnak. Megtámadhatja a magot, a csíranövényt,
a szikleveles állapotú növényt, késôbb a kifejlett
növényt is. A fôhajtás, illetve oldalágak jellegzetesen elsárgulnak, a fertôzés helye fölött a levelek
lehullanak, a növény elszárad. A beteg, kávébarna
foltokon megjelenik a vattaszerû, fehér micélium,
melyben világos- sötétbarna szkleróciumok keletkeznek. A betegség a táblán foltosan fordul elô.
Védekezés:
– agrotechnikai: a helyes növényi sorrend
kialakítása, a fertôzött növényi maradványok
leforgatása. Ellenálló fajta nem ismeretes,
– kémiai: a talajlakó gomba ellen hatékony,
egyúttal gazdaságos vegyi védelem nem lehetséges.
A lencse fuzáriumos (fertôzô) hervadása
Fusarium oxysporum Schlechtend.: Fr. f. sp.
lentis (Vasudeva & Sriniv.) W.L. Gordon (syn.:
Fusarium orthoceras var. lentis Vasudeva &
Sriniv.)
A betegséget (Fusarium wilt) okozó
F. oxysporum f. sp. lentis lencsetermesztô országokban széleskörûen elterjedt, a növény teljes
pusztulását okozó betegség. Bulgáriában a szárazbab után a lencse a második legfontosabb pillangós virágú növény, a betegségek körében pedig az aszkohitás betegség mellett a fuzáriumos
hervadás a meghatározó. Génbanki anyagok tesztelésével nem találtak F. oxysporum f. sp. lentis
ellenálló vonalakat, a Magyarországról származó
91–006 jelû vonal 100% mortalitású volt.
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
A tünetek már csíranövény korban is jelentkezhetnek, de a kifejlett állományban a foltokban megjelenô hervadást a levelek leszáradása,
majd a teljes növény hirtelen elhalása jellemzi.
Az egészségesnek látszó növények gyökérelágazódásai is csökkent mértékûek. A tünetek
rendszerint a virágzás-hüvelykitelítôdés idôszakában (nyár közepén) jelennek meg. A legtöbb
esetben a szárfölmetszést követôen nem figyelhetô meg az edénynyalábok elszínezôdése.
Azon növények magvai, melyeket a fertôzés a
hüvelykitelítôdés közép- vagy kései idôszakában ért, gyakran töppedtek, zsugorodottak.
Védekezés:
– agrotechnikai: a betegségnek ellenálló
lencsefajták ma már rendelkezésre állnak.
A korai érésû fajták, illetve a korábban elvetett állományok elkerülhetik a betegség nagyobb mértékû kártételét. A vetésváltásban
4–5 évig ne kövesse a lencse önmagát. A talajok kellô szervesanyag-ellátottsága (búza,
árpa elôvetemény) segítheti a talajban az
antagonista mikrobionta életfeltételeit,
– kémiai: a magcsávázás csökkentheti a hervadás
korai kártételét (lásd: lencsegyökér-fekély és
csíranövény-pusztulás), a nyár közepi hervadás
ellen azonban nem alkalmazható fungicid.
Egyéb, a lencsét károsító gombás betegségek
A Kárpát-medencét is érintô klímaváltozás
egyes polifág, talajlakó, meleget-szárazságot
kedvelô kórokozók elôretörését eredményezhetik a lencsén is. Ily módon károsíthat – az
egyébként hazánkban már számos növényrôl leírt – száraz gyökérrothadás (dry root rot) kórokozója (egyes növényfajokon, – pl. a napraforgón – hamuszürke hervadásnak nevezik), a
Macrophomina phaseolina (Tassi) Goidanich
(piknídiumos anamorf), ennek szinanamorf
alakja a Rhizoctonia bataticola (Taubenhaus)
E.J. Butler (hifális anamorf). Az utóbbi mikroszklerócium-képzése adja a legfôbb tünetet:
az apró, fekete kitartóképlet-tömeg alkotta, faszenes elváltozást, a gyökerek elfeketedését.
A beteg, elszáradó növények könnyen kihúzhatók a gyökérpusztulás következtében.
391
Szintén szubtrópusi-trópusi faj a Sclerotium
rolfsii Sacc., amely a fôbb lencsetermesztô régiókban mindenütt elôfordul, talajlakó, szkleróciumképzô faj, amely magas hômérsékletet (25–
30 ºC) és talajnedvességet kedvel és szártövi
rothadást (collar rot) okozhat a lencsén.
A lencse fenésedése (Colletotrichum
truncatum /Schwein./) Andrus & W.D. Moore
gazdasági jelentôsége csak Kanadában van. A leveleken, szárakon és a hüvelyeken szabálytalan
alakú, kissé besüppedô léziók fejlôdnek. A fertôzött növény a hajtás foltjai fölött megtörik, ledôl.
Párás, meleg (25–30 ºC) környezetet kedvel.
Egyes lencsetermesztô országokban (Egyiptom, Etiópia, India) fordul elô, és kis gazdasági
jelentôségû az alternáriás levélfoltosság
(Alternaria alternata /Fr.:Fr./ Keissl.). Kezdetben a levélcsúcsokon megjelenô apró, halvány
foltok késôbb nekrotizálódnak, és sötétbarna-fekete színûvé válnak. A gomba – más növényeken, pl. paprika, paradicsom, dohány – nálunk is
gyakran károsít. A Cercopora lentis N.D.
Sharma, R.P. Mishra & A.C. Jain (mint ,,lensii",
másutt: ,,C. lensi") és/vagy a C. zonata Wint.
(syn.: C. fabae Fautrey) okozta lencse levélfoltosságról (levélragya). Ez utóbbi faj a lóbab levelein is foltosságot okoz.
A lencsén megjelenhet a sztemfiliumos levélfoltosság is, melyet a Stemphylium
botryosum Wallr. (teleomorf: Pleospora tarda
E.G. Simmons) gomba idézi elô, amely a növény teljes föld feletti részeit megfertôzheti.
A lencsén való elôfordulását kevés országból jelezték, de Indiában, Bangladesben jelentôs veszteségeket okoz. Nálunk a lucernán, hereféléken
elôfordul a S. herbarum (teleomorf: Pleospora
herbarum /Fr.:Fr./ Rabenh. ex Ces.& De Not.)
mellett. A tipikus tünetek az idôsebb leveleken
találhatók. A vörösesbarna foltokat sötétbarna
szegély övezi, ezek a foltok a betegség elôrehaladtával kivilágosodnak, összefolynak, a levelek lehullanak.
A Phoma medicaginis Malbr. & Roum. var.
medicaginis, a lucerna levélpergését okozó
gomba a lencsén az Ascochyta lentishez hasonló fómás levélfoltosság tüneteket okozhatja.
Talajlakó, és hazánkban számos növényen
(dohány, csillagfürt, bab, borsó, lencse stb.) elô-
392
fordulhat a fekete gyökérrothadás. A kórokozó
kétféle konídiumot képzô alakban létezik, így
mindkét anamorf neve érvényes (=szinanamorf):
Thielaviopsis basicola (Berk. & Broome)
Ferraris az artrokonídiumos formára használatos
név (sötét, klamidospórára emlékeztetô kitartó
alak), a Chalara elegans Nag Raj & Kendrick
pedig a fialokonídiumos forma (egysejtû, világos, csôszerû konidiogén sejtben keletkezô
konídiumokkal). A fertôzés nyomán a gyökerek
fekete elszínezôdés közben pusztulnak, járulékos
gyökér nem képzôdik, a növény ezért fejlôdésében csökött, késôbb elfonnyad, majd elszárad.
VIRÁGOS ÉLÔSKÖDÔK
Csipkés szádor
Orobanche crenata Forssk.
A gyökereken élôsködô csipkés szádor (angol nyelven: crenate broomrape) néhány fontos
pillangós virágú növényfajt is károsít (Vicia
sativa, V. faba, Pisum sativum, Cicer arietinum,
Lens orientalis, L. culinaris stb.). Különösen a
Mediterráneum országaiban jelentôs az O.
crenata kártétele lóbabban, lencsében, borsóban,
hazánkban viszont ez a szádorfaj ismeretlen.
Nagy (v. illatatos) aranka
Cuscuta campestris Yuncker
(syn.: Cuscuta arvensis Beyr.)
Az aranka (eredete: „aranyka” sárga, klorofill
nélküli hajtásai a szívókáit (haustorium) a gazdanövények hajtásaiba mélyeszti, amelyek kész
asszimilátákat vesznek fel és hasznosítanak a virág és toktermés képzésükhöz. A nagy aranka
hajtásai vastagabbak, rostosak, zöldessárgák
(7. ábra), mint a herefojtó v. kis arankáé (C.
trifolii). A hazai arankafajok leggyakrabban az
évelô (lucerna, herefélék) és egynyári (pl. lencse)
pillangósvirágúakon, továbbá más növénycsaládok fajain (pl. paprika, paradicsom) parazitálhatnak. A lencsén gyakran elôforduló fajként
említik a C. hyalina Roth. trópusi területeken élô
(India, Abesszínia, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika)
arankát, amely azonban nálunk ismeretlen.
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
KÁRTEVÔ ÁLLATOK
A csíranövényt sokféle – többnyire polifág –
állati kártevô támadhatja meg: a szártôben élôsködhet a szár-fonálféreg, megrághatja a fekete
tücsök, a sároshátú bogár, a kis poszogóbogár, a
kukoricabarkó, a fekete barkó, a hegyesfarú barkó, a hamvas vincellérbogár, a bagolylepkék
hernyói, a szôröslábú viráglégy és a fésûslábú
viráglégy nyüvei, vagy tôben elrághatja a lótücsök. Ezeknél sokkal jelentôsebb károsítói azonban a kis csipkézôbarkók.
A talajlakó kártevôk közül meghatározók a
cserebogarak és szipolyok pajorjai, a drótférgek,
de a gyökérpusztításban részt vesznek a kis csipkézôk, az egyéb barkók lárvái, és a talajszinten is
károsító bagolylepkék hernyói. A földalatti részeket megtámadhatja a mezei pocok is.
A levelek, hajtások, a zöld növényi részek állati kártevôi között a csíranövényeknél megemlített fajok is képviseltetik magukat, különösen a kis
csipkézôbarkók vagy a hamvas vincellérbogár, a
lombszinten károsító bagolylepkék hernyói. A levelek, hajtások jelentôs károsítói a levéltetvek: a
fekete répa-levéltetû, a zöld borsó-levéltetû, a fekete bükköny-levéltetû és a zöld bükköny-levéltetû. A zöld növényi részeken táplálkoznak még
különbözô poloska- és kabócafajok, ezek közül
több dél-európai országban és hazánkban is a legfontosabb a molyhos mezei poloska. Száraz, meleg években számítani lehet a leveleken a közönséges takácsatka megjelenésére is.
A generatív részek kártevôi közül feltétlenül
megemlítendô a borsótripsz, amelynek imágói
és lárvái a lencse hajtásait, bimbóit valamint a
fiatal hüvelyeket szívogatják. Fontos magkárosítók a különbözô zsizsikfajok: a lencsezsizsik,
az elô-ázsiai lencsezsizsik, a babzsizsik, a lóbabzsizsik, valamint a lencse-gubacsszúnyog.
Az elôbbiekhez csatlakozhatnak a borsómoly és
az akácmoly is, amelyek hernyói a magvakat
pusztítják. Idônként a gamma-bagolylepke, a
káposzta-bagolylepke, a borsó bagolylepke és a
gyapottok-bagolylepke hernyói is megrághatják
a virágzatot és a termést. A magvakban okozhatnak további, többnyire kisebb károkat egyes
cickányormányosok (Apion ervi, A. viciae,
A. vorax) kukacai.
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
A CSÍRANÖVÉNY KÁRTEVÔI
Szár-fonálféreg
Ditylenchus dipsaci (Kühn) Filipjev
A szár-fonálféreg jól elkülöníthetô a
Ditylenchus genus többi fajától: három sávból
tevôdik össze az oldalmezôje, farokcsúcsa kihegyesedô, nyelôcsövének hátsó bulbusza nem lebenyes. Szájszuronya 10–12 µm hosszú, gombjai kicsinyek. A szár-fonálféreg meglehetôsen
változékony faj. Ez a változékonyság elsôsorban
a gazdanövényekkel vagy az élôhellyel kapcsolatos igényeiben realizálódik, de megtalálható
alaktanában és genetikai mintázatában is. Gazdanövénykörének (kb. 500 faj), ill. a környezet
ökológiai adottságaival szemben támasztott igényeinek megfelelôen kb. 25 biotipusa, ökológiai alfaja vagy rassza lehet. A kifejlett fonálférgek nagysága 1 és 2,2 mm között változik.
A faj az egész világon általános és elterjedt.
Hazánkban is mindenütt elôfordul, közönséges
károsító. Több nemzedékû faj, amely a gazdanövény maradványaiban telel át. A megtermékenyített nôstény a fertôzött növényben helyezi
el késô tavasszal 200–500 petéjét. A kikelô lárvák a növény vegetatív részeiben szétszélednek,
s mintegy négy hét alatt kifejlôdnek. Száraz,
aszályos idôben anabiotikus állapotban vészelik
át a számukra kedvezôtlen környezeti viszonyokat, de jól tûrik a téli hideget is.
Szíriában és Törökországban megtalálták a
D. dipsacit a lencsében, különösebb kárt ugyan
nem okozott, de nedves idôben befolyásolhatja
a termés mennyiségét.
A fertôzött lencse a kártétel következtében a
növekedésében visszamarad, eltorzulhat (a szártô megduzzad), s gyengén virágzik. Az elhúzódó növekedés és fejlôdés valamint a virágzási
nehézségek termésveszteséghez vezethetnek.
Védekezés:
– agrotechnikai: fonálféregmentes vetômag, a
fertôzött területen legalább négy évig nem
szabad termeszteni gazdanövényeit. Ebben
az idôszakban a területet is gyommentesen
kell tartani,
393
–
mechanikai: a fertôzött, foltokban található
növényeket érdemes a talajból kihúzni és
megsemmisíteni. Gondoskodjunk, hogy fertôzött növényi maradvány ne maradjon a területen,
– kémiai: ha a talaj vegyszeres fertôtlenítésére
sor kerülne, a dazomet, a metam-ammónium, az oxamil és a fosztiazat hatóanyag-tartalmú készítmények valamelyike hatásos,
– természetes ellenségei: a ragadozó fonálférgek és az Arthrobothrys oligospora Fresen
gomba, amelynek hifáiból képzôdô fogóhálója sok egyedet elpusztíthat. Ugyancsak a
szár-fonálféreg parazitájának tartják a
Haptocillium sphaerosporum (Goodey) Zare
& W. Gams (syn.: Verticillium sphaerosporum Goodey) penészgombát is.
Kis csipkézôbarkók
Sávos csipkézôbogár
Sitona lineatus (Linnaeus)
Borsó-csipkézôbogár
Sitona macularis (Marsham)
Sárga csipkézôbogár
Sitona lepidus (Gyllenhal)
Szürke (csillagfürt) csipkézôbogár
Sitona griseus (Fabricius)
A legfontosabb fajt, a sávos csipkézôbogarat
jellemezzük, de a leírtak általában a többire is
vonatkoztathatók. Egy nemzedéke fejlôdik
évenként, és a bogár telel át a pillangós növényi
maradványok között vagy a közeli árokpartokon. Nagyon korán megjelenik, de csak márciusban figyelhetjük meg nagyobb számban.
Az imágók a lencsét súlyosan károsíthatják
jellegzetes, kezdetben a levelek széleit kicsipkézô, majd a levélbe egyre mélyebben behatoló rágásukkal. A sziklevelek és az elôször kihajtott
fiatal levélkék gyakran csonkra rágottak.
A pusztítás a szegélyen, a táblán foltokban esetleg széles sávokban jelentkezik, ahol a lencse
nem kel ki, vagy teljesen elpusztul. Károsításuk
száraz tavaszokon nagyon súlyos lehet. Érési
táplálkozás után petéiket a növények tövéhez
vagy a talaj felszínére helyezik. Az 1–3 hét múl-
394
va kikelô lárvák a talajba hatolnak, ahol kezdetben bomló növényi maradványokkal, vékony
gyökerekkel táplálkoznak, és kiodvasítják a pillangósok gyökerén lévô nitrogéngyûjtô gümôket. A kukacok folyamatosan táplálkozva 4–6
hét alatt kifejlôdnek, a talajban kialakított bölcsôben bebábozódnak, és 10–14 nap múlva imágóvá alakulnak. Az új nemzedék bogarai tömegesen júliusban vándorolnak a felszínre. Késô
ôszig a különbözô pillangós virágú növények
lombozatán károsítanak, majd vagy a tábla növényi maradványai közé, vagy a környezô
mûveletlen területek avarjába húzódnak telelni.
Általában a csapadékos meleg idô, különösen a
peterakás idôszakában (március, április), kedvez
felszaporodásuknak. Száraz idôben sok pete elpusztul a talaj felszínén.
A szignalizációt áprilisi hálózással oldhatjuk
meg. Ha 10 hálócsapásban 10-nél több kifejlett
imágó fordul elô, akkor veszélyhelyzet áll fenn.
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
bifentrin, deltametrin, eszfenvalerát, cipermetrin+klórpirifosz, dimetoát hatóanyagok
valamelyikére. Az eseti engedély kérelmeket
a Mezôgazdasági Szakigazgatási Hivatal
Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának címezve, a megyei MgSzH Növényés Talajvédelmi Igazgatóságokon kell benyújtani.
– természetes ellenségeik: a fácán, fogoly, vetési varjú, seregély tavasszal sikeresen ritkítja a bogarakat, a futóbogarak pedig a lárvák
hatékony pusztítói. Több élôsködô fürkészdarázs faj (pl. Perilitus labilis Ruthe,
Perilitus rutilus Nees, Braconidae) parazitálhatja az imágókat. Természetes ellenségeik, illetve elpusztult egyedeikrôl izolálhatók
közé tartoznak olyan gombák, mint az
Entomophtora spp., a Fusarium solani, a
F. oxysporum fajok. Ezek nedves ôszön/télen az imágókat kolonizálják.
Védekezés:
– agrotechnikai: egyik lényeges eleme a lehetôség szerinti korai és szakszerû vetés. Használjunk a kártételre gyorsan regenerálódó
fajtákat, mert ezek rövid idôn belül reagálnak a levélveszteségre. Lényeges beavatkozás lehet a nagyon savanyú területeken a talajmeszezés, ezzel ugyanis fokozható a Ngyûjtô baktériumgümôk képzôdése. Harmonikus N-trágyázással segítsük az intenzív
növekedést. Az idôben, gondosan elvégzett
betakarítás után azonnal hántsunk tarlót,
amelynek eredményeként sok lárvát és bábot
semmisíthetünk meg. A vetésterületek kiválasztásakor legyünk figyelemmel a kellô izolációra az évelô pillangósok területeitôl.
A táblák térbeli elszigetelése réseléssel, árkolással vagy szegélykezeléssel kezdetben
lassíthatja a kártevô terjedését, bevándorlását (áprilisban, májusban ritkán repülnek a
viszonylag alacsonyabb hômérséklet miatt).
– kémiai: a vegyszeres védekezésre állományban ritkán kerül sor. Ha elengedhetetlen a
vegyi védekezés (5–8 csipkézôbarkó/m²),
eseti engedélyt kérhetünk: tiametoxam, béta-ciflutrin, alfa-cipermetrin, béta-cipermetrin, gamma-cihalotrin, lambda-cihalotrin,
TALAJLAKÓ KÁRTEVÔK
Cserebogarak (Melolonthidae)
Májusi cserebogár
Melolontha melolontha (Linnaeus)
Erdei cserebogár
Melolontha hippocastani Fabricius
Áprilisi cserebogár
Miltotrogus aequinoctialis (Herbst)
Júniusi cserebogár
Amphimallon solstitiale (Linnaeus)
Kalló (csapó) cserebogár
Polyphylla fullo (Linnaeus)
Legfontosabb hazai fajunkat, a májusi cserebogarat jellemezzük. Fejlôdési ideje 3 év, lárva
alakban, utolsó évben imágóként telel át a talajban. A bogarak áprilisban–májusban jelennek
meg, táplálkoznak, párosodnak, és a nôstények
petéiket ásónyomnyi mélységbe rakják. Kelés
után a lárvák a bomló növényi maradványokat,
a humuszt fogyasztják, majd vedlés után a gyökereket, föld alatti szárrészeket támadják. Az
idôsebb pajorok mélyen berágnak a lencse gyökereibe, sôt át is rághatják azokat. Szárazság
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
idején vagy telelés elôtt a talaj 40–60 cm-es
mélységébe húzódnak. Homoki területeinken az
erdei, a júniusi és a kalló cserebogár pajorjai
gyakrabban fordulnak elô.
Védekezés:
– agrotechnikai: fontos a lencse szakszerû vetése, intenzív növekedésének elôsegítése.
Az erdôk és facsoportok közelébe nem szerencsés vetni. Az ésszerû vetésforgó és az
izolációs távolság elônyös,
– kémiai: elôzetes talajvizsgálat alapján szükség lehet talajfertôtlenítésre (dazomet,
teflutrin),
– természetes ellenségei: a talajlakó formákat
pusztítják a rickettsiák (Ricketsiella
melolonthae /Krieg/ Philip), a baktériumok
(pl. Paenibacillus popilliae /Dutky/
Pettersson et al. [syn.: Bacillus popilliae
(Dutky)]), a gombák (Beauveria bassiana
/Balsamo/
Vuillemin,
Metarhizium
anisopliae var. anisopliae /Metschnikov/
Sorokin) a protozoonok (pl. Polymastix
melolonthae Grassi), a fonálférgek (Mermis
spp., Neoaplectana melolonthae Rühm), a
rovarok (Dexia rustica Fabricius-fürkészlégy, a Tiphia bogárrontó darazsak, bizonyos
rablólegyek és a lótücsök (vakondtücsök)
/Gryllotalpa gryllotalpa Linnaeus/).
Pattanóbogarak (Elateridae)
Agriotes spp.
Athous spp.
Corymbites spp.
Limonius spp.
Melanotus spp.
Selatosomus spp.
Hazánkban a legnagyobb károkat az
Agriotes fajok okozzák, amelyek egyértelmûen
növényevôk, a többi génusz fajai kisebb egyedszámban fordulnak elô, és táplálkozásukat tekintve sok fajuk szaprofág vagy ragadozó. Az
Agriotes fajok fejlôdési ideje 3–5 év, lárva és
imágó (utolsó évben) alakban telelnek át.
A fiatal bogarak tavasszal (április második
felében) jönnek elô. Táplálkoznak (növényi nedveket, virágokat, leveleket, állati eredetû táplá-
395
lékot vesznek magukhoz), párosodnak, majd
1–2 cm-es mélységbe lerakják petéiket. A fiatal
drótférgek kezdetben a talaj növényi korhadékait, humuszrészecskéket fogyasztják, de hamarosan megtámadják a növények föld alatti részeit,
és a 3, 4, 5 éves lárvák súlyosan károsítják azokat. A fejlett lárvák telelés elôtt a mélyebb talajrétegekbe húzódnak – egyes fajok bebábozódnak – és áttelelnek. A bogarak a következô tavasszal jönnek elô. Bizonyos fajok pl. az
Agriotes ustulatus (Schaller) lárva alakban telel
át, nyár elején bábozódik és július–augusztusban
rajzik.
Védekezés:
– agrotechnikai: fontos a lencse szakszerû vetése, intenzív növekedésének elôsegítése.
Az erdôk és facsoportok közelébe nem szerencsés vetni. Az ésszerû vetésforgó és az
izolációs távolság elônyös.
– kémiai: elôzetes talajvizsgálat alapján szükség lehet talajfertôtlenítésre (dazomet,
teflutrin).
– természetes ellenségei: a lárvákat és bábokat
pusztítják a gombák (Beauveria bassiana
/Balsamo/ Vuillemin, Metarhizium anisopliae
var. anisopliae /Metschnikov/ Sorokin), a fonálférgek (Mermis spp.), a rovarok (Pristocera depressa Fabricius parazitoid, sok futóbogár faj Calosoma cancellatus Eschscholtz,
Carabus madidus Fabricius), valamint a vetési varjú, a seregély és a vakondok.
A ZÖLD RÉSZEK KÁRTEVÔI
Fekete répa-levéltetû
Aphis fabae Scopoli
Zöld borsó-levéltetû
Acyrtosiphon pisum (Harris)
Fekete bükköny-levéltetû
Aphis craccivora Koch
Zöld bükköny-levéltetû
Megoura viciae Buckton
A lencsén feltehetôen az Aphis fabae a leggyakrabban elôforduló levéltetû. A hazai szakirodalom az A. fabae és az A. pisum fajokat
396
nevezi meg, a német az A. pisumot és a M.
viciaet, a spanyol pedig az A. pisumot és az A.
craccivorát.
A fekete répa-levéltetû a lencse valamennyi
föld feletti részét a teljes tenyészidôszak során
károsíthatja szívogatásával. Népes telepeket hoz
létre a növény szárán, levelén, hüvelyén. Korai
fertôzéskor a növények visszamaradnak a fejlôdésben, gyengén virágzanak, s termést alig hoznak. A termésveszteség alakulása szempontjából
legfontosabb a virágzó lencse levéltetû-fertôzöttsége, aminek következménye a nagy termésveszteség. A levéltetvek táplálkozása a levelek deformációját és sodródását eredményezi.
A hosszan tartó táplálkozás következtében a levelek sárgulnak, barnulnak, majd elszáradnak.
A levéltetvek szaporodását kedvezôen befolyásolja a 20 °C körüli átlaghômérséklet és a
70–85%-os relatív páratartalom. A hûvös, csapadékos idôjárás a populáció jelentôs egyedszámcsökkenéséhez, esetleg összeomlásához
vezet. Közvetett kártételük, hogy vírusvektorok.
A fekete répa-levéltetû fô gazdanövénye a
kecskerágó (Euonymus europeus, E. verrucosus), az áttelelô nemzedéke rajta él. A nyári
nemzedék – a termesztett növényeink között – a
lóbab, napraforgó, mák, cukorrépa, olykor a paradicsom- és bab-, lencsenövényeken fejlôdik.
Tömeges az elszaporodása a libatopféléken (pl.
Chenopodium album), s a disznóparéj (pl.
Amaranthus retroflexus) fajokon, tatárlabodán
(Atriplex tatarica) és lósóskán (Rumex
obtusifolius).
Párosodás után a nôstények a kecskerágó rügyeinek tövében, a héj paraléceinek mentén helyezik el áttelelô petéiket. Március végén, április elején kikelnek a hideget jól tûrô ôsanyalárvák. Kb. egyhónapos fejlôdési idô elteltével
az ôsanya szûznemzéssel és elevenszüléssel szaporodni kezd. Ezek utódszáma több, mint a késôbbi nemzedékeké (átlagosan 123). A szárnyatlan elevenszülô nôstények 27–78, a szárnyas nôstények 20–26 lárvát szülnek.
A szárnyas egyedek lencsére történô betelepedése már április végén megkezdôdhet, de május elsô napjaiban tömegessé válik. Kedvezô
idôjárási körülmények között, meleg, párás idô-
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
ben, májusban kialakulhat a gradáció, amely
gyakran betakarításig tarthat.
Az A. fabae elôrejelzéséhez tavasszal érdemes a környéken elôforduló kecskerágóvesszôkön lévô, áttelelt petéket számba venni. Ennél
megbízhatóbb, rövid elôrejelzést nyújt a nimfák
száma.
A zöld borsó-levéltetû fajkomplexumot alkot, amely taxonjai a borsó, a lucerna, a lóhere,
a somkóró stb. mellett a lencsén is elôfordulnak
(8. ábra). A tünetek és a kártétel sokban hasonlítanak az elôzôekben leírtakhoz. A lencsén élô
változat áttelelése pete alakban telel át a különbözô évelô Vicia-fajokon.
A fekete bükköny-levéltetû nem tud komolyabb károkat okozni, mert a legtöbb esetben a
magképzés utáni idôszakban jelenik meg.
Védekezés:
– agrotechnikai: a lencse szakszerû vetése, intenzív növekedésének elôsegítése. A lencse
vetésekor tartsunk izolációs távolságot a téli
gazdanövénytôl (kecskerágó, kányabangita),
– kémiai: az állománykezelésre érdemes lenne
speciális levéltetûirtó (pl. pirimikarb) hatóanyagot választani, ez azonban nincs engedélyezve a hüvelyesekben. Már a tetvek felszaporodási stádiumának kezdetén végezzük
el az elsô kezelést, amelyet szükség szerint
meg kell ismételni. Ügyeljünk a virágzás
vagy virágzás körüli idôszakban elvégzett
védekezésekre, mert ilyenkor a méhek mozgása várható. A levéltetvek ellen felhasználható hatóanyagok a következôk: alifás zsírsav, tiametoxam, béta-ciflutrin, alfa-cipermetrin, gamma-cihalotrin, lambda-cihalotrin, bifentrin, deltametrin, eszfenvalerát,
cipermetrin+klórpirifosz, dimetoát; eseti engedélykérelem benyújtása, majd az engedély
megléte mellett. A dimetoát hatóanyag lencsében engedélyezett, a virágzás kezdetéig
juttatható ki,
– természetes ellenségei között találjuk a katicabogarakat és lárváikat (Coccinellidae: pl.
Coccinella septempunctata Linnaeus,
Propylea quatuordecimpunctata Linnaeus,
Adonia variegata Goeze), amelyek jelentôs
számú levéltetût fogyasztanak el. Hasonlóan
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
sok egyedet pusztítanak a lebegôlegyek
(Syrphidae, pl. a Sphaerophoria scripta
Linnaeus) és a fátyolkák (Chrysopidae, pl. a
Chrysoperla carnea komplex fajai vagy a
Chrysopa formosa Brauer, a Chrysopa
phyllochroma Wesmael) lárvái is. A ragadozók közül megemlítendôk a virágpoloskák
(Anthocoridae) és lárváik, amelyek életük
folyamán szintén nagyszámú egyedet pusztítanak el. A zöld borsó-levéltetû utódaiban,
nedves, meleg idôjárás esetén, hirtelen,
gyors pusztítással vesz részt az Entomophthora gombanemzetség több faja (pl. E.
aphidis Hoffmann, E. ignobilis Hall &
Dunn).
Mezei poloskák (Miridae)
Molyhos mezeipoloska
Lygus rugulipennis Poppius
A lencse virágzását követôen a poloskák száma megszaporodik, a molyhos mezei poloskán
kívül a változó mezeipoloska (Lygus pratensis
/Linnaeus/), a zöldhátú mezeipoloska (Polymerus vulneratus /Panzer/), a világoszöld
mezeipoloska (L. gemellatus /Herrich-Schäffer/),
a pirosfoltos mezeipoloska (P. cognatus
/Fieber/) és a lucernapoloska (Adelphocoris
lineolatus /Goeze/) egyaránt nagy károkat okozhat. Ezek a fajok kezdetben a zöld részeket, leveleket, hajtásvégeket szívogatva károsítanak,
késôbb azonban a hüvelyeken is táplálkoznak,
ennek következtében fehéres, enyhén benyomódott foltok jelennek meg a magvakon. Magyarországi jelentôségük – hazai vizsgálatok híján –
nem kellôképpen ismert, de a mezei poloskákat
más európai országokban (Spanyolország) vagy
a tengerentúlon (USA, Kanada) a lencse legfontosabb kártevôi között tartják számon.
A poloskák második nemzedékeinek imágói
június elsô felében jelennek meg, majd petét
raknak. A poloskafajoknak – az adott év idôjárásától függôen – egy-két nemzedéke fejlôdhet
ki. A legfontosabb fajnak, a molyhos mezei poloskának két nemzedéke van, s az imágók a növényi maradványok alatt változatos helyeken telelnek át. A hûvös, csapadékos tavasz és nyárelô
csökkenti egyedszámukat.
397
Védekezés:
– agrotechnikai: a lencsét távolra vessük a lucernatábláktól,
– kémiai: ha virágzás elôtt vagy alatt megjelennek a poloskák, javasolható a védekezés.
Ajánlott permetezôszer-hatóanyagok pl. a
lambda-cihalotrin, a deltametrin, a dimetoát.
A levéltetvek elleni kezelés általában hatékony a poloskákra is. Javasolt, az imágók
betelepedésekor védekezni. Ekkor még/már
nem jelentenek komolyabb gondot a kémiai
védekezés környezetvédelmi elôírásai,
– természetes ellenségeik: a petéket fajoktól
függôen, a peteparazitoid fürkészek közül a
Telenomus, Anaphes, Polynema, Omphala
fajok, a gyilkosfürkészek (Euphorus pallipes
Curtis), a lárvákat a ragadozó poloskák
(Nabidae, Miridae, Lygaeidae) ritkítják. A
molyhos mezei poloska petéit az Anaphes és
Polynema fajok, lárváit a Leiphron pallipes
Curtis, az imágókat az Alophorella obesa
Fabricius fürkészlégy parazitálja. Lárváit és
imágóit a Nabis ragadozópoloska-fajok,
zengôlégylárvák, katicabogarak és a madarak fogyasztják.
A VIRÁGZAT ÉS A TERMÉS KÁRTEVÔI
Borsótripsz
Kakothrips robustus (Uzel)
A fajnak egy nemzedéke van, a második
stádiumú lárva telel át 20–30 cm mélységben
a talajban. Tavasszal elôször a hímek húzódnak a különbözô pillangós virágú növényekre
(borsó, lencse, lóbab, bükköny, lucerna,
vöröshere, baltacim), majd fokozatosan megjelennek a nôstények is, és nyár derekán (júliusban) a két ivar egyedei azonos arányban fordulnak elô.
A borsótripsz imágói és lárvái a lencse hajtásait, bimbóit valamint a fiatal hüvelyeket szúrják meg. A megtámadott növényi részek elszínezôdnek és deformálódnak. A szívogatás helyén ezüstösen barna színû érdes bevonat alakul
ki. A szívogatott bimbók, virágok elhalhatnak és
398
lehullanak. A megtámadott fiatal hüvelyek
aprók maradnak és eltorzulnak, az idôsebb hüvelyekben pedig kevesebb és kényszerérett magot találunk.
Védekezés:
– agrotechnikai: a lencsét vessük távol a
borsótripsz tápnövényeitôl, illetve a korábban tripsszel fertôzött lencsetábláktól. Nagyon fontos a vetésforgó betartása, mert az
elôzô évben tripsszel fertôzött táblák nagy
kockázatot jelentenek,
– kémiai: ajánlott permetezôszer-hatóanyag a
deltametrin,
– természetes ellenségei: Tetrastichus gentilei
Del Guercio (Hymenoptera, Eulophidae)
élôsködô fürkészdarázs faj, egyes az Anthocoridae családba tartozó ragadozó poloskák,
bizonyos entomopatogén gombák és fonálférgek.
Lencse-gubacsszúnyog
Contarinia lentis Aczél
A faj fejlôdése nem eléggé ismert. Feltételezhetôen egy nemzedéke van, és vagy a lárvák
vagy az elôbábok telelnek a talajban. Az imágók
a lencse bimbózása idején jelennek meg, általában júniusban. Párosodás után a nôstények a
bimbókba helyezik petéiket, 5–10 petét egy
bimbóba. A kikelô lárvák a bimbó belsejében
táplálkoznak, ami a bimbó gubacsosodását
okozza. Egy gubacsban 2–22 lárva fejlôdhet.
Fejlôdési idejük 13–15 nap. Kifejlôdve kibújnak
a gubacsból, a talajra vetik magukat, és 3–5 cmes mélységben begubóznak. A károsítás következtében a bimbó zárva marad, késôbb megduzzad. Az összecsukott szirmok között apró, fodros hüvely képzôdik, amely magot nem tartalmaz. Az elgubacsosodott bimbó elszárad, de
nem hull le, és a virágzati tengelyen marad.
Egyetlen tápnövénye a lencse.
Védekezés:
– agrotechnikai: a lencsét vessük távol (néhány km-re) az elôzô évi lencsetáblától.
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
A tapasztalatok szerint a több és nagyobb virágú fajták károsodása kevésbé jelentôs,
– kémiai: ajánlott permetezôszer-hatóanyagok a deltametrin és a dimetoát,
– természetes
ellenségei:
Tetrastichus
variegatus Szelényi (Hymenoptera, Eulophidae) és Omphale salicis Halyday
(Hymenoptera, Eulophidae) fürkészdarázs
fajok, egyes, az Anthocoridae családba tartozó ragadozó poloskák, bizonyos entomopatogén gombák és fonálférgek.
Lencsezsizsik
Bruchus lentis (Frölich)
Elô-ázsiai lencsezsizsik
Bruchus ervi Frölich
Babzsizsik
Acanthoscelides obtetctus (Say)
Lóbabzsizsik (gödröshátú bükkönyzsizsik)
Bruchus rufimanus Boheman
A legjelentôsebb kártevô zsizsiket, a lencsezsizsiket jellemezzük. (Az elô-ázsiai zsizsik életmódja és kártétele a lencsezsizsikéhez
hasonló.) Egy nemzedéke van, és imágó (9.
ábra) alakban telel át a lencsemagvak belsejében vagy a lencseszalma között. Az imágók
elôjövetelük után, tavasszal felkeresik a virágzó lencsetáblát, és a kialakuló zöld hüvelyre
(10. ábra) helyezik petéiket. A petébôl kikelô
lárváknak kezdetben 3 pár gyengén fejlett ízelt
lábuk van, amelyeket az elsô vedlés után elveszítenek. A lárvatípus így kukac. A lárvák behatolnak a lencse magjába, s itt fejlôdnek. Általában egy mag nem elég a lárva kifejlôdéséhez, bábozódása a második magban következik be. Az is elôfordulhat, hogy a lárvák elhagyják a hüvelyt, sôt akár a növényt is, és a
talajon kúszva egy másik növényen fejezik be
fejlôdésüket. Ellentétben a borsó- vagy babzsizsikkel, a magvak ablakossága kevéssé látszik. A lárvakamrára utaló kerekded ablak a
mag szegélyén helyezkedik el, s miután a bogár távozáskor megnyitja a maghéjat, az elvékonyított ablakfalak kitöredeznek, és a lencse
szélén szabályos félkörívszerû kimetszés
látható.
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
399
Védekezés:
–
agrotechnikai: a lencsét vessük távol (néhány km-re) az elôzô évi lencsetáblától,
– fizikai: az étkezési és takarmánylencsét nagy
teljesítményû szárítókban fölmelegítve is
zsizsikteleníthetjük, ha hosszabb idôn át
60 ºC-on tartjuk,
– kémiai: a zsizsiket betakarítás után érdemes
mielôbb elpusztítani. A hatályos 7/2001. (I.
17.) A hatályos FVM rendelet szerint 14
nappal aratás után a lencsét ki kell csépelni
és zsizsikteleníteni. Tarlóját a betakarítás
után 14 napon belül alá kell szántani.
A zsizsiktelenítés általában gázosítással történik, gázmester közremûködésével. Javasolt
hatóanyagok: magnézium-foszfid, alumínium-foszfid, deltametrin + piperonil-butoxid
(PBO),
– természetes ellenségei: nem ismeretesek.
A LENCSE GYOMIRTÁSA
A lencse herbicidekkel szembeni érzékenysége miatt különös jelentôsége van a gyomnövények elleni védekezésben az agrotechnikai lehetôségek maximális kihasználásának.
A terület megválasztásakor fontos, hogy a
talaj, a tábla fekvése optimális körülményeket
teremtsen a lencse számára, hogy a jó kondícióban lévô kultúrnövény gyomelnyomó képessége
maximális legyen, és a herbicides kezelések mi-
nimális károsodást okozzanak. A túlzott melegnek, nagyobb hôingadozásnak kitett déli lejtôknél kedvezôbbek az északi, északkeleti lejtésû
területek. A talaj humusztartalma és kötöttsége
csak kismértékben változhat a táblán, mivel az
jelentôsen növeli a gyomirtó szeres kezelésekkor a fitotoxicitás veszélyét, ahogy a meredekebb lejtôk is, melyek a herbicidek összemosódását okozhatják.
Olyan területre kerülhet lencse, mely mentes
a nehezen irtható gyomnövényektôl (pl. selyemmályva, szerbtövisek, parlagfû), illetve olyan fajoktól melyek a lencsébôl nem irthatók (pl. pillangós gyomnövények) vagy pl. a mérgezô csattanó maszlagtól. A tábla megválasztásakor meghatározó szempont, hogy ugyanarra a területre
4 éven belül nem kerülhet lencse, és semmilyen
pillangós növény nem lehet elôveteménye, mert
ez fokozza különféle betegségek fellépésének a
veszélyét. A betegségektôl sínylôdô lencsében
fokozottabban kell számolni a herbicidek károsító hatásával (11. ábra).
Elôveteménynek leginkább azok a kultúrák
felelnek meg, melyek megfelelô lehetôséget teremtenek a területen lévô évelô gyomnövények
(pl. mezei aszat, apró szulák) irtásához és a
megfelelô talajmunkához, amivel a legjobb
magágy készíthetô elô.
A megfelelô minôségû talajmunka és magágy elôkészítés szükséges a lencse dinamikus
keléséhez és fejlôdéséhez, továbbá a korlátozott
számú, alapkezelésben felhasználható herbicid
jobb hatáskifejtéséhez (12. ábra).
A lencsében engedélyezett herbicid hatóanyagok, készítmények és alkalmazási idôk
S-metolaklór
Dual Gold 960 EC
preemergens
glifozát-ammónium só
Medallon Premium
a lencse kelése elôtt
quizalofop-P-etil
Leopard 5 EC
posztemergens
quizalofop-P-etil
Targa Super
posztemergens
diquat-dibromid
Reglone
lombtalanításra
diquat-ion+nedvesítôszer
Reglone Air
lombtalanításra
Megj.: a prometrin (Prometrex 500 WP, 500 SC) a 2010-es „Szerjegyzék”-ben tévesen szerepel mint
lencseherbicid!
400
A LENCSE NÖVÉNYVÉDELMI
TECHNOLÓGIÁJA
Vetés elôtt, vetéskor
A lencse Rhizobium leguminosarum bv.
viciae szimbionta kapcsolata a talaj nitrogénkészletét gazdagítja.
Agrotechnikai feladat a lencse gondos terület kiválasztása mellett a harmonikus tápanyagellátás. A vetésváltás során ügyeljünk az elôvetemény megválasztására. Önmaga vagy más hüvelyes után, azok szomszédságába nem kerülhet, a lekerült növényi maradványokon ugyanis
áttelelnek olyan kórokozók, kártevôk, melyek
kártételét agrotechnikai eljárásokkal nehezen
tudnánk megszüntetni. A lencse jó elôveteményének számít az ôszi búza vagy árpa. Újabban – régi hagyományt fölelevenítve – számításba vehetô a kettôs termesztés (angolul:
intercroping) tavaszi árpával kevert vetésben. Az
árpa nem árnyékol túlságosan, a lencse gyenge
szárának pedig támaszt nyújt, s majdnem azonos
idôben érik.
A talajban élô kártevôk (fonálférgek és rovarok) leküzdésére alkalmas a dazomet talajfertôtlenítô hatóanyag (50–60 g/m2 vetés elôtt). Talajlakó kártevô rovarok (drótférgek, pajorok) ellen
ezenkívül – ha egyedsûrûségük eléri a károsítási küszöbértéket – felhasználható még a
teflutrin, sorkezelés formájában (7–10 kg/ha).
A lencse vegyszeres gyomirtására – a szelektív egyszikûirtó készítmények kivételével –
preemergensen felhasználható herbicidek
engedélyezettek. Az S-metolaklór egyéves egyszikû gyomnövények irtására alkalmas, és gyérítô hatása van magról kelô kétszikû gyomnövényekre. Használhatók továbbá glifozát hatóanyagú készítmények kikelt gyomnövényekre,
de még a lencse kelése elôtt. A glifozát totális
hatású gyomirtó szer, de a talajon tartamhatása
nincs.
A vetômagvak fungicides csávázásával hatékonyan védekezhetünk a csíranövényre veszélyt
jelentô gombák ellen, gátolhatjuk továbbá az
egyes maggal terjedô betegségek kártételét.
A rozsda, aszkohitás betegség, maggal is terjedô gombák ellen az ajánlott hatóanyagok:
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
mankoceb, kaptán, TMTD – csávázás formájában megbízható védelmet nyújtanak. A mag belsejében lévô gombák ellen a felszívódó hatóanyagok, pl. a zöldborsónál engedélyezett, karboxint tartalmazó csávázás is szükséges lehet,
eseti engedéllyel, de ezek sem adnak kielégítô
védelmet.
A talajlakó kártevôk ellen – tanácsos térfogati kvadrát módszeres talajfelvételezéssel meggyôzôdni a fertôzöttség mértékérôl – acetamiprid (csávázás), klórpirifosz, teflutrin hatóanyagú talajfertôtlenítô szert használjunk.
A keléstôl 2–6 leveles állapotig
A csírázó lencsét száraz tavaszokon intenzíven támadhatják a kis csipkézôbarkók (Sitona
spp.) imágói. A bogarak a kelést követôen a levelek csipkézésével, a lárvák a gyökerek rágásával és a nitrogéngyûjtô gümôk kiodvasításával
károsítják a lencsét. Tömeges kártételre elsôsorban a táblák szélein számíthatunk. Ha 5–8 db/m²
imágó jelen van, indokolt a védekezés. Ajánlott
hatóanyagok: tiametoxam, béta-ciflutrin, alfacipermetrin, béta-cipermetrin, gamma-cihalotrin, lambda-cihalotrin, bifentrin, deltametrin,
eszfenvalerát, cipermetrin+klórpirifosz, dimetoát. A felsorolt hatóanyagok egy része nem
használható érzékeny természeti területeken, integrált szántóföldi növénytermesztési célprogramban vagy tanyás gazdálkodási célprogramban, ezért a felsorolt esetekben meg kell gyôzôdni a korlátozásokról.
Állománykezelésre, posztemergensen szelektív egyszikûirtó készítmények használhatók,
melyek veszélytelenek a lencsére, és – dózistól
függôen – egyéves és évelô gyomnövények ellen is hatékonyak.
A hajtásnövekedés idôszaka, virágzás
kezdetéig
A levéltetvek betelepedése ebben az idôszakban kezdôdik. A fekete répa-levéltetû
(Aphis fabae) a lencse egyik legjelentôsebb állati kártevôje, mert szívogatásával a növény
föld feletti részeit (leveleit, hajtását, hüvelyeit)
pusztítja. A tetvek nagy része a hajtás legfelsô
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
végén szívogat. A fertôzött növények hajtásain,
levelein megjelenik a levéltetvek mézharmata,
ezt követôen a korompenész, amely nagymértékben korlátozza a fotoszintézist. E közvetlen
kártételnél jelentôsebb és veszélyesebb a közvetett kártétel, ugyanis a levéltetvek a lencse valamennyi kórokozó vírusának vektorai. A vírusok az egész növényt fertôzhetik, s a beteg növényeken csökkent a termésképzôdés. A levéltetvek elsô szárnyas egyedeinek észlelésekor indokolt megkezdeni a védekezést, amit aztán
szükség szerint meg lehet ismételni. Számos hatóanyag áll rendelkezésre a levéltetû-népesség
szabályozására, pl. alifás zsírsav, tiametoxam,
béta-ciflutrin, alfa-cipermetrin, béta-cipermetrin,
gamma-cihalotrin, lambda-cihalotrin, bifentrin,
deltametrin, eszfenvalerát, cipermetrin+klórpirifosz, dimetoát. A fiatal leveleket, hajtást fertôzi a Peronospora trifoliorum, amely ellen
szükség lehet fungicides védekezésre mankoceb, rézoxiklorid vagy rézhidroxid hatóanyagú készítmények valamelyikével.
Virágzás, hüvelyképzôdés
Az optimális idôben (március eleje, legkésôbb közepe, az erôsebb fagyok elmúltával) elvetett lencse, melyet gabona vagy még inkább
kapás (20–30 cm) sortávolságra vetünk, május
hónapban virágzik. Az egyenletes, jó termés feltétele, ha a virágzás alatt kedvezô a talajnedvesség, s nagy a páratartalom. Terméskötôdés elôsegítésére a lencsében alkalmazható készítmény
a ftalanilsav (Nevirol 60 WP, nélkülözhetetlen
használati /essential use/ kategória).
Ez a fekete répa-levéltetû fô szaporodási
idôszaka, amely a legsúlyosabb állati kártételt
okozhatja, ezért feltétlen figyelmet érdemel.
(Lásd: a megelôzô részben leírtakat!)
A lencsét virágzásban gyakran látogatják a
beporzó méhek, a poszméhek és más egyéb, abban közremûködô rovarok. Ha erôs a levéltetûfertôzés, a vegyszeres védekezés elkerülhetetlen. A védekezést ilyen esetben méhkímélô
technológiával, minden ide vonatkozó elôírás
figyelembevételével, körültekintôen kell elvégezni!
401
Zöldhüvelyes állapot
Továbbra is fertôzhetnek a levéltetvek, gyérítésük elengedhetetlen.
Egyes években nagy károkat okozhat a lencsezsizsik. Az imágó petéit a növény hüvelyére rakja, majd a lárvák behatolnak a magba, s
annak belsejében fejlôdve károsítanak. Védekezni az imágók tömeges rajzásakor javasolt
tiametoxam, béta-ciflutrin, alfa-cipermetrin,
béta-cipermetrin, gamma-cihalotrin, lambdacihalotrin, bifentrin, cipermetrin + klórpirifosz, dimetoát hatóanyagokkal, megelôzô
jelleggel.
A levelet, hajtást, zöld hüvelyt is fertôzô
kórokozók (Peronospora, Ascochyta, Uromyces,
Alternaria, Botrytis fajok) ellen szükség lehet
fungicides védekezésre, szükség esetén a kezelést megismételve.
Betakarítás, tárolás elôtti idôszak
A lencse tenyészideje 110–120 nap, rendszerint június vége, július eleje a betakarítás
idôszaka. Ha a hüvelyek barnák, és az alsó hüvelyek magja kemény, akkor aratni kell, nem
szükséges bevárni a szárak és levelek teljes elszáradását. Az alsó hüvelyek érettsége határozza meg az aratás idejét. A megkésett aratáskor a mag könnyen pereg, a túl korai betakarításkor pedig a felsô hüvelyek magja éretlen, a termés tarka színezôdésû lesz. A betakarítás idôzíthetô, a veszteségek csökkenthetôk
deszikkálással, melyre a lencsében engedélyezett a diquat dibromid földi, esetleg légi kijuttatással.
A kombájntól bekerült magot azonnal tisztítani kell, a nedves növényi részeket, a gyommagokat távolítsuk el a lencsébôl. Ha kitisztítva a mag nedvességtartalma 14% vagy annál
kevesebb, tárolható, ha nagyobb nedvességtartalmú, akkor kíméletes szárítást kell végrehajtani. Ezután képesített gázmesterrel elvégeztetjük a zsizsiktelenítést, pl. magnéziumfoszfid, alumínium-foszfid, deltametrin +
piperonil butoxid (PBO) hatóanyagú készítményekkel.
402
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
A LENCSE NÖVÉNYVÉDELME
1.
JAVASOLT
VÉDEKEZÉS
2.
3.
III.
4.
5.
IV.
6.
V.
7.
VI.
8.
VII.
A NÖVÉNY
FEJLÔDÉSMENETE
Gyomnövény
Vírusok (= levéltetû elleni
inszekticid kezelés)
Kártevôk
Gyökérfekély és csíranövény
kórokozók
Lencse-peronoszpóra
Botritiszes betegség
Lencserozsda
Lisztharmat
Aszkohitás foltosság
Csipkézôbarkók
Szár-fonálféreg
Fekete répa-levéltetû
Mezei poloskák
Lencsezsizsik
N°
1.
2.
3.
Védekezés
ideje
Vetés
elôtt,
vetéskor
Fenológia
mag
Károsítók
maggal terjedô,
talajból fertôzô
betegségek;
Pythium fajok
Ajánlott
készítmény
Dithane M-45
Captan 50 WP
Orthocid 50 WP
Royalflo
Previcur 607 SL
(+ Flowsan FS komb.)
Március vetés után
kelés elôtt
preemergensen
magról kelô
Dual Gold 960 EC
egyszikû gyomnövények;
egy- és
Medallon Premium
kétszikûek
Március 2–6 lombközepe– leveles
április
állapotban
eleje
csipkézô
barkók,
levéltetvek
Nurelle-D 50/500 EC
Actara 25 WG
Fendona 10 EC
Sumi-Alfa 5 EC
Bulldock 25 EC
Summidog 25 EC
Tagló
Karate Zeon 5 CS
Dózis
(kg-l/t, g/fm,
kg-l/ha, %)
Forg. Felhaszkate- nálhatógória sági besorolás
Megjegyzés
2,5 kg/t
3,0–5,0 kg/t
3,0–5,0 kg/t
2,0 l/t
2–3 l/t
(2,5–3 l/t)
III.
I.
I.
I.
III.
I.
1,4–1,6 l/ha
III.
2–3 l/ha
III.
totális herbicid,
a lencse kelése
elôtt közvetlenül
0,7 l/ha
60–100 g/100 l
0,15 l/ha
0,3 l/ha
0,6 l/ha
0,6 l/ha
0,075 l/ha
0,15–0,2 l/ha
I.
III.
II.
II.
II.
II.
II.
III.
szükség esetén;
lencsében eseti
engedéllyel
csávázás
csávázás eseti
engedéllyel
engedélyezett
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
403
A táblázat folytatása
N°
Védekezés
ideje
Fenológia
Károsítók
Ajánlott
készítmény
Dózis
(kg-l/t, g/fm,
kg-l/ha, %)
Forg. Felhaszkate- nálhatógória sági besorolás
Megjegyzés
4.
Április
állományban egyszikû gyom
posztemernövények
gens
Leopard 5 EC
Targa Super
0,7–3,5 l/ha
1–3,5 l/ha
III.
III.
5.
Április–
május
állományban levéltetvek,
poloskák
Bi 58 EC
Danadim Progress
Dimetoát Jubileum
Rogor L-40
Bio-Sect
Actara 25 WG
Bulldock 25 EC
Summidog 25 EC
Fendona 10 EC
Rapid CS
Karate Zeon 5 CS
Talstar 10 EC
Decis 2,5 EC
Sumi-Alfa 5 EC
Nurelle D 50/500 EC
0,6–1 l/ha
0,6–1 l/ha
0,6–1 l/ha
0,6–1 l/ha
10–20 l/ha
50–80 g/100 l
0,6 l/ha
0,6 l/ha
0,125 l/ha
80 mg/l
0,15–0,2 l/ha
0,2 l/ha
0,2 l/ha
0,3 l/ha
0,5 l/ha
II.
II.
II.
II.
III.
III.
II.
II.
II.
II.
III.
III.
III.
II.
I.
Champion 50 WP
Champion 2 FL
Dithane M-45
Polyram DF
Rézoxiklorid 50 WP
2,0–3,0 kg/ha
1,75–2,0 l/ha
0,2 %
1,2–1,6 kg/ha
2,0 kg/ha
III.
III.
III.
III.
III.
Topsin-M 70 WP
0,6–0,8 kg/ha
III.
eseti engedéllyel;
Bi 58 EC
Danadim Progress
Dimetoát Jubileum
Rogor L-40
Bio-Sect
Actara 25 WG
Bulldock 25 EC
Fendona 10 EC
Rapid CS
Karate Zeon 5 CS
Talstar 10 EC
Decis 2,5 EC
Sumi-Alfa 5 EC
Nurelle D 50/500 EC
0,6–1 l/ha
0,6–1 l/ha
0,6–1 l/ha
0,6–1 l/ha
10–20 l/ha
50–80 g/100 l
0,6 l/ha
0,125 l/ha
80 mg/l
015–0,2 l/ha
0,2 l/ha
0,2 l/ha
0,3 l/ha
0,5 l/ha
II.
II.
II.
II.
III.
III.
II.
II.
II.
III.
III.
III.
II.
I.
az imágók
tömeges
rajzásakor
(engedélyezettek)
eseti engedéllyel
2–5 db/t, ill.
1–2 lap/30–
33 m³ tárolótér
1 tasak/5,5 t
5–10 ml/t
I.
6–7. Május–
június
8.
állományban kórokozó
gombák
(peronoszpóra,
aszkohitás levélfoltosság,
rozsda, kivéve
lisztharmat,
szürkepenész);
szürkepenész,
lisztharmat;
levéltetvek,
tripsz,
gubacsszúnyog,
lencsezsizsik
betakarítás
raktári kártevôk, Degesh Magtoxin
után azonnal lencsezsizsik
Tekphos
K-Obiol 25 EC
I.
I.
10 cm-es lencse
fejlettségnél
(engedélyezettek)
szükség esetén
(engedélyezettek)
lencsében eseti
engedéllyel
szükség esetén
kizárólag
egészségügyi
gázmester
használhatja
Ökológiai termesztésben használható készítmény
AKG szántóföldi és zöldségtermesztési programokban tiltott felhasználású növényvédô szer
AKG integrált gyümölcs- és szôlôtermesztési programokban tiltott, illetve korlátozott felhasználású növényvédô szer
404
AJÁNLOTT IRODALOM
Anonim (2002): Pest management strategic plan for pulse
crops (chickpeas, lentils and dry peas) in the United
States and Canada. http://www.ipmcenters.org/
pmsp/pdf/ USCAPulsePMSP.pdf
Anonim (2009): Pacific northwest insect management
handbook. Commercial vegetables. Lentil. http://
weeds.ippc.orst.edu/pnw/insects?19VGTB41.dat
Basky Zs. (2005): Levéltetvek. Mezôgazda Kiadó, Budapest
Beniwal, S.P.S., Baya'a, B., Weigand, S., Makkouk, KH.
and Saxena, M.C. (2009): Field Guide to Lentil
Diseases and Insect Pests. ICARDA. http:
//www.icarda.cgiar.org/Publications/Field_Guides/
Lentil/LentContent.html
Bognár S. és Huzián L. (1979): Növényvédelmi állattan.
Mezôgazdasági Kiadó, Budapest
Boros Á. és Gimesi A. (1971): A lencse károsítói. 2. A lencse gyomnövényzete és kémiai gyomirtása. In:
Mándy Gy. és Kiss B. (szerk.): A lencse. Lens
culinaris Medik. Magyarország Kultúrflórája III.
kötet 15. füzet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 51–53.
Bragg, D.E. and Burns, J.W. (2002): Crop profile for lentils
in Washington.http://www.tricity.wsu.edu/~ cdaniels/
profiles/ Lentil.pdf
Emeran, A.A., Román, B., Sillero, J.C., Satovic, Z. and
Rubiales, D. (2008): Genetic variation among and
within Uromyces species infecting legumes. J. of
Phytopathol., 156: 419–424.
Emeran, A.A., Sillero, J.C., Niks, R.E. and Rubiales, D.
(2005): Morphology of infectiou structures helps to
distinguish among rust fungi infecting leguminoud
crops. Plant Disease, 89: 17–22.
Erskine, W., Muelbauer, F., Sarker, A. and Sharma, B.
(2009): The Lentil: Botany, Production and Uses.
CABI, Wallingford, UK
Jermy T. és Balázs K. (szerk.) (1988–1996): A növényvédelmi állattan kézikönyve 1–6. Akadémiai Kiadó,
Budapest
Khare, M.N. (1996): Diseases of lentil (Lens culinaris
Medik.) http://www.apsnet.org/online/common/
names/lentil.asp
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (8), 2010
Komlóssy Gy. (1971): A lencse károsítói. 1. Növényi kórokozók. p. 50–51. In: Mándy Gy. és Kiss B.
(szerk.): A lencse. Lens culinaris Medik. Magyarország Kultúrflórája III. kötet 15. füzet. Akadémiai
Kiadó, Budapest
Kövics Gy. (2000): Növénybetegséget okozó gombák névtára. Mezôgazda Kiadó, Budapest
Manninger G. A. (1960): Szántóföldi növények állati kártevôi. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest
Memon, N.A. and Memon, A.A. (2005): Efficacy of
different insecticides against lentil pod borer
(Helicoverpa spp). Research Journal of Agriculture
and Biological Sciences, 1 (1): 94–97.
Schmidt, M. (1962): Landwirtschaftlicher Pflanzenschutz. VEB Deutscher Landwirtschaftsverlag,
Berlin
Seprôs I. (szerk.) (2001): Kártevôk elleni védekezés I.
Mezôgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest.
Stevenson, P.C., Dhillon, M.K., Sharma, H.C. and El
Bouhssini, M. (2007): Insect pests of lentil and
their management. In: Yadav, S.S., David L.,
McNeil, D.L. and Stevenson, P.C. (eds.): Lentil an
ancient crop for modern times. Springer Netherlands, 331–348.
Stoilova, T. and Chavdarov, P. (2006): Evaluation of lentil
germplasm for disease resistance to Fusarium wilt
(Fusarium oxysporum f.sp. lentis). J. Cent. Eur.
Agric., 7 (1): 121–126.
Szabadi G. (szerk.) (2010): Növényvédô szerek, termésnövelô anyagok 2010 I. Agrinex Bt., Budapest
Székelyné Bognár E. (2002): Lencse (Lens culinaris
Medik.). In: Radics L. (szerk.): Alternatív növények termesztése II. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest, 133-139.
Ubrizsy G. (szerk.) (1965): Növénykórtan. II. Akadémiai
Kiadó, Budapest.
V. Deseô K. és Manninger G. A. (1971): A lencse károsítói. 3. Állati kártevôk. In: Mándy Gy. és Kiss B.
(szerk.): A lencse. Lens culinaris Medik. Magyarország Kultúrflórája III. kötet 15. füzet. Akadémiai
Kiadó, Budapestm 53–57.