Derecske a társulási központ

2007 júliusára született meg a parlamenti döntés, hogy a Derecske-Létavértesi kistérség Mikepércs nélkül, tíz település szövetségeként működik tovább.

Az ekkor új alapokra helyezett társulási megállapodás szerint a kistérséget irányító társulási tanács vezetője 2009. július 1-jéig Létavértes, 2010. december 31-ig Derecske.

A vezetői szerep átadásának konkrét formája: 2009. július 1-je óta Bakó István polgármester a társulási tanács elnöke, s ebből következően a kistérségi munkaszervezet is Derecskére költözött.

*

Érsemlyén – Bagamér 5. jubileumi nemzetközi Határrandevú

2009. augusztus 29-én az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával megrendezésre került az 5. jubileumi Érsemlyén- Bagamér Határandevú.

Az esemény helyszínének a Bagamér és egyben Magyarország keleti határán fekvő tisztást választották. A rendezvény érdekessége az volt, hogy ideiglenesen a magyar és román oldalról is megnyitották a határt, így az emberek gond nélkül átmehettek a másik oldalra. Ez már csak azért is volt szükséges, mert a színpadot pontosan a határsávon állították fel.

8 órától megkezdődött a főzőverseny. A bográcsokban vaddisznó-, nyúl-, illetve szarvas pörköltet, valamint bográcsgulyást és babgulyást főztek a versenyzők. 10 órától 18 óráig az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program sátrában a HVI és a HACS munkatársa ügyfélszolgálat jelleggel tájékoztatást nyújtottak a lakosságnak, illetve a rendezvény vendégeinek az ÚMVP I.-IV. tengely intézkedésiről. E mellett tájékoztató kiadványokat és promóciós termékeket osztogattak.

A 10 órától kezdődő Testvérpárbalyban a két ország állampolgárai mérhették össze erejüket a sportvetélkedők során. 13 órától modellezők bemutatója következett. Távvezérlésű benzinüzemű autómodellt vezettek, majd egy helikoptert is megreptettek. A bemutató után a bátrabbak – segítséggel - maguk is megpróbálhatták irányítani a modelleket.

13.30 órától Néptánc-gála keretében a Komádi és Érsemlyéni Ezüstperje Néptánccsoportok műsorát láthatták a nézők.
13.50-től Nagy Csaba tárogatóművész játszott, aki szavakban be is mutatta hangszerét, és annak történetét.

14.00-kor ünnepélyes megnyitóra került sor. Beszédet mondott Balazsi József, Érsemlyén polgármestere és Derzsi Ákos, az RMDSZ képviselője.
A két település vezetői kölcsönösen megajándékozták egymást , majd Bagamér polgármestere, Orvos Mihály megnyitotta a rendezvényt. A beszédek után sorban felhangzott a Magyar Himnusz, Románia himnusza és az Európai Unió himnusza is.

A megnyitó után Nagy Csaba tárogatóművész folytatta műsorát.
14.30-kor kihirdették a főzőverseny győzteseit.
15 órakor kezdődött az ifjúsági találkozó, amelyen bagaméri és érsemlyéni gyerekek színpadi műsorokkal szórakoztatták a nézőket.
A 16.30-kor kezdődő meglepetésműsor a gyerekeknek szólt: egy bohóc tűnt fel a színpadon, és félórán át önfeledt szórakozásba kapcsolódhattak be a kicsik. 17 órakor a Nagyváradi Szigligeti Társulat zenés előadása következett. Az énekesek operetteket és magyar nótákat adtak elő, fergeteges hangulatot teremtettek. 18.40-kor kisorsolták a tombola nyereményeit.

19 órától a debreceni Vismajor Zenekar koncertezett, majd 20.45-kor megérkezett a Dj Szatmári & Jucus formáció. A modern zenét kedvelők hosszan élvezhették a páros előadását.
23 órakor tűzijáték zárta a rendezvényt.

*

Véget ért a főtérberuházás Derecskén

Derecske Város településrehabilitációja címmel az Észak-alföldi Operatív Program keretében pályázatot nyújtott be a város a főtér megújítására.

A pályázat nyert, 55.163.700 Ft-ból újult meg a főtér, az önkormányzat 5.632.214 Ft önrésszel járult hozzá a beruházáshoz. A projekt 2009. januárban kezdődött, az ünnepélyes átadás 2009. augusztus 19-én volt.

A kivitelezés során 2.409 m2 terület kapott díszes térburkolatot, a beteg, elöregedett fákat kivágták, azonban minden esetben pótlásra kerültek. Megújultak a padok, kerékpártároló és ivókút épül, valamint hét parkoló is kialakítottak. Megújult a tér közvilágítása, négy térfigyelő kamera ügyel éjjel-nappal a tér biztonságára.

A beruházás következtében a tér alkalmassá vált nagyobb városi rendezvények megtartására, szabadtéri kulturális programok lebonyolítására.

Tavasztól minden arra járó gyönyörködhet a frissen telepített gyep zöldjében, a több száz évelő és fás szárú növény üdeségében.

*

Ezerötszáz adagos konyhát adtak át Derecskén

Feszített tempóban készült el két és fél hónap alatt a város közétkeztetését szolgáló konyha, melynek átadási ünnepségére augusztus 31-én került sor.

A Városgazdálkodási Kft. vezetője, Végső Zoltán, köszöntőjében elmondta: nem egyszerű munkavégzés után érkeztek el a mai naphoz, hiszen a gimnázium régi konyhájának teljes körű átalakítása egyaránt érintette a vállalkozókat, az önkormányzatot, a kht-ból kft-vé alakult céget is.

Bakó István polgármester leszögezte: újabb XXI. századi követelményeknek megfelelő létesítménnyel gazdagodott a város, mely már korábban is gondolkodott a tanuló ifjúság számára való főzés hatékonyabb megoldásáról. Maga az étkező helyiség nem bővült, pedig szükség lenne rá. A főzés viszont a legmodernebb eszközökkel, energia és munkaerő takarékos megoldásokkal valósult meg.

A polgármester reményét fejezte ki amiatt, hogy a korszerű konyha szolgáltatásait önkormányzati rendezvényeknél is igénybe fogják venni.

*

Falumúzeum nyílt Konyáron

Amíg máshol kulturális intézményeket zárnak be, addig a múltjára büszke konyári közösség falumúzeumot avatott a helyi hagyományörzö napok során.

A falu szülöttéről, Kurucz Albert tanárról, néprajzkutatóról, múzeumigazgatóról elnevezett falumúzeum épületét a református egyház bocsátotta rendelkezésre, hogy méltó helye legyen a Pallás család adományából származó kerámiagyűjteménynek, illetve a múlt relikviáinak.

Az ünnepélyes megnyitóra eljött a névadó lánya, Kurucz Enikő Londonból, valamint a még helyben élő rokonság is.
Fülep László polgármester köszöntője elején kijelentette: a világot elárasztó globalizációnak nem tudunk, de nem is kell ellenállni, hanem alternatívát kell mutatni évszázados hagyományaink átörökítésével. A mai magyar valóság nem kedvez azoknak a településeknek, amelyek mernek nagyot álmodni. De Konyár mindig több akart lenni, etalon a magyar jövő számára – mondta a település első embere, hozzátéve, hogy 2003 és 2007 között
semmi nem történt a faluban a súlyos eladósodáson kívül. Nem igazi polgármester az, aki nem áldoz a kultúrára, adott hangot meggyőződésének Fülep László, s köszönetet mondott Erdőhátiné Fürj Anikó református lelkésznek az épületért, a Pallás családnak a gyűjtemény alapjául szolgáló kerámiatányérokért, Horváth László muzeológusnak a szakmai tanácsokért, Ujváry Zoltán néprajzprofesszornak az útmutatásaiért, Nagy Istvánné pedagógusnak – aki Konyár történetét oktatja – tanítói munkájáért.

Dicsérettel illette a polgármester Dezső Jánost, Tóth Zoltánt és Bereczki Tamást, a bejárati kapu faragóit, továbbá Békési Andrást, aki az egész folyamatot menedzselte.
Megköszönte a képviselőknek azt a támogatást, amelynek segítségével az éves költségvetés egy százalékát különítették el a múzeum kialakítására.

Erdőhátiné Fürj Anikó örömét fejezte ki amiatt, hogy a református egyház is hozzájárulhatott a nemes cél megvalósulásához. A lelkész elmondta: az 1823-ban épült ház iskola volt, az egykori tantermeket alakították ki igényesen kiállítótermekké. – Jó dolog, amikor igény van Isten áldására, utalt a felkérésre.
Lakner Lajos megyei múzeumigazgató rámutatott: a falumúzeum az értékek megőrzője a pusztulással szemben, s méltatta a konyári közösség erejét, amellyel az értékek enyészettől való megmentését végzi.

Az ünnepélyes szalagátvágást követően a népes közönség betekintést nyerhetett Konyár évszázados múltjába, majd igazi falusi vendéglátásban részesült.

*

Kistérségi nyugdíjas találkozó Derecskén

A tavalyi első sikerén felbuzdulva, idén is megszervezte a derecskei nyugdíjas klub a térség hasonló szervezetinek találkozóját. A mostanira azonban eljöttek Füzesgyarmatról és Nyíregyházáról is a testvérszervezetek képviselői.

Farkasné Bene Erzsébet, a derecskei klub elnöke, szomorúan jegyezte meg, hogy éppen a közelebbi nyugdíjasok nem tudtak eljönni a vasúti közlekedés mostoha körülményei miatt. Így pl. otthon maradtak a pocsajiak is.

Márton Attila, a térség egyéni országgyűlési képviselője, fővédnök szerint, jó dolog egy klubhoz tartozni, különösen a nyugdíjasoknak, mert így nem érezhetik egyedül magukat. Az elmúlt egy évben nagy változások történtek, megszűnt pl. a 13. havi nyugdíj, mégis nagyobb felelősség, teher hárul a nyugdíjasokra - szögezte le a honatya. A fiatalok mindent megtesznek munkahelyük megtartása érdekében, éppen ezért gyakrabban veszik igénybe a nagymamák segítségét - tette hozzá.

- Tapasztalataik birtokában tanácsokat is adhatnak a nehéz időszak átvészeléséhez. Tartsák is a lelket a fiatalokban, ehhez kívánok erőt, egészséget - mondta Márton Attila.

A köszöntők után a derecskei nyugdíjasok énekkara arató dalokkal adta meg az alaphangot az egész napos rendezvénynek, majd a 95 éves sárándi Szendrei Sándor nótázott.

Magyar nóta, tánc, vers, kabaré váltogatta egymást, majd id. Porkoláb Gyula képviselő idegenvezetésével egy séta következett a városban, s betértek a helytörténeti gyűjtemény megtekintésére is.

Forrás: Derecske-Létavértesi HVI, derecske.hu

Cikk megosztása