Aranyozott réz pohár – öntöttvas bányászfigurával, 18. század, Úrvölgy (Špania Dolina)
A gémeskutas bögrék, Halászbástyát rejtő hógömbök és matyómintás hűtőmágnesek korában talán meglepő lehet, hogy a szuvenír egykor értékesebb lehetett az utazásnál is. Volt olyan szerencsés például, aki egy egész hegyet vihetett haza emlékbe! Ma ilyen tárgyakat bányászunk elő.
Műtárgyfotó - bányahegyet ábrázoló asztaldísz Körmöcbányáról a bécsi császári gyűjteményben, Löwy Josef fényképész, 1895 körül, Bécs
Különös felfedezést tettek a kora újkori felvidéki rézlelőhelyek – javarészt németajkú – bányászai: a tárnáikból kiömlő bányavíz rézzé változtatta a vasat! Persze, nem kell valami nagy csodára gondolnunk, hiszen ez ma már elemi kémia. A később „redoxireakció” néven ismertté vált folyamat során lényegében réz csapódik ki a vastárgyakon, s cserébe az oxidálódott vas megy a levesbe – ma rendszerint rézszulfátba lógatott vasszöggel demonstrálják a reakciót a kémiaórákon. Bár a korabeli bányászok még nem igazán érthették e cserefolyamatot, a „rézejtést” (másnéven: cementációt) mégis ügyesen használták arra, hogy ócskavas beáldozásával maradék rezet nyerjenek ki a bányavízből, ami persze a korabeli aranycsinálók érdeklődését is felkeltette.
Vésett díszítésű vörösréz dupla pohár, 18. század 2. fele, Úrvölgy (Špania Dolina)
A történelmi Magyarország Zólyom vármegyéjéhez tartozó, Besztercebánya melletti Úrvölgy község bányászai ráadásul nem is elégedtek meg annyival, hogy a favályúkban elvezetett bányavízben hetekig áztassák, s így „rézzé változtassák” a hulladékvasat. A természet csodájának tekintett átváltozást egyszerű, többnyire német nyelvű versikékben is megörökítették, és dísztárgyakra vésték, amelyet a környékre látogatók emlékként vihettek magukkal haza. „Vas voltam, réz vagyok, ezt Úrvölgy csodálatos cementvize tette” – hirdeti például az egyik, korabeli felirat egy szuveníren. Sokszor még arra is ügyeltek a kalapácsos költők, hogy településük akkor használatos német nevét (Herrengrund) belefoglalják a versikéikbe. Hasonló emléktárgyak ugyanis többfelé készültek a környéken, maguk a míves szuvenírek azonban mindenekelőtt Úrvölgyet tették híressé.
Ezüst tálka (ún. Branntweinschale) - ülő bányászfigurával, 1676, Úrvölgy (Špania Dolina)
Bányászat szinte már a honfoglalás óta zajlott az akkor még ércekben gazdag országban, s rendszerint a nyersanyag feldolgozása, a kohászat is a lelőhelyek közelében folyt. Így nem meglepő, hogy sokszor a kisebb magyarországi vashámorok (nyersvasat feldolgozó ipartelepek) is készítettek olyan emléktárgynak szánt öntvényeket, amelyekhez a bányászatból merítették az ihletet. Persze nemcsak öntudatosságból, szakmaszeretetből ábrázolták magukat, vagy legalábbis vájár kollégáikat az alkotók. Azoknak a munkáját ugyanis, akik életüket veszélyeztetve nyerték ki a Föld mélyének kincseit, különös érdeklődés, és persze számos babona övezte. Ha lettek volna óvodai farsangok akkoriban, Sam tűzoltó helyett minden bizonnyal Samuel bányásznak öltöztek volna a nebulók! A műgyűjtő és művészeti író Bedő Rudolf egy 1951-es tanulmánya szerint legalábbis népszerűségben csak a katonák és tengerészek ábrázolásához volt fogható a bányászélet megörökítése.
Ezüstlemez és termésérc-darabok felhasználásával készült asztaldísz – ún. Bányahegy, 1760 körül, Úrvölgy (Špania Dolina)
Egyszerűbb bányászfigurák és csatok, jelvények mellett fokosok, bögrék, tálak jelentették a kínálat gerincét – ezek az öntvények közül emelkedtek ki a kifinomult úrvölgyi emléktárgyak, amelyek a 17. század közepétől az 1820-as évekig számítottak Európa-szerte közkedveltnek. Népszerűségüket persze nagyban köszönhették a „rézcsináláshoz” kapcsolódó helyi hiedelmeknek is. Bár számos gyűjtemény megőrzött Úrvölgyről származó relikviákat, még II. József számára is méltó ajándéknak tartottak egy ilyet a 18. század közepén, meglepő, hogy évszázadokig csak a geológiai szakmunkák, útikönyvek említették a települést. Ahogy Héjjné Détári Angéla művészettörténész 1975-ös átfogó tanulmányából kiderül, legkorábban egy bécsi orvosprofesszor vállalkozott a leírásukra 1927-ben. Pedig a „csoda” 1605-re datált helyi felfedezése után kevéssel már készültek úrvölgyi szuvenírek, amelyek kelendőek is maradtak egészen addig, amíg a tudomány fel nem tárta a redoxireakció mibenlétét – merthogy, itt most mellékszál ugyan, de a galvánelem is ugyanezen az elven működik.
Vésett díszítésű vörösréz dupla pohár, 18. század 2. fele, Úrvölgy (Špania Dolina)
A legnagyobb számban borivásra, esetleg pálinkázásra szánt, hordóformára összeilleszthető vörösréz poharakat őrzött meg kínálatukból az utókor – ebből jelentősebb kollekciót őriz múzeumunk is, az ivóedények alján az említett, alkimista diadalról árulkodó, vésett felirattal. Számos dupla pohár öntöttvas bányászfigurát is rejt magában.
Ezekről az alakokról, illetve a díszítésbe illesztett, helyben feltárt ásványkülönlegességekről ismerhetők fel az Úrvölgyre szintén jellemző réz vagy ezüst tálkák is. Akadt a kínálatban mindenféle lábas, szelence, sőt még gyermekjáték és keresztelő sisakkanna is a hozzá illő tálcával.
A legkülönlegesebb ajándéktárgynak mégis az asztaldíszül szolgáló bányahegyek számítottak. Ezek a – rendszerint ezüsttalpazatra épített, a helyi kitermelésre jellemző termésércekből összeállított – bányahegyek egy kisebb levesestál méretébe sűrítve, makettszerűen mutatták be homoköntött ezüst illesztékeikkel a bányaművelés egyes munkálatait és eszközeit.
Aranyozott ezüst és termésérc-darabok felhasználásával készült asztaldísz – un. Bányahegy, 1760 körül, Úrvölgy (Špania Dolina)
Ezeknek az emléktárgyaknak az egyik legreprezentatívabb példánya az az asztaldísz, melyet feltehetőleg II. József kapott ajándékba 1764. július 28-i körmöcbányai látogatása alkalmából, s amelyet a bécsi Kunsthistorisches Museum örökölt meg az udvari kincstárból – ugyanezt láthatják egy archív kiállításfotón nyitóképünkön. Érdekessége, hogy a makett állítólag a felvidéki bányászat korabeli „űrtechnikáját”, a gőzzel hajtott vízszivattyút is megörökíti! A későbbi magyar királyt az öccse, Lipót főherceg és Albert Kázmér szász-tescheni herceg (a bécsi Albertina megalapítója) is elkísérte felvidéki útjára. A Wienerisches Diarium egykorú híradása szerint mindhárman hasonló emléktárggyal távoztak a bányavidékről. A múzeumunkban őrzött bányahegyek egyikéről – az itt látható példányról – úgy sejtjük, az ekkor nekik ajándékozott szuvenírek közé tartozhatott. Pontos származásuk ugyanakkor kétséges: bár úrvölgyiként tartja számon ezeket a szakirodalom, hasonló dísztárgyak a környék más bányavárosában is készülhettek.
Aranyozott vörösréz, ércek és kövek felhasználásával készült serleg - bányász alakjával, 18. század, Úrvölgy (Špania Dolina)
Ezüstből öntött apró fácskákat, házikókat, síneket, kutakat és dolgozó figurákat is felfedezhetünk a hegyen, ha közelebbről megvizsgáljuk ezt a tárgykülönlegességet – s az értékes anyagból készült miniatűr egyúttal arra is rávilágít, milyen embertelen körülmények között nyerték ki a hegyből a hozzá felhasznált köveket és érceket. Ha az említett Kunsthistorisches Museum gyűjteményében is körülnézünk, azt is felfedezhetjük, milyen más dísztárgyakkal állnak rokonságban ezek a bányahegyek. Csehországi, szászországi és tiroli rokonaik – hasonlóan a barokk kor kiemelkedő értékű ötvösművei – rendszerint kelyhekre emlékeztető, kerek ezüsttalpon egyensúlyozó asztaldíszek, amelyek nem egyszer biblikus jeleneteket, például a keresztre feszített Jézust ábrázolják egy miniatűr hegy tetején. Ebbe a családba tartozik, s az úrvölgyi emléktárgyak minden jellegzetességét magába sűríti az itt látható serleg is: vörösréz talpazatán apró kövekből épített hegyet láthatunk, szára bányászfigura, s egy újabb apró vájárral díszített pohárkát egyensúlyoz a fején.
Vörösréz kettős pohár, 18. század, Úrvölgy (Špania Dolina)
Ezek az úrvölgyi különlegességek nemcsak emléktárgyként voltak keresettek Héjjné Détári Angéla említett tanulmánya szerint, hanem a kisebb darabok szerencsehozó talizmánként ugyancsak. Népszerűségük a karlsbadi, parádi, balatonfüredi emlékpoharakéval vetekedett. Mert ne feledjük, hogy a rézcsinálás hiedelme mellett más babonák is kapcsolódtak a bányászok munkájához. Cseh, német és magyar bányaművelő területeken például egyaránt ismertek voltak a bányarém-mondák – mai jelentésükkel ellentétben azonban ekkoriban még a bányákba képzelt jóságos törpéket nevezték így. Valamiféle igazságosztó szellemet gondolhattak ki maguknak a Föld gyomrában dolgozók, aki kincsekkel jutalmazza a jókat, de bosszút áll a kapzsikon – s ebbe a hitbe kapaszkodva viselték tovább az embertelen körülményeket.
Ezüst és füstkarc felhasználásával készült tálka – öntöttvas bányászfigurával, 18. század, Úrvölgy (Špania Dolina)
