1.2. A rendszerfejlesztési életciklus fő szakaszai

iDevice ikon

A rendszerfejlesztés alatt, a probléma felmerülésétől a rendszer tervezésén keresztül a rendszer bevezetését, értékelését értjük. A fejlesztés tehát valójában a probléma felmerülését követő koncepcionális átvilágítástól kezdődő folyamat, mely a kifejlesztett új rendszer teljes élettartamát végigkíséri, figyelembe véve a szervezetek reál és információs folyamatainak változtatási kényszereit mind a belső, mind pedig külső okok miatt.


5. ábra

 

E rövid kitérő után nézzük meg részletesebben, hogy mit is jelentenek az életciklus egyes szakaszai!

 

 

1. A probléma felmerülése gyakorlatilag a „miért".

Ez az indok, mely elindít egy döntés-előkészítő szakaszt és egy döntési szituációt eredményez. A vezetés elsőként csak arról dönt, hogy változtatás szükséges, ezért felkér egy szakértőt, vagy szakértői csoportot, hogy készítsen koncepcionális megvalósíthatósági tanulmányt, esetleg dolgozzon ki megoldási alternatívákat a probléma kiküszöbölésére.

 

2. Előzetes helyzetfelmérés

Igen lényeges lépéssorozata a munkának, e nélkül a további vezetői döntések meghozatala nem lehetséges. Ezt a lépéssorozatot nevezi több módszertan nagyvonalú áttekintésnek, melynek az eredménye a megvalósíthatósági tanulmány.

Arra kell választ adnia a szervezőnek, hogy az előzetes elképzelés megvalósítható-e, ha igen hogyan, mennyiért és milyen környezetben. 

Milyen feladatai vannak az előzetes helyzetfelmérésnek?

Az előzetes helyzetfelmérésnek általában három célja van: 

  • Rendszervizsgálat, mely a jelenlegi rendszer fő összefüggéseinek felvázolására irányul. Fontos feladata, hogy az egyes részek informális kapcsolódásait vizsgálja. A fő cél a rendszer körülhatárolása és a módosításra szoruló részek (elemek, folyamatok) egyértelműsítése.
  • Felhasználói igények megismerése. Ez jelenti a rendszer jelenlegi és jövőbeni felhasználói igényeinek felmérését, a követelmények csoportosítását felhasználói szerepkör szerint.
  • A jövőbeli szükségletetek meghatározása nem más, mint a gazdasági szervezet stratégiai tervének megfelelő rendszercél megfogalmazása. A szervezés (átszervezés) csakis olyan információs rendszer tervezését tűzheti ki célként, ami a vállalati, vállalkozási stratégiában megfogalmazott feladatok teljesítésének támogatására irányul. Az előzetes helyzetfelmérés eredményeképpen meghatározzuk a megvalósítandó rendszer célkitűzéseit és megoldására javaslatokat adunk. Ez a javaslat vonatkozik arra, hogy a rendszer megvalósítható-e. Ha igen, akkor milyen eszközök kellenek hozzá. Ha nem, akkor mit javasolunk.

 

3. Vezetői döntés /2/

A döntés általában az alábbiakra vonatkozik: 

  • Szükséges-e az új információs rendszer fejlesztése?
  • Megéri-e az új rendszert kifejleszteni? Megtérül-e a beruházás?
  • Ki kaphatja a megbízást? Ki fejleszti a rendszert (saját szakemberek, külső szakértők)?
  • A fejlesztési költség rendelkezésre áll-e? Ha nem, milyen forrásból, milyen ütemezésben lehet biztosítani?
  • A munka elvégzésének időütemezése.

Természetesen ezen túlmenően számos olyan kérdés felmerülhet, mellyel kapcsolatban döntés szükséges. A fenti kérdések azonban feltétlenül megválaszolandók. 

 

4. Részletes helyzetfelmérés, elemzés

A részletes helyzetfelmérés a vezetőkkel közösen kiválasztott megoldási alternatívához szükséges adatok gyűjtése. Hosszú folyamat mert megfelelő mélységbe meg kell ismerni a meglévő rendszert.

A vizsgálatot vertikálisan és horizontálisan egyaránt el kell végezni. A felmérést az elemzés követi, majd a teljes anyag dokumentálása után kell elkészíteni a rendszerjavaslatot. (Részletesebben tárgyaljuk a 3.4-es fejezetben.) 

 

5. Vezetői döntés /3/

Ez a döntés arról szól, hogy a kidolgozott rendszerjavaslatot elfogadják-e. A javaslat nagyvonalakban tartalmazza a kidolgozandó rendszer szolgáltatásait, inputjait, és azokat az outputokat, melyeket a felhasználók igényeltek. 

 

6. Új rendszer tervezése (logikai tervezés)

Az új rendszer tervezése jóval korábban elkezdődik, hiszen a koncepcionális elképzelés megfogalmazása már a javaslatokban megtörténik. Valójában a meglévő rendszer felmérési anyagának rendszerezése, elemzése közben kezdődik meg a problémák feltárása, hiányosságok összegzése.

Ilyenkor készítik el a logikai rendszertervet, mely tartalmazza már részletesen kidolgozva a rendszer feldolgozási folyamatainak leírását, a programozó számára pontosan leírt input bizonylatokat, output táblákat és programterveket.

Ez a szakasz az új rendszer teljes logikai tervének elkészítését jelenti. 

 

7. Új rendszer tervezése (fizikai tervezés)

A rendszer fizikai tervezésének lépéseiről - mely alapján kezdődhet a rendszer létrehozása - részletesen szintén a 4. fejezetben írunk. 

 

8. Új rendszer kialakítása (megvalósítása)

A tervezett új rendszer tényleges megvalósítása, létrehozása, programok elkészítése történik ebben a szakaszban. Itt kell elkészíteni a rendszer tesztjeit is, melyek utolsó fázisa a felhasználói, vagy más néven átvételi teszt.

 

9. A rendszer átvétele - vezetői döntés /4/

Az elkészült rendszerről a felhasználó véleményt alkot, ellenőrzi a fejlesztő által vállalt és teljesített feladatokat és dönt az átvételéről, esetleg a módosítási igényekről, vagy legrosszabb esetben a munka visszaadásáról (el nem fogadásáról).

 

10. A rendszer bevezetése

Az elkészült rendszer bevezetése a 4. vezetői döntés után lehetséges. Módszere többféle lehet, ezt a témakört a későbbi részekben részletesebben tárgyaljuk.
 

11. A rendszer üzemeltetése és karbantartása

 

A rendszer folyamatos üzemeltetése és karbantartása, mely magában foglalja a programhibák elhárítását, a belső igények változása miatti módosításokat, valamint a környezeti feltételek változása miatt megfogalmazott program-, illetve állománymódosítási igényeket.

 

 

6. ábra  

A szervezési munka gyakorlati lebonyolítása 

A hatékony információs rendszer létrehozása, kifejlesztése több különböző ismerettel rendelkező szakember közösen létrehozott produktuma, egy szervezési projekt eredménye.

A tananyag részletesen foglakozik a rendszerfejlesztéssel, mint egy konkrét informatikai fejlesztési projekt feladattal. Önök a projektmenedzsment feladatokat, módszereket (mind a megoldási, mind a dokumentálási feladatokat)  egy másik tantárgy kertében, egy - csak a projektmenedzsment témakört tárgyaló - tananyag segítségével tanulhatják meg.